Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-11-21 / 47. szám

ORSZÁGOS EVA N G É LIK US XLVII. ÉVFOLYAM 47. SZÁM 1982. november 21. Ara: 4,50 Ft : ' • "V W Az első raj kibocsátása Záró istentisztelet a Levelező Teológiai Tanfolyamon „Növekedjetek fel a Krisztushoz!” Dr. Káldy Zoltán püspök-elnök igehirdetése a Levelező Teológiai Tanfolyam záró istentiszteletén EGYHÁZUNK TÖRTÉNETÉ­BEN MERŐBEN ŰJ, SOSEM LÁ­TOTT ESEMÉNYRE került sor október 23-án a zuglói templom­ban: a Teológiai Akadémia leve­lező tanfolyamának első, végzett hallgatóit bocsátotta a szolgálat útjára záróistentisztelet keretében dr. Káldy Zoltán püspök-elnök. A templomot ezúttal különös gyülekezet töltötte meg: az or­szág minden részéből jöttek hí­vek és lelkészek sokasága. E sok­féléi összesereglett ünneplőruhás emberek mégis igazi családias gyülekezetét alkottak, mert ösz- szekapcsolta őket a levelező hall­gatók iránti féltő-gondoskodó sze­retet és az egyház iránti odaadás. Ok, akik most megtöltötték a padsorokat, ők voltak az áldozat­kész férjek, feleségek, akik he­lyettesítették a konzultációs szombat-vasárnapokon a távolle­vő édesanyát, édesapát; ők vol­tak az aggódó szülők, testvérek, barátok, akiknek imádsága kísér­te a vizsgákra indulót; és ők vol­tak a gyermekek, akik három éven át megértették, hogy most csendben kell lenni, mert anya vagy apa tanul. Nem lehet meg­hatottság nélkül gondolni a sok jelenvolt gyermekre, a biztató jövő eleven jelképeire, akik itt valamennyi korosztályt képvisel­ték: a Mózes-kosárban hozott csöppségekre, a szülőkre büszke serdülőkre és a felnőttkor küszö­bén állókra. A végzett levelező­ket kisebb-nagyobb nemzetség kísérte, volt, akit 8—10 családtag vett körül. TERMÉSZETESEN ELJÖTTEK A LEVELEZŐ HALLGATÓK LELKIPÁSZTORAI IS, akik e három év minden örömét, izgal­mát, belső növekedését együtt élték át „báránykáikkal”, és mint sajátjuknak örültek az elért eredményeknek, hiszen azt a diá­kot már előbb is ők pásztorolták, s a tanfolyamra is ők ajánlották. Előfordult, hogy a lelkipásztor egyben családtag is volt, kinél apa, férj, kinél testvér vagy gyer­mek, hiszen olyan levelező is akadt, akinek teológus fia vagy korábban végzett, ifjú lelkész gyermeke volt a korrepetitora. Mennyi elsuttogott köszönet hangzott el ezen a felejthetetlen délelőttön! Mindenki megköszönt valamit valakinek, és mindenki együtt adott hálát az egyház Urá­nak, aki ennek a 42 hallgatónak elhivatást adott, s az elhivatás- hoz lehetőséget is! AHOGY KÁLDY ZOLTÁN PÜSPÖK ÜNNEPI PRÉDIKÁ­CIÓJÁBAN MONDOTTA: — Ki hitte volna ezelőtt 40 esztendő­vel. hogy 1982-ben levelező hall­gatók első raját küldjük szolgá­latba ? Bizony, álmodozónak néztük volna, akit a képzelet ily merész játékra ragad, és íme, mégis megtörtént a nem várt, nem re­mélt csoda. A hála elsősorban az Űr Jé­zus Krisztust illeti, aki csönde­sen építi egyházát akkor is, amikor az esendő ember már- már csüggedésre hajlik. De hála illeti mindazokat, akik az ő esz­közei lettek: a tanfolyam szerve­zését engedélyező állami szerve­ket, a fáradságot nem sajnáló professzorokat, a levelezőkért ál­dozatot hozó családtagokat és lelkes zeket. A ZÁRÓISTENTISZTELET VALÓJÁBAN ŰRVACSORAI IS­TENTISZTELET VOLT: a „Jövel Szentlélek ...” kezdetű énekün­ket rögtön követte Káldy Zoltán püspök prédikációja (teljes szö­vegét közöljük lapunkban), majd az úrvacsora liturgiája. Az össze­tartozást hirdette, hogy — a más felekezetekhez tartozó vendégek és az apró gyermekek kivételé­vel — az egész gyülekezet az ol­tárhoz járult, ahol a két püspök, dr. Káldy Zoltán és dr. Nagy Gyula osztotta az Űr szent tes­tét és vérét. Szolgálatuk a jelen­levő gyülekezet s a teljes egyház szeretetben való összeforrottsá- gát .egységét jelképezte, s egyben a levelező hallgatók megbecsülé­sét is. Az istentisztelet végeztével dr. Fabiny Tibor dékán adta át a végzetteknek a bizonyítványokat. „Fénylő betűk jelzik "a ma­gyarországi evangélikus Sión tör­ténetében az 1979-es nyitó- és a mai záróistentisztelet dátumait” — mondotta, majd kifejezte elis­merését a hallgatók áldozatválla­lása iránt, és Isten áldását kérte munkájukra a testvéri közössé­gekben. VÉGÜL A GYÜLEKEZET A TEMPLOMBÓL ÁTVONULT A TEOLÓGIAI AKADÉMIÁRA, ahol a nappali hallgatók adták szép tanújelét az összetartozás­nak : szeretetvendégséggel várták a levelezőket és hozzátartozóikat. Noha a 42 végzős hallgató közül csak 29 tette le vizsgáit ez ideig (a többiek februárban fejezik be tanulmányaikat), valamennyien boldogan köszöntötték egymást, olyan tiszta és fénylő örömmel, amely amaz első pünkösdöt jut­tatta eszünkbe, amikor az apos­tolokra azt mondták: „édes bor­tól részegek ezek”! Pedig'az aga- pé. mint mindig, most is mentes volt a szeszes italtól, s az asztalo­kon csak üdítők sorakoztak, még­is mámoros öröm töltötte el a résztvevőket, amit mindenki megértett, aki az eltelt három évet együtt élte át a levelezőkkel, s aki tudta, milyen elszántság és erős akarat lendítette előre őket, (Folytatása a 2. oldalon) Ünneplő keresztyén Gyüleke­zet, kedves Testvéreim, kedves Professzor Testvéreim! MAGYARORSZÁGI EVAN­GÉLIKUS EGYHÁZUNK ÉLE­TÉBEN és történetében ez a mai alkalom egyedülálló, páratlan. A Teológiai Levelező Tanfolyam végzős hallgatóit bocsátjuk út­jukra, küldjük ki szolgálatba, az egyházba, azon belül az egy­házmegyékbe és egyes gyüleke­zetekbe. Párját ritkítja, mert ilyen még nem volt. Nagyon jellemző, hogy egy olyan időben, olyan korban történik, amely korról, amely időről egy sereg ember nem gondolta az egyház­ban, hogy ez egyáltalán később vagy épp most lehetséges. Min­dent gondoltak 1945-ben az em­berek, de azt nem, hogy 1982- ben az evangélikus egyházban Levelező Teológiai Tanfolyam­ról bocsátunk ki jelenleg 29 sze­mélyt és később még 13 sze­mélyt. Ez a kép önmagában új­ra tanítgátja az egyházat Isten nagyságának és szeretetének az újragondolására, és felismerésé­re. Mi örülünk annak, hogy ez így lehetséges, áldást kívánunk azokra, akik a Tanfolyamról ki­kerülnek, azokra a gyülekeze­tekre, ahol őket munkába állít­ják, a családtagokra, akik há­rom éven keresztül türelemmel és szeretettel hordozták, hogy fiatalabb vagy éppen idősebb családtagjaik még a Teológiai Akadémián foglalkoznak hét vé­gén. ariiikor egyébként egy se­reg ember pihen. És hálával gondolunk a professzorokra, akik magukra vállalták ezt a többletmunkát, ugyancsak szom­batonként és vasárnaponként, amikor a megérdemelt pihenés­ben lehetett volna nekik is ré­szük. És az ^?ész Magyarországi Evangélikus Egyházra én ma­gam hálával gondolok, amely lehetővé tette ennek a Tanfo­lyamnak megszervezését és elin­dítását. Időm szűkös volta miatt azonnal koncentrálok a felolva­sott igére, hogy ezzel bocsássuk el azokat, akik most kikerülnek közülünk. Van itt egy kifejezés, hogy ,.Ö adott némelyeket evan­gélistákul, prófétákul, pásztoro­kul, tanítókul” és a többi. Sze­retném. hogyha a figyelmünk most rá irányulna, aki ezt tette. Egyértelműen a feltámadott és megdicsőült Krisztusról van szó. Aki elolvassa az előző verseket, az előtt nem lehet kétséges ez. Hangsúlyozom: a feltámadott és a megdicsőült Krisztusról van szó, aki adott némelyeket ilyen és ilyen szolgálatra, ilyen és ilyen karizmával, lelki ajándé­kokkal. ha tetszik kegyelmi ajándékokkal ruházott fel. Nem egyszerűen a földi Jézus, ha­nem a feltámadott Jézus, aki győzőt a halálon. És itt megint- csak a hatalmas Krisztus áll elénk, a feltámadott Krisztus, a halálon győző Krisztus, akit nem tudott fogvatartani a halál, aki nagvobb a halálnál, és ez­zel együtt minden emberi élet- körülménynél és minden emberi elkénzelésen felül tud cseleked­ni, és keresztül tud húzni min­den komputerszámítást, akár­mennyire is jónak látszik egv- e°v számítás, mert Ö több. mert Ö hatalmasabb, mert Ö erősebb, mert ö fantáziadúsabb. mert Ö meg tudia találni azokat a lehe­tőségeket is. amiket az ember már n°m talál meg. és ott is van kiút előtte ahol emb°r már ki­utat nem lát. mert, előtte zsák­utca nincs, és előtte lezárt út nincs, mint ahoev senki olvnn nincs, aki eléje gátat vetne. Oj­Ef 4, 11-16 ra és újra ehhez a feltámadott és megdicsőült Krisztushoz sze­retném hívni a Magyarországi Evangélikus Egyházat, az Ö lá­tására, de a kiküldött, a most kiküldésre került hallgatókat is, gyülekezeti munkásokat, a Le­velező Tanfolyamvégzőket is. Ezt azért mondom így, mert higgyék el nekem a Levelező Tanfolyam végzősei, sokkal ne­hezebb munkára vállalkoztak, mint amit ők gondoltak. Ebbe a munkába, ha azt jól csináljál^ bele lehet roskadni, bele lehel; öregedni, bele lehet csömörleni, meg lehet unni, és ki lehet fá­radni. Rendkívüli teherbíró hit­re van ebben a szolgálatban szükség. De fogadják el tőle a szolgálatot, és akkor amikor fogy a hitük, fogy a szeretetük, fogy a türelmük, fogy a remény­ségük, kérjék attól, aki nekik ad­ta ezt a szolgálatot, kérjék újra, frissen, hogy frisset adjon sze­retetben hitben és erőben. Mert Nála mindig marad elég azok­nak a számára, akik elfáradtak, kiábrándultak, vagy akik men­ni szeretnének ebből a szolgálat­ból. A MÁSIK, amit szeretnék mondani, hogy ez a gazdag Űr nagyon sokfajta szolgálatot ad. Az egyházban. Testvéreim, nem­csak püspöki, esperesi és lelkészi szolgálat, van. Ezenkívül millió más szolgálat is van. Az egyház­nak mindig a megszegényedéset jelenti, ha valaki azt gondolja, hogy a pap van a középpontban, és az egész egyházi szolgálat lé­nyegében papi szolgálat. A pap prédikál, keresztel, úrvacsorát oszt. elmegy a diakóniai intézet­be. a gyülekezeti tagokhoz, oda­megy a kórházi ágyhoz, a pap, a pap, és mindig a pap. Elpapo- sodott egyház nem egyház, a gazdag Krisztus ennél többre akarja vinni az egyházat, mikor annyifajta lelki ajándékot ad. Végignéztem a levelező tanfo­lyamosokat, megnéztem, hogy ki milyen szolgálatra vállalkoz­na. ha szolgálhatna a gyüleke­zetben. Felsoroltak legalább 15 fajta szolgálatot: igehirdetés, gyermekmunka, ifjúsági munka, öregekkel, betegekkel ideggyen­ge emberekkel való foglalkozás, diakónia, adminisztráció. Foly­tathatom. nem tudom most fel­sorolni. de örülök, hogy nem az­zal kezdték, „kérem prédikálni akarok”. Meglepetésemre vi­szonylag kevesen jelentkeztek igehirdetésre. Erre mondhatom, jó is, meg rossz is. Jó. mert úgy látszik nem arra gondoltak, az ■az igazi, hogy a szószékre men­nek és mondják, bocsánatot ké­rek, szövegelnek, az a szép, megdicsőülni, szépen beszélni, szép stílusban prédikálni. Nem! Többen írták, a gyerekekkel, az öregekkel és az ifjúsággal való foglalkozást, és én ennek örü­lök. Ügy látszik, az az Űr, aki adott, őket itt és most ilyen ka­rizmákkal ruházta fel. Gazdagít­sák, színesítsék kegyelmi aján­dékaikkal az egész egyházat, hadd legyen olyan, mint a mező ahol annyiféle virág van. és mégis egy rét és egy szépség. Hadd mondjam el egyetlenegy bánatomat. Egyetlenegy mon­dotta a 42 közül, hogy „szór­ványszolgálat”. Egy szórvány- egyházban, ahol 2000 helységbe van szétszórva a 430 000 evangé­likus. egy tanfolyamos mondta azt. hogy szórványszol gálát. Na­gyon rossz! Szégyellem! Én azt hittem, hogy észreveszik a leg­nagyobb szükséget és oda je­lentkezik valamennyi. Én hi­szem, hogy Isten a munka köz­ben majd rászorítja őket a szol­gálatra. Egy lélekre, vagy kettő­re. valahol egy tanyán, egy sá- fos út végén, ahova még kerék­párral is nehéz kijutni. Megis­métlem: gazdag tárházát nyitja fel Krisztus azok számára, akik szolgálni akarnak. HARMADIK, amit elmondok: tessék megnézni a görög szöve­get — tanfolyamosok közül töb­ben tanultak, a délelőtti hallga­tók mindannyian tanulják a gö­rög szöveget — föltesszük azt a kérdést a görög szöveg alapján, hogy mire adta Jézus ezeket az ajándékokat, hogy tudniillik evangélista, igehirdető, pásztor, tanító? Mire? Tessék Csak jól megnézni, azt olvassuk: a dia- kóniára. Ezeket a karizmákat, lelki ajándékokat. kegyelmi ajándékokat. munkaköröket, megismétlem: diakóniára kap­ták. Diakónia, az Újszövetség­ben nem egyszerűen egy intéz­mény, egy öregotthon felé való szolgálatot jelent, nem is szociá­lis gondoskodást. Nem is szociá­lis gondoskodó szolgálat ez. A diakónia ezen a helyen is a gyü­lekezetben mindenfajta szolgá­latot jelent, hogy felkészítsék a gyülekezeti tagokat, akik ilyen kegyelmi ajándékot kaptak a diakóniára, arra, hogy mindenki szolgáljon mindenkinek, hogy mindenki elfogadja mindehkltBÍ a szolgálatot, hogy mindenki á másikért és a másik mindenki­ért legyen. Tehát Krisztus azért adta a kegyelmi ajándékot, hogy egy gyülekezetben dinamikusan úgy folyjon az élet, hogy min­denki mindenkiért. Én ma már gyülekezetnek csak ezt tudom elfogadni a Magyarországi Evan­gélikus Egyházban is. Egyébként renoválhatjuk a templomokat, Békéscsabától elkezdve, építhe­tünk új templomot Farmosig. Engem, megmondom őszintén, hidegen hagy minden templom, ahol a gyülekezeti tagok nem egymásért, egymásnak, nem a másik örömére, és szolgálatára élnek. Jó. ha van. de ezek a szép templomok szolgálják ezt a gyü­lekezeti, ilyen gyülekezeti éle+et. Most, kedves tanfolyamosok, azért kaptátok azokat az aján­dékokat. amiket kaptatok, hogy felkészítsétek a gyülekezeteket ilyen szolgálatra. NEGYEDIK. Van itt egy kifeje­zés, amire nagyon szeretném fel­hívni a figyelmet. Eközben, ami­kor mindenki szolgál mindenki­nek, mindenki van mindenki­ért, és mindenki a másikért, mindenki elfogadja a másiktól a szolgálatot, növekedjetek fel a Krisztushoz! — mondja Pál. Tu­dom jól, hogy a mi evangélikus egyházunkban nem mindig hall­gatják szívesen az ilyen kifeje­zést, hogy „növekedjetek fel a Krisztushoz!” Szívesebben idéz­getik a hitvallásoknak azokat az iratait, hogy megigazult, meg bűnös, meg mindig bűnös, meg azután is bűnös, meg a megtérés, újrakezdés. Mind igaz, nem szívesen hallgatják az em­berek, teológusok se sokszor, hogy felnövekedni Krisztushoz! Micsoda maximalizmus. micsoda szektás beütés az evangélikus egyházban! Ezen alul azonban nincs, s nem lehet. A cél igenis az lehet csak Pál apostol sze­rint is. miközben végezzük ezt a szolgálatot, amiről beszéltünk, belenövünk Krisztusba. Felnöve­kedünk Krisztushoz, a Krisztus teljességébe. Mondhatnám azt is, egyre inkább belenövekedünk az Ö tisztaságába, az Ö szeretó- (Folytatása az 5. oldalon)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents