Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-11-15 / 46. szám

GYERMEKEKNEK ,Jrok nektek, ifjak.. Az irgalmas Isten Jónás 2—4 „Jézus szerette Mártát...” (Jn. 11,5) A fiúk és lányok közötti barátságról Isten nem azt akarja, hogy en­gedetlen gyermekei elvesszenek, hanem hogy megtérjenek. Ezért az engedetlen Jónás se fulladt a tengerbe, amikor a hajósok a víz­be dobták. Isten odaküldött egy nagy halat. Az bekapta Jónást és így Jónás a hal gyomrába került. Koromsötét volt itt, de Jónás tudta, hogy Isten itt is látja és hallja őt. Ezért megbánta bűneit és bűnbánattal így imádkozott: „Bocsáss meg nekem Istenem! Ezután mindig szót fogadok ne­ked.” Isten meghallgatta Jónás imádságát. Három nap múlva a part felé irányította a nagy halat. A part mellett a hal kidugta fejét a vízből és kiköpte Jónást a szá­razföldre. ISTEN ÜJRA MEGSZÓLÍTOT­TA JÓNÁST: „Jónás! Indulj Ni- nivébe, a nagy városba! Hogy mit kell mondanod, majd ott megmondom neked.” Jónás most már nem ellenkezett. Elindult jó irányba és hosszú gyaloglás után elért a nagy városba. Mikor oda­ért, Isten így szólt hozzá: „Ezt mondd Ninive lakóinak: Még negyven nap, és elpusztul Nini­ve!” Tetszett ez a parancs Jónás­nak. Boldogan mondta el min­denkinek Isten üzenetét. Ninive lakói azonban nagyon megijed­tek. és megbánták bűneiket. A király is megtért bűneiből. Ezt a parancsot adta ki: „Tartson min­denki bűnbánatot és imádkozzék, hogy Isten megbocsásson ne­künk!” Az emberek megfogadták a király parancsát. Zsákruhába öltöztek, bűnbánatot tartottak és Senki sem tett többé semmi rosz- Bzat. Amikor Isten ezt látta, meg­sajnálta a város népét és nem pusztította el a várost JÓNÁS KINT ÜLT A HE­GYEN nem messze a várostól. Ült és várta, mikor dől romba Ninive. Ezt szerette volna látni! Szíve mélyéből kívánta ezt, mert Ninive város lakói az ő népének ellenséged voltak. Azonban hiába várta Jónás a város pusztulását. Isten büntetése csak nem jött. Jónás egyre türelmetlenebb és bosszúsabb lett. Isten azonban megtanította őt, hogy emiatt ne bosszankodjék. Jónás mellett egyszer csak egy bokor kezdett nőni. Csodálato­san és gyorsan nőtt. Egy-kettőre egész magas lett. Jónás nagyon megörült ennek a csodabokornak, mert nem kellett tovább a tűző napon ülnie. A bokor hűs árnyé­kot tartott föléje Isten azonban úgy intézte, hogy másnap reggel egy féreg elrágta a bokor gyöke­rét és a növény lassan elszáradt. Levelei lehullottak és így nem tartott többé árnyékot Jónás szá­mára. Erre újra bosszankodni kezdett Jónás: „Miért száradt el ez a bokor?” Pedig Isten éppen ezzel mutatta meg, hogy milyen ostobán gondolkodik Jónás. Meg is szólította őt: „Jónás, te saj­nálsz egy gaznövényt. Akkor én hogyne sajnálnám Ninive lakóit: a gyerekeket, az asszonyokat, meg az állatokat? ELSZÉGYELHETTE ERRE MAGÁT JÓNÁS és ezt gondol­hatta magában: „Hogy én mi­lyen ostoba és rosszindulatú va­gyok! Isten pedig milyen bölcs és jóságos! Mindenről gondosko­dik, ami él. Szereti az embereket. Ezért bocsátott meg nekem és ezért bocsátott meg Ninive la­kóinak is.” Isten valóban nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja^ hogy megtérjen és éljen! Mert ő jóságos és irgalmas. Sclmcczi János ELKÉPZELHETÖ-E ŐSZINTE BARÁTSÁG fiú és leány között? — hangzik a kérdés egyházi ifjú­sági összejövetelen, osztályfőnöki órán, baráti beszélgetések során. Megkértem néhány idős asz- szonyt, hogy meséljenek arról, hogyan teremtettek kapcsolatot fiúk és lányok egymással az ő fiatal korukban. Azt ismertem, hogy koedukált osztályok nem lé­teztek, hogy a hittan órán is csak azonos neműek találkoztak. De azon igencsak meglepődtem, hogy bizonyos iskolákban még szünet­ben sem játszhattak együtt fiúk a lányokkal, mert az iskolaudvart is két részre osztották, külön a fiúk és külön a lányok számára. A gyülekezeti alkalmakon is szigorúan elkülönülve foglalták el helyüket a fiúk és a lányok. A ké­sőbbiekben azt az „illúziót” iS el kellett felejtenem, miszerint, ha a hivatalos alkalmakon nem is, azért a rokonságon belül és a szomszéd gyerekek körében nem­re való tekintet nélkül önfeled­ten játszadozhattak, barátkozhat­tak az ifjak. Fiúknak fiúkkal, lá­nyoknak lányokkal „illett” kizá­rólag barátkozni. Minden na­gyobb helyen működött leánykor és legényegylet, de egymástól el­szigetelten. Talán az egyetlen fó­rum, ahol barátságok szövődhet­tek különneműek között, a „tánc­vigalmi” rendezvények voltak. MA NEM A KAPCSOLATTE­REMTÉS LEHETŐSÉGEIRŐL kell problémáznunk, hanem a fiúk és a lányok közötti barátság mélységéről, minőségéről és hatá­rairól. A barátság: önkéntes szerződés — írja Bálint B. András, „A róka megszelídítése” című művében, ö idézi Montaigne gondolatát: „... a szerelem senkit sem szokott meg­Meghívó A Budai Evangélikus Egyházmegye és a Délpesti Református Egy­házmegye november 2?-én, vasárnap délután 6 órakor a Bécsikapu téri evangélikus templomban (I., Táncsics Mihály u. 28.) DÉVAI BÍRÓ MÁTYÁS EMLÉKÜNNEPÉLYT tart, amelyre az érdeklődőket szeretettel hívja. Előadást tart: DK. ESZE TAMÁS a Dunamelléki .Református Egyházkerület fögondnuka Igét hirdet: DR. KÁLDY ZOLTÁN a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke Énekel: a gyülekezet Schütz-kórusa. AZ EURÓPAI KISEBBSÉGI EGYHAZAK TÁJÉKOZTATÁSI BIZOTTSÁGÁNAK TANÁCSKOZÁSA Kérdéseink 1. Jézus a jelt kívánó farizeu­soknak és írástudóknak egyszer a Jónás próféta jelét ígérte meg. Mi ez a jel? 2. Mit gondoltok, miért küldte el Isten másodszor is Jónást Ni­ni vébe ? 3. A zsákruhába öltözés a bűn­bánat egyik jele volt. Milyen más jelei voltak még a bűnbá- riatnak? 4. Jézus egyik példázatában beszél valakiről, aki nem örült testvére megtérésének. Melyik példázatban? Aki rajzolni tud, rajzolja le a történet egyik jelenetét. Válaszai­tokat és rajzot november 29-ig a következő címre küldjétek be: Evangélikus Élet Szerkesztősége, Budapest, Puskin u. 12. — 1088. Az Európai Kisebbségi Egyhá­zak Kommunikációs Bizottsága (KALME) november 24—27. kö­zött Berlinben tartja ülését. Az ülésen a bizottság tagjaként részt vesz dr. Vámos József teológiai tanár. KONFERENCIA AZ EGYHÁZAK VILÁGTANÁCSÁNAK NAGYGYŰLÉSÉRŐL Az Egyházak Világtanácsának vezetői december 6—11. között Grandchamp-ban (Svájc) konfe­renciát tartanak a VI. vancouveri nagygyűlés témájáról (Jézus Krisztus — a világ élete). A konfe­rencián meghívottként részt vesz dr. Nagy Gyula, a Teológiai Aka­démia dékánja. kérdezni, jön, amikor akar. A ba­rátját viszont választja az ember, s a barátságra — valaki által — kiválasztatik. A szerelemben az izgalmat keressük, a barátságban a megnyugvást. A barátság célja önmagunk megalapozása, és fenn­tartása”. A barátság — megjelenési for­máját tekintve — létrejöhet azo­nos neműek között, és kialakulhat leány és fiú baráti közösségek vi­szonylatában. Tovább szűkítve a kört: egy fiú és .egy leány is élet­re kelthet őszinteségen, azonos érdeklődésen és egymás segítésén alapuló baráti szövetséget. A gyer­mekkori, serdülőkori fiú-lány ba­rátságok általában meghatározott időre szólnak. Lakás és iskolavál­toztatással, vagy a nagy „Ö” fel­bukkanásával megszűnhetnek ezek a kapcsolatok. Gyakorta elő­fordul ellenben, hogy a barátság szelíd és egyenletes melegségéből a szerelem forróságába minősül át a kapcsolat. (A szerelem és a barátság ha­sonlóságát igazolja a latin nyelv is, miszerint a barátság — amici- tia — és a szerelem — amor — kiíejezések közös gyökérből szár­maznak.) A FI ÜK ÉS LÁNYOK KÖZÖT­TI BARÁTSÁG kitűnő iskola a megfelelő viszonyulások elsajátí­tásához. Bár egy fiatal, egészséges kö­rülmények között léginkább a szüleiről mintázza a helyes „sze­repjátszást”, mégis egy álarc nél­küli barátság is sokat csiszolhat, finomíthat a fiatalok viselkedés- kultúráján. Nem beszélve a tartós barátságok hatalmas személyiség- formáló erejéről. A fiúk és lányok közötti barát­ság is abból a szeretetből merít, amely gyökere és meghatározója a felebaráti szeretetnek — az Is­ten szeretetéből. Az igazi barát­ság forrása és éltetője az a kap­csolat, amelyben Isten ad példát azzal, hogy minden gyermekét egyformán szereti. JÉZUS SZŰKEBB TÁRSASÁ­GÁBAN élték férfiak és nők is, akiket a megtisztelő „barátaim” szóval illetett (Jn 15, 15). A fiúk és lányok baráti kapcso­latát jellemezze az a tiszta lelkű­iét és áldozatkész hozzáállás, aho­gyan Jézus viszonyult Mártához és nővéréhez. Laborcziné Sztankó Gyöngyi „Miként a törzsére felkúszó fu­tónövény fiatalos külsőt kölcsö­nöz a százados fának, úgy a tör­ténelem nagyjait is idők múltával legendák veszik körül, melyek hivatva vannak emléküket felújí­tani.” — írja Tímár Kálmán, Ár­pád-házi Erzsébet legendáinak egyik kutatója. Vannak emberek, akik életét egy-egy monda vagy legenda jobban jellemzi, mint a rideg történeti valóság elbeszélé­se. Így kapcsolódik sokak számá­ra Árpád-házi Erzsébet életéhez elválaszthatatlanul a közismert rózsalegenda. De ezen túl, mond­hatnak-e még nekünk valamit a középkori szentek, így például Árpád-házi Szent Erzsébet? VILÁGSZERTE MEGEMLÉ­KEZNEK EBBEN AZ ÉVBEN ha­lálának 750 évfordulójáról. Nem­csak a magyar, de a német ke- resztyénség is magáénak vallja. Ismerik és emlegetik őt francia, olasz és belga földön is. A római katolikus egyházban a legnagyobb szentek között tisztelik, mi más értelemben emlékezünk meg róla. Erzsébet, II., Endre és a merá- niai Gertrudis leánya 1207-ben született Sárospatakon. Négyéves korában Türingiába vitték és el­jegyezték Hermann őrgróf és Zsó­fia őrgrófné fiával, Hermannal. Hermann hamarosan meghalt, ek­kor Erzsébet a fiatalabb fiú, La­jos menyasszonya, majd felesége lett.' Három gyermeknek adott életet. Férje volt egyetlen védel- ' mezője azokkal szemben, akik nem nézték jó szemmel Erzsébet jótékonykodását. Lajos azonban 1227-ben kereszteshadjáratba vo­nult, és rövidesen járvány áldo­Örömmel és szívesen adni Hétszázötven éve halt meg Arpádhási Erzsébet 55 Erzsébet a szegények között (a marburgi Erzsébet templom domborművéről) zata lett. A 20 éves özvegy nem maradhatott Wartburg várában, férje rokonsága az utcára kerget­te. Sok szenvedés után végül Mar burába került, ahol 24 évesen 1231. november 17-én halt meg. „AMINK VAN, ÖRÖMMEL ÉS SZÍVESEN KELL ADNUNK!” — mondta egyszer Erzsébet, és nem­csak mondta, hanem ez határozta meg egész életét. Már kislány ko­rában feltűnt a wartburgi udvar­ban különös viselkedése: sokat imádkozott, nagyielkűen adako­zott a vár körül megjelenő koldu­soknak, egyszerű ruhába akart öltözni, a szegények társaságát kereste. Környezete nem nézte jó szemmel a leendő fejedelemnőhöz nem illő magatartást. Ha Lajos nem áll ki mellette, talán vissza is küldték volna Magyarországra. Lajos azonban mindent jóváha­gyott, amit felesége tett. Megér­tette, hogy Erzsébet szeretete nemcsak feléje, hanem a szegé­nyek, betegek, rászorulók felé is fordul. Megértette, hogy felesége éhesen kel fel a terített asztal mellől, mert nem akar olyan ételt vagy italt magához venni, amely valaki megkárosításából szárma­zik. Erzsébet gazdagsággal volt körülvéve, de tudatosan a sze­génységet választotta. Valóban mindent, „amije volt örömmel és szívesen adott oda”. Táplálta az éhezőket, ápolta a betegeket, szét­osztotta mindenét. Leprásokat gondozott, kórházakat építtetett, ahol maga ápolta a betegeket. A legenda szerint egyszer annyira nem talált már helyet az egyre érkező betegeknek, hogy egy lep­rás férfit férje ágyába fektetett. A váratlanul hazaérkező őrgrófot az Udvaroncok sietve tájékoztat­ták erről. Lajos azonban az ágyon fekvő nyomorultban lelki szemei­vel meglátta a szenvedő Krisz­tust. 1225-ben Lajosnak II. Frigyes hívására hadba kellett vonulnia. A tartomány kormányzását Erzsé­betre bízta. Ebben az időben éh­ínség pusztított, járványok tize­delték a lakosságot. Erzsébet ki­nyittatta Wartburg magtárát, a felhalmozott gabonát kiosztotta kenyérnek és vetőmagnak, Élel­mezte a szegényeket. A munkaké­peseknek szerszámot adott a ke­zükbe. Pénzt és alamizsnát csak annak adott, aki nem tudott dol­gozni. A nőket megtanította fon­ni. Eladta ékszereit, mindent pénzzé tett, csakhogy enni adhas­son az éhezőknek. Szűkebb kör­nyezete egyre növekvő aggoda­lommal nézte „esztelen tékozlá­sát”. Lajos azonban mindent jó­váhagyott, amit felesége távollé­tében tett. FÉRJE HALÁLA UTÁN ER­ZSÉBET végképp a felebaráti sze­retetnek élt. Egyszerű szürke kön­tösben járt, harmadrendi feren­cesként már csak a betegekkel, szegényekkel törődött. Árpád-házi Erzsébet a szeretet az irgalmasság, az odaadás pél­daképe. Példaképe azoknak az asszonyoknak, akik férjükért, gyermekeikért és a rászorulókért élnek. Az Isten, a házastárs és a felebarát iránti szeretet csodála­tos összhangját valósította meg életében. Enni adott az éhezők­nek, inni adott a szomjazóknak, befogadta a jövevényeket, felru­házta a mezíteleneket, megláto­gatta a betegeket. Egyik méltatója így emlékezik meg Árpád-házi Elzsébetről „... bár éledne föl köztünk szel­leme, a gyakorlati hit, mely az égbe néz, midőn a földön jár, mely nemcsak lát, de tesz is.” Nagyné Ferenczy Erzsébet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents