Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-03-15 / 11. szám

XLVI. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 1981. március 15.

. Ára: 4,50 Ft.

ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP

Megelőzhetctlcn

VANNAK KÖZÖTTÜNK EMBEREK — s talán sok esetben mi is közéjük tartozunk —, akiknek szinte egyetlen életcéljuk az, hogy megelőzzenek másokat. Ha ez az életcél tisztességes, tehát másokért való, akkor nem szólhatunk semmit, sót el kell ismernünk: az ilyen ember nem él hiába.

Vannak azonban olyanok is — s talán nemegyszer mi is közéjük tartozunk —, akik önzőén, erőszakosan elözgetik társaikat, nem válogatva az eszközökben, a módszerekben. Karrieristáknak, gátlástalan szerencselovagoknak szoktuk mondani őket, vagy valami hasonlónak. Személyiségük, tevékenységük kisugárzása romboló: sérti mások méltóságát, jogos érdekeit, és szétzilálja azt á közösséget — család, munkahely —, amely körülveszi őket.

Az országutak rémének szokták nevezni azokat, akik egyszerűen képtelenek elviselni azt. hogy valaki megelőzze őket. Ök azok. akik minden közlekedési szabályt felrúgnak, mindent kockára tesznek — a mások és a maguk életét is — azért, hogy az elsők lehessenek. Ök azok, akik gátlástalanságukkal rongálják a közlekedésben társaik idegeit, s róluk olvasható a napilapokban szomorú gyakorisággal ez a néhány szó: ,,szabálytalan előzés közben..*”, „a vétlen gépkocsivezető és utasai a helyszínen meghaltak...”

SAJNOS EZ A GÁTLÁSTALANSÁG gyakran jelentkezett és jelentkezik az egyházi, a lelki élet területén is. Itt is voltak és vannak olyanok, akik mindenkinél „hívőbbeknek”, tökéletesebbeknek, különbeknek vélik magukat. Ök azok, akik saját maguk által elképzelt „magasságukból” nézik, illetve lenézik, itélgetik meg a szerintük kárhozatba rohanó felebarátaikat s megoldásként csak egyetlen receptet hajlandóak ajánlani: mindenkinek el kell jutnia a „tökéletességnek” arra a fokára, amelyre ök már eljutottak. Az ilyen „kegyetlen ke- gyességi” irányzatok képviselőinek károkozását nem lehet — sohasem is lehetett — számszerűen kimutatni, de 'azt észrevételezni, hogy mennyi kárt okoztak és okoznak az egyház missziójának, szeretetszolgálatának, azt már nagyon pontosan.

MINDEZEK ELLENÉRE: a mindennapi életben és a mindenkori keresztyén gyülekezetekben az előzőeknél sokkal nagyobb számban találhatóak meg azok, akiknek magatartása éppenséggel ellentétes az előbbiekéhez képest. Őket viszont — talán éppen magukat — sokszor a gátlástalanság, az önmarcavgoló bizonytalanság jellemzi.

Az ilyen típusú ember belső őszinteségéhez ritkán fér kétség; az, hogy úgy gondolják: minden pillanatuk, minden akarásuk körül van véve a létüket meghatározó korlátokkal és ezért nem is tehetnek mást, mint elszenvedni önmagukat, jelen és jövendő sorsukat, mindenképpen az őszinte önfelmérés jele lehet.

Ennek a gátlásosságnak, öngyötrő életútnak vagy egyszerű kishitűségnek sokféle megnyilatkozási formáját felsorolni, reménytelenül képtelen feladat. Az, de azért legyén szabad két, mindnyájunk által nagyon szeretett ember öngyötrő szavait, mondatait lejegyeznünk: Arany Jánosét és Luther Mártonét.

A költő fiatalkori, családi tragédiáktól (apja megvakulása, édesanyja hirtelen halála) önvádlóan gyötrődve, a szabadságharc bukása miatt önmagát és másokat hibáztatva írja meg „Kertben” című versét s benne ezt a négy sort: „Közönyös a világ... az ember / Önző, falékony húsdarab, / Mikép a hernyó, telhetetlen, / Mindég előre mász s harap.” (Sic!!!)

A reformátor pedig ugyancsak életének fiatalabb korára emlékezve láttatja meg ugyanezt — egy másik síkon: „Ismerek egy embert, aki azt tanúsítja, hogy sokszor rettenetes kínokat állott ki. Igaz ugyan, hogy csak rövid ideig, de olyan rettenetes, olyan pokoli módon, hogy azt szó ki nem fejezheti, toll le nem Írhatja, ha maga is át nem élte. Ha fél vagy csak egy tized órával is tovább kellene azt az embernek elszenvedni, tönkre menne bele és a csontjai is porrá zúzódnának. Ilyenkor iszonyatos haraggal jelenik meg előtte Isten s vele együtt az egész teremtett világ. Nincs menekvés sehová, nincs vigasztalás sehol: sem kívül, sem belül; minden csak vádol bennünket. Az ember pedig kétségbeesetten jajgat: ,Én már azt gondoltam ijedtemben, hogy eltaszitottál magadtól’ (Zsolt 31,23). Bátorsága pedig nincs, hogy könyörögjön: JJram, ne feddj meg haragodban’ (Zsolt 6,2).”

EZEN A VASÁRNAPON, amikor — az ősi szokás szerint — istentiszteleteinken a 23. Zsoltár 6. verse: „Gondolj, Uram, irgalmadra és kegyelmedre, melyek öröktől fogva vannak", hangzik el bevezetésképpen, mi, akik egyszerre vagyunk gátlástalanok és gátlásosak; akik úgy gondoljuk, hogy az a dolgunk, hogy mindenkit mindenáron meg^ kell előznünk, másszor pedig azt, hogy minden hibánk, minden bűnünk megelőz bennünket, akik másokra való tekintet nélkül vagyunk mérhetetlenül magabiztosak s ugyanakkor az emberségünk korlátái rettentenek meg bennünket; akik gyakran ítélgetjük el, nézzük le felebarátainkat és még gyakrabban esünk kétségbe önmagunk

fölött, halljuk és értsük meg Pál apostol szavait: ........amikor még

er

őtlenek voltunk, még idejében halt meg Krisztus értünk, istentelenekért. Hiszen még az igazakért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán vállalja valaki a halált. Isten azonban abban mutatta meg rajiunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk” (Rm 5,6—8).

Mert mi mindenkit megelőzhetünk — másokat gátlástalanul, magunkat önmarcangolóan reményvesztetten —, de Istent? Istennek Jézus Krisztusban megtalálható szeretetét sohasem!

Vámos József

Fogadás a Győr-Sopron megyei Tanácsnál

Február 18-án Lombos Ferenc, a Győr-Sopron megyei tanács elnöke, Háry Béla, az MSZMP Győr-Sopron megyei első titkára, or- szággyűlési képviselő, valamint Fördős Andrásáé, a Hazafias Népfront Győr-Sopron megyei titkára fogadta a megye területén levő egyházi vezetőket, köztük dr. Ottlyk Ernő püspököt, akivel az állam és az egyház jó viszonya helyi kérdéseit tárgyalták meg.

Egyházunk részéről jelen volt Bárány Gyula esperes és Sümeghy József espereshelyettes.

Bartók az ember

A NAGY ZENESZERZŐ SZÜLETÉSÉNEK centenáriuma alkalmával, Bartókkal az emberrel ismerkedünk. 1881. március 25- én született Nagyszentmiklóson, Torontál megyében. Apja, id. Bartók Béla földművesiskolai igazgató, maga is zeneértő ember. A szülők hamar felfigyeltek fiúk zenei érdeklődésére: jó zenei emlékezőtehetsége, biztos ritmusérzéke, abszolút hallása korán megmutatkozott. Az első zongoralec- kéket édesanyjától kapta. Már gyermekkorában komponál. 11 éves, amikor első nyilvános fellépése során saját műveit és egy Beethoven-darabot játszott. Pozsonyban, Erkel Lászlónál (Erkel Ferenc fiánál) folytatta zongora- tanulmányait. Akkor itt volt vidéki viszonylatban a legélénkebb zenei élet. Megismerkedett Doh- nányi Ernővel, akinek tanácsa nyomán érettségi után a közelfekvő Bécs helyett a pesti Zene- akadémián tanul tovább Thomán Istvánnál. 1901-ben nagy feltűnést kelt, amikor Liszt h-moll szonátáját adja elő egy növendék- hangversenyen. Hamarosan szívesen látott vendég lesz a pesti zenei társaságban. Megismerkedik Kodály Zoltánnal. Élete végéig csak négy zeneszerző hatása kísérte el Bartókot — állapítja meg Szabolcsi Bence. — : Bach, Beethoven, Liszt és Kodály. De kétségtelen hatott rá ezen kívül Strauss Richárd, Debussy, Schönberg és Sztravinszkij is.

A FŐISKOLAI ÉVEK legfontosabb élménye azonban, hogy felébred nemzeti-társadalmi öntudata. Az uralkodóház semmibe vette nemzeti önállóságunknak még formális jeleit is. Országosan magasra csapott a nemzeti lelkesedés és a Habsburg-ellenesség. Ez a fiatal Bartókot is magával ragadta. Magyar ruhát viselt, éles Habsburg-ellenes kijelentéseket tett, családjában nem tűrte a német nyelv használatát. Zenéjében is magyar hangot keresett („Pó- sa-dalai”, „Kossuth szimfóniája”). De magyarságának útja nem visz- szafelé a műveletlenségbe, nem a népies műdalhoz és a kávéházi nótához vezet, hanem inkább előre, a társadalmi haladás, az európai zenekultúra felé. Eközben nemcsak itthon, de külföldön is kezdik előadni müveit. Ö maga hangversenyeket ad Berlinben, Becsben, Párizsban, Angliában, Vecsey Ferenc hegedűművésszel Spanyolországban és Portugáliában járt. 1907-től zeneakadémiai tanár lett.

A DÖNTŐ FORDULÓPONTOT az jelenti fejlődésében, hogy megismerkedik a magyar népzenével. A népies műcfal világa, nem elégítette ki nemzeti törekvéseit. Kodállyal együtt megkezdi népdalgyűjtő -munkásságát. Világossá válik, hogy a magyar népdalkln- csen túl meg kell ismerkedni á szomszéd népek zenéjével is. Élete végéig mintegy 8 ezer népdalt gyűjtött. Elmondhatjuk, hogy felváltva járja a legeldugottabb falvakat, de Nyugat-Európa világvárosait is. Tehát egyaránt merít a népi zene kincseiből és a legfejlettebb európai műzene alkotásaiból.

1909-ben feleségül veszi Ziegler Máriát.

BARTÓK UGYANCSAK NEHÉZ ÚTRA LÉPETT, amikor a magyar népzene hatására valami egészen újat akart nyújtani a zenében. A korabeli magyar zenei életét egy kettősség jellemezte: a budapesti zenei intézmények a bécsi és a német zenei kultúrát terjesztették, miközben a vidéki városok zenei életét a cigányzene, a dilettáns nóta- és csárdás irodalom határozta meg. Csak nagy küzdelem árán vált lehetségessé, hogy egyesítse az európai kultúra javát a magyar kultúra javáAZ EURÓPAI EVANGÉLIKUS ÉS REFORMÁTUS EGYHÁZAK TANÁCSKOZÁSA HOLLANDIÁBAN

Február 18. és 24. között a hollandiai Driebergenben tanácskoztak 17 európai ország evangélikus és református egyházainak hiva-1 talos küldöttei a „Leuenbergi Konkordia” megvalósításáról teológiai és gyakorlati téren.

A „Leuenbergi Konkordia” (Egyezmény) 1974-ben került el-' fogadásra az európai evangélikus és református egyházak többsége által. Ez az egyezmény kimondja, hogy Európa evangélikus és református egyházai „egyház-közösségben” vannak egymással: azonosan értik és hirdetik az evangéliumot, végzik szolgálatukat a mai világban és mindent megtesznek azért, hogy ezt a köztük fennálló közösséget teológiai tanácskozások útján és gyülekezeti, egyházi életükben minél teljesebben megvalósítsák.

A Leuenbergi Konkordiát a mai napig 73 európai evangélikus és református egyház hivatalosan elfogadta és aláírta; más evangélikus és református egyházak csatlakozása folyamatban van.

A driebergeni „Kerk en VJereid” (Egyház a világban) református központban 75 hivatalos delegátus felmérte az 1974 óta eltelt évek teológiai tanácskozásainak eredményeit a reformáció két egyháza között, javaslatokat dolgozott ki a közöttük levő mély belső kapcsolatok gyülekezeti és egyházi életükben Való kifejezésére és a két reformációi egyház közös szolgálatára az ökumenikus mozgalomban és a mai világot foglalkoztató nagy kérdésekben. A hivatalos jelentések megállapítják, hogy Európa evangélikus és református egyházainak közös hitük alapján közös feleleteket kell találniok a mai időszerű politikai és társadalmi kérdésekre js, mindenekelőtt a békéért való felelősségben.

A fontos tanácskozáson egyházunkat dr. Nagy Gyula teológiai akadémiai tanár képviselte.

A RAJNAI EGYHÁZ ÜJ ELNÖKE

A Rajnai Evangélikus Egyház zsinata január 14-én Gerhard Brandt egyházfőtanácsost választotta elnökévé. A rajnai egyház létszámát tekintve Németországban a második. Brandt volt az egyetlen jelölt, 246 szavazatból 211-et kapott. Karl lmmer, az eddigi elnök nyugalomba vonul.

Gerhard Brandt 1921-ben született Breslauban (Wroclaw). 1971 óta egyházfőtanácsos. 1973- ban lett az oktatásügyek felelőse és a Protestáns Egyház (EKD) zsinatának tagja. 1976 óta elnökhelyettes. Brandt hadifogság után 1943—47 között tanult teológiát Heidelbergben, Erlangenben és Mainzban. A rajnai egyház iskolai munkáját* szervezte, majd 1959-ben Bonnban lett lelkész.

„Az egyháznak, most is mint mindig, a bűnösnek kegyelemből való megigazulását kell hirdetnie. Az olyan egyház, amely ezt az alapvető mondanivalót mással akarja pótolni, vakvágányra fut” — mondotta megválasztása alkalmából.

val, vagyis a „legősibbet összeegyeztesse a. legprogresszívebbel” — ahogyan Szabolcsi Bence mondja.

EBBEN A HELYZETBEN alakult meg az új zene híveinek tábora. Megalakul az „Uj Magyar Zene-Egyesület”. De a hivatalos zenei élet és zenekritika egyre el- utasítóbb Bartók műveivel szemben. Ez időben átmenetileg visz- szavonul a koncertezéstől és „íróasztala” számára komponál. Egyre közelebb kerül az új magyar irodalom és képzőművészet haladó képviselőihez (Ady, Móricz, Rippl-Rónai).

A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG IDEJÉN Dohnányival és Kodály- lyal együtt részt vett a Reinitz Béla vezette zenei direktórium munkájában. 1920-ban a jobboldali sajtó rágalmazza Bartókot. Ekkoriban külföldi letelepedésre is gondol, de végül itthon marad, mert a népzene Kelet-Európához köti. Külföldi hangversenyei nyomán világhíre rohamosan növekszik és itthon is kezdik „újra felfedezni”. 1923-ban másodszor nősül: tanítványát, Pásztory Dittát veszi el. Mind többet tesz a nemzetközi kulturális együttműködésért. A „Cantata profana” befejezése után írja: „Az én igazi vezéreszmém ... a népek testvérré válásának eszméje ...” Kereste a találkozást korának nagy szellemeivel (Thomas Mann, Karel Capek). 1940-ben nyugdíjaztatta magát zeneakadémiai állásából és úgy döntött, hogy a háború idejére elhagyja hazáját. Amikor 1940 októberében feleségével az Egyesült Államokba utazott, útját nem szánta végleges emigrációnak.

„AMI AMERIKÁBAN VÁR RÁ éppenséggel nem könnyű, sőt: életének legkeményebb próbatétele. Hangversenyei nem járnak a várt sikerrel, tudományos munkáját a Columbia egyetemen állandó bizonytalanság érzésével végzi...” 1942-ben beteg lesá (fehérvérűség, amit az orvosok sokáig nem ismertek fel. De 1943- tól javulás áll be egészségében, újra komponál. Anyagi gondjai megszűnnek. Ekkor alkotja utolsó remekműveit. 1945-ben 111. zongoraversenye néhány ütem híján még elkészül, de ez év szeptember 26-án a New York-i West Side Hospital-ban meghalt, mielőtt betöltötte volna 65. életévét.

VÉGÜL MÉG NÉHÁNY ECSETVONÁS Bartók portréjához. A kortársak vallomása szerint távol állt tőle egyinéségének mutogatása vagy megstilizálása. Őszinte és igaz ember volt. E bonyolult alkotóegyéniség mélyén egyszerű és közvetlen emberség lakozott. Középtermetű, idegesen törékeny alkat. Már gyermekkorában sokat betegeskedett. De zongorajáték közben átható tekintetű szemei kitágultak és fellángoltak, egy-egy mozdulatában szinte félelmetes erő nyilvánult meg. A kortársak szerint a nagy feszültségek embere volt. Művész és harcos, „akiben koncentrált erővel fut össze korának minden ellentété és lázadása ... aki példátlan éberséggel és érzékenységgel figyel a világ minden rezdülésére és formálja magában a változó és alakuló univerzum, a vajúdó emberiség új hangját.”

sejthetjük., mekkora fájdalmat takart az a mondat, amit orvosának mondott utolsó napjaiban: „csak azt sajnálom, hogy tele podgyásszal kell elmennem ..Tervek, vágyak el nem készült művek mellől szólította el a halai. Gáncs Aladár

(Az idézetek: Szabolcsi Bence: Bartók Béla élete című könyvéből valók)