Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1982-02-14 / 7. szám
Egyházunk szolgálatának távlatai 1982-bcn Az Országos Egyház Elnökségének újévi köszöntése HAGYOMÁNYOS ALKALOM EGYHÁZUNKBAN az Országos Egyház Elnökségének újévi köszöntése, de mindig esemény is, mert itt hangzik el az első olyan átfogó körvonalazása az esztendő során előttünk álló feladatoknak, amelyek legalább egy évre, a jelen esetben több évre is medret adnak nemcsak az országos munkaágak, de a gyülekezetek munkatervének is. Január 4-én az Üllői úti székházban fogadta dr. Káldy Zoltám püspökkel és dr. Fekete Zoltán országos egyházi felügyelővel az élen az elnökség az Országos Iroda munkatársait dr. Karner Ágoston főtitkár vezetésével. Jelen voltak az országos munka- ágak vezetői, ■ az egyházkerületek munkatársai, a Teológiai Akadémiai tanárai, a budapesti és ez évben újra növekedő számmal vidéki esperesek és lelkészek is. Dr. Ottlyk Ernő, az Északi Egyházkerület püspöke köszöntötte a megjelentek nevében az Országos Elnökséget. Az 1981-es évre való visszatekintésében összegezte még egyszer a nemzetközi élet eseményeit, hazánk elmúlt évi helyzetét, egyházunk külügyi szolgálatát és egyházunk belső életének eseményeit. 1981-ben kiegyensúlyozott, tervszerű és szorgalmas évet zárhattunk amelyben Isten volt segítségünk, védelmezőnk és ö adott új szívet és új lelket a szolgálatok végzéséhez. Ehhez emberi eszközöket használt fel, elsőként az országos egyházi elnökséget, annak határozott útmutatását, biztos kezű vezetését és teológiai irányítását. A KÖSZÖNTÉSRE ADOTT VÁLASZÁBAN dr. Káldy Zoltán püspök-elnök először a nemzetközi politikai helyzettel foglalkozott, hangsúlyozva, hogy 1982. év is a békéért való erőfeszítések éve lesz. Ennek összefüggésében foglalkozott a világkeresztyénség mai helyzetével és szolgálatával. Pozitívnak ítélte, hogy az egyházak általában nem bocsátkoztak bele a hidegháborús eszkalációba. Nagy sanszuk, hogy jelen vannak Nyugaton és Keleten és az ideológiai határokon túl járulhatnak hozzá a megoldásokhoz. Ezt a szolgálatukat azonban csak akkor tudják elvégezni, ha továbbra sem engedik, hogy köztük a hidegháború szele fújjon. A HAZAI HELYZETRE térve a püspök-elnök három fontos feladatra hívta fel a figyelmet. Az első: népünkkel együtt a politikai egység erősítése. Természetesen nem ideológiai egységre gondolunk. De lehetséges a politikai célokban való egyetértés: a béke, az együttműködés, a népek barátsága, leszerelés és más ügyekben. A másik: a gazdasági megerősödés. A magyar gazdasági élet nem számított módon fejlődik. Mi nem hiszünk a Nyugaton emlegetett „magyar csodában”, de megvannak a lehetőségeink és azt gondolom, hogy ebben a vallásos emberek is a maguk gazdasági szakértelmével is nagyon sokat tudnak segíteni. A harmadik: az erkölcsi megerősödés. Nincs gazdasági megerősödés erkölcsi megerősödés nélkül. Vannak olyan normák, amelyeket, ha az ember átlép — akkor lezülleszti önmagát és azt a társadalmat is, amelyet építeni rendeltetett. Ebben a tekintetben nagyobb éberségre van szükségünk. Hadd szóljak néhány szót a marxista—keresztény párbeszédről is, amely a televízióban, Debrecenben és más helyen folyt sok pozitív eredménnyel. Van olyan gondolatunk, hogy egyszer ezt a párbeszédes csapatot az evangélikus egyháznak kell meghívnia. EGYHÁZUNK SAJÁTOS FELADATAIRÓL szólva egyházunk püspökelnöke örömmel jelentette, hogy új énekeskönyvünk kiadása jó ütemben halad és a gyülekezetek megkezdhetik igényeik bejelentését. Megjelent az Ökumenikus énekeskönyv is. amelynek szerkesztésében részünkről Trajt- ler Gábor egyházzenei igazgató végzett értékes szolgálatot. Az 1982-es esztendő feladatai közé tartozik az Agenda revíziója az új énekeskönyv összefüggésében is, amellyel kapcsolatban dr. Pröhle Károly már a Lelkészi Munkaközösségek véleményét és javaslatait összegezi. Ebben az esztendőben is megrendezzük a gyenesdiási nyári érdeklődést. A kiemelkedő értékű pályaműveket végső döntés céljából továbbítottuk az LVSZ genfi központjába. Az előkészítő munka során fokozott mértékben kell támaszkodnunk a gyülekezetek segítségére és áldozatkészségére. Jelentős eseménye lesz az 1982. Az Országos Egyház Elnökségét D. dr. Ottlyk Ernő pöspök köszönti ifjúsági konferenciákat és döntésre vár az új konfirmációs káté kiadása is. KIEMELKEDŐ FELADATAINK KÖZÉ TARTOZIK a LVSz 1984. évi budapesti nagygyűlésének. az előkészítése, amely ebben az évben döntő stádiumába érkezik a nagygyűlést előkészítő LVSz bizottság közeli látogatásával és a szerződések megkötésével. Az embléma pályázatra 45 pályamű érkezett 21 pályázótól, amely önmagában is érzékelteti a nagy évnek az Olof Sundby érsek által kezdeményezett összkercsztycn békekonferencia és a Pimen pátriárka által Moszkvába összehívott világvallások békegyülése, amelyeknek törekvését szívesen támogatjuk. KÜLFÖLDI KAPCSOLATAINK építése között kiemelkedő helyen szerepel egyházi delegációnk látogatása Dániában és hazánkba várjuk többek között (Folytatása a 4. oldalon) Tánosy István: HÁZTETŐN A Duna-part során még a fák csapzott, suták. A vízen átsuhint s táncos napsugár. Fehér hajók kavarnak szikrázó fényeket. A téren a homokban zsibong ezer gyerek. Nem hallgat dicstelen csak a királyi vár. Sötéten fekszik ott mint egy halott madár. Alatta lenn a Lánchíd már ébredez. Beteg láncát emelgeti két daru-szörnyeteg. Roncsát a víz alatt búvár hegeszti szét. Zöld-fény üvegkígyók kerülgetik kezét. Mint táncoló polip pofozza lenn az ár, hogy a roncs közé sodorja, s bogozza benn alá. Hány ember küzd a mélyben, magasban névtelen. Ha kell, halálveszélyben, hogy újra szép legyen — s még csillogóbb a hajnal játékos álma: Pest. Piros tetős, pirosló hidakkal ékszeres. Ötemelet magas kiégett romfalak tetején hangyaként csákányoz egy alak. Szédítő falcsíkon a téglát, melyen áll bontja lába alól. — A nap forog, zihál... Csak pillantson le egyszer, miközben átsuhan agyán a sokk: „Egyensúly” — megtántorul, zuhan. — Nyugodt, kötetlen áll ott. A pont járókelők alatta sejtik, érzik a biztos új erőt: mi érlel millióknak i szebb sorsot, életet. - mitől zsibong a téren a sok .pufók gyerek. (Megjeleni a költő AZ ÁLMOK ÜTJA VÉGTELEN című kötetében, 1981.) Gyógyult szívvel szerelni BUDAPEST FELSZABADÍTÁSÁRA emlékezünk. S mit mondhat el újat, egy akkor négy éves gyermek a városról, az 1944-es Budapestről? Újat semmiképpen, hiszen történeszek szabatos mondatai beszélnek erről a földig rombolt város agóniájáról, művészek vallanak apokalipszist idéző színekkel. Megszólaltak azok, akik az ostrom- gyűrűben fegyverrel a kézben,' parancsra harcoltak. Azok, akik tudták a harc kilátástalanságát, s azok is, akik nem akartak tudni erről. Megszólaltak azok is, akik a felszabadítókkal érkeztek, akik szintén fegyverrel a kézben harcoltak, mert tudták, hogy az életért küzdenek., EMLÉKMŰVEK IS BESZÉLNEK, melyekre koszorúkat tettünk ezekben a -napokban, cirillbetüs és latinbetüs nevek mellé tettünk virágokat. Az emlékezés írója karácsony estéjének légiriadójára emlékszik, az emlék azonban azóta is kitörölhetetlenül él szívében. Az óvóhelyre emlékszik, a döglött lovakra, a halálra. S aztán arra a gyermekarcú katonára, ki lejött pincébe, a felnőttek suttogására, hogy „megjöttek”, s ebben a szóban ott lapul bizony a félelem is, a kíváncsiság is. s voltak olyanok, akiknek azt jelentette végre. Talán azért beszél személyes élményei kicsinységéről az emlékezés írója, mert valahogy, valahol az ország számára akkor kezdődhetett valami új, mint ahogy a négyéves gyermek tudata, értelme is ebben a korban tágul és mélyüL DE HÁT AZ EMLÉKEZÉS NEM ANNYIT JELENT, hogy személyesen milyen emlékfoszlányok élnek benem azokról a napokról. Hiszen akkor az emlékezés ünneplésből ki kellene zárni mindazokat, akik személyesen nem élték át, nem élhették át még vagy már a város felszabadulását. Az a fontos, hogy a nemzet közös emlékezetében hogyan kristályosodott ünneppé Budapest felszabadulása. S ha ez a „kristállyá érés” még nem fejeződött be — mert soha nem fog, hissen „unokáinknak” mondani kell” —, akkor szükség van a személyes vallomásokra, az átélökre. P VOLT VALAMI MÉLY SZIMBÓLUM ABBAN, hogy a város egyik oldala már felszabadult, a másik még nem. Abban is, hogy tört gerincű hidak az „össze-nem-tartozás” jeleiként meredtek ki a folyóból. Mert két Magyarország létezett. Már élt a demokratikus és új, Debrecenben program született, az Alföldön földosztást készítettek elő, Borsod gyáraiban a romok között munkások keresték az „eszközt”, ami már az övék. S volt egy másik is. Azon a napon, amikor mi lerohantunk az óvóhelyre, dördült el a sortűz Sopronkőhidán, s akasztottak a részeggé tett árnyékemberek, akiknek a „nyugati gyepükről” szavaló megrészegedett árnyékemberek parancsoltak. Persze oly sokszor volt három ez az ország, meg kettő, de azt hiszem ilyen mélyen és tragikusan soha. Mint ahogy a város nem csak külsőségeiben, hovátartozásában volt kettő, hanem a nemzet tudata is ebben a hasadt állapotban élt. AZ, HOGY BUDAPEST AZ ORSZÁG SZÍVE — közhely. Mégis igaz. Az, hogy majdnem megszakadt ez a szív — igaz. S az is, hogy meggyógyult. S ennek a gyógyulásnak voltak nehéz szakaszai, az is tény. Minthogy az is, hogy soha nem álmodott nemzeti egység jelképe a város. Köszönet tehát azoknak, akik ezért vérüket áldozták, köszönet azoknak, akik izzadságos munkájukat, életüket tették fel erre az egységre. A szív nekünk, keresztyén embereknek az élet közepét is jelenti. Az akarat, az érzelem és a gondolat középpontját. S még valamit: a szeertetet. Szeretnénk, ha a „szeretet város” a szeretet városává nemesedne. Ruttkay Levente Böjt felé igaz megtéréssel Isten igéjének különleges erejét és sorsát mutatja meg a mai vasárnap evangéliumi igéje a magvetőről szóló példázatban. A földműves gondos magvetésével ellentétben Isten sokkal bőségesebben, pazarló módon szórja igéjét. Sokszor nincs meg munkájának eredménye. Máskor pedig sokszoros a gyümölcstermés. Ha valaki hallja, de nem követi a hallottakat, nem kereshet mentségeket. A gyümölcsöt termő ember életében pedig nincs helye a dicsekvésnek, hiszen az ige bennünk való munkája is Isten titkainak, csodáinak egyike. A levélbeli ige Isten hatalmát és szeretetét mutatja meg hűséges apostolának, Pál apostolnak fáradságos, áldozatos életén és munkáján keresztül. A minden akadályt legyőző hatalmas Krisztus viszi előre országa ügyét sokszor nagyon gyenge, erőtlen, esetlen szolgáin keresztül. Isten nem is akarja, hogy egyetlen szolgája is megfeledkezzen arról, hogy egyedül az Ö szeretetének nagysága teszi lehetővé az Isten ügyéért végzett szolgálatát. Hiszen az egyes keresztyén ember, de az egész egyház élete és szolgálata az ige különleges erejéből táplálkozik. Ezért különösen fontos, hogy a ránk bízott szolgálat végzése közben Jézus Krisztus értünk hozott áldozatát tartsuk szem előtt. f Méroez Sándor 1910—1981 Kissomlyón született, s mielőtt folytatnánk életének főbb állomásait, álljunk meg a dunántúli falunál. Mórocz Sándor számára a szülőfalu nem anyakönyvi adat volt, hanem a „szülőföld”. Az indulás és a visszatérések faluja, s bár Budapesten élt, dolgozott s halt meg — a „föld” számára, mely erőt adott, ez a falu volt. Teológiai tanulmányai elvégzése után Budapesten vallástanár volt. Tanított és írt. Tanított a Deák téri leánygimnáziumban, és írt az Evangélikus Életbe, sőt a „Fiatalok Országútján” folyóirat alapítói köz tartozott. Meglepő — s talán méltatlanul elfeledett — józansággal látta az öngyilkosságba rohanó ország tragédiáját, s a hit harcát' harcolva igen jó tollú munkás volt annak a másik, jobbik Magyarországnak, amely élt és lélegzett a fasizálódás éveiben. A felszabadulás után törések sorozata rázta meg — és törte meg. Egészségét is. Dermesztő decemberi napon kísértük utolsó előtti útjára. Szűk baráti köre, egy lelkész — aki temette — s egy volt tanítványa. Utolsó útján, amikor a Bíró elé áll, legyen hozzá irgalmas Krisztus. S hozzánk is, akiknek ez a két út még hátravan. BIBLIAFORDÍTÁS AZ AFRIKAI NYELVEK HAT SZÁZALÉKÁN Teljes bibliafordítás eddig a mintegy 1600—2000 afrikai nyelvnek csak töredékén jelent meg. A Bibliatársulatok Világszövetségének adatai szerint teljes Bibliát az afrikai nyelvek hat, egyes részeket pedig 30 százalékán adtak ki. Jelenleg 442 afrikai nyelvre fordítanak, ebből 83-ra először. — Afrikában naponta körülbelül 20 ezer ember tér keresztyén hitre. 1900-ban az afrikai keresztyének száma mindössze 9 millió, 1930- ban pedig már 203 millió volt