Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-02-15 / 7. szám

Evangélikus Bet XLVI. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 1981. február 15. Ára: 4,50 Ft. ORSZÁGOS EV A Misszió - diakéaia - közösség TIZENÖT ESZTENDEJE HITELES TANÚJA VAGYOK EGYHA­ZUNK ÉLETÉNEK. S talán e másfél évtized krónikása is, hiszen egy­házi életünk belső mozgása, fejlődése és problémái végső soron az Or­szágos Egyházi Iroda irattárában „nyugszanak” meg. Mondom, abban a szerencsés és kiváltságos helyzetben vagyok, hogy egész közelről élhetem át mindazt, ami egyházunkban történik. Ami­kor most visszagondolok az elmúlt hónapok kiemelkedő eseményeire, akkor igen fegyelmezni kell magamat, hogy csak a leglényegesebbe­ket emeljem ki. Az Országos Közgyűlésen elhangzott püspöki jelen­tésre és a budapesti lelkészek előtt elmondott újévi püspök-elnöki be­szédre gondolok elsőrenden. Mindkettőt lapunkban részletesen közöl­tük1. Ezek a püspöki megnyilatkozások nem egy időszak eseményeinek a regisztrálásai voltak, hanem egy folyamatnak értékelése, amely ese­ményeket rögzített és egyházunk szolgálatát hosszútávon is meghatá­rozta. Tudom, kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba, mert a múló idő a tegnapot a holnap felé sodorja. De a holnap feladatait csak a tegnap oldaláról látjuk jól megvilágítva. Csak úgy tudunk előre jutni, ha tudjuk, hogy honnan jöttünk s mit hoztunk magunkkal. E KÉT EGYHÁZVEZETÖ1 MEGNYILATKOZÁS ÓTA E KETTŐS­SÉG FOGLALKOZTAT: a közelmúlt eredményei és az előttünk álló feladatok súlyossága. Gondolataimat most megosztom a kedves Olva­sóval is, hiszen egész egyházunk szívverése lüktetett az elhangzottak­ban. A püspöki jelentés szólt néhány építkezésről is. Hadd említsem ezek közül első helyen az Országos Egyház székházát, az Üllői út 24. alatt. Évtizedek óta napirenden volt a székház sorsa. Volt itt diákszálló, Saljtóosztály, Teológus Otthon, Teológiai Akadémia, könyvüzlet, rak­ták ömlesztett könyvhegyekkel s mennyi minden más! S ma? Korsze­rű irodák, modern könyvtári helyiségek és raktárak, tanácsterem. Mél­tó ez az épület egyházunk szolgálatához! MI, A DIAKÓNlAT NEM CSAK EMLEGETJÜK, HANEM ÉPÍT­JÜK IS. Az elmúlt esztendőben elkészült Piliscsabán s átadásra ke­rült az új nővérotthon. Az ottlevő Egészségügyi Gyermekotthon nővé­rei részére építettük. Most már csak azért könyörgünk az egyház Urá­hoz, hogy adjon munkásokat is a diakónia gyönyörű, de nem könnyű virágoskertjébe. S belevágtunk Gyenesdiás teljes átépítésébe. Gyenesdiás közismert intézménye egyházunknak. Korszerű szeretetotthont és kényelmes konferencia-üdülő épületet álmodtunk meg. így egyben! Mi a hitben való elmélyülést nem mozgalmi szinten akarjuk erősíteni, hanem terv­szerűen, egyházunk egész szolgálatát szem előtt tartva. Ehhez a belső „rendezettséghez" külső rend és színvonal is kell, s ezt szolgálja ma már Gyenesdiás, egyházunknak e hagyományokkal megáldott gyöngy­szeme. De a püspöki jelentések nem csak építkezésről szóltak. Az elmúlt esztendőkben lelkileg is fejlődött egyházunk. A sok áldást adó lehető­ség közül ismét csak háromra gondolok most, kiemelve azokat a töb­biek közül. MEGNYÍLT AZ EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS MÚZEUM. Félreér­tés ne essék: nem az egyházunk került múzeumba, hanem élő egyhá­zunknak vgnnak — s nem is csekély számban — olyan értékei, ame­lyek múltunkról vallanak. Ha „csak” múzeumunk lenne s nem szól­hatnék most egy lélegzetvétellel a közelmúlt időszak másik két gyü­mölcséről, az ifjúsági konferenciákról és a teológiai levelező tanfo­lyamok megindulásáról, akkor nagyon szegény lenne műkincseivel együtt a Magyarországi Evangélikus Egyház. Ha csak Luther végren­deletét mutogatnánk s nem tehetnénk bizonyságot arról, hogy 51 nap­pali és 52 levelező teológiai hallgatónk van, akkor valóban felcsendül­hetne a lélekharang szívet tépő hangja. TUDOM. S TUDJA AZ EGYHÁZ SZÉLES KÖZVÉLEMÉNYE IS, hogy a múzeum fenntartása komoly anyagi áldozatot igényel. Itt-ott még „döcög” az ifjúsági koferenciák előadói gárdája is. E konferenciák előadásaiban jobban kell a diakóniai teológia, tehát a szolgálat széles- ölelésű közegyházi szemléletet mélyíteni. És ha nem is általános jelen­ség, de mégis szólni kell róla: fiatal, kezdő lelkészeink ma már csak autóval és komoly anyagi igénnyel tudják elképzelni szolgálatuk kez­detét. Vannak tehát még megoldásra váró feladatok előttünk bőven. De éppen ezért kell több figyelmet szentelnünk minden olyan egyház­vezetői megnyilatkozásnak, amely kaput tár előttünk. Természetesen korántsem tettem említést mindazokról az eredmé­nyekről, fejlődésről, amelyeket a püspöki tájékoztatás az egyház köz­véleménye elé tárt. Nem is igyekeztem teljességre. Csak néhány szá­lat emeltem ki a tarka csokorból. AZ ELŐTTÜNK ÁLLÓ FELADATOKAT PEDIG csak akkor tudjuk Istennek tetsző módon „megharcolni”, ha — ahogyan azt Káldy Zol­tán püspök fogalmazta — figyelmünket a következő hármasságra irá­nyítjuk. Éspedig a misszióra, a diakóniára és a közösség problematiká­jára. Misszió — igehirdetés. Nincs misszió igehirdetés nélkül s nincs ige­hirdetés missziói távlat nélkül. Úgy tűnhet, hogy ezt elsőrenden fe­lénk, lelkészek felé irányította a püspök. Bizonyára így is van! De a mi teológiánk alapján az igehirdetésen nem csupán a szószéki igehir­detést értjük. A templomi prédikáció, a gyülekezetben végzett bármi­nemű szolgálat, a Krisztus parancsolatainak komolyan való vétele a földi hivatásban, a szép, példás élet, a szülők tisztelete, a közvagyon megbecsülése és óvása, az emberiségért hozott áldozat mind-mind egy- egy aspektusa az igehirdetésnek. Sokat kell még imádkoznunk, hogy ilyen legyen egész életünk „igehirdetése”. A diakónia, a szeretetszolgálat, sosem lesz megunt téma egyházunk­ban. Egyházunk — a maga sajátságos kifejezési eszközeinek megfele­lően — ezt az esztendőt a diakónia évévé jelölte meg. Nem arról van itt szó, hogy ebben az esztendőben kampányszerűen többet áldozunk anyagiakban a diakóniára. Sokkal inkább arról, hogy többet áldoz­zunk a szívünkből a testileg, lelkileg, körülményeik, életkoruk miatt hátrányos helyzetben élők megértése, segítése érdekében. Ha fentebb azt mondtam, hogy nem lehet elválasztani a missziótól az igehirdetést, akkor most azt mondom, hogy az evangélikus keresztyén hívő nem (Folytatása a 3. oldalon) Bartókról Bartók MEG NE TÉVESSZEN, MON­DOTTÁK AZOK, akik ismerték apját, hogy az ifjabb Bartók Bé­la szinte tökéletes hasonmása a nagy zeneköltőnek. S valóban, amikor kezet fogtunk, s kissé fél­refordított fejjel szólni kezdett, megborzongtam. Nemcsak arca, alakja, de hangja és ízes kiejtése is reá emlékeztetett. Meg is for­dult bennem a kérdés, mi lett vol­na, ha folytatja a zenét, muzsi­kát, mint a két Bolyai a mate­matikát. De ekkora név árnyéká­ban. ilyen hasonlósággal csak ki­robbanó muzsikális tehetséggel lehetett volna tenyérnyi helyet ki­harcolni a művészet pódiumán. Viszont az ifjabb Bartók Béla, aki ma 71 éves, szerényen azt vall­ja, hogy „az egyszerű zsoltárokat kottáról egy ujjal tudom leját­szani”. Műszaki végzettségű, a vasútnál volt mérnök, s tíz év óta az unitárius egyház főgondnoka. Édesapja. Bartók Béla 23 000 nap­jából 6000 napról van biztos ada­ta, ezt rendszerezte és rendezte sajtó alá. Fárasztó érdeklődés kö­zéppontjában áll évek óta, s egy­re sűrűsödnek körülötte az inter­júk, riportok. Űjsáffírók, televí­zió, rádió ostromolják, hogy a közelgő centenárium kapcsán va­lami „újat”, meglepőt préselje­nek ki belőle édesapjával kap­csolatban. Szép. magyar betegség. Fellob- banó érzelemárad,at, kampány és félő. ha „lementek” a fénves ün­nepségek, Bartókot is újra nyu­galomba helyezzük — többi nasv- iainkkal egvütt —. a következő huszonöt, ötven. hetvenöt vagy száz esztendőre. Kissé pironkodva mondom, hogy két éve készülök erre a beszélgetésre, nem akar­tam a sorba furakodni. Moso- lvog vallomásomon, s azt mondia, szívesen szól apjáról, tartozik ve­le emlékének, hadd tudjanak meg minél több hiteles, valós dol­got róla. KÉT ÉVE ÜGY HALLOTTAM, hogy a. magyar állam tárgvaláso- kat. folvtn.t Bartók földi marad­ványainak hazahozataláról. Ki­igazít ■ — Ezek a táravalásnk legalább 15 éve foivnak. De mi is az igaz­ság körülötte? Anám New York­tól a harmarPk község temetőié­ben, Ferncliffe-ben nvugszik. SlzéD. csendes temető. A helvi szo­kások szerint eevszerű. lapos sír­kő borítia hamvait. A sírkőbe vésett adatok jól olvashatók. Ki­fogástalan magyar helyesírással vésték be nevét és születési he­lvét. Naevszentmiklóst. Termé­szetesen jobb lenne, ha idehaza nyugodna. F.ay-két aggodalmam azonban volna ezzel kapcsolat­ban. Apám nem akarta, hogy nagy temetése legyen. Ha haza­hoznák, óhatatlanul nagy nem­zeti megmozdulás lenne körülöt­te. Azután — jó magyar szokás szerint — 10—15 év múlva, ami­kor én már nem élnék, ki törőd­ne sírjával? Szegény Kosztolányi sírja beszakadt, Radnóti sírját há­rom éve lóhalálában hozták rend­be, hogy az állami ünnepségeket megtarthassák. De öcsém, aki az USA-ban él, maga is idegenke­dik a hazahozatal gondolatától. És van még egy érzelmi szem­pont. Amikor a Szentkoronát ha­zahozták, a kint élő magyarok között meghasonlás támadt. Ne­künk nem célunk, hogy apámon összevesszenek. Odakinn szépen gondozzák sírját. Azután: én nem láttam meghalni, eltemetni apá­mat. Számomra ő éppen olyan, mint amikor elutazott. Mintha él­ne. Én ma is az élő Bartók Bélát várom haza. ÉS ITT MINDJÁRT SZERTE KELL FOSZLATNUNK EGY MÍTOSZT. A köztudatban (a Ma­gyar Életrajzi Lexikonban is!) úgy él, hogy Bartók 1940-ben emigrált. — Ez nem igaz! Szó sem volt emigrációról. Minden holmiját itthonhagyta, lakását is hosszú időn keresztül én tartottam fenn a Csalán utca 29-ben (Ezt a há­zat márciusban avatják fel Bar- íók-házzá.) Amíg írhatott —. mert közben hadat üzentünk az USA-nak, és megszakadt köztünk a levelezés — azt írta, mihama­rabb hazajön, öcsémet is pusztán .azért vitette ki, hogy ne legven katona. Tulajdonképpen a Co- lumbia-egyetem hívta meg őt ’egy évre. Egy nagy délszláv anyag rendezése várt rá. 1940. októbe­rében indult. Az egy esztendő kevésnek jDizonvult. betegsége is elharapózott rajta, s a politikai­katonai helvzet romlása követ­keztében már nem tudott haza­jönni. ÉRDEKELT. HOGY AZ IF­JABB BARTÓK MIT TUD ap- í.ia vallásosságáról, milyen egyhá­zi kapcsolatai voltak vagy lehet­tek. Színes, érdekes választ ka­pok erre a kérdésemre. — Bartók katolikusnak szüle­tett. Viszont minden nyomasztot­ta, amit dogmák közé szorítanak. Szabadgondolkodású volt. Lenyű­gözte a természet harmóniája, rendszere. Ezért gyűjtött rovaro­kat. növényeket. Ezek ma is megvannak, majd a Bartók-ház- ban láthatók lesznek. Ismerte a csillasokat, azok járását. Nem volt különösebben templomos, de A HÍRKÖZLÉS ETIKAI PROBLÉMAI A hírközlés középponti problé­mái közé tartozik, hogy egyre nehezebbé válik a lényeges in­formációkat a lényegtelenektől megkülönböztetni és átfogó ké­pet kialakítani. A növekvő infor­mációáradat sokak számára nem segítette a világról alkotott kép tisztázását, hanem inkább infor­mációs zűrzavart hozott — han­goztatta az a finn nyelvű jelen­tés, melyet a Finnországi Evangé­likus Egyház egyik munkabizott­sága készített dr. Tapio Saraneva vezetésével „A hírközlés etikai problémái” címmel. A tájékoztatási eszközök úgy adhatnak segítséget ebben a hely­zetben, hogy világos és az igaz­ságnak megfelelő képet közvetí­tenek a világról és különösen azokról az erőkről, melyek az égvén és a közösség számára meghatározó jelentőségűek. így az emberek jobban figyelemmel kísérhetik a döntéshozatal folya­matát és maguk is jobban részt vehetnek benne. A tájékoztatási eszközöknek tartaniuk kell magukat olyan el­ismert értékekhez, mint az igaz­ság, igazságosság és egyenlőség. A jelentés szerint a tömegtájé­koztatási eszközök legtöbbet az igazságosság ellen vétkeznek. „Egy olyan világban, ahol embe­rek milliói éheznek, a hírközlő eszközök ragaszkodnak felfogá­sukhoz, miszerint a saját hazájuk gazdasági és politikai problémái sokkal fontosabbak.” Az egyházi hírközlés etikai problémái és mértéke azonos a szekuláris hírközlésével. „Az egy­házaknak a tájékoztatásért való felelősségükben különösen is azon kell lenniük, hogy a gyengébb helyzetű embercsoportok és a hátrányos helyzetűek hangját se­gítsék meghallani. Riasztó, ha az egvházi tájékoztatás azt a benyo­mást kelti, hogy az egyház csak saját maga és saját intézményei iránt érdeklődik, és nem az em­berek iránt, akikért pedig az egy­ház a világba küldetett.” a vallást valami felsőbbrendű do­lognak tartotta. Ugyanakkor irtó­zott minden dogmától. Nem so­kat beszéltünk hitről, de ma úgy látom, volt hite. öt-hat Biblia maradt utána és olvasta is őket. Fiatal korában meggyőző levele­ket írt és ezekben bibliai idéze­tek vannak. A század elejének szabadgondolkodású keresztyéné volt. Tulajdonképpen én vagyok az „oka” annak, hogy unitárius lett. Mert, amikor 1911-ben meg­születtem és 1916-ban iskolába kellett mennem, a kor követel­ményei szerint valamilyen val­lással rendelkeznem kellett. "így a „legszabadabb” vallást választot­ta számunkra. Bármilyen laza. de volt kapcsolata az unitárius egy­házzal. Amikor orgonát vásárolt az egyház, az ő tanácsát kérték ki, ugyancsak az ő tanácsára vá­lasztottak ,egy alkalommal kán­tort három jelölt közül. LEHETETT-E MÁS EGYHÁZ­ZAL IS SZOROSABB KAPCSO­LATA? Hiszen a népdalkincs nemegyszer vallásos eredetű. Egyházi énekeink között bőven vannak népi eredetű dallamok és szövegek. Azóta — éppen az ő kezdeményezésére — a folklór, eme területének vizsgálata is tü­zetesebben megtörtént. Az ifjab- bik Bartók így vall: — Kriza János —, aki történe­tesen unitárius püspök volt —• Vadrózsáit szerette. Vallásos nép­dalokat természetesen gyűjtött, de nem olyanokat, amelyek templomi használatban voltak. Sok lelkésszel viszont jó kap­csolata volt. Amikor gyűjteni in­dult, először a parókiákra nyi­tott be. Élt a leikésznek a köz­ségben levő bizalmával. Sokat tudtak segíteni neki. A szlovák— magyar nvelvhatár szélén pl. az Ipoly vidékén Apátmarót, illetve Egyházmarót (ma Szlovákiában vannak ezek a települések) köz­ségekben kiváló barátságba került egv Bánik Ágoston nevű evan­gélikus lelkésszel, ö is népdal- gyűjtő volt és így közösen a szín­tiszta evangélikus falvakban igen sok szép dalt gyűjtöttek össze 1915—17-ig. Más evangélikus kapcsolataink is voltak. Anyai nagvapám. s mostoha anyám. Pásztory D itta evangélikusok voltak. Pásztory Ditta szarvasi családból szárma­zott, evangélikus papi rokonsága is volt. Édesanvám viszont a re­formátus egyházhoz tartozott. A családon belül így a teljes Öku­mene fellelhető. ÉS VÉGÜL ARRA FORDÍ­TOTTAM A SZÓT. volna-e va­lami mondanivalója az ifjabb Bartóknak evangélikus olvasóink számára. Szerényen elmosolyodik és apjára gondolva feleli: — Egyházunk népét úgy isme­rem, mint amely fogékony az új iránt. Terjedjen ki érdeklődése Bartók Bélára is. Ismerjen meg benne egy olyan embert, akit a világ is nagyon megbecsül. Meg­becsüli benne a művészt, a zsenit és a magyart. Érdemes lesz most a centenárium alkalmából az em­ber Bartókot megismerni. Ma­gam is azon fáradtam, össze­gyűjtve életének adatait, hogy odatárjam népünk elé az ember Bartókot. Ebből az írásból kide­rül, hogy milyen végtelenül sze­rette hazáját és a magyarságot, s olthatatlan vágya volt, hogy a népek között az ő népe minél magasabb műveltségre tegyen szert. Az a kívánságom, hogy az evangélikusok is szeretettel ve­gyék őt körül. De ne csak ebben a jubileumi évben, hanem min­denkor. Az evangélikus egyház­zal családi kapcsolatain túlme­nően is sok kötődése volt, így élete és műve beleépülhet a ma­gyar evangélikusság szívébe is. Rédey Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents