Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-09-26 / 39. szám

Néhány gondolat az öregekről ® Öregek a mindennapi életben lZ 1 A 1 VASA R N AI >1 6 ÉJ E A CIKKSOROZAT BEFEJE­ZŐ RÉSZÉHEZ érkeztünk el, de maga a „téma” egyáltalán nem fejeződik be. Sem a fiatalabbak, sem a gyülekezetek, sem az egy­ház, sem a társadalom számára. Nem is fejeződhet be sohasem, hiszen együtt élünk: öregek és fiatalok. És az öregek itt élnek a mindennapi életben, ott, ahol mi. Ez a cikksorozat nem akart mást, mint szemeket nyitogatni, figyelmet felkelteni, rámutatni életünk egy nyitott, megoldásra váró kérdésére. ezért Irtunk arról, hogy vannak öregek, és ezeknek az öregeknek a lelkivilága egé­szen más, mint a fiatalabbaké. Számbavettük az öregek jelenlé­tét a családban, egy falu közös­ségének az életében. Igyekszünk rámutatni arra, hogy milyen más az öregek élete, ha vidék­ről, vagy akár városi kertes kis házakból belekerülnek egy-egy lakótelep gyökeresen más élet­formát jelentő életébe. Számba­vettük a jó és esetlegesen prob­lematikus oldalát a fiatalok és öregek kapcsolatának egy-egy munkahelyi közösségében.' A nyitott szívű öregek milyen sok­szor a fiatalok lakáskérdésének a megoldói, ha nemcsak formai­lag nyitott lakásajtóval, hanem nyitott szívvel is fogadják gyer­mekeiket. unokáikat, akik talán most indulnak az élet útjára. IRTUNK ARRÓL IS, hogy mi­lyen sok lehetőséget tartogat egy-egy gyülekezet élete az öre­gek szolgálatára. A gyülekezeti munkában mindenki megtalálja a maga feladatát, szolgálati le­hetőségét, ha öreg, ha fiatal. Hogy mennyivel másabb az öre­gek élete az öregotthonokban, ez magától értetődő a számunkra. De azon kell igyekeznünk, hogy egy-egy öregotthon élete állandó kapcsolatban legyen a fiatalab­bak világával, így ne a zárt ajtó és ne a bezárt szté legyen á jel­lemzője ennek az' életformának. Számbavettük azt is, hogy ál­lamunk és társadalmunk milyen sokat tett és tesz az öregekért a különféle szociális intézkedések­kel. ÉS A SOROZAT BEFEJEZÉ­SEKÉPPEN AZT ÁLLAPÍTHAT­JUK MEG, hogy az öregek ott vannak a mindennapi életben, ott élnek, ahol mi. Ott élnek a családunkban. Ezt naponta látjuk, csak kérdés, hogy reálisan látjuk-e? Ügy, hogy nemcsak bosszankodva ál­lapítjuk meg, hogy fogytán az erejük; amire egy évvel ezelőtt alkalmasak, képesek voltak, ar­ra ma már talán alkalmatlanok és képtelenek. Vajon ki tudunk-e alakítani valami olyan jó kö­zösségi hangulatot, életformát, ami jó az öregeknek, de jó a fiataloknak is? szó nemcsak az ajkáról hiány­zott, hanem a szívéből is. És itt a hiba. Sajnos ilyen is van, de nem ez a jellemző. Az öregek ott vannak az ut­cán, az üzletekben. Hogy lassan számolják az aprópénzt a pénz­tárnál a zsúfolt élelmiszerüzlet hosszú sorokban kígyózó vásárló­tömegében? Ez érthető. De ilyen­kor türelmetlenül sürgetjük őket, vagy segítünk nekik? Az öregek ott vannak a közle­kedésben. Nem egyszer fülsike­títő fékcsikorgás hozza ezt a tu­domásunkba. Mert nem egyszer nekivágnak az utca túlsó oldalá­nak a közlekedési lámpa piros jelzése ellenére is. Vajon ilyen­kor csak korholjuk őket, vagy pedig vigyázunk arra. hogy ne legyenek a közlekedés áldozatai? VAJON HOGYAN VESSZÜK TUDOMÁSUL az öregek jelenlé­tét a mindennapi életben? Ügy, mint az az ápolónő, aki‘megrug­dosta a beteg néni ágyról le­csüngő lábát a kórházban, hogy „húzza már feljebb, mert ő nem fér el”, vagy pedig türelemmel? Vajon kinézzük-e az öregeket az életből, szinte „lesöpörjük” őket az élet „versenypályájáról”, vagy pedig úgy igyekszünk segíteni őket, hogy megtalálják az életko­ruknak, a vérnyomásuknak meg­felelő életformát? Vajon tu­dunk-e valamit is hozzáadni az életükhöz, hogy egy hűségesen végigdolgozott élet után nyugodt, szép, kiegyensúlyozott legyen életük alkonya? Keresztyének vagyunk — va­jon tudunk-e valamit is adni a keresztyénségünkből, a hitünkből az öregek mindennapjához? Mert szocialista államunk és társadal­munk nagyon sokat tesz az öre­gekért. A diakóniai teológia drá­ga kincsét megtalált egyházunk is igyekszik minden lehetőséget megragadni azért, hogy az öregek élete, mindennapja szép legyen. De vajon mi, ennek az egyház­nak a tagjai is megteszünk-e mindent, öregjeinkért? EGY SOROZAT MOST BE­FEJEZŐDIK. De az öregekért való szolgálatunk nem. Járjunk nyitott szemmel és még nyitot­tabb szívvel a hétköznapokban is, ahol lépten-nyomon öregek­kel is találkozunk. Harkányi László 425 éves ä soproni Berzsenyi Dániel Gimnázium a volt Evangélikus Líceum Jubileumi ünnepsége Sopronban Magyarországi Evangélikus Egyházunk ünnepélyesen megemléke­zett már arról, hogy a hazai teológiai képzés megindulását 425 év­vel ezelőttre datáljuk, amikor megnyitotta kapuit a soproni Evangé­likus Líceum, mai nevén Berzsenyi Dániel Gimnázium. Ez az okta­tási intézmény „eredményekben gazdag fenállása során hűségesen szolgálta a magyar kultúrálódás egyetemes fejlődését.” — állapítja meg Markó József tanácselnök a Sopronban rendezendő jubileumi ünnepségek szervezésére alakult Emlékbizottság elnöke. EZ A TÉNY ÉS A NEVEK SOKASÁGA a szellemi élet és a tudo­mányos világ területén jeleskedők sorában, akik Alma Materüknek nevezhették ezt az iskolát, indokolja azt az ünnepi rendezvénysoro­zatot, amely szeptember 25-én kezdődik meg az intézménynek ott­hont ádó városban és csúcsosodik az október 3-án, vasárnap tartan­dó jubileumi ünnepségen. Ennek helye a Liszt Ferenc Művelődési Központ, kezdő időpontja de. 11 óra, kiemelkedő programpontjai pe­dig a következők: Az ünnepséget megnyitja: Markó József tanácselnök Ünnepi beszédet mond: dr. Pozsgai Imre, a Hazafias Népfront fő­titkára Köszöntőt mondanak; dr. Káldy Zoltán püspök-elnök dr. Szentágothay János, az MTA elnöke dr. Madas András ny. miniszterhelyettes valamint a Berzsenyi Gimnázium KISZ-titkára. A MINDEN IDŐBEN HALADÓ SZELLEMI ARCULATÚ ISKOLA nemcsak a múltban hatott a magyar művelődésre, kisugárzása máig ható. S ha nem is soroljuk el a jubileumi emlékbizottság több mint 30 tagjának nevét, akik hazai életünk valamely területén, vagy or­szágos szinten ismert és megbecsült személyek, az Emlékbizottság Elnökségének bemutatásával szeretnénk érzékeltetni az iskola iránti hála és megbecsülés nagyságrendjét. — Tiszteletijei: elnökök: dr. Szentágothay János, az MTA elnöke, dr. Schulteisz Emil egészség­ügyiminiszter, dr. Káldy Zoltán, a Magyarországi Evangélikus Egy­ház püspökelnöke, Szaló Lajos, Győr-Sopron megye Tanács VB el­nökhelyettese, Hencz József, Sopron város MSZMP Városi Bizottság első titkára és Pröhle Jenő ny. igazgató. — Elnök Markó József, Ott élnek az öregek a házban, ahol mi élünk, a faluban, ahol mi élünk, a gyülekezetben, ahol mi élünk. Abban a házban, amelyikben lakom, nagyon sok öreg él. Mindegyiküket ismerem, a problémáikkal együtt. Az egyik nemrég temette el a fér­jét, a másik évek óta ápolja ági­hoz kötött feleségét. A harmadik szemműtéten esett át, alig lát valamit, a negyedik, a legfiata- losabb, a legaktívabb, a minden­kor szolgálatra kész (a napok­ban árulta el, hogy elmúlt már hetvenéves), súlyos betegséget hordoz. Ugyanakkor vigyáz, szolgál a többieknek jó szívvel, segítőkészséggel ahelyett, hogy panaszkodna. Pedig éppen elég oka lenne rá. TUDOM, VANNAK NEGA­TÍV TAPASZTALATOK IS. Is­mertem egy vak embert az autó­buszról. Mindenki szánta, ami­kor meglátta fehér botját. Ugyanakkor ez az ember agresz- szív, kötekedő, sőt nem egyszer trágár volt a többiekkel szemben. Hogy mi volt a háttérben, nem tudom. Ismertem egy másik őré­ért is. í*» inek két szó teljesen hiányzott a „szótárából”: a „ké­rem” és a „köszönöm”. Mindent „elvárt” a családjától, gyüleke­zetének közösségétől. De ez. a két Sopron Város Tanácsa VB elnöke. — Társelnökök: dr. Madas And­rás ny. miniszterhelyettes, Bognár Dezső, a Városszépítő Egyesület elnöke, Győrffy Sándor, a Munkásmozgalmi Múzeum főmunkatársa. — Titkárok: Baráth Zoltán, Hollósy Elek, Völgyes Mihály. — Az Emlékbizottság tiszteletbeli tagjai: Berzsenyi Gabriella, Berzsenyi Piroska, Berzsenyi Kornélia, Berzsenyi Dániel dédunokái. A GAZDAG PROGRAMBAN sor kerül többek között ünnepi is­kolaülésre, koszorúzásra, emléktábla-avatásra, osztálytalálkozókra és október 2-án szombaton Irodalmi esetre a városi színházban, va­lamint a soproni Berzsenyi Dániel Népi Kollégium volt tagjainak baráti találkozójára. (A részletes programra nézve szívesen ad fel­világosítást az érdeklődőknek a jubileumi ünnepségek rendezőbi­zottsága, amelynek egyik tagja dr. Rédey Pál ferencvárosi lelkész, lapunk munkatársa). A MAGYAR EVANGÉLIKUS EGYHÁZ történetében jelentős sze­repet játszott a jubiláló intézmény és szolgálatának gyümölcsei máig is hatnak egyházunk életében. Ezért a mi hangunk is kapcsolódik az emlékezők nagy csapatának ünneplő kórusához. Ezt több idekapcso­lódó cikkünk is jelezte. De jelzi egyházunk magasszintű képviselete a jubileumi elnökségben és részvétele a rendezésben is. Továbbá az, hogy nem elkülönülve az ünnepségsorozat többi részétől, mégis sa­játos egyházi gyakorlatunknak megfelelően adunk hálát a 425 év egyházunk számára is hasznos gyümölcseiért és gazdagítjuk ezzel az ünnepség alkalmait és színeit. ÜNNEPI HANGVERSENY LESZ a soproni evangélikus templom­ban október 2-án, szombaton du. 16 órakor, amelyen dr. Káldy Zol­tán püspökelnök mond köszöntőt, közreműködik a Lutherániai ének­és zenekar, vezényel Szokolay Sándor zeneszerző, a prózai szöveget Bánffy György színművész adja elő. Vasárnap, október 3-án, délelőtt 9.30-kor pedig emlékünnepélyt tartunk templomunkban. Miközben a rendezők szíves meghívását tolmácsoljuk, ígérjük, hogy lapunk hasábjain beszámolunk a jubi­leumi ünnepségről. Mezősi György „Krisztus lakjék szívetekben!” Efezus 3, 13—21 AZ IMÁDSÁG CSODÁLATOSAN NAGY ÉS SZENT DOLOG. Benne a mindenség örök, dicsőséges Atyja előtt állunk, hozzá szó­lunk, aki nemcsak mindent ismer és tud emberi színek titkától a világegyetem titkaiig, hanem, aki képes is bármit megtenni, hiszen minden hatalmában van. Cselekvésének korlátokat, határokat senki nem szabhat. Az igazán imádkozó ember azért mindig őszintén azt kéri, ami valóban fontosnak, szükségesnek tűnik számára. Az apos­tol is imádkozik. Azért könyörög, hogy a gyülekezet tagjainak színé­ben Krisztus lakjék. Mikor erről szól, nem az istenséggel való titok­zatos belső egyesülésre gondol, mint a pogányok, hanem arra, hogy a hit olyan hatalmas összekapcsoló, összefűző erő, amely eggyé tesz vele. „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, s amely életet e testben élek, az Isten Fiában való hitben élem” — mondja egy helyütt. Többet jelent hát ez annál, hogy ő kedves és drága nekünk, mint szívünk kincsei, azt jelenti, hogy ő lesz az, aki gondolatainkat, elhatározásunkat és akaratunkat, de cselekvésünket is irányítja, sőt véghez viszi általunk. Ezért könyörög, mert valóban a legfontosabb és szükségesebb, hogy ő lakjék a gyülekezet tagjai­nak szívében hit által, ez ugyanis felmérhetetlenül nagy következ­ményeket hordoz magában. ÖNMAGUNKRA NÉZVE AZT JELENTI, HOGY MEGERŐSÖDIK BELSŐ EMBERÜNK. Ezt a számunkra szokatlan kifejezést az apos­tol máskor is használja. 2 Korinthus 4, 16-ban például arról szól, hogy, ha apostoli szolgálata közben külső embere megromlik is, a belső napról-napra megújul. Nem az ember személyiségét akarja magyarázni ezzel, számára azért ez nem bölcseleti, mégcsak nem is lélektani kérdés. Az első ember, az Isten Szentlelke által megújított ember, míg a külső ember a bűn rabságában élő személyiségünket jelöli meg. A Rómabeliekhez írott levél 7. fejezetében éppen arról az önmagunkban folyó küzdelemről beszél, melyet a belső ember vív a bűn ellen. Ö és új emberünkről van hát szó, s mert e kettő feszült­ségében élünk, van szükségünk arra, hogy belső emberünk egyre in­kább megerősödjék. Csak így tudunk Isten akaratában „gyönyör- i ködni”, azaz, azt valóban helyesen felismerve, jónak, javunkat szol- j gálónak tudva betöltésére igyekezni. j EMBERTÁRSAINKHOZ VALÓ VISZONYUNKBAN KRISZTUS SZIVÜNKBEN LAKOZÁSA AZT JELENTI. HOGY A SZERETET- BEN MEGGYÖKEREZÜNK ÉS MEGALAPOZTATUNK. A szeretet- ről csodálatos, nagy dolgokat mondtunk már el. Gondolom, mindent, amit lehet. Pedig nem himnuszt kell csupán zengeni róla. Az apos­tol sem egyszerűen azt akarta, amikor emlékezetes, utolérhetetlenül csodálatos sorait írta a korinthusiaknak róla. Járható utat akart mutatni. A gyülekezet tagjainak, egymáshoz való viszonyában akart segítséget nyújtani. Ennek az útnak, szeretetnek, melyről beszél, az a jellemző vonása, hogy önfeláldozóan hajol oda mindenkihez, nem­csak a kedveshez és jóhoz, hanem egyformán mindenkihez, azokhoz is, akik — mint mondani szoktuk — ezt nem érdemlik meg. Lehet, hogy az apostol igénkben szereplő szavainak fogalmazásába beleját­szik már, hogy voltak már olyan keresztyének, gyülekezeti tagokic akik különb ismereteikre hivatkozva azzal dicsekedtek, hogy ők is­merik az isteni magasságot és sátáni mélységet, a világkorszakok fo­lyásának rendjét és hosszát, és így tovább. Ézeknek is szól: az igazi istenismeret az önfeláldozó szeretet. Ez a teológia summája. Nincs tévedés: ő írja ezt, akit az egyház első-és legnagyobb teológusának szoktak tekinteni. Lám, János apostol is ezt mondja: az Isten szere­tet. Azaz, amit róla tudni lehet, amit megismert életében az csak így foglalható össze. Hogy leegyszerűsödik minden! Vagy inkább: ho­gyan kitárul! Bölcselkedés, önmagáért való okoskodás helyett az ön­feláldozó szeretet nyit széles távlatot az embertestvér felé. Végtelen távlatú lehetőség, hiszen együtt élünk velük, körül vagyunk véve velük! Hozzájuk hajolni, értük cselekedni és élni, egész emberi Iá- j tóhatárunkat betöltő és átfogó feladat ' ISTENHEZ VALÓ VISZONYUNKBAN KRISZTUS SZIVÜNKBEN LAKÁSA AZT JELENTI, HOGY MEGISMERJÜK AZ Ő MINDEN ISMERETET MEGHALADÓ SZERETETÉT. A mi szeretetünk örök forrása éppen az a szeretet, amellyel ő szeretett bennünket. Istenhez való viszonyunkat ez határozza meg. Ez hordoz és tart meg bennün­ket, ez ment meg és üdvözít bennünket. Ez isten iránti bizalmunk alapja most és az ítéletben is. Az üdvtörténet fényeiben az ő hoz­zánk. értünk lehajtó szeretetének cselekedeteit látjuk. Értünk szüle­tett, értünk szenvedett, értünk halt meg, értünk támadott fel, értünk vette magához hatalmát, értünk küldte el Szentlelkét és értünk jön el ismét mindent megújító hatalommal. Ez az, ami meghaladja az emberi értelmet, mi több ezek is csak a teljesség részleteti. Az csak akkor lesz nyilvánvaló előttünk, ha homályos látásunkat felváltja majd a színről-színre való, ha eljutunk a beteljesüléshez. Addig az ő szeretetének megismerése mindig cél is, hogy egyre többet láthas­sunk és csodálhassunk belőle. Bánfi Béla Imádkozzunk! Mindenható Isten, Mennyei Atyánk, leborulunk előtted, mert Tiéd a hatalom és dicsőség öröktől fogva mindörökké. Te sokkal bősége­sebben adhatod meg kérésünket, mint azt mi remélni mernénk, vagy elgondolni is tudnánk. Könyörgünk, ajándékozz meg bennünk hittel, hogy Krisztus lakjék szívünkben, s általa megerősödjék belső embe­rünk, meggyökerezzünk a szeretetben, és egyre jobban megismerjük és imádva háláljuk az ő minden értelmet meghaladó szeretetét. En­gedd, hogy így harcoljunk győzelmesen bűneink ellen, cselekvő sze­retettel forduljunk embertársaink felé, s végre örök szereteted fé­nyében és melegében éljünk közvetlen örökké. Ámen. — PESTÚJHELY. Szeptember 26-án, vasárnap du. 5 órai kezdet­tel szeretetvendégséget tart a gyü­lekezet a rákospalotai MÁV — te­lepi református templomban (X., Széchenyi u. 16.). Az Evangélikus Élet szolgálatáról Mezősi György csepeli lelkész, szerkesztő tart előadást. Közreműködik a zuglói református énekkar. — Szentháromság ünnepe után a 16. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentiszte­let oltári igéje: Lk. 7, II—17: az igehirdetés alapigéje: Ef. 3, 13— 21. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Ok­tóber 3-án vasárnap reggel 7 óra­kor az evangélikus egyház félórá­ját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet DR. KÁLDY ZOLTÁN püspök.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents