Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1982-05-16 / 20. szám

GYERMEKEKNEK^ Keresztelő János Mt 3,1—17 „írok nektek, ifjak...” Az igehirdetés izgalma Különös hír terjedt el Judéa városaiban és falvaiban: A pusz­tában egy különös próféta és még különösebb dolgokat tesz az em­berekkel. Keresztelő Jánosnak hívják. Menjünk ki, hallgassuk meg, miről is beszél! Az emberek tódulni kezdtek a pusztába, hogy szemtanúi lehessenek a furcsa eseménynek. SZIKÁR, BOZONTOS ALAK ÁLLT EGY MAGASLATON. Lát­szott rajta, hogy pusztalakó, Min­den ruházata egy hosszú, szürke, rojtos szélű köntös volt. Derekát bőrszíjjal kötötte körül. Sáskán és erdei mézen él — mondogatták az emberek. Éppen prédikálni kez­dett: „Térjetek meg, mert jön a Messiás, az Üdvözítő! Nemsokára itt lesz!” Megörültek erre az em­berek, mert régóta várták a Mes­siást. De meg is ijedtek, mert eszükbe jutott, hogy bizony sok rossz terheli a lelkiismeretüket. Többen oda is mentek Jánoshoz és ezt kérdezték: „Mit tegyünk, hogy ne haragudjon ránk az Üd­vözítő? „Bánjátok meg bűneite­ket és javuljatok meg.” Az üd­vözítő megbocsátja bűneiteket” — válaszolta. Azokat, akik meg­bánták bűneiket, János bevitte a Jordán vizébe, amely a közelben folydogált. A víz alá merítette őket. Ezt a cselekedetet ott 'min­denki értette: Amint a víz lemossa testünkről a külső piszkot, úgy tisztítja meg Isten szívünket a bűnök belülről rátapadt szennyé­től. De olyanok is jöttek, akik nem bánták meg bűneiket. Azokat nem keresztelte meg János, ha­nem haragosan ezt mondta nekik: „Takarodjatok innét, ti képmuta­tók! Ügy tesztek, mintha ti is szeretni akarnátok Istent, de ma­gatokban nem így gondoljátok.” Az embereknek tetszett ez a be­széd. Egyesek ezt mondogatták: Az államnak és az evangélikus egyháznak a Német Demokratikus Köztársaságban „nincsen közös, egységes Luther-képe”. El kell azonban ismerni, hogy a marxis­ta történészek a korábbinál sok­kal világosabban figyelembe ve­szik, hogy Luther Márton a teoló­giában és az egyházban gyökere­zik, és ezért közeledésről lehet be­szélni — mondotta Helmut Zed- dies egyházfőtanácsos, az NDK- beli evangélikus egyházak irodá­jának vezetője a nyugatnémet rá­diónak adott interjújában. Az egyházi ünneplés mottója Luther Kiskátéjából való: „Min­dennél jobban kell Istent félnünk és szeretnünk és Benne bíznunk.” Az evangélikus egyház célja ez­zel az, hogy születésének 500. év­fordulóján maga a reformátor szólaljon meg. De vitán felül áll, mondotta Zeddies egyházfőtaná­csos, hogy Luther Márton az egy­házon és a teológián túl a szel­lem- és kultúrtörténetre és a tár­sadalmi-politikai fejlődésre is ha­„Talán ez a János az Üdvözítő!” De János ezt felelte: „Nem én vagyok az Üdvözítő. Én csak szolgája vagyok. Az Üdvözítő sokkal nagyobb nálam. Nemso­kára itt lesz!” NEMSOKÁRA VALÓBAN EL IS JÖTT. Egyszer Jézus jött Já­noshoz a vízpartra. János nagyon megörült; mert tudta, hogy ő az Üdvözítő. De nem értette, amit Jézus mondott. Jézus ugyanis azt mondta Jánosnak, hogy ő is meg akar keresztelkedni, mint a többi ember. De hát mire jó ez? — gon­dolta magában János. Az Üdvö­zítő nem tett semmi rosszat, mi­ért kell akkor megkeresztelked- nie? Csak a fejét csóválta és nem akarta megkeresztelni Jézust. Jé­zus azonban így szólt: „Az Isten is így akarja. Tedd csak meg, Já­nos !” Akkor mind a ketten beléptek a vízbe és Jézus megkeresztelkedett. Ugyanúgy, mint a bűnösszívű töb­bi ember. Amikor kilépett a vízből bámulatos esemény történt. Jézus feje fölött megnyílt az ég és e.? y hang hallatszott onnan felülről: „Ez az én szeretett Fiam!” Akkor valami leszállt Jézus feje fölé. Ügy látszott, mintha fehér galamb lebegne ott, pedig a Szentlélek volt. Most már János és a körülál- ló emberek biztosan tudták, hogy Jézus az Üdvözítő, aki eljött, hogy az embereket boldoggá tegye. AMINT JÉZUS ELTÁVOZOTT, János újra prédikálni kezdett: „Térjetek meg, mert eljött az Isten országa!” fdagában pedig ezt gondolta: „Én már lassan be­fejezem dolgomat. Ne énrám hallgassanak az emberek, hanem menjenek mind Jézushoz, az Üd­vözítőhöz. Engem felejtsenek el, mert én hsak az ő szolgája vagyok. Jézus pedig az Isten Fia. Öt ne fe­lejtsék el soha!” Selmeczi János tással volt. „Ezért teljes megértést tanúsítunk, ha nemcsak az egy­ház és nemcsak a teológia kíván­ja Luther Mártont 500. születés­napján méltatni. Számunkra az a fontos, hogy ez a méltatás, bárki végzi is, tárgyilagos le­gyen” mondotta Zeddies az in­terjúban. Az NDK állami Luther-bizott- sága — Horst Bartel professzor szerint, aki szintén interjút adott —, Luthert jelentős német ember­nek tartja, akinek tevékenysége az egész világra hatott, olyan em­bernek, aki „a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet egyik legjelentősebb forradalmi mozgalmának elindítója volt”. Bartel professzor szerint az álla­mi és egyházi Luther-kép eltérései ellenére sok lehetőség van arra, hogy az állam és egyház képvise­lői párbeszédet folytassanak egy­mással és közeledjenek is, és egyes kérdésekben közös nevező­re jussanak. Ülök a padban és remeg a lá­bam a félelemtől. „Van örök kin­csünk. Becsesebb nincs nála föl­dön, égen.” — énekli a gyülekezet. Ök nem veszik észre a lábreme­gést. Próbálom még összeszedni a gondolataimat. „Ez örök, égi aján­dék az Isten szent igéje” — hal­lom közben. Régóta készülök már erre az alkalomra, de most mintha ez mind hiába lett volna, teljesen erőtlennek érzem magam. „Nem élhet az új nemzedék e régi ige nélkül.’’ Szép ez az ének. Bizton­ságot áraszt, mégis félek most. EGY PERC ÉS MINDENKI RÁM FIGYEL. Rám? Nem. Ür Jézus, Neked kell itt most szól­nod! „Ez élő, kristálytiszta víz a kegyelem igéje.’’ Utolsó versszak, menni kell. — Uram, most el ne hagyj! Szentlelked szálljon rám! Hadd legyek én erőtlen, hogy Te erős lehess! — Fent vagyok. De sokan van­nak. Innen a szószékről még na­gyobbnak látszik, a tömeg. Szem­üvegek csettennek, énekesköny­vek csukódnak, minden szem rám néz. Talán imádkozik most értem valaki. KEGYELEM NÉKTEK ÉS BÉ­Buthy Dénes buffalói (USA) es­pereshelyettes, az Amerikai Ma­gyar Evangélikus Konferencia al- einöke 150 dollárt küldött egyhá­zunk püspök-elnökének azzal a rendeltetéssel, hogy az egy pálya­díj legyen. „Én arra gondoltam — írja — hogy talán legjobb lenne, ha a Teológiai Akadémián tűzné­nek ki pályadíjat, az első díj 100, a második 50 dollár lehetne. Pá­lyatételként ilyen témák szerepel­hetnének: 1. Az óhaza és az ame­rikai magyar evangélikusok kap­csolatai történelmi távlatban. 2. Mit várjunk az Észak-Ameriká- ban élő magyar evangélikusok­David Preus, az Amerikai Lu­theránus Egyház (ALC) vezető püspöke nemrég kiadott évi jelen­tésében felhívást intézett a 19 egy­házkerülethez, a béke érdekében végzendő feladatokról. Ezeket a tavaszi egyházkerületi gyűléseken vitatták meg. A felhívásban a kö­vetkezőkről van szó: 1. Segíteni kell az embereknek, hogy megértsék és felismerjék: az atomháború egyszerűen elképzel­hetetlen. 2. A közvéleményt arra késztet­ni, hogy egyoldalú kezdeménye­zéseket is lehetségesnek tartson a nukleáris leszerelés érdekében, például a jelenlegi készletek befa­gyasztását. 3. A világ népeinek igazságos gazdasági és politikai rendjéért munkálkodni. KESSÉG...” Nekem is add ezt meg, Uram, mert most különösen is nagy szükségem van rá. „ .. .Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Ámen.” Fel­olvasom az igét. Milyen élő és ele­ven szó ez. Már szinte kívülről tu­dom, hiszen sokszor elolvastam készülés közben, mégis, mintha egészen új lenne megint. Átélem a szavak súlyát, érzem a lényeges részeket, nehéz mondanivalóját. Rövid csend. „SZERETETT TESTVÉREIM AZ ŰR JÉZUS KRISZTUSBAN!” — mondom, és most tényleg így is érzem teljes szívemből ezt, hiszen én is velük együtt bűnösen, Jézus szavára éhesen állok meg Előtte. Ami most történik: csoda. Isten, a Szent, az Erő, Hatalmas sze- retétéből rajtam, bűnös emberen keresztül szól. Elveszi félelmémet is. Minden világos és minden tisz­ta. Teológus vagyok, egy év múl­va lelkész. Részese vagyok ennek a csodának, mert Isten kényszerít, hogy szóljak. Erre hívott el. Olyan hívás ez, ami elől nem lehet ki­térni. Most pedig szószéken állok és igét hirdetek. IGÉT? Valóban ez a legizgal­Buthy Dénes levelében a továb­biakban ezt írja: „Brachna Gábor és a Magyar Evangélikus Konfe­rencia megbízásából köszönöm meg rólunk írt cikkedet (a cikk az elmúlt ősszel jelent meg az Evangélikus Életben) mely figye­lő, erősíteni kész, testvéri szó volt. Ugyancsak köszönjük a Trajtler Gábor által készített és küldött kazettát is (evangélikus énekek felvétele), nagy sikere van és használjuk. Rádióadásomban én is használom minden héten.” Mi pedig köszönjük Buthy Dé- nesnek a pályadíjat. A pályáza­tot a Teológiai Akadémián már kiírtuk. 4. Az országhatárokon átlépő személyes kapcsolatok fenntartása, a bizalom építése. . 5. Bíztatni kell az amerikai kor­mányt, találjon lehetőségeket ar­ra, hogy az államok közötti konf­liktusokat törvényes és békés esz­közökkel oldják meg, amelyek szükségtelenné teszik a katonai erő alkalmazását. 6. Imádkozzanak a békéért és egymásért, országok és ideológiák határaitól függetlenül. Preus püspök is résztvesz a vi­lágvallások moszkvai békekonfe­renciáján. Kijelentette: a kelet­nyugati korlátok ellenére fenn kell tartani az emberi, személyes kapcsolatokat. Az egyháznak, amelynek Isten iránti hűsége túl­lép a határokon, ebben jó példá­val kell elöljámia. masabb kérdés. Vajon nem csu­pán saját gondolataim azok, arai­két elmondok? Nem szabad ez elől a kérdés elől soha kitérni. Hi­szen ez a norma. Ugyanakkor ez az igehirdetés félelmetes oldala is. Vajon tud-e Isten szólni rajtam keresztül? Az igehírdetőnek ez­zel a kérdéssel is meg kell küzde­nie: vajon nem vagyok-e aka­dálya Isten munkájának? Nem éppen én vagyok-e az oka annak, hogy nem szól elég nagy erővel az ige az egyházban és a világban? Másik nagy probléma, amit kü­lönösen nehéz megoldani az, ami­kor magam ellen kell beszélnem. Isten igéje mindig törvény és evangélium. Ennek az igehirdetés­ben élesen ki kell rajzolódnia. A törvény az igehirdető számára is törvény. Isten ítélete engem is el­ítél, aki beszélek erről. Soha nem beszélhetek csak úgy, hogy má­sokhoz szólok, hiszen rólam is szó van. Sőt, talán rólam van elsősor­ban szó. Isten nem csupán a gyü­lekezet Ura, hanem az enyém is. Legnehezebb feladat úgy szólni, hogy egyszerre mondom és egy­szerre hallgatom is az igét, Isten kemény szavát. Az evangélium vi­szont az igehirdető számára is evangélium. Nekem is ebből kell élnem. Sőt, nekem elsősorban. HIRDETEK? A hirdetőoszlop mellett akkor állok meg, ha elég feltűnő. Egy plakát színeivel vá­lik vonzóvá. Mikor jó égy igehir­detés? Sokat gondolkoztam már ezen. Mindent meg kell tennem, hogy szép mondatok fűszerezzék és a hangsúlyok helyes elosztása jól kiemelje a mondanivalót, még­is ezek könnyen csupán üres szó­lamokká válhatnak. Elsőnek ne­kem kell átélnem azt az élményt, hogy az Isten szólt hozzám. Ha az megvan, akkor tudom ezt elmon­dani mindenkinek. Itt látható, hogy nem egyszerűen egy órás feladat ez, hanem teljes életet kö­vetel. Enélkül a szavak technikája valóban üres próbálkozás, de ez­zel együtt már eszköz, Eszköz ah­hoz, hogy ezt az élményt el tud­jam mondani úgy, hogy mások is meghallják. így már nem üres szó, hanem hirdetés. Igehirdetés. Nem én teszem azzá, hanem Isten Lelke, aki nekem is szólt, de ott van minden igehirdetésben is. JÉZUS EGYSZER LEJÖTT hoz­zánk, emberekhez. Ember lett, hogy beszélni tudjon velünk, mert nagy szükségünk volt a sza­vára. Azóta is minden igehirde­tésben vállalja az embert. Az én szavamon keresztül is. Érthető már a lábremegés? Nem attól félek, hogy mit fognak szól­ni az emberek. Attól is. Sokkal iz­galmasabb, hogy mit fog szólni az Isten. Ő vállalja az én szavaim fogyatékosságát, de nekem felel­nem kell azért, hogy mit mondok nevében. Ö hívott el. Ez az egyet­len, amiben bízhatom. Ha elhí­vott, nem is hagy el. Szentlelke velem van. Szólhatok félelem nél­kül, hiszen az eredmény az ö ke­zében van. Egy hét múlva pedig újra remegve, de bátran megin­dulok, hogy szóljak nevében. Koczor Tamás " ■ ----• - ■- —.............. EG YHÁZI ÉS ÁLLAMI LUTHER-KÉP AZ NDK-BAN Buthy Dénes (Buffalo) pályáddá tói?”. AZ AMERIKAI LUTHERÁNUS EGYHÁZ A BÉKÉÉRT Keressük a régi örökséget! Be szép a párnás pici gyermekkéz, ami­kor összekulcsoltan búcsúzik a naptól. A sír mélyére leeresztett, porladó őseink ke­ze is a mellükön összekulcsoltan pihen. E két kép híven mutatja mennyire hozzánk tartozik az imádság. Jártamban, keltemben sokat bögyre- szedtem s ezekből néhányat most közre­adok emlékeztetőül. Kezdjük talán az ébredéssel. Remete Erzsébet sárvári hívünk írta le e szép két reggeli imát: „Mennyei jó Atyám, őriző pásztorom, kelő nap fényénél, hozzád fohászkodom. Fejet hajt előtted a fűszál, virágszál, hálát adok neked, hogy rám vigyáztál.” „Hozzád fohászkodom ó Isten, jó Atyám, te őrzél engemet homályos éjszakán. Vezesse szent karod ma is gyermekedet, hogy el ne tévesszem a te ösvényedet.” 1959 telén csöglei szolgálatom alkalmá­val a presbiterekkel beszélgetve, kifag­gattam őket, mit is imádkoztak régen, ha valami baj szakadt a családra. Megható volt, ahogy Patkó Lajos munkától s az öregségtől kérges, fáradt kezét „összekul­csolta” s mondta: „Szüléimét, akik szeretnek, ápolgattak, felneveltek, Ö, jó Atyám kérlek téged, minden bútól, bajtól védd meg. Áldd meg őket egészséggel, testi-lelki békességgel, hogy lehessen házunk tája a boldogság kis tanyája." 1959. január 5-én Mihályházán Mészá­ros Károly presbiter kérésésemre így imádkozott: „Édes jó Istenem, hallgasd meg imámat, áldd meg minden jóval apámat, anyámat. Segítsd őket, segítsd, hogy fölnevelhessenek, hogy majd jóságukért én is méltó legyek.” Beteg édesanyjáért így imádkozott: „Édes Jó Istenem, mindenható Atyánk, beteg nagyon, beteg a mi szegény anyánk. Hozzád fohászkodunk, ne hagyj el bennünket, ne vedd el tőlünk gondviselőnket. Ne juttas bennünket gyászos árvaságra, tekints rá a mi szegény szenvedő anyánkra.” Alkonyodik, ránk borul az éj. Ha más­kor nem is, de ilyenkor összekulcsolódnak a kezek. Az esti imádság megmaradt bennünk s talán el is mondjuk, hol fi­gyelmesen, hol szunnyadóévá már. A hó­fehér hajú Tóth Sándor mezőlaki lelkész­testvérem Sajtoskálon tanult gyermeki imádságát így mondta el nekem: / „Mar a szép nap lenyugodott, egészen bealkonyodott. Éj, sötétbe vonta magát, adjon Isten jó éjszakát.” 1956 telén Boros Lajos somlószőllősi lelkésztestvérem az édesanyjától tanult esti imádságot így mondta el nékem: „A nap lement, az éj beáll, álom jő szememre, jó Istenem viselj gondot alvó gyermekedre. Te voltál őrzőm e napon, Te óvtad éltemet, Benned hiszek, Benned vetem, minden reményemet. Add veszély nélkül aludjam, karjaid közt nyugodjam, adj csendes éjt szüleimnek, adj csendes éjt mindeneknek, ó, én Téged járva-kelve, fölvirradva, vagy lefekve, imádlak, mint édes Atyát, jó Atyám, adj jó éjszakát.” Visszatérek Patkó Lajos csöglei presbi­terre, aki 1954 telén mondta: ő most is így imádkozik, ha jő az este: „Gondviselő Isten, édes jó Atyám, mielőtt fejemet álomra hajtanám, megköszönöm Néked, hű szeretetedet, mely reggeltől estig kézen vezetett. Most ez éjszakán is őrizd gyermekedet, jóságod virrasszon álmaink felett. Adj édes álmok közt csendes pihenést, holnapi napodra boldog ébredést.” Falvak idős népe így imádkozott és hi­szem így imádkozik. Vájjon a panelhá­zak lakói, az utódok miképpen? Kérjük Urunkat: „Taníts minket imádkozni.” Hernád Tibor /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents