Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-04-12 / 15. szám

Peskó György szerteágazó, színes művészi tevékenységében sajátos helyet foglal el a Homérosz Kórus vezetése.

Már évekkel ezelőtt feltűnt nekem: az orgonáról, Bachról való beszélgetés közepette váratlanul a Homérosz Kórusról kezdett beszélni. Az is feltűnt, hogy a nagy orgonavirtuózt nemcsak, mint zenei probléma izgatja a vak emberekkel való muzsikálás feladata —, hanem valami sajátosan mély emberi érzés köti ezekhez a szomorú sorsú, de éppen nem alacsonyabb értékű emberekhez. A Kórus tagjai, mint emberek is érdeklik őt. Barátjuk a szó legnemesebb értelmében. Sorsuk, hangulataik, örömük és bánatuk is foglalkoztatják őt. Több ez nála, mint egy sajátos művészeti feladatvállalás, vagy valami különös hobbi. Talán az is a magyarázata ennek, hogy gyermekkori balesete kapcsán csaknem a sorstársukká lett...

A Fogyatékosok éve alkalmából természetszerűen fordul egyházunk érdeklődése Peskó György ezen munkája felé és ezért kerestük meg kérdéseinkkel.

Mi a zene szerepe a vak emberek életében?

' Az emberekkel való kapcsolat egyik formája a zene. A vizuális érzékszerv elvesztésekor az akusztikus lép a helyébe. A vakok tapintás és hallás útján érzékelik a világot. Teljesen helytelen őket „világtalannak” nevezni. Nekik is megvan a maguk világa. A vak embereknél a zene egyfelől akusztikus világérzékelés, másfelől akusztikus reagálás a világra. Mindebből következik, hogy számukra a zene elemi szükséglet! Zenélésük őszintébb és mélyebbről jövő, mint a mienk.

Hogyan és mikor kezdődött kapcsolatod a Kórussal?

Tizennégy évvel ezelőtt kezdtem el ezt a munkát. Ezalatt több mint 100 koncertet adtunk. A hazai szereplések során sok nagy evangélikus gyülekezetben is megfordultunk (Budavár. Fasor, Békéscsaba, Orosháza. Kondoros, Mezőberény, Pilis, Albertirsa). Külföldön is jártunk: Csehszlovákia, Románia, Finnország, Mint orgonaművésznek nem főterületem a karvezetői munka, jóllehet előbb szereztem meg a karvezetői diplomát, mint az orgonaművészit — mondja a művész, akinek karvezetői ambícióit éppen a Homérosz Kórus bontakoztatta ki, és akinek odaadó irányításával az együttes elnyerte á Kiváló Együttes címet.

Hogyan tanítod és vezeted a kórust?

Bár „vezénylésről” ez esetben nem lehet szó, de valaki megfiA Homérosz Morus

Beszélgetés Peskó Györggyel, a Fogyatékosok éve alkalmából

gyelte, hogy egy koncerten mintegy 34-féle jelzést használtam. Az ő esetükben beinteni nem lehet, de vannak más módszerek: lihégés. szuszogás, számolás (egy ütemet előre számolok maid ők számolnak egy ütemet és azután kezdjük), az elölállók érzékelik a kéz „szél járását” is. Náluk az akusztikus benyomások fontosak, ezért vagy elzongorázom a müvet, vagy meghallgatjuk lemezről

válnak a látó emberekkel. A sikerélmény tökéletes rehabilitációt jelent.

— Gondolom, számodra a tapssal nem ér véget a koncert, még számos gyakorlati feladat vár.

Valóban. Gyakorlati dolgok egész sorát kell előkészíteni és megoldani. Ilyen pl. az utaztatás, az étrend összeálítása (rántott hús ósszevágása, zaftos étel ne legyen). Külön gond, ha éjszaka

A Homérosz Kórus a finnországi Lahtiban

vagy magnóról. Vagy egyszerűen elkezdjük énekelni. Tulajdonképpen előny, hogy ők nem a papíron találkoznak a zenével, nem azt látják, hogy itt áll egy egyvonalas é-hang, negyed, nyolcad, hangjegy stb., hanem mindjárt a teljes zenét hallják kész előadásban, dallam, szöveg, ritmus együttesét egyszerre kapják. Nem kell a kottából kapott vizuális képet akusztikussá átfordítani. Döntő a művel való első találkozásuk. Ha megtetszik nekik, ha lelki rokonságot éreznek a művel, akkor már könnyű dolgom van ...

Milyen műveket énekeltek?

Schütztől, Bárdoss Lajosig mindent énekelünk. Lelkületűknek azonban inkább a romantikus zene felel meg (Brahms, Schuman, Mendelssohn), erre ráéreznek. Technikailag is egyszerűbb, mint a polifónia.

A kórusnak jelenleg 32 tagja van. Életkoruk 17—65 között váltakozik. Heti 2 próbát tartunk. Szeretnek szerepelni. Hálásak a tapsért. Ilyenkor egyenrangúvá

érünk haza: a néptelen utcákon nem számíthatunk segítségre. Ilyenkor 10 taxit rendelek a pályaudvar elé.

— Milyen a lelki világuk?

Kedélyes, vidám, kiegyensúlyozott társaság. Egy-egy vidéki kiszállás során, 150 km-es autóbuszozás után Budapestig énekelnek. Foglalkoztatásuk jól meg van szervezve: kosárfonás, kefekötés, könyvkötés, telefonközponti munka, mint masszőrök, hangszerjavítók is dolgoznak (a rádió és tv zongorahangolója is vak, és kiválóan végzi munkáját).

Részben intézetben, részben albérletben laknak, de sokuknak saját, szépen berendezett lakása van. Jól öltözöttek, ápoltak.

— Milyen a viszonyuk veled?

Ügy érzem, hogy befogadtak —

ami nagy szó... A másfél évtized alatt közösséggé kivácsolód- tunk össze. Hálás és örömteli dolog közöttük dolgozni. Bár a tanítás közben sok a kínlódás, de az előadás mindig kárpótol. Köztük elfelejtem a problémáimat, és tőlük mindent visszakapok.

Szakmai tekintélyem van. Minden orgonaestemen ott vannak. Egyik lány pl. azt kérdezte: „Mit csinál a lábával?" Erre elmagyaráztam a lábhegy és sarok használatát az orgonapedálon. Másnap lelkesen újságolta: — „Otthon én is kipróbáltam a lábjátékot.”

Kell egy bizonyos keménység a próbákon. Állandóan foglalkoztatni kell őket, különben szétesik a társaság. Van humoruk. Zsi- valy esetén egyszer azt kérdeztem:

— Mi van itt?

— Vaklárma — válaszolták.

Most éppen lemezfelvételre készülünk: Schütz-, Kodály-, Bárdos-műveket énekelünk. Enrjek kapcsán jegyezték meg:

— Ne féljen karnagy úr, minden jól fog menni, vakon követjük.

Befejezésül így summázza a vakok gondoskodásában megtett óriási fejlődést: /

Közel 40 ezer vak ember él

Magyarországon. Ügyük ma szervezetten jól van felkarolva: foglalkoztatottság, iskoláztatás, rehabilitáció vonalán. Társadalmunk és egyházunk célja teljesen azonos: feladatunk az emberi segítés, egyházi szóval a diakó- nia. Gondoljunk rá, nincs még messze tőlük a fehér botos, vak koldus — akit gyermekkorunkban láttünk. Ma pedig már legnagyobb részük rendezett körülmények közt él, ami a társadalmi gondoskodás eredménye.

Köszönjük Peskó Györgynek, hogy bepillantást engedett szép és érdekes munkájába és kívánunk sok erőt és sikert a továbbiakban is.

(A televízió március 28-án, szombaton este a ,,Sorstársak”-so- rozatban beszélgetett Peskó Györggyel a Homérosz Kórusról.)

Gáncs Aladár

Szeretjük őket

Vasárnap délután a mezőberé- nyi I. kerületi gyülekezet lelké- szi hivatalában gyülekeztünk, a békéscsabai szeretetotthont készültünk meglátogatni. Mi fiatalok nyolcán voltunk, de öt idősebb ember is jött velünk. Mi fiatalok nyolcán voltunk, de öt idősebb ember is jött velünk. Mi gyerekek nem nagyon ismertük egymást, hisz voltak köztünk olyanok, akik már három éve konfirmáltak, és voltak, akik idén vesznek először úrvacsorát. Ezért a légkör kissé feszült volt, de induláskor már kezdett feloldódni. Érkezésünkkor nagy szeretettel fogadtak bennünket, az Otthon vezetője és lakói egyaránt. Átadtuk gyülekezetünk természetbeni ajándékait: több mint 300 tojást, sok befőttet, babot, levestésztát. Először az Otthon épületeit néztük meg. Kettő, három- és négyágyas szobákba néztünk be. Nagyon megható volt,

mert itt úgy élnek az idős emberek, mint egy nagy család, és minket is szinte családtagoknak tekintettek. A társalgóban egy kis műsort adtunk elő. Szavaltunk, bibliai történeteket meséltünk és közben énekeltünk. Mi nagyon szeretünk gitárkísérettel énekelni, úgy láttuk, hogy ez az időseknek is tetszett. A műsor után süteménnyel kínáltak meg bennünket. Volt akivel beszélgettünk, sőt az egyik idős néni énekelt is nekünk. Az idő hamar elröpült, de rám ez a nap nagyon nagy hatással volt. Azt hiszem, a többiekre is. Egyhamar biztos nem felejtjük el. Ezentúl szeretnénk ezeket az idős embereket is szeretni, akik közel is vannak hozzánk és látogatásunkat — szavuk szerint — mindig örömmel fogadják.

Mülek Anna

mezőberényi konfirmandus

FOGYATÉKOSOK OTTHONA CISZJORDÄNIÄBAN

A Herrnhuti Testvérgyülekezet a ciszjordániai Ramallahban (Jeruzsálemtől 22 kilométerre északra) szellemileg fogyatékos arab fiatalok részére rehabilitációs otthont nyitott. A testvérgyülekezet 1960 óta tevékenykedik Palesztinában. Először számkivetett lep- rásokkal foglalkoztak, de mivel a

betegség ma már gyógyítható, más munkaterületet választottak. Az otthon fenntartásáról a testvérgyülekezeti szövetségnek mind a tizenhét tartománya gondoskodik, az adminisztrációt a Bad Boll-i (Német Szövetségi Köztársaság) központ végzi.

Népművelés művészi szinten

Bcmffy György monodrámája Sütő András írásai alapján

A „MONODRAMA” ÜJ MŰFAJ. A színpadon egyetlen színész játszik. Neki kell okos dramaturgia segítségével, nagy műveltséget igénylő b eleérzéssel egy egész este lekötni hallgatói figyelmet. Úgy kell lekötnie, hotfy maga szinte eltűnjék és valaki más folytasson párbeszédet a nézőtér közönségével. Valaki népünk nagyjai közül a múlt vagy a tér távlatából. így jelent meg két évvel ezelőtt Bánffy György érdemes művész hitető és hiteles tolmácsolásával az ezerhatszázas évek emlékíró erdélyi államférfin, Bethlen Miklós, a „Noé galambja” című monodrámában, és így hozta közénk most a messzi és mégis oly közel Transszilvániából korunk egyik legnagyobb magyar íróját, Sütő Andrást, az újjávarázsolt pesti Vigadó színpadán „Nagyenyedi fügevirág” címen a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseményeként.

„A fügéről tudós emberek mondják, hogy virágát sohasem hullatja el, hanem. — mint a reménység magzatát — körül veszi azt gyümölcsével. Ilyenek vagyunk, akik akármilyen kicsiny érték megőrzésére vállalkoztunk” — mondja az író. A monodrámában csekélynek tűnő nagy értékek fügevirágát öleli körül magas szintű művészet formájában az értékőrző reménység.

A MONODRAMA ANYAGÁT a romániai magyar író „Anyáik, könnyű álmot ígér” című naplójegyzete és úti tűnődésnek nevezett másik írása, a „Nagyenyedi fügevirág” szolgáltatja Romhá- nyi László és munkatársai gondos válogatásában. Mi történik a színpadon? Egy író emlékezik, tűnődik és vall íróasztala mellett, de úgy, hogy gondjai részesévé teszi az odafigyelőt. Vékony selyemfonál ez a történet. Eltakarják a ráfűzött életképek, vallomások gyöngyszemei. Mégis ez fűzi őket gyöngysorrá. A színpad felett megjelenő vetített képek, a köz beiktatott folklór — népdal, ballada, furulyaszó, tánc — csak tagolja a gyöngysort, és kiemeli a gyöngyszemek tiszta, fényét. Gyöngyszemek bizony a Sütő András írásaiból kiválogatott szakaszok. Bánffy György nem olvasta, hanem — mintha maga az író mondaná — szabadon mondja. Elő, a hallgató figyelmét élénkítő, szép előadásban szólal meg ajkán Sütő András Tamási Áronnál iskolázott s onnan még tovább is jutó gyönyörűséges stílusa.

Az író tehát íróasztala mellett ül. Lenyomja magnetofonja billentyűjét. Emléket idéz. — „Egy napon így szólt anyám: Írhatnál rólunk is valam\ könyvet. — Milyen könyv legyen az: vidám, vagy szomorúságos? — Igaz legyen — mondta. Nem vigasztalónak, hanem tanúságképpen egyről s másról, ami megesett velünk. — Ez nekem is gondom — adtam meg magam. — Hallgass arra a gondra, s álmod könnyű lesz!” — Kattan a billentyű. Visszapereg a szalag és egymás után többször hangzik: igaz legyen . . . igaz legyen . . .

IGAZ LEGYEN... ez lesz az est alaphangja, a monodráma expozíciója. Mintha csak magának mondaná, úgy peregnek a színész ajkáról az író szavai. Tanúi, részesei leszünk tűnődésének. Az est első felében a, szülőfalu. Pusztakamarás elevenedik meg előttünk a „köny- nyű álmot ígérő” édesanyával és a jobbágyszármazék édesapával, akit a párt álarcát magára öltő úrhatnám kapzsiság kulák-listára helyezett, otthonából kitúrt, hogy oda végül mégis visszakerüljön.

Az író egy csak negyedrészben magyar nemzetiségű faluban sajátítja el a „küszködő nyelvet”, „e színes bóját a vizek hullámzásában”. Így kezdi: „Alig százötven főnyi közösségtől tanultam magyarul. Olyantól, amelynek Balassija, Csokonaija, Arany Jánosa, nyelvújítója és nyelvcsősze a mindenkori tiszteletes úr volt, régi fegyvertársaival: Károli Gáspárral és Luther Mártonnal, kinek zsoltárklapanciáit fújtuk minden vasárnap a templomban. Így énekelve, ha nem is nyertük el a feltámadást, a hozzá vezető legrövidebb utat: a kihalást elkerültük." Anyanyelv és megmaradás — ez az est nagy témája.

Az est második felének kezdetén ismét megszólal a hangszalag: Igaz legyen... Itt ritkábban jelentkezik a közbeiktatott folklór mint tagoló és összekapcsoló elem, de a „Nagyenyedi fügevirág” szinte minden sora megszólal. Gyermekkori emlék merül fel 1940-ből. A bécsi döntés következtében kétharmadára csökken a mezőségi falu népessége. „Elvándorolt a cipész, a kerekes, a kovács, a szűcsmester — az egész iparunk! —, továbbá hét nagybátyám, kilenc unokatestvérem, öt nagynéném. el a tanító is családostul.” Ebben az időben kerül az iró Nagyenycd- re. a híres Bethlen Kollégiumba tanító- jelöltnek egy szalmazsák tetején.

„A falu végén valaki azt mondta: ne menjünk sehová, mert jő, úgymond, szembe velünk, tán épp a kanyaron túl a második világháború. Jenei Sándor tiszteletes uram, kinek oldalán a szilváslepényt majszoltam, úgy vélekedett, hogy az nem baj, mert mögöttünk az Isten.” Enyedre érkeztekor leül fonott kosarára a Kollégium udvarán a falusi kisdiák, Bethlen Gábor kései pártfogoltja. A bejárat felett meglátja a Fejedelem mellszobrát. „A kőarcú embert válla közé húzott nyakával — még most is védekező okos állapotban — de már lova nélkül, amely méneseinkkel együtt legendának rúglatott el az időben. Emléknek, amit ki se köptünk, meg se emésztettünk. S itt maradt a Fejedelem gyalogosnak, mint jómagam is, száguldó veszedelmek között.” Hozzá intézi felgyülemlett érzelmeit. „Az akkori időknek lehetett volna jobbágyi panaszlevele.” Múlt emléke, jelen keserve, jövő gondja szólal meg ebben a „panaszoslevélben”. Így fejezi be: „Nem fölfelé, lefelé török, Uram; vissza azok közé, akik könnyeikkel egész rózsákért eket nevelhetnének ...”

AZ ELŐADÁS VÉGÉN az író lelép a színpadról, hogy a közönség sorai elé álló színésznek adja át a szót. A színész ott is az író szavait szólaltatja meg: „A színpadon beszélni annyit jelent, mint cselekedni. A 175 éves (kolozsvári Állami Magyar Színház) ezért volt s lett buzdító cselekedet — cselekvésképtelen időkben. Esőben tűz, aszályban víz; minden, aminek a szája be nem fogható. Ama nyugtalan, tiltakozó vagy igenlő, tanitványcsöditő pörös száj.”

Az este fél 11 órakor kezdődő előadás résztvevői túlnyomó részt huszonéves fiatalok. Ők már nem az idősebb nemzedék trianoni kormosüvegén át néznek Erdélyre, mint ahogyan a napfogyatkozást szokták nézni, hanem Sütő András elgondolkoztató, lelkiismeretet mozgató írásainak tükrében. Ne hunyják be szemüket!

A nyomtatott színlap kissé mentegeti az estet, amikor azt kísérletnek nevezi arra: „színház, folklór miképpen egészülhet ki vetítéssel, vállalva az ismeretterjesztés vádját is, amelyet mi inkább a köz művelésének missziójaként értékelünk." A művészi szintű népművelést vállalni lehet, nem vádként, hanem misz- szióként. Köszönjük a színművésznek és a színvonal tekintetében hozzá igazodó lelkes fiataloknak, hogy — vállalták a missziót. Benczúr László