Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-05-23 / 21. szám

GYERMEKEKNEK. Jézus munkatársai Márk 1,16—20 Felnőttek között gyakran esik szó a munkatársakról. Ilyenkor megfigyelhetitek, hogy olyanokról beszélnek elismeréssel, olyanok­kal dolgoznak szívesen, akik értik mesterségüket, akik szakemberek. JÉZUS AZÉRT JÖTT KÖ­ZÉNK, hogy Isten országát meg­ismertesse velünk. Ügy kezdte munkáját, hogy munkatársakat választott magának. Ugye tudjá­tok, hogy Jézus korában Isten or­szágának „szakemberei” a fari­zeusok és írástudók voltak! Is­merték és tanulmányozták a Bib­lia könyveit, aprólékos pontosság­gal tanították a népét a törvény előírásaira, betartására. Jézus mégsem a názáreti zsinagógában, vagy a jeruzsálemi templomban keresett magának munkatársakat! Egy napon a Galileai tenger partján járt. Halászemberek vé­gezték szorgalmasan napi munká­jukat: Simon és András, a két testvér éppen a nagy kerítőháló­val bajlódtak, hogy bevessék a tengerbe. Amott Zebedeus hajója állt készen az indulásra: fiai és a napszámosok az ő hálójukat is előkészítették a halászásra. Jézus ekkor megállt Simon és András előtt és így szólt hozzájuk: „Jöj­jetek utánam, és emberek halá­szaivá teszlek benneteket!” Majd a hajóban levő két testvérhez for­dult és őket is elhívta. A két test­vérpár, Jakab és János, Simon és András mindent elhagytak: háló­kat és hajót, szülőt és családot, amiből és amiért eddig éltek és engedelmesen követték Jézust. Ők voltak Jézus első tanítványai, munkatársai. MUNKATÁRSAIT JÉZUS ŰJ FELADATTAL BÍZTA MEG. Ezek a tanulatlan, egyszerű em­berek csak egyetlen dologhoz ér­tettek eddig: a háló kivetéséhez, a halászáshoz. Jézus ígérete sze­rint „emberhalászokká” formálta őket. Ez nem ment könnyen: he- veskedő, ingatag hitű, széthúzó, sokszor gyáván megfutamodó társaság volt ez. Jézus szereteté- vel, türelmével, saját példaadás­sal tanítgatta, nevelte őket, hogy alkalmassá váljanak a nagy fel­adatra: hogy Isten országa számá­ra ők is embereket nyerjenek meg! Meg kellett tanulniuk azt is, hogy ezt a munkát csak addig vé­gezhetik jól, amíg Urukra figyel­nek, amíg tanítványok maradnak, és nem akarnak „mesterekké” válni. ez .All jézus mai tanít­ványaira, RÁNK IS! Jézusnak ma is szüksége van munkatár­sakra, akiknek élethivatása az igehirdetés, a lelkészi szolgálat. Talán tudjátok, hogy közel ötven fiatal tanul jelenleg is Teológiai Akadémiánkon, öt éven keresz­tül tanulnak, készülnek, hogy jó „szakemberekké” váljanak. Talán közöttetek — akik ezeket a soro­kat olvassátok — van már valaki, aki egyszer ugyanígy Jézus hívá­sának engedelmeskedve, élethiva­tásul választja a lelkészi szolgá­latot. De kivétel nélkül mindnyá­jan lehetünk munkatársai úgy, hogy figyelünk szavára, és róla, szeretetéről másoknak is tanús­kodunk. Keveháziné Czégényi Klára A TUDOMÁNYOK ÉS A TANULÁS ETIKAI KÉRDÉSEI A Keresztyén Diákok Világszö- konferencián részt vett Szirmai vétségé európai egyetemi-főisko- Zoltán fasori lelkész is, aki tagja lai lelkészek számára a fenti té- a Keresztyén Diákok Világszö- máról Bécsben május 7—12. kö- vétségé európai csoportja vezető- zött konferenciát rendezett. A ségének. KALME AUDIO-VIZUÁLIS SZEMINÁRIUM A Lutheránus Világszövetség Európai Kisebbségi Egyházak Kommunkiációs Bizottsága (KAL­ME) május 17—27. között Basel- ben (Svájc) tanulmányi összejö­vetelt rendez, amelynek célja a szemléltető oktatás elősegítése és fejlesztése a gyülekezeti munká­ban. Egyházunkat ezen az alkal­mon Lehel László dunaharaszti lelkész képviseli. „írok nektek, ifjak...” A lelkek pásztorolása Minden hivatásnak vannak ki­emelkedő percei. A sebészorvos­nak az a pillanat, amikor késével a veszélyt okozó góchoz ér és ha jól koncentrál, sikerül egy ügyes mozdulattal eltávolítania. A taní­tónőnek felejthetetlen élmény az az óra, amikor első osztályosai ügyetlen kézzel leírják az első szót, vagy egy gépkocsivezető éle­tében, ha baleset nélkül célhoz ér, jeges úton, ködben, hóesésben. A lelkészi szolgálat legnehezeb­ben leírható és elmondható terü­lete a pásztori szolgálat. Nem is tudok mást mondani róla, mint azt, hogy eddigi lelkészi munkám legkiemelkedőbb órái azok az al­kalmak voltak, amikor egészen közel kerültem egy-egy ember életéhez, mert megkérdezett vagy mert én tudtam őt megkérdezni. Amikor valaki sikeren elvégzi a Teológiai Akadémiát, pár évig segédlelkészi szolgálatot végez. Azután lelkészvizsgát tesz az il­letékes és az erre kiválasztott lel­készek előtt. Ha sikerült a vizsgá­ja, egyházunk szabályai szerint attól az órától kezdve megválaszt­ható bármelyik magyarországi evangélikus gyülekezet lelkészé­vé. Ettől kezdve pedig a gyüleke­zet — legyen 300 vagy 10 000 em­ber közössége — úgy tekint ránk, mint a „lelkek pásztorára”. Aki a lelkészi hivatást választ­ja, számolhat vele, hogy fő mun­katerülete nem az igehirdetés lesz, nem temetések és kereszte­Február 10-én nyitották meg a „Protestantizmus Bécsben — két­százévesek a protestáns gyüleke­zetek” című kiállítást Bécs Vá­ros Történeti Múzeumában (His­torisches Museum der Stadt Wi- en )dr. Rudolf Kirschläger szö­vetségi elnök, Oskar Sakrausky evangélikus püspök és az osztrák politikai é!s egyházi élet számos kiemelkedő képviselőjének jelen­létében. A kiállítás május 2-ig tartott nyitva, a belépés ingyenes volt. Dr. Robert Waissenberger ud­vari tanácsos, a múzeum igazga­tója megnyitó beszédében hang­súlyozta, hogy a protestánsok, noha mindig is kisebbséget al­kottak Bécsben, igen fontos sze­repet játszottak és játszanak ma is a város társadalmi és kulturá­lések sorozata, nem is a gazdásági ügyintézés, hanem a pászori szol­gálat. Embereket igazán ismerni, s ami több: szeretni és hordozni. Megtalálni a nyájat Itt kezdődik el a mi munkánk. Tudjuk jól, ha valaki nehéz hely­zetbe kerül, milyen lassan néz segítség után. Orvoshoz is napo­kig készülődünk, pedig ha idejé­ben indulunk, jobban járunk. A lelkészi hivatalba sem jönnek egy­könnyen az emberek. Hajlamosak vagyunk azt hinni, könnyebb egyedül hordozni gondokat és ba­jokat, mint megosztani valakivel. A nagy bajról a régi falusi élet­ben azt tartották: vigyázni kell, hogy a porta határain belül ma­radjon. Csak el ne menjen a hí­re, mert akkor végünk! Pedig se­gítséget csak egy másik emberen keresztül lehet kapni. Csengetek egy lakásajtón. Senki sem mozdul, kulcs nem fordul, csak a hangos biztatást hallom: tessék! Tessék! A mozdulni is ne­hezen képes idős néni így köszönt: Isten hozta! Húsvét óta (három hete) nyitva az ajtó, de eddig még rossz ember sem kopogtatott raj­ta. Volt miről beszélgetnünk egy jó órán keresztül.. . Kitárni az ajtónkat Idős lelkész mesélte, hogy la­kásának ajtaja csak istentisztelet lis életében. A kiállítás szorosan kapcsolódik a Türelmi Rendelet kétszáz éves jubileumához, hi­szen annak megjelenése tette le­hetővé protestáns gyülekezetek alapítását. A kiállítás egyik jeles darab­ja a Luther által használt úrva­csorái kehely. A reformátornak és feleségének. Bóra Katalinnak egyetlen ismert kettős portréját, amelyet id. LuCás Cranach készí­tett, egy bécsi magángyűjtő bo­csátotta rendelkezésre. A rendezők szándéka nemcsak az volt, hogy a protestánsokkal saját egyházuk történetét megis­mertessék, hanem hogy a protes­tánsok és a másvallásúak, más meggyőződésűek közötti jobb megértést is elősegítsék. idején volt zárva. Akkor is kívül­ről, mert egész családja a templomban ült. Különben min­dig nyitva állt. Nem rögzíthető a lelkipásztori munkaidő sem nyolc órában, sem tízben. Egyik vasárnap négy istentisz­telet és két hittanóra után érkez­tem haza este 8 óra körül. Most már csak a lazítás jöhet, gondol­tam. Föltettem egy lemezt. Jó, ha öt ütemet hallgattam belőle. Csen­gettek. Kicsit morogva mentem ajtót nyitni. Ugye nem haragszol •— lépett be ifjúsági bibliakörünk egyik tagja. Tízre megyek dol­gozni a kórházba, szeretnék be­szélni veled. És következtek a meglehetősen sűrű problémák, munkahelyről, kollégákról és a szülőkről. Akik nem megértőek, számon kérik, bizalmatlanok, so­se jó, ahogyan lányuk él, beszél, gondolkodik. Megígérem a láto­gatást, a hármasban való beszél­getést, megnyugszik. Gyors va­csoraféle a konyhában, köszön mindent, bocsánatot kér és rohan dolgozni. Végre vége van a napnak — biztatom magam. Még egy kis tv- nézés és gyorsan az ágyba. V2 12- kor csörög a telefon. „Ne hara­gudjon! Haldoklik az édesapám. Mit kell ilyenkor tenni? Én kato­likus vagyok, de ő minden vasár­nap ott ült az evangélikus templomban.” Tíz perc múlva in­dulok — felelem, összeszedem magam. Úrvacsorái készlet, Bib­lia, Útmutató gyorsan a táskába és indulok. Pár száz méter gya­loglás a kihalt, pécsi lócákon — és nyitott ajtó vár. Együtt a csa­lád. Már csak egy csendes imád­ságra van erő és lehetőség. Az­után csak jelenlétem fejezi ki, hogy itt sem, ekkor sem vagyunk egyedül Ebben a legnehezebb órában sem hagy el a legnagyobb őrző Pásztor, akinek mi csak kicsi, gyakran nagyon ügyelten „bojtá­rai” vagyunk. Sok utat lehetne még felsorolni. De számomra ez az egyetlen va­sárnap is azt hirdeti: érdemes végezni a lelkek pásztorolását. Olyan hivatás ez, ahol sok gond­dal, bánattal találkozik az ember, de nincs nagyobb öröm és elisme­rés annál, mint ha tudom, soha­sem egyedül pásztorolok.. Velem halad, kísér és felkészít az, aki el­hívott erre a szolgálatra és aki­re szükségem van. Szabó Lajos PROTESTANTIZMUS BÉCSBEN Rédey Pál riportja Az én prófétáimnak ne ártsatok 1. „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” Ezzel a mondattal fejeződik be a bibliai „teremtéstörténet”. A következők­ben a természet „paradicsomi állapotáról szerzünk tudomást. Érintetlen, varázslatos szépsége azóta is az emberiség vágyálmai közé tartozik. Az emberiség pon­tosan tudja, hogy valami vissza- hozhatatlanul elmúlt megválto­zott. S amilyen mértékben kese­reg a megváltozott, pusztulásnak indult természet felett, olyan mértékben feledkezett meg arról, hogy a természet Isten teremt­ménye, s végső soron az ő alko­tása sodródott veszélybe. Éspedig nem is magától! ISTEN LEGELSŐ PARANCSA AZ EMBER SZÁMÁRA a megél­hetésért az anyagi világ birtok­ba vétele volt. A mindennapi ke­nyér, amelyért naponta könyörög a keresztyénség, a lutheri értel­mezés szerint jelenti mindazt, ami a test és élet fenntartására szük­séges. „Tudomásul kell vennünk — mondja dr. Nagy Gyula etiká­jában —, hogy Isten teremtő aka­ratából emberi életünknek nem­csak lelki, hanem testi, materiá­lis feltételeti vannak.” Ezek a tes­ti, materiális feltételek a legszo­rosabb kapcsolatban vannak a természettel, mondhatnánk egy­szerűen így is, azonosak vele. A technika eszközeivel, amelyekkel az ember — és kizárólag csak az ember! — rendelkezik, ősidőktől kezdve „harcban állt” a termé­szettel. Egyesek „könyörtelennek”, „ellenségesnek” nevezték a termé­szetet, amelyet le kell győzni, be kell tömi. Még nem is olyan ré­gen a természetről így nyilatkoz­tak: „Mi túlságosan romantikus­nak szoktuk látni a természetet, amely még az élethez legszüksége­sebb anyagi javakat sem adja meg kemény küzdelem és fáradság nél­kül.” Ez ma már csak részben igaz. A harc és küzdelem valóban év­ezredekre nyúlik vissza. Kezdet­ben a vadállatokkal, időjárással, éghajlattal stb.-vel állt harcban az ember, majd a természet erőit próbálta megzabolázni. Vihar, ár­víz, aszály, földrengés még ma is rettegésben tartja. De a termé­szetről már korántsem mondjuk, hogy „könyörtelen, ellenséges”. Mert egyfelől túlságosan is „meg­szelídítette” az ember, másfelől abban a döbbenetes élményben van része, hogy a természet egy­szerűen „félholtan”, legyőzötten hever lábai előtt. Oj szituációban találjuk tehát magunkat. Mindez- ideig csatáról csatára haladva tűzte ki az ember a győzelmi lo­bogót, ma a vérző természet ese­dezik a puszta létért, életben maradásért. Eközben a természet nevét „környezetre” kereszteljük s így leszűkítettük a kört levegő­re, vízre, termőtalajra, egyszóval olyan tényezőkre, amelyek nélkül elképzelhetetlen az emberi élet. Ne tévesszen meg bennünket a névváltoztatás, mivel a környezet mögött lényegében az Isten által teremtett természet áll. EZÉRT MI KERESZTYÉNEK az Apostoli Hitvallás első hitága­zata szellemében nyúlunk ehhez a kérdéshez, vagyis tudatosan úgy viszonyulunk a természethez, kör­nyezethez, mint Isten teremtmé­nyéhez, amelyet azáltal még in­kább megszentelt, hogy egyszülött Fiát is belehelyezte. Jézus ugyan­azt a levegőt szívta, amelyet mi, szomját ugyanazzal a vízzel oltot­ta, amellyel mi, kalászokból per­getett magot evett, amikor éhes volt és végtelen szeretettel beszélt az ég madarairól és a mezők lilio­mairól. Isten teremtménye volt ez teljességébe!} és részleteiben egy­aránt. Ezt érezte meg az egyház középkori nagy szentje, Assisi Ferenc aki a virágokat, fákat s a madarakat testvéreinek tartotta. Ez fogalmazódik meg modernebb formában Albert Schweitzernél, amikor az élet „áhítatos, feltét­len és aktív tiszteletéről” szól. Riportom ebben a szellemben született. Rá szeretném terelni a figyelmet az egyéni felelősségre, egyfajta erkölcsi magatartásra. Mert a természet, környezet vé­delme napjainkban minden ösz- szefüggésében erkölcsi kérdés. Né mondjuk azt, hogy ez „mások ügye”, ne hárítsuk a felelőséget államra, társadalomra! Az állam, a társadalom részecskékből tevő­dik össze. Azaz egyénekből, akik között ott vagyunk mi evangéli­kusok is. Bizonyára észreveszünk majd magunk mellett olyanokat, akiknek nem lesz, vagy éppen más lesz a vallásos meggyőződé­sük. De ebben az erkölcsi maga­tartásban, a környezet védelmé­ben eggyé kovácsolódunk. Ök is velünk együtt egyazon természet, környezet áldásában részesülnek vagy átka .alatt nyögnek. S akik most bekalandoznak velem az ökológia problémáiból kisebb-na- gyobb területeket, hallani fogják „Isten prófétáinak" hangját. „Az én prófétáimnak pedig ne ártsa­tok” — szól a zsoltáridézet. A hetvenes évek derekára bi­zonyos fokig elmosódott kérdéssé vált a demográfiai robbanás vagy az éhes» világ problémája. Csik­landozták ugyan félelmet gerjesz­tő adatok fülünket, de általános­ságban közömbösek lettünk irán­tuk. 1973-ban aztán váratlanul, mint derült égből a villám, új probléma csapott be az olajár robbanással, az energiakrízis. Hangos jelentkezése kiszorított minden mást tudatunkból. Jóval messzebbről ugyan, de egyre erőteljesebb csörtetéssel vágtatott még egy kérdés napja­ink felé: környezetünk ■ romboló- dásának kérdése. Nem is tudnám megmondani, hogy az említett kérdések közül melyik súlyosabb, melyik fejezi ki jobban korunk válsághangulatát. KÖRNYEZETÜNKKEL KAP­CSOLATBAN két ellentétes né­zet csak össze nap, mint nap. Riasztó hírekkel táplál bennün­ket az egyik. Egyfajta végső ka- tasztrófangulatból meríti üze­netét, megszállottan hordja körül újra, meg újra a véres kardot. Apokaliptikus képeket fest a jö­vendő egére. Beleremeghetünk próféciáikba. Tisztelet azoknak a akik féltik a természetet, más szóval környezetünket. A másik nézet — nem is nézet, hanem óriási tábor —, teljes kö- zönbösséget tanúsít a környezet iránt. Hanyag nemtörődömséggel, félvállról kezeli a kérdést, mit sem gondol arra, hogy lényegé­ben az emberiség jövőjéről van szó, amikor környezetről beszé­lünk. Való igaz, hogy elődeinktől a szegénységen kívül vajmi keve­set örököltünk. De legalább tisz­ta és egészséges környezetet. Mi például mezítláb jártunk (mert nem tellett cipőre), de mosatlanul ehettük a gyümölcsöt, s bárme­lyik kútból. forrásból aggodalom nélkül ihattunk vizet. Megválto­zott a helyzet napjainkra. Eltűnt a szegénység, felzárkóztunk a jó­léti államok sorába, de aligha ehetünk meg mosatlanul egy-egy almát és aligha ihatunk egy-egy kútból —, sajnos a források vég­kép kiapadófélben vannak —, fertőzés veszélye nélkül. Minden bizonnyal jólétet, rendezett, civi­lizált körülményeket fogunk utó­dainkra hagyni, de kérdés, milyen környezetet. Környezetünk valójában még nem érte el a „katasztrófa-szin­tet”, de koránt sincs abban az ideális helyzetben, hogy ne kell­jen vele foglalkoznunk, vagy ne kelljen a legszélesebb társadalmi üggyé tennünk, még hozzá kor­mányzati szinttől le egészen az egyszerű polgárig. Környezetvé­delemről beszélünk — az 1976. II. törvény „az emberi környezet vé­delméről” címen öltött testet —, mivel több oldalról érte támadás. Katonai szótárból kölcsönzött fo­galmakat alkalmazunk és jogo­san. Megtámadott helyzetben van az emberi lét külső feltétele, a természet, ismereteink, informá­cióink alapján mélyrehatóan, hellyel-közzel totálisan. Ezt a tá­madást van hivatva visszaverni, megfékezni, közönbösíteni a kör­nyezetvédelem. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents