Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-06-27 / 26. szám

Rendhagyó konfirmáció

Találkozásaink az egyház szolgálatával

Az első úrvacsoravétel

„Feledhetetlen ünnep volt” emlékezett vissza nemrég az egyik szülő az idei konfirmációra. Ez adta az 'indítást és a bátorságot arra, hogy beszámoljunk egy hetekkel ezelőtti eseményről, egy rendhagyó konfirmációi ünnepségről. — A gyerekek, amikor ezek a sorok megjelennek, már boldog felszabadultsággal élvezik a vakáció örömét, de az a reménységünk, hogy bennük is él annak az ünnepi délutánnak az emléke.

A DEÁK TÉRI gyülekezetünk templomát renoválják. A gyülekezet vezetősége arra gondolt, a metróval könnyen megközelíthető angyalföldi gyülekezetei kéri meg, engedje át a konfirmációra templomát. Az angyalföldiek örömmel fogadták a kérést, sőt felajánlották, tartsük közösen az ünnepséget, így született meg a rendhagyó konfirmáció terve s ezt követte a lázas készülődés.

Április 25-én, délután 5 órakor, a zúgó orgona hangjai me'/ett vonult be a 34 konfirmandus a zsúfolásig megtelt, szép, világos, s gyönyörűen feldíszített templomba. Elöl a 8 angyalföldi fiatal, a finn evangélikus konfirmandusok fehér ruhájában, majd a vendégek, a Deák téri 26 fiú és leány. Már az első percekben éreztük az ünnep átforróspdott légkörét, a jelenlevők boldog feszültségét és várakozását.

DR. HAFENSdHER KÁROLY a Deák téri iyülekeagt igazgató lelkésze hirdette az igét János 10, 11—16 alapján. — Jó Pásztor vasárnapja van. Ma három lelki- pásztor is áll a gyülekezet előtt, de valójában Jézus a Pásztor, egyedül Ö. Reá bízzuk gyermekeinket. Arra a Pásztorra, aki szereti őket életesen és halálosan. Nem langymeleg módon, hanem forrón, aki féltve őrzi es nem enged ki senkit kezéből. Bátran rábízhatjuk a mieinket, mert ez a Pásztor Jézus ismeri az övéit és az övéi is ismerik Öt. Jobban ismeri őket, mint mi, mert mi sokszor meglepődve tapasztaljuk, hogy nem ismerjük igazán gyermekeinket. Az elmúlt hónapokban az volt a célunk, hogy ismerjék meg ők is Jézust és legyenek követőivé. Ismerjék fel Öt az igében és az úrvacsorában, amelyet ma vesznek először magukhoz.

Ezután az igehirdetés kitágította horizontunkat. Jézus a Pásztor azt mondja: más juhaim is vannak. Tudatosítanunk kell, hogy nagyobb Jézus nyája, mint amilyennek mi gondoljuk. Nemcsak az evangélikusok, reformátusok. katolikusok a juhai, hanem mindenki mindenütt, aki Benne hisz, Őrá hallgat és Öt követi. Szavát jól példázza ez a mai együttlét is. A, konfirmandusok szülei sem mind evangélikusok. S ma,nem egy gyülekezet ünnepel itt, hanem kettő. Összetartozunk mint egy nyáj különböző juhai. A Deák tér sem elég önmagának, mutatja ezt az a tény, hogy itt vagyunk ebben a templomban. De egyik gyülekezet sem zárkózhat el

a másiktól. A Pásztor juhai összetartoznak. — Végül arról szólt az igehirdető, hogy a Jó Pásztor életet ad. /

IGEHIRDETÉS UTÁN a Deák téri gyülekezet Lutheránia ének és zenekara Weltler Jenő karnagy vezetésével és Trajtler Gábor közreműködésével Bach 4. kantátájának bevezető szimfóniáját adta elő. Az 1. tétel és a zárókorál hatalmasan szárnyalt és betöltötte a templomot. Az ének és a muzsika ereje kifejezte a gyülekezet örömét s az Isten felé áradó magasztalás magával ragadta, sodorta a hallgatókat. Köszönjük az ének és zenekar szolgálatát, hogy ezt a szokatlan időpontot vállalva, emlékezetessé tették fiatal barátaink ünnepét. Az angyalföldi konfirmandusok köszöntő szóval fordultak a szülők és keresztszülök felé s kérték a jelenlevő gyülekezet befogadó szeretetét. Majd mindnyájan felsorakoztak az oltár elé és elmondták a konfirmációi fogadalmat. Ügy tűnt, a néhány idősebb konfirmandus tudatossága és komolysága átragadt a fiatalabbakra is. Megrendültén és imádkozva hallgattuk szavaikat. — A fogadalomtétel után a két gyülekezet lelkésze Benczúr László és Pintér Károly személy szerint megáldotta Isten igéjével az oltár előtt térdelő fiúkat és lányokat.

Az úrvacsora vétel előtt bennünk lelkészekben mindig valamiféle szorongás van, hogyan veszik életükben először fiataljaink Jézus testét és vérét. Megértik-e mit jelent bűnbánó szívvel, de mégis a lélek örömével részesedni Krisztus titkában. Nem kellett szomor- kodnunk, a legtöbb gyerek arcán tükröződött a megindultság, az áhitat, Bennünket pedig még külön is megörvendeztetett, mikor láttunk a szülők, keresztszülők hozzátartozók és gyülekezeti tagok nagy számát, akik a gyerekek után odajárultak az oltárhoz és úrvacsorát vettek. Kézzelfoghatóan kifejezte ez a tény, hogy az életét a juhaiért áldozó Pásztor szeretetében — egyek vagyunk. Most konfirmáltak és azok, akik évtizedekkel ezelőtt tették le konfirmációi fogadalmukat.

FELEDHETETLEN ÜNNEP VOLT! — Reméljük minden szülő és jelenlevő így emlékezik vissza április 25 meghitt délutánjára. — Köszönjük az angyalföldiek vendégszeretetét. Nemcsak templomukat, de szívük örömét is megosztották velünk.

Gyermekeink már élvezik a nyári vakációt boldog gondtalanságban. de reméljük ez az ünnep nem tovatűnt emlék a számukra. Közülük bizonyosan sokan megértették, ezen az áprilisi délutánon nem lezárult, hanem elkezdődött valami az életükben. Az amit kértek fogadalmukban: „Kérem a Szentlélek világosságát és erejét, hogy a bűn ellen harcoljálí, a sze- retetben növekedjek, és a hithen megállják mindhalálig’’.

Pintér Károly

ÉLETÜNKBEN MINDIG NAGYON IZGALMAS ÉS EMLÉr KEZETES, amikor először találkozunk valakivel, vagy valamivel. Vannak emberek, akik életük végéig szokták emlegetni azt a felejthetetlen pillanatot, amikor először lépték át az iskola küszöbéi. Mások életében az első szerelem, vagy az első csók marad ilyen emlékezetes élmény. Vannak házaspárok, akiknek életében az egymással való első találkozás lett ilyen izgalmas élménnyé, felejthetetlen emlékké. Lelkileg szegény az az ember, akinek életében nincsenek ilyen izgalmas első élmények és felejthetetlen találkozások.

Fiatalok egy kis csoportjában arról beszélgetünk, mit jelentett számukra az első úrvacsoravétel, Isten bűnbocsátó kegyelmével való első találkozás.

— Megmondom őszintén — kezdi az egyik fiatal —, hogy számomra nem sokat jelentett. Én csak arra emlékszem, hogy nagyon sokan voltunk konfirmandusok — én ugyanis egy nagy gyülekezetben nőttem fel. Az volt az érzésem, hogy szinte erőszakkal terelnek oda bennünket az úrvacsorái oltárhoz. Nem hiszem, hogy sokan voltak közöttünk, akik komolyan vették, mindazt, ami ott történik. Kamaszos módon viháncoltunk. s mikor odatérdeltünk az oltárhoz, nem mertünk egymásra nézni, hogy komolyak maradjunk. Sokan közülünk nem is vettek többet úrvacsorát. Én rendszeresen úrvacsoráztam szüleimmel — ez a haEvangélikus egyházunk lelkészeinek képzése a budapesti Teológiai Akadémián történik.

Akik a Teológiai Akadémiára felvételüket óhajtják, feK’ételi kérvényüket az Akadémia Felvételi Bizottságához címezve — az Akadémia Dékáni Hivatalának (Budapest*“ XIV., Lőcsei út 32. 1147) augusztus 15-ig küldjék meg.

Az akadémiai felvételi kérvényhez a következő okmányokat kell mellékelni: 1. születési bizonyítvány, 2. a legmagasabb iskolai végzettségi (érettségi) bizonyítvány, 3. helyhatósági vagy más. bizonyítvány, amely a kérelmező lakását, szociális helyzetét, szülei foglalkozását és keresetét, ill. szociális viszonyait feltűnteti. 4. orvosi bizonyítvány, amely igazolja. hogy a jelentkező főiskolai tanulmányokra és lelkészi pályára alkamas. 5. keresztelési bizonyítvány, 6. konfirmáció bizonyítvány, 7. részletes önéletrajz, mely feltárja a kérelmező családi és társadami körülményeit, valamint a lelkészi szolgálatra jelentkezés okait. 8. esetleg egvházi működéséről szóló bizonyítvány. — A felvételhez szükséges továbbá

gyomány hozzátartozott családunk életéhez — de az úrvafcsora csak később lett számomra drága alkalom, amikor igazán megismertem Jézust.

— Igaz, hogy az úrvacsora igazi értékét én is csak később ismertem meg — folytatja vallomását egy másik fiatal — de azért számomra az első úrvacsora is nagyon sokat jelentett. Igaz, mi csak néhányan voltunk konfirmandusok. s lelkészünk nagyon pásztori módon készített fel bennünket az első úrvacsorára. Nemcsak arra gondolok, hogy pontosan begyakoroltatta-velünk, hogyan térdeljünk le, hogyan vegyük magunkhoz az ostyát, hogyan igyunk a kehelyből, hanem arra, hogy azt igyekezett velünk megértetni, hogy Isten szeretete titok. Ha nem is értjük igazán minden részletét, akkor is valóság. S ez maradt meg bennem. Ma sem értem valójában, hogy lehet az ostya Krisztus teste és a bor Krisztus vére, de hiszem, hogy Isten ezekben is az ő szeretetét mutatja meg.

— Számomra az az élmény felejthetetlen — hangzik a következő vallomás — hogy szüléimét és nagyanyámat, akit különösen is szerettem. sohasem láttam olyan boldognak, mint akkor, amikor először vettem úrvacsorát és ők is odatérdeltek az úrvacsorái oltárhoz. Talán elsősorban az ő kedvükért vettem úrvacsorát rendszeresen továbbra is. Valószínű, hogy az ő szeretetüket használta fel az Isten arra, hogy

áz illetékes lelkésznek és esetleg még a vallástanító lelkésznek részletes bizonyítványa, mindenesetre annak a lelkésznek a jelentkezőt részletesen jellemző bizonyítványa, a lelkészi pályára való alkalmasságáról, aki a folyamodónak.a legutóbbi években lelkipásztora volt: E2t a bizonyítványt a lelkészi hivatal a kérvénnyel egyidejűleg küldje meg külön levélben közvetlenül az Akadémia dékánjának címezve. Az okmányokat eredetiben kell beküldeni, de indokolt esetben hiteles másolatban is lehet mellékelni. A másolatot „egyházi használatra” megjelöléssel egyházközségi lelkész is hitelesítheti Az akadémiai tanulmányi idő öt esztendő.

A Felvételi Bizottság döntését a felvételi vizsga előzi meg. Ennek időpontjáról és anyagáról a Dékáni Hivatal kellő időben értesíti a jelentkezőket.

Az Akadémia hallgatói kötelezően lakói a Teológus Otthonnak, ahol lakást és teljes ellátást kapnak. A jó tanulmányi eredményt elért és rászoruló hallgatók ösztöndíjban is részesülhetnek.

engem is megtaláljon. Édesanyám és nagyanyám szeretetén keresztül találtam meg és ismertem meg Isten kimondhatatlan nagy szeretetét.

— Az úrvacsora igazi értékét akkor kezdtem igazán becsülni — szól a következő vallomás — amikor katona voltam és hosszú időn keresztül nem volt alkalmam úrvacsorát venni. Akkor számtalanszor végiggondoltam első úr- vacsorázásom minden mozzanatát és tulajdonképpen ekkor vált számomra igazi élménnyé az első úrvacsorám. Ekkor tanultam meg. hogy Isten sokszor megvonja tőlünk ajándékát, hogy annak igazi megbecsülésére tanítson meg bennünket.

A BESZÉLGETŐ FIATALOK a Teológiai Akadémia hallgatói, akik nemsokára maguk is úrvacsorát fognak osztani. Ezért azt a kérdést vetem fel, hogyan fogják ők előkészíteni első konfirmandus csoportjukat az első úrvacsorára, mire szeretnék majd a hangsúlyt tenni a felkészítésben.

— Én szeretnék a rám bízott konfirmandusoknak őszinte barátjuk lenni — kezdi vallomását az első. Tudom, hogy az ismeretek megtanítása is nagyon fontos, de talán még ennél is fontosabb, hogy társai legyünk a fiataloknak az útkeresésben.

— Mivel Isten szeretetének titkát úgysem tudjuk igazán megérteni, ezért én arra szeretném nevelni konfirmandusaimat, hogy ne akarjanak mindent értelmükkel felfogni. Ha nem is értenek mindent, próbáljanak hinni abban, hogy az úrvacsorában Isten szeretete közeledik feléjük.

— Én meg arra szeretném nevelni konfirmandusaimat, hogy az úrvacsorában még őszintébb testvérek és barátok leszünk. Az úrvacsoránál és az úrvacsora után is figyeljenek tehát jobban egymásra. Igyekezzenek egymásnak minél több örömöt szerezni; s így majd jobban megértik az. úrvacsorában Isten szeretetét. Éppen ezért én mágam' is együtt fogok úrvacsorázni konfirmandusaimmal.

— Mivel véleményem szerint a konfirmációi vizsga, és a konfirmációi ünnepély nagyon elvonja a fiatalok figyelmét az úrvacsorától, én olyan gyakorlatot szeretnék bevezetni, hogy az első úrvacsora, a konfirmáció után egy héttel később legyen, s ez alatt az egy hét alatt szeretném nagyon felkészíteni a csoportot az úrvacsorára.

ABBÓL. HOGY A JÖVÖ LELKÉSZEI milyen lelkesen beszélnek terveikről, elgondolásaikról, nyilvánvaló, hogy számukra felejthetetlen élménnyé lett az első úrvacsoravétel. Ezért szeretnének mindent megtenni, hogy majd gyülekezetükben minél több ilyen első úrvacsorázó legyen.

Selmeczi János

Felvétel a Teológiai Akadémiára

A Pesti Színház előadása

KŐMŰVES KELEMEN

SOKSZÍNŰBB, ELLENTÉTESEBB JELENTÉSŰ fogalom alig létezik, mint ez a szó: munka. Aszerint változtatja jelentését, hogy ki, mikor, hol, honnan nézi. Lehet a létfenntartás kényszere, büntetés, gyötrődés, kínlódás: de lehet teremtésbeli életrend, cél. alkotás, gyönyörűség, boldogság, önmegvalósítás is. A bűnbeesés előtt az Éden dús kertjének művelése. a kiűzetés után létküzdelem egy zord világban. A munka kérdésében úgy tűnik, mintha mégsem, űzettünk volna ki egészen az Édénből, mintha oda visszajárnánk, sőt, ingáznánk Éden és külvilág között, hiszen mindenki végez olykor szeretett és unt munkát; a nagyon szorgalmas emberek pedig hordják az Éden sugarát.

Ezek a munkaszerető emberek tudva vagy tudatlanul a halált szeretnék legyőzni. Emlékművet állítani maguknak a munkájukkal. Ha másként nem megy, hát kollektiven. Ha maradandó alkotás nélkül,, akkor egy új kultúra, civilizáció közös megalkotásával. A vágy nemes, de veszélyt hordoz: Az Édenből hozott sugár elsötétülhet az ember szívében, és bálvánnyá válik maga az alkotás, olyan szenvedélyesen akart céllá, amelyért mindent, a másik embert is érdemes feláldozni. Hogy szabad-e? Azt nem kérdi az alkotni vágyó, legyen bár kőműves, mint

Kelemen, piramist tervező fáraó, győzni induló hadvezér vagy bármi más.

AZ EMBERÁLDOZAT IS OLY RÉGI, mint maga az emberiség. Kőműves Kelemenné egyeneságú leszármazottja Iphi- géniának és Jefte leányának, ők pedig mindazoknak, akik előttük jártak, s akikről már nem is tudunk. A népballada messzire ereszti gyökereit az idők mélységébe, ősibbnél ősibb emlékeket ad tovább, s amit ad, ma is időszerű. Vagy tán a XX. század nincs tele emberáldozatokkal?!

EZ AZ AKTUALITÁS OKOZZA, hogy a nagyon ősi és nagyon új, a népballada és a rock-zene olyan szépen, harmonikusan illik egymáshoz. Nem tudni, milyen előadást álmodott a drámává formált balladához Sarkadi Imre, amikor művét be- fejeztleniil hagyva kilépett egy magas ház ablakán, talán mert nem bízott egy emberáldozat nélküli gilág eljöttében, talán mert nem győzött várni rá. Ám az utólag készült befejezés is, az előadás is láthatóan hű marad a mű szelleméhez, mint ahogy az író is megőrizte az általa megformált részben a népi alkotás komor tisztaságát, fekete fényét.

Egyetlen motívum idegen csak a balladától, s ez rontja is annak hitelét: a színpadi Kelemen, amellett, hogy kissé plakátszerű megszállottja a munkának, egyszersmind felvilágosult modern értelmiségi is — amolyan Hamlet-rokon —, aki egyáltalán nem osztja társai nézetét, és nem hisz az emberáldozat szükségességében. Ö csak megadja magát a többiek kívánságának, amikor szerződést kötnek. Ez a motívum tragédiáját fokozni hivatott, holott azt nem kell fokozni, eléggé porba döntő amúgy is, másrészt ez valamiképp hamis hangot visz a drámába. Az igazi Kelemen — és minden emberáldozó Kelemen — igenis hiszi, hogy embervér nélkül nem áll meg „magos Déva vára”.

A BALLADÁN TÚLMUTATÓ BEFEJEZÉS viszont őszinte és viharos tiltakozás. Áll a vár, de mivégre? Nem az építők dicsőségét, az alkotás nagyszerűségét hirdeti, hanem sötét titkot, az áldozat emlékét.

A vár áll, és száll a hír, a félelmetes, a borzongató. Az egykor dicsvágyó kőművesek bűntudattal lapulnak a falakhoz, egymástól is elvadulva.

Az előadást 13 fiatal színész lendületes mozgása teszi emlékezetessé, táncjátékuk olykor artista mutatvánnyá válik, amikor a létrákon lengve játsszák meg kifejező fényhatások segítségével a falak omlását. Hegedűs D. Géza drámai erővel alakítja a nagyratörő alkotás lázában égő, és végül teljes összetörtségében magára maradó Kelement, Kovács Nóra a ballada eredeti ízét, finom líráját viszi a férfiak dübörgö-harsány rock-zenés hep- peningjébe. Sarkadi Imre drámatöredékét Ivánka Csaba alakította zenés-táncos játékká.

A SZÍNPADRA VITT BALLADA csaknem egészében fiatalok műve — csak Pager Antal öreg vándora kivétel —; hasonlóképpen a nézőtéren is feltűnő az ifjúság többsége. Ez a sok fiú meg lány a darab végén is a helyén marad, senki sem siet a ruhatárba. A megrendülés csendjét hosszú taps követi, mely ezúttal nemcsak az előadásnak, hanem az alapgondolatnak is szól: legyen végre vége az ember- áldozatnak. eszmék, álmok, művek, magos Déva várának álljanak immár befalazott ártatlanok nélkül! A ballada színpadra vivői egy nemzedék nevében szóltak. Bozóky Éva