Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-07-11 / 28. szám

Kössön tjük Fasang Arptuloi Ez az év úgylátszik egyházi ze­nész jubileumokkal van tele. Most ismét egyházzenei életünk jelen­tős munkását köszönthetjük Fa­sang Árpád személyében, akit 70. születésnapján kerestünk fel lakásán. A könyvek, lemezek, zongora mellett az íróasztal felet­ti emlékpaketttek tűnnek fel a belépőnek. — Különböző kórustalálkozók, hangversenyek, zsűrizések emlé­keit őrzik ezek —, magyarázza. — A szép zenei pálya egy-egy tetőpontjának, boldog percének emlékei. De hadd kérdezzem meg, mik is voltak eddig életútadnak, zenei pályafutásodnak főbb állo­másai. — Már 10 éves koromban he­gedülni tanultam. Miskolcon vét geztem az akkori Evangélikus Ta­nítóképzőt. Zenetanárom Becht József volt. A képzőben harmó- niumot tanultam, majd a miskol­ci Zeneiskolában orgonatanszakon szereztem kántori oklevelet. 1931- töl Orosházán tanítóskodtam. 1932-től pedig hetenként jártam fel a Zeneakadémiára, ahol a ze­neszerzés tanszakot végeztem Siklós Albertnál. Majd fizetésnél­küli szabadságot kértem és ez­alatt megszereztem a középiskolai tanári oklevelet. 1941-ben pedig Ádám Jenő növendékeként Taní­tóképző intézeti ének- és zene­tanári képesítést nyertem. Pár­huzamosan tanultam orgonálni Zalánffy Aladárnál. A tanulás és felkészülés évei után először a szarvasi Evangé­likus Tanítóképző zenetanáraként éneket, orgonát, hegedűt tanítot­tam, majd 1946-tól a Képző igaz­gatójaként működtem. 1950-től a soproni Tanítóképzőben tanítot­tam a zenei tárgyakat, Kitűnő volt a képzősök énekkara. Több országos versenyen igen jól sze­repeltünk, sőt a Rádió is felvette műsorunkat. Komoly elismerést jelentett, amikor 1953-ban „kiváló tanári” kitüntetést megkaptam. Ebben az évben lettem a Tanító­képzők Országos zenei szakfel­ügyelője, majd a Győri Zenemű­vészeti Szakközépiskola’ igazgató­ja. Űjabb állomást jelentett, hogy a Művészetoktatási Főosztályon a Zeneoktatási osztály vezetője let­tem Budapesten. Hozzám tartozott minden zenei intézmény az óvo­dáktól kezdve a Zeneakadémiáig. Ugyanitt 1955-ben a Zenei Főosz­tály vezetője voltam. Végül meg­említem még 1958-tól 1972-ig, nyugdíjazásomig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szak- középiskola igazgatója voltam. Az ember szinte beleszédül, ahogy végigköveti e gyors felfelé ívelő életút sok-sok állomását. De hozzá kell tennünk, hogy ezek persze nem csupán címet és ran­got jelentettek, hanem mögöttük megannyi felelősségteljes feladat és munka húzódott meg. — Mit jelentett számodra ezek- után a „státusváltás”, vagyis a nyugdíjbamenés? — A munkaviszonyom megvál­tozott — feleli mosolyogva — de a munkához való viszonyom, nem. Az Országos Filharmónia koncert­jein műsorismertetéseket végzek. Ez az egyik munkaterületem. Szí­vesen csinálom. Célom összekap­csolni — főleg a fiatalokat — a zenével. Megtalálni azt az-í egy mondatot, amely elviszi őket az illető zenemű megértésre. Külön­féle tisztségeim vannak a Kórusok Országos Tanácsában. Munkám itt többek között kórus patronálás és zsűrizés. Most pl. épp a miskolci majd a székesfehérvári Vasas Kó­rusok Fesztiváljára készülök. Előveszi naptárját, találomra ki­nyitja, az elmúlt hónapok valame­lyikét. Minden napra jut bejegy­zés: zenei előadások vidéken, Budapesten. — Komponálsz is? — Igen. Jelenleg a zirci apát­ság 800 éves fennállására írtam 2 kórusmüvet. — Mikor kezdődött kapcsolatod az egyházi zenével? . t— A képzőben olyan lelkese­déssel tanultam harmoniumozni, hogy elsőéves koromban már az ötödik év anyagát végeztem. Majd a miskolci evangélikus templom­ban kántori szolgálatot vállaltam, 5. éves képzős koromig. Orosházán 10 évig voltam kán­tor. A Szarvasi Evangélikus Ta­nítóképzőben 9 évig végeztem a kántorképzés munkáját, az evan­gélikus gimnáziumban pedig éne­ket tanítottam. Emlékezetes szá­momra az 1950—1951-es -tanév, amikor Sopronban a Teológián taníthattam az egyházi zenét. 1-------------------­---------------------------1-----­Ör ülök annak, ' hogy közvetve most-is. részt vehetek az evangé­likus kántorképzésben, hiszen Fo­ton a Koráliskola I. kötetéből is tanítanak — amelyet én írtam. Az új énekeskönyvünk szerkesz­tésénél is dolgoztam a zenei bi­zottságban. — Hogyan látod egyházi ze­nénk jövőjét? — A fóti kántorképző nagyon jó szolgálatot tesz. — Jelenleg legfontosabb feladatunk az ének­karokkal való fokozott törődés, hiszen komolyan kell készülnünk, hogy énekkaraink megállják he­lyüket az LVSZ Nagygyűlés alkal­mával. Megköszönöm a beszélgetést, melyben a munka, a zene. a mű­vészet iránti szeretet és felelősség hatott át minden szót és monda­tot. örülünk, hogy Fasang Árpád tudásával, művészetével diákkora óta gazdagította egyházzenei éle­tünket is. Születésnapján meleg szeretettel köszöntjük őt. életére és munkájára Isten áldását kérve. Gáncs Alaldár Istentiszteletek a Dunakanyarban Budakalász-Lenfonó (református templom) : a hó első és harmadik va­sárnapján de. fél 8. Dunabogdány (Petőfi út 3.) : a hó harrpadik vasár­napján du. 3. Esztergom (Zalka Máté u. 82.) : minden vasárnap de. 10. Leányfalu (református szeretetotthon) : a hó első vasárnapján du. 5. Nagyma­ros (református templom) : a hó har­madik vasárnapján du. 3. Pomáz (re­formátus lelkészi hivatal): minden vasárnap de. 9. Szentendre (Bükkös part 2.) minden vasárnap de. 11. Vác (Széchenyi u. 22.) : minden vasárnap de. fél 10. Verőcemaros (református templom) : minden páros hónap har­madik vasárnapján du. 4. Visegrád (református templom): a hó harma­dik vasárnapján du. 4. Néhány gondolat a* üregekről ÜJ SOROZATOT KEZDÜNK LAPUNKBAN a fenti öszefoglaló címmel. Tesszük ezt nemcsak azért, mert az idei esztendő az öregek éve, hanem azért is, mert fiatalok, középkorúak és öregek együtt élünk a világban, az or­szágban, a társadalomban, a mun­kahelyen, az egyházban, a gyüle- kezdetben, a családban. Az, hogy az emberi életkor meghosszabbo­dott, az, hogy egy-egy családban három, sőt négy generáció is egy fedél alatt él, újabb és újabb kérdések elé állítja az embereket: fiatalokat és öregeket egyaránt. És ahogy nagyon sok szép példá­ját látjuk a fiatalok és öregek egymást megbecsülésének, egy­mást segítő 'életformájának, ugyanígy ismerőd« nem köve­tendő példákat is, amikor gene­rációk között ellentét feszül, ami egymás semmibevételében,' nem egyszer gyűlölködésben ölt alakot. Akkor amikor sorozatunknak ezt az összefoglaló címet adtuk: néhány gondolat az öregekről — nem törekszünk, nem is töreked­hetünk teljességre. Minden kér­dést nem tudunk felvetni, minden — esetleg nagyon is egyéni, sa­játos — problémára, kérdésre nem is tudunk választ adni. De akkor, amikor több héten keresz­tül jelennek meg majd a cikkek 'lapunkban, nemcsak úgy vetjük fel a kérdéseket, mint egy fiata­labb, vagy idősebb generáció tagjai, hanem elsősorban úgy, mint keresztyén emberek. És ha ebből az . alapállásból vizsgáljuk a felvetődő kérdéseket, ez a tény — bizonyos vonatkozásban — na­gyon is egyértelműen határozza meg egész sorozatunkat. Mert csak a szeretet alapállásából ír­hatjuk le gondolatainkat, közöl­hetjük a megjelenő cikkeket. ÉS HOGY MILYEN TÉMÁK­KAL kívánunk foglalkozni? Hadd álljanak itt sorban a soro­zat egyes cikkeinek a címei, té­mái. Vannak öregek — kezdődik .a sorozat, s ez csak egyszerű megállapítása annak, hogy a tár­sadalom, az egyház, a gyülekezet, a család nem „egysikú”, amely csak fiatalokból, vagy csak öre­gekből áll. Együtt vagyunk — több generáció tagjai. Szeretnénk írni az öregek lelkivilágáról, ami egészen más, mint a fiataloké, sőt egészen más, mint a középko- rúaké. Hogy miért? Mert az öre­gek többet láttak, többet éltek, többet tapasztaltak, mint mi. És talán nem előre, sokkal inkább hátrafelé néznek. De írunk majd arról is, hogyan élnek a különbö­ző generációk tagjai együtt, egy családban. Vizsgáljuk az öregek helyzetét, életét a falu társadal­mában, s felvetjük a lakótelepi öregek életformájának kérdéseit is. Lehet itt törés egy-egy idős ember életében, de meg lehet ta­lálni a szép és jó összhangot is, amire számtalan példát tudunk. Öregek és Fiatalok — lesz a következő téma, s vizsgálódás tárgyává tesszük a generációk kapcsolatát a munkahelyeken. Mit tud adni a fiatal, s mit tud adni az öreg a boldog, közös élet­hez? Tapasztalatból tudjuk, hogy nem egyszer az öregek a lakás- kérdps megoldói is a fiatalok számára — így hát majd erről is írunk. Nem lenne teljes a sorozat, ha nem írnánk arról is, hogy mi a szolgálatunk az öregeknek egy- egy gyülekezet életében. Mert a gyülekezet élete igen alkalmas arra, hogy a fiatal, a középkorú, vagy az öreg*is megtalálja a ma­ga sajátos szolgálatát. A gyüleke­zeti szolgálatban minden gene­rációra szükség van, így az irigy­kedés, vagy a féltékenység he­lyett sokkal inkább a jó összhang kialakítása a fontos. Sajátos kérdést tesz vizsgálat tárgyává az a cikk, amelyben az öregotthonokban élő emberek életével fogunk foglalkozni. Egy- egy otthon élete egészen más élet­formát jelent, mint a család meg­szokott életformája. És egy öreg­otthonban is lehet szép és harmo­nikus az élet. És még szélesebbre is tárjuk a témát, amikor az öregek hely­zetét nézzük társadalmunkban, s felsoroljuk azokat a szociális in­tézkedéseket, amelyeket szo­cialista államunk, s társadalmunk hozott és hoz az öregek érdeké­ben. És nem zárhatjuk soroza­tunkat másképpen, csak úgy, ha összegezzük, hogy az öregek ott vannak mindenütt, ahol mi is ott vagyunk: a mindennapi életben, az üzletekben, a közlekedésben. És — magától értődőén — nem is élhetünk együtt másképpen, csak úgy, ha türelemmel vagyunk egymás iránt. A türelemre szük­ség van az öregek részéről éppen úgy, mint a fiatalok, vagy a kö­zépkorúak részéről. NEM RECEPTET SZERET­NÉNK ADNI sorozatunkban egy- egy kérdés megoldására, hiszen minden közösség más. De szeret­nénk megmutatni, hogyan élhet­nek különböző generációk is együtt békében, szeretetben. egy­más megbecsülésében. Hogy fiata­lok ,és öregek élete egyaránt em­beri, megelégedett, boldog élgt le­gyen. Harkányi László — Szentháromság ünnepe után az 5. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisz­telet oltári igéje: Lk 5, X—11; az igehirdetés alapigéje: 1 Pt 3, 8—15. — MONOR. A gyülekezet júniu,. 20-án, a templomszentelési évfor­duló alkalmából szeretetvendégsé- get rendezett, amelyen Túrmezei Erzsébet szolgált. „A magas kor ékes korona” címmel tartott elő­adást, amit finnországi útjairól vetítéssel kísért élménybeszámoló következett. Közben verseiből adott elő. A gyülekezeti terem megtelt érdeklődőkkel. ÄÜ VASÁRNAP IGEJE így él Krisztus népe 1 Pt 3, 8—15 Kimeríthetetlen igénk üzenete csak csomókba sűrítve érheti el hirdetői, hallgatói, olvasói'szívét. Célja sohasem, ma sem lehet más, mint a Krisztushoz illő élet megmutatása, felmutatása azért, hogy mozgósítson, elsegítsen minket ilyen életre. Nagyon fontos és mindig időszerű kérdés a Krisztusban hívők életvitele. Csak úgy felelhetnek meg feladatuknak, a kívül-valók elvárásának, ha Urukhoz méltóan élnek és cselekszenek. A szolgálatukhoz szükséges jó közérzetnek csupán ez lehet az alapja, tartósítója. KRISZTUS NÉPE ÁLDÁST NYERT, ÉS EZZEL ÁLDÁSSÁ KELL VÁLNIA. Áldása abban rejlik, amit Ura már régen megtett érte, ami az ő élő személyében igaz, jelenvaló, elérhető. Aldásöröksége az ö sze­mélyében marad meg. lesz elég örök életre, és bizonyul elégnek földi élete útján végig. Roppant elégtelen volna, ha mindez csak alkalmi vallomásai tárgya lehetne. Kimondhatatlanul többet jelent. Hiszen azt az életvitelt is magában foglalja, amelyik belőle következik, és le­hetséges általa. A testvérszeretet időszerűségét soha semmi nem csonkíthatja, kisebbítheti vagy árnyékolhatja. Parancsából nem le­het semmit lealkudni, gyakorlását még átmenetileg sem szabad szü­neteltetni. Ez a tanítványság, a Krisztusban való hit verete, hitele­sítő pecsétje. Ebben nemcsak a csúcsát éri el az áldás, de célját ;s. Lényeges vonása p könyörület. Vele Könyörülő Urunk hajol le irga­lomra váró testvérekhez. A könyörület gyógyít, segít. ad. Kész arra, hogy a rosszért jóval fizessen, megbocsásson. Micsoda többlete ez az áldott életnek! Micsoda éltető, újító hatalom azoknak, akiknél célba- talál! Sebzett világunkban bizony ennek kell gyűrűznie egyre széle­sebben Krisztus népén keresztül. KRISZTUS NÉPE UGYANIS NAGYON SZERETI, BECSÜLI. KO­MOLYAN VESZI AZ ÉLETET. Szereti mint Isten atyai szívének pá­ratlan csodáját. Becsüli mint a Krisztus vére árán, tehát nagyon drá­gán megváltott, páratlan értéket, örül a vele és benne adott óriási ajándéknak, lehetőségnek és alkalomnak. Az élettől mindig elválaszt­hatatlan az az Isten, aki maga minősítette teremtését így: Látta, hogy amit alkotott, igen jó (1 Móz 1,31). Az élettel mindig együtt kell lát­nunk megváltó szeretetét, és attól soha ne válasszuk el a magunk és embertársaink életét. Hiszen: Ügy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy . . . örök élete legyen (Ján 3.16). Ez a szent meggyő­ződéssel tele öröm mindig újra helyére segíti értékrendünket. Köny- nyen tolakodhat a csak Krisztussal mérhető élet helyére valami más. Pedig halogatás nélkül azt kell tennünk, és azt folyamatosan tennünk kell, ami ezt a példátlan, mégis gyakran megcsúfolt ajándékot szol­gálja, védi, gazdagítja. Még akkor is ez legyen népe szempontja, ami­kor valamilyen nyilvánvaló vagy kifürkészhetetlen okból fogyaté­kos ez az ajándék, vagy már nagyon a földi határához közeledik. — Igénk nem az önző életörömöt, vagy életszeretetet helyezi lelkünkre. Az efféle szembeötlően ellenkezik veié. Olyan életöröm a célja, ame­lyik a Krisztushoz illő élet másoknak valóságában születik, abban ta­lálja meg az emberi lét értelmét. . , ,’u.. A KRISZTUS NÉPE MINDIG, MTWDÉNBEfí FEGYELMEZETT. Cselekedeteivel nem a saját kedvtelését űzl/Hálíem tudatosan szolgál.' Áldozat árán is keresi, menti, szerzi a békességet másokkal, hogy így legyen hitele minden békeszolgálatának. Ennek a hazai és világügy­nek bizony semmit sem csökkent a fontossága. — Krisztus népe el­veti mint rákfenét a kétnyelvűséget, a hazudozást, a rágalmazást, a trágárságot. Az emberi nyelv, a beszéd rangos csodáját mindig ál­dásra veti be. Nem vérzik el a kísértések sokasága között. Nem da- gályos szóvirágokkal fizeti ki Istent és embertársait. Cselekszi a jót. Mindazt, ami világunkban és viszonyaink között bukkan eléje embe­rek érdekében. Nem ment ez sohasem, ezután sem megy önfegyelem, fegyelem nélkül. így él Krisztus népe, Urával a szívében, reménységben, bizonyos­ságban, szakadatlan tevékenységben. Akkor is. ha senki a világon nem hallelujázik neki. Különösen nem teszik ezt azok, akik egészen mást hisznek, és gyakran mást tesznek. Rettegés nélkül, a félelem bi­lincsei nélkül, szabadon tanúskodik Uráról. Szóval is, ha kell. De mindenképpen és mindig Urához illő élettel, cselekedettel. Ma első­renden nem a szavaira kíváncsi a világ. Arra talán figyelni sem haj­landó. Az azonban mindig, ma is időszerű, hogy szeretete, hűsége ta­núskodjék reménységéről. Arról, hogy kinek a népe, kiben hisz és mit hisz. ___________________ Szabó Gyula Im ádkozzunk! Krisztus Urunk! Igéd tükrében szégyenkezve látjuk hitetlenségün­ket és szeretetlenségünket. Sokszor cselekedtünk akaratod ellenére, és gyakran maradiunk adósok azzal, amit méltán vártál áldásod alap­ján. Mindez méltatlan Hozzád, de hozzánk néped tagjaihoz is. Igéd és Lelked hatalmával teremtsd újjá életünket. Segíts Hozzád illő, fe­gyelmezett életre, hogy irtózzunk a gonosztól, örömmel tegyük a szi­ved szerint valót. Ámen. — HALÁLOZÁS. Pu$kely Já­nos, a galgagutai gyülekezet hűsé­ges presbitere 68 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése június 15-én volt. „Ne nyugtalankodjék a. ti Szívetek: higgyetek Isten­ben ...” — Spányik Gyuláné, sz. Anta- lics Irén, Spányik Gyulának, a ■vanyarci gyülekezet kántorában felesége, lapunk hűséges olvasó­ja életének 69., házasságának 48. évében május 14-én a kerepestar- csai kórházban szívinfarktus kö­vetkeztében elhunyt. Temetése május 19-én volt Vanyarcon a ro­konság és a gyülekezet nagy rész­véte mellett. A szertartást Schultz Jenő végezte. „A nemes harcot megharcoltam, hitemet megtartot­tam” ... — Horváth János, a soproni gyülekezet presbitere elhunyt. Június 1-én nagy részvéttel kísér­ték utolsó útjára, mert hűséges, gyülekezetben-gyülekezetért élő, csendes diakóniát végző munkást ismertek meg benne. „Mert jó, ha kegyelemből erősödik meg a szív” — hangzott koporsója mellett a vigasztalás igéje és köszönte meg Istennek család, rokonság, gyü­lekezet, amit az elhunyt életé­ben hitéből fakadó szolgálatában kapott. — Krupa János, a csesztvei gyülekezet kántora 46 éves ko­rában, munka közben váratlanul elhunyt. Harminc évig végezte áldozatkész szívvel gyülekezeté­ben a kántori szolgálatot, helyet­tesítette az anyagyülekezet lel­készét. Temetésén Török János szügyi, Gazdik János mohorai és Leszenyiczky János patvarci kántor búcsúzott tőle. Sírjánál a munkatársak nevében a KPM balassagyarmati mérnökségének vezetője emlékezett meg kegye­lettel az elhunytról. „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál húsokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe.”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents