Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-07-19 / 29. szám
„írok nektek, ifjúk .. ” GYERMEKEKNEK! Pályamódosítás Lukács 5,1—11, Tálán hallottátok már ezt a kifejezést! Az űrhajózással kapcsolatban olvashatunk róla. Kettős értelemben is használják. Vagy úgy, hogy az űrhajó pályáján eltérés történt, s azt az eredeti útvonalra irányítja a, földi központ. De akkor is ezt a kifejezést alkalmazzák, ha az űrhajónak egy új útvonalra, pályára kell áttérnie. Ezt a modern kifejezést most szeretném kapcsolatba hozni azzal , ami Simon életében történt. Simon halászember volt. A Ge- nezáret-tó partján ez a foglalkozás öröklődött apáról fiúra, a csónakkal és hálóval együtt. Szegényes kenyérkereset volt ez, mert sokszor volt eredménytelen a halászat, maradt üresen a háló. A KÜLÖNÖS PARANCS. Azon a reggelen, amikor Jézus megállt Simon csónakja mellett, s arra kérte őt, vigye őt egy kicsit beljebb a parttól, hogy tanítsa a sokaságot, a halászok mögött fárasztó és eredménytelen éjszaka volt. Nem fogtak semmit. Most mégsem a kudarcon járt az eszük, hanem Jézus szavaira figyeltek, aki Isten szeretetéről beszélt a sokaságnak. Miután abbahagyta a beszédet. Simonhoz fordult ezzel a különös parancscsal: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálót fogásra!” Nappal, a mélyben halászni — teljesen lehetetlen! Ezt még a tó partján élő gyerekek is tudták. Simon így válaszolt: „Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálót!” Hitt Jézus szavának és engedelmeskedett a parancsnak. NEM VÁRT EREDMÉNY. A kivetett hálót csakhamar hatalmas tömeg hal töltötte meg: a háló szakadozott, a hajó majd elsüllyedt a gazdag zsákmánytól. Halásztársaik hajójának segítségével tudták csak partra vontatni azt. — De volt még egy másik eredménye is ennek a különös, nappali halászatnak. A gazdag zsákmány Simonnak nem a meggazdagodás lehetőségét jutatta eszébe, hanem egészen mást! Jézus szavának ereje, gondoskodó szeretete a bűneire emlékeztette őt, s úgy látta meg magát, ahogy eddig még sohasem. Félelemmel borult Jézus lába elé és így szólt: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” PÁLYAMÓDOSÍTÁS. Jézus azonban nem hagyta magára Simont. Terve volt vele, az életével: új feladatot, hivatást bízott rá, pályamódosítást hajtott végre Simon életében. „Ne félj, mostantól kezdve embereket fogsz!” — mondta neki. így lett tanítvánnyá — az általatok is jól ismert Péterré, hogy emereknek tanúskodjon Jézus bűnösöket megmentő szeretetéről. Mindent otthagyott: a gazdag zsákmányt, a hajót és hálót, elindult az új úton, Jézus nyomában. Aki Jézussal találkozik, annak az életében ma is valami hasonló változás történik. Jézus jelenlétében, szeretetét megismerve végre igazán jól látjuk magunkat: hibáinkat, rosszaságunkat, engedetlenségünket. De azt is, hogy Jézus nem hagy magunkra, segíteni akar rajtunk és életünknek új irányt, értelmet ad. Van. akinek úgy „módosítja pályáját”, hogy az igehirdetés szolgálatát bízza rá, mint Péterre és sok más emberre kétezer éve. De úgy kivétel nélkül mindegyikünkét módosítani akarja, hogy megtanuljunk szeretetéből élni, és szeretetét másoknak is továbbadni! Keveháziné Czégényi Klára AZ OLASZ KERESZTYÉNEK KÖZÖSSÉGÉÉRT Christoph Meyer, esperes, az Olaszországi Evangélikus Egyház vezetője az egyház múlt hónapban Firenzében tartott zsinatán a diakóniai munka fontosságát hangsúlyozta. A diakóniai és a lelkipásztori munka hitelessége, szavahihetősége áttör a felekezetek korlátain. Sajnálatosnak nevezte, hogy Olaszországban sokszor könnyebb ökumenikus testvéri közösséget teremteni a római katolikusokkal, mint más protestáns egyházakkal. A zsinat Christoph Meyert újabb öt évre megválasztotta. — Az olaszországi evangélikus egyháznak körülbelül 12 ezer tagja van. EGYÜTT Ezekben a hetekben ismét fiatalokkal népesül be egyházunk gyenesdiási üdülője. Az elmúlt évhez hasonlóan idén is három országos ifjúsági konferenciát rendezünk, amelyeken az ország minden részéből, fővárosi és falusi, városi és tanyasi gyülekezetekből jönnek a konfirmált fiatalok, hogy hitükben és közösségi érzésükben, egyházszeretetük- ben és hazaszeretetükben, etikai kérdésekben és bibliaismeretben megerősödve térjenek haza és otthon továbbadva a hallottakat erősítsék, segítsék gyülekezetük életét .lelkészeik munkáját, Tudjuk azonban, hogy gyenesi otthonunk korlátozott befogadóképességű férőhelye) miatt és egyéb nyári elfoglaltságok miatt sokan mégsem lehetnek jelen ezeken a konferenciákon, akik pedig szívesen ott lennének és gondolataikkal. bizonyságtételeikkel gazdagítanák a fiatalok együttlétét. EZÉRT HATÁROZTUK EL, HOGY ORSZÁGOS HETI LAPUNKNAK ezen a helyén, az ifjúsági rovatban az elkövetkezendő hetekben-hónapokban sorra- vesszük azokat a témákat, amelyek a tavalyi és az idei konferenciákon szerepeltek és ezáltal lehetővé válik az, hogy akik részt vehettek a konferenciákon, újra felelevenítsék és átgondolják a hallottakat, esetleg saját élményeikkel kiegészítsék az ifjúsági bibliaórákon, azok pedig akik nem tudtak részt venni, a cikkek elolvasásával és megbeszélésével mégis bekapcsolódhassanak egyházunk fiataljainak nagy közösségébe és a konferenciák témáinak hasznosításába. A cikksorozat végén a résztvevők élménybeszámolóiból is szeretnénk egy csokorra valót ösz- szeállítani és egyúttal arra is kérni az ifjúsági bibliakörök tagjait, hogy ötleteikkel, gondolataikkal, tavaslataikkal segítsék a jövő évi konferenciák témáinak összeállításában közös szolgálatunkat. A HÉTRŐL-HÉTRE MEGJELENŐ ÍRÁSOKBAN szó lesz a Biblia értékeiről és arról, hogy mit is jelent a keresztyén ember életében a Biblia forgatása, az igehirdetés hallgatása és mindennapi életűnkben való fel- használása. Szó lesz a családi életről, amely a fiatalok számára felnőtté válásuk egyik legfontosabb műhelye. Ugyancsak fontos témája ennek a korosztálynak a barátság, szerelem és annak a társnak a megtalálása, akivel azután új családot lehet létrehozni, otthont építeni. Írni fogunk a másik nagy jelentőségű választásról, a pályaválasztásról, a munkának és hivatásnak életünk szerves részévé váló szerepéről, hiszen a társadalomban való elhelyezkedésben és az adottságoknak és tehetségnek minél jobb megvalósításában már az iskolai ’ évek adják az alapot. A következő témakör evangélikus mivoltunk és ökumenikus nyitottságunk viszonyát, alapkérdéseit öleli magába. Hitünk alapigazságait minden evangélikus fiatalnak ismernie kell, de egyúttal arra is nagy szükség van. hogy mások hitét és elveit is megbecsüljük és készek legyünk minden jó ügyben való testvéri együttműködésre. Énnek következő fontos láncszemei már Ha én lennék... Ha én lennék az öcsém, jobban szeretném engemet: nem vitatkoznék folyton, béke volna meg szeretet. Ha én lennék az anyu, vennék nekem sok új cipőt: Ó, én kopott cipőben nem jártatnék ily úrinőt. Ha én lennék az apu, leülnék hozzám játszani, nem azt csinálnám: örökké x az újságból ki se látszani. (Fecske Csaba: Se füle, se farka — Budapest 1980) a hazaszeretetre utalnak majd és arra, hogy szocializmust építő hazánknak hasznos tagjai kívánunk lenni, hitünket és egyházunkat is és népünket, hazánkat is szeretve és értük erőnk szerint minden jót megtéve. EGYHÁZUNK TEOLÓGIAI ÚTJA a diakóniai teológia. Jézus Krisztust Úrnak, Urunknak ismerünk, de tudjuk róla azt is. hogy nem uralkodni akart, hanem szolgálni egész életével az emberért, azért, hogy Isten szeretete eljusson a szívéig és újabb szeretetgyümölcsöket teremjen mások javára. Jézusnak ezt a kettős „méltóságát” és a szolgálat teológiájának lényegét is szeretnénk a fiatalok nyelvén megírni. Ezt követően szó lesz a gyülekezetről, amely lakóhelyünkön drága közösséget kínál mindazoknak, akik szeretik az evangéliumot és keresztyén emberként szeretnének élni. Megkíséreljük áttekinteni azokat a közösségeket, is amelyekben a fiatalok élnek és feleletet keresünk arra a kérdésre is, hogy milyen a jó közösségi ember. Feleletet keresünk majd arra az érdekes kérdésre is, hogy milyen is általában a mai fiatalság, őszintén igyekszünk feltárni azokat a negatív jelenségeket is, amelyek közül némelyeket közönyös, cinikus életelvekre késztetnek. a közösségbe való beilleszkedésre képtelenné tesznek, de beszélünk azokról a reménységekről is. amelyekkel a tehetséges és becsületes jó szándékú és értékes fiatalok jövőjére és ezáltal egész népünk jövőjére tékin- tünk. Egyházunk vezetősége nagy szeretettel és áldozatvállalással segíti az ifjúsági munkát, a gyenesi konferenciákat is. Mindnyájan, akik ebben részt veszünk, azért tesszük, mert szeretjük a fiatalokat, együtt szeretnénk velük gondolkodni és együtt szeretnénk dicsérni Istent minden jó ajándékáért és adományáért. Reméljük, hogy Isten áldása kíséri majd a konferenciák munkáját, mind pedig a lapunkban még szélesebbre tágított munkát, a megírt és elolvasott, megbeszélt cikkek által. Sok fontos kérdésben, fiataloknak szóló témában lehetünk így együtt egyházunk fiatalj aival. Szirmai Zoltán Tévedés ne essék, az egyház és sorra valamennyi gyülekezet nagyon is nagyra becsüli az öregeket. Szereti őket és erkölcsi kötelességének érzi diakóniát gyakorolni irányukba. Lelkészeink látogatják a tehetetlen, beteg öregeket otthonaikban, kórházakban. Nyugtatják, vigasztalják a rászorulókat, megszervezik lakásuk rendbehozatalát, ételhordást, mosást, bevásárlást, s kivételes esetekben szeretetotthonaikba való felvételüket. Ez utóbbit azért kivételesen, mert többszöröse jelentkezik annak, amennyit elhelyezni képesek vagyunk. A MEGBECSÜLÉS NEMCSAK AZÉRT JÁR NEKIK, mert egyfajta hűséget tanúsítottak az egyház iránt, hanem azért is, mert a nemzet erőfeszítéséből, az ország felépítéséért, jólétéért elsősorban nekik tartozunk hálával. K. J. azt mondja: „Tessék meghallgatni az én történetemet! 1945-ben úgy mentünk be a gyárba, hogy a fér oldala hiányzott, a tátongó réseken a szél a havat hordta. Gép is alig maradt. Viszont, hogy élhessünk, termelni kellett. Gyalog jártam a gyárba, késő este kerültem haza. Néhány kiló rongy papírért, meg pár deka zsírért mégis felépítettük a gyárat. Hat napon át dolgoztunk, a hetediket ráadtuk. Nem is tudom, volt-e akkor már táppénz, de lógás biztos nem. Ma meg az az első kérdés, mennyi a fizetés és a szabad idő. Az asz- szony egy lötty levessel és sirva fogadott nap, mint nap: mi lesz velüiía, Józsi? Történelmi időket élünk asszony, mondtam a szemináriumi szöveget. Hej, ha a mai fiataloknak így kellene kezdeniük! Mit tudnak ezek a hősi korszakról?! Én még régi nyugdíjjal hagytam abba a munkát, a mostaniak szóba sem állnának ennyi pénzért egy vállalattal. Hiába, nagyot fordult a világ!” Józsi bácsi minden második vasárnap jön templomba. Pontosan kimérve, mint annak ide- jé a zsírt, minden másodikon. Megszokta. Gyári munkás korában is minden másodikon jött. P. Z. arra figyelmeztet, írjak egyszer az öregekről, „mert mi még itt vagyunk! Igaz, vállun- kon 75—80 év, de még élünk, s néhány sort megérdemlőnk!” „Bizony meg!” — bólogatok és arra gondolok, hogy milyen szívósan tudtak ezek az öregek egykor munkát, terhet, megpróbáltatást, . nélkülözést hordozni. Ök hozták rendbe a romos templomot, paplakot is, s amikor a padlást is lesöpörték, ők juttattak a papnak és családjának kenyeret, s a személyi kultusz ideje alatt is fél szemük a templomon volt. Ezek az emberek nem ijedtek meg a saját árnyékuktól. Aztán nyomukban támadt a magas életszínvonal, a jólét. Némelvik 40—50 évet robotolt, s szoba- konyhás lakáson kívül semmije. De gyermekeiknek már luxuslakásuk, gépkocsijuk és nyaralójuk van. Az egyik dicsekszik vele, a másik szerényen hallgat, mert összeegyeztethetetlennek tartja múltjával. „Ä mi gyermekeinknek áldott jó természete van. Elvisznek bennünket hét végén a Duna melletti • nyaralójukba.” „Az én gyermekemnek igen jól megy a sora Kanadában, Ausztráliában, Messze ugyan, s igy érthető, hogy nem tudnak meglátogatni.” Helybenhagyom. T. F.-né elbúcsúzott tőlünk, hogy Kanadába költözik fiához. „Ügy hivott a lelkem, azt ígérte, hogy semmire sem lesz gondom, mert nagyon jó sora van.” Eladta gönceit, felszámolta háztartását, lakását átadta a tanácsnak, egy reprodukciót az egyháznak. Fél év múlva megjelent szégyenkezve, esetlenül. Nem mertük megkérdezni, mi történt, mígnem magától buggyant ki belőle: „A menyem elüldözött.” Itt-ott, barátnőknél, ismerősöknél húzta meg magát, míg a csigavonal megszakadt. Mert a csigavonalnak itthon van a középpontja. A többiek már óvatosabbak. ..Nem megyünk a gyerek nyakára, jöjjön ő haza. ha látni kíván bennünket.” Persze olyan messziről ritkán kívánják látni az öreg szülőket. Van nekik is gondjuk. De a temetésre megérkeznek, vagy arról is lekésnek. Némelyiknek az orvos, némelyiknek tulajdon gyengesége parancsolt pihenést. A ■ leromlott, erőtlen szervezet épp csak a lakás körüli apró teendőkre képes. Ritkán vállalkoznak templomba jövetelre. Odahaza olvassák a Bibliát, s énekelnek cérnavékony hangon. Értetlenül állnak a világ, a technika kérdéseivel szemben. Valami olyan dolog történik körülöttük, amely meghaladja erkölcsi, tudati normáikat. Nem értik az agressziót, felháborodnak korunk terrorizmusán, borzadállyal tölti el őket a Kék fény adása. Minden olyan érthetetlen számukra. Ök már a csigavonal utolsó köreit húzzák. SZÉP ÖREGKOR IS VAN. Ott elsősorban, ahol a család együtt él. Unoka esi vitel a nagymama körül s a büszke nagyapák önfeledten kísérgetik a pajtássá szelídült, vásott kölyköt. Általában viharos szeretettel veszik körül unokáikat, több szeretetet pazarolnak rájuk, mint egykor tulajdon gyermekükre. Akkor a megélhetésért folytatott harc a húsukba vágott, most a csata Után kiönthetik szívük igazi tartalmát. Fáradhatatlanok és leleményesek az áldozathozatalban, s a fiatalok tehermentesülnek gyermekneveléstől, háztartástól. Ezek a „nagyik” alig jutnak templomba. Állítják, hogy a Gondviselés arra predestinálta őket, hogy éjjelüket-nappalukat a családban morzsolják fel. De ez így szép! Az alkonyi órák aranysugara glóriát von ősz hajuk köré. Már kínosabb a helyzet, ha meg nem értés, alkohol, válás és egyéb zűrzavar támad a családban. Ideig-óráig az öregek a „villámhárítók”, «aztán félrelökött bábuk. Szavuk nem lehet, mert ők „ezt úgysem értik”, s a kisemmizettség érzülete lesz úrrá rajtuk. A pokol bugyrában vergődnek tehetetlenül. Nem mernek panaszkodni, mert rájuk ri- pakodnak, nem mernek lázadni, mert úgyis levernék azonnal. Féltve őrzött holmijaikat már rég odaadták, ha nem dobálták szerte, pénzecskéjüket elvették vagy maguktól kínálták fel. Ellehetet- lenedett helyzetükben megkeseredetten nyúlnak a méregpohár után. Magányosság, félelem a jövőtől és áldatlan közösségi szellem a két véglet, amely között oly gyakori az öngyilkosság. Az évi négy és félezer öngyilkos között ott vannak az öregek. Közülük jelennek meg legtöbben a templomban, összeszorított, néma ajakkal, imádságra kulcsolt kezüket tördelve ülnek, s az első könnycsepp mindig náluk bugy- gyan ki, jelezvén a vihart, amelyből a templom szélvédett zugába jöttek. Minden egyes szó balzsam a frissen ütött sebre, s ha van az egyháznak szolgálata az öregek társadalmában — márpedig bizony van —, akkor itt helye van a vigasztalás evangéliumának s a reménység meg- csillantásának, TOMPÁBB A FÁJDALOM AZ ÖZVEGYEKNÉL, a magukra maradt öregeknél. Az ő útjuk elsősorban a temetőbe vezet. A budapesti nagytemetőben kereken egymillió ember nyugszik. Délelőtt, délután .ezrével üldögélnek vagy matatnak a sírok körül. Kötelességszerűen emlékeznek. Közülük rendszerint évfordulókon térnek be legtöbben a templomba. Gyászruhát öltenek, imádkozást rendelnek s valami babonás hiedelemmel róják !e kegyeletüket a hozzátartozók iránt. „A gyermekeim már nem jöttek el. mit számít nekik már az anyjuk”, s magányosan húzódnak meg a templom sarkában, lehajtott fővel emlékeznek. (folytatjuk) Kétley Pál Csigavonal 5.
