Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-12-20 / 51. szám

Békés éj, békétlen éj ? Jó volna a szívekbe látni! Leg­alább egyetlen egyszer! Felmérni például, ki mit vár (-t) karácsony­tól, kinek mit hozott évtizedek so­rán a szent, titokzatos éjszaka. No, nem arra gondolok, hogy csil­logó vágy szegényes fenyőfát, alatta ágaskodó ajándékhegyet vagy csak néhány esetlen megle­petést. Mert ez ugyebár együtt­járt a várakozással, meg azzal a jó „népi szokással”, hogy kará­csonykor ajándékozni illik és ajándékot várunk. Gondolóín, a szívek mélyén valami más is fe­szült. (Az egyház erre a másra tet­te mindig a mutató ujját.) Vala­mi, amit nem pótolt a karácsonyt előkészítők lázas gondja, hogy mi­vel is lehetne örömet szerezni, va­lami, ami miatt lényegében az első karácsony megadatott a világnak s a sóvárgó embereknek. S ha a szívekben olvasni tudnánk, akkor a lepergett esztendők mélyén tur­kálva kellene megtalálni azt, ami­re leginkább vágyott az ember: magához ragadni a testté lett Igét, s mint Mária, keblére ölelni, s hangosan kiáltani: „most már mienk örökre!” EZ AZ ÉJSZAKA TITOKZA­TOSSÁGÁVAL és mélységével, örök ragyogásával általában mégis folyton folyvást elsuhant felet­tünk. Üstökös volt, amelynek csó­váját láttuk csupán és azt akar­tuk marokra fogni — íme, a föl­di ajándékok, a lényegtelen dol­gok az üstökös uszályában —, de ebből csak az örök vágy, óhaj és kívánalom mélyült, gyenge tükör­képe maradt ez az igazinak. Mert az „igazi”, a nagy, különös éjsza­ka ennél félelmetesebben többet nyújtott. Például ez az éjszaka bé­kességet hirdetett. Tizenkettedik órában, és e földön, s azóta látjuk bolyongani az emberiséget, keres­ve az utat a bethleherrti mezőkig, ahol először hangzott felülről a béke üzenete. Vajon csak ott, csak abban a barna éjszakában , yplt harsogó igazság Isten üzene­te? Csak abban az órában, ami­kor a pásztorok szíve együtt vert az Isten órájával? A mezőktől jobbra és balra. Bethlehemtől Északra és Délre már érvényét vesztette az isteni kinyilatkoztatás, az angyali szó­zat? Lehetséges, hogy a nagyszerű üzenet csak néhány félelemtől szorongó pásztor ajándéka volt? S a nagy fényesség csak néhány álmából riadt bárányt zavart meg és bégetett keservesen? Jeruzsá­lemben, Heródes palotájában bi­zonyára semmi változás nem tör­tént. A szeszélyes király óhaját udvaroncai változatlanul lesték, fővesztés terhe mellett készítették legízletesebb vacsoráját, fejtették legfűszeresebb borát Miniszterei éjjel, nappal szolgálatban álltak, s a belügyminiszter nyilván jelen­tette: a városban és a tartomány­ban nyugalom uralkodik, a vezér- kári főnök ökölbe szorított kézzel, Gondolatok a szent estén harcias külsővel várta a rögesz­més, déspdta uralkodó parancsait. Mert ez Mindig is így volt. Csak másnap fordult meg a vi­lág rendje. Amikor a bölcsek át­lépték a palota küszöbét. Akkor hirtelen minden megváltozott. He­ródes bizalmasan tárgyalt a fegy­veres testületek vezetőivel, s pa­rancsa lázba hozta a vitézeket. S AZ A CSENDES, BÉKÉS ÉJ­SZAKA fojtott parancsokba, fegy- vercsörtétésbe torkollott. Megin­dult egy kisebb fajta háború egy ártatlan falucska ellen. Öh, hány­szor indult meg azóta? Nem kell a történelem mélyére lapoznunk, hogy példákat keressünk. Covent­ry és Lidice nemzedékünk Bethle­hemei voltak. És a mögöttünk le­vő húsz évszázad másról sem be­szél, mint arról, hogy a Heróde- sek megtörték a csendes, békés éj­szakák álmait. Fegyverek ropog­tak, ágyuk dörögtek és Bethlehe- mek pusztultak. Csakhogy az egy­ház már képtelen szentté avatni a töméntelen ártatlant, mint aho­gyan tette ezt az aprószentekkel, a bethlehemi gyermekekkel. És mégis ott lüktet a szívekben a vágyakozás, hogy majd egyszer az az éjszaka, ugyanaz a titokza­tos éjszaka meglepi a világot és újra szólni fog az isteni kinyilat­koztatás, az angyali üzenet: „e földön békesség!’’ És nem csak a bethlehemi mezőn, riadt pásztor füle hallatára, de a földkerekség négy és fél Milliárd riadt emberének. Mert ezt a vágyat lé­nyegében ez az éjszaka oltotta a szívekbe. És milyen különös, hogy akikben hullámzik ez a vágy és ez az érzés, azok kissé mindig úgy érzik magukat, mint a pásztorok. A mai pásztorok, a jóakaratú em­berek megelőzve Heródes intézke­dését, odarohannak Bethlehem fa­lai alá. Ott várják a király kato­náit. Fegyver elíén pásztorbotok­kal? lg en, olykor a puszta testük­kel, Hitükké!, hogy megmentsék Bethíehémet az áítatlahök vérétől és Ráchelt könnyéitől. NEHÉZ, KESERVES ÉV VÉ GÉHEZ ÉRKEZTÜNK. A féle­lem, rettegés dögkeselyűi egész év­ben egünkön kóvályogtak. És mi karácsonyra készültünk. Ügy, mint régen? Vagy tán még úgyab- bul? Szívünk mélyén a titkos vággyal; hogy megszán bennünket az Isten és újra hirdeti, erősebben mint valaha, sőt parancsolóan: e földön (legyen) békesség! S ha ez parancs formájában hangzik —, márpedig miért ne hangozhatna így —, akkor tudjuk, mi a teen­dőnk. Békés éjszakát váltottak egykor békétlen éjszakák. De talán meg­fordul egyszer a kerék és a békét­len éjszakákat fogja felváltani a békés éjszaka. Adja Isten, hogy így legyen! Rédey Pál EGYHÁZZENEI áhítat lesz december 20-án, vasárnap délután 6 órakor a Deák téri templomban. Műsor: Szokolay Sándor Karácsonyi művei í. Karácsony 2. Két tétel a Mohácsi betlehemesből 3. Glória 4. Kilenc magyar karácsonyi ének 5. Karácsonyi pasztorál — kantáta Igehirdetés J. S. Bach: Magnificat Közreműködnek: Székesfehérvári Leánykórus Lutheránia Ének és Zenekara Szemere Erzsébet. Mohácsi Ju­dit, Schultz Katalin, Keönch Boldizsár. Berczelly István, Trajtler Gábor. Vezényelnek: Hartyányi Judit Szokolay Sándor Weltler Jenő Igét hirdet: DR. KÁLDY ZOLTÁN püspök Levél Hajnalkának Hajnalka! Leírom szép nevedet. Ügy-e, szívesen viseled? Hiszen olyan harmatosán ragyog, MMt sugaras, vidám virradatok. . S emlékeztet Jézus egyik névére, sok nevének egyik legszebbikére: Hajnal! Naptámadat! — Sötétben járnánk, ha Krisztus fénye nem ragyogna már ránk. Ö életünk sugárzó reggele. Hajnali fényben járhatunk vele... és akkor mind „hajnalkák” lehetünk. Jézus sugara lesz az életünk! Megsímogait szomorú arcokat, kopár szívekben rügyet bontogat... sötét árnyak helyébe mindenütt mosolygást visz, melengető derűt. Hajnalkám, hadd kívánjak teneked ilyen boldog hajnalka-életet! Túrmezei Erzsébet — DOMONY-VÁCEGRES. No­vember 29-én teológusnapi szol­gálat volt a gyülekezetben. Az igehirdetési szolgálatot mindkét gyülekezetben dr. Selmeczi János, a Teológus Otthon igazgatója tar­totta. Mindkét gyülekezetben ád­venti műsorral szolgáltak a teoló­gusok. Az otthonigazgató arról szólt, mit jelent ma ádvent, Kaa- rina Kumpula, finn ösztöndíjas hallgató a finn ádventről számolt be, Schreiner Tamás IV. évf. h .11- gató pedig ádventi igehirdetéssel szolgált. A szolgálaton részt vet­tek még Hepke Zsuzsánna III. évi., Nagy Edina, Szekér Éva és Tóth Márta, I. évf. hallgatók. Karácsony ünnepének igéje Miért jelent meg Jézus? Titusz 2, 11—14 Mint az ünnepi ajándékot a dísz« csomagolópapírból, úgy kell magát az ünnepet is kicsomagolnunk a kedves, díszes hangulatból, hogy lássuk magát az ajándékot, amely az- ünnepek múltán is a mi­énk maradhat. Ezért vetjük fel ezt a józan, egyszerre történeti és személyes kérdést: miért jelent meg Jézus? Nemcsak karácsonykor, de minden ünnepünkön, sőt minden isten­tiszteleten erre a kérdésre keressük s kapjuk meg a választ. Az egész Újszövetség is tulajdonképpen ilyen válaszok gyűjteménye. Most a Tituszhoz írt levél ismeretlen szerzőjének — Pál apostol eggy késői tanítványának — a válaszára figyelünk. MEGJELENT A KEGYELEM! Megjelent! Feltűnt! Felragyogott! A gazdag tartalmú görög szót mi is használjuk. A vízkereszti időt jelöljük vele: epifánia. A régi görögök így fejezték ki, ha a szerintük sorsokat meghatározó csillagok feltűntek az esti égen, vagy ha felkelt az életadó nap. Isteni származásúnak tartott, királyi gyermekek, szü­letését. uralkodók trónralépését, vagy éppen túlvüági lények csodás megjelenését is ezzel a szóval tették közhírré: megjelent! Ez az ige mindezekkel szembeállítja Jézus megjelenésit: ő, aki a betlehemi istállóban született, és kereszten halt Meg, ő az örök sorsunkat el­döntő csillag, az életadó nap, a királyi gyermek, az Ür, aki a „túlvi­lág” igazi üzenetét hozta minden embernek. Mi ez az üzenet? Egy szóval: kegyelem. Az első évszázadok keresz­tyénéi még nem ünnepeltek külön karácsonyt. Jézus „megjelenése” számukra tehát nemcsak születését, hanem egész földi útját jelentet­te. Egész életművét jellemzi ez a mondat: „Megjelent Isten üdvözítő kegyelme...” De félre ne értsük! Nem Jézus „hangolta” Istent ke­gyelemre, mintha addig kegyetlen Isten lett volna. Nem! Jézusban csak „feltűnt, felragyogott” Isten igazi arca, amelyet mindig újra eltorzít, sőt eltakar az emberi bűn és a nyomában járó félelem. Jé­zus azt tette nyilvávalóvá, hogy csak mi, teremtmények változtunk, rontottuk és rontjuk el a dolgunkat, de a Teremtő hű maradt hoz­zánk. Szeretete, amely létrehozta a világot, nem változik, sőt bű­neink ellenére érvényes ránk. Nem taszít vissza a semmibe, hanem megbocsát, megtart és üdvözít. Ez a bűnösökre vonatkozó isteni sze­retet a kegyelem. Ez ragyogott ránk Jézusban. S ezért: VAN REMÉNYSÉGÜNK! Jézus szerint Isten kegyelmes szeretete nemcsak létünk alapja, megtartó ereje, hanem jövőnk záloga is. Az a reménység, amelyet ő hozott, nem hangulat, nem okos gondolata­inkban vagy alkotásainkban való bizakodás. Egyáltalán nem emberi alapokra támaszkodik, hanem magara Istenre. Ezért boldog remény­ség. Ha csak azt nézzük, amit mi, emberek csinálunk a ránk bízott világgal, egymással és önmagunkkal, akkor nem sok okunk van a re­ménységre. A halálban pedig minden emberi remény elhagy bennün­ket. Jézus szerint azért reménységes mégis az emberi élet, mert Isten örökre szereti a világot -és az embert. Ez reménységünk forrása és tartalma egyaránt. S ezért nem félelmes a jövőnk! Bűn, szenvedés, bánat, halál — egyik sem végállomás. „A mi nagy Istenünk és üdvö­zítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenése” a végállomás. Min­den rossz ideiglenes! Csak Isten szeretete végleges! Micsoda nagysze­rű híradás! És ha komolyan vesszük, ha merünk reá támaszkodni, akkor megtapasztaljuk, hogy ez nem üres beszéd, hanem erő, amely­ből merítve napról-napra MEGÚJULHAT AZ ÉLETÜNK! A kegyelem nem távoli csillag, hanem közeli fény. Mint éjszakai vándornak a viharlámpa. Igaz, jó útra vezet, s azon megtart, Így olvassuk itt: a kegyelem, „nevel”. A nevelés mindig igen nehéz feladat, mert a fő kérdések bizonytalanok: milyen alapon, milyen eszközökkel és milyenné neveljünk? A kegye­lem úgy nevel, hogy elrontott, bűnös életünket ráhelyezi Isten szere- tetére, mint alapra, és ennek erejével felépíti, kiformálja bennünk újra az embert. Nem valami extra, extrém, rendkívüli embert — ilyenné csak mi deformáljuk magunkat és egymást! —, hanem egy­szerűen az embert, akivé Isten teremtett bennünket. S eközben nem holt bábuként kezel, hanem éppen a.szeretet által naponta belső sza­bad döntésre segít: nemet mondani öntelt, se Istent, se embert nem tekintő, csak a magunk vágyai után loholó, nihilista énünknek és cselekvő Igent mondani arra az életre, amely Jézusban „megjelent” ( ÍJn 1, 2), hogy mindnyájan részesedhessünk benne. Ez az élet jó­zan, azaz önmagán uralkodni tudó .Igazságos, azzaz személyválogatás nélkül minden életet jóra segítő, kegyes, azaz Istent tisztelő, őt radi­kálisan komolyan vevő, neki hálás élet. Miért jelent meg Jézus? Karácsony ünnepén bátran bontsuk ki a kedves, díszes hangulatba öltözött ajándékot! Kincset találunk benne, amelynek fénye hétköznapokon sem kopik meg: van kegyelem! Van reménység! Megújulhat az életünk! Dóka Zoltán IMÁDKOZZUNK ! Szerető mennyei Atyánk! örömmel mondunk hálát kegyelmedért, amely Jézus Krisztusban megjelent és ma is reánk ragyog. Köszön­jük, hogy bűneink miatt nem vetsz el örökre, hanem bűnbocsátó szeretettel elfeded múltunk minden sötétségét, és örök reménysé­get adsz. Kérünk, nevelj minket naponta kegyelmeddel, hogy csüg­gedt hitetlenségünktől és önző indultainktól megszabaduljunk, szíve­sen szolgáljuk embertársaink javát és örömmel tanúskodjunk eljö­vendő országod dicsőségéről. Ámen. „Isten egyik leggyönyörűbb és legdicsőbb ajándéka az ének. Is­ten megvidámította szívünket és lelkünket egyszülött Fiával, akit értünk adott váltságul. Aki ezt komolyan hiszi, az nem tehet mást, mint újjong, vidám lélekkel Róla beszél és énekel.” így mon­dotta Luther Márton, aki maga is sokat és szívesen énekelt. Ismere­tes róla, hogy lant játékával és énekével gyakran megörvendez­tette családját és barátait. Talán ez a meghitt családi, ba­ráti éneklő közösség hiányzik éle­tünkből. Az a meghitt együttlét, ahol közelebb kerültek egymás­hoz az emberi szívek, s ahol egyenrangúként vett részt a l.özös örömben kicsi és nagy, öreg és fiatal; mert a közös dalt mindenki ismerte, az éhek pedig közösséggé formálta őket. Sajnos ma az a fer­de értékítélet vált uralkodóvá, KARÁCSONY ELŐTT Hadd zengjen énekszó! hogy ami- pénzbe kerül az értékes, ami nem, az értéktelen. Mintha egymás megajándékozásának, szeretetünk megmutatásának egyetlen formája létezne: a pén­zen vett ajándék. Ünnepek tájén mindenkinek mélyebben kell a pénztárcájába nyúlni — ez már elkerülhetetlen. De fölösleges köl­tekezéssel ne akarjunk sem má­sokat, sem magunkat leterhelni, s főleg ne azzal a szándékkal te­gyük, hogy „hál Istennek, ezt is letudtuk.” Mert az embereknek nem arra van szüksége, hogy „letudjuk” őket, hanem, hogy szeressük őket. Van-e alkalmasabb idő szerete­tünk bizonyítására, mint éppen a szeretet ünnepe, a karácsony. Ez az ünnepünk az ádventi vá­rakozással együtt különösen is al­kalmas az éneklésre, gyülekezet­ben és családban egyaránt. Éne­keskönyvünkben szebbnél szebb énekek hívnak örömre és hála­adásra. Gyermekeink is tele van­nak a várakozás izgalmával, ép­pen ezért nagyszerű alkalom nyí­lik arra, hogy adventi és karácso­nyi énekekkel vigyük őket köze­lebb Jézushoz. És miközben együtt énekel a család, egymáshoz kapcsolódnak a szívek is. — Iste­nem, de nagy szükség van erre mindenhol! Mert a karácsonyi, adventi énekek együtt éneklésével nemcsak kíváncsiságukat tudjuk kielégíteni, hanem „szeretetigé- nyüket” tudjuk megelégíteni. És ez sokkal több, mint a pénzen vett meglepetések. Ezeknek a meg! itt estéknek a hangulata elkíséri őket egész életükben. Lesz mit tovább­adniuk. Nem ajándékok garmada, a föl­halmozott ételek és italok teszik oly meghitté karácsony ünnepét, hanem az a Szeretet, mel" a mennyből szállt alá, és testet öl­tött az emberek között. Ezért okik lélekben fel is készülnek Jézus fogadására, azoknak szívéből ma is felcsendül a hálaadó ének, épp­oly tiszta örömmel, mint egykor a betlehemi éjszakában: „Dicső­ség a mennyben Istennek — és a Földön béke”. Veczén Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents