Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-01-24 / 4. szám

á zöld fénvben izzó íövislioszorú MÁR EGY ÓRÁJA ROHANT A GYORSVONAT, amikor megállt. A férfi, aki addig a tovatűnő vi­déket nézte, most az állomás nyüzsgését figyelte. Ismerős arcot keresett a tömegben, pedig tudta, hogy hiábavaló, mert a rohanó emberáradatban aligha talál a város lakójára. A környékbeli nép lepte el a peronokat; munkából jövők, munkába menők, bevásár­lásaikat, ügyesbajos dolgaikat in­téző vidékiek. Harminc évvel ez­előtt segédlelkészként szolgált eb­ben a városban. Ennyi idő alatt nemzedékek váltják egymást. Az arcok átformálódnak, és csak az emlékezet őrzi homályosan a ré­gi vonásokat. A tornyokat keres­te, mert a templomok ritkán vál­toznak, de azokat is elrejtette a sokemeletes, szürke, rideg, mér­tani idomú házak sora. Az ott töl­tött pár év eseményeit — mint egy széles panorámát — egyetlen képbe sűrítette emlékezete. Észre sem vette, hogy belépett valaki a fülkébe, illedelmesen köszönt, majd megkérdezte, hogy van-e szabad hely. Nem felelt a kérdés­re, nem akart elszakadni a fel­idézett emlékektől. A simán induló vonat hamaro­san a váltókhoz ért: a kerekek csattogása, a kocsi hánykolódása visszarázta emlékeiből a jelenbe. A betelepedet utasra nézett, aki most nem volt más számára, mint az állomás sok ismeretlenje közül egy ismeretlen nő. Elegánsan öl­tözött, jó konzervált, meghatároz­hatatlan korú; akár nagymama is lehet. A feje fölötti csomagtartó­ban levő tetszetős táska is azt mutatta, hogy szereti az ízléses, csinos holmit. Mindezt a pillanat tört része alatt észlelte, mint amikor az olvasó ember egy egész sor értelmét egyszerre fogja föl. NEM SZERETETT UTITÄR- SAKKAL ISMERKEDNI. A kö­zeledőket egyszavas, rideg felele­tekkel szokta távoltartani. Tűnőd­ve nézte a város elmaradó házait. A halványuló emlékekből legélén­kebben a templom szentélyében felmagasodó szürke betonkereszt hideg-zöld fényű neoncső tövis- koszorúja világlott elő. Kalauz ment végig a kocsi fo­lyosóján, kezelte az új utas je­gyét, aki ekkor felnézett, s tekin­tete találkozott útitársáéval. Cso­dálkozó érdeklődés tükröződött az ismeretlen arcon, de ez távol­ról sem a másik nem érdeklődése volt. A férfi lassan az ablak felé fordult, azzal a mozdulattal, ami­ből a másik észrevehette, hogy nem akar társalogni. A vonat a messze terpeszkedő síkság fris­sen megmunkált szántóföldjei között rohant. Ismerte a tájat, de a természetszerető ember érdek­lődésével figyelte az elmaradó látnivalókat, egy-egy felriadt nyúl eliramodását, vagy a fácánok nyugalmát, ahogy a robogó ször­nyeteget nézik. Szemlélődését csak az zavarta, hogy útitársa fürkésző tekintetét magán érezte. Ilyenkor az ember önkéntelenül is a rátapadó tekintet felé fordul. Ügy látszik, az asszony ezt várta, mert azonnal meg is szólalt: — Bocsásson meg, hogy meg­szólítom, de szeretném megkér­dezni: ugye lelkész? — Igen — felelte csodálkozva. — Meglátszik rajtam? — Meg. De ismerősnek is lát­szik, mintha hasonlítana valakire. — Lehet — felelte érdeklődés­sel —, sokszor egy-egy ismerős vonás idegen arcon is feltűnhet. — Én azt hiszem, ennél több az, amit én látok. Tisztelendő úr nem volt itt a mi városunkban valamikor? Talán sok évvel ez­előtt? — De igen! Itt voltam segédlel­kész. Itt kezdtem a pályámat. — Na jól van! — öröm és cso­dálkozás csendült az asszony hangjában. — Most már tudom, hogy a tisztelendő úr evangélikus lelkész. Én ugyan katolikus va­gyok, de akkor régen mégis talál­koztunk, éspedig a maguk temp­lomában. Ne haragudjon, hogy így megtámadom az emlékeim egűikével, de nekem sorsdöntő volt az a találkozás. Ugye megen­gedi, hogy elmondjam? — Hogyne! Nagyon érdekel! — Életem nagyon nehéz ideje i’olí az, amikor azon a nagyhé­ten ... — pillanatnyi gondokozással mintha keresné a szavakat mon­danivalójához, aztán újra megszó­lalt: — De ugye nem kellemetlen, hogy így megtámadom ezzel a ré­gi emlékemmel? — Nem! Dehogy! Hiszen en­gem is érint amiket elmond. — Igazán kedves, hogy meg­hallgat! Nagypéntek volt, amikor a maguk temploma felé jártam. A templomajtó tárva volt, orgo­naszó hallatszott, Az orgonamu­zsika is nagyon tetszik nekem, de nagy nyomorúságban is éltem ak­kor. Nagyon fiatalon özvegy let­tem. Alig éltünk együtt két esz­tendőt. Igaz, az nagyon boldog idő volt. Házasságunkat nem akarták a szüléink. Az enyémek azért, mert az uram nem volt katolikus, az övéi meg keveselltek, mert nem voltam olyan előkelő szár­mazású mint ők, szegény kistiszt­viselő volt az apám. Tudtam azt is, hogy az uram beteg ember. A szívének volt baja. Én tudtam ezt, de nagyon szerettük egymást, és azt mondottam, ha csak ápolója lehetek, akkor is boldog leszek. Hirtelen halt meg, és nagyon magamra maradtam. Az anyó­som engem okolt haláláért, szü­leim meg azt mondták: ugye, megjósoltuk előre ... Mind a két. fél azt állította, hogy az Isten büntetése volt az uram halála. Még az egyházamtól sem kaptam vigasztalást, mert másvallásúval kötöttem házasságot. Templomi esküvőnk nem is volt. Az uram nem törődött ezzel. Halála után azt mondták, most már meggyón­tatnának,1 de felháborodtam azon, hogy az uram halála után kapha­tok csak feloldozást. Ezzel a teherrel léptem be a maguk templomába. A templom berendezése meleg, otthonos han­gulatot teremtett, mint amikor az émber ködös novemberi napon hazaérkezik otthonába, ahol na­gyon jó lenni. Még az oltár külön­legessége, a nagy, szürke beton­kereszten zöld fényben izzó neon­csőből készült töviskoszorú hideg ragyogása sem változtatott ezen a meghittségen. Beültem egyik hátsó padba. Egy idősebb férfi imakönyvet tett elém. Odasúg­tam neki, hogy én katolikus va­gyok, mire azt felelte: „Magáért is meghalt az Ür Jézus Krisztus!” Ugyanezt hallottam a prédikáció­ban is. Maga prédikált, és kihir­dette, hogy az istentisztelet után — CSABACSÜD. Ádventi es­téken előadássorozat volt a gyü­lekezetben. Huley Alfréd geren- dási lelkész „Evangélikus temető és Jézus-várás”, dr. Csongrádi János a szarvas-ótemplomi gyü­lekezet felügyelője „Meditáció és Jézus-várás”, Székács Sámuel Szarvas-ótemplomi lelkész „Pre- cessziós inga és Jézus-várás”, Boros Károly ny. zuglói lelkész „Özönvíz és Jézus-várás” címmel tartott előadást. — RÉGI, használt 1947 előtti levele­zőlapokat. levélborítékokat, tábori pos­tát és bélyeggyűjteményeket veszek. gyónás lesz. Arra is ott marad­tam, és akkor még jobban meg­értettem, hogy mindannyiunk bű­néért halt meg a Krisztus. Ezután valami ellenállhatatlan vágy vonzott az oltárhoz, és ál­landóan a fülembe csengett, hogy mindannyiunk bűnéért halt meg a Krisztus. A gyónó kérdésekre igazi belső örömmel feleltem — bár szokatlan volt a közös gyó­nás —, és amikor hallottam a fel­áldozást, úgy éreztem magam, mint aki nagy tehertől szabadul meg. Utolsónak térdeltem az ol­tárhoz. Egyedül voltam, és meg­rémültem, hogy talán nekem nem adja a szentséget, de rám­nézett, és máris hozta az ostyát, és mondta: „Vegyed és egyed, ez az Ür Jézus Krisztus szent teste.” Azután engem is megitatott a /ce­heidből, és azt mondta: „Ez az Űr Jézus Krisztus érettünk kiontott szent vére!” Szomorúságomban végre egy kis örömöt éreztem; mert az visszhangzott bennem: nekem is megbocsátott az Isten! Azért is, amiért emberek elítéltek! Ma is katalikus vagyok, és ren­desen járok misére, de minden nagypénteken elmegyek evangé­likus templomba, és veszek úr­vacsorát. Nagyon örülök, hogy ta­lálkoztam magával, és ezt el­mondhattam. — Köszönöm, hogy elmondta — felelte a lelkész —, de most én is elmondom, hogy azóta is emlék­szem erre az alkalomra. A szemé­re emlékszem, amiben annyi őszinte vágy és kérés volt, hogy azóta sem tudtam elfeledni. Még arra is emlékszem, hogy az a fér­fi, aki az énekeskönyvet adta ma­gának, azt mondta: „Tudja-e, tisz­telendő úr, hogy aki utolsónak vett úrvacsorát, katolikus?” „Nem tudtam — feleltem —, de ha tud­tam volna, akkor is adtam volna neki, mert ha bejött a templo­munkba, és kérte az úrvacsorát, nyilván nagy szüksége volt rá.” A VONAT LASSÍTANI KEZ­DETT. Az asszony gyorsan lekap­ta táskáját a csomagtartóból. — Én már meg is érkeztem. Az unokáim biztosan várnak! Ugyan­is ismét férjhez mentem. Hadd köszönjek el azzal a köszöntéssel, ahogyan mi köszönünk a papja­inknak: Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus! — Én meg — felelte a lelkész — örömmel fogadom így: mind­örökké. Ámen! Különösen érdekelnek az egykori Ár­va és Szepes megyékben feladott leve­lek. Cornldes Sándor bélyegkereskedő, Budapest. 1067. Lenin krt. 79. (udvar!). Telefon: 121-589. Megjelent az ÖKUMENIKUS ÉNEKESKÖNYV Ára: 54,— Ft. Kapható a Sajtóosztályon. Mátis István Krisztus dicsősége megjelenik a világban iSzeretetheti A karácsonykor megszületett Jézus az embert megrontó betegsé­geken is uralkodik. Csodálatos, mindenkin segíteni kész, nagy ha­talommal rendelkező „orvos” áll előttünk, aki nem hagyja cserben a hozzá fordulókat. Ézsaiás jövendölése benne teljesedik be: „a mi be­tegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta” (Ézs 53,4). A mindig segíteni kész, embereket szeretetével körülvevő Jézus so­kat vár azoktól, akiket segítségével, jóindulatával megajándékozott. Reá figyelve tanuljuk meg, hogy a fogat fogért, szemet szemért ré­gi elmélet helyett nem rosszal, hanem jóval fizetünk a gonoszért. — Keressük a békességet, amennyire csak lehet. — A bosszúállást pedig és az ítélkezést hagyjuk a gonoszságot gyűlölő, de az embert szerető Istenre. „A legnagyobb bosszú, amelyet gyakorolhatsz, hogy nem bosszulsz. Mert ha hallgatsz, az Isten fog beszélni. De ha te beszélsz, s magadon segíteni igyekszel, az Isten fog hallgatni” (Tholuck). Isten dicsősége akkor válik a mindennapi életben mindannyiunk javára, ha életün­ket a tőle kapott erő és szeretet irányítja. „Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és dél­ről és asztalhoz telepednek az Isten országában” (Lk 13,29). VASÁRNAP. — „Ti szomjazok mind, jöjjetek vízért!” (Ézs. 55,1 — Jel 21,6 — Mt 8,5—13 — Zsolt 97). A leggyötrőbb érzés a szom­júság. Víz nélkül nem sokáig él­het az ember. Ám nemcsak a test, a lélek is szomjazik! Első­sorban szeretetre. Szomjas vi­lágban élünk, és egymástól ké­rünk szeretetet. Isten a forráshoz hív minket, mert Ö a Szeretet. Aki rátalált, az maga is tudja csillapítani embertársai szeretet- szomját. „Számíthatok rád Iste­nem? Ügy vágyom közeledre, / dideregve csak hevesebb / a sze­relmek szerelme!” (Pilinszky Já­nos). Ének: 356,1. HÉTFŐ. — „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne eszetle­nül, hanem bölcsen” (Ef 5,15 — Dán 2,21 — Ézs 19,10—25 — Jn 6,16—21). A bölcsesség kezdete pedig az Űrnak félelme! Meg- "gondoljuk-e egy-egy cselekede­tünk előtt, hogy Isten vajon mit szól hozzá? Ismerjük-e annyira az ő igéjét, hogy meg tudjuk ítélni: mi az Isten akarata? „Csak egyszer állj meg út felé­ben! / Az ég, mint bíró néz le rád, / s ha Isten nem kell sem­miképpen, / — gondolj magadra legalább!” (J. Jevtusenko). Ének: 457,5. KEDD .— „András ezt mondta Simon Péternek: Megtaláltuk a Messiást. Oda vitte Jézushoz” (Jn 1,41—42 — 1 Krón 28,9 — ApCsel 10,21—35 — Jn 6,22—29). Sem András, sem Péter nem tudták még akkor, valójában ki­csoda is Jézus! De hittek benne, és elkezdték követni őt. A hit mércéje nem az, hogy mennyit tudunk Jézusról, hanem, hogy mennyire vagyunk készek követ­ni őt! Ez pedig a mindennapok gyakorlatában dől el; mennyire vesszük komolyan az ő szavát? Aki őt követi, az az ő beszédét megtartja! „Bár érzem bűnöm sokaságát, súlyát / Rád szorulok, elvesznék nélküled, / kérleli, ez­tán is irgalmazz, ölelj át, / el ne engedj, hadd maradjak Veled!” (Bódás János). Ének: 432,7. SZERDA. — „Áldjad az Urat, ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegsége­det” (Zsolt 103.3 — Gál 1,4—5. — Ézs 49,1—6 — Jn 6,30—40). Senki sem lehet az élet olyan mélységében, ahonnan Isten bűnbocsátó szeretete ne hozná ki. Nincs elveszett, nincs vég­képp elrontott élet, amióta Jé­zus éppen a bűnösöket gyűjtötte maga köré. Isten nem ismeri a büntetett előélet, a priusz fogal­mát. A bűnbocsánat ajándékából csak az zár ki, ha nem fogadom el. „egyetlen / feloldozhatatlan f egy kéz feléd nyúlt / s te visz- szahúztad a kezed (Puszta Sán­dor). Ének: 701,2. CSÜTÖRTÖK. — „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága” (Zsolt 119,105 — Jn 5.39 — ApCsel 13,42—52 — Jn 6,41—51). Vajon a világítást ott­hon egy héten egyszer, csak va­sárnap este kapcsoljuk be? Mégis sok keresztyén megelég­szik azzal, hogy hetente egyszer hallgat igét. Isten az ő beszédét arra adta, hogy a hétköznapi életben utat mutasson vele. A Biblia nem olyan „szent könyv”, ami csak a templomba való, ha­nem az élet könyve! „Előveszem a Nagy Menetrendet: / Újra s újra nézem Bibliámat. / Csoma­golok: annyit hit, jóság, / elfér egy kis gyarló ember szívében, / ennyivel megyek az éjszakának!” (Mécs László). Ének: 760,7. PÉNTEK. — „Ne legyen más istened rajtam kívül!” (2 Móz 20,3 — Fii 3,7—8 — Ézs 45,18— 25 — Jn 6,52—59). Amin a szí­ved csüng, amitől a boldogságo­dat várod, az a te istened! — mondta Luther. A 20. század emberének mi az istene? A pénz, a karrier, a szex, az alkohol, a hétvégi ház, a hobby? Vagy az élő Isten, aki Jézusban közénk érkezett? Ma is időszerű „mo­dern bálványaink” között a tíz- parancsolat figyelmeztetése: ne legyen más istened! Kitől vár­juk a boldogságunkat, min csüng a szívünk? Ügy kellene, hogy Jézustól — Jézuson! „Ami­óta rámtaláltál, / Istenem, azóta élek. / Mióta a kezem fogod, / soha semmitől nem félek.” (Gerzsenyi* Sándor). Ének: 768,1. SZOMBAT. — „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hó­dítsátok meg a földet” (1 Móz 1,28 — 1 Kor 3,22—23 — Róm 15,14—21 — Jn 6,60—65). A föl­det, a természet erőit, de nem egymást kell meghódítanunk Is­ten parancsa szerint. Mert Isten azt akarja, hogy ember az em­bernek ne farkasa, hanem test­vére legyen. Mennyi erő szaba­dulna fel a jóra, mennyi ke­nyér jutna az éhezőknek, meny­nyi gyógyszer a betegeknek, mennyivel előbbre tartana a vi­lág, ha kis és nagy közössége­inkben nem arra törekednének, hogy a másik fölé kerekedjünk. Akik egy hegycsúcsot akarnak meghódítani, azok nem taposhat­nak egymásra, mert mindketten elpusztulnak! Csak egymást se­gítve lehet célba érni! „ki ne­veden buzdul, / bármennyit küzd és vérez, / előbb vagy utóbb övé lesz / a hatalom és dicsőség! (Babits Mihály). Ének: 459,6. Balicza Iván Istentiszteleti rend Budapesten, 1982. január 24-én Deák tér de. 9. (úrv.) Hafenscher Károly, de. 11. (úrv.) Pintér Károly, du. 6. Takácsné Kovácsházi Zelma. Fasor de. 11. Szirmai Zoltán, du. 6. ökumenikus est a református temp­lomban. Dózsa György út 7. de. fél 9. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkav Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rá­kóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovsz- ty Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédev Pál. Kőbánya de. 10. Bogya Gé­za. du. 5. Szeretetvendégség. Vaida Péter u. 33. de. fél 12. Bogya Géza. Zugló de. 11. (úrv.) Rákosfalva de. 8. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Kassák fa­jos út 22. de. 11. Váci út 129. de. ne­gyed 10 Frangepán u. de. 8. Uipest de. 10. Blázy Laios. Pesterzsébet de. 10. Vető Béla. Soroksár Üitelen de. fél 9. Vető Béla. Pestlőrinc de. 10. Matuz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sán­dor. Kispest Wekerle telep de 8. Bonnyai Sándor. Pestuihely de. fél 10. Rákospalota MAV-telep de. 8. Matuz Pál Rákospalota Klstemolom de. 10. Bolla Árpád. Rákosszentmihály de. fél 11 Karner Ágoston. Sasbalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cin- kota de. fél 11. Szalay Tamás, du. fél 3 Kistarcsa de. 9. Soylmár Péter. Rákoscsaba de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákoshegy de. 9. Kősa Pál. Rákosli- get de. 11. Ferenczy Zoltán. Rákos­keresztúr de. fél 11. Kósa Pál. Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Madocsat Miklós, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv). Madocsai Miklós, du. 0. Madocsai Mik­lós. Torockó tér de. fél 9. Nagy Lász­ló Óbuda de. 9. Görög Tibor. de. 10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. de. 11. du. fél 7. Pesthideg- kút de. fél 11. Ottlvb Ernő. Modori u. 6. de. fél 10. Ottlyk Ernő. Kelenföld de. 8. (úrv.) Scholz László, de. 11. (úrv.) Bencze Imre. du. 6. Scholz László. Németvölgyi út 138. de. 9. Ben­cze Imre. Nagytétény de. fél 9. Kelen- völgy de. 9. Rőzse István. Budafok de. 11. Rőzse István. Budaörs du. 3. Rőzse István. Törökbálint du. fél 5. Rőzse István. Csillaghegy de. fél 10. Benkő Béla. Csepel de. fél 11. Matis István. EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának laoia Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budaoest VIII.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—VIII Előfizetési ár: egy évre 240.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302 m 82.0032 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Sonroni P^la vezérigazgató

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents