Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-11-08 / 45. szám

GYERMEKEKNEK As engedetlen Jónás Jónás 1. Élt egyszer egy próféta, Jónás­nak hívták. Névleg Isten szolgá­ja volt, valójában azonban enge­detlennek bizonyult. Isten egyszer így szólt hozzá: „Jónás, indulj el Ninivébe, a nagy városba, mert annak lakói nagyon sok rosszat művelnek! Mondd meg nekik, hogy javuljanak meg, mert ha nem, megbüntetem őket!” Jónás­nak azonban nem nagyon tetszett a dolog. „Nem megyek én Nini­vébe — gondolta. Hadd pusztul­janak el a ninivebeliek, ha egy­szer olyan gonoszok! Hiszen ők úgyis a mi ellenségeink!” JÓNÁS .KÜLSŐLEG ÜGY TETT, mintha engedelmeskedne, de éppen ellenkező irányba in­dult el. Kelet felé kellett volna mennie, de ő nyugat felé indult. „Elszököm én olyan messzire, ahol Isten se fog megtalálni” — gondolta. Meg sem állt, amíg a tenger partjáig nem ért. Itt ta­lált egy hajót, amely éppen útra készülődött. „Felszállók én erre a hajóra. Ez elvisz majd olyan messzire, hogy Isten sem fogja tudni, hol leszek” — mondta ma­gában. Azután felszállt a hajóra. A hajó meg nekiindult a széles, nagy tengernek. Ragyogó időben indultak útnak. A nap ragyogott a kék égen. A hullámok kedvesen csobogtak a hajó falánál. Ügy látszott, hogy nagyon kellemes utazás lesz. Jó­nás azonban nem érezte szépnek. Nem mert a hajó fedélzetén az utasok között maradni. Félt, hogy meglátja öt Isten. Fáradt is volt. Lement hát a hajó fenekére és ott lefeküdt. Úgy gondolta, hogy itt már nem látja meg őt Isten. ISTEN AZONBAN LÁTTA JÓ­NÁST a hajó sötét mélyén is. Nem bújhatott el előle az ő szófoga- datlan szolgája! Isten nagy vihart támasztott a tengeren. Hatalmas szelet bocsátott a hajóra. A vihar engedelmesebb volt, mint Jónás. Azonnal megtette Isten parancsát. Nagy fekete felhőket hajtott ma­ga előtt és úgy belekapaszkodott a vitorlákba, hogy a hajó majd­nem fölborult. A kis hullámokat a vihar úgy fölkorbácsolta, hogy majdnem elborították a hajót. Megijedt ám erre a hajó kapi­tánya meg a matrózok is. Jónás pedig békésen aludt a hajó fene­kén. Maga a kapitány jött le hoz­zá és felrázta őt: „Te ilyenkor al­szol? Kelj fel, gyere és segíts! Imádkozz Istenhez, hogy el ne süllyedjünk!” Jónás fölkászálódott a hajó fedélzetére. Meglátta az ir­tózatos vihart Rögtön tudta, hogy Isten megtalálta őt. így szólt a többiekhez: „Emberek, miattam támadt ez a nagy vihar. Én utá­nam küldte Isten, mert vétkez­tem ellene. Nem fogadtam szót neki. Kelet felé kellett volna men­nem, én meg nyugatra indultam. Szökni akartam Isten elől, de már tudom, hogy Isten elől nem lehet elszökni." Azután így folytatta: „Fogjatok meg és dobjatok be a tengerbe! Legyen ez a bünteté­sem. Akkor majd biztosan lecsil­lapodik a tenger.” A hajósok először nem voltak erre hajlandók. Megfeszített erő­vel eveztek, hogy valamiképpen parthoz érjenek, de sehogy sem tudtak part közel be kerülni. A vi­har pedig egyre erősebben dühön­gött. A végveszélyben nem volt mit tenniök, fogták Jónást és be­dobták a dühöngő tengerbe. MEGSZABADULTAK JÓNÁS­TÓL. De nemcsak tőle, a vihar­tól is. Isten rögtön megszüntette a vihart. A szél lecsendesedett, a hullámok lecsillapodtak, a fekete felhők eloszlottak és újra kisütött a nap. A hajó pedig nyugodtan folytatta útját a csendes tenge­ren. Az emberek csodálkozva mondták: „Milyen hatalmas az Isten! Még a szélvész és a tenger is szót fogad neki! Mi pedig meg­fogadjuk. hogy mipdig szót foga­dunk neki.” Selmeczi János KÉRDÉSEINK 1. Ninive a pogány Asszíria fő­városa volt. Miről tanúskodik az a tény, hogy Isten éppen ide kül­di el Jónás prófétát? 2. Jónás történetéből megtanul­hatjuk, hogy Isten elől nem le­het elfutni. Az egyik Zsoltár ezt így fejezi ki: „Orcád elől hová fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy!” Hányadik zsoltár? 3. Egyszer Jézusról is ezt mond­ták az emberek: „Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmes­kednek neki?” Milyen alkalom­ból mondták ezt Jézusról? 4. A Szentírás leírt egy olyan eseményt, amikor a viharba ke­rült hajó utasait egy utas kedvé­ért mentette meg Isten. Ki volt ez az utas? Aki rajzolni tud, rajzolja le tör­ténetünk egyik jelenetét. Vála­szaitokat és rajzot is november 22-ig a következő címre küldjé­tek be: Evangélikus Élet Szer­kesztősége, Budapest, Puskin u. 12. — 1081. „írok nektek, ifjak' K Barátság - negatív tartalommal? Tudom, hogy a címet olvasva sokan vitába szállnának velem. Mi az, hogy negatív előjelű barát­ság? Ilyen nincs! Mert — mon­danák — vagy barátság van, s az akkor alapjában és mindenestül pozitív töltésű, vagy ha nem ilyen, akkor az nem barátság. Nem vi­tatkozom. Azért nem, mert úgy gondolom, hogy gyakorlati kérdé­sekből elméletit csinálni, a prob­lémák helyett a kifejezések ér­telmezéséről, tartalmáról beszélni egyenlő a dolgok lényegének meg­kerülésével. Azoknak a megkerü­lésével, amik pedig ráéghetnek életünkre, lelkünkre, ha idejeko­rán nem gondolunk, figyelünk rá­juk. ÓRIÁSI LEHETŐSÉG, AJÁN­DÉK — és valljuk, .be — szükség­let mindannyiunk számára a ba­rátság. Az, hogy vannak, lehet­nek olyan társaink, kikkel közös kérdéseinket őszintén megbeszél­hetjük, velük együtt magunkat jól érezhetjük, akik előtt leple­zetlen önmagunkat megélhetjük. Hitünk szerint ez a közösségigény teremtettségőnkből fakadó, mely abban lesz kézzelfogható, hogy jó érzés és tudat, ha vannak bará­taink, barátnőink, és rossz, hiány­zik, ha nincsenek. — Ám vigyá­zat! Ez az érzés és tudat azon­ban önmagában eltompíthat ben­nünk más érzékenységet, ami ve­szélybe sodorhatja azt, amit Isten a barátság és barátok lehetőségé­ben jónak adott! Mire gondolok? Arra, hogy a barátság örömét, szépségét, jelentős voltát nem az adja meg csupán, hogy van, vagy nincs, hanem annak belső tartal­ma, minősége. Ez pedig tapaszta­latom szerint nem mindig auto­matikusan jó, sőt még egyazon barátságon belül sem mindig vég­érvényesen garantált, még ha az jónak indult is. NYILVÁNVALÓAN ROSSZ BARÁTSÁG AZ, amely lehúz, ami nem szolgál többet, mint az em­ber ösztöneinek, épp kedvéreva- ló, csapongó ötleteinek féktelen kiélését. Hát még az, mely az em­beri együttélés elleni, kimondott vagy kimondatlan szövetséggé lett, s csak arra van, hogy „bal­hét” csináljunk rosszul értelme­zett élményszerzés, bátorság, ere­detiség jegyében. Nincs ezen mit kozmetikázni! Ezt lehet haverság- nak, két vagy több személyes gale­rinek mondani, de barátságnak aligha, még ha felnőttes kézfogás­sal, vagy testvéries csókkal kö­szöntik is egymást az ilyenek. Tu­dom, hogy sokan azt mondják: mi csak önmagunkat akarjuk ki­fejezni, megvalósítani, vagy szem­benállásunkat a felnőtt világ ha­zugságaival szemben: meg akar­juk mutatni, hogy mi mások va­gyunk. De a rosszasággal, randa- lírozással, megbotránkoztatással, hangoskodással? — Csak a kul­túrnövényt kell gondozni, ápolni, a gazt nem: az magától megte­rem. Az emberi rossz is. Nem kell neki segíteni a tartás nélküli rosz- szaságban, közönyben, felelőtlen­ségben kiválóskodók és egyénies­kedők társaságával. A barátság épp abban jó, hogy jóra segít, a kísértések közt megtart, nem az ösztönlényt, hanem az embersé­get segíti kibontakozni bennünk. DE EGY JÓNAK INDULÓ BA­RÁTSÁG IS formálódhat idővel negatív tartalmúvá. S most néma t Csákó Gyula Csákó Gyula nyugalmazott evangélikus lelkész temetése Ok­tober 19-én volt. D. dr. Ottlyk Er­nő püspök és Csengődy László budahegyvidéki lelkész szolgála­tával. Csákó Gyula az evangélikus ke­gyességet és a nép szeretetét hoz­ta abból a farmosi földműves csa­ládból, amelyben 1904. május 2-án született. Az aszódi evangélikus gimnáziumban jeles eredménnyel érettségizett 1922-ben. A soproni evangélikus Hittudományi Karon 1926-ban fejezte be tanulmányait, majd az év júniusában lelkésszé szentelte D. Rafíay Sándor püs­pök. Tápiószelén, Kiskőrösön, Soltvadkerten. Özdon volt segéd­lelkész. Fiatalon, 1929-ben lett kisvárdai gyülekezeti lelkész a ha­talmas szabolcsi és szatmári szór­ványterületen. Kisvárdán úí templomot és parókiát építtetett, kertje híres volt virágairól, külö­nösen rózsáiról. A pontos és szor­galmas lelkészt Turóczy Zoltán püspök titkárának hívta meg, s 1942-től — rövid gyömrői lelkészi idejét kivéve — nyugdíjazásáig, 1965-ig szolgált ebben a minőség­ben mind Turóczy Zoltán, mind D. dr. Vető Lajos püspöksége ide­jén. 1963-ban kötött házasságot az orosházi evangélikus családból származó Pusztai Máriával. özvegye, testvérei, sógorai, sok lelkész és nagyszámú gyülekezet hallgatta az Istenben való élet bi­zonyságtételét: „Te tanítasz en­gem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyö­nyörűségek vannak örökké” (Zsolt 16, 11.). filmek történeteire gondolok, mi­kor gyermekkori jóbarátok az egyik „félrelépése” miatt bűntár* sakká lesznek. De gondolok a las­sú sekély esed ésre, észrevétlen tartalmatlanodásra, mikor a ni­hil, a nemtörődöm lazaság, vagy az istenített „kemény zene” kábí­tószerének közös élvezésével silá­nyul csak egy nemrég még szép, építő, tanulásban, munkában tá­maszt jelentő kapcsolat Ha nem vesszük észre ezt időben, s nem próbáljuk talpra állítani újra, vagy ha már más megoldás nincs, hát megszakítani azt ami ener­giaforrásból energiafogyasztóvá, vérszívóyá lett az életünkben: be­lerokkanhatunk a késői fölisme­résbe, hogy elrontottuk az életün­ket ... MINT MINDEN EMBERI KAP­CSOLATUNKRA, a barátságra is mindig oda kell figyelni. Nem elég így-úgy megélni, s örülni csgk a csupasz tényének, s a meg­levőhöz mindenáron ragaszkodni. A tártálrpát, minőségét mindig új­ra lepitika alá kell vetni, s meg­kérdezni magunktól: valóban igaz barátság a baráti kapcsolatom? Valóban egymás kölcsönös szere- tetén, megbecsülésén alapszik? Tényleg egymás boldogulására, boldogságára, segítésére, támoga­tására van? Nem kéne valamit valahol másképpen csinálni ? — S ha most valaki azt kérdezné, hogy kit tudok én e vizsgálódáshoz mérceként, tájékozódásként mu­tatni, csak egy valakire tudok gondolni: úgy hívják őt, hogy — Názáreti Jézus. Ifj. Foltin Brúnó A LUTHERÁNIA november 15-én, vasárnap dél­után 6 órakor istentisztelet ke? rétében a Deák téri templom­ban BACH MÜVEIBŐL EGYHÁZZENEI ÁHÍTATOT tart. Sorrend: 39. kantáta g-rpoll fantázia és fúga Singet dem Herrn — motetta Igehirdetés Passacaglia és fúga 65. kantáta Közreműködnek: Faragó Lau­ra, Schultz Katalin, Molnár András, Kuncz László és Trajt- ler Gábor Vezényel: Weltler Jenő Igét hirdet: DR. HAFENSCHER KÁROLY Novemberi krónika A MAGYARORSZÁGI REFORt MÁCIÓNAK EGYIK VEZÉR- ALAKJÁ, Dévai Bíró Mátyás volt. Azt írták róla: „Legelső volt, aki Isten beszédének lámpását egész Magyarországon elhordozta és a tudatlanság homályában ülő embereknek a világosságot meg­mutatta.” Származásáról nem so­kat tudunk. Római katolikus pap, ferencrendi szerzetes lett. 1523- ban a krakkói egyetemen tanult. Nem tudjuk, hogy Isten hogyan nyúlt bele az életébe, de 1529-ben a wittenbergi egyetemen Luther Mártont hallgatta. Ettől kezdve hitvalló, harcos hirdetője lett Jé" zus Krisztus tiszta evangéliumá­nak. Egyre mélyebb, személyes kapcsolatba került Lutherral és Melanchthonnal. Szinte az egész Magyarországot megjárta az evangélium, a reformáció füzével. Szóval, tollal, nyomtatott vitairat­tal terjesztette a reformációt. Jó érzéke volt ahhoz, hogy felismer­je a hazai egyházi gondolkodás „sötét sarkait”. Mária és a szen­tek segítségül hívása helyett Jézus Krisztusnak, az egyetlen közben­járónak szolgálatát hirdeti. A szentek alszanak — vallja —. mert meghaltak, de Jézus Krisztus egyetlen közbenjárónk és Üdvözí­tőnk él! Nagyon küzdelmes, hányatott élete volt. 1531. november 6-án az egri püspök elfogatta és gyötrel- mes úton Bécsbe hurcolták. Itt testileg, lelkileg rengeteg szenve­dés várt rá. Ennek most négy­százötven éve! A bécsi püspök többször is maga elé idézte, hogy meggyőzze eretneksége felől. Dé­vai reformátori hitében sziklaszi­lárd maradt. Bécsi börtönéből pártfogói kiszabadították. Igaz-e, nem-e az a legenda, hogy a király kovácsával volt együtt bezárva, aki Dévait úgy megszerette, hogy nem volt hajlandó reformátor rab­társa nélkül kilépni a börtönből. Erre — állítólag — Dévait is sza­badon bocsátották. Egyik kedves otthona Sárvár volt. Többször volt kinn Wittenbergben, itthon pedig hűséggel szolgált, járta az országot. A „magyar Luther” ta­lán debreceni lelkészként halha­tott meg 1545-ben. SZÁZÖTVEN ÉVVEL EZ­ELŐTT HALT MEG a nagy né­met gondolkodó, filozófus Hegel György, Vilmos, Frigyes. 1770-ben született, 1831. november 14-én halt meg. Fiatal korában a fran­cia forradalom eszméiért lelkese­dett, — de a forradalom radiká­lis irányzatának ellene volt. Ké­sőbb Napóleontól remélte a sza­bad polgári társadalom valóra váltását. Heidelbergben, majd utóbb — haláláig —, Berlinben volt egyetemi tanár. Kitűnő tör­ténelmi érzékkel rendelkezett. Az élet, a világ jelenségeit töténeti alakulásukon keresztül vizsgálta. A természeti, történelmi és szelle­mi világot állandó mozgásban te­vő folyamatnak tekintette. Az em­beri gondolkodás mélyére és ha­táráig hatolt. Filozófiai gondolko­dásának középpontjába a létet tet­te. A lét fogalmát elemzi és ész­revette, hogy annak kettős értel­me vari. Mint állítás. 1. tézis — a lét abszolút, végtelen és egyete­mes. Maga a befejezettség. Ezen kívül nincs semmi. Azután a lét mint 2. antitézis — tagadás — hogy az üres semmi, nincs egyet­len véges tulajdonsága sem. Min­den létezőben azonban egység és belső összhang van, a tézis és an­titézis szükségszerűen egy maga­sabb szintézisben oldódik fel. Az emberi gondolkodás, logika útjait kutatta. Minden valóság az észnek egy-egy mozzanata, — ta­nította. Gondolkodása hatással volt az utána következő „világ­magyarázókra” — sőt még a 20. századiakra is. Azt vallotta, hogy a filozófiai kutatásnak a feltételei az igazság keresésének bátorsága és a szellem hatalmában való hit. Ezek emelik fel az embert a lét magasságába és teszik méltó em­berré. A világegyetem titkainak önmagukban nincs ereje, de a ku­tató emberi értelem előtt feltá­rul azok mélysége és gazdagsága. Sokan keresik az emberi lét, a vi­lág. az élet titkait. Hegel sok min­dent meglátott, — ha mindent nem is. ■> KÖVETKEZŐ EMLÉKEZÉ­SÜNKKEL a hófödte magas he­gyek országába. Svájcba szállunk. Luther fellépése után Európa több országában megindult az egy­ház megújulásának mozgalma. Svájcban ennek vezetője Zwingli Ulrik. a zürichi főtemplom lelké­sze. Reformációi mozgalmát né­hány szövetségi tartomány, kan­ton el is fogadta. .Básel is. Itt volt lelkész ökolampadius János. Amint Luthernak Melanchthon, úgy Zwinglinek ökolampadius János volt a jobbkeze és munka­társa. 1482-től 1531. november 23- ig élt. Most van halála négyszáz­ötven éves évfordulója. Luther és Zwingli között heves vita alakult ki az úrvacsora dolgában. A két nagy reformátor, munkatársaikkal együtt, Marburgban 1529 október elején személyesen is találkoztak és vitatkoztak. Ökolampadius az úrvacsorát így értelmezte: „Ve­gyétek és egyétek, ez az én tes­temnek jegye, jele ..” Luther írásban és szóban is már-már ha­raggal védi az Üdvözítő pontos rendelését: ez az én (valóságos) testem, ez az én (valóságos) vé­tem ...” Zwingli, a kappeli ütkö­zetben lelte halálát. Munkatársa ökolampadius János néhány hét­tel túlélte őt. Munkájukat Kálvin János folytatta és teljesítette ki. SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT, 1881. november 28-áv született a nagy osztrák író: Stefan Zweig. Külö­nös tehetsége volt az emberek lel­ki világába betekinteni. Az érzel­mek, akarások, a belső rugók sok­szor különös, rejtélyes, máskor beteges jelenségeit kitűnően látta és láttatta meg. Híres novellája a Sakknovella az Ámokfutó, Az ér­zelmek zűrzavara. Eleven, színes stílusa volt. Életrajzi regényeiben nagyszerű korrajzot tudott ad­ni. Több írásban mély megér­téssel és rokanszenvvel foglal­kozik a reformációval. Lutherral. Mint tollat fogó idegyógyász- pszichológus orvos, úgy boncolja fel, elemzi ki alakjai belső vilá­gát. Egyik nagyszerű tanulmány- kötete magyarul is megjelent, amit a nagy humanista tudós, az örök békéről álmodozó Rotterda­mi Erasmus emlékének szánt. Nagyszerű mélylélektani és teo­lógiai tanulmány ez Erasmusról és Luther Mártonról. Számtalan értékes gondolata közül egyet hadd idézzek itt: „...az igazsá­gosság és békülékenység az em­ber elsőrangú erénye, míg a bá­torság csak második sorban kö­vetkezik.” Szomorú, bár érthető, hogy ez a nagyszerű író 19.38-ban a hitleri fasizmus elől elhagyta Ausztriát és Brazíliába emigrált. Még fájdalmasabb hogy ott 61 éves korában öngyilkos lett. Sümeghy József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents