Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-09-13 / 37. szám

„írok nektek, ifjak..

GYERMEKEKNEK.

Találkozás az úton

Lk 10,25—37.

Az irgalmas samaritánus történetét olvasva, egyik gyermekkori meseélményemre gondolok. Feltételezem, hogy ti is ismeritek: Öreg néne őzikéje. Az őzgidácska eltörte a lábát, és mindaddig az országút szélén szenvedett, amíg öreg néne véletlenül rá nem talált. Befogadta házába és amíg össze nem forrt törött csontja, nem engedte vissza az erdőbe családjához.

AZ IRGALMAS SAMARITÄ- NUS TETTE nem valami rendkívüli, elképzelhetetlen cselekedet. Azt tette, amit azelőtt is sokan gyakoroltak és azóta is: segíteni a betegeken, a gyógyulás reményét megcsillantani az elesetteknek, tehetetleneknek. Ami a hétköznapiságon túlmutat ebben a történetben, az az, hogy ez a samáriai férfi nem saját honfitársán segített, nem is egy rokonszenves család gyermekén, nem is a legjobb barátján, hanem „esküdt ellenségén”. (A zsidók és sa- máriaiak egyáltalán nem kedvelték egymást.) Azok pedig, akiknek ha már szívükből nem is, de „hivatalból” legalábbis kötelességük lett volna segítőkészen a félholt ember mellé állni, le sem hajoltak hozzá. Részvét nélkül továbbvonultak.

Hallottam olyan emberekről, akik azért haltak meg valamelyik utcán, vagy téren, mert a járókelők átléptek rajtuk, nagy ívben kikerülték őket. Az emberi lustaság, nemtörődömség okozta ezeknek a szerencsétlen embereknek a hálálát. De jó példát is elővehetünk. Találkoztam olyan fiatalokkal, akik a késő esti, éjszakai órákban eszméletlen részegeket juttattak számukra biztonságos és javukat is szolgáló helyre, vagy félig összevert nőt

mentettek meg az elkerülhetetlen fagyhaláltól.

JÉZUS A GYERMEKEK SZAMÁRA IS feladatul adja a mindenkori segítőkészséget. Számotokra is sok lehetősége van a gyöngédségnek, a szeretet kimutatásának. Otthon családotokban is lehettek „irgalmas samaritá- nusok” beteg testvéretek mellett, az iskolában is segíthettek képességeiteknek megfelelően társaitokon. Legyen mindig figyelmeztetés számotokra: nemcsak a barátainkért, hozzátartozóinkért vagyunk felelősek, tehetünk jót értük, hanem azokért is mozdulhatunk, akikre haragszunk, akik nem szimpatikusak számunkra.

Az öreg néne végig kitartóan gondoskodott a törött lábú őzikéről gyógyulásáig. Az irgalmas samaritánus is kényelmes ágyba fektette a félholt embert és önzetlenül ápolta. Amikor pedig elutazott. gondoskodott további gyógyulásáról.

JÉZUS AZ ÉLETET ADTA —

nemcsak pénzt, meleg takarót, időt —, hogy gondoskodjon rólunk emberekről, hogy a bűn okozta sebeinket meggyógyítsa. Mindenütt, ahol ma is emberek testi-lelki gyógyulásáért fáradoznak, ott Jézus tevékenykedik. A bennünket naponta segítő és megerősítő Jézus kér és kötelez minket: bármilyen élethelyzetben vagyunk is. hatoljunk le részvéttel, jézusi lelkülettel a segítségért kiáltókhoz.

Laborcziné Sztankó Gyöngyi

LÉPÉS HATRA — AZ AMERIKAI EVANGÉLIKUSOKNÁL

A Missouri Synod Evangélikus Egyházának döntése, mely szerint felmondják az Amerikai Lutheránus Egyházzal eddig fennállott oltár- és szószék-közösségüket, „lépés hátra ... abban a fejlődésben, mely jellemezte az Egyesült Államok evangélikusságát ebben az évszázadban” — mondotta dr. David W. Preus, az Amerikai Lutheránus Egyház elnöke, miután 590 küldött a közösség felmondása mellett, 494 küldött pedig a közösség fenntartása mellett szavazott.

„Csalódottak vagyunk, mert jobban félünk az evangélikusok szektás elszigeteltségétől, mint a keresztyén testvérekkel való boldog részesedéstől, különösen is az evangélikusság családján belül.”

Megjegyezve, hogy a két egyház közötti tanításbeli egyezés széles területen érvényesül, Preus elnök szerint a fennálló különbségekről megbeszéléseket lehetne folytatni a közösség megszüntetése nélkül. Preus püspök kiállt egy olyan megoldás mellett, hogy a két egyház közös gyakorlati erőfeszítéseket tehetne például a missziói munka területén, és így „nőhetne össze”.

„Hisszük, hogy testvérek vagyunk Krisztusban, akár képesek vagyunk ezt a közgyűlési üléseken kifejezésre juttatni, akár nem vagyunk képesek” — mondotta David Preus.

Zavaró tényezők

Lakáshiány vagy szeretethiány ?

A lakásproblémáról szinte „illik” manapság beszélni és írni.

Alig akad olyan társadalmi fórum. ahol ne esne szó lakásigényekről, lakáshiányról A legutóbbi KISZ-kongresszus is komolyan foglalkozott a fiatalok lakásproblémáinak megoldásával. De nem tudom, elgondolkoztunk-e azon, hogy vajon milyen okokra vezethető vissza az a vitathatatlan tény. hogy szinte már évtizedek óta kísér és „kísért” minket a lakásprobléma nyomasztó gondja?

A válasz talán egyszerűnek tűnik: kevés lakás épül. többet kellene építeni. Pedig az igazán átfogó társadalmi problémák sohasem vezethetők vissza csupán gazdasági, anyagi tényezőkre, okokra. Hiszen országszerte lép- ten-nyomon találkozunk hatalmas új lakótelepekkel, és társadalmunk hihetetlen erőfeszítéseket tesz a lakásínség enyhítésére, a lakásra várakozók száma mégsem csökken. Mindez szinte matematikai képtelenségnek tűnhet már, hiszen bár sok korszerűtlen lakást kell szanálni egy- egy új lakótelep építése előtt, de nyilvánvaló, hogy az új lakások száma messze felülmúlja a lebontásra ítélt régi házak számát.

Akad még egy jól hangzó, egyszerű válasz: megnőttek igényeink, ma már a fiatalok, de az idősebbek is fürdőszobás, konfor- tos otthont igényelnek. Ha csak ez a növekvő igény lenne a háttérben, akkor tulajdonképpen örülnünk kellene, de sajnos a problémák gyökere mélyebben rejlik és a lakáshiány oka összetettebb.

Nemcsak igényesebbek lettünk, hanem mintha ezzel együtt vagy éppen ettől függetlenül „összefér- hetetlenebbek” is az utóbbi évtizedekben. Nem is olyan régen, különösen faluhelyen, még szinte természetes volt. hogv legtöbbször három nemzedék is együtt élt egy fedél alatt. Ma ez egyre ritkább jelenség, mintha a múlttá lenne már a régi szép népi közmondás és megtapásztalás: „Sok jó ember kis helyen is elfér ” Függetlenségünk kivívása és megőrzése érdekében törünk ki sokszor a szülői ház falai közül úgy. hogy valójában sejtelmünk sincs arról, hogy merre, hogyan tovább. Inkább vállaljuk egy sötét albérlet minden anyagi és egyéb terhét, semmint, hogy el kelljen viselni hozzátartozóink közelségét.

Igen, amikor lakáshiányról beszélünk, talán nemcsak anyagiak hiányáról, építőipari kapacitás- hiányról kellene sopánkodnunk, hanem őszintén meg kellene vallanunk: lakásgondjaink részben a közöttünk levő szeretet-.

Valaki ül a holdban

Tavasszal, sötétedés után,

amikor a telihold magasra kapaszkodik,

az égen,

hogy magasabban van,

mint a Kohajdáék előtt

a kiszáradt öreg nyárfa teteje,

emberek állnak meg az úton,

a holdat nézik,

s egyikük azt mondja: valaki

ott ül, nicsak, a holdban,

mérleget tart a kezében, hallom —

és a többiek is úgy vélik,

hogy valahogy úgy van; én még sokáig

gondolkozom a dolgon,

még az ágyban is, és azt figyelem,

az ablakkeret árnyéka rezdül-e

a takarómon,

vagy a ragyogásban megláthatnám-e áttetsző árnyékát a kezének?

(Brasnyó István: Álom Újvidék, 1978.)

FINN ÚJSZÖVETSÉGEK SZOVJETUNIÓBELI EVANGÉLIKUSOKNAK

A Finn Evangélikus Egyház Petrozavodszk evangélikus gyüle- júniusban 500 finn nyelvű Üjszö- kezeteinek. A gyülekezeteket az vétségét és ugyanannyi énekes- észt egyház gondozza, könyvet küldött Leningrad és

megértés- és alkalmazkodási képességhiányra vezethetők vissza. Talán mégis csak jól sejtették őseink, hpgy a nemzedékek nem azért élnek egymás mellett, hogy minél hamarabb teljes függetlenséget kiharcolva elszakadjanak egymástól, hanem talán azért is, hogy olyan komoly, nagy feladatokat, mint például az otthon- teremtés, együtt közös erővel oldjanak meg.

Albérletbe menekülés, öreg szülők szociális otthonba való „eltávolítása” nem oldja meg az alapproblémát. S szervesen kapcsolódik mindehhez az a közismert tény is, hogy hiába építünk évente lakásokat tízezrével, ha ugyanilyen tempóban tízezrével robbannak szét házasságok és családok újabb és újabb lakásigényeket jelentve be az elvált, különszakadt családtagok részére. Nyilvánvaló, hogy az összkomfortos „palota” is pokollá válhat, ha hiányzik belőle az igazi otthont teremtő szeretet, s nehéz, szűkös lakáskörülmények között is lehet békésen együtt és egymásért élni, ha el tudjuk egymást fogadni és hordozni szeretettel.

Konfliktusok között harmonikusan

Ez volt a címe az egyik fórumbeszélgetésnek az idei nyári gye- nesi ifjúsági konferenciákon. Már a cím is világosan utal arra, hogy életünk, otthonaink élete is zavaró tényezők, feszültségek, konfliktusok között zajlik, hiszen ahol élet van, ott szükségszerűen és törvényszerűen jelentkeznek a feszültségek. Egyetlen hely van a világon, ahol már nincsenek ilyen konfliktusok, feszültségek, de ez egy igen szomorú hely: a temető. Ahol viszont élet van, ott vállalni "kell a konfliktusokat, „zavaró tényezőket”, de úgy, hogy lehetséges azokkal együtt és azok ellenére is harmonikusan élni.

Mit is jelent pontosan ez a harmónia? Az Idegen szavak szótára így magyarázza ennek aj dlismert görög szónak a jelentését: összhang, az egész részeink arányos egybeilleszkedése S talán éppen ez minden igazi otthon titka. Felismerni: a nagy egésznek csupán egy része vagyok, aki saját színét, hangját megőrizve, kell, hogy megtaláljam arányos helyemet és kapcsolópontomat á másikkal, aki ugyancsak a nagy egésznek egy része. S a kötőanyag, az összetartó erő a részek között maga a szeretet, a nagy egészből felénk sugárzó szeretet. Ezt a nagy egészet, a szeretet forrását és teljességét hitünk szerint így hívják: Isten!

Gáncs Péter

KÉTEZER ÉVE, vagyis i. e. 19- ben halt meg Publius Vergilius Maró római költő. Egyszerű szülök gyermekeként nevelkedett. Anyagi gondjai csak akkor szűntek meg, amikor a dúsgazdag Maecenas baráti köre befogadta és Augustus császár hívévé szegődött. Nagyon szerény, gátlásosán Visszahúzódó, tiszta életű ember maradt jómódjában is. Rövid életében három nagy verses művet dolgozott ki: előbb a pásztorkölteményekre emlékeztető Eclogát, majd a mezőgazdaság dicséretét zengő, tankölteményszerű Georgi- cát, s végül a közismert nemzeti eposzt, az Aeneist írta meg. Mindhárom művét átszövi a béke után áhítozó kisemberek reménykedése az aranykort ígérő új császári kormányzatban. Vergilius a latin nyelv legnagyobb mestere, s a világirodalom'egyik halhatatlan alakja. Hatása a magyar Jáhus Pannoniuson, sőt a költő Zrínyi Miklóson és Vörösmarty pompás hexameterein is érződik. Pásztori verseinek békevágya pedig Radnóti antifasiszta tiltakozásainak adott mintát és formát is.

Már a III—IV. század keresztyén írói — köztük Augustinus — úgy vélték, hogy Vergilius a pogányságtól elfordult és a keresz- tyénséggel rokonszenvez. Arra alapozták ezt, hogy a 4. Ecloga

Szeptemberi krónika

jóslatszerű bevezetése, amely az aranykor eljöveteléről szól, a Messiás megszületését jelenti. Ez egy konzul születendő gyermekére vonatkozott, de az egyházi atyák Jézus megszületésének jö.- vendölését látták benne. A Vergilius életének utolsó idejében történt események — a császár leszámolása a köztársasággal és politikai ellenfeleivel — megrendítették a költő hitét az „augustusi béke” aranykor voltában. Ezért akarta befejezetlenül maradt Aeneisét elégettetni. Kívánságát — szerencsénkre — nem teljesítették.

HÁROMSZÁZÖTVEN ÉVVEL ezelőtt, szeptember I7-én folyt le a harmincéves háború egyik döntő csatája Lipcse közelében, Brei- tenfeldnél. Már több mint egy évtizede folyt a harc a „katolikus liga” és a protestáns szövetségesek hadseregei között, amikor a fenyegetett protestánsok oldalán síkraszállt Gusztáv Adolf svéd király is, aki nagyszerű katona volt és korának egyik legjelesebb hadvezére. Ő szervezte újjá a svéd hadsereget és kiterjedt diplomáciai tevékenységet folytatott. 1626-tól politikai összeköttetésben állt Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmel is, akivel Brandenburgi Katalin révén sógorsági viszonyba került, Amikor a „katolikus liga” seregei komolyan veszélyeztették Magdeburg elfoglalásával az evangélikusok szabadságát, mindenki Gusztáv Adolfra tekintett, s benne vélték a protestánsok védelmezőjét felfedezni. Nem is hiába! Mert a svéd nagyhatalmi politika erősítését tervező király átkelt seregével Németországba, s miután a brandenburgi őrgróf és a szász választófejedelem erőivel egyesült. Gusztáv Adolf fényes győzelmet aratott 1631. szeptember 17-én Breitenfeldnél. Serege további előnyomulása — annak ellenére. hogy a király nemsokára a lützeni csatában elesett — győzelmi túljárat volt, s végül is a westfáliai béke megkötését eredményezte. Ez biztosította a vallásszabadságot a protestánsoknak.

SZÁZ ÉVE, szeptember 11-én született Dutka Ákos költő, hírlapíró. Ady barátja és társa volt a nagyváradi „Holnap” irodalmi körben. A modem magyar líra úttörői közé tartozott. Utazásai során ugyan bejárta egész Európát, sőt Amerikába is eljutott, a kor társadalmi bomlását mégis igen homályosan látta. Költészetében is egy sejtelmes, titokzatos,

ködös világlátás rajzolódott ki. Lelkében is fátyolos kábultság zsongott, csak a sejtelemig jutott el. A háború és a forradalmak rázták föl álmodozásaiból, s akkor hitet tett igaz humanizmusáról, a békéről. Idős korában, má- riaremetei magányában a természet szépségéről írt közvetlen hangú verseket. Emlékirata: „A Holnap városa”, a századelő irodalmi mozgalmait ismerteti (1955). Önéletrajzi regényt is írt: „A nagy kaland” címmel. „A Holnaptól Remetéig” c. kötete (1965) időskori szép termése. Kritikusai sokszor ingerülten bírálták. Olcsónak, üres Ady-utánzónak tartották, pedig elzsongató melódiáiban az emberszeretet mély érzése dalolt. Kevesen voltak, akik a finom, sejtelmes hangulatoknak oly hű kifejezést tudtak adni, mint Dutka Ákos!

ÖTVEN ÉVVEL ezelőtt, szeptember 18-án hunyt el lie. dr. Szelényi Ödön neves evangélikus tanár. Vérbeli bölcsész és nevelő volt. aki már szinte deresedé fővel végezte el a teológiát.

Késmárkon született 1877-ben, s ott járt elemi- és középiskolába. A múlt század utolsó éveiben a budapesti egyetemen bölcsész- hallgató volt, s 1901-ben doktori

címet is szerzett. Nagyszerű fel- készültsége révén meghívták a pozsonyi evangélikus teológiai akadémia bölcsészeti tanszékére tanárnak, ahol filozófiát, pedagógiát és vallástörténetet adott elő. Közben elvégezte a teológiát a bécsi fakultáson, s 1916-ban szerzett teológiai licentiátust. Az első világháború után a Budapestre költözött, teológiai akadémiának lett tanára, majd 1923-ban, ennek megszűntekor — mivel a soproni fakultásra nem kapott kinevezést — a Veres Pálné le- ányliceumban tanított Az egyház részéről történt mellőzése sem törte meg kedvét a további munkától: magántanári oklevelet szerzett még 1925-ben a debreceni egyetemen. Részt vett több protestáns folyóirat szerkesztésében és tagja volt a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság választmányának. Tanulmányokat írt: „Madách és Luther”, „Krisztus és Konfuce”, „Luther és Kant” címen. De foglalkozott Tessedik Sámuellel, s megírta a magyar evangélikus nevelés történetét is. „Útmutató volt abban, hogy lehet teológiát művelni a „magyar ugaron”, s jegyzetei, könyvei többet értek a kiválónak tartott német teológiai rendszereknél!” — írta róla egyik méltatója. Fiatalon 54 éves korában halt meg.

Bencze Imre