Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-09-05 / 36. szám

készülünk a nagygyűlésre

Bemutatjuk a világ evangélikus egyházait

A Zimbabve-i Evangélikus Egyház

ZIMBABWE (azelőtt Rhodesia) területe hazánk területének négyszerese: 389 362 km2. Lakosainak száma kb. 6,2 millió, államformája köztársaság. Hivatalos nyelve az angol, írott nyelv még és az evangélikus egyházban is használatos négy törzsi nyelv a következő: shona, ndebele, sotho, ven- da. Ezeken kívül számos törzsi nyelv és nyelvjárás él még. A lakosság 95%-a bantu néger, az 5% anbol, búr, indiai és mulatt származású. Az ország hét tartományra (region) oszlik.

Fővárosa Harare (azelőtt Salisbury), mintegy 550 ezer lakossal. Még két 110 ezer lakosnál nagyobb létszámú városa van: Bulawayo és Gwelo. Jellemző a múlttól való szakadási kísérletre és a fehér befolyás megszüntetésének vágyára, hogy mind az ország, mind a város nevét megváltoztatták: Rhodesiából Zimbabwe lett, Salisburyből Harare város- és településnevei különben angol, búr és törzsi nevek. Sokat küzdött a lakosság a gyarmatosítás alatt függetlensége elnyeréséért, sőt még ezután is a törzsekre osztottság sok feszültséget jelent és zavarja az egységes nemzet kialakulását. Gazdasági elmaradottsága kiszolgáltatja a gazdag országoknak. Sok gyanú, jogos bizalmatlanság él a fehérekkel szemben, de sajnos belső feszültségek is fékezik a fejlődést.

Az angolszász orientációjú afrikai országok közé tartozott Zimbabme is, mint Kenya és Tanzánia. A 19. században Cecil J. Rhodes nevéből kapta nevét Rhodesia, az ún. Dél-afrikai Társaság érdekkörébe tartozott. Súlyos harcok árán tudta kivívni függetlenségét. 1965-től számítják független állami létét, amikor (az egyodalú) függetlenségi nyilatkozatot kiadták, de csak 1970-től elismert köztársaság, sőt státusa még 1976-ben is vitatott volt. Ekkor Genfben találkoztak az ország pártjainak vezetői és a volt fehér vezetés képviselői, amint arról annak idején a magyar televízió és sajtó is beszámolt.

ZIMBABWE AGRÁR JELLEGŰ ORSZÁG. Területének 64%-át őserdő borítja és csak 16°,'0 a megművelt, mezőgazdaságilag hasznosított földterület, ahol cukornád, köles, földimogyoró, dohány termesztésével, valamint állattenyésztéssel foglalkoznak az emberek. Tengerpartja nincs, csak folyón, vasúton és úton érheti el az óceánt. Nagy folyója a Zambezi és van egy felduzzasztott mesterséges tava, a Kariba, ami víztároló is egyben. Éppen zártsága miatt szorul rá a szomszédos országokkal való jó kapcsolatra. Madagaszkárral egy magasságban az Egyenlítőtől délre, a 20. szélességi fokon terül el az ország. Szomszédos államok: Mo- zambik, Dél-Afrika, Botswana, Zambia. Jórészt még kiaknázatlan ásványi kincsekben gazdag: azbeszt, urán, arany, vas, réz, nikkel, szén, olajlelőhelyei vannak. Éghajlata változatos, időnként szárazság, máskor árvíz sújtja.

A VALLÁSI HELYZET: A tradicionális törzsi vallások éppen- úgy megtalálhatók, mint a ke- resztyénség felekezetei. A mohamedán befolyás aránylag jelentéktelen. A keresztyénségen belül a protestantizmus van túlsúlyban, s a mintegy egymillió keresztyénnek csupán kisebbik része római katolikus. A protestáns felekezetek közül a történelmi felekezteket a következők képviselik : anglikánok, methodisták, kongregacionalisták, presbiteriá- nusok, evangélikusok. Ezeken kívül még több, mint 40 kicsiny, néha parányi, ún. független vagy szabad egyháztest, gyülekezet él. 1964-től működik a Keresztyén Tanács. Az állam az egyházak

szolgálatát a kultúra terjesztésében, az egészségügy fejlesztésében, a menekültügyeknél nyújtott segítségben igénybe veszi és nagyra becsüli.

az evangélikus egyház

aránylag kicsiny egyház Zimbabwében, de növekvőben van. Ha az afrikai statisztikai adatoknak hinni lehet, úgy 1977-ben 29 000,

1978-ban 31 000, 1981-ben 32 000 és idén már több, mint 40 000 tagról adtak jelentést, sőt egy LVSz- konferencia megrendezésével kapcsolatban 58 000-es taglétszámot jelentettek. Az egyház neve arra vall, hogy búr hatás érvényesült azon. a területen, ahol evangélikusok élnek: Kereke ye Evangeri Yamalutere Zimbabwe. Központja nem a fővárosban, hanem Bulawayoban van. Itt adják ki 1500 példányban a Chiedza nevű havi újságukat. Angol, shona, ndebele, sotho, venda nyelvű cikkek egyaránt találhatók ebben. Az újságon kívül is vannak más kiadványaik.

Az evangélikus egyház emberileg nagyrészt a svéd evangélikus egyház missziójának gyümölcse.

A misszió itt evangélizációt és tanítást egyaránt jelentett. Az evangélikus iskolák igen jó ne- vűek Zimbabwében. Ismerek olyan svéd volt misszionáriust, jelenleg a svéd egyház tanulmányi igazgatója: Törd Harlin — aki 14 évig tanított Zimbabwében (Rhodesiában) öt különböző- nyelven. Megbecsülésére jellemző, hogy állami vezetők kikérik még ma is tanácsát, és tanítványai között vannak az állam vezető emberei is.

A Zimbabwei Evangélikus Egyháznak egy püspöke van, két esperese, 35 lelkésze. 29 anyagyülekezetben és 219 szórványgyülekezetben él az egyház népe, nagyrészt falusi rétegből kerülnek ki az evangélikus egyház tagjai. A következő tartományokban élnek: Beligwe, Beit Bridge, Gwanda. Az előbb említett nyelveken kívül igehirdetésben még a shanganit is használják. Kétévenként országos egyházi nagygyűlést tartanak. Minden gyülekezetét egy lelkész és egy nem-lelkész képvisel. Mivel a városokba áramlás tailt, jórészt a fiatalok elhagyják falujukat és a városokban próbálnak

szerencsét, új és új gyülekezeteket kell alakítani, ha azt akarják, hogy el ne vesszenek a városba özönlő fiatalok. Az iparosodás európai méretekre emlékeztet. Hat gyülekezet működik ma a fővárosban, nyolc Gatooma-ban, kettő Gwelóban és négy Bulawayoban. A most nyíló bányák jó jövedelmet, de embertelen munkakörülményeket adnak. Az egyház ezeket az új bányavidékeket is felkeresi szolgálatával. A teológiai képzés azelőtt Dél-Afri- kában Umpumolo-bán (Natal) történt, ma a fővárosban egy fele- kezetközi teológiai főiskolára járnak a lelkészjelöltek: Epworth Theological College-ba. Munkatársként 107 evangélista segíti a lelkészeket, ezeket az ún. bibliaiskolákban képezik ki. Tanítók, presbiterek, laikus munkások szintén segítik a gyülekezetek munkáját. Van egy országos női szervezetük is, a Vashandiri (bib- liás asszonyok). Nemcsak az istentiszteleti részvételen járnak a férfiak előtt, hanem családlátogatásban is. Modern gyermek- gondozást és betegápolást is tanulnak és gyakorolnak a bibliaórákon. 1975 óta egy teljes idejű ifjúsági titkár tevékenykedik és egy új ifjúsági központjuk működik Bulawayó-ban. Két kórház szinte minden költségét az evangélikus egyház viseli. A kórházi és rendelői munkához és felszereléséhez jelentős segítséget kapnak a svéd egyházi segélyszervtől (Lutherhjälpen) az LVSz-en keresztül.

Ma a Zimbabwei Egyház nemcsak anyagi és tanításbeli segítséget kér, hanem az az új igénye, hogy segítsen népének egy nemzetté válásában: ez a nemzetépítés programja. (Nation Building Program). A lakáskörülmények javítása, az egészségügyi ellátás, a tiszta víz, a katasztrófa sújtotta vidékek megsegítése mellett ez a fő kérdés Zimbabwében. Valamiféle gondolkodásbeli és érzületi változásra van szükség: még ma is a törzsbelit tartják testvérnek, a más törzsbelit viszont ellenségnek. Ezt kell megszüntetni, hogy valóban „egy nemzet” élhessen Zimbabwében. Az evangélikus egyház is segíteni akar ebben. Túl a nemzeti jellegű épületek emelésén vagy nemzeti istentiszteleti rend kialakításán (tánccal, dobbal, saját énekkinccsel), ez is feladata ma. Az' nem véletlen, hogy ez év szeptember végére egy ilyen tárgyú nemzetközi egyházi konferenciát rendeznek Zimbabwében az LVSz anyagi és szellemi támogatásával. Ez iránt a konferencia iránt nagy az érdeklődés más evangélikus egyházakban is, pl. még Brazíliában, Kanadában és Indiában is.

Gondoljunk zimbabwei evangélikus testvéreinkre, gondjaikra, örömeikre, imádságunkban is.

Hafenscher Károly

PÁKOZDY FERENC:

Szólni végig

Elmerültem sok-sok évre, hulltam mélybe, álltam félre:

. most, hogy fényre gyürkőzöm,

ismét vár a csönd, közöny.

Hogyha csönd is fogad újra, s hangod elhal éjbe fúlva, vallom, magad el ne hadd, védd meg szerzett jussodat.

El ne hallgass, álld a sarat, a te hangod tiszta marad, vallom, bárhogy, bármi fáj, közönyössé sohse válj.

Szólj, szólj, mert ez belső kényszer, mondd el, amit hiszel, érzel, mindig lesz majd, ki megért, szólj, szólj, azért az egyért.

(Megjelent a költő „GYÜMÖLCSÖS ŐSZ című kötetében, 1978-ban)

Csak a Balatonnál...

AUGUSZTUS UTOLSÓ NAPJAIBAN meglátogattam vidéken élő barátomat. Késő délután érkeztem, s csak az apát találtam otthon tizenhat éves leányával, Erzsikével. A nap hamar lebukott a templom- torony mögött, a langyos augusztusi este a kerti asztalhoz invitált bennünket. Előkerült a kávésibrik, a borosüveg, — már ahogyan errefelé szokás. S míg vártuk a ház asszonyát, beszélgettünk. Gyorsan váltottuk a témákat, hiszen közel egy esztendeje, hogy nem láttuk egymást. Közösen beszámoltunk a családi eseményekről, megtárgyaltuk a világ eseményeit. Szó került a falu életéről, a gondokról. Már túljutottunk a „bezzeg a mi időnkben” közkedvelt igazságán, amikor a csitri Erzsi közénk telepedett. Pótolva a ház asszonyát, átvette a szót. Hamar megtudtam, hogy ki a legjobb country-énekes, aztán tudomásul kellett vennem, hogy éppen olyan öreg vagyok, mint apu, aki nem érti meg őt, bizonyára az én lányaim is sokat szenvednek emiatt — s nem volt vége a generációs témának. Szeretem ezt a kislányt, mert nyílt, őszinte, korának tipikus képviselője.

Már-már indulni készültem, amikor megkérdezett: „Hol tetszett nyaralni?” S amikor a tizenhat évesek stílusában elmondtam, hogy merre jártam s viszont kérdeztem, cseresznye ajkát félrehúzta s csak ennyit válaszolt megkomolyodott arccal: „Csak a Balatonnál!”

Ez a mondat, s a választ kísérő arcfintor elrontotta egész estémet, őszintén mondom, nagyon keserű szájízzel gondolok vissza erre a látogatásra. Pedig minden olyan jól indult. A testvéri, baráti találkozás, a nyár végi csendes falusi estének gyermekkort idéző és felelevenítő élménye. A finom kávé illata, a közös elindulás feltüremlő emlékei mind-mind felüdített a szürke egyhangúságban múló hétköznapok között. De Erzsiké őszinte szavai kizökkentettek ebből az álomvilágból. A nyers igazság, a nyílt valóság letaglózza az embert.

SAJNÁLOM ERZSIKÉT ÉS KORTÁRSAIT. Féltem a tizenéveseket. Ezért is fogtam most tollat és osztom meg Olvasóinkkal élményemet. Azóta ugyanis nem tudok szabadulni ettől a mondattól: Csak a Balatonnál! S itt a hangsúly a „csak” szócskára került. Ezért féltem és sajnálom gyermekeinket.

Azt már nem is volna szabad leírnom, mert ha e néh.ány sor az én kis barátnőm kezébe kerül, elmarasztal és kinevet érte. de huszonegy éves egyetemista voltam, amikor először találkoztam a magyar tengerrel. Mert amikor én olyan korban voltam, mint a mai tizénéve- sek, akkor sovány keresetből kellett apámnak eltartania öttagú családját, három gyereknek cipőt venni, tandíjat fizetni, terített asztalt előteremteni. A Balatont csak a tankönyvből ismertem, a nagyvilág elérhetetlen messzeségben volt tőlem.

Tudom, nem illik ma már ilyeneket leírni. Régi károgás, mely visz- szaköszön a „veteránok” meséiből. Mert ma már más korban élünk. Szinte hallom saját gyermekeimtől is a megszokott szöveget: nem érted, apu, ma már senkit sem érdekel, hogy mi volt akkor, amikor ti nyomorogtatok, ma már más világ van. Igen, más világ. S ezért adok naponta hálát Istennek, az én Uramnak. Senkinek sem kívánom az én akkori sorsomat —, pedig az még nem is volt az a bizonyos józsef- attilás gyermekkor.

AZ IGAZSÁGHOZ AZ IS HOZZÁTARTOZIK, hogy Erzsiké az elmúlt három nyarát külföldön töltötte. Úszott az Adriai-tengerben, sétált Stockholm kikötőjében, és napfürdőzött a Tátrában. Az idén, a családi költségvetés „csak” balatoni nyaralást engedélyezett, — igaz, három hétre. És ez egy tizenhat éves kamasz minden elképzelését és vágyát felborította.

Igazságtalanságot éreztem akkor is, s érzek ma is visszagondolva ar_ ra az estére ennek a kislánynak a szavaiból. De talán nemcsak ő gpp- "dolkodik így kortársai közül. Sok fiatal gy érzi, hogy ők az igazi vesztesek, mert nekik csak a Balaton jutott. Nem szabad elfelejteni, hogy én most azokról a fiatalokról beszélek, akik Erzsikéhez hasonlóan, a szüleik pénzén utaznak nyugatra és keletre vagy éppenséggel a magyar tenger partján kell nekik három hetet „elszenvedniük”.

Kissé elkapattuk gyermekeinket. Hányszor mondtuk, igazolva önmagunkat, hogy „ha mi nem kaphattuk meg, de gyermekeinknek mindent megadunk”. Szép és nemes e szülői szeretet, de vajon jót tettünk-e gyermekeinkkel, ha néha erőnkön felül is felejteni akartuk a mi ifjúságunk nélkülözéseit?

Sajnálom ezeket az .arcbiggyesztő fiatalokat. Azokat, akiknek semmit sem jelent a Balaton, a Mátra, Sopron vagy Sárospatak. Azokat, akik unottan járnak közöttünk s úgy képzelik el felnőtt életüket, hogy az egy jól elkészített, sokak munkája által tervszerűen megrendezett és a szülők által kipámázott turistaút.

BAJ VAN FIATALJAINK EGY RÉSZÉNEK PÉNZSZEMLÉLETÉVEL. Nem közgazdasági elméletekre gondolok. Qsak arra a nyers valóságra, hogy csak annyit költhetünk, amennyit megkeresünk. Vagy ahogyan a közmondás mondja: addig nyújtózkodjál, amíg a takaród ér. Az elmúlt esztendőkben kissé „kinyújtóztuk” magunkat. Az már meg sem szólalhatott egy társaságban, aki nem tudott képeket mutogatni Európa csodás városairól vagy éppenséggel még távolabbi országokról. Mi voltunk a hibásak, mi felnőttek. Gyermekeinket elárasztottuk minden jóval, erőnk feletti jólétet biztosítottunk számukra s közben nem beszéltünk eleget — vagy nem jól szóltunk róla —, hogy mit kell mindezért dolgoznunk, hogy az ő korai álmaik legalább részben valóra válhassanak. Nem beszéltünk eleget arról sem, hogy mit jelent a munka az ember életében. Arról, hogy csak annyit kérhetünk és várhatunk a közösség asztaláról, amennyit mi is munkánkkal odahelyeztünk.

A mai gazdasági nehézség, mely szorongat bennünket is, kihathat gyermekeink kedélyére is. Lehet, hogy kevesebbet tudunk külföldre utazni, hiszen világjelenségről van szó s nemcsak hazai problémáról. Lehetnek esztendők, amikor még a Balatonhoz sem jutunk el. A családi költségvetésekben sok új tételt kell ezekben az esztendőkben felvennünk. És ha éppen a külföldi utazásról kell lemondanunk, összedől körülöttünk a világ? Mi lesz a sok elkényeztetett és elkapatott Erzsivel? Egy világfájdalom és csalódottság kell hogy. erőt vegyen rajtuk, mert csak a Balatonra’ utazhatnak nyaranta?

ÉPPEN GYERMEKEINKÉRT KELL VÁLTOZTATNUNK ÉLETVITELÜNKÖN. Az álomvilágból a valós világra kell ismét visszatérnünk. Nem vesztettük el az elmúlt esztendőkkel az „aranykort”. Rajtunk és gyermekeinken múlik, hogy mikor „jön” vissza. Akárhonnét is közelítjük meg a kérdést, mindig visszajutunk a munka és a pénz szoros kapcsolatához. Lehet, hogy most pár esztendeig a bársonyruhás ballagási ruhaköltemények helyett visszatér az a régi, kipróbált fehér blúz és sötétkék szoknya. De vajon nem ez áll-e jobban lányainkon ?

Lehet, hogy dohogásom kissé egyedi. Nem általános. Szeretném, ha Erzsi magatartása és életszemlélete, amely most kezd bimbózni, kinyílni a világ felé, csak egyedi lenne. Félek azonban, hogy — ha nem is általánosítható —, de egy típussal, egy ismert jelenséggel állunk szemben.

„CSAK A BALATONNÁL! örülök s hálás vagyok Istennek, hogy sétálhattam Párizsban a Diadalív „árnyékában”, megcsodálhattam Finnország természeti szépségeit, állhattam a Tátra csúcsán. De bárhol jártam is, a Balaton fodros vize, partjainak zizegő nádasa hívott haza. Mert ez az enyém, a miénk.

Karner Ágoston