Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-03-14 / 11. szám

„Ne tervezzetek egymás ellen magatokban semmi rosszat!” Egy cigány, amikor észrevette, hogy idegesít, mert mindent máskép csinál, ahogy én szeretném, mert máskép gondolkozik, ahogy én gon­dolkozom. mások az ő normái, és mások az én normáim —, ezt mondta: maga meg én az kettő. HOGY A MÁSIK MÁS MINT ÉN, olykor lehet nagyon mulatságos, szórakoztató, érdekes. De amikor a másik kényelmetlenné, terhessé válik, idegesít, zavar, felháborít: ellenséget látok benne. Az ilyen embertől meg kell szabadulni, ki kell kerülni, le kell rázni magunk­ról, — gondoljuk — végső soron meg kell semmisíteni, tönkre kell tenni. Hitler a német nép és az egész emberiség ellenségének tartotta a zsidókat. Meg kell szabadulni tőlük. Ki kell irtani őket — kiáltotta, önmagát tette tönkre. „Ne tervezzetek egymás ellen magatokban rosszat!” — mondja Zakariás próféta (7,10). Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” — hirdeti Mózes (3. Móz 19,18). Jézus még élesebben fogalmaz: „Szeres­sétek ellenségeiteket” (Mt 5,44). KOMOLY IDŐKET ÉLÜNK. Nemcsak azért, mert tűzhányó tete­jén élünk. Még inkább azért, mert kegyelmi időben élünk. Van kiút! Lehet másképpen. Lehet, mert Isten komolyan veszi a világot. Annyira komolyan veszi, hogy egyszülött Fiát adta érte. A böjti idő ezt akarja mélyen szívünkbe vésni. A kiút keskeny. Kényelmetlen. De életre visz! „Szeressétek ellenségeiteket!” — ez a kiút. Nem azt jelenti, hogy csókolózzatok össze. Még az ellentétek, az indulatok lekicsinylését sem jelenti. Számoljatok vele. Álljatok szóba egymással. Tárgyaljatok —, amíg van idő. Aki ma meg akarja semmisíteni, el akarja taposni ellenségét, önmagát is megsemmisíti. Jézus az egyetlen reális utat mutatja. DE KI AZ ÉN FELEBARÁTOM? — kérdezte az írástudó Jézustól. Jézus példázattal válaszolt. Példázata szerint a rablók a felebarátban zsákmányt láttak. A pap és a lévita ellenséget látott a felebarátban, mert kényelmetlen helyzetbe hozta őket. A samaritánus felismerte ellenségében a felebarátot. Ki az én felebarátom? — a másik. A másik ember, amikor ki van szolgáltatva nekem. A másik ember, amikor keresztezi utamat, ami­kor idegesít, amikor terhemre van, amikor — még ha nem is akarok tudomást venni róla — ott van közelemben. Lehet, hogy egész óceán választ el tőle; lehet, csak országhatár; lehet, hogy egy szobában la­kunk és egy asztalnál eszünk. Mégsem tudok szabadulni tőle. Inge­rel. Félek tőle. Ö is fél tőlem. Ellenséget látok benne. Pokollá teszi életeket. Lázadok. Hogyan jövök hozzá, hogy együtt éljek ellenségem­mel? Pedig ez a másik, ez a kényelmetlen, ez az idgesítő, ez a kibír­hatatlan ember, — ez a te ellenséged — a te felebarátod. Ne hagyd cserben — mint a példázatbeli pap és lévita tette. Ne tedd tönkre, mint ahogyan az útonállók tették. Törődj vele, amint a samaritánus tette. ISTEN MAGA NYITOTTA MEG SZÁMUNKRA az élet útját, ami­kor Jézusban samaritánust küldött a világhoz. Irgalmas samaritánust. Általa ő maga vette fel ügyünket. Áldozatot hozott értünk. Értünk, akik elidegenedtünk tőle. Értünk, akik feleslegesnek tartjuk őt. Ö nem idegenedett el tőlünk. Túltette magát a nagy ellentéten, amely ben­nünket tőle elválaszt. Az életet válaszotta számunkra. lsen életigenlő. Azt akarja, mi is életigenlők legyünk. Az élet­tagadás kihozza sodrából. ..Emiatt háborodott fel olyan nagyon a Seregek Ura” — olvassuk Zakariás prófétánál. — „Eléd adtam az ál­dást és az átkot, a halált és az életet. Válaszd azért az életet!” — mondja Isten Izrael népének vándorútjukon (5 Móz 30,19). Kényel­metlen az életet választani. Kényelmesebb sokszor a halál, az öngyil­kosság gondolatával játszani. Istent azonban felháborítja, ha mi a ha­lál gondolatával játszunk, ö az életet választotta számunkra. Válaszd te is az életet! — Ma ez azt jelenti: törődni a másikkal, nem megsem­misíteni az ellenfelet, tárgyalni vele. Aki ma nem tárgyal, hanem tá­mad — útonálló, bandita. Válaszd az életet! — ez ma szívós türelmet jelent. Ha gyötrelmek árán is, megoldást keresni. NAGY ÜZENET BÍZATOTT RÁNK: Válaszd az életet! Áttöri ez az üzenet templomaink falát. Áttöri az országhatárokat. Áttöri a Keletet Nyugattól újra elválasztni akaró vasfüggönyt. Isten az életet vá­lasztotta számunkra. Válasszuk mi is. Benczúr László A PEST MEGYEI EGYHÁZMEGYE mindkét, e folyó évre tervezett presbiteri konferenciát megtar­tották. Az elsőt januárban az irsai, a másodikat februárban a fóti templomban. Az előzőn ti­zennégy, a másodikon tizenöt gyülekezet presbiterei vettek részt, nem volt gyülekezet, ame­lyik ne képviseltette volna ma­gát szép számban. A két konfe­rencián több. mint ötszáz részt­vevő volt együttesen. A konfe­renciák témái az LVSZ buda­pesti Nagygyűlésének fő témái voltak: Krisztusban reménység­gel a világért. Ezt a témát há­rom előadásra, igehirdetésre bontva a presbiterek arról hal­lottak és beszélgettek, hogy a Krisztusban gyökerező és az örök életre néző reménység a keresztyén embert tettekre, szolgálatra indítja világunkban és világunkért. A szolgálatot végzők az egyházmegye lelké­szei voltak. A vendégfogadó, há­zigazda gyülekezetek nemcsak meleg szívvel, hanem terített asztalokkal is várták a vendé­geket, s az esperesnél sok gyüle­kezet presbitere azzal jelentke­zett, hogy jövőre náluk legyen a presbiteri konferencia. Az al­kalmakat énekkarok szolgálatai is gazdagították s ezek a találko­zók nemcsak arra a reményre jogosítanak, hogy érdemes ezt a munkát folytatni, hanem talán arra is, hogy 1984-ben hitelesen bizonyságot tehetünk erről egész egyházunkkal kapcsolatban: Krisztusban gyökerező remén3T- séggel élünk a világért. Koszorús Oszkár ny. esperes köszöntése Koszorús Oszkár, orosházi lelkész, a Nyugat-Békési Egyházmegye esperese 1982. január 1-én nyugalomba vonult. Resicabányán szüle­tett 1914-ben. Édesapja lelkész volt. Teológiai tanulmányait az Erzsé­bet Tudományegyetem soproni Hittudományi Karán végezte 1933— 1938 között. Raffay Sándor püspök avatta lelkésszé 1938. február 15- én. Segédlelkészként szolgált Gyulán, TiszaföldVáron, és Szentetor- nyán. Előbb Orosháza-Rákóczitelepen volt rendes lelkész, majd 1943- tól 1956-ig Szentetornyán. Ezt követően 25 éven keresztül orosházi lelkész volt. 1956-tól kezdve először espereshelyettesként, majd 1959- től megválasztott esperesként szolgált nyugalomba menéséig. Február 18-án, Orosházán, az Alföld-szállóban dr. Káldy Zoltán püspök ünnepi ebédet adott Koszorús Oszkár és felesége tiszteletére. A szép alkalmon részt vett Gregor György, a Békés megyei Tanács egyházügyi titkára, továbbá Torda Molnár Sándor, a Nyugat-Békési Egyházmegye felügyelője és Benkő István orosházi igazgató lelkész, mb. esperes. Káldy Zoltán püspök köszöntőjében méltatta Koszorús Oszkár szol­gálatát. Kiemelte, hogy Koszorús Oszkár 23 éves esperesi szolgálatát az egyértelműség és határozottság jellemezte. Nem könnyű időben kezdte ezt a szolgálatot. Akkor a lelkészek jelentős része óvatosko­dott és kerülte az állásfoglalást az állam és egyház viszonyában, a politikai és társadalmi kérdések területén. Ügy gondolták „jobb a fészken megülni és nem sokat röpködni”. Sokan a „kivárók” közé tartoztak. Koszorús Oszkár mert dönteni és az egyházvezetőség mel­lé állni. Jó segítőtársa volt az egyházkerület püspökének. Mint lel­kész 44 évet szolgált. Kis gyülekezetekben éppen olyan hűséggel hir­dette az igét, mint a nagy orosházi gyülekezetben. De gondja volt egyházmegyéje területén élő szórvány hí vekre is, olyan helyeken is kész volt istentiszteletet tartani, ahol csak 2—3 evangélikus él. Ezt különösen is nagyra kell becsülni. Orosháza város-társadalmában is elismerték munkáját. Több ciklusban választották meg tanácstagnak. Most is tagja a városi tanácsnak. Munkájában hűséges társa volt fe­lesége. Nyugdíjas éveiben is végez szolgálatokat régi gyülekezetében Szentetornyán. Gregor György egyházügyi titkár köszöntésében megbecsüléssel szólt Koszorús Oszkár munkájáról Orosházán és Nyugat-Békésben. Annak a kívánságának adott kifejezést, hogy az utódok ugyanezen az úton járjanak. Benkő István mb. esperes és Torda Molnár Sándor egy­házmegyei felügyelő meleg szavakkal köszönt el az ünnepelttől. Rudolf Kostial (Szlovákia): Látogatás a testvér egyháznál Evanjelicky nosol spod Tatier 1982. 2. számából Egyházunk delegációja 1981. december 5—8. napjain hivata­, los, baráti látogatáson volt a ‘ testvéri Magyarországi Evangéli­kus Egyháznál. E látogatások ■ évenként rendszeresek mégpedig úgy, hogy egyszer hozzánk érke­1 zik a Magyarországi Evangélikus ■ Egyház delegációja és a követke­ző évben a mi küldöttségünk i megy Magyarországra. Nagyon hasznos módja ez a kölcsönös szomszédi kapcsolatok megerősí­tésének, ami nemcsak a közeleb­bi megismerést segiti, de az in­tenzívebb békemunkának is ja­vára van. Fontosnak és szüksé­gesnek tartjuk mindkét elemet. Ez a látogatás is ismét megerő­sítette a nemzetközi ökumenikus együttmunkálkodás e formájá­nak a jogosultságát, s ez az együttmunkálkodás különösen is fontos a Magyarországi Evangé­likus Egyházzal, amellyel négy évszázadon át organikus közös­ségben éltünk, s így közös az egyházi örökségünk, amit to­vábbfejlesztünk. Egyházunk delegációjának tag­jai voltak: dr. Ján Michalko egyetemes püspök feleségével, dr. Július Filo a Keleti Egyház- kerület püspöke, dr. Ondrej L. Bartho egyetemes főtitkár fele­ségével, és Rudolf Kostial a Nyugati Egyházkerület püspöke feleségével. E hivatalos küldött­ségnek először voltak tagjai a fe­leségek is (sajnáljuk, hogy Filo- né püspökasszony . nem lehetett velünk), ami a Magyar-országi Evangélikus Egyház ptispök-eí- nökének dr. Káldy Zoltánnak a kifejezett óhajára történt, hogy a delegációnak ilyen összetétele is dokumentálja a két egyház szo­ros baráti együttmunkálkodását. Mondhatjuk, hogy ez valóban gazdagító, légkört üdítő hatásá­val pozitívan járult hozzá a lá­togatás eredményéhez. A véletle­nek' egybeesése folytán ebben az időben jött Magyarországra a ki­váló ifjú orgonaművész Ján Vla­dimír Michalko is (az egyetemes püspök fia), aki a budavári templomban adott hangversenyt Bruns, Bach, Mendelsohn és Zeljenka műveiből s nagy siker-1 rel mutatkozott be a magyar ze­nekedvelő közönség előtt, s ez­zel is hozzájárult, hogy delegá­ciónk útja és ott-tartózkodása kellemes legyen. Vendéglátóink gazdag és ér­dekes programot készítettek a számunkra. Röviddel megérkezé­sünk után elvittek bennünket az Evangélikus Egyházi Múzeumba, ami nagyon tanulságos példája annak, hogy az egyház a maga múltját és nézetét hogyan mu­tathatja be méltóan és kegyelet­tel a jelennek. Kedves meglepő­déssel tapasztaltuk, hogy a mú­zeum felirata a bejárat fölött szlovák nyelven is olvasható, ami nemcsak a mi közös törté­nelmünket fejezi ki, de azt a lelkületet is, ami most egyháza­ink és népeink között valóban uralkodik. Ez különösen is dr. Káldy püspök-elnök érdeme, aki oly példásan törődik azzal, hogy a szlovák kisebbség az egyház­ban érvényesíthesse összes nem­zetiségi jogait, ugyanakkor hála illeti a szocialista államrendet is, melytől idegen a népi vagy más elnyomás és diszkrimináció. A múzeumban dr. Fabiny Tibor történész, a Teológiai Akadémia prodékánja volt a vezetőnk, aki sokat munkálkodott a múzeum elrendezésénél. Három teremben értékes anyag került elhelyezés­re, mégpedig a következő cso­portosításban: reformáció előtti reformációkori és végül az új­kori anyag. A kiállított tárgyat közül sok a szlovák környezetből származó, ami tárgyilagos és helyes. A legértékesebb kiállí­tási tárgyak közé tartozik Luthei végrendeletének eredetije. E há­rom esztendeje megnyitott mú­zeum nagyon látogatott a hazai­ak és külföldiek által egyaránt Már előre örülünk, hogy a mo- dori kistemplom tatarozása utár a mi egyházunknak is lesz ilyer múzeuma és levéltára. Programunk főpontjai a meg­beszélések voltak a Magyaror­szági Evangélikus Egyház veze­tőivel (dr. Káldy Zoltán püspök­elnök, dr. Ottlyk Ernő püspök dr. Karner Ágoston országos fő­titkár, dr. Selmeczi János igaz­gató és Reuss András külügyi titkár). A megbeszélések testvéri légkörben folytak. A delegációk vezetői (dr. Michalko egyetemes püspök és dr. Káldy Zoltán püs­pökelnök) részletes jelentést ter­jesztettek elő mindkét egyház­nak a legutóbbi találkozás óta végzett munkájáról, értékelték az ökumenikus és békemunká­hoz való hozzájárulást, s vázol­ták a jövő legjelentősebb felada­tait, különösen a Lutheránus Vi­lágszövetség 1984. évi nagygyű­léséről volt szó, mely most elő­ször lesz szocialista országban, Budapesten. őszintén örülünk ennék a ténynek, és szívből kí­vánjuk a testvéri magyarországi egyháznak, hogy jól oldja meg ezt a sok szervezési és lelki mun­kát igénylő rendkívül igényes feladatot. Meggyőződésünk, hogy ez az Isten segítségével sikerül, ami több szempontból is nagyon fontos. Imádkozunk velük e fel­adat sikeres megoldásáért és ha szükséges, szívesen megyünk se­gíteni. Az LVSz nagygyűlése egyben annak is meggyőző bi­zonysága lesz a világ nyilvános­sága számára, hogy milyen jó a kapcsolat a szocialista Magyar- országon az egyház és az állam között, aminek a munkálásában oroszlánrésze van dr. Káldy Zoltán püspök-elnöknek. A meg­beszélések december 7-én, hét­főn folytatódtak, amikor a köl­csönös kapcsolatokról és a jövő feladatairól volt szó. Konkrét kérdések is megtárgyalásra ke­rültek. A tárgyalások eredmé­nyei érezhetők lesznek mindkét egyházban. Az Evangélikus Teológiai Aka­démián tett látogatásunk bizta­tóan hatott ránk. Az Akadémia szép és célszerűen berendezett új épülete jól szolgálja a leendő lelkészek nevelését. A minden tekintetben optimális környezet alkalmás tanulásra, kölcsönös személyes kapcsolatok teremté­sére, lakásra, étkezésre és lelki nevelődésre. Dr. Nagy Gyula dé­kán távolléte miatt dr. Groó Gyula prodékán adott tájékozta­tást az Akadémián folyó munká­ról. Részünkről az egyetemes püspök testvérünk, mint. a fakul­tásunk professzora informálta a tanárokat fakultásunk munkájá- -ról. Programunk fontos pontja volt az Állami Egyházügyi Hiva­talban tett látogatásunk, ahol Miklós Imre államtitkár foga­dott bennünket munkatársaival. Hálásak voltunk, hogy találkoz­hattunk az állami vezetőkkel, akiknek egyházi és kulturális lá­tóköre nemcsak a Magyar Nép- köztársaságra, de az egész világ­ra kiterjed. Biztosítottuk őket, hogy mi is igyekszünk hozzájá­rulni, hogy a világban felmerülő (Folytatása a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents