Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-04-20 / 16. szám

GYERMEKEKNEK. A magyarság találkozása az evangéliummal ŐSEINK VALÓSZÍNŰLEG MÁR JÓVAL A HONFOGLA­LÁS ELŐTT, a VI. században ta­lálkoztak Ázsiában keresztyén hittérítőkkel, de , a keresztyénség felvételének vagy elutasításának kérdése igazán a Kárpát-meden­cébe történt bevonulás után lett izgalmassá, sőt mi több, egyene­sen létkérdéssé. Ebben az idő­ben, a -X. században ugyanis már egész Európa elfogadta a keresz­tyén tanítást olyannyira, hogy a legtöbb országban egyenesen kö­telező államvallássá lett. Így honfoglaló őseink számára a ke­resztyénség felvétele egyben az európai népek nagy családjába való beilleszkedést is jelentette. Ez a beilleszkedés természete­sen nem ment egyik napról a másikra, és csöppet sem volt egyszerű és problémamentes fo­lyamat. A keletről érkezett nyug­talan vérű, pogány hitű magyar törzsek eleinte csak könnyű pré­dának tekintették a környező né­peket. Gondoljatok csak a ka­landozások igencsak kétes értékű korára, amikor a fosztogató ma­gyar csapatoktól való félelem ad­ta a környező népek ajkára a jól ismert fohászt: „A magyarok nyilaitól ments meg Urunk min­ket !” A gyászos merseburgi és augsburgi vereség után azonban egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogyha tartósan akarunk beren­dezkedni a Kárpát-medencében, és valóban hazát akarunk terem­teni, akkor be kell illeszkedni az európai népek közé, ami többek között a keresztyénség felvételét is jelentette. EZT ISMERTE FEL GÉZA FE­JEDELEM ÉS FIA, ISTVÁN KI­RÁLY. akiben az első keresztyén uralkodót s egyben az államala­pító királyt tiszteljük. Ő döntöt­te el azt a kérdést is, hogy a ma­gyarság a keleti vagy a nyugati keresztyénség táborához csatla­kozzék. Azzal, hogy 1000-ben II. Szilveszter római pápától kért és kapott koronát, népünk hivatalo­san is felvételt nyert a nyugati keresztyénség nagy táborába. Természetesen ettől az ünnepé­lyes szertartástól maga a nép még nem lett egy csapásra ke­resztyénné. István királynak csaknem négy évtizedes, szívós, s bizony nemegyszer igen kemény­kezű uralkodói munkájába ke­rült a keresztyénség alapjainak lerakása. Először is külföldi hit­térítőket hozatott az országba a keresztyén tanítás elterjesztésére, minden tíz falunak templomot kellett építenie, a pogány vallás gyakorlását pedig igen szigorúan megtiltotta. A KÜLFÖLDI HITTÉRÍTŐK KÖZÜL KIEMELKEDIK Gellért püspök alakja, akinek 1000 éves születési évfordulójára éppen ezen az őszön emlékezünk. Fake­rekes taligaszekéren járta az or­szágot prédikálva a népnek, s közben gyülekezeteket, püspök­ségeket szervezett. István király rábízta fiának, Imrének a neve­lését is. István halála után éppen az új király fogadására indult Gellért püspök, amikor pogány lázadók támadtak rá, és az azóta nevét hordozó hegyről a Duná­ba taszították. A hagyomány sze­rint ő is Mesteréhez méltón, ezekkel a szavakkal ajkán halt vértanúhalált: „Istenem, bocsásd meg kínzóimnak vétkét.” Ha ma átsétálunk az Erzsébet hídon a budai hídfőnél, a Gellérthegy ol­dalában az ő hatalmas szobra fo­gad minket. Magasra tartja a keresztet, amelyért élt,, s ame­lyért meghalni is kész volt. HOSSZÚ ÉVTIZEDEK. SŐT, ÉVSZÁZADOK KELLETTEK, amíg az evangélium fénye igazán átjárta népünk jelentős tömegeit. Igazán csak a reformáció ide­jén beszélhetünk erről. Ta­lán kicsit csalódást is okoz­hatott nektek, hogy az indu­lásnak, az evangéliumnak, a ke- resztyénséggel való első találko­zásnak olyan praktikus, szinte kényszerítő okai is lehettek, mint amilyenekről a fentiekben hallottunk. De úgy hiszem, eny- nyivel feltétlenül tartozunk a történelmi igazságnak, s mind­ezek a körülmények csöppet sem kisebbítik Jézus Krisztus szere- tetét, mellyel végül is elérte a magyar népet egykor, s eléri ma is, hiszen az evangélium minden népé. a mienké is! G. P. Gyermekek imádkoznak GONDJAIM VANNAK Mérges vagyok és szomorú. Az élet szerintem igazságtalan. Miért nem sikerül nekem soha semmi? A bátyámnak bezzeg minden sikerül, bármibe fog! Jól fut, dobni is tud. A házi feladatát is teljesen egyedül készíti. Mindent jobban tud, mint én, Mostmár nekem is sikerülhetne valami, hogy engem is megdicsérjenek! Különben nincs is öröm az életemben! Mutasd meg nekem; Uram mi az, amit én is tudok, amihez nekem is van tehetségem! Ámen HOLLAND KERESZTYÉNEK AZ ATOMFEGYVEREK ELLEN Ha csupán egyetlen európai or" szág is akadna, mely elutasítja az atomfegyvereket, ez olyan jel lenne, mely a többieket is bá­torítaná, mondta Hans Spoelder, az egyházközi béketanacsot (Interkerkelijk Vredesberaad) al­kotó 25 kisebb csoport nevében. Nem kevés európai ország, min­denekelőtt a NATO-hoz tarto­zó országokban, világod jelre vár, ezért a holland békemozga­lomnak az ország határain túl is jelentősége van. Hans Spoelder, aki a nyugat­német és a hollandiai békemoz­galmak találkozóján vett részt, kifejezésre juttatta azt a meggyő­ződését is, hogy a békemunká­nak a keresztyén gyülekezetek szerves részeivé kell válnia. Az atomfegyverkezés láttán az egy­házak sürgető feladata, hogy eu­rópai békeintézetet létesítsenek, amely egyedül lenne képes arra, hogy a Kelet- és Nyugat-Európá- ban folyó keresztyén békemun- két összehangolja. Spoelder, aki maga is fizikus és az amszterdami egyetem tudo­mányos munkatársa, élesen bírál­ta, hogy túl sok tudós áll az atomipar szolgálatába. A fiziku­sok „pontosan tudják, hogy mi történik, de polgártásaiknak túl keveset mondanak és összeszövet­keznek az atomiparral”. „írok nektek, ifjak.. .** Jézus jelenléte az úrvacsorában Már az elnevezés is mutatja, hogy az úrvacsoráról szóló taní­tás valóban „választó-tan” a kü­lönböző keresztyén egyházak kö­zött. Az evangélikus úrvacsora­megjelölés helyett a római kato­likus egyházban eucharisztiának, misének, miseáldozatnak, oltári- szentségnek nevezik azt a szer­tartást, amit Jézus nagycsütörtök este tartott utolsó vacsoráján szerzett. A reformáció korában és később is az elnevezés különb­sége mellett a szertartás formája is eltért egymástól, mert a római katolikus egyházban „egy szín alatt”, azaz csak ostyával, a pro­testáns egyházakban pedig „két szín alatt”, azaz ostyával vagy kenyérrel és borral veszik az úr­vacsorát. AZ ŰN. ELÖREFORMÁTO- ROK KÖZÖTT a prágai Húsz János és követői, a husziták vol­tak azok, akik Krisztus rendelése alapján különösen is ragaszkod­A borongós, esős időben is szép ünnepe volt a péteri gyülekezet­nek: templomuk felszentelésének 150 éves évfordulóját ünnepelték. A faluból messze kiemelkedő, nagy távolságból látható, klasszi­cista stílusban épült műemlék templom szép öröksége a gyüle­kezetnek s olyan, amelyet igye­keznek meg is becsülni. Az ünnepi istentisztelet ige­hirdetése arról szólt, hogy a ke- resztyénség „kétütemű élet”. Ezt a két ütemet a felolvasott ige (János 10, 22—30) így fogalmaz­ta meg: „Hallgatni őrá... követ­ni őt...” Az evangélikus temp­lom is ebben a két ütemben se­gít. Az istentiszteleten Jézussal találkozunk, őt hallgathatjuk, így erősödik hitünk. De ugyanez az istentisztelet Jézus követésében akar erősíteni, hogy mint követei éljünk a családban, végezzük tak ahhoz, hogy a keresztyének tartsák meg Jézus szavát: ......igyatok ebből mindnyájan...” A kereken száz évvel Luther fel­lépése előtt kibontakozó huszita mozgalom másik neve ezért a zászlóikra festett kehely után „kelyhesek” serege volt. Kimu­tatható, hogy az első századok után csak később rendelkezett az egyház úgy, hogy egy szín alatt szolgáltassák ki az úrvacsorát, mert az őskeresztyének kenyeret és bort használtak. A hatvanas években tartott II. vatikáni zsi­nat után ma már a római kato­likus egyházban is osztják néha az oltáriszentséget két szín alatt. AZ IGAZI KÜLÖNBSÉG AZONBAN nem az elnevezésben vagy a formában, hanem az ér­telmezésben található a protes­táns és a római katolikus egy­házak között. A római katolikus tanítás az 1215-ben tartott IV. lateráni zsinat óta ugyanis azt mondta ki, hogy a kenyér és a munkánkat és szolgáljunk társa­dalmunkban. Egyik „ütem” sem hagyható ki, egyik nélkül sem teljes a keresztyén élet. Az istentisztelet után rövid ün­nepi közgyűlés volt, amelyen Szende Ernő lelkész ismertette a templom történetét és Keveházi László esperes, aki az igehirde­tést is végezte, köszöntette a gyü­lekezetei. A faluban ez a nap nagy alka­lom a család találkozására, ün­nepi beszélgetésekre. Még Szlo­vákiából is jöttek rokonok, ven­dégek. Délután pedig üzemelni kezdtek a körhinták, benépese­dett a tér, ahol a „húcsús” sát­rak álltak. Mindezen túl azonban az a reménységünk, hogy azok­ban, akik az istentiszteleten részt vettek, megerősödött az. ami en­nek az ünnepnek a lényege: Jé­zust hallgatni és követni. K. L. bor az úrvacsorához föltétlenül szükséges fölszentelt pap által végzett szertartás közben átvál­tozik Jézus testévé és vérévé. Ezt az átváltozst nevezték latin szak­kifejezéssel transsubstantiatiónak és a reformátori tanítások elle­nében a tridenti vagy más néven trentói zsinat újra megerősítette ezt a XVI. század második felé­ben. Ebből a tanításból követke­zett, hogy a megszentelt ostyát különleges tisztelet övezte. A tri­denti zsinat összefoglalása sze­rint a miseáldozat, az úrvacsora azt jelenti, hogy Krisztust a pap a Golgota hegyén történt áldo­zathoz hasonló, azt megjelenítő módon, újból feláldozza. . ENNEK AZ ÉRTELMEZÉS­NEK AZ A SZÁNDÉKA, hogy pontosan leírja, meghatározza az úrvacsora titkát. Jézus ellenben Istennek személyéhez és küldeté­séhez kapcsolódó titkát rejtette bele az úrvacsora szertartásába. Nem mondta, hogyan és mikor, milyen körülmények között van közöttünk az úrvacsorában, de biztosított jelenlétéről. A refor­mátor! tanítás ezért nem kíván­ta megfejteni a titkot, hanem kö­rülírták: „in. cum, sub”, azaz a kenyérben, az elemekkel, a ke­nyér és a bor színe alatt ott van Jézus valóságos teste és valóságos vére. Ahogyan a bethlemi kisgyer­mek képében, názáreti ácslegény szavai mögött, a bölcs rabbinak vagy gyógj<tó Mesternek tartott, történelmünkben megjelent Jézus­nak alakjában rejtve ott volt az Isten hozzánk küldött fia, ugyan­úgy az úrvacsorában emberi cse­lekménybe, földi elemekbe öltözik bele a világ Megváltója, mert úgy lett a világ Ura, hogy eljött és mindenki Szolgájaként áldozta életét értünk. JÉZUS KRISZTUS JELEN VAN A VILÁGBAN, jelenlété­nek hogyanját és mikéntjét azon­ban nem mi határozzuk meg, ha­nem az ő szavára kell figyelnünk. Harmati Béla „Pajzsom Haubner Máté püspök halálának 100. évfordulójára Alig másfél éve emlékeztünk győri beiktatásának 150. évfordu­lójára. A kiváló lelkipásztor, szó­nok, nevelő, nemzeti megújhodá­sunk lelkes híve a szabadság- harc évtizedében lett országos hírű és jelentőségű egyéniség. ISTEN ÜDVÖZÍTŐ IGAZSÁ­GA VOLT LELKI PAJZSA és szellemi vértje. Ez az igazság Jé­zus Krisztus életével, halaiéval és feltámadásával szabadítja meg az embert bűnös állapotából. A keresztyén ember szabadságát Haubner egyfelől a dogmatikus tekintélytisztelettől, valamint az elvont, öncélú, haszontalan val­lásos gyakorlat követelésétől véd­te. Mert elegendőnek vallja a Szentírás egyedüli tekintélyét a hit és élet alapja szempontjából. — „Ha szabadságról szólunk, nem érthetünk korlátlan önkényt, melly a keresztyénség fölött koczkázni kíván... A mi sza­badságunk éppen úgy összefér a keresztyénséggel, valamint ösz- szefér a természetnek szabad vizsgálata a természettel. — Ne­künk csak egyetlen tekintélyünk van: Jézus Krisztus. — Mi nem ismerünk olyan hatalmat, amely joggal ránk parancsolhatna... vagy megtilthatná, mit kell hin­nünk, mit nem szabad hinnünk.” — Ezeket a gondolatokat az ak­kor , még mindig társadalmi egyenlőségért küzdő reformált keresztyénség védelmében írta az uralkodó helyzetben levő ró­mai katolikus egyházzal szem­ben. PÜSPÖKKÉ VÁLASZTÁSA UTÁN 1846-BAN rendelettel erő­síti meg, hogy az evangélikus lelkészek esküt tegyenek a re­formátori hitvallási iratokra. Azoknak ugyanis nem önmaguk­ban van tekintélyük, hanem amennyiben a Szentíráshoz kap­csolnak és annak üzenetét he­lyesen tanítják. Isten szabadító igazsága és az emberi közösség igazságos földi rendje között egyenes összefüg­gés van. A keresztyén ember nyílt értelemmel és erős akarattal törekedjék, hogy embertársai éle­tét egyenlőségre segítse. Ezért üdvözli örömmel 1848. közjogi és társadalmi változásait. „Kimon­dották a törvényben, hogy min­den embernek jogában kell álla- ni, hogy emberré lehessen!” A jobbágyfelszabadítást, a törvény előtti egyenlőséget, az egyházi és földesúri terhek eltörlését az evangélium alapján helyesli. — A keresztyén ember szabadságának az embertársakért végzett mun­ka, a haza felemelkedéséért való felelősség a pozitív oldala. Mindezt éppen akkor fejti ki megalkuvás nélkül, amikor 1848 decemberében a bécsi forradalom leverése után az ellenség teljes erővel tör hazánkra. ISTEN MEGTARTÓ HATAL­MÁT TEKINTETTE élete, övéi és hazája sorsa pajzsának. Ezért nem rettegett az ellenség meg­torlásától. Elszántan buzdított a felelős magyar kormány és a szabadságharc vezetőinek támo­gatására. „Nemzetünk vezetői ki­vívták számunkra a testi és szel­lemi szabadság törvényét... Ha semmirevalók lenni nem aka­runk, ezt jövőre biztosítanunk magunknak kell. — ... mi, akik hazánkat még akkor is. mikor mostoha anyánk volt, oly híven tudtuk szeretni... most ne sze­retnénk egész hévvel az édes­anyát. aki velünk ezentúl, mint édesgyermekeivel a tökéles egyenlőség és viszonyosság tör­vénye szerint bánni ígérkezik?” Nem menekül a bosszú elől. 1849. márciusában Pozsonyba vi­szik. Matild lánya vele ment a vizsgálati fogságba. A mentésére vállalkozó küldöttséget elutasít­ják. Hatévi várfogságra ítélik. Kufsteinbe menet hegyi falvak vakbuzgó lakói gúnyolják evan­gélikus volta miatt. De a zord kazamaták őrei becsülték nyílt­sága, szeretete, hitéből fakadó ha­tározottsága és szellemi nagysá­ga miatt. KÉTÉVI FOGSÁG UTÁN köz­benjárásra szabadult. Sopronba száműzték, ahol fiánál, Haubner Rezsőnél, a neves orvosnál lak­hatott. Csak 1856-ban állhatott lelkészként szolgálatba Nagyge- resden. Fiától tanult egészségügyi ismeretekkel a falu testi orvosa is volt. 1861-ben a kőszegi egyházke­rületi gyűlésen elutasították a császári biztos útján való egy­házkormányzást. Sikerült kihar­colniuk, hogy Haubner újra püs­pök legyen. Csak megtűrt emberként, erő­sen korlátozva munkájában, ve­zetheti, szolgálhatja egyházát. Evangélikus egyházunk országos szervezetének kiépítése korábban is szívügye volt. Székács és Ge- duly püspökök fölkeresik és rendszeres évi tanácskozásban egyeznek meg. — Dél-Dunántúl gyülekezeteit látogatja sorra rá­zós kocsin, úttalan utakon, het­venéves korában. AZ EGYHÁZI ÉLET SZÁMOS INTÉZMÉNYÉNEK IRÁNYÍTÁ­SA, személyi és pénzügyei állan­dó figyelmet, ellenőrzést, lelki vigyázást és bölcsességet kívánt. Mindebben maga igyekezett dön­teni, személyes felelősséget vál­lalni, a császári adminisztráció zaklató árnyékában. Mindez fel­őrölte maradék erejét. 1865-ben önként lemondott püspöki és leikészi szolgálatáról. Sopronba költözött feleségével, Seybold Lujzával és Matild lá­nyával. Feleségétől 1872-ben bú­csúzott. 1880. szeptember 12-én halt' meg, 82 éves korában. A régi temetőből azóta az újba szál­lították át hamvait. Bödecs Barnabás Százötven éves a péteri templom

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents