Evangélikus Élet, 1981 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1981-06-21 / 25. szám
„A világ szolgálatában való együttműködés” A Lutheránus Világszövetség és az Egyházak Világtanácsa kapcsolataival foglalkozó közös bizottság május 11—13. között a Genf melletti Busse y-bun ülést tartott. Az ülésen az EVT részéről jelen volt Philip Potter főtitkár és Kgnrad Raiser főtitkárhelyettes, az LVSZ-t Carl Mau főtitkár és egy hattagú küldöttség képviselte. Az LVSZ bizottság tagja volt dr. Káldy Zoltán, egyházunk püspök-elnöke is. A testveri légkörben lefolyt tanácskozás célja az volt, hogy a két legnagyobb egyházi világszervezet munkáját egyeztesse, a: együttműködést elmélyítse és a külön feladatokat megjelölje. Az EVT-bi- zottságban is voltak evangélikusok, akik különösen i^ szorgalmazták a két világszervezet kapcsolatainak építését. Ismert, hogy az EVT tagegyházaiban mintegy 400 millió protestáns, ortodox, anglikán keresztyén él, az LVSZ pedig megközelítőleg 80 millió evangélikust képvisel, ha nem is tagja minden evangélikus egyház ennek a világszervezetnek. Űjra hangsúlyozást nyert az ökumenikus mozgalom célja, .melyet így határoztak meg: „Az ökumenikus mozgalom célja az, hogy az egy szent egyetemes és apostoli egyház látható egységét szolgálja. Az ökumenikus mozgalom több mint az Egyházak Világtanácsa, a Lutheránus Világszövetség és a világ minden egyéb keresztyén egyháza és közössége. Az EVT és az LVSZ sem önmagáért van.” Az ülésen megerősítették, hogy az EVT az „ökumenikus mozgalom sajátos eszköze, mivel céljai között különösen is fontos, hogy az egyházakat az egy hitben és egy úrvacsorái közösségben látható egységre hívja, mely az istentiszteleten és a Krisztusban való közös életben fejeződik ki, továbbá, hogy segítse ezt az egységet azért, hogy a világ higgyen. Az is célja, hogy „mindenhol és minden helyen megkönnyítse az egyházak közös bizonyságtételét. De az is. hogy támogassa az egyházak megújulását az egységben, az istentiszteletben, a misszióban és a szolgálatban. Lényeges vonása az EVT-nek, hogy fórumot biztosít a keresztyéneknek teológiai nézeteik, tapasztalataik kicserélésére, továbbá arra, hogy megtárgyalják, miképpen tudnának tartalmasabban együttműködni a mai világ szolgálatában, gondjainak megoldásában. Az LVSZ viszont „azoknak az evangélikus egyházaknak a közössége, melyek az ószövetségi és újszövetségi Szentírást minden egyházi tanítás és gyakorlat egyedüli forrásának és csalhatatlan normájának tekintik, és a három egyetemes hitvallásban, valamint az evangélikus egyházak hitvallásaiban, különösen is a meg nem változtatott Ágostai Hitvallásban és Luther Kiskátéjában Isten igéjének tiszta kifejtését látják". Az LVSZ tagegyházai vallják, hogy részei „az egy szent egyetemes és apostoli egyháznak". Ezzel együtt azt is vallják, hogy azon egyházak megkülönböztetett közösségét alkotják, melyeket a közös hitvallások és a közös történet egyesítenek. Az LVSZ támogatja az evangélikusok érdekeit és az ökumenikus mozgalomban való részvételét. Bár az EVT és az LVSZ jellege több ponton különbözik, tevékenységüknek ki kell egészítenie egymást. Fontos ez a megállapítás: „Az EVT és az LVSZ egymás önértelmezésének tiszteletben tartása alapján, a kölcsönös támogatás, helyreigazítás készségével, szorosabb kapcsolat kialakítására törekszik.” Mindkét világszervezet számára lényeges az együttműködés kiterjesztése és elmélyítése a sajtóban is. A nyugdíjas lelkészekről, egyházi alkalmazottakról és a magukra maradt lelkészözvegyekről emlékeznek meg a mai vasárnapon gyülekezeteink, amikor a per- selypénzt, a Nyugdíjosztály céljaira adják. A mai oífertórium is hozzájárulás ahhoz, hogy a szolgálatban megfáradt, egészségükben megromlott lelkészeink és lelkészözvegyeink olyan támogatásban .részesülhessenek, mint a nem egyházi nyugdíjasok. Ez a szolgálat bizonyosan közel áll gyülekezeteink és hittestvéreink szívéhez. Isten iránti hálával emlékeznek meg a közöttük szolgált lelkészekről, és örömteli szívvel, a másik emberért érzett felelősséggel adják a mai vasárnap ofíertóri urnát.. HÍRÜNK A VILÁGBAN NÉMET GYÜLEKEZETEK ANGLIÁBAN A Németországi Protestáns Egyházszövetséghez (EKD) fűződő viszony és a tervezett brit egyházszövetséghez való csatlakozás szerepelt a német nyelvű angliai gyülekezetek londoni zsinatának napirendjén. A gyülekezeteknek az 1938-ban életbe lépő új szabályzat szerint anyagilag nem kell erősüdniük; nem függhetnek teljesen a német egyházaktól. Siegfried Lukas, a zsinat vezető lelkésze figyelmeztette a résztvevőket, hogy vizsgálják felül a brit egyházakkal való kapcsolatukat, ha nem akarnak zsákutcába kerülni és kihalni. Harminc gyülekezetben ötezer nyilvántartott tag Van; a gyülekezeti munka húszezer embert érint. A Sárvárra tekintő templom ünnepe HÓFEHÉR. KLASSZICISTA JELLEGET VISELŐ HOMLOKZATÁVAL ma büszkén tekint sárvári templomunk a Nádasdyak ősi fészkére, a patinás, de ismét régi fényében és szépségében pompázó várra. Néhány éve, még szűk utcácska házai közé rejtve bújt meg kopottas külsejével. Azóta házak lebontásával perspektíva tárult ki előtte, méghozzá a város legszebb részére tekintő. A mátor elődök kései utódai elerőt- lenedtek, vagy éppen kihaltak volna. A jelenlegi templomnak több elődje volt a városban, beleértve az ellenreformáció előttit is, amely a jelenlegi római katolikus templom helyén állt, amelyben az első dunántúli evangélikus püspököt, Szegedi Mátét szentelték püspökké. A 18. század elején német iparosok .telepedtek a vár köré, és a század végén templomot építettek, amely azonban 1829. május 3-án éjjel, a város egy részével együtt a tűz martalékává lett. A MAI TEMPLOMOT 1833- BAN KEZDTÉK ÉPÍTENI. Belső tere az íves és kupolaboltozatos kiképzésével a bizánci templomépítő stílusra emlékeztet, míg a homlokzat kialakítása klasszicista jelleget ad az így műemlék- jellegűnek ítélt épületnek. A térhatásúra festett romantikus díszítőelemek jellegzetes hangulatot kölcsönöznek ennek a kis templomnak. De az igazi hangulatát mégiscsak a megtelt padsorok, az igehirdetőre figyelő arcok adják. Május 10-én a templom megújítása -alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten dr. Ottlyk Ernő püspök sem hagyhatta említés nélkül az ünnepi együttlét- nek az első benyomásait: a hívekkel megtelt és szembeötlően széppé lett templomot, a kis sárvári gyülekezettől nem várt áldozatkészséget. Isten igéjének akkor van igazi dicsősége —• mondta a püspök igehirdetésében —, ha a hallgatókban elvégzi az újjászületés csodáját, és akkor van üdvössége ennek a háznak is. Kitünletett evangélikus lelkészek Az Országos Béketanács a Béke és Barátság hónap keretében több evangélikus lelkészt tüntetett ki. Dr. Groó Gyula, Teológiai, Akadémiai dékán a kitüntető jelvényt, dr. Fabiny Tibor, Teológiai Akadémiai tanár, Bárány Gyula esperes (Győr), Pinter János esperes helyettes (Zalaegerszeg), Muncz Frigyes a Budai Szeretetotthon igazgatója emléklapot kapott. Szívből gratulálunk a kitüntetetteknek. Kívánjuk, hogy békeszolgálatukat továbbra is örömmel végezzek. • # Ünnepek után A Szentháromság ünnepe utáni első vasárnappal megkezdődik az egyházi esztendő „ünneptelen” féléve. Sokan nem szeretik ezt az elnevezést, és különböző módon igyekeznek bizonyítani, hogy helytelen. Mert hiszen ebben az időszakban is vannak ünnepei a gyülekezetnek, pl. az aratási hálaadó ünnep, a templomszentelési emlékünnep, amely legtöbb gyülekezetünkben általában nyárra, vagy őszre esik, és ott van még a Reformáció emlékünnepe is, amelyről mi, evangélikusok nem feledkezhetünk meg. Igaz, ezeket nem lehet „olyan nagy” ünnepeknek tartani, mint a karácsonyt, hűsvétot, meg a pünkösdöt, nincs is olyan heteken át tartó előkészületi idejük, mint azoknak, de azért mégis ünnepek. Azután meg, a keresztyén ember számára igazában minden vasárnap is ünnep. Mégsem árt belegondolni abba, hogy az egyházi esztendő ősi idők óta két különböző félévre oszlik. Az elsőben Isten nagy tetteit ünnepeljük, azt, hogy eljött a világba, emberré lett értünk, hogy önmagát adta az emberért, és legyőzte a halált, és azt, hogy megteremtette a hívők közösségét, és ebben a közösségben vezeti, irányítja az egyház és az egyes hívők életét. Olyan események ezek, amelyek jelentőségét méltóképpen csak az ünnepléssel tudjuk kifejezni és hangsúlyozni. A második félévben azonban semmi ilyen ünnep nincs. Ez az időszak sokkal „szürkébbnek” tűnik, mint az előző. A vasárnapi igékben legfeljebb utalás van Isten nagy tetteire, sokkal inkább az ember életére, vagy arra a „válasz”-ra terelődik a figyelmünk, amelyet az ember ad (vagy adnia kell) Istennek. A hétköznapokra emlékeztet ennek a félévnek minden vasárnapi igéje. Mi ugyan megszoktuk, hogy az egyházzal kapcsolatban többnyire az ünnepek jutnak eszünkbe, de ez az „ünneptelen” félév éppen arra figyelmeztet, hogy a hétköznapok élete, a mindennapi élet nagyon fontos. Isten nemcsak azt akarja, hogy ünnepeink legyenek, amikor letesszük a hétköznapok gondjait, hanem azt is, hogy hétköznapjainkban becsülettel helytálljunk. Életünk teljes egységét juttatják eszünkbe az ünneptelen félév vasárnapjai: azt, hogy nincs külön „lelki” és külön „testi” élet. A keresztyéneket gyakran megkísérti az a gondolat, hogy a hétköznapokat egészen másképpen kell tekinteni, mint az ünnepeket Most hétről hétre, vasárnapról vasárnapra rá kell jönnünk, hogy egész életünk Isten színe előtt folyik, amikor egész életünk az emberek között, a világban folyik. Ennek felismerésére szeretnénk segíteni a most következő „ünneptelen félév”-ben mindazokat, akik lapunkat olvassák. A KÖZGYŰLÉSEN ÜJ PRESBITEREK BEIKTATÁSÁRA került sor, és amikor sorra kiálltak az oltár elé — amint később másoktól is megtudtam —, nemcsak bennem váltott ki örömteli érzést az, hogy harmincon aluli fiatal férfiak voltak, és köztük egy nő is. Az ő szolgálatba indításukról, mint munkatársakéról a gyülekezet lelkésze, Solymár Gábor gondoskodott, aki öt éve pászto- rolja a sárvári evangélikusokat. A közgyűlés az ő beszámolójával kezdődött, amelyben röviden ismertette Sárvárnak a magyar lutheri reformációban kifejtett szerepét, a korábhi templomok történetét és a jelenlegi felújításának a körülményeit. Megtudtuk, hogy százezer forint értékű munkával tették kívülről ilyen széppé és a figyelmet felkeltővé az eddig jelentéktelennek tűnő épületet. Ennek az összegnek közel egyharmadát az Országos Műemléki Felügyelőség biztosította. f OTTLYK ERNŐ PÜSPÖK KÖSZÖNTŐ SZAVAIBAN maga is utalt Sárvár kiemelkedő egyháztörténeti jelentőségére, az első magyar nyelvű Újszövetség megjelentetésére. Elmondta, hogy a viszontagságos múlt ellenére Isten mindig megtartotta, újraélesztette ezt a gyülekezetét. Méltatta államunk segítségnyújtását a műemlékvédelemhez. Solymár Gábornak a, gyülekezetben végzett munkáját és a társadalmi megbecsülést, melyet a lelkész a város vezetőivel kialakított jő kapcsolataiért érdemelt ki. Fehér Károly esperes szavaiban a Vasi Egyházmegye közös örömének a kifejezése kapott hangot A templom felújításának a munkálataival a gyülekezet már az elmúlt év októberében elkészült, és eredetileg december 7-re tervezték a hálaadó istentiszteletet. De akkor a rendkívüli időjárás közbeszólt. Most úgy érzem, ezt mégsem bánta senki, mert a májusi napsütésben még fehérebbnek, még szemet gyönyörködtetőbbnek tűnt ez a várra néző templom, amelyben örökké erős vár maga az Isten. Muntag Andor Kószeghy Tamás lutheri reformáció egykori fellegvárában az így nyilvánosság elé került evangélikus templom nem maradhatott olyan állapotban, mintha a nagynevű reforAz „ASPRENAS” című olasz római katolikus teológiai folyóirat legutóbbi száma közli Nagy Gyula teológiai professzor tanulmányát az Ágostai Hitvallásról mint az ökumenikus keresztyén hit dokumentumáról (Confessio Augustana: 450 anni di una con- fessione di fede ecumenical. A tanulmány első része a keresztyén hit és az egyház élete alapvető kérdéseiről, a második rész az Ágostai Hitvallás időtálló ökumenikus üzenetéről — elsősorban a kegyelemből. Krisztusért, hit által való megigazulás, az egyházról és az egyház feladatáról szóló tanítás maradandó* értékű kifejtéséről — szól. A harmadik rész az Ágostai Hitvallás kortörténeti vonatkozásaira ' mutat rá. A befejező szakaszban az Ágostai Hitvallással kapcsolatos kérdéseket intéz a mai ökumenikus mozgalomhoz. A tanulmány első része a ke- jában 1980 elején mint előadás hangzott el a nápolyi Szent Tamás Teológiai Fakultás ökumenikus ünnepi ülésén. A teológiai tanulmányt Bruno Forte profesk- szor. a római katolikus folyóirat szerkesztője fordította le és tette közzé.
