Evangélikus Élet, 1982 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1982-01-10 / 2. szám
Olvasónk Irta — a rovatvezető válaszol Ali VASÁRNAP IGÉJE A lapunk október 11-i számában „Anti-ökumenikus kápolna" címen megjelent kis cikk több gondolatot ébresztett bennem. Lapunk a „Lutherische Monatshefte” című folyóirat nyomán kifogásolja, hogy a Zugspitzen, tehát felekezeti különbség nélkül látogatott helyen épített kápolnában Mária-oltárt helyeznek el, hoiott „a bajor római katolikusok nagyon jól tudják, hogy a Mária-tisztelet botránkozás az evangélikusoknak”. Mi nem imádkozunk Máriához, mint a katolikusok. De hogy a Mária-tisztelet botránkozás lenne a számunkra, arról eddig nem tudtam! Ellenkezőleg, úgy tudtam, hogy mi is tisztelhetjük Máriát, Jézus anyját! Néhány hónappal ezelőtt a mi lapunk is helyet adott egy olyan véleménynek, amely szerint „Ha Máriát nem vesszük figyelembe, akkor ezzel nem jobb evangélikusok, hanem szegényebbek leszünk. Akkor ugyanis észrevétlenül hagyunk valamit a bibliai gondolkodás gazdaságából.” (Ev. Élet 1980. nov. 21.:,,Jézus anyja a bibliai gondolkodás része”.) Ebből a tavalyi cikkből azt is megtudtam, hogy az evangélikus egyház német területen három Mária-ünnepet meghagyott! Ez aligha képzelhető a Mária-tisztelet fenntartása nélkül! Honnan gondolhattak a bajor katolikusok arra, hogy a német evangélikusok meghagytak három Mária-ünnepet, de azért Mária tisztelete botránkozás a számukra? (Ha ugyan valóban az.) Természetesen szívből örülnék, ha a katolikusok Mária-kultusza csökkenne, s visszatérnének a Krisztus-központúság kérdésében arra az útra, amelyen a II. Vatikáni zsinat után elindultak. Ezzel kétségtelenül jobban szolgálnák az ökumené ügyét. De úgy gondolom, hogy a meglehetősen éles hangú, s nem is egészen tárgyilagos kifogásolás többet árt az Ökumenikus törekvéseknek, mint az, hogy a katolikúsok a saját kápolnájukban — bizonyára saját költségükön — Mária-oltárt állítanak fel! Dr. Kultsár Pál, Gyula Tisztelt Olvasónk! Az — egy másik Olvasónk által is kifogásolt híradást a „Lutherische Monatsheile’’ c. folyóirat 1981 augusztusi számának 463. oldalán megjelent kis írás alapján közöltük. Az eredeti szövegben téves adat szerepel: 3998 méter, holott a közelmúltban megjelent „Képes Politikai és Gazdasági Világatlasz” 2968, míg egy kezünkben levő nyugatnémet térkép 2963 métert ad meg a Zugspitze magasságaként. A híradást csak fordítottuk, az adatot nem ellenőriztük és ezzel mulasztást követtünk el. Elismerjük, hogy a „tisztelet” szó merev elutasítása Máriával kapcsolatban, ahogyan az kis hírünkben történt, helytelen. Az Ágostai Hitvallás 21. cikke a szentek tiszteletéről a következőt mondja: „...a szentekről megemlékezhetünk azért, hogy kövessük hitüket és jó cselekedeteiket, hivatásunk szerint. ... Azt azonban nem tanítja a Szentírás, hogy a szentekhez fohászkodjunk és a szentektől kérjünk segítséget. Mert egyedül Krisztust állítja elénk közbenjáróul, en- gesztelésül, főpapul és szószólóul. Öt kell segítségül hívnunk, és megígérte, hogy meghallgatja könyörgésünket. Ezt a tiszteletet fogadja a legszívesebben, hogyha ti. Öt hívjuk segítségül minden nyomorúságunkban ...” Ennek megfelelően német és skandináv evangélikusok megtartottak Má- ria-ünnepeket, valamint néhány apostol és szent ünnepét. Még azzal is igen gyakran találkozunk, hogy megtartják a középkori templomok elnevezését vagy új templomokat szentekről vagy példás életű keresztyénekről neveznek el. Az egyik legismertebb ilyen templom a berlini (NDK) Mária-templom (Marienkirche). A szentek tiszteletét tehát a hozzájuk való imádkozás és a közbenjárásukban való reménykedés értelmében kifogásolják az evangélikusok. Ugyanakkor tudomásunk van arról is, hogy a 11. Vatikáni Zsinat új gondolkodási hullámokat indított el Mária helyes keresztyén tiszteletével kapcsolatban. VI. Pál pápa 1974-ben kiadott „Ma- rialis cultus” kezdetű encikliká- jában Máriának Krisztushoz vezető szerepét hangsúlyozta. II. János Pál pápa pedig 1979-ben a zapopani (Mexikó) Mária-kegy- templomban tartott prédikációjában „szabályszerű prédikálást és alapos, hiteles oktatást” követelt a papoktól azért, hogy a Mária- kegyesség „a hívőket mindnyájan Krisztushoz vezesse”, és elutasított ^.minden olyan fajta kegyességet, amely kevesebbel is megelégszik”. Minderről Werner Völker magyarul is megjelent cikkében olvashatunk (Lelki- pásztor 1981. 3, 22 Ikk). Így — bár az Ágostai Hitvallás által megfogalmazott alapelvet helyesnek tartjuk, — figyelembe vesszük, hogy a római katolikus egyház hivatalos álláspontja ezen a téren — Mária szeplőtelen fogantatásának (1854) és mennybemenetelének (1950) dogmája után — új és jelentős szempontokat kapott. Amit tisztéit Olvasóink kifogásolnak, az azonban elsősorban híradásunk hangvétele. Valóban éles a hangja és szokatlan ez lapunkban. Nem akarunk azzal mentegetőzni, hogy eredetiben is éles. Mintha a hír kétségbevonná a bajor római katolikusok jóhiszeműségét, mintha feltételezné, hogy szándékos botránkozta- tásról van szó. Sajnáljuk, hogy a fordítás végzése közben erre nem figyeltünk. Jobban kellett volna ügyelnünk római katolikus testvéreink érzékenységére is. Nem egyoldalú vádaskodással, hanem közös fáradozással, az igazságot szeretettel szólva kell keresnünk a közeledés és egység útját. Ezért köszönjük tisztelt Olvasóink bíráló sorait. Reuss András A gyász lélektana EZ VOLT A CÍME egy néhány héttel ezelőtt elhangzott rádióműsornak. Buda Béla pszichiáterrel, Dömötör Tekla néprajzkutatóval, Lendvai L. Ferenc filozófussal, Ribár János ceglédi evangélikus lelkésszel, Scheiber Sándor főrabbival és még másokkal is beszélgetett a riporter a gyász kérdéséről. Ez a téma valamilyen formában minden embert érint, hiszen a halál tényével előbb- utóbb mindenkinek szembe kell néznie. A szeretett személy elvesztése miatt érzett fájdalmat általában az ember legbensőbb ügyének tartjuk. Ha azonban a gyászoló magára marad bán®-’ táúal, súlyos és maradandó személyiségtorzulást is szenvedhet. A fel nem dolgozott gyász olyan az ember lelki világában, mint a halott test az ember szervezetében, amely mérgezést okoz. Ezt állapította meg a műsorban a pszichiáter. Nyilvánvalóan azért is alakultak ki a különböző gyászszokások, hogy a gyászoló fájdalma ezek között oldódjék. A főrabbi az ótestámentomi szokásokról beszélt, a néprajzkutató pedig a magyar falu népének itt- ott még megtalálható gyász-szokásairól adott képet. Ezek elsősorban mind azt a célt szolgálják, hogy a gyászoló ne maradjon egyedül, hanem közösségben gyógyuljon veszteségélményéböl adódó lelki sérülése. Hiszen aki szeretett hozzátartozóját vesztette el, úgy érzi, mintha a lelke egy darabját szakították volna le. A sérülést ki kell heverni, a görcsnek fel kell oldódni. KELL-E EGYÁLTALÁN TÖRŐDNI A GYÁSZOLÓKKAL? Nem jobb-e magukra hagyni, nem zavarni őket abban, hogy önmagukban feldolgozzák a fájdalmat. Vannak, akik azt mondják, hogy nem szükséges, nem is lehetséges a részvét erőtlen szavaival vigasztalni. Sokszor nem tudunk mit mondani, Vagy nem tudunk mit kezdeni mások részvétével. A marxizmus nem is kíván vigasztalni. A tapasztalat mégis az, hogy az emberek túlnyomó többsége keresi a vigasztalást. Ezért van az, hogy a temetéseknek kb. 78%-a egyházi temetés. Az egyház igehirdetésében tudatosan és szándékosan vigasztalni akar. így akar segítségére lenni annak az embernek, akit veszteség ért. Természetesen az is sokat segít a gyászolónak, amit a modern pszichoterápia alkalmaz. Fontos tehát az, hogy hagyni kell a gyász folyamatát végigfutni, sőt azt elő kell segíteni. Foglalkozzék a gyászoló az elvesztettel, viselje a gyász jeleit. Jelentős a sírlátogatás, sírápolás, az ott töltött idő. Beszéljen az elhunytról. Ez mind segíti a feloldódást. Számunkra, keresztyének számára azonban mindezeken túl a legnagyobb vigasztalást mégis a feltámadás reménysége adja. Az a bizonyosságunk, hogy nem vész el, akit szerettünk, s az elvesztett kapcsolat még helyreállhat az Isten országában. Az egyház ennek az evangéliumnak a hirdetésével áll oda a gyászoló mellé. Vető Béla AZ EVANGÉLIUM VESZÉLYE, HOGY IDEOLÓGIÁVÁ TORZÍTJÁK A Finnországi Evangélikus Egyház svéd nyelvű egyházkerületének püspöke, John Vikström, szokásos őszi helyzetfelmérésében az antiintellektualizmus veszélyétől óvta az egyházat. Véleménye szerint kapcsolat van értelmiségiek elidegenedése és a világról alkotott új kép megfogalmazása között, melyet a nyugati technikai civilizáció helyére akartak tenni, mivel válságba jutott. Az új világképet a neoszubjektivizmussal jellemezte a püspök. Ez azt jelenti, hogy hangsúlyozzák a belső tapasztalatokat és az egyéni megújulásban . A püspök azonban hangsúlyozta, hogy az antiintellektualizmus sem a vallásnak, sem az egyháznak nem használ. „A keresztyén hit hajlamos arra, hogy olyan feladatokat végezzen, melyek veszélyt jelentenek az igazi evangéliumra” — mondotta Vikström püspök. Az elmúlt évtizedben a harmadik hitágazatot, a Szentlélek munkáját és a keresztyén életet kezdték hangsúlyozni, egyúttal pedig az első hitágazat háttérbe szorult Ez utóbbi jól beleillett az anti-intellektuális irányzatba. „Az első hitágazat jelentőségének elhomályosítása azt eredményezi, hogy háttérbe szorítja a teremtő Istent, s keresztyéneket és nemkeresztyéneket egyaránt saját célja érdekében használ ki. Ez az emberi értelem lebecsülése, melyet pedig Isten használni tud, nem az emberek ijesztgetésére, hanem a földi élet előmozdítására és védelmére. Ilyen esetekben az evangélium tölti be azt a vákuumot, melyet az értelem távozása jelent. A megváltás üzenete világ- magyarázattá lesz, elmélet az emberről, természetről és társadalomról. Az evangélium az egyéni és a közösségi élet szabálygyűjteménye lesz, vagyis ideológia” — mondta a püspök. „Ha azonban az evangélium a törvény és az értelem helyét tölti be, akkor a saját helye üres lesz. Akkor a megváltás üzenetét nem akarják hallgatni az egyházban. Ha az evangélium elnémul, akkor ez azért van, mert a világ magyarázatává és ideológiává köveseden.” Igazi isten lisztelet Rm 12,1—5 SOK MINDENÉRT LEHET, SŐT KELL IS ÁLDOZATOT HOZNI. Felfedezésért, találmányért, sportteljesítményért, szabadságért, a családéit, lakásért, jólétért, és még hosszan sorolhatnánk. Az áldozatot, önfeláldozást kétféleképpen szoktuk értékelni: értelmes, vagy értelmetlen. Mely áldozat értelmetlen? Erre nem olyan könnyű felelni, mint ahogy első hallásra tűnik. Talán azt mondhatjuk: az, amely az önfeláldozó egyénnek esetleg nem, de a környezetnek, az emberi közösségnek kárára van. Vagy mind az egyénnek, mind a közösségnek haszontalan. Ezt azonban sokszor csak hosszú idő múltán lehet helyesen megítélni. Igénk azonban sokkal többet mond. Pál a levélben eddig arról beszélt, hogy Isten mekkora áldozatot hozott értünk Krisztusban. Végtelenül nagyot. Mit adhatunk mi cserébe? Mivel hálálhatjuk meg Isten végtelen szeretetét? Csak egyet tehetünk. Nem kérdés, hogy értelmes-e vagy értelmetlen. Mindenünket, egész lényünket felajánljuk, odaszánjuk neki, és azért a világért, amelyet Krisztusban végtelen áldozattal szeret. Nem adhatunk kevesebbet. Nem lehet részben, vagy csak egy időre. Kicsivel kevesebb is semmi. Ezt jelenti az okos istentisztelet. Ha kevesebb: hiábavaló és oktalan. ÁLDOZAT NÉLKÜL NINCS GYŐZELEM — ezt könnyebb mondani, mint önmagunkat napról napra Istennek felajánlanunk. Krisztusnak is könnyebb lett volna. Nekünk pedig az 0 példája nyomán könnyebb. önző, vagy hiábavalóságokra áldozó embertársaink szava és példája azonban visszatarthat az igazi és helyes áldozattól. Eléggé elkeserítő sokszor, hogy jó tett helyébe semmit sem, vagy esetleg rosz- szal várhatunk. Félünk attól, hogy áldozatunk hiábavalónak bizonyul, és azt várjuk, hogy a világ igazodjék hozzánk. Idő előtt nem fog, majd csak a dicsőségben visszatép Krisztushoz. Pedig nem kell félnünk. Azért sem, mert az okos istentisztelettől értelmünk, gondolkodásunk megújul, azért van szükség, hogy addig is ott igazíthassunk rajta, ott segítsünk és szolgáljunk, ahol valóban kell. A HIT ÁLTAL MEGÚJÍTOTT ÉRTELEMMEL, életszemlélettel először azt látjuk be, hogy minek nincs értelme. Sorsok és emberek vannak előttem, nyilván e sorok olvasói előtt is. Olyan jó lenne rajtuk segíteni, de amíg saját maguk nem jutnak döntő elhatározásra, addig minden jó szándék eredménytelen. Szinte szállóigévé lett közöttünk az Ószövetségnek az a megállapítása, hogy „a bölcsesség (kezdete) az Űr félelme”. Isten tehát egész gondolkodásunkra igényt tart. Ezt tudva, milyen jó lenne akaratát minden helyzetben ismerni. Nem kell hozzá semmilyen különleges képesség. Ez nagy bizalom és kitüntetés Istentől, az igazi, helyes istentisztelet következmériye és jutalma. A helyes életszemlélet birtokában nem tartjuk magunkat nagyobbnak és fontosabbnak a valóságosnál. Még úgy sem, hogy a másikat kisebbítjük, csak hogy a kellő különbség meglegyen. Ezzel, szemben helyes önismerettel fel tudjuk meríti, hol van igazán szükség ajtár mindén eddigit meghaladó áldozatunkra. Ha nehéz is, nem lehetetlen, mért Isten mindig új erőt ad. Ne,féljünk kérni! AZ OKOS ISTENTISZTELETNEK, az Isten akaratából való áldozatnak végtelen sok lehetősége van. Kinek-kinek „testre szabottan”. Csak észre kell vennünk. Hányszor szeretnénk valami nagy dolgot cselekedni az „Úrért”! Olyat, amilyet csak mi tudunk. És mulasztásainkat esetleg már későn vesszük észre, ha nem tudjuk, ha nem is akarjuk tudni, hogy Isten milyen feladatokkal bízott meg. — Egyek vagyunk Krisztusban, mint család, gyülekezet, egyház és keresztyén- ség. Egységben az erő. Igen, mert egy Krisztusunk van, aki végtelenül hatalmas. De mi van az egyes tagokkal? Elégtelen működés, kihagyás a legkisebb gyülekezetben is milyen gyakran fordul elő. Együtt Krisztus teste vagyunk, ebbe a képbe mindenki belefér, ezt nem olyan nehéz elfogadnunk. Én magam milyen tagja vagyok? Mit tehetek azért, hogy a család, a gyülekezet, az egyház többi tagja is áldozatos, józanul megújult értelmű, normális működésű tag legyen az egyház és társadalom közösségében? Itt van helye az áldozatnak, az igazi, őszinte, valóságos istentiszteletnek! Krisztus minden követője kiveheti részét a szolgálatból. ifj. Szcntpétery Péter Imádkozzunk Úr Jézus Krisztus! Te önként értünk életedet áldoztad. Mi pedig segítség helyett gyakran csak azt mérlegeljük, hogy ki és mikor érdemes a mi áldozatunkra, ha áldozat egyáltalán. Nem állhatunk meg itt; Kérünk, újítsd meg gondolkodásunkat, életszemléletünket, egész életünket! Segíts, hogy ezáltal megismerjük és cselekedjük akaratodat, és gyülekezetünknek, egyházadnak hasznos és hűséges tagjai legyünk. Ámen. KBK-FELHÍVÁS AZ EGYHÁZAKHOZ ÉS BÉKEMOZGALMAKHOZ A Keresztyén Békekonferencia elnökségének ülése a hollandiai Leeuwenhorstben felhívással fordult a békemozgalmakhoz, hogy ideológiai különbségeik ellenére közösen fáradozzanak egy atomháború elhárításán. Az elnökség felhívja az egyházakat, „korlátlanul támogassák a békemozgalmakat, forduljanak szembe a hatalmon levők őrültségével, és fáradozzanak azon, hogy a ma annyira általános cinizmus és kilátástalan- ság új reménységgé változzék”. Az elnökségi ülés fő témája á fokozott nukleáris fegyverkezés volt, amely nemcsak Európát, hanem az egész világot fenyegeti. Az elnökségi ülés résztvevői — harminc egyházi vezető tizenöt keleti, nyugati és harmadik világbeli országból — az ENSZ főtitkárához intézett levelükben felhívással fordultak az ENSZ-közgyűléshez, nyilvánítsa ki: az emberiség ellen elkövetett megbocsáthatatlan bűn egy esetleges első nukleáris csapás. Dr. Tóth Károly református püpsök, a KBK elnöke szerint ez a figyelmeztetés természetesen a szocialista országoknak is szól. Dr. Gerhard Bassarak proíesz- szor (NDK), elnökségi tag, kijelentette, hogy a Keresztyén Béke- konferencia a maga részéről nem támogatja a Német Demokratikus Köztársaságban az iskolai honvédelmi oktatást, de a katonai szollat megtagadását sem tekinti a békéhez való hozzájárulásnak. „Mindent elkövetünk a háború elkerülése érdekében, hogy ilyen módon fölöslegessé tegyük a fegyveres szolgálatot” — mondotta Bassarak professzor. /
