Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1981-08-16 / 33. szám

Olvasónk írja

Szomjaztam cs innom adtatok...

Ugyan melyikünket fel ne üdített volna egy pohár víz vagy üdítő ital. Ha tikkasztó szomjúság gyötör, a sokszor értéktelennek tartott folyadéknak egyszeriben meghatványozódott az értéke. A víz sokszor magát az életet jelentette.

Nőtestvérem mesélte, aki korábban egy vidéki vasútállomás közelében élt, hogy amikor marhavagonokba préselve hurcolták el a vidék zsidóságát a német haláltáborokba, egy veszteglő szerelvény lezárt kocsijaiból kicse- repesedett ajkú nők és gyermekek rimánkodtak vízért. Valaki azután megszánta őket s egy közeli kerekeskút mélyéből felhúzott vízzel üdítette fel a szerencsétleneket.

Ez alkalommal mégse testi szomjúságunk oltásáról szeretnék szólni, hanem egy friss élményemet rögzíteni. Előzményül any- nyit, hogy városunk szociális otthonai egyikének már serdülő korától kezdve állandó lakója és gondozottja Jancsi, akit valamennyien csak e néven ismerünk. Hisz időnként találkoztunk vele az otthon környékén is. Ilyenkor mindig feltűnt jellegzetes bizonytalan, ringó járásával. Még a feje is követte az imbolygását, ami sohase hátráltatta Jancsit abban, hogy petyhüdt jobb kezével oda ne biccentsen kalapja, vagy csupasz feje mellé és alig érthető elmormolt szavaival ne köszöntsön barátságosan boldog . s boldogtalant. Mert Jancsi már akkor is és később, őszülő hajjal, folyvást vágyott az emberek sze- retetére, figyelmére. S igen hálás tudott lenni, ha viszonozták köszönését. Még inkább, ha néhány jó szóval is illették őt.

— Szentháromság ünnepe után a 9. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Lk 16, 1—9; az igehirdetés alapigéje: 2 Tim 2, 19—21.

— EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Augusztus 23-án, vasárnap reggel 17 órakor az evangélikus egyház félóráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet RIBÁR JÁNOS ceglédi lelkész.

— IHAROSBERÉNY. Az inkei szórványgyülekezet július 12-én istentisztelet keretében mondott köszönetét Ritesz Istvánnak, a gyülekezet 12 éven át hűségesen szolgáló gondnokának. Ugyanezen az istentiszteleten vette át a szolgálatot Pál József.

Időközben Jancsi jó ideje eltűnt a járókelők, szeme elől. Talán a halál angyala jött érte, hogy őt is elvigye, mint a szegény Lázárt, Ábrahám kebelébe? Minap azonban, az otthon udvarában járva, Jancsi hirtelen felbukkant újra szemem előtt. De már nem ringó lépteivel, hanem az udvar kövezetén csúszva-mászva.

Tekintete ezúttal egy reá felügyelő fiatal asszonykára tévedt, aki barátsággal közeledett és nyújtotta jobbját Jancsi feléi Az sem maradt rest. Mindkét kezével görcsösen megragadta a feléje nyúló szerető jobbot s oly erővel csimpaszkodott belé, mint aki szomjúságtól gyötrötten ráakadt egy forrás üdítő vizére. És a szeretet melegét magából árasztó fiatal teremtés sem húzta vissza jobbját Jancsi kezeinek görcsös szorításából, hanem mosolyogva tűrte azt is. hogy közben Jancsi szeméből sűrűn permeteztek a könnyek reá. Mennyi szomjúság lehet — gondoltam — ez időközben lebénult és megőszült nyomorult emberben!

Szinte lenyűgözött a látvány és eszembe juttatta azt a másik jelenetet ott Simon farizeus bethániai házában, amikor egy bűnös asz- szony borult rá így a Mester lábaira és könnyeivel öntözte azt. S íme most Istennek ez a teremtménye akadt rá valami hasonló szeretetforrásra.

Az idei év világszerte a fogyatékosok éve. Bár tudnánk minél többen hasonló gyengédséggel közeledni Isten legelesettebb kicsinyei felé, mint ezt a jelenetben szereplő, mosolygó arcú fiatal asz- szonyka is tette Jancsival.

Ormos Elek

— HIBAIGAZÍTÁS. Lapunk július 26-i számában a 6. oldalon közölt „Két sír Pozsonyban” című cikkben szereplő dátum — 1849. január 18. és 23. között — helyesen: „1849. január 18. és július 23. között.

— HIBAIGAZÍTÁS. Lapunk augusztus 2-i számának 4. oldalán közölt „Megszépült a templomunk” című cikkben értelem- zavaró hiba van. Györkös Sándor a magyargencsi gyülekezetnek ma is gondnoka.

— HALÁLOZÁS. Ozv. Horváth Istvánná, sz. Kelemen Erzsébet, a kiskunhalasi gyülekezet alapító tagja 83 éves kofában elhunyt. Temetése július 24-én volt a római katolikus temetőben. Az elhunytban Grünvalszky Károly ny. lelkész nagynénjét gyászolja.

Istentiszteleti rend

Budapesten, 1981. augusztus 16-án

Deák tér de. 9. (úrv.) Ifj. Foltin Brúnó, de. 11. (úrv.) Hafenscher Károly, du. 7. Ifj. Foltin Brúnó. Fasor de. 11. (urv.) Szirmai Zoltán, du. 6. Szirmai Zoltán. Dózsa György út 7. de. fél 9. Szirmai Zoltán. Üllői út 24. de. fél 11. Ruttkay Levente. Karácsony * Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cse- lovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Rútt- kay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Zugló de. 11 (úrv.) Schreiner Vilmos. Rákosfalva de. 8. Schreiner Vilmos. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Kassák Lajos út 22. de. 11. Váci út 129. de. negyed 10. Frangepán u. de. 8. Üjpest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár— Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyu- Pes lőrinc Erzsébet-telep de. 8. Matúz László. Kispest de. 10. Bonnyai Sándor. Kispest-Wekerle-telep de. 8. Bony- nyai Sándor. Pestújhely de. fél 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota MÄV- telep de. 8. Matúz Pál. Rákospalota Nagytemplom dé. 10. Bolla ‘Árpád. Bála. Pestlőrinc de. 10. Matúz László, kosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Karner Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cmkota de. fél 11. Szalav Tamás, du. fél 3. Kistarcsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Kósa Pál. Ra- koshegy de. 9. Kósa László. Rákosliget r,r\ M. vóaa Rákoskeresztúr de.

fél 11. Kósa László.

Bécsikapu tér de. 9. (úrv.) Donáth László, de. fél 11. (németi, de. 11. (úrv.) Madocsai M!kl*s. du. 6. M^doos-v Miklós. Toroekó tér de. f»i 0. M^docsm M’klós. Óbuda de. 9. Görög Tibor, de. 10 Görög Tiber. XII., Tartsav V^mos u. 11. de. 9. .d°. 11. du. fé1 7. Pes+hk^irkút d«3. fél 11. Modori ti. R. d°. 10. K>.1pnfövi dn s. T'ró"c-. Ho. ii f - * j— i

H ’ i f} TV/T 'CTin T' 1-> 'T.

\énn<'*vü,!rv? iV de. o M!«Mn t!- bor. Ketetyvötgv de. 9. r*i»dafv»k rip. i óírv.> Csákó Gvula. fCs!i’ap,hfl?rv de. fél 10. BOT3kő Béla. Csepel de. fél 11. Mezősi György.

AZ ALGÉRIAI El Ásnám földrengés által pusztított területén fogyatékossá vált gyermekek számára különböző európai Caritás- szervezetek, és az NSZK-beli Evangéliumi Diakóniai Szervezet támogatásával rehabilitációs központ épül, 150 gyermek ellátására és benntlakására. A költségek mintegy 5,4 millió márkát tesznek ki. (EPD)

EVANGÉLIKUS ÉLET

A Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapia Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel:

Mezősi György Felelős kiadó:

Harkányi László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest Vili., Puskin u. 12. Telefon: 142-074

Csekkszámlaszám: 516—20 412—Vili Előfizetési ár: egy éyre 200.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25 211 ISSN 0133—1302

@

81.1964

Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető:

Soproni Béla vezérigazgató

„Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon” (Lk 12,48).

VASÁRNAP. — „Legyetek ir- galmások, amint Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36 — Mai 3,17 — Mt 25,14—30 — Zsolt 14). Három fogalom késztet- elgondolkodásra: szánalom, irgalom, kegyelem. A szánalom csak érzés, sajnálkozás. Az irgalomban már cselekvő melléállás rejlik, mint az irgalmas sámaritánusban. A kegyelem uralkodó tett, elengedni bűnök büntetését. Az érzés megvan bennünk. Meg tudjuk szánni a szerencsétlent. Bűnök súlya alatt tudunk ijedten kegyelmet kérni, mint az adós szolga. De lendült-e önzetlenül a karunk, indult-e a lábunk a segítő szeretet cselekedetére?

HÉTFÖs — „"fe vagy, Uram, a mécsesem, az Űr fénysugarat ad nekem a sötétségben” (2 ‘ Sám 22,29 — Lk 1,78—79 — 1 Kor 3,16 —28 — ApCsel 28,1—10). Néha messzinek tűnik, de néha észrevesszük közelségét is a halál, árnyékának. A gond, a baj, a fáradtság, a betegség, a feszültségek mind a halál előrevetített hosszú, vagy rövid árnyékai. De Isten gyermekeire, ha rá is hull ez az árnyék, fényben járnak: Isten közelségének fényében s az örök élet világosságában.

KEDD .— „Tartsátok meg a törvényt, cselekedjetek igazságosan, mert hamarosan eljön sza- badításom és nyilvánvalóvá lesz igazságom” (Ézs 56,1 — Lk 3,10— 11 — Péld 8,12—21 — ApCsel 28,11—16). Isten gyermekének ismertető jele a mindennapi életben az, hogy az ige útmutatása szerint él (törvény) s hogy igazságosan cselekszik. Nemcsak azért, mert tudja, hogy a végső számadáskor ezen fogják az életét mérni, hanem azért is, mert abban a bizonyosságban él, hogy Ura szüntelenül közel van. Jól meggondoltam, hogy mit, miért és hogyan cselekszem?

SZERDA. — „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és

a nem látható dolgok létezéséről való meggyőződés” (Zsid 11,1 — Zsolt 73,1 — 1 Pt 4,7—11 — ApCsel 28,17—31). Vajon mi a hitem lényege? Neveltetésem gyümölcse? Vallási ismereteim ösz- szessége? A Biblia, vagy az egyház tanításának elfogadása? Luther nem bajlódik a meghatározással. " Egyszerűen azt mondja, hogy „csodálatos dolog”. Ez az ige felfedi a csodálatos titkot. Nem is csak abban, hogy remélt és nem látható valóságokról beszél, hanem abban, hogy „meggyőződés”. Ez nem a magam szellemi terméke.' Ez a meggyőző. Isten munkája, ö győzött értem és felettem. Az övé vagyok.

CSÜTÖRTÖK. — .Igazság és jog trónodnak támasza, szeretet és hűség jár előtted” (Zsolt 89,15 — ApCsel 17,31 — Ez 3,17—19 — 5 Móz 1,1—18). Ezek egymással szemben is állhatnak. De nála harmóniába kerül, helyére kerül minden. Tegyem csak mérlegre Isten előtt a magam igazságát, jogát, szeretetét és hűségét. Harmóniában vannak-e ezek egymással, és főleg"'Vele?

PÉNTEK. — „Keressétek az Urat, amíg. megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!” (Ézs 55.6 — Kol 1,28 — Jer 1,11— 19 — 5Móz 1,19—33). Félelmetes a figyelmeztetés: lehet, hogy jön idő, amikor nem található meg, amikor nincs közel. És az vajon nem félelmetes, hogy nemcsak megtalálható, s nemcsak közel van, hanem szemtől-szembe állhat velem? S akkor mi lesz? Számítok erre?

SZOMBAT. — „Itt van a mi Istenünk, benne reménykedünk, vigadjunk és örüljünk szabadí- tásának!” (Ézs 25,9 — 2 Thessz

1,10 — Lk 12,- 54—59 — 5 Móz

2.1—15). Nem, nem félelmetes! Itt van, s ez reménységem beteljesülése, örömöm és szabadulásom gondjaim, terheim, szorongásaim alól. Őszinte vagyok-e: Isten közelsége valóban oly igen jó nekem?

Koren Emil

A SajiócGztá!y

értesíti a lelkészi hivatalokat és megrendelőit, hogy JÜL’US 1-TÖL AUGCSZTUS ?1-IG az irattér,jesztés szünetet tart.

Az iratterjesztési szünet alatt — tehát július 1 -töl augusztus 31-ig — a készpénzért törté-ö eladás zavartalan. A július 1. után érkező írásbeli megrendeléseknek csak szeptember 1. után tud eleget tenni, mivel a postai küldemények feladása szünetel.

— TEMETŐBŐL bontásra, értékes!- — TEMPLOMTETÖK, templomtortésre kerülő fekete gránit sírkövet ve- nyok rozsdállanítását, javítását, "festé- szek. Farkas Györgyné, 6723 Szeged, sét vállalom. Török Lajos kisiparos, Molnár u. 10. 8881 Sormás.

MÓRA FERENC:

Mindennapi kenyerünk

Szegény ember dolgát boldog Isten bírja. Voltunk olyan módban is, hogy a koldus is mákos rétest evett nálunk, de járt ránk olyan világ is, hogy még a koldus is nagy úr volt hozzánk képest. Mert annak minden rendes háznál terítettek, de mink bizony csak az éhkoppot nyeltük. Hosszú volt az asztal, rövid a vacsora. De még ha azt kérdeztem is, hogy hát ebédre mit eszünk, az volt rá a felelet:

— Háromfélét: kenyeret, haját, bélét.

Én bizony jobban szerettem volna, ha

csak kétfélét ettünk volna. Inkább ettem volna a kenyérrel szalonnácskát, mint haját, meg a bélét.

— Jaj, cselédem — simogatta ki édesanyám a szememből a kócos hajamat —, nagy úr ám a szalonna, csak ünnepnap jár az ilyen szegény helyre, örüljünk neki, hogy a mindennapi kenyerünket megadja a jó Isten.

Együgyű eszemmel föl nem tudtam érni, mi azon az örülni való. Annál jobban örültem annak, mikor a jó Isten először felejtette el megadni a mindennapi kenyeret.

— Kertészpecsenye lesz a vacsoránk — újságolta édesanyám.

Az ám, csakhogy a pecsenyéhez nem kellett bicska. Kertészpecsenyének a sült tököt csúfolja a szegény ember. Jó étel az annak, aki szereti, de én hamarosan felmondtam neki a barátságot. Visszakívántam a mindennapi kenyeret.

— Jaj, leikecském — sóhajtott édesanyám — most már a kenyér is nagy úr lett, elszokott a házunktól.

Rossz esztendő járt, mostohán hozta a föld a termést. Amit meghagyott a fagy, elverte a jégeső, leégette a forróság.

— Az idén aszalt almát termettek az almafák — hajította a sarokba esténként édesapám a csíkos tarisznyát.

Az is jó volt nekünk már akkor, a fonnyadt alma. Olyan szűkös volt nálunk a kenyér, hgy egyszer három napig színét se láttuk.

Éhesen ődöngtem az utcánk gyepes árokpartján, mikor a gazdag Hamar Heverné rámkiáltott a muskátlis abalakuk- ból:

— Te fiúcska, szaggas a malackámnak egy kis papsajtfüvet ott az árokparton.

Szép kövérlevelű papsajtok bodorod- tak ott, a levelüket megszedtem a malackának, én magam meg teleraktam a zsebemet szép kerek papsajtocskával, abból lesz én nekem jó vacsorácskám.

Gazdag Hamar Heverné nagyon meg volt elégedve a munkámmal. Nagy karaj kenyeret adott napszámba.

— Szexetnél-e mézet a lágy kenyérhez, Dióbél? — kérdezt tőlem. De én már nem vártám a mézet. Szaladtam kifelé a kenyérrel s már a kisajtóban beleharaptam. De abban a percben eszembe jutott édesanyám s a falat nem ment le a szá- mon.

— Lesz öröm, ha hazaviszem neki — gondoltam magamban, s belemarkoltam a. papsajtba. Most már sokkal ízesebb volt, mint azelőtt.

Édesanyám azonban nem örült meg a kenyérnek, inkább sírva fakadt, s visz- szakínálta az ajándékot.

— Én már megettem a másik karajt — mondtam fülig elvörösödve. Anyám meg azon erösködött, hogy ő is vacsorázott már. Mégpedig bundás gombócot. Az pedig a hajába főtt krumplinak az ünneplő neve; nem rossz étel az, ha jól megsózza az ember.

— Hanem tudod mit? — törülgette meg a szemét éresanyám — eltesszük a kenyeret édesapádnak. Jól esik neki, ha hazajön a szőlőből.

Hanem azt már én nem értem ébren. Hamar elnyomott az álom a dús vacsora után, csak hajnalban ébredtem föl arra. hogy édesapám elenkezett édesanyámmal.

— Nem viszem ki a kenyeret, fiam. Egyétek meg magatok. Engem ellát odakint ebéddel az öreg eperfa.

Minket se kell félteni, apja! — erösködött édesanyám s beletette a kenyeret a tarisznyába. — Jó az Isten, ma is ád az annyit, mint tegnap.

Hát éppen annyit adott. Papsajtocskát, sárgarépácskát, krumplicskát, de még egy darab sajtocskát is találtunk a láda fenekén. Olyan száraz volt már az, hogy a kés nem fogta, örült is annak édesanyám nagyon, mert 'igy nekem adhatta.

— Nekem nem mén bele ez az öreg fogam, fiacskám.

Még akkor is a sajtot majszoltam, mikor az édesapám hazatért a szőlőiből. Vígan csóválta meg a tarisznyát.

— Találd ki, cselédem, mit hoztam neked?

— Mit ugyan? Tán fürjecskét? — ugrottam elé lelkendezve.

— Többet ér ez annál, nagyon ritkaság is — ragyogott a szeme édesapámnak, s kiszedte a tarisznya csücskéből a nagy kincset. — Nézd-e, madárlátta kenyér!

Tulajdon az a karaj kenyér volt, amit én adtam az édesanyámnak, az édesanyám meg neki. Hármunknak mindennapi kenyér, amiért az Űristenhez imádkozunk.