Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-07-18 / 29. szám

A régi szokások közül ma is élő Csömörön A magyar néprajzkutatás ki- bontakozasaval a néphilKUtalás is fejlődésnek indult a XIX—XX. század folyamán. így tárulhatott fel előttünk egyes tájegységek hitviiaga. Ugyanakkor a keresz­tyén hitélet, a népi vallásos kul­tusz és a hiedelemvilág gyakorta összefonódik, történetileg nehe­zen választhatók szét. A kegyes- ségi szokások evangélikus jelle­ge — igaz nem szigetként — ma is erősen él. , Solymár Péterrel, a csömöri (Pest megye) gyülekezet lelké­szével beszélgetek. Hogyan különíthetők el a kü­lönböző népi szokások közül a tipikusan keresztyén, illetve az evangélikusságra jellemzőek? Természetesen, mint minden gyülekezetben, a csömöriben is fellelhetők a különféle népi ha­gyományok, mind a hétköznapi, mind pedig a vallásos élet terü­letén. A mi gyülekezetünkkel kapcsolatban azonban tudnunk kell azt. hogy ez egy ún. szlovák ajkú gyülekezet. Az 1700-as évek végén, a nagy pestisjárvány pusztítása után telepítették ide őseinket a Felvidékről. Nos, ma­gától értődő, hogy ottani ősi hagyományaikat magukkal hoz­ták. S ezekből a mai napig is sok elevenen él. De mindezeket be­építették az itt talált kultúrába, vallásos életbe. Ezeket azonban nehezen lehet szétválasztani, csak tinikus tüneteiben különböztethe­tők meg. A gyülekezeti élet milyen te­rületein tapasztalhatók ma is ezek a tradíciók? Ha szabad, ezt a kérdést én k°t részre bontanám; mégpedig az istentiszteleti élet és a kazuá- lis szolgálatok hagyományaira. Amit az istentiszteleti élet te­rületén talán a legerősebben megtartottak — gondolom ez ( ugyanígy van Nóerádban is — az a gyülekezet énekszeretete. Nem­csak, hogy szeretnek, hanem tud­nak is énekelni. Istentiszteleti alkalmak előtt a gyülekezet or­gona kíséret nélkül énekelve vár­ja a lelkészt. Ma is énekeljük hétköznapi istentiszteleteken a régi, ősi Tranoscius énekeket, természetesen szlovák nyelven. Tipikus hagyomány, templomi szokás, hogy külön férfi és kü­lön asszonyoldal alakult ki, mely­nek hagyománya ma is él. Az istentiszteleti élet hagyo­mánya, s talán a leglátványosabb a népviselet liturgiái színekhez való alkalmazkodása. Az ünnep, vagy alkalom színéhez alkalmaz­kodó, gyönyörűen hímzett viselet ez, mely a mai napig is él. Azt hiszem tipikusan csömöri, de nem magukkal hozott, hanem már „helyi népszokás” az ún. „Farsangi imahét”. Az utolsó farsangi hét minden estéjén terí­tett asztalok mellett, szeretetkö- zösségben, az igére figyelve ké­szülünk a böjt fogadására. A ré­gi szokások közül még ma is élő a házszentelés igénye. S talán az esztendő legszebb istentisztelete a Karácsony esti éjféli istentiszte­let. Végül ezzel kapcsolatban szá­momra a legszebb „tapasztalat” a gyülekezet határtalan templom- szeretete. Ez nemcsak az áldozat- készségben nyilvánul meg alka­lomszerűen, hanem Istennek há­la minden vasárnap tele temp­lomban hirdethetem Isten igéjét. A kazuális szolgálatok terüle­tén — mint említette — is meg­őrződtek ezek a hagyományok és ha igen, vannak-e nyomai? Feltétlenül. A keresztelési szol­gálatnál ma is végezzük az egy­házkelést, amikor is a keresztség után a gyermeket és édesanyát együtt áldjuk meg. A konfirmációnak nálunk nagy hagyományai vannak. Ennek je­le, hogy a legritkább esetet kivé­ve minden arra jogosult és meg­keresztelt gyerek örömmel vesz részt a konfirmációi oktatásban. Itt, ami tipikusan egyedi, az az. hogy az első úrvacsoravétel előtt kivétel nélkül minden gyermek odahaza bocsánatot kér szüleitől, keresztszüleitől, nagyszüleitől. Ezt a gyermekek hűséggel vég­zik és a családok el is várják tő­lük. A hagyományból eredően a konfirmációi ünnep talán a gyü­lekezet legnagyobb ünnepe esz­tendőről esztendőre. Az esküvővel kapcsolatban azt említhetném meg, hogy a régi, ősi szokások kihaltak. Gondolok itt a verses, rigmusos menyasz- szony kikérésre, a régi menyasz- szony-búcsúztatásra és az ezek­kel összeforrt ősi hagyományok­ra. Ami viszont megmaradt — és talán ez a legfontosabb — a régi egyházi hagyomány; minden oltár eié álló ifjú pár, az esküvő A társadalmi fejlődés az éle­tünk sok esetben hagyományőrző tartalmát is megváltoztatta. Lát­ja-e ennek jeleit az evangélikus szokások vonatkozásában? Sajnos igen. Talán a legfájóbb számomra a csodálatos népvise­let egyre inkább háttérbe szoru­lása. Sajnos volt egy nagy hul­lám, amikor tömegesen „vetkőz­tek ki”, s hagyták el.ezt a gyö­előtti napon szüleivel és kereszt­szüleivel a templomban együtt veszi az úrvacsora kegyelmét. A temetéssel kapcsolatos ha­gyományok talán a legérdekeseb­bek. Elsőnek említeném a vir­rasztást. Ez régebben háznál tör­tént, most már jó ideje a temp­lomban tartják. Ennek lényege: a gyülekezet — szinte mindig te­le a templom — a temetés előtti este, vagy a megelőző vasárnap este, a család iránti részvétét bi­zonyítandó egybegyülekezik. Együtt énekelnek, imádkoznak a gyászoló családdal. A mi gyüle­kezetünkben ősi hagyományként ezt a gyülekezet önállóan, lelké- szi szolgálat nélkül végzi. Maga a temetés tulajdonképpen az egész falu eseménye. A régi te­metési hagyományok közül meg­maradt a temetési fáklya hordo­zása, melyeket szomszédok, jó barátok tiszteletadásának tekin­tenek. Érdekes hagyomány a te­metési zászlók használata. Gyer­mekeknek fehér zászlót, felnőttek­nek fekete, kék és lila zászlót visz­nek a temetési menet élén. Igény a temetési szertartáson az ún. bú­csúztató, melyben az elhunyt rö­vid élete történetét ismertetjük. Temetési évfordulókon — 1. 5, 10 esztendőnként — az emlékező család „oferál”. Ilyenkor ado­mánnyal emlékeznek elhunyt sze­reltükre, s az istentiszteleten megemlékezünk róluk, s a gyüle­kezet a család által kért, halot­takra emlékező énekek egyikét énekli. nyörű viseletét, s váltották fel a „városi viselettel”. A mai fiata­lok már csak szüleiken, nagyszü­leiken látják ezt a viseletét. Régi szokások közül teljesen kihalt a régi karácsonyi „kántálás”. Pe­dig gyönyörű volt, ahogy kará­csony éjjelén , fiatalok és öregek házról házra jártak és énekeltek. Ugyanez lett a sorsa a bethlehe- mezésnek is. Egy időben már- már kihalt a fiatalok körében a szlovák nyelv is. De nagyszerű kezdeményezésre jó pár éve az iskolában fakultatív szlovák nyelvtanítás folyik, melybe egyre több gyermek kapcsolódik be. A jövőre nézve miben látja gyülekezete hagyományőrzésének biztosítását? Mindenekelőtt a gyülekezet nagy-nagy templomszeretetében. Ez nemcsak a formális templom- szeretetre értendő, hanem az ige utáni vágyra, a kegyelmi ajándé­kok komolyanvételére, s a gyüle­kezetért érzett felelősségre. Végül hadd említsem meg a gyülekezet közismert vendégsze­retetét, mely ősi hagyomány. Számtalan külföldi vendég, cso­port, és természetesen hazai ven­dégeink tapasztalhatták meg a?t a valóban keresztyén vendégsze­retetet, melyre Pál apostol is ösz­tönzi a gyülekezeteket. S ez nem­csak „magyaros vendégszeretet”, hanem valóban testvéri kapcso­latok teremtése idehaza és kül­földi vendégeinkkel egyaránt. Lehel László REUSS ANDRÁS CIKKE A NYELVÜNK ÉS KULTÚRÁNKBAN A Nyelvünk és Kultúránk (az Anyanyelvi Konferencia Védnök­ségének tájékoztatója) márciusi számában Reuss András külügyi titkár beszámolóját közli külföl­dön élő protestáns lelkészek, 3 evangélikus és 7 református lel­késznek a múlt év augusztus 27. — szeptember 3. között tett láto­gatásáról. A tudósítás eredetileg lapunk múlt évi szeptember 20-i számában jelent meg. 1 I A il VA iSÁ R N IÁI Pl G ÉJ E jézus magas mércéje szerint Mt 5, 20—26 JÉZUS IGÉNYÉT MINDENKORI TANÍTVÁNYAIVAL SZEMBEN ÍGY FEJEZHETJÜK KI KÖZISMERT KÉPPEL: magasra tette a mércét. Tagadhatatlanul így igaz ez. A vele való közösség nélkül le­hetetlen dolognak, vagy bolondságnak tűnik a Hegyi beszéd szerinti igénye. Éppen azért, hogy igénk üzenete célba találjon szíveinkben, két lényeges dolgot vegyünk komolyan. A Krisztussal szoros kapcso­latot tartók számára nem lehetetlen követefésről van szó, inkább evangéliumról. Arról, hogy ami nekünk és minden emberfiának lehe­tetlen, az Neki és általa lehetséges. A másik: Jézus nem általánosan kiszabható etikát erőltet, hanem szeretetetikájának minden más er- kölcsiségét messze felülmúló többletét helyezi tanítványai lelkére. MAGAS MÉRCÉJE SZERINT MÁR A HARAG, AZ ÍTÉLKEZÉS, A MEGVETŐ OSZTÁLYOZÁS ÜLÉSNEK SZÁMÍT. Az Ötestámen- ■ tóm már réges-régen kimondotta: Aki öl, méltó arra, hogy ítélkezze­nek felette. Az ún. mózesi törvények több helyen, többféleképpen szól­nak erről. Ezt a nagy ügyet Urunk új megvilágításba helyezte. Isteni, messiási hatalommal tette ezt így: Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette. Azt gyakorta halljuk, ami általános tapasztalat: a harag rossz tanácsadó. Jézus sokkal messzebb megy. Mindig láttatja a bűn gyökerét. Lát­tatja azt a megromlott viszonyt, amelyik egyszerre igaz Isten és em­berek kapcsolatában. Ilyen viszonylatban a harag, a szeretetlen ítél- getés. a másik lebecsülése, megvetése már magában rejti az ölés in­dulatát és elkövetését. Annyira, hogy ezek az indulatok személyvá­logatás nélkül kizárnak mindenkit az üdvösségből, és ránkzúdítják a kárhozat ítéletét. Félelmetes dolog! — Ettől bizony csak a szív sze- retete és másokat éltető áldozatos gyakorlata menthet meg. Ez az Isten megmásíthatatlan akaratát kifejező törvény betöltése. Krisztus mindenkori tanítványainak igazságtöbblete. ■ MAGAS MÉRCÉJE SZERINT A „BÉKE”, A KIBÉKÜLÉS SZER­ZÉSE SÜRGŐSEBB AZ ISTENTISZTELETNÉL, AZ ÁLDOZATNÁL. Egészen gyakorlati értelemben feltétele annak, és nemcsak szerény előzménye. A gyűlölet, a harag, a rosszindulat érzülete, és igen gyak­ran már tettei semmissé, értéktelenné teszik a legszabályosabb, a leggazdagabb istentiszteletet is. Isten szeme elől ugyanis senki, sem­mi nem képes eltakarni azokat a szíveket, amelyek a harag, a gyűlö­let rendezetlen ügyeivel terheltek. Az istentisztelet megszokott ismét­lődése, lefolyása, de még a .látványos” adakozás sem. A tized sem! — Igazában azonban ennél még többről van szó. Elmaradt a szeretet mindig békét, békességet szerző adósságának törlesztése. Cselekede­teinek hiánya, mellőzése megrövidített, megkárosított, megszomorí- tott embereket, testvéreket. Ugyan mivel pótolhatná ezt bárki? Nem váltható meg a kegyesség semmilyen mozdulatával. Imádsággal, a száj bizonyságtételével sem. Urunk mércéjének csak a szeretet békét, örömöt szerző cselekedeteivel felelhetnek meg tanítványai, ma élő hívei, a keresztyének is. Ahol, és amikor ez hiányzik, a szavak, vallo­mások üresjárata az ítéletet idézi fel. MAGAS MÉRCÉJE SZERINT MÉG AZ ÜTŐN, ÉS SÜGÖSEN RENDEZNÜNK KELL RENDEZETLEN DOLGAINKAT. A halál mindent lezár. A temetőben már semmi sem rendezhető. Az örökké­valóságban még úgy sem. Az üdvösség örökkévalóságában erre sem­mi szükség. A kárhozatéban pedig teljesen lehetetlen. Urunk min-.-i« dennapokat tükröző képes beszéde nem nyújt, de még csak nem is kí­nál utólagos lehetőséget a rendezésre. Nem kínál valamikor majd mégis elérkező alkalmat a jóvátételre. Emberéletünk, földi életünk, azon belül a napjaink, éveink egyszeri, megismételhetetlen, vissza- hozhatatlan alkalmak. A „hamar”, a még „az úton” sürgetése nem is­mer kitérőt, majdot, enyhítő körülményt, vagy kényelmeskedésre szabadító változatot. A legsürgősebb ügyünk mindig a viszonyulásunk rendezése. Min­denkivel, mindennel. Istennel, baráttal, testvérrel, ellenféllel. A ránk bízottakkal vagy azokkal, akikre minket bíztak. Az utóbbi vi­szonylatra különösen ritkán gondolunk. Pedig ilyen vonatkozásban sem felesleges, inkább nagyon fontos a béke. Ne feledjük a felette­seket, elöljárókat, a felsőbbséget sem! — Béküljünk meg minden fel­adatunkkal. Az időszerűvel, halaszthatatlannal, a nehézzel és az ál­dozatossal. Tegyük azt sürgősen. Mindig a segítés szándékával és örömével. Nagyot mondana, de nem lenne hitelt érdemlő, aki azt állítaná hogy mindig, mindenkivel és mindennel rendezett a viszonya Más- kent soha nem rendeződik semmi, csak a szeretet érzületével, nagy olelesu felelősségével! Jézus magas mércéje szerint ez az élet útja az üdvösség útja. Szabó Gyula y Imádkozzunk! Urunk! Meg valljuk előtted, hogy nem mindig bíztunk egyedül csak Benned. Nem éltünk töretlenül szerétéiből, nem éltük és nem vittük azt. Sokszor váltak teherré a ránkbízottak, és gyakran váltunk mi magunk is teherré másoknak. Nem egyszer váltak a feladataink kínos teherre, es sokat békétlenkedtünk. A bocsánat ajándékával íiw'ifr minket arra, hogy mindenkivel megbékéljünk és békességben éljünk. így tégy minket áldássá! Ámen. — Szentháromság ünnepe után a 6. vasárnapon az oltárterítö színe: zöld. A délelőtti istentisz­telet oltári igéje: Rm 6, 3—11; az igehirdetés alapigéje: Mt 5, 20— 26. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Augusztus 1-én, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rá­dió. Igét hirdet LÁBOSSÁ LAr JÓS tatabányai lelkész. — BÁNK. A gyülekezetben augusztus 1-én a nemzetiségi nap alkalmából szlovák nyelvű isten- tisztelet lesz reggel fél 9 órai kez­dettel. Szeretettel kérjük a részt­vevőket, hogy szlovák énekes- könvvet (Zpevnik) hozzanak ma­gukkal. — KÖRMEND. A gyülekezet­ben Mekis Ádám IV. éves teoló­giai hallgató végzett szuppliká- ciós szolgálatot. Az anyagyüleke­zetben és mindhárom fíliájában igét hirdetett, beszámolót adott a teológusok életéről, este pedig a körmendi templomban egyház­zenei áhítat keretében J. S. Bach, Zaehau, Pachelbel és Walther műveket adott elő orgonán. A gyülekezet ezúttal 5200 Ft-tal támogatta a lelkészképzés ügyét. — A gyermek bibliakör tagjai június 4-én délután hálaadó is­tentiszteleten szolgáltak. Bibliai történeteket és gyermekénekeket adtak elő. ' A gyermekbibliakör legfiatalabb tagja, az ötesztendős Hajnal Benita nyolc szólóéneket énekelt. A jóhangú gyermek már rendszeresen szolgált énekszóló­val a gyülekezet karácsonyi és óév esti istentiszteletein, vala­mint gyülekezeti esten is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents