Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-03-01 / 9. szám
<^> öKumené <4> öKumené ^ öKumené © Különbözőségeinkben is közös Nem a semmiből indulunk Megdöbbentő hír látott napvilágot az elmúlt év december 16-án: az előző napon az egyik budapesti bölcsödéből ismeretlen asszony elvitte a két és fél éves Csapánszkij Orsolyát. A hír nemcsak a környék lakóit döbbentette meg, nemcsak az édesanyák és édesapák szive szorult össze, de megdöbbentő volt egész társadalmunk számára is. Mert mindig megdöbbentő, ha a nyugati gengszterizmus kegyetlensége e3y-e(jy diplomatát, ismert vezető személyiséget rabol el, megsértve ezzel az emberi szabadságot, és életveszélynek téve ki, sokszor halálra kínozva ártatlan embereket. Még megdöbbentőbb volt mindnyájunk számára a két és fél éves kisleány ellopása. A nyomozás azonnal megindult, több ezer nyomozó kapcsolódott be a kisleány keresésébe, több százezer embert hallgattak ki. Szinte egész társadalmunk lélegzet-visszafojtva figyelte a napok múlását. És ahogy múlt az idő, egyre jobban összeszorult a szívünk. Megdöbbentőek voltak a Kék fény adásában Szabó László szavai, aki szinte rávenni igyekezett az ismeretlen asszonyt arra, hogy jelentkezzék, adja vissza már a kislányt. És amilyen megdöbbentő volt annak idején a hír, olyan megkönnyebbülést, fellélegzést jelentett egész társadalmunk számára: végre! Február O-én a rendőrség megtalálta a kisleányt, és vissaadta édesanyjának, szüleinek. Számomra azonban nyitva maradt egy kérdés: vajon milyen anya lehet az, akinek van saját gyermeke, s hajlandó egy másik édesanya gyermekét ellopni? Milyen anya lehet az, aki más kárán szeretne boldog lenni? Akinek nem drága az édesanyai érzés akkor, ha egjf másik édesanyáról és gyermekéről van szó. Hallottunk rossz anyákról és rossz gyermekekről. De szerencsére az ilyenek csak kevesen vannak, kirívó esetek. Sokkal inkább ismerünk édesanyákat, akik éjt nappallá téve dolgoznak gyermekeikért. Akik nemcsak ellágyulnak, ha alvó gyermekeik nyugalmát, pihenését vigyázzák, hanem szeretettel és bölcsen készítik fel gyermekeiket a munkára. a becsületes életre, a boldog holnapokra. Lehet, hogy varrnak asszonyok, akiknél az édesanya szót meg kellene kérdő jeleznünk. De sokkal többen vannak azok az édesanyák, akik hűségesen teljesítik hivatásukat, akikért mindent megtesz társadalmunk, hogy gondoskodással segítse őket gyermekeik nevelésében. Köszönjük mindazok munkáját, akik a kislány keresésében és megtalálásában segítettek. Köszönjük az aggódást. De köszönjük szocialista államunknak és egész társadalmunknak a gyermekgondozási segélyt, a családi pótlékot, a bölcsődéket, óvodákat és mindazt az erkölcsi és anyagi segítséget, amellyel a szerető szivű édesanyákat segítik. H. L.. Magunknak szemetelünk Néhány nappal ezelőtt a tévé egy francia filmét sugárzott „A tenger meggyilkolása” címmel. A film magába sűrítette a krimitől a politikai fikcióig a szakma „menü” variációit. A képernyőn vakított az olasz tenger kéksége, a fürdóruhás szállóvendégek négerbarnára sült arca a nyarat idézte. De volt ennek a filmnek egy nagyon aktuális, mai mondanivalója is. A csodálatosan szép tengerpart üdülöven- dégeit nyugtalanította az a hír, amelyet igyekezeti minden „illetékes” elhallgatni, hogy a közeli vegyiművek hulladéktermékeit a tengerbe süllyesztik, s ezek a halak tömeges pusztulását idézték elő. Sőt a mérgező anyagok még az embereket is megtámadták, és a veszélyes zónába kerülök égési sebeket szenvedtek. ENNYIT A FILMRŐL. Akik visszatérő vendégei hazánk tengerének, a Balatonnak, azok évek óta tapasztalják, hogy mennyire elszennyeződött a mindannyiunk által kedvelt kirándulóhelyünk. A legcsendesebb nyári napon, amikor a víz tükre meg sem mozdul, olyan zavaros a Balaton vize, hogy már-már undorodik az ember megmártózni benne. De nem sokkal barátságosabb a „kék” Duna vize sem. Társadalmunk hallatlan anyagi áldozatot hoz azért, hogy a Balaton ismét milliók kedves pihenőhelyévé váljék. S míg államunk ilyen erőfeszítéseket tesz természeti kincsünk védelmében, addig mi lelkiismertfurdalás nélkül leállunk autónkat mosni a Balaton vizében. Micsoda ördögi kör. A mi pénzünkből kell helyrehozni azt, amit mi teszünk tönkre. ERDEI UTAINKON ma már alig lehet sétálni. Mindenütt szemét és hulladék. Pedig mindnyájan tudjuk, hogy a ma használatos csomagolóanyagok nagyobb része nem bomlik el. Ez azt jelenti, hogy az eldobott tejeszacskót még unokáink is látni fogják valamelyik erdei ösvény mellett. Mindezt tudjuk, és tovább szemetelünk. Mi, akik nyáron méltatlankodunk a Balaton piszkosságáért, most koratavasszal kocsink csomagtartójába tesszük a télen kilyukadt fazekat, az eltört kagylót, a leszerelt bojlert, hogy ezeket a felesleges holmikat valamelyik út mentén, vagy erdei pihenőhelyen „ottfelejtsük”. ..Hiszen ilyenkor úgy sem jár arra senki.” S nyáron, amikor városaink zajából menekülünk az erdők csendjébe, csendben visszaköszönnek ottfelejteti holmiaink. UGYE SZERETNÉNK MÉG nagyon sokat fürödni a tiszta Balatonban, pecázni a dunai rakparton, jó levegőt szívni hegyeinkben? Akkor miért nem védjük és óvjuk környezetünket, a természetet? Pedig az is a miénk. — r — n A LEUENBERGI KONKORDIA NAGYGYŰLÉSE Ami szembeöllik Különböző felekezetekhez tartozó keresztyén hívők találkozásakor gyakori, csaknem természetesen elhangzó kérdés: „Van nálatok oltár?”, „Kereszt?”, „Lelkészeitek megnősülhetnek?” — vagy valami ehhez hasonló. Az élet minden területén mintha a különbségek, eltérések feltűnőbbek lennének és jobban felhívnák magukra a figyelmet, mint az egyezések. Az egyház kétezer éves történetét is meg lehet úgy írni, hogy érdeklődésünket az elkülönülésekre, ellentétekre, szakadásokra összpontosítjuk. Mivel az emberi egység mindig nagy kérdés, és az az egyház történetében is, ezért nem elhibázott a különbségek felől közelíteni. Nem elhibázott, csak egyoldalú. Fáradságos erőfeszítések Az ökumenikus mozgalom abból a meggyőződésből fakadt, melyet az ismert afrikai mese érzékeltet: Vakok tapogatják minden oldalról az elefántot. Az egyik az ormányát, másik a lábát, harmadik az oldalát, negyedik a farkát, ötödik a fülét érinti és igy személyes élménye alapján beszél óriáskígyóról, oszlopról, tálról, korbácsról vagy óriási falevélről. Minegyik előtt ugyanaz a valóság, mindegyiknek van valami igazi, de egyiké sem az igazság. A különbözőségeket kísérő súlyos viták és harcok törtétenéve] a hátunk mögött, mi mai keresz- nyének egyre jobban törekszünk arra, hogy a régi indulatokat félretéve megértsük múltunkat, az egykori aggodalmakat, félreértéseket, veszélyeket és mozgatóerőket, emberi mulasztásokat, gyengéket és bűnöket. Az egyházak nemzeti és világszinten. a legkülönbözőbb „felállásokban” folytatnak egymással teológiai párbeszédet, amikoris elmondják egymásnak, hogyan tekintenek egykori vitáikra, mit helytelenítenek egymáson, és ugyancsak fáradságos, sok apró lépést kívánó munkával igyekeznek hitük tartalmát közösen megfogalmazni. Ebben a vonatkozásban említésre méltó, hogy a különbözőségek nem csak a régi ellentétekből, hanem az elszakadás vagy egyszerűen a földrajzi távolság miatt bekövetkezett különálló fejlődésből is adódtak. A modern közlekedés és hírközlés roppant lehetőségei ma szorosabb egyházi kapcsolatokat is lehetővé tesznek, és világunk ma minden kontinensen igen sok hasonló kérdés elé állítja az egyházakat, melyekben jó lenne közös feleletet találni és közös szolgálatot vállalni. Elhanyagolt tények A múlt sok vitája nyomán nemcsak nehéz, hanem bizonyára lehetetlen is teljes egyetértésre jutni. Mégse feledhetjük, hogy az egyházak között nemcsak különbözőségek, úgynevezett választó- tanok vannak, hanem azonosságok is. A keresztyénségben terjed az a bizonyosság és meggyőződés: a gyökerek közösek, egy törzsről fakadtunk. Ez persze nem új, csak elfeledett — a kezdetektől fogva sokszor elfeledett — felismerés: „Egy a tést, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is, egy az Ür. egy a hit. egy a keresztség . . .” (Ef 4, 4—5.) Folytassunk bár éles vitákat, ne értsünk mindenben egyet, vagy legyen a teljes megértéshez es egységhez vezető út nagyon hosz- szú: egy test vagyunk mégis. K ülönbözőségek megbecsülése A tapogatózó világtalanok mind a valósággal kerülnek kapcsolatba, de a valóságnak csak egy> részével. Tapasztalatuk mindenképpen kiegészítésre szorul. így a felekezetek különbözősége is nem csupán fájdalmas megosztottság lehet. Éppen különbözőségük révén tehetnek fel egymásnak elgondolkodtató kérdéseket, segíthetnek egymást helyreigazítani vagy kiegészíteni. Nyilvánvaló, hogy a keresztyénség egységét nem lehet valamennyi felekezet és különbözőség összeolvasztásával, összekeverésével elérni. Egymás különbözőségeinek figyelmes tanulmányozása a megértés szándékával azonban bizonyára hasznos eszköz lehet Isten titkának, az evangéliumnak és a keresztyén élet útjának igazabb megismerésében. A közös megbecsülése Jó lenne, ha soha nem tévesztenénk szem elől azt, ami közös — akár érzékelhető, akár hitünk minősítette az Országos Béketanács a hazai egyházaknak a békéért folytatott tevékenységét a magyar békemozgalom 1980. évi rautiKájáról szóló jelentésében. „A magyarországi egyházak, felekezetiek és az OBT Katolikus Papi Bizottsága 1980-ban is eredményes, sokoldalú béketevékenységet folytattak” — állapítja meg a jelentés. „Elismerésre méltó a magyar egyházi küldöttek nemzetközi tanácskozásokon fórumokon való fellépese mindig -nagy felkészültséggel, érvekkel, tényekkel segítették az alkotó vitát és a helyes állásfoglalások kialakítását. Különösen aktívak voltak a leszerelés, az európai biztonság és együttműködés, a faji megkülönböztetés témakörben tartott nemzetközi tanácskozásokon. Az egyházak, felekezetek újságai és más sajtótermékei rendszeresen közöltek cikkeket, tanulmányokat államunk békepolitikájáról, a békemozgalom időszerű feladatairól” — olvashatjuk továbbá a jelentés idevágó részében. Ezentúl is az egyes munkaterületekről szóló összefoglalásokban is többször történik utalás hazai egyházainknak a békemunkában való részvételéről, amelyről végül is megállapítja a jelentés, hogy az egyházakkal való együttműködésben is jelentős fejlődés van. Természetesen jóleső érzéssel olvassuk a jelentés megállapít tásait, hiszen a többi egyházakkal együtt a mienk ts, a lapok sorában az Evangélikus Élet is tárgya. A különbözőségek listája, ha lehetne ilyen felsorolást készíteni, nem hiszem, hogy hosz- szabb lenne a megegyezések soránál. Az elkövetkező hetekben szeretnénk néhány olyan cikket közölni rovatunkban, melyek ezekre a közös értékekre hívják fel a figyelmet. Az említendő pontokon is vannak különbözőségek, de hívunk a közös meglátására is. Mindent elmondani, mindenről szólni ezekben az írásokban természetesen nem lehet. Arra szorítkozunk, ami legfeltűnőbben, leginkább hallhatóan és láthatóan közös kincsünk. Ha olvasóink más területekre is ráirányítják majd figyelmünket és így hiányosságainkra emlékeztetnek akkor ezt örömmel fogadjuk, mert úgy érezzük, az írások elérték céljukat: egy kicsit megtanultuk jobban látni a közöset is! elkötelezetten és szívesen segíti a maga eszközeivel 'és adottsá. gaival kormányunk bel- és külpolitikáját, azon belül egész népünk boldogulását és a béke világméretű ügyét. Dr. Káldy Zoltán püspök-elnük személye és tevékenysége pedig a „forró drótot” biztosítja számunkra a küldetését nagy felelősséggel végző hazai és nemzetközi békemozgalom vezető testületéivel. Természetesen tudjuk azt is, hogy szolgálatunkat még lehet és kell is tovább javítanunk. Elsősorban is a még szélesebb és alaposabb tájékozódással és ebben nekünk is bizonyára újabb segítséget jelent az OBT nemrég megalakult Tájékoztatási Bizottsága várhatóan sokoldalú munkája. A segítség szónál maradva, a magyar békemozgalom nagyon gazdag tevékenységét tükröző jelentés elolvasásakor csak az elismerés hangján lehet szólni arról, hogy az évek során milyen sokoldalúvá, politikai, társadalmi és tudományos tekintetben magas szintűvé és szakszerűvé lett az OBT munkája és ugyanakkor számtalan „csatornán” hogyan tudja a mozgalom az ismereteket közkinccsé tenni és a béketevékenységet egyre erőteljesebb és tudatosabb össztársadalmi üggyé tenni. Az egyházak elismert békemunkája hátterében ezt a teljes képet is meg kell látnunk — mert- szolgálatunk végzésében nekünk ez jelenti a biztos alapot és a legnagyobb segítséget. Az európai evangélikus és református egyházak egyezségét, a Leuenbergi Konkordiát 1973- ban öntötték végső formájába az érintett egyházak, és a következő évek során túlnyomó többségük hivatalosan is csatlakozott hozzá. Az azóta eltelt időben regio„ ná}is csoportokban folyt a párbeszéd, melynek eredményeit és a további munka irányát a hollandiai Driebergenben összeülő teológiai konzultáció (nagygyűlés) tárgyalta meg február 18— 24-ig; Az ülésen evangélikus egyházunkat dr. Nagy Gyula teológiai tanár, a református egyházat dr. Szabó László Ambrus teológiai tanár képviselte. Reuss András Mulicz Imre: IMÁDSÁG A CSAVARGÓK ISTENÉHEZ évek óta tántorgók utadon Uram lábam fárad tarisznyám üresen zokog Bibliám eladtam kenyérért , s hallgatom . hallgatásodat mocskosul telnek az esték Uram harcom kínoz > mért kell veszteni? in. gitárom eltört k otthonom az út is egyre háborog csak forog tovább a föld szavammal lesz majd erőm újra kezdeni? bűnös vagyok Uram s az esték egyre ngocskosabbak oldozz föl engem már fáradt vagyok- bűnömet is eladnám kenyérért az út porában várlak s veled hallgatok (Megjelent az „ÜJ TÜKÖR” 1980. december 21-i számában) Elismerésre méltónak
