Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-10-04 / 40. szám

„írok nektek, ifjak 11 GYERMEKEKNEK Akiknek nincs igazi otthonuk Illés és a gonosz király 1 Kir 16, ISTEN NÉPÉNEK URALKO­DÓI KÖZÖTT nemcsak istenfé­lő fejedelmek, hanem gonosz ki­rályok is voltak. Ilyen gonosz uralkodó volt Álláb, aki felesé­gével Jezábellel együtt na­gyon sok 'gonoszságot követett el. Legfőbb gonoszságuk az volt, hogy elpártoltak az igaz Isten­től. „Nem szeretjük többé Is­tent, más isten kell nekünk!” — mondták. Csináltattak egy bál­ványszobrot, elnevezték Boáinak és azt mondták: „Ez a mi Iste­nüket!” Térdet hajtottak előtte és imádták. Papokat is rendeltek oda, hogy áldozatot mutassanak be a Baálnak. A népnek pedig megparancsolták: „Felejtsétek el Istent! A Baálhoz imádkozza­tok!” Isten azonban nem hagyta ennyiben a király és a nép hűt­lenségét. EGY NAPON A KIRÁLY FÉ­NYES PALOTÁJÁBAN ÜLT aranyos trónján. Egyszercsak nyílott az ajtó és egy idegen lé­pett tje a terembe. Szegényes volt a puhája: szürke köpenybe burkolózott, a dereka körül pe­dig bőröv volt. Nem zavarta őt a királyi pompa. Bátran odaállt a király elé: „Illés vagyok, a pró­féta— mondta. Maga Isten kül­dött, hogy hírül hozzam neked büntetését. Mivel hűtlen lettél Istenhez népeddel együtt, Isten nem ad többé esőt Izrael földjé­re. Egészen addig, amíg majd mondom, hogy essék.” Ezzel az idegen sarkon fordult és ki- rpent. A király és udvara elő­ször meglepődött az idegen meg­jelenésén, de aztán elkezdtek ne­vetni : „Micsoda bolond ez? Ta • Ián bizony ő irányítja a felhő­ket, hogy ne essék?’’ 29—17, e kiszáradt a mezőn,. A búzára pe­dig nagy szükség lett volna Nem volt miből kenyeret sütni. Nagy éhínség kezdődött az egész országban. Erre a királyt elfogta a félelem, mert rájött, hogy Illés igazat mondott. De ahelyett, hogy magábaszállt és megtért volna, dühösen ezt kiál­totta: ..Illés az oka az egész­nek! Ö hozta ránk az éhín­séget! Kerítsétek elő, akár a föld alól is!” A király katonái szét­futottak az országba, keresték Illést, de sehol se találták. A nagy szárazság pedig folytató­dott. ILLÉS PEDIG A HEGYEK KÖZÖTT REJTŐZÖTT EL. Egy kanyargós völgyben kis patak csörgedezett. Még folydogált benne a víz. Ide rejtette el a prófétát Isten. Itt a katonák nem találtak rá. Éjszakára egy barlangba húzódott. Nappal ott ült a patak partján és ha meg­szomjazott, ivott a patakból. Éheznie sem kellett, mert Isten minden reggel és minden este küldött neki ennivalót. Fekete hollók repültek oda a csőrükben egy darab kenyérrel, vagy egy darab hússal. Leejtették Illésnek és tovább repültek. Minden nap újra meg újra megjelentek, mert Isten küldte őket, hogy gondos­kodjanak Illésről. Izrael népe éhezett és szom­jazott . Isten jobb belátásra, a bálványtól hozzá való megtérés­re akarta juttatni népét ezzel a megpróbáltatással. Illésnek azonban volt elegendő eledele, mert Isten hűséges szolgája volt. Isten mindig gondoskodik azok­ról, akik hűségesek maradiak hozzá. Szelmcczi János „E földi vándorúton ama bizo­nyos hamuban sült pogápsa a csa­lád. Jó szava, szelleme, védő­szentje a mesebeli hősnek. Aki enélkül indul: nagyobb veszedel­mek közé kerül, sebezhetőbb minden tekintetben. A család az, ahol zúzmarás időkben titkon ün­nepelhető a titok: az együvé tar­tozás tudata.” Sütő András vall ilyen szépen otthonról, családról. — Sorozatunkban volt már szó zavaró tényezőkről, időhiányról, nemzedékek közötti feszültség­ről, melyek mindegyike az otthon, a család légkörét, rendjét veszé­lyeztetik. ÉS HA FELBOMLIK A CSA­LÁD? Ha széttörik az életre ter­vezett szövetkezés a túl elhamar­kodott döntés, az egymás megis­merésének hiánya, vagy éppen egy harmadik megjelenése miatt? Hazánkban 1980-ban 27 800 házas­ságot bontottak fel. (A megkötött házasságok száma 80 000 volt.) „Szerencsésnek” mondjuk az olyan válást, ahol „csak” a két fél sérül meg, és kulturált, vagy na­gyon is viharos elhidegülésüknek még nincs gyermek-tanúja. Saj­nos azonban ez a ritkább eset. Mert a 'válásokat átlag évi 25 ezer gyermek is megsínyli. Őket nevezik nagyon találóan: válási árváknak. Egy angol pszicholó­gus írja a válással kapcsolatban, hogy ez a szülők számára sok dé­delgetett álom végét jelenti. A gyerekek számára a család szét­bomlása a világ végének tűnhet. A csalódás, sokszor kiábrándulás az egyik, nemritkán mindkét szülőből gyakran életre szóló sé­rüléseket okoznak lelkűkben. Ké­sőbb akadályozhatja őket saját kapcsolatkeresésükben. Bizalmat­lanná válhatnak a másik nem iránt, mert ez rögződött beléjük: DE AZTÁN MÚLTAK A NA­POK, a hetek és eső nem esett A nap meg' perzselte a földet a felhőtlen égről. Minden kiszá­radt a földön. Ä fp elsárgult, ä vfrágok el'ltéryadtak. A fák le- fiúliatták leveleikét, a búza is EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS MÚZEUM Budapest V., Deák tér 4. Állandó kiállítás: Evangélikusság a magyar kultúrában Időszaki kiállítás: Liturgikus művészet — keresztelési tárgyak Nyitva hétfp kivételével naponta 10—18 óráig Kérdéseink Kedves Gyermekek! Ebben az évben kérdéseinket a gyermekro­vatban közölt cikkel kapcsolatban tesszük fel. Mindenekelőtt olvas­suk el figyelmesen a megjelölt részt a Bibliából, majd a közölt cikket és azután feleljünk a kér­désekre. A beérkezett válaszokat havonként fogjuk értékelni és a legjobb feleleteket beküldők kö­zött egy könyvet sorsolunk ki. Tanév végén a legszorgalmasabb megfejtőket külön is jutalmazzuk. A legnagyobb jutalom azonban az lesz, hogy ezzel a módszerrel job­ban elmélyedtek Isten igéjének megértésében. E heti kérdéseink: 1. Hányadik parancsolat ellen vétkezett Áháb és Izrael népe? 2. Hol van megírva a Bibliában a Tízparancsolat? 3. Mi volt a patak neve, amely mellett Illés elrejtőzött? 4. Az egyik Zsoltárban ezt ol­vassuk: ,jEledelt ád az állatoknajc, a károgó hollóknak is." Hányadik Zsoltárban? Aki tud rajzolni, rajzolja le azt a jelenetet, amikor Illés a király- lyal beszél, vagy azt, amikor a hollók az eledelt hozzák Illésnek. A rajzokat külön értékeljük. Válaszainkat és a rajzokat ok­tóber 18-ig küldjük be a követke­ző címre: Evangélikus Elet Szer­kesztősége, Budapest, Puskin u. 12. — 1088. minden férfi csapodár, vagy: minden nő megbízhatatlan. De az ellenkezője is előfordulhat, hogy válogatás nélkül csapódnak ha­sonló kiábrándultakhoz. Az alul­járókban céltalanul lézengők kö­zött sok ilyen csalódott, sérült fiatalt lehet találni. AZOKRÓL IS KELL SZÓL­NUNK, akik az otthon fészekme­legét meg sem ismerték, akiknek tarisznyájából kimaradt „ama bi­zonyos hamuba sült pogácsa”. Nem jutott nekik anyai bepéző szó, simogatás, kizárólag nekik szóló gyengédség. Nerp alakulha­tott ki bennük az együvétartozás tudata, mert nincs kihez tartozni, kötődni. Nincs igazi otthonuk, mert nincs családjuk, vagy ha van, ott rájuk nincs szükség. A tisztázatlan, felelőtlen kapcsola­tokból született, veszélyeztetett környezetből kiemelt, család nél­kül felnövő állami gondozott, in­tézetekben élő gyermekekről, fia­talokról van szó. öniróniával „zacis gyerekeknek” nevezik ma­gukat; szüleik beadták őket a za- ciba és ott felejtették őket. S szin­te kivétel nélkül mindegyikükben él a vágy, hogy igazi, őket befo­gadó otthonra találjanak. Nem egy. gyermekotthonba látogató felnőttnek volt olyan megrázó él­ménye már, hogy egy kicsi odafut hozzá, megfogja a kezét és így könyörög: „vigyél haza, legyél az anyukám!” Sokan vannak! Az ország kü­lönböző pontján levő otthonok­ban mintegy 36 ezer állami gon­dozott gyermek él. Hatalmas szám ez és óriási terheket ró ez államunkra. Egy gyermek havi ellátása körülbelül 3 ezer forintba kerül. Csak elismeréssel lehet szólni arról az erőfeszítésről, me­lyet szociális szerveink folytatnak kallódó, veszélyes helyzetben élő gyermekek felkutatására és biz­tonságba helyezésére. Alkalmam van egy otthon életét közelről is figyelni: községünkben is műkö­dik egy jól felszerelt, ideális kör­nyezetben levő gyermekotthon. Nevelőkkel, tanárokkal beszélget­ve megragadott az az elkötele­zettség, hivatástudat, mellyel ezt a nem éppen könnyű munkát végzik. Tudják nem kisebb a fel­adatuk, mint hogy ezek az érzel­mileg sérült gyermekek újra hinni tudjanak a felnőtteknek, s megtalálják helyüket a felnőttek világában. De azt is világosan lát­ják, hogy társadalmi összefogás, gondos nevelés, anyagi biztonság sem pótolja a gyermekek számá­ra a vérszerinti család, az otthon természetes légkörét, érzelmi ne­velését. S mivel egy otthonban éppen ezt a légkört nem tudják megteremteni, az innen kikerülő gyermekek, fiatalok mindig se­bezhetőbbek, védtelenebbek, ki­szolgáltatottabbak lesznek, mint saját otthonukban felnpvp tár­saik. HOGYAN KÉSZÍTIK FEL a? otthonokban felnövő gyermekeket az életre? Mindenekelőtt azzal, hogy megtanulják szeretni és megbecsülni a munkát. Kis ko- luktól kezdve bevonják őket az értelmes és hasznos munkába, megismertetik velük a jól végzett munka eredményét és örömét. Óriási eredmény ez, különösen ha a munkakerülő, felelőtlen, ren­detlenül élő szülőkre gondolunk. A szabadidő hasznos és tartal­mas kitöltése is fontos szempont a nevelésben: sporttal, szakkö­rökkel igyekeznek a gyermekek ügyességét, tehetségét kibonta­koztatni. És még valami, ami ér­zelmi gazdagodást jelent az ott­honok lakóinak. Felkutatják az országban szétszórtan élő állami gondozásban levő testvéreket s egy otthonban nevelik őket to­vább. Az összetartozás tudata, a kisebbel való törődés, az egymás segítése biztonságot, nyugalmat jelent számukra, sokkal inkább, mint egy alkalmanként feltűnő, felelőtlenül ígérgető szülő, aki­ben azonban mindig újra csalód­niuk kell! MIT TEHETÜNK ÉRTÜK MI, akinek megadatott az otthon melege, az együvé tartozás bol­dogsága? Keressük velük a kap­csolatot! Szép és bevált gyakorlat a „vasárnapi szülök” vállalása: egy-egy munkahelyi közösség tagjai családtagjukká fogadnak egy-egy kis otthonlakót, akik így megismerik egy család életét, kapcsolatokban, élményekben gazdagodnak. Nem tehetné meg ugyanezt egy-egy evangélikus gyülekezeten belül is néhány család? Egyre több történik azért is, hogy a fiatalok nyitottabban forduljanak az otthonokból ép­pen kikerülő, az élettel, munka­hellyel ismerkedő fiúk és lányok felé, készen arra, hogy maguk kö­zé fogadják őket,' hogy'oldódjék a bizalmatlanság mindkét rész­ről! S VÉGÜL A JÖVÖRE NÉZVE egy felelősséget ébresztő mondat minden fiatal — nemcsak a fóti­ak — számára. Barna Lajos a fóti gyermekváros igazgatója mondot­ta: „A gyermeknek a vér sze­rinti családban a legjobb. Ennél egyelőre sehól sem tudnak al­kalmasabbat kitalálni, nyújtani. Fáj, ha azt látom, hogy a családi élet kereteinek lazulása a gyere­keket fenyegeti. Ezért szeretném, ha az én gyermekeim, és a Foton felnőtt fiatalok valamennyien szentségnek éreznék a családot.” Keveháziné Czégényi Klára EGÉSZEN KORA REGGEL VOLT, még alig kezdett pirkadni. Ismerős dallam ébresztett: igen, ez a kenyai éneke! Az a tipikus afrikai dal, amit oly sokat éne­keltünk, amit mindnyájan meg­szerettünk. Az európai fül számá­ra szokatlan hajlítások öntudato­san kúsztak fel a jó öreg kolostor minden szobájába. Többen az ab­lakhoz pattantunk. Igaz, már megszámlálhatatlanszor elbú­csúztunk, de egy utolsó integetés­re, pár utolsó szóra még látni akartuk egymást, ök már ezen a hűvös hajnalon kezdik meg több­nyire borzasztó hosszú útjukat hazájuk felé — néhány órán be­lül mi is itthagyjuk ezt a kis ék­szerdoboz-várost, a Stuttgart melletti Urachot. Énekben bú­csúztunk, egymásnak felelgetve. a mindannyiunk számára ismeret­ién szuahéli nyelven. De értettük egymást, ök mentek s mi álltunk az ablakokban mint megannyi őrálló. A záró istentiszteleten er­ről is szó volt: Ezékie! 33 nyomán az őrálló hatalmas felelősségéről. Ezt próbáltuk itt tudatosítani: felelősek vagyunk önmagunkért, egymásért, azért a közegért, aho­va most egyenként hazamegyünk, de legfőképpen azért az ügyért, amelynek szolgálatát vállaltuk. A komoly témához talán mél­tatlan nem hivatalos hangot ütöt­tem meg az elején. Kétségtelen, hatása alatt: állok az esemény ek­Sokszínű — egyszívű közösség Ileszámoló az LVSZ ifjúsági konzulláciájáróí A konferencia résztvevői nek. Ám elsősorban nem azért böző társadalmakban, az egyes jöttünk össze fiátalok a hat kon- emberek és családok életében, tinens vagy 35 országából. Dolgoz­ni akartunk: fiatalos hangunkkal A LUTHERÁNUS VILÁGSZÖ- valamiképpen hozzájárulni a VÉTSÉG ÁLTAL SZERVEZETT tv ind égetőbb problémák megöl- ifjúsági konzultációt ötnapos láto- dásához az egyházban, a külön- gató program előzte meg: egy­egy jellegzetes német gyülekezet mindennapjait ismerhettük meg, s az istentiszteleteken a jelenle­vők köszöntésére is lehetőséget kaptunk. Elsősorban munkaülésre jöt­tünk össze, de mélyen szükségét éreztük a reggeienkénti áhíta­toknak. Ezeket mindig más tar­totta: az evangélium hirdetésének különféle hangjaiból sokat tanul­tam. A bibliakörökre is nagy hang­súly esett: előbb egyénenként dolgoztunk fel egy-egy bibliai szakaszt, majd kisebb csoportok­ban beszéltük meg azokat. Munkánk egyik súlyponti része a csoportmunka volt, magam az ökumenikus távlatokkal és a szo­ciális kérdésekkel foglalkozó cso­portban dolgoztam. További té­mák voltak: elidegenedés az egy­háztól és társadalomtól, ifjúsági vezetők, evangélizáció, a keresz­tyén ség és más vallások, politi­kai kérdések. A legfőbb munka természete­sen a plenáris üléseken folyt. Az izgalmas nyitó előadást a svéd Jonas Jonson tartotta „A 80-as évek kihívása: Ifjúság az ökume- nében” címmel. Maga dr. Carl Mau, az LVSz főtitkára is tartott beszámolót: az 1984-es budapesti nagygyűlés előkészületeiről. A plenáris ülés volt a fóruma an­nak is, hogy felvessük: az LVSz munkájában nagyobb szerepet szeretnénk biztosítani az ifjúság számára. Záró közleményünkben több konkrét ajánlást tettünk, részben a világszervezetnek, rész­ben az egyes tagegyházaknak. Ezekből kitűnik, hogy a 42 részt­vevő mennyire felelősségteljesen gondolt át kérdéseket: egyértel­műen állást foglaltunk a béke, a leszerelés, az ifjúság társadalmi felelőssége mellett. \ A konzultáció a záró istentisz­telettel ért véget. Ennek több em­lékezetes momentumát is kiemel­hetném: az „Átölel minket” kez­detű éneket legalább 15 nyelven énekeltük, minden földrész egy- egy képviselője saját nyelvén imádkozott a békéért, a Miatyán- kot az összes küldött a saját nyel­vén mondta. A SZERVEZŐK KÉRÉSE ÉR­TELMÉBEN mindenki valami­lyen személyes tárgyát helyezte az oltárra. Ügy éreztem méltó­nak. ha az egyik gyenesdiási if­júsági konferencia záró úrvacso­ravételéről készült diát teszem oda. Ez is, e két úrvacsora vétel egymás mellett kifejezi, hogy az egyházban csak Krisztus lehet az egység útja: a vele való közös­ség áthidalhat földrajzi, társadal­mi és politikai távolságokat is. Fabiny Tamás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents