Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1982-12-05 / 49. szám
Stimuli édes reménye EGY KOPOTT GITÁR ÉS A HANGSZEREK KIRÁLYNŐJE, AZ ORGONA KÖZÖTT nincs nagyobb ellentét, mint e két szó kiteött: „szív” és „népek”. Pedig ősi ádventi énekünknek (105.) mindjárt első strófáján belül éppen ezzel az ellentettel találkozunk. Milánó egykori híres püspöke, Ambrosius (334—397), egy lélegzetvételre nevezi Jézust „népek Megváltójának” és „szívünk édes reményének”. Hátha nem is ellentétet, hanem az emberi élet végleteit jelzi e két szó: „népek’’ és „szív”. Jézus összfoglalja a kettőt. Ambrosius korában, amikor egy római polgár ezt a szót hallotta: „népek” — undor és remegés töltötte el szívét, mert a római birodalmat fenyegető népvándorlás germán törzsei, a barbárok jutottak eszébe. Ha egy zsidó hallotta ugyanezt a szót, a megvetés és irigység vett erőt szívén, meri a po- gányokra, a „gójim”-ra gondolt. Ambrosius viszont, amikor Jézust hívó. Krisztust-váró ádventi éneket énekelt előkelő római polgárcsalád sarjaként, úgy nézett szembe a római birodalom sötét jövőjével, és úgy tekintett az ókor mammutbirodalmát elárasztó s végül elsüly- lyesztö barbár népekre, a mai európai népek őseire (!), hogy édes remény ebredt szívében. .4 LEGVIHAROSABB, LEGVÁLSÁGOSABB IDŐKBEN IS BETÖLTHETI EZ AZ „ÉDES REMÉNY” az emberi szívet. Mezei Mária nagy feltűnést keltő „Vallomás-töredékei”-ben egy alkalommal szó van rólunk, evangélikusokról is. Pontosabban egy evangélikus templomról s annak pünkösdi istentiszteletéről. 1945. tavaszán került egy lengyelországi front mögötti katonai fogda lépcsőjére. Odasodorta a háború irtózatos forgószele. „Ott a halál küszöbén szembetalálkoztam Istennel” — írja. Majd így folytatja: „Úgy villimlott fel előttem az Igazság, mint Pál apostolnak a damaszkuszi úton. Úgy is változtam meg . .. Pünkösdkor a sátoraljaújhelyi evangélikus templom kórusán névtelenül énekeltem az akkor tanult dicséretet: Egyedüli reményem ó Isten csak Te vagy ... Két évi hallgatásom után ez volt az első megszólalásom s erre a szolgálatra emlékezem mint starthelyre ma itt vissza.” HA A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG KÉSZÜLŐ NAGYGYŰLÉSÉNEK magyar nyelvre nem könnyen lefordítható mottójára gondolunk, akkor erről az „édes reményről” van szó. „Jézus Krisztusban reménységgel a világért” — ez azt is jelenti, ha Jézus Krisztusban vagyok, tehát ha hitben vagyok, másképpen nézek' bonyolult világunkra. Reménységgel. Másképpen közeledek — sokszor úgy tűnik — erőmet meghaladó feladatainkhoz. Reménységgel. De ezt is tartalmazza a mottó: a Jézus Krisztusban felvillámló Igazság reménység az egész világ, minden ember számára. Áz én számomra is. Ambrosiusnak minden tekintetben igaza volt, amikor a népek Megváltóját várva a szívét betöltő „édes remény”-röl énekelt. VANNAK PERSZE „CSALFA, VAK REMÉNYEK” IS. Ezek is birtokukba tudják venni szívünket, hogy belülről határozzák meg gondolkodásunkat és egész viselkedésünket. Nemcsak Csokonai Vitéz Mihály szívébe csepegtettek „kétes kedvet”. Ha ajtót nyitunk számukra, ha ádventi vendégként fogadjuk és bebocsátjuk őket, — minket is „kecsegtetnek”, hogy azután megcsaljanak. Népek, és politikusok szivét is megszállhatják ilyen „csalfa, vak” remények. Csalfa, vak remény, ha bármelyik nép — legyen nagy vagy kicsi — a világ megváltásának szerepére vállalkozik. Csalfa, vak remény, ha egy politikus, vagy valamely politika úgy véli megváltani népét, hogy országa területén minden más nép, minden más nyelv, minden más vallás, minden világnézet számára csak egy lehetőséget biztosít: vagy kivándorolni, vagy beolvadni. ADVENTI ÉNEKÜNK SZERINT JÉZUS KRISZTUS AZÉRT ÉRKEZETT HOZZÁNK ATYJÁTÓL, mennybéli palotájából, hogy itt megvívjon miértünk, hogy pajzsunk és vértünk legyen a „csalfa vak” remények kecsegtető szavával szemben. Hogyan válik ő „szívem édes reményévé”? Egyedül hit által. Vagyis, ha hiszek az ő küldetésések páratlan voltában. Ha benne élek. Ha Lutherrel együtt mondom: baptisatus sum — meg vagyok keresztelve. Ha naponként magamra oltóm öt mint pajzsot és vértet, hogy altig fegyverzetien fogadjam a kísértések agresszióját. A gyakorolt hit, a naponta használatba vett hit válik reménységgé. Egyszer csak észreveszem, hogy Jézus Krisztusban, nemcsak jobban, mélyebben ismerem meg önmagamat. Meglepő, új felismerésre jutok: régi énemmel, óemberemmel szemben egy új ember lép a porondra. A jövő embere. Pál apostol így fogalmazta meg ezt az óemberünk számára félelmetes és éppen ezért gyönyörű felismerését: „Krisztussal együtt én is keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” (Gál 2, 20) Mai szavakkal: többé nem kell magam produkálni, vagy reprodukálni. Nem az önmegvalósításba vetem reménységemet, mert Krisztus valósítja meg magát, az igaz embert, bennem. így lesz ö az én „édes reményem”, EZÉRT ÉNEKEL AMBROSIUS ÍGY: „lm készen vár a jászol, A szív többé nem gyászol.” Ezért indokolt egyik karácsonyi énekünkkel így kérni öt: „Tedd jászollá a szivemet...” Benczúr László Diakóniai offertórium A mai vasárnapon egyházunk rendje szerint.intézményes szeretetszolgálatunk támogatására adják a gyülekezetek a vasárnapi isten- tisztelet offertórumát. Szeretettel ajánljuk ~ hittestvéreink adakozó szerete tébe. Kitüntetés A Nagy Októberi Szocialista forradalom 65. évfordulója alkalmából az ambrózfalvai tanácsházán átnyújtották Megyaszai László lelkésznek a Hazafias Népfront Érdemes Társadalmi Munkás kitüntető emlékérmét. A kitüntetettnek szívből gratulálunk. Számvetés diakőniánkról Országos Diakóniai Konferencia Gyenesdiáson Sokan indultunk Gyenesdiás falai közé, melyek nemcsak idős testvéreinknek adnak végleges otthont, meg az üdülni vágyóknak nyári pihenést. Ezek között a falak között izzik egyházunk diakóniai munkájának kohója hosszú évtizedek óta, helyet adva lelkészek továbbképzésének, ifjúsági konferenciáknak és egyházi-szakmai tanácskozásoknak. Ilyen alkalom volt az idei Országos Diakóniai Konferencia is, amin részt vettek diakóniai intézményeink vezetői és az egyházmegyék diakóniai előadói. — A néhány évvel korábbi rekonstrukció során megszépült „Gyenes” —* . diakóniai intézményeinknek ez a gyöngyszeme —, meleg, testvéri fogadtatást, méltó otthont, jó környezetet kínált a felelős, komoly tanácskozáshoz. Az Otthon rendje, „derűs tisztasága”, meg az ott élő idős testvéreink békességének, örömének apró fényei feledtették velünk az őszi eső ólmos szürkeségét, s csodás harmóniát teremtettek a széltől korbácsolt Balaton haragos zöld hullámaival — de bennünk is. A konferenciának különös jelentőséget adott, hogy azt a szolgálatába nemrég biektatott püspök, dr. Nagy Gyula vezette, aki Egyházunk diakóniai szolgálatának irányítója és szervezője is. így együttlétünk valóban alkalom volt arra, hogy új vezetőnk előtt számot adjunk intézményeinknek és gyülekezeteinknek, tehát egyházunk egészének diakóniai szolgálatáról. Időben ugyan egy kissé eltávolodott tőlünk, de alapvető jelentőségét mind máig nem vesztette el az, amit az azóta nyugalomba vonult dr. Mikkn Juva finn érsek, Izrael libanoni agressziójával kapcsolatosan mondott. A Finn Egyház Sajtószolgálatának híradását az alábbiakban szó szerint közöljük. „Izrael tevékenységét ugyanolyan politikai és erkölcsi mértékkel kell mérni, mint más államokét.” Ezt jelentette ki a Finn Evangélikus Egyház érseke egy újságnyilatkozatában, amely az izraeliek libanoni tevékenységével kapcsolatos finnországi állásfoglalásaival foglalkozott. Vannak keresztyének, közöttük evangélikus lelkészek, akik az izraeli támadást a Bibliára való hivatkozással védelmezik. Juva kijelentette, hogy nagy szimpátiával találkozhat a zsidó néppel, de ennek az alapja egészen más, mint a mai izraeli kormányzat magatartása. „Azon a véleményen vagyok, hogy a zsidóknak joguk van a biztosított nemzeti létre; de az a mód, ahogyan ezt az izraeli kormányzat keresztül akarja vinni, ugyanolyan erkölcsi és politikai megüzámvetés az ige mellett Dr. Nagy Gyula püspök reggeli és esti áhítatai, meg a befejező úrvacsorái szolgálata az Üjszövetség „krisztusi-apostoli” bizonyságtevésén keresztül hívott „számadásra” mindnyájunkat. Értjük-e? — éljük-e? igazán a diakóniát?! — Szolgálhatott-e nekünk, „megmoshatott-e” minket a Diakonosz-Krisztus bűnbocsátó kegyelmével? Engedelmesek vagyunk-e — a lábmosásig menően — ennek a szolgálatnak a hordozására? Készek vagyunk-e nemcsak szóban, de a keresztyén szeretet elevenségében vállalni a beteg, az öreg, a fogyatékos segítése mellett hazánk s az egész emberiség gondjainak a szolgálatát? Van-e reménységünk, hogy szolgálatunknak nemcsak’ földi, „kézzel fogható”, hanem „örökkévaló értelme”, jutalma van? — záporoztak felénk az igehirdetésekből a valóban számadásra késztető kérdések. Hogy azután végül az úrvacsorában érthettük meg diakóniai szolgálatunk titkát — ami ilyen egyszerű: „kenyérré lett érettünk Krisztus”, hogy mi is kenyérré, „életadóvá” lehessünk _mások számára. Számvetés „útközben” A konferencia főelőadását dr. Káldy Zoltán országos püspökelnök tartotta: Egyházunk jelenlegi útjáról és a. „holnap” ítélés alá tartozik, mint más államok ugyanilyen tevékenysége. Nagyon veszélyesnek tartom azt, hogy az izraeli hadsereg előre nyomulását egyesek azzal igazolják, hogy ezeknek a katonáknak az ősatyái az Ótéstamentum választott népéhez tartoztak.” Ezt megelőzően Juva ugyanebben a kérdésben állást foglalt a Helsingin Sanomat című, vezető napilapban folytatott eszmecserében. Kijelentette: vannak keresztyének, akik Izrael támadását azzal szeretnék igazolni, hogy egy olyan államról van szó. amely Isten népét reprezentálja, és amely mindig Isten oldalán állva — a bibliai próféciák szerint — kivívja a győzelmet. Juva kifejezte: az ilyen zűrzavaros lárma „közel van az istengyalázáshoz”. Az izraeliek és a palesztinok közös hazájukról való jogról lehet tárgyalni és arról is, hogy vannak ennek politikai s népi ellentétei. Ha azonban a puszta katonai erőszak dönti el a népek közötti vitákat, akkor ez olyan istengyalázás, amikor is az egyik érintett fél — ebben az esetben a megtámadott — mondhatja magáénak Isten jóakaratát.” feladatairól. Előadásának első részében a soproni Berzsenyi Gimnázium — volt Evangélikus Lyceum — 425 éves jubileumi ünnepségsorozatáról hallottunk gazdag beszámolót. Ennek kapcsán bepillantást nyerhettünk a lutheri reformáció kezdettől való „diakóniai beágyazottságába”. A sorozatos iskolaalapítások — aminek egyik legkorábbi állomása volt éppen a soproni — jelzik, hogy hitbeli eleink szószerinti „diakóniát” végeztek népünk műveltségének, de egész életének épüléséért, felemelkedéséért. Csak a „szolgáló egyháznak” lehetett figyelme, ereje, szeretete „Mohács árnyékában” a haza 'dolgával, nyelvünk művelésével, népünk felemeke- désével törődni. Még akkor is igaz ez, ha ezekben az iskolákban a „főtantárgy” a magyarul megszólaló Szentírás megismertetése volt. Az előadás második része a „L uther-évvel”, pontosabban Luther születésének 500 éves jubileumi, ünnepi eseményeivel foglalkozott. Túl a külföldi és hazai tervezett megemlékezések áttekintésén, -az előadás sok indítást adott úgy a gyülekezeti, mint az intézeti szolgálatunkra nézve, a „Luther év” méltó megünneplésére. A befejező részben püspök-gj- nökünk a Lutheránus Világ gyűles 1984-re tervezett, budapesti ülésével, a már megoldott és a még előttünk álló megszámlálhatatlan feladattal ismertette meg a konferencia résztvevőit. Megértettük, hogy ez a világgyűlés is „számadásra készteti” egyházunk egészében a diakóniai munkaágat is! Számvetés múltunk öröksége előtt Dr. Fabiny Tibor dékán „Luther és a diakónia” című előadásának csak legizgalmasabb gondolatait említem most: Igehirdetés és szeretetszolgálat az egyházban ősidők óta összefügg — bizonyította Chrysostomustól a nemescsói Sartorius Szabó Jánosig, sok érdekes dokumentummal. — S amit magáról Lutherról mondott ,az sokunkat megrendültén késztetett számadásra múltunk hitbeli öröksége előtt. Hiszen az imádkozó és a meg- igazulásért harcoló Lutheren keresztül értette meg velünk: a diakónia „alfája” az Istenben bízó imádság, „Ómegája” pedig, hogy Krisztus megigazító szere- tetének nemcsak „edénye”, hanem „eszköze”, munkása is lehetek. Számvetés feladatainkkal A konferencia utolsó napján dr. Karner Ágoston főtitkár, és Blázy Lajos diakóniai ügyvivő lelkész felé záporoztak a „Fórum” során a kérdések és javaslatok, amik közül csak néhányat említek: Meg kellene szüntetni a lelkészi hivatalok „hivatal” jellegét, és egyre inkább a lelki gondozás, a diakónia helyévé kellene lenniök. A Konferencia javasolja az alkoholizmus elleni küzdelemnek egyházunkon belüli megszervezését. A résztvevők egyöntetű kérése volt, hogy az ifjúsági konferenciákon legyen lehetséges diakóniai szolgálatunk ismertetése, megfelelő szakember közreműködésével. Csizmazia Sándor Megjeleni az Evangélikus énekeslíönvv Örömmel értesítjük híveinket és gyülekezeteinket, hogy az Evangélikus énekeskönyv megjelent. Az Egyetemi Nyomda ötezres tételenként megkezdte szállítását. Sajtóosztályunk a következő hetekben osztja szét, illetve küldi meg az előjegyzésben megrendelt és kifizetett énekeskönyveket. Megvan a reményünk, hogy az év végéig minden gyülekezetünk megkapja az énekeskönyveket. Az énekeskönyv bevezetéséről, illetve használatba vételéről a megjelenő püspöki körlevél intézkedik. MIKKO JUVA: IZRAEL ÁLLAMAT UGYANOLYAN MÉRTÉKKEL KELL MÉRNI MINT MAS ÁLLAMOKAT
