Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-03-28 / 13. szám

Kérdőjeles mondatok Szégyenletes titkos ügyek? Ef 5,12—14 NEM A „TITOK” szó hangsú­lyos. Hiszen nagyszerű dolgok történnek titokban. Gondoljunk a belső szobánkra, ahol Atyánk titkon néz és hallja imánkat. Ti­tokban segítjük egymást. Jobb­kezünk ne tudja, mit tesz a bal. Nem szabad kürtöltetni az utcán, ha alamizsnát adunk. Jézus Krisztus személyisége mindenes­tül titok. Hit nélkül megfejthe­tetlen és megismerhetetlen. Titok a kinyilatkoztatás, mert egyszer­re megjelenítés és elrejtés. Textu­sunk tehát nem a „titok” szóra figyeltet, hogy elkezdjünk egy­más életében nyomozni elrejtett dolgok után. Maid eljön az a nap, amikor megszűnik a kettősség, és reánk köszönt a színről színre látás öröme. Köznapi értelemben mégis ösz- szefüggés látszik a szégyenteljes dolgok és a titokban történés között. A bűnügyek túlnyomó részben naplementétől napfelkel­téig mennek végbe. Nemcsak nagyvárosban, falun is. Tagadha­tatlan. hogy a bűn szereti a sö­tétséget és együtt is jár általá­ban a kettő. Ma már ez is vál­tozik. Napvilágnál is történnek szégyenletes dolgok, köztörvényes esetek. A szeméremérzet korsze­rűtlenné vált. Nyilvánvalóan kér­désessé vált, hogy mi is tulajdon­képpen szégyenteljes? Régi er­kölcsi normák részben hatályukat veszítették, szokatlan dolgok je­lentkeznek. Alapvető kérdéssé vált annak a meghatározása, .mi is szégyenteljes, függetlenül kor­szellem és közgondolkodás termé­szetes változásától. LEVELÜNK KÖZEPE ISTEN NAGY TITKA, az az egység, amelybe összefog minden megha- sonlottat és ezért egymástól vá­laszfalakkal elzártat. Az egység kinyilatkoztatott titka az, hogy Krisztus a Fő, és az egyház az Ö teste. Innen hull fény mindenre, amire sort kerít az apostol. Az erkölcsi • kérdésekre is. így meg­győzően világossá válik az, hogy minden „szégyenletes”, ami ennek az egységnek veszélyeztetése, il­letve rongálása. Mindaz, ami nem simul Isten egységet teremtő, ir­galmas szeretetébe. A szégyenle­tes ellentéte a dicsőséges. Márpe­dig dicsőséges az. ha mi is azt akarjuk, amit Isten akar. Szé­gyenletes ennek az ellenkezőié. Legyen okoskodás és akaratosság, burkolt lázadás vagy nyílt enge­detlenség. Ezek a dolgok' történ­nek titokban az egyház tagjainak életében. El tudjuk rejteni dacos szívünket vallásos érveléseink mögé. Képesek vagyunk igazolni útjainkat és döntéseinket, mint­ha nem lennének Isten akaratá­nak megszegései. Szégyenteljes, ha az egyházban építés helyett bontunk. Ha visszatartunk bár­mit is a világosság elöl megtűrt félhomályban. Mi az, amit még nem szolgáltattunk ki Urunk kegyelme és hatalma alá? Gyak­ran nem az tesz tönkre, amit rosszul cselekedtünk, hanem az, amit még visszatartottunk ma­gunk számára. Lehet egy emlék, amit őrzünk szívünk mélyén és bánatunkban azzal vigasztaló­dunk nem keresve Krisztus vi­gasztalását. Lehet egy ábránd, amire tekintve pergetjük napja­inkat és a holnapunk annak az esetleges megvalósulása, és nem a várva várt beteljesedés Urunk eljövetelekor. Lehet önigazság, amit Isten igazságának tüntetünk fel. Lehet egy szenvedély, amit szalonképessé tettünk ravasz ál­cázással. Lehet karaktergyenge­ségünk, amit nem tekintünk bűn­nek, és ezért nem is akarunk, nem is tudunk megszabadulni tőle. Szégyenletes dolog szívünk mé­lyén, amelyektől szabadulásra késztet sürgetően az apostol. Hi­szen minden olyan „egyházi” ta­nítás, ami a bűntől való irtózá­sunkat kicsinyíti, halálos méreg. EZÉRT IDÉZI AZ ISMERT ÖSKERESZTYÉN HIMNUSZT, amelyet akkor énekelt az egyház, amikor a keresztség vizéből kilé­pett az új testvér. Régi rhagya- rázat szerint az angyalok kórusa együtt zengte ezt az egyház né­pével. Ébredj fel. támadj fel és felragyog . .. Következetes ke­resztyén életre sürgető felhívás ez. Az, amit a keresztségben Is­ten végbevitt, valósuljon meg tel­jes önodaadásban, gyakorlati en­gedelmességben. A szégyenteljes dolgok tűnjenek az egyház életé­ből! A régi életünk kerüljön ha­lálba, és erősödjön, növekedjen az új, ami „élet a Krisztusban”! Bol­dog. aki naponta hallja ezt az éneket, rnég boldogabb, aki öröm­mel együtt zengi vándortársaival és az angyalokkal! A keresztség­ben kapott kegyelem elegendő erőt ad mindehhez. Aki sokat adott át az Úrnak, erős. Aki kész naponta mindent átadni, az le­győzhetetlen ! Báliké Zoltán Találkozásaink az egyház szolgálatával Gyermekem születeti, megkereszteltessem-e, vagy sem? Két esetben könnyen tűnik ez a kérdés pusztán szónoki kérdés­nek. Azoknak, akik keresztyén hitük alapján természetesnek tartják gyermekük megkeresztel- tetését. Azoknak is, akik önként elkötelezték magukat más, nem keresztyén életszemléletre, sőt életvitelre. Számukra is lezárt ügyről van szó. Hiszen tudatosan felejtik a maguk keresztségét, gyermeküket pedig tudatosan nem óhajtják kereszteltetni. A lel­kiismereti szabadság és a szülői jog' tiszteletben tartásával nincs módja az egyháznak ilyen esetek­ben tanácsolásra. A keresztség erőltetését pedig mellőznie kell. Mindkét szülő tudta és legalább áz egyik akarata nélkül aligha vállalhatunk keresztelést. A címkérdés tehát azokat az eseteket feltételezi, amikor más­más okból szülők vagy egyik szü­lő számára elkövetkezik a ke­resztelés dilemmája. Vannak olyan szülők, akik megkeresztel­ten sem ismerik a keresztség pa­rancsát. és végképpen nem isme­rik annak tartalmát1. Csak vér­szegény emlékek maradványai révedeznek fel bennük a ke- resztségre nézve. Főként szokás gyanánt vagy csak valami név- adásíéleség képpen. Találkoztam ilyen esettel: „Már van neve a gyereknek, felesleges lenne tehát azt még templomi névadással te­tézni.” Más eset: „Mi nem tarto­zunk sehová. Sem egyházi, sem más közösségbe. Egyházi életet nem élünk. Nem lenne tehát sem­milyen folytatása a keresztelés­nek. Jobb, ha sem magunkat, sem a gyermeket nem kötelezzük el semmire.” Olyan eset is előfordul, hogy valaki egészen szekurális életet folytat, de talán a nagyszülők, rokonok, barátok emlékeztetésére mégis ilyen kérdéssel viaskodik: „Nekem ugyan semmit nem jelent — GYŐR—NÁDORVAROS Áp­rilis 4-én, virágvasárnap délután 4 órakor iktatja be Bárány Gyula esperes a győri gyülekezet újon­nan megválasztott két lelksézét, Bödecs Barnabást és Ittzés Gá­bort. Igehirdetéssel D. dr. Ottlyk Ernő püspök szolgál. a keresztség. de jogom van-e ele­ve kizárnom a gyermekemet olyasmiből, amfnel^ elmulasztása ,kelemetlenüT köszönhet rám vissza.” Ugyancsak távolról sem egyér­telmű a helyzet akkor, he keresz­tyének meg nem keresztyének — más világnézetűek — „vegyes” házasságában születik gyermek. Ilyenkor bizony felbukkan a ke­resztyén fél töprengése: Megke­reszteltessem, vagy sem? Amit ő magától értetődőnek tartana, esetleg indokolatlannak ‘tartja a házastársa. Adott esetben már aligha intézhetjük így: miért nem számoltak ezzel a kérdéssel ide­jében. tehát a házasság előtt? Igaz ez, de nem old meg semmit. Mit szóljunk ezekhez az - ese­tekhez és főként: mit tegyünk vagy tehetünk, ha elér bennünket a dilemma? Akár úgy, hogy min­ket kérdeznek, akár úgy, hogy mi kérdezünk. Az említett helyzetek­ben bizony nem lezárt ügy a ke­resztelés. Ha azért az egyház ko­molyan veszi a keresztség paran­csát. nagyot mulaszt, ha nem em­lékeztet a felelősségre, ha nem nyújt egyszerű és világos taní­tást. tájékoztatást a keresztségről, ha nem ajánlja fel a szentséget és az azzal' kapcsolatos szolgála­tát. Szükséges azért alapos megér­tése és megértetése az eiénk buk­kanó különböző helyzetekben: Mi a keresztség? A Kis Káté adja elénk legtö­mörebben. „A keresztség nem egyszerűen víz. hanem Isten pa­rancsába foglalt és Isten igéjével együtt használt víz.” Ezeket Luther tüzetesen kifejti Nagy Kátéjában. Erősen hangsúlyozza az ige és a víz együttesét és Isten parancsát. Szerinte, ha az ige meg a víz együtt van, még akkor is érvényes, ha közvetlenül nem kapcsolódik hozzá a hit. Az ugyanis nem alkotja, hanem el­fogadja a keresztséget. Tehát Is­ten igéjén és parancsán fordul meg minden. Nem emberi talál­mány az. hanem Isten határozott rendelése, parancsa, ajándéka, azért szükséges az üdvösségre. Amit ő parancsolt az nem lehet hiábavaló, hanem üdvösséges. Aki megveti, megveti Isten igéjét, ma­gát a Krisztust és így Istent is. A vele való élést nem bízza tetszé­sünkre. Ugyanakkor senkire nem erőlteti. Nem mindenkié a hit. Emberi jog szerint dönthetünk mellette vagy ellene. Az Isten előtti felelősség azonban megma­rad akkor is, ha valaki nem él vele. Miért kereszteljük meg a kisgyermekeket? Mert rájuk is vonatkozik Isten parancsa. Nekik is szükségük van arra. hogy megkeresztelte- tésükkel, a hit és szeretet felelős­ségével melléjük álljunk. Nem bánhatunk azért hanyagul Isten ajándékával. Általa minden ja­vának örökösévé. Isten gyerme­kévé, Krisztus testvéreivé le­szünk. Nem azért kereszteljük meg a gyermekeket, mert „talán” hisznek, hanem mert Isten pa­rancsolja és szükségük van rá. Rájuk nézve is komolyan veszi mind a parancsát, mind az aján­dékát. Akkor pedig nekünk is tanácsos idejében komolyan ven­nünk. Mindezek alapján milyen felelősség és feladat hárul a szülőkre? A megkeresztelt Isten teljes szeretetének teljes megajándéko­zottjává vált. Ezt először a szülő­nek, de minél előbb a gyermekek­nek is meg kell ragadniok hittel. Hit nélkül nem válljatik éltető ajándékká. Aki hisz, üdvözül. aki nem hisz. elkárhozik akkor is. ha megkeresztelték. Gondoljunk a reformátor tanácsára: Ha akkor nem hittél, amikor megkeresztel­tek, higgy most! Bizony megtör­ténik — Luther hasonlata ez —, hogy a keresztség hajójából ki­esünk, de igyekezzünk hozzá visszaúszni - és kapaszkodjunk meg benne. Nem lezárt ügy tehát a keresztség a megtörténtével. Elengedhetetlen a szakadatlan imádság és a megkereszteltek idejében és megfelelő tanításban való részesítése. A keresztsésgel a gyermek Krisztusé lett és. testé­nek. az anyaszentegyháznak tag­ja. Élnie kell tehát a szülőnek mindazzal a lehetőséggel, amivel az egyház megkeresztelt tagjai­nak rendelkezésére áll. A min­denkori megtérés sem más. mint visszatérés a keresztsésünkhöz. Szabó Gyula A m VASÁRNA ,P IGÉJE Megtisztított, hogy szolgálhassunk Zsid 9,11—15 A böjt végefelé, nagyhéthez mindjobban közeledve igénk Jézus ha­lálának, áldozatának gyümölcsét abban látja, hogy „megtisztítja lel­kiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljunk az élő Isten­nek”. Jézus ezt úgy végezte el, hogy nem áldozatot vitt Isten 'színe elé, hanem maga lett az áldozat. Ha „bakok és bikák vére” megnyi­totta az utat Isten felé, ha az ilyen áldozat engesztelést szerzett, meny­nyivel inkább ezt teszi Jézus, aki „tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe”. JÉZUS ÜGY TISZTIT MEG, HOGY VÉRÉVEL ELTÖRLI BŰNEIN­KET, megszerzi bűnbocsánatunkat. Mennyi mindent kellett megtennie az ótestámentorhi embereknek, hogy megtisztulhassanak — ugyan ki tenné meg ezt ma közülünk? S ha meg is tennénk — ugyan ki lenne bizonyos a bűnbocsánatban, abban, hogy valóban megtisztult-e Isten személyében? Nekünk ne legyen semmi kétségünk! Ha a bakok és bi­kák vére „külsőleg tisztává” tette azokat, akik az áldozatot vitték, ak­kor Jézus vére egészen bizonyosan ad bűnbocsánatot, megtisztulást. Ennek érvénye nem függ attól, aki ezt hirdeti, sem attól, aki kapja. Ezt a bűnbocsánatot halljuk a hirdetett evangéliumban, kapjuk Jézus tes­tében és vérében az úrvacsorában — csak hinnünk kell, de hinnünk lehet! Fakadjon a szívünkből az úrvacsoraosztás előtti imádság egyik mondata: „Nem is bízom semmi másban, mint abban a most hallott drága igédben, amellyel asztalodhoz hívsz, és ígéred, hogy bűneim bo­csánatát kapom tested és véred által.” Aki pedig naponként bűnbo­csánatért, Jézus vérének megtisztító erejéért könyörög, az nem lehet „könnyelműen vétkező”. Komolyan figyelmeztet Luther mondása: „Ha hiszed, minden a tiéd, ha nem hiszel elveszett vagy!” Ilyen nagy tehertől — mint a bűnnek terhe — megszabadulni, bűnbocsánatból él­ni nem lehet másként, csak elkötelezetten és fegyelmezetten. JÉZUS A „HOLT CSELEKEDETEKTŐL” TISZTÍTJA MEG LELKI­ISMERETÜNKET. Mik azok a holt cselekedetek? Legegyszerűbben így mondhatjuk: minden olyan cselekedet, mely nekem fontos, szük­séges. Aminek elvégzése előnyt szerez, magasra emel, kivívja emberek csodálatát, vagy éppen Isten előtt akar jobb elbírálást szerezni. Holt cselekedet volt a farizeusok böjtje, vagy imádkozása, az első keresz­tyének idejében az ételék közötti különbségtevés, a középkori egyház sok önsanyargató, imát morzsoló vezeklése. De ilyen a mi korunkban is minden önző cselekedet, amikor a szeretet is csak addig terjed, míg nekem hasznom van abból, amikor a segítés csak kevesek érdekét szolgálja, amikor a jótékonysággal akarjuk eltakarni azt, hogy gene­rálisan kellene segíteni egy család, egy nép, a társadalom, vagy az egész emberiség igazságos élete érdekében. Holt cselekedet az, ami ön­maga körül forog, önmagát propagálja. JÉZUS ÁLDOZATA MINKET AZ ÉLŰ ISTENNEK VALÓ SZOL-A GÁLATRA TISZTÍTOTT MEG. Felszabadultunk. Van bűnbocsána­tunk, van békességünk, van örök életünk, örökségünk. Nem kell tehát magunkat biztosítanunk. Egészen nyitottak lehetünk Isten felé, és fe-' lebarát felé. A szolgálat az élő Istennek egyben nyitottság a felebarát gondjai, bajai, nyomorúságai felé. Ugyanezen levél 6,10-ben olvassuk: „nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretettől, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok”. Az Isten nevében tanúsított szeretet az a szolgálat, mellyel belekapcsolódhatunk az emberek nagy közösségébe. Ezt várják is tőlünk. Találjuk meg ennek lehetőségeit. A család élete nem csupán „közös hajtás” az anyagi javakért, a min­dig többért. Legyen közben időnk egymásra — a kétnapos hétvége a hivő ember számára is feladat: többet törődni az enyémekkel, a rámbí- zottakkal. De ugyanilyen feladat az, hogy a jó érdekében mindent megelőzve álljunk ki, és vállaljunk szolgálatot. Ilyen jó ügy ma a bé­kéért való rendíthetetlen imádkozás, és a munkánkkal való részesülés a béke megvédésében. Az Isten nevében tanúsított szerétéiből nagyon sokfelé kell juttatnunk. Nemcsak a „szenteknek”, Jézusban hívőknek, de más világnézetű társainknak is. Ha a holt cselekedetek az önző hasznot szolgálják, akkor az „élő” cselekedetek mindig a másik em­bert nézik, válogatás nélkül szolgálják a közösség, a társadalom, az egész emberiség javát és jövőjét. Jézus áldozatából nekünk is telik az ilyen áldozatos életre. Mindezt pedig reménységgel végezzük, mint akik elnyerték az „örökkévaló örökség ígéretét”. S mert biztos a jövendőnk, ezért tu­dunk ebbe az irányba lépni már a jelenben is! Tóth-Szölló's Mihály Imádkozzunk! Urunk! Köszönjük áldozatodat, kereszthalálodat, mellyel nekünk bűnbocsánatot, ijrök életet szereztél. Köszönjük, hogy lelkiismeretűn­ket megtisztítottad a holt cselekedetektől, szolgálhatunk Istennek, cse- lekedhetjük akaratát. Szabadíts fel bennünket Lelkeddel az igazi jó cselekedetekre, hogy mások javát nézzük, mindenkinek jót tegyünk, reménységgel munkáljuk a békét, és szeressük az igazságot úgy, hogy cselekedjük is azt. Ajándékozz meg bennünket egykor a megígért örökséggel. Ámen. „ Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, vegyétek, egyétek! Ez az én vérem, vegyétek, igyátok: hogy halálomat el ne feledjétek, hogy hiteteket meg ne tagadjátok! E bor, e kenyér: vérem, testem halálomra emlékeztessen! Ezt a kis verset Johann Wolfgang v. Goethe 16 évesen, 1765. szeptember 30-án írta édes­anyja „Arany Kincsesládikó” nevű könyvébe. Németből ford.: Túrmezei Erzsébet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents