Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-10-03 / 40. szám

E T I LA P

QRSZ AG OS E_V_AJ±G_EJ:JJ<JJS_

‘ XLVII. ÉVFOLYAM 40. SZÁM 1982. október 3. Ära: 4,50 Ft

Gyümölcstermésre rendeltettünk

Részlet dr. Kúldy Zoltán püspök tanévnyitó igehirdetéséből

Jn 15, 15—16

Lehet teológizálni erről á textusról íróasztal mellől, lehet eg- zegéziseket írni róla, de ha az ember 14 új hallgatót lát maga előtt, akkor ez a textus konkretizálódik, mivel „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.” Itt a elöntés Krisztus részéröl történt akkor is, amikor az új 14-re, vagy arra a 48 teológiai hallgatóra gondolok, akik elkezdik ezt a tanévet. Lehet az édesanyák imádságara, lehet az édesapák imádságára, lehet az édesanyák és édesapák ellenzésére valaki teológus „csak azért is”. Lehet olyan eset, hogy nem vettek fel valakit az egyetemre és ezek után eljött teológusnak és úgy tűnhet, hogy a nem felvétel döntötte el a felvételt a Teológiája. De egyet a felvert hallgatóknak tudniuk kell és ennek a gyülekezetnek is, hogy „én döntöttem!” — mondja Jézus. Valami módon pozitív segítségen keresztül vagy ellenzésen keresztül, vagy nem felvételen keresztül, vagy felvételen keresztül, de végsősorban: én döntöttem. Én döntöttem akkor is, ha szívbeli vágya volt valakinek, hogy pap legyen. Jézus szuverén módon döntött. Ez nagy vigasztalás az egyház számára. Ezt a textust ebből a szempontból nem nagyon szoktuk megnézni. Miért vigasztalás? Mert úgy látszik, hogy a jövőben is Jézus akar dönteni arról, hogy legyen-e pap a Magyarországi Evangélikus Egyházban, vágy ne legyen. És senki más nem tudja eldönteni. Sem társadalom, sem egyházi vezetőség. Ezt holnap is meg holnapután is majd eldönti Jézus. Dönteni fog afelől, hogy légyen a Magyarországi Evangélikus Egyháznak mindig igehirde- tője végtelen-végig. Aki szereti az időmértékeket, annak hadd mondjam: évszázadokon keresztül, ha Isten megtartja ezt a világot.

LEGYEN EZ VIGASZTALÁS A FELVETTEKNEK, akik elfogadták ezt a döntést, mert lesznek, nekik nagyon nehéz napjaik. Állítom, hogy egy-egy nehéz héber, görög, latin lecke, ,egy-egy nehéz doggmatikai vagy egzegeti- kai óra, egy-egy őszinte felvetése egy bibliai könyv szerzőségének nehéz napokat fog még szerezni. A tudományos-technikai forradalom vívmányainak az előrehaladása előhozhatja azt a kérdést egy felvett teológus életében, hogy jó helyen vagyok-e? Nem szédítem-^ magamat és nem ákarok-e utána majd másokat is szédíteni? Nem áltatom-e magamat az egész üggyel és majd, ha kikerülök , innen, nem én leszek-e a fő- áltató, amikor a gyülekezet elé állok. így felvetődik a teológusban az a kérdés, hogy menjen, ne menjen, meneküljön, ne meneküljön,'fogja-e a sátorfáját, hagyjon ott „csapot-papot”, profesz- szort, tanulmányt, Bibliát, mindent együtt. Akkor majd jó lesz arra gondolni, hogy nem úgy van az, hogy egy hangulatunkban eldöntöttük, megyek a Teológiára. E mögött több van. Tessék kapaszkodni abba a döntésbe, amit Jézus hozott. S ne a szubjektív elgondolásokra, lelki folyamatokra, pszichológiai eseményekre jpitsünk, amelyek befolyásolják egész életünket. Igen, arra az objektív döntésre: én választottalak titeket. Aki ezt komolyan veszi, hogy már döntött felőlem Jézus, utána a Szentéleknek az a szokása. hogy a maradónak, a megmaradónak megadja az élő, eleven hitet is és többé már nem egyszerűen Jézus objektív döntése alapján kezd az ember maradni, hanem átmelegszik a szíve és

„...ünnepélyesen ígérem és fogadom...99

Tanévnyitó a Teológiai Akadémián

Dr. Káldy Zoltán püspök-elnök igét hirdet

ni és akiket megajándékozok önmagámmal és mindazokkal az ajándékokkal, amelyeket rajtam keresztül Isten embernek ad. Életközösségben. Ez nem valami „lelki barátság” Nála, amelyben én adok valamit Jézusnak, Ö is ad nekem valamit. Nem valami pszichológiai fölyamat, mégcsak nem is valami misztikus élmény a Krisztussal. Egész éles leszek. Volt egy sláger nem sokkal a második világháború után, melynek egyik sora így hangzott: „egy kis édes félhomályban annyi, any- nyi, annyi, annyi báj van” Ez a barátság nem édes íélhományban folyik, egy kis gitárral. Nem „lelkizés”, amire a mai ifjúság* sokszor nagyon hajlamos. Itt arról van szó, hogy Krisztus barátaivá tett bennünket. Megajándékoz bennünket az Ö békességével, az Ö tisztaságával, az O örömével, egyáltalán: saját magával. Mindazzal, amit a keresztfa feltámadás, a mennybemenetel és az Isten jobbján való ülés jelent. Óriási drága ajándékozás folyik részéről. Azoknak, akik maradnak, adja önmagát. Jézus ezt azért tudja tenni, mert Isten az Ő Atyja mégajándékozta Öt az igével, $ kinyilatkoztatással, és ezt adja a barátainak'. A Krisztus barátsága azt jelenti, hogy elsősorban az Ö igéjét adja úgy, ahogy a Szentírásban van, és mi hozzá az Ö igéjén keresztül közeledhetünk. Az igén keresztül adja nekünk az Ö barátságát. És nem úgy a levegőn keresztül egy „édes . félhomályban”. Igen, írott és hirdetett ige. Akinek a kezéből kiesik az ige, az már nem teológus, az a pap, aki csak textust tanulgat szombat este, hogy másnap prédikáljon, de egész héten keresztül maga nem táplálkozik az igéből, nem pap, nem teológus, mert csak ezen keresztül kapjuk Krisztus barátságát.

EBBEN AZ IGÉBEN VAN EGY ILYEN MONDAT IS: „Rendeltelek titeket.’’ Rendeltelek. De most nem a nem értő „szolgákat”.

hanem a rendelést értő „barátokat” rendeli.

A mai ifjúság nem nagyon szereti, ha „rendelik”. Szeret önálló lenni. Szereti a saját véleményét mindenek fölé helyezni.. A szülők, a tanárok, a püspökök véleménye fölé. Egyik fiatal lelkészünk az egyik Lelkészi Munkaközösségben Ábrahám és Izsák történetével kapcsolatban azt mondotta, hogy kifogásolja ezt az egész textust, mert ‘ha már egyszer Ábrahám elvitte Izsákot feláldozni, akkor meg kellett volna Izsákot kérdezni, hogy hajlandó-e felál- doztatni magát. S ez tipikusan mutatja, hogy egyik-másik fiatal hogy gondolkodik. Szeretném megmondani a fiataloknak, aki egyszer a Magyarországi Evangélikus Egyházban a papi szolgálatot vállalta, annak meg kell tanulnia, hogy mi az engedelmesség. Engedelmesség Krisztusban. Engedelmesség Neki, s ez az engedelmesség sokszor az egyház belső és külső törvényeinek való engedelmesség. Hadd mondjam meg világosan, kinek mi a véleménye a lelkészek válásáról, a szexről, a püspöki áthelyező rendelkezésekről, azt nyugodtan megtarthatja magának. A Magyarországi Evangélikus Egyházban engedelmeskedni kell! Engedelmeskedni az élő Krisztusnak, Aki az Ö igéjén keresztül „kifejtette már a véleményét." Ahhoz kell tartanunk magunkat. E nélkül a mi egyházunkban nafn lehet papnak lenni. E nélkül csak a pálya szélére lehet kerülni, a pálya széléről pedig az egyházi életből is ki lehet sodródni, a „kiválasztás” felmondása révén.

„RENDELETEK”. MIRE?

GYÜMÖLCSTERMÉSRE! Így is mondhatom, kiválasztottalak gyümölcstermésrev Nem arról van szó, hogy misszióra. Ebben az igében arról van szó, hogy gyümölcstermésre. Legalább tízszer fordul elő néhány versen belül, hogy gyümölcs, gyümölcs, azután megint gyümölcs. Mert amire kiválasztattunk, ejz a gyümölcstermés. Nem a lelki barátság, nem a misztikus élmény,. nem a félhomályban való lelkizés. A gyűr mölcs, a gyüfnölcstermés! Ez. a célja a kiválasztásnak. Mik a gyümölcsök? A Lélek gyümölcsei: a szeretet, az öröm, a békesség, a szentség, a mértékletesség, a jóság, és ezekhez hasonlók. Éspedig konkrétan a mai életben, a mai társadalomban, ebben a társadalomban, amelyben élünk. Gyümölcs: a kiengeszte- lődés szolgálata, a békesség szolgálata, az embereknek való szolgálat, szeretettel, jósággál, szelídséggel, mértékletességgel. Megismétlem: társadalmunk számára, az egész emberiség számára, a család számát^P és az egyház számára gyümölcs, gyümölcs, gyümölcs. Adja a Szentlélek Üristen. hogy egész egyházunk, minden lelkészünk, minden teológusunk, a most indulók is lássák, hogy gyümölcstermésre rendeltettünk és adja a mi Urunk, hogy ezek a gyümölcsök megjelenjenek a fiatalok és idősek életében egyaránt a Szentlélek ajándékaképpen, a Krisztussal való életközösségben, a Vele való barátságban.

(Magnófelvételről)

Teológiai Akadémiánk 1982— 83. évi tanévének ünnepi megnyitóján először hangzott el az a fogadalom a tanulmányaikat most kezdő új hallgatók részéről, amely a név kimondását követően a címben levő , mondattal kezdődik. 14 fiatal fogadta meg országos egyházunk elnöksége, az Akadémia tanári kara, a jelenlevő vendégek és nagyszámú

Dr. Fabiny Tibor dékáni székfoglalót tart

gyülekezet — de elsősorban is Isten színe előtt, hogy minden erejével és tehetségével a lelkészi szolgálatra készül mostantól kezdve. De legalább most írjuk le a fogadalom következő részét is: „Egyházunk elöljáróit és az Akadémia tanárait mindenkor tiszteletben tartom. Az Akadémia és a Teológus Otthon rendjét megtartom, az előírt tananyagot folyamatos és rendszeres tanulással igyekszem elsajátítani. Teológushoz méltó, példás életet élek egyházam és hazám javára, Isten dicsőségére.”

Akik ezzel a szent elkötelezés- sel kezdték meg tanulmányaikat: Béres László (Sopronnémeti), Blázy Árpád (Zalaegerszeg), Det- re János (Aszód), Frankó Mátyás (Csabacsüd), Hanvay László (Miskolc), Heinemann Ildikó (Pécs), Kis-Rabata Zsolt (Debrecen), Povazsanyec Gyöngyi (Nyíregyháza), Sándor Frigyes (Gödöllő)', Szemerei János (Lajosko- máromj, Szita István (Budapest), Sztraka Mihály (Kiskőrös), Tóth Attila (Nyíregyháza) és Tóth Melinda (Özd). — Rajtuk kívül az alapvizsga sikeres megállása reményében az Akadémia harmadik évfolyamára elfogadta a Felvételi Bizottság Bahorecz Katalin (Budapest), Buczolich Márta (Sopron) és Mónus László (Kerepestarcsa) — a levelező teológiai tanfolyam hallgatói — jelentkezését.

Az Akadémia ünnepi ülésén, amelyen dr. Káldy Zoltán országos püspök-elnök és dr. Fekete Zoltán országos egyházi felügyelővel az élen resztvettek egyházunk különböző munkaágainak vezetői, espereseink, lelkészek nagy számban, vendégként köszönthettük Lóránt Vilmost, az Állami Egyházügyi Hivatal tanácsosát, Földvári Bélát, a Hazafias Népfront XIV. kér. Bizottságának titkárát, dr. Tóth Kálmánt, a Budapesti Református Teológiai Akadémia, dr. Borovi József, a Római Katolikus Hittudományi Akadémia és dr. Szigeti Jeltől a Szabadegyházak

Lelkészképző Intézetének dékánját, Győri Kornél professzort a Baptista Szeminárium képviseletében, dr. Aranyos Zoltánt, a Református Zsinati Iroda főtanácsosát, Huszti Jánost, az Unitárius Egyház püspökhelyettesét, Geczer István tanácstagot, a Pünkösdi Evangéliumi Közösség részéről és dr. Gottfried Miraut, a Lutheránus Világszövetség európai kisebbségi egyházak sajtószolgálatának szerkesztőjét.

Az ünnepség szeptember 9-én tanévnyitó istentisztelettel kezdődött, amelyen dr. Káldy Zoltán püspök-elnök hirdetett igét.

DR. FABINY TIBOR DÉKÁN SZÉKFOGLALÓJA a hazai lelkészképzés megindulásának 425. és Luther Márton születésének közelgő 500. éves évfordulójához kapcsolódva, valamint az 1882- ben megalakult pozsonyi teológiai akadémia a Ielkésznevelő munkásságára emlékezve „Az evangélikus keresztyének lelkészi és világi hivatásáról” szólt.

Az egyháztörténeti és teológiai alapok felvázolása után arra keresett feleletet az előadó, hogy miként alkalmazhatjuk a ma gyakorlatában helyesen a keresz- ;-5n ember hivatásáról szóló lutheri tanítást.

Ha csakugyan igaz Luthernek az a teológiai okfejtése — márpedig éppen igei megalapozásánál fogva igaz —, hogy a megkeresztelt és Krisztusban hivő emberek közössége Péter apostol szavaival „választott nemzetség, királyi papság,. szent nemzet, Isten tulajdonába vett népe”, — akkor a hit és az ebből eredő hűség kettős kötelezettségével valóban minden keresztyénnek hirdetnie kell „annak nagy tetteit, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el” mint tanítványait.

Egyházunk története folyamán hol messzire világított, hol kialudt annak a felismerésnek a fénye, hogy az egyetemes papság biblikus és protestáns öröksége a névleges keresztyénség - átlagos életvitelénél sokkal mélyebb és egyben szélesebb ölelésű magatartásra kötelez. Az emberiség számára egyébként haladást hozó felvilágosodás és annak elágazásai; a liberalizmus, a racionalizmus, majd a szekularizáció nemcsak megkérdőjelezett sok régi hitbeli evidenciát, hanem meg is üresítette sokakban ezeknek tartalmát. Megritkult, sőt elveszett sok megkeresztelt emberben a rendszeres igehall- gatás, az imádkozás, a gyónás, az úrvacsoravétel. Elhalkultak a „lelki énekek és dicséretek”, amelyek a történelem annyi vihara közt erősítették, bátorították őseink megpróbált életét.

Merjenek egyházunk világi tagjai, az egyetemes papság képviselői komolyan szembenézni hivatásunk kérdéseivel! Merjenek bátrabban hinni és mélyebben szeretni. Merjenek a feltámadt Krisztus bűnt és halált legyőző erejével szóval és tettel bizonyságot tenni. Merjenek igaz keresztyén és éppen azért igazi dia- kóniai életvitelt folytatni. Erre vár a szekularizált világ is, amely látja, hogy Krisztusnak sok szolgája, de kevés követője van. És ezt várja tőlünk népünk és társadalmunk is, amelynek elege volt az uralkodó egyház uralkodni akaró papi beszédeiből, s „sóvárogva várja Isten fiainak a megjelenését”.

Végül — de nem utolsósorban nézzünk mi tanárok, lelkészek

(Folytatás az 5. oldalon)

szubjektíve is dönt amellett, hogy maradok.

A MÁSODIK, AMIT SZERETNÉK HANGSŰLYOZNI, hogy Jézus ebben a textusban arról beszél, hogy a barátaimmá tettelek benneteket. Nem a tanítványaimmá tettelek — arról beszél mgsutt —, itt arról beszél, a barátaimmá tettelek benneteket. Nem szolgákká, akikkel egyszerűen rendelkezem, hanem barátokká, akikkel életközöségben kívánok len-