Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-08-22 / 34. szám

Levelező Teológiai Tanfolyam A Teológiai Akadémia tanító munkája L Lehet-e komoly élettapasztalat, magasabb iskolai végzettség bir­tokában új ismereteket szerezni, olyan mennyiségben, és olyan ha­tásfokkal, hogy arra érdemes le­gyen áldozni az egyéni életből, és a gyülekezeti munkából 3 évet. Az állami oktatási gyakorlat, fő­leg a népgazdaság belső arányai­nak forradalmi ütemű átalakítá­sa idején, pozitívan válaszolt a felvetett hatékonysági kérdésre. Most pedig ahhoz a kísérlethez érkezett el az ország evangélikus egyháza, amelyben válaszolnia le­hetett: képes-e múltbeli gyakor­latától jelentősen eltérő körülmé­nyek között is eredményes oktató munkát végezni? A hallgatók szá­mára a szolgálat jellegéhez tarto­zó alapkérdések helyes megvála- szoltságát kiindulási feltételként kezelve,fontos volt felmérni: biz­tosítható-e a korszerűség. XX. századi köznapi ismereteik és pré­dikátori funkciójuk munkaanya­gai lehető egységének a megte­remtése. A korszerűség élménye a tanulómunkában Az egyik legmaradandóbb él­ményt a keresztyén gondolkodás fejlődésének nyomon kisérése je­lentette. Az első olvasására szá­raznak tűnő hitvallási iratok rész­letesebb megismerése világossá tette a Jézus követésében járók szellemi és társadalmi életre vo­natkozó nyitottságát, haladási készségét és képességét. Mély tisztelettel adóztunk az Athanásius-i Hitvallás kidolgozói­nak, Jézusnak, a Krisztusnak a személye titkait boncolgatva kel­lett megfejtsék a több rétegű, az ellentmondások feszültségét hor­dozó valóság kifejtésének a lehe­tőségét. Így vált nyilvánvalóvá, hogy a klasszikus értelmezésmód nem elegendő Jézus Krisztus üze­nete emberi szavakba öntéséhez. Csak az egyidejűség, a „simul” szabály bevezetése segít előre. Év­századok kellettek ahhoz, egymást követő keresztyén generációk so­kasága. hogy az újkori gondolko­dás előfutáraként, éppen Jézus Krisztussal kapcsolatban merjék kimondani: ö valóságos Isten és (egyidejűleg, simul) valóságos ember is. De nem kevésbé volt nagyszerű az Ágostai Hitvallásban rejtőző, számunkra olyan fontos reformá- tori felismeréseket megtalálni. A Confessio Augustana elemzése közben mindenki meggyőződhet arról» hogy a köznapi, állampol­gári feladatok határozott, becsü­letes végzésére vonatkozó mar­káns igény, sőt felszólítás nem újabbkori konformista szöveg, ha­nem benne van, ágyazódik, rejte­zik a keresztyén tanításban. Őse­ink tételesen is megfogalmazták a kegyelemből való Isten előtti meg- igazulás leírásával együtt, azzal egyidejűleg a munkafeladatok el­látására vonatkozó kötelezettsé­geket, és a cselekvés lehetőségét is. Nem lehet elhallgatni azt a ta­nulmányi eredményt sem, hogy éppen az ősi, korábban vitatott, de ma már modern szemlélet tet­te lehetővé Jézus Krisztusnak, a Diakonos követésének elfogadha­tó, szakaszosan feloldható feszült­ségek közötti realizálását. A tár­gyak mindegyikében helyt kapott a szolgáló Krisztus, szolgáló egy­ház jellegzetesen mag.yar evangé­likus tanítása. Jézus Krisztus Ür, megváltó, vallották az első ke­resztyének; Jézus Krisztus való­ságos szolgája az emberiségnek, forgalmazzuk mi a két igazság fe­szültségekkel teli, azonos voltá­nak hangsúlyozása mellett. EGYHÁZZENEI ÁHÍTAT lesz augusztus 29-én \ vasárnap este fél 8 órakor a keszthelyi templomban (Deák Ferenc utca 18.) Gáncs Aladár Orgonái: Műsoron: J. S. Bach művei Igét hirdet: . IFJ. HAFENSCHER KÁROLY >_----------------------------------------------­A megtérés igényének megszólaltatása a teológiai stúdiumok során Időnként azt mondják, hogy a teológiai stúdiumok az élő hit ki­alvásához vezetnek. És van ebben valami részigazság. Azonban az elbukás nehezebb, kisebb való­színűségű, ha az elemző tanulmá­nyi munka lehetővé teszi a ke­resztyén kegyesség ma is kiemel­kedő jelentőségű elemének a mé­lyebb megértését. Az oktatómunka során sok más tétel mellett a megtérés kérdésé­vel foglalkozhattak a hallgatók mintegy fél éven keresztül. Tud­va, hogy adott esetben a múlt élet­gyakorlata tévedésként, bűnként való felfogása és elítélése nem magától értetődő esemény, mégis volt bátorságunk és lehetőségünk a feltáró munkába bekapcsolódni. A tanfolyam hallgatói közül min­denki átérezhette — aki akarta — csendes otthoni munkája során, hogy nem akarjuk félretenni az ébredés ügyét, hanem mindent el­követünk azért, hogy megtérés­re hívó szó tisztán és igazán han­gozzék a gyülekezetekben, családi és gyülekezeti istentiszteletein­ken. Az egység keresése A megtérés központi igehirde­tői feladatként történt bemutatá­sa, a hitvallási iratok elmélyedt vizsgálata minden kétséget kizá­róan bizonyította, hogy egyhá­„A hívők papságát mindig újra és újra megerősítettük” — mon­dotta Mark Gibbs azon a kollok­viumon, melyet a Lutheránus Egyház Amerikában (Lutheran Churc in America) rendezett a kérdésről. „De nem tanulmányoz­tuk elég behatóan, mit jelent mindez a gyülekezet körén kívül, és az elvilágiasodott társadalom többértelmű, kompromisszumokra hajló, sokszor csodálatraméltó és olykor démonikus struktúrái kö­zött” — folytatta. „Sok esetben a nem-lelkészek nagyon elszigetelve érzik magukat, mert az egyház nem akarja megérteni, amit ők hétfőn tesznek, vagy egyszerűen nem akar foglalkozni a szerdai politikai összejövetelek fogas kér­déseivel. Az egyház csupán azt akarja, hogy ők az egyházi klub­nak minél jobb tagjai legyenek” —mondotta. A kollokviumon 25 személy vett részt, köztük teológiai tanárok, gyülekezeti lelkészek, az egyház- vezetőség és világi foglalkozásúak. Amint dr. Nelvin L. Vos teológiai tanár, a kollokvium szervezője mondta az együttlét célja „annak megállapítása, miből is áll a hívők papságának teológiája, s mely kér­dések és problémák adódnak eb­ből”. „Nem megfelelően képezzük ki a nem-lelkészeket” — .mondotta Gibbs. „Beszélünk ugyan róla, de npm bocsátjuk rendelkezésre az eszközöket. Amig ez meg nem tör­ténik, a nem-lelkészek alig fog­ják elkötelezni magukat.” Gibbs, zunk, a Teológiai Akadémia dé­kánja, tanári kara olyan munka­társakat keres, akik a néven ne­vezett Jézus Krisztus üzenetét ké­szek átadni a körülöttük élők­nek. A napról nayra való lépés­egyeztetés gondjainak vállalása mellett adott a lehetőség aytiku- láris helyeinken, földrajzi és csa­ládi gyülekezeteinkben a megté­résre hívó szó elmondására. A gyakorlati teológiai órák is meg­győzték a hallgatókat arról, hogy nem egyszerű ismeretterjesztésre készülnek. Mi úgy tartjuk évszá­zadok óta, új adottságaink között gyakoroljuk is évtizedek óta azt, hogy termelő, oktató, gyógyító munkánk az istentisztelet szerves része, a Krisztus-követés közvet­len eleme. Az öröm és belső meg­elégedettség, az egység érzésével járó belső béke jár át az ökumé- néről szóló információk birtoká­ban. Keleti keresztyén testvére­ink új megfogalmazásával gazda­godva, még nyugodtabban, öntu- datosabban: a Szentlélek vezetése alatt valljuk — mi tanfolyami hallgatók is — az ősi tanítást: Jézus Krisztust, Barátunkat és Vezetőnket szolgáljuk az istentisz­teletek liturgiájában, és a liturgia utáni liturgiában, az országépítő munkában. Egységben a misszió­ban égőkkel és az országépítők­kel. Elszakadva a mesemondá­sokban, leépítésekben tevékeny­kedőktől, és a belső emigrációba vagy kispolgári létépítésbe húzó­aki maga anglikán, így folytatta: „A lutheránusok kijelentik, hogy mindannyian — akár lelkésszé avatták őket, akár nem — lelki hivatalban vannak. De vajon közéjük tartoznak-e idős emberek, fiatalok, munkások, képzetlenek, taxisofőrök, használtáru-kereske- dők? Felfogjuk, mit jelent őket lelki hivatalra elhivatottnak te­kinteni? Nem azt hisszük inkább, hogy csak a főiskolai végzettségű középrétegek érdemelnek némi ki­képzést? Mi mind minden napra és órára elhivatottak vagyunk.” Marlene Wilson asszony, egy laikus szervezet elnöke egy másik problémára is rámutatott: „Van egy jelenség, melyet így jelölök: ’oszlopok’ és ’templomok’, vagyis egy kis mag tesz szinte mindent, míg a legtöbben csak nézik... Sajnos az oszlopok kiégnek és so­kan elfáradnak, eltűnnek, míg a templompadosok csalódottan hagyják el. az egyházat, mert az az érzésük, nincs rájuk szükség, és nem vehetnek részt az egy­házi életben.” Ezért’ Wilson asz- szony felszólította a jelenlevőket, hogy az önkéntes egyházi munká­sok is kapjanak munkaköri leírást és az egyháztagok képességeik alapján kapjanak feladatot az egyházban, s nem pusztán azért, mert ők következnek. Ebben az összefüggésben még arra is jó lenne gondolni, hogy önkéntes munkásoknak is van szükségük alkotó szünetre”. dóktól. Széchey Béla Pákosdy Ferenc: Harminc éve Hazám, fogadd énekemet, ünneplem most harminc éved. Ó, vond öledre gyermeked, ki bízón, büszkén áll elébed. Míg élek egyre áldalak. ■ Az évek sorsunk összefűzték. Erősebb lettem általad, illessen érte hála, hűség. Én Veled mindig egy vagyok, nincs külön én és nincs külön te. Mi fényem van, Neked ragyog, gyúíj mindig újabb, több örömre. Hajolj fölém, nyújtsd a kezed, leheld rám békéd, óvj, emelj fel... Jóságodat, türelmedet, hadd adjam vissza sok ezerszer. (Megjelent a költő „GYÜMÖLCSÖS ŐSZ” című kötetében, 1978- ban.) AZ EVANGÉLIKUSOK ÉS A HÍVŐK PAPSÄGA Együtt ünnepelünk Alkotmányunk ünnepén, midőn államalapítónkra is emlékezünk — megszegjük új kenyerünket. Számunkra, népünk számára különösen is hálára indító és kedves ünnep ez. Hiszen a megszegett új kenyér mindnyájunk közös munkájának gyümölcse, könyörgésünk, imádsá­gunk teljesülése, de tanúja is választott utunk: a szocialista társa­dalmi rend helyességének, eredményességének. Új kenyerünk bizony­sága annak, hogy az együttgondolkodásnak, az együttes erőfeszítés­nek, az ember javát közösen munkáló életfolytatásnak nem átok és halál, nem félelem és fegyver,j, hanem mindenkor kenyér az eredmé­nye. Olyan és akkora, melyből jut mundenki asztalára. Sőt, úgy ered­ménye az emberért való közös jóakaratú tevékenységnek a kenyér, mely a lutheri kátémagyarázat értelmében egy teljes értékű emberi élet valamennyi szükségletét is egyesíti. A MI KENYERÜNKBEN MA AZ A LEGSZEBB, HOGY AZ MIND- ANNYIUNKÉ! Ügy mindannyiunké, hogy „vetések és aratások kö­zött” számítunk egymásra, igényeljük egymás kezét, szellemi, alko­tó tevékenységét, erkölcsi erejének súlyát és bátorságát, a hivő szív imádságát. Bizonyára éppen ezért szép, és ezért is ilyen „jóízű” a mi kenyerünk, mert létrehozásán mindannyian egymás kölcsönös becsü­lésében, támogatásában vagyunk együtt. Ez pedig nagy eredmény! Ma, midőn a 33 éves Alkotmány ünnepén, alkotmányos életünk számos értékére ünnepi módon gondolunk, kö­zöttük feltétlenül észlelnünk kell azt, hogy népünk történelme fo­lyamán soha nem élt ilyen népi, nemzeti egységben, mint ma. Alkotó és teherbíró egység ez! Nem hiába emlegetik augusztus 20-át úgy is, mint a Népfront ünnepét. Törekedtek is erre azok, akik e népért való felelősségtől áthatva megszövegezték és megvitatták 33 évvel ezelőtt a Magyar Népköztár­saság Alkotmányát, és érezte, és vágyott is erre az egységre egész né­pünk, midőn képviselői által törvényerőre emelte azt. De nemcsak az országot vette haza gyanánt birtokába népünk az . Alkotmány alapján, hanem jogot is kapott arra, hogy gazda legyen benne, hogy magának vessen és arasson, hogy kutassa és hozza fel­színre földje kincsét, hogy tudásának fényével elűzze a nyomorszülte babonák sötétjét. NÉPI, NEMZETI MEGBONTHATATLAN EGYSÉGÜNK ameny- nyire az Alkotmány ünnepén jól regisztráló eredményünk, olyany- nyira annak őrzése, vigyázása, de további gazdagítása is feladatunk! Az egyház népe feladata is, mely hitével, szolgáló életvitelével, tehát hétköznapi munkájával éppúgy építő és javakat létrehozó e hazá­ban, mint akik nem Krisztus-hitből tesznek ugyancsak sokat, nagyon sokat népünk egészéért. Egységünk olyan kincs, melyre bízvást ala­pozhatjuk jövőbeni terveinket, de sikerükben, valósulásukban is biztosak lehetünk! ALKOTMÁNYUNK MA 33 ÉVES, államiságunk pedig kerek szám­ban ezeresztendös. A kettő különbségében az a döbbenetes, hogy amire ezer esztendő nem volt elég, azt népünknek, midőn tulajdo­nába vette az országot, néhány évtized alatt kellett elvégeznie. Sokat is tett azért, hogy felszámolja a koldusévek szégyenítő nyomorát és elmaradottságát, hogy leszorítsa az iszonyúan magas gyermekhalan­dóság százalékát és az analfabétizmust, hogy műveltségét európai szintre emelje, hogy az idősek és betegek sorsát emberhez méltóan oldja meg, hogy igaz barátokat szerezzen a világban, s szavqt hat­hatósan emelje fel minden emberellenes gonosszal szemben, a 7iábo­rúval szemben is. Hol van ma már az alföldi városok: Hódmezővásárhely, Szentes, Makó átkos emlékű emberpiaca? Hová lettek a mezítlábas parasz­tok, munkások?! Hol vannak már a tanyai és falusi iskolák mezít­lábas, vagy hat lábon egy pár cipős, rongytarisznyás kisiskolásai?! Hol van már a morbus hungaricus irtóztató félelme, nagyszámú ál­dozata?! Pedig az Alkotmány még csak 33 éves! És milyen messzire, magasra juthatunk még így, ebben a népi, nemzeti egységben a szocialista haza együttes építésének, szolgálatá­nak utján?!- , -----------------eiibutíreri, neperi atzarotc ko rábban is. Evangélikus egyházunk is sokat tett azért, hogy indítást adjon tagjainak erre. De ígéretes tavaszokra hamar rálehelte hidegét az ősz. Hamar, mert soha nem voltunk együtt, mert nem népben és nemzetoen gondolkodtunk, mert inkább féltünk egymástól, mintsem Teltettük volna egymásban az embert. r , , , ~ ftcfsurtív Kivív uiyan, mim egy folyo elete: egy mederben, egy cél felé tör a maga sajátos tör- venyszerusege szerint. ÜGY APTA TULAJDONÁBA NÉPÜNKNEK h™ZfifENTiE-ZTr AZ ORSzAgot- h°gy annak előmenetele dolgá­ban allampolgarilag is felelőssé tette. Ez a felelősség a munkában súhins vegzeseben, a társadalom egész élete vonatkozásában hang- JV!a Vfdl° ma/ ^alánosán igényelt is az a helyes erkölcsi, etikai alapallas, mely elengedhetetlen feltétele az eredményesebb termesnek, a létrehozott javak értéke vigyázásának, az egyedi vagy intézményes társadalmi gondoskodásnak. Helyesen nevezik ’ma a pozitív erkölcsi, etikai alapállást „termelési tényező”-nek. Csak en­nek állandó lete biztosíthatja azt, hogy alkotmányos életünkben a jog ne ragadomany hanem hűséges munkával, becsületes életfolytatással megalapozott eletlehetőség legyen. ^ Éppen ezért az Alkotmány ünnepe jó alkalom arra, hogy társadal­munk iránti felelőssegünk mérlegre kerüljön. De jó alkalom arra is hogy sokak hűsége példává nemesedjék azok előtt, akik gyakran — es eppen alkotmányos jogokra hivatkozva — csak elvárni és követel­ni akarnak. EGYHÁZUNK NÉPE TÁRSADALMUNK IRÁNTI FELELŐSSÉ­GÉBEN ÉL, alkotmányos joga alapján. Erre készteti korszerű teoló- giai felismerése a szolgáló életformáról. Egyházunk népe alkotmányos jogával él, midőn Istent kereső szív­vel belép a nyitott templomajtón, hogy részese legyen Isten Krisz­tusban megjelent irgalmas, könyörülő szeretetének, s tanulja, értse annak emberek felé való teljesértékű gyakorlatát. Egyházunk népe úgy él, mint a nép minden tagjával együtt alko­tója, termelője, létrehozója a javaknak, a közös kenyérnek, melynek morzsájához az ő szorgalma, hűsége, becsülete és verítéke is tapad. Ha az aratás végső gyümölcse a kenyér, akkor az Isten szereteté­nek magvetését szolgáló egyház tagjainak élete sem lehet más, mini kívánatos és éltető kenyér, mely hasznos is, áldott is! ALKOTMÁNYUNK ÜNNEPÉN, A KENYÉR ÜNNEPÉN hivő né- pünk az egész nép közösségében nem is akarhat mást, mint részéve és részesévé lenni egy „jóízű kenyérnek”, melyért másokkal együtt dolgozik, s ma együtt ünnepel. . w Fodor Ottmar

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents