Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-10-11 / 41. szám

GYERMEKEKNEK^ Illés idegen földön 1 Kir. 17,7—24. ÁHÁB KIRÁLY ÉS IZRAEL NÉPE nem akarta abbahagyni a bálványimádást, azért a nagy szá­razság tovább tartott. Már a pa­tak is kiszáradt, amely mellett Illés próféta rejtőzködött a he­gyek között. Isten azért ezt mond­ta Illésnek: „Menj el egy idegen országba! Én megparancsoltam egy özvegy asszonynak, hogy gon­doskodjék rólad.” Illés felkereke­dett, elhagyta hazáját és hosszú vándorlás után elérkezett egy vá­ros határába. Szomjas volt a hosszú úttól és nagyon megéhe­zett. Egy idős asszonyt látott, amint rozsét gyűjtögetett az erdőben. Már volt egy kötegre valója. Illés megszólította: „Kérlek, hozz ne­kem egy kis vizet, mert nagyon szomjas vagyok!” Az asszony el­indult a vízért. Illés utánaszólt: „Hozz, kérlek, egy falat kenyeret is, mert rettenetesen éhes va­gyok!” Erre azonban az asszony nagy búsan ezt felelte: „Kenye­ret nem tudok neked hozni, mert magamnak sincs. A lisztes faze­kam fenekén van még egy kis liszt, a korsómban is akad egy pár csepp olaj. Most éppen ro­zsét szedegettem. Abból tüzet ra­kok, azon megsütöm a maradék lisztet és olajat. Lepényt készí­tek magamnak és a fiamnak. Azt megesszük, aztán vége minden­nek. Akkor éhen pusztulunk mind a ketten.” Hát ez bizony nagyon szomorú helyzet volt, de Illés egy csepet sem búslakodott. így biztatta az özvegyasszonyt: „Menj csak haza és süsd meg azt a lepényt, aztán hozd ki nekem! Magadnak meg a fiadnak majd azután süthetsz. Marad nektek is elég, mert így szól az Isten: Fazekadban a liszt, korsódban az olaj ki nem fogy, amíg az éhínség tart. Nekem is jut belőle mindaddig, amíg meg nem jön az eső és az új búza meg nem terem.” AZ ASSZONY HITT ILLÉS SZAVÁNAK. Hazament, tüzet ra­kott. A maradék lisztből és olaj­ból lepényt készített. Fia ott ült és éhes szemeket meresztett. Alig várta, hogy elkészüljön és ehes­sen belőle. Egyszer csak felkiál­tott: „Űjra van liszt a fazékban és olaj a korsóban!” Az asszony tudta, mi történt. Isten csodát tett. Az asszony tovább sütött. Az első lepényt Illésnek, a máso­dikat a fiának, a harmadikat végre saját magának. Illés hoz­zájuk költözött, és az asszony mindhármuknak tudott sütni, amennyit csak akartak. Isten gondoskodott róluk. EGYSZER AZONBAN NAGY BÁNAT ÉRTE a jó asszonyt. Megbetegedett a fia. Egyre nehe­zebben lélegzett, aztán egészen elakadt a lélegzete. Meghalt. Az asszony nagyon bánatos lett. Il­lés megsajnálta őt, és ezt mond­ta: „Add csak ide a gyerekedet!” Kiemelte anyja öléből a halott gyermeket, bevitte saját szobá­jába, és végigfektette az ágyán. Aztán háromszor ráborult a gyermekre, és így imádkozott: „Uram Isten, tedd meg, hogy új­ra éljen ez a gyermek!” Isten meghallgatta hűséges szol­gájának imádságát. A gyermek egyszer csak újra lélegezni kez­dett, szemét felnyitotta és körül­nézett. Illés örömében karjába kapta, és vitte édesanyjához: „Idenézz! A fiad él!” A szegény asszony alig tudta elhinni, pedig igazán élt. A gyermek kinyúj­totta karját édesanyja felé. Az asszony boldogan ölelte magához gyermekét, és örömében potyogni kezdtek a könnyei. Illésnek pe­dig ezt mondta: „Most tudom igazán, hogy próféta vagy, Isten igazi szolgája.” Illés is nagyon boldog volt. hogy Isten megkö­nyörült a jószívű asszonyon. S. J. Kérdéseink 1. Mi volt az ország és a város neve, ahová Illés költözött? 2. Mi volt az igazi oka annak, hogy Illésnek el kellett hagynia hazáját? A felelethez olvassuk el Lk 4, 24—26-otl 3. Pál apostol egyszer hasonló módon keltett életre egy fiatal­embert. Hogy hívták ezt a fiatal­embert? 4. Mit tanulhatunk meg az öz­vegyasszony történetéből? Aki tud rajzolni, rajzolja le történetünk egyik jelenetét. A válaszokat és a rajzot októ­ber 25-ig küldjük be a követ­kező címre: Evangélikus Élet Szerkesztősége, Budapest, Puskin u. 12. — 1088. — HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ. Németh Lajos és felesége, sz. Schaffer Ágnes, a dabronyi gyü­lekezet tagjai, augusztus 9-én gyermekeik, unokáik, dédunoká­juk, rokonaik és a gyülekezet tagjainak jelenlétében adtak há­lát Istennek azért, hogy ötven éven keresztül megtartotta, vezet­te és megáldotta őket. Isten igé­jét Bárdosi Jenő, a gyülekezet ny. lelkésze hirdette. Istentiszte­let után az ünneplő család és a gyülekezet együtt vett úrvacso rát. További életútjukra is Is ten segítő kegyelmét kérjük! ,íx*ofc nektek, ifjak...” Bagoly túra a Mátrában TEOLÓGIAI AKADÉMIÁN­KON régi hagyomány, hogy az újonnan jött elsőéveseket „bag- lyok”-nak nevezzük. Ezzel szem­ben a felsőbb éveseket az „atya” jelző illeti meg. Az elnevezés önmagában még semmi, de tartalmában annál töb­bet jelent. Ugyanis, ha a baglyok atyává szeretnének előlépni, nem elég az első két évet végigta­nulniuk. Minden bagoly szeret­ne atyává lenni, hogy ezzel meg­szerezze az atya címmel járó ki­váltságokat. Az atyáknak pél­dául reggelenként nem kell be­vásárolni járni, s így teljes ne­gyedórával tovább alhatnak. A baglyoknak azonban különböző megpróbáltatások kereszttüzében kell rátermettségüket bizonyíta­niuk. Egyik ilyen alkalom a ba­golytúra. AZ IDÉN IS MEGRENDEZ­TÜK ezt a kirándulást, ami va­lóban megpróbáltatásnak bizo­nyult, Hogy miért, az a későb­biekben derül ki világosan. Már év eleje óta tervezgettük hová is menjünk kirándulni, ahol „baglyainkat” megfelelő körül­mények között próbára tehetjük. Többféle javaslat hangzott el, míg végül a vadregényes Mátrá­ra esett a választás. Az utazást természetesen gondos elkészítések előzték meg. A szeniort és a pro- Zeniort előzőleg térkép segítsé­gével végigjárta a tervezett út­szakaszt és kijelölte a baglyok próbapályáját. Végül minden készen állt, s kora reggel indulhattunk a cso­dálatos színhelyre. Minden pro­fesszor szeretett volna velünk tartani ,de egyéb elfoglaltságuk Hát en? A kishúgom háromhetes. Mindenki örömtől repes: — Milyen ügyes, okos, helyes! Már jó reggel hallom mamát: hízott megint vagy tíz dekát, milyes ügyes, okos, nahát! Hogyha lenyel egy kis tejet, mit kap megint? Dicséretet! — Milyen okos, ügyes, nahát! Ha elaludt, s nem sírdogált: — Milyen ügyes, okos, nahát! Mama ringatja: — Kincsem! Becézgeti Aljonkát, és egyéb gondja nincsen: cserélni a pelenkát. — Nicsak a baba ásít, de milyen óriásit! — Papa meg ezt kiáltja. Nem ismerek a papára. Színes film van a gépben — Aljonka minden képen. Én meg bevertem egy szeget, mégsem kaptam dicséretet! Szörnyen bántott ez engem. Merre bújjak, hová? Az ágyra lehevertem s bőgtem — oá, oá! Papa csak bámul és nevet: — Hát te veled mi van? Bömbölsz, akár egy vadgyerek, Nem való ez, fiam! Befordultam a falnak én, s csak néztem a falat. A mama sietett felém: — Mi baj? Ringassalak? ;— ríe! Nem vagyok már kisbaba! Csak ülj mellém kicsit, mama. miatt csak dr. Muntag Andor, azaz Bandi bácsi tudott eljönni, Pásztóig vonattal, onnan Mátra­nszén tistvánig autóbusszal utaz­tunk. A Mátra kacskaringós út­jain csodálatos panoráma tárult , elénk. Végül már olyan magasan jár­tunk, hogy elértük a felhők szélét és tejfehér ködben utaztunk. Me­sébe illően izgalmas volt! Megérkezvén a túra kiinduló­pontjához, magukra hagytuk a baglyokat, mi pedig végigmen­tünk az útvonalon és az előre ki­jelölt állomásokra atyákat állí­tottunk. Kezdődhetett a bagoly­túra. Az elsősök tízpercenként in­dultak, s futva kellett megten­niük a pályát minden állomást érintve. A rájuk váró atyák már kieszelték a tréfás és komoly kér­déseket, melyekre a baglyoknak válaszolniuk kellett. Egy ideig rendben ment min­den, ekkor azonban váratlan ese­mény következett. Az első bagoly már a pálya vége felé futott, ami­kor besötétedett, s hirtelen mennydörgés rázta meg a Mát­rát. Egy szempillantás alatt zu- hogpi kezdett az eső, s egy újabb szempillantás alatt bőrig áztunk. Aki csak tudott menedéket ke­resett, de. esőbiztos helyet ritkán talál az ember a Mátrában. A zápor nem tartott sokáig. A fel­hők hamarosan elvonultak és új­ra kisütött a nap. Most követke­zett csak az igazán gyönyörű lát­vány. A levegő teljesen kitisz­tult, s a sötéten zöldellő völgy­ben hófehér páraoszlopok, úgy­nevezett termikek emelkedtek fel méltóságteljesen. A gyönyörködés közben fel sem figyeltünk arra, hogy nem jönnek a baglyok. Először min­denki ideges lett, de aztán eszünkbe jutott,' hogy az eső elől valószínűleg visszafutottak Mát- raszentistvánra. A váratlan aka­dály meghaladta erejüket, sőt, néhány atya is megrettent. A merészebbek azonban végigjár­ták a kijelölt utat és megérkez­tek a gyülekezőhelyre egy: tisz­tásra. Itt elnyerték megérdemelt jutalmukat. Egy tapasztalt atya gombát szedett s mikor össze­gyűlt a kellő mennyiség, egy nagy bográcsban megabáltuk. Különféle fűszerekkel ízesítve már Totyogott is a gombapapri­kás. Nagyon finomra sikerült — és mindnyájan életben marad­tunk. TÖBBÉ-KEVÉSBÉ ruháink is megszáradtak és hamarosan in­dulnunk kellett, hogy elérjük az autóbuszt. Ügy gondoltuk, hogy a többieket már az autóbuszon ta­láljuk, de a legnagyobb megle­petésre nem találtuk őket. Izgal­munk egyre fokozódott Pásztóig. Itt azonban megkönnyebbülten vettük^ észre a vidáman felénk rohanó többieket. Űjra egyesült a két csoport és gazdag élmé­nyeinket mesélve jóleső fáradt­sággal utaztunk hazafelé. (A. Barto: A ház elköltözött Budapest 1975) Tamásy Zoltán ©któltaeri krónika A KAPPELI CSATÁBAN (Svájcban) — pontosan 450 éve — 1531. október 11-én, a régi ka­tolikus hithez ragaszkodó és a reformációt elfogadó kantonok erőpróbájában a katolikusok bi­zonyultak erősebbnek. Itt halt meg maga a reformátor, Zwingli Vlrik is, aki tábori lelkészként kísérte el híveit. A parasztcsaládból számazó re­formátor kemény iskolákban ed­ződött. Szolgált búcsújáróhelyen, pápai zsoldban álló harcosok lel­kipásztoraként, s 1519-től Zürich főtemplomának lelkésze. Itt meg­kedvelték egyszerű, biblikus ige­hirdetését, a pestisjárvány idején tanúsított önfeláldozó magatartá­sa pedig népszerűvé tette. Az el­ső keresztyének összejöveteleit tartva szem előtt, eltávolított a templomból és az istentisztelet­ről minden külsőséget. Humanistából lett leformátor- rá, sokat tanult Luthertől is, de az ember erejét, képességeit na­gyobbra értékelte. Az úrvacsora értelmezésében is eltért felfogá­suk. Zwingli szerint az csak em­lékezés Krisztus halálára és a hí­vők vallástétele. Amikor a katolikus őskanto­nokkal kiéleződtek az ellentétek, Zwingli egy Habsburg-ellenes szövetséget akart létrehozni, még Erdély bevonására is gondolt. Hesszeni Fülöp hajlandó volt tá­mogatni, de ehhez Luthert is meg kellett nyerni. így került sor 1529 október elején Marburgban arra a nevezetes úrvacsorái vitá­ra a két reformátor között, amely azonban nem hozta meg a kívánt eredményt. A katolikus kantonok fenyege­tésével kénytelen volt fegyvere­sen is szembeszállni, de az ütkö­zetben a zürichiek vereséget szenvedtek. Zwingli a sebesültek­kel volt elfoglalva, amikor a ka­tolikus sereg kapitánya azt köve­telte tőle, hogy hívja segítségül a szenteket, és katolikus módon gyónjon meg. Ezt visszautasítot­ta, a kapitány felkoncolta. Holt­testét elégették. MIELŐTT EGÉSZEN MEG­MOZDULT A VILÁG az első vi­lágháború infernójában, a szel­lem nagyjaiban már évtizedekkel előbb zajlott a forradalom, az új utak keresése, sokszor buktatók­kal. Oscar Wilde ír származású an­gol költő, író, drámaíró, a társa­ság bálványa, az „élet királya” 125 éve született, 1856. október 10-én. A hanyatló polgárság új világ­nézeteket fogalmaz, s egyesek a szépség, s az önmagáért való mű­vészet eszményében és annak megmutatásában keresték az utat. Ez a végletes művésziesség ha­tározta meg Wilde-ot is. Egymás után hozza ki pazarul dekorált meséit, paradox tanulmányait, regényt ír és ötletes vígjátéko­kat. Véleményeit a különcségig vit­te, s kihívó fölénnyel dobta a világ elé. Amikor emiatt perbe fogták, az új világnézet valóságos manifesztumát mondta el a bíró­ság előtt. Megszenvedett érte. Börtönre ítélték. A fegyházban a Bibliát olvasta, megtért, s napló gyanánt megírta a De profundis c. művét, és a Readingi fegyház balladáját. Babits, Kosztolányi, a Nyugat köre népszerűsítette nálunk, s többen is fordították főbb mű­veit, játszották színdarabjait. 1900-ban fejezte be életét egy párizsi hotelban. EDISON, ALVA TAMÁS, a „Menlo-parki varázsló”, világhírű amerikai feltaláló, fizikus szemé­lyisége igazán rokonszenves a fá­radhatatlan, soha nem csüggedő tevékenységben, aki önerejéből küzdi fel magát odáig, hogy 1915-ben Nobel-díjat kapott. A holland kivándorlók gyerme­ke az amerikai Ohio államban született 1847-ben. Édesapja far­mer volt, aki korán meghalt. A kis Tamás már 11 éves korában napilapokat árul a vonaton, s két év múlva egy kézisajtóval újsá­got ad ki. Kísérletezése közben véletlenül meggyújtotta a vasúti kocsit, s innen távoznia kell. A világ legtermékenyebb felta­lálója, kb. ezer szabadalma van. A vasúttól a távirdához kerül. Szorgalmasan tanulmányozza az elektromosságot, s több találmá­nya van a távközlés köréből. 1876-ban feltalálta a szénpor­mikrofont, amely a Bell-féle tele­fon hatótávolságát növelte meg lényegesen. New York közelében, a Menlo- parkban kutatólaboratóriumot ál­lított fel. Ö találta fel a modern hangrögzítő gépezetek ősét, a hengeres fonográfot. Megszer­keszti a szénszálas izzólámpát, majd 1882-ben üzembe állította a világ első villamos erőművét, s csakhamar az amerikai és az európai erőművek egész hálózatá­nak tulajdonosává lett. Jelentős része volt a mozgó­fénykép kialakításában is, film­felvevő, filmvetítő gépet szerkesz­tett. 1931. október 18-án halt meg. Ennek most ötven éve. Kovács Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents