Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1980-03-02 / 9. szám
Mindennapi kérdéseink Boldogok a szelídek Nem az erőszakos, de nem is a gyenge emberek, hanem a szelídek. Körül kell határolnunk a fogalmat, hogy meggyőződjünk róla: igazat mond Jézus, s nem valami lehetetlen dolgot állít. HA „RÁMENŐSEK” VAGYUNK, valószínűleg nyugodt a lelkiismeretünk, s azt gondoljuk, ha nem is a legszebb, de mindenesetre a legcélravezetőbb utat járjuk. Ha pedig nem vagyunk azok, a lelkünk mélyén őket irigyeljük. Őket, akik az asztalra csapnak, nem hagyják magukat, hangos szóval védelmezik vélt vagy valódi jogaikat. Érdekeiknek mindenképpen érvényt szereznek, igazukból nem engednek. Nyüzsögnek, ismerik a kiskapukat, hasznos kapcsolataik vannak. Mindig tudják, hol mit kell „bedobni” ahhoz, hogy érvényesüljenek. Nem is hagyják ki a lehetőségeket. Ha bántják őket, visszaütnek, höl szóval, hol erősebb eszközökkel, mikor mire van szükség. Kijárnak vagy kikönyökölnek maguknak mindent, ami kell. A többiekkel nem nagyon törődnek, lényeg, hogy nekik mindenük meglegyen. Tán nem élvezik könyezetük osztatlan rokonszenvét, biztos vannak, akik nem szeretik őket, s akadnak. akik félnek tőlük, de elérik, amit akarnak, s ez a lényeg. Egyszóval: boldogulnak az életben. Ez persze egyáltalán nem biztos. Ha jobban meggondoljuk, nem is valószínű. Hiszen állandó feszültségben, gyűlölködésben, harcban, perben-haragban élni nem valami szívderítő dolog. Legalább annyira fárasztja és kimeríti az agresszív embert, fnint a környezetét. Jézus mindenesetre nem őket mondja boldogoknak. Áldása nem a durva, erőszakos vagy ügyeskedő embereken pihen meg, hanem a szelídeken. JÖL LÁSSUK A KÜLÖNBSÉGET! Nem a tehetetlen, pipógya és puha emberekről van szó, hanem a szelídekről. Ha ismerünk szelíd embereket — márpedig bizonyára ismerünk —, akkor tudjuk, hogy ők nem gyengék. Nem azért szelídek, mert nincs erejük vagy bátorságuk visszaütni. Van erejük és mégsem teszik. Sőt, azért nem teszik, mert elég erősek hozzá. Nagyvonalúak. Nem botlanak bele apró, lényegtelen dolgokba. Az irányt figyelik. a nagy összefüggéseket. Nem könnyű kihozni őket a sodrukból. Igyekeznek megérteni a másik embert. Nem feltételezik rögtön, a hátteret és az összefüggéseket nem is ismerve, hogy aki szemben áll velük, azt a rosszindulat fűti. Következésképp nem indulatoskodnak, nem bántódnak meg egy-egv elejtett megjegyzésen vagy rosszul fogalmazott mondaton. S ha mégis bántják őket? Leleményesek. Tudják, hogv az egymás ellen elkövetett bűnöket ezerféleképpen fel lehet oldani,- nem egyetlen eljárás a düh vagy a bosszú. Számukra nem az a fő cél, hogy érvényt szerezzenek a maguk igazának vagy megtorolják a rajtuk esett sérelmet Igyekeznek elrendezni, tisztázni a dolgokat. Nem őrizgetik, esetleg évekig a kapott sebeket, nem is pusmognak róluk másokkal. Az érdekelt féllel tisztázzák a rendezetlen ügyeket. Nyíltan és őszintén, ám sohasem bántó vagy számon kérő módon. Nyugodtan és békésen. Nem is tehetik másként, mert szelídek. Olyanok, hogy mások is élni tudnak körülöttük. Méghozzá nem is akárhogyan. Egészséges, jó légkörben. Ha őszintén végiggondoljuk, tudjuk, hogy igazán ők boldogok, s főként rájuk van szüksége a környezetüknek. KORUNK EMBERE torkig van az erőszakkal. Háborúról, fegyverropogásról, agresszióról olvas, ha kezébe veszi az újságot. Terrorakciók iszonyú híreit és következményeit látja, ha bekapcsolja a televíziót. Ártatlan emberek ok nélküli szenvedéséről ad hírt a rádió. S vannak, akik még „szórakozásul” is hasonlót szánnak nekünk. Mert minél véresebb és borzasztóbb egy film, annál jobb . . . Eközben pedig vágyódunk mindannyian valami másra. Valamire, amit alig tudunk körülhatárolni, de jóságnak, szelídségnek nevezzük. Arra vágyódunk, hogy a gyerekeink ne puskaropogást és tankdübörgést utánozzanak a játszótéren, s játék címén ne rúgják, tépjék, harapják egymást. Ugyan ki másnak kellene elkezdenie a szelídség útját járni, ha nem nekünk, keresztyén embereknek? Nem azért, mert jobbak vagy alkalmasabbak lennénk eleve erre másoknál. Egyszerűen azért, mert mintánk is, forrásunk is van hozzá. Az a Jézus, aki a szelídség ereiével győzött minden gonoszság fölött. Az a Jézus, akire az jellemző, hogy mindenét, amije van, övéinek adja Szelídségét is nekünk, s általunk a környezetünknek akarja adni. Képes és kész arra. hogy önző, erő-' szakos, indulatos embereket szelíddé formáljon. Olyanná, aki „nem leli örömét a bűnben, akinél nem talál otthonra a gonosz”. (Zsolt 5 5 ! Szabóné Mátrai Marianna Kézbesíthetetlen [-r'-p-R s- p -í-rr. r, yr >fí*V >’ < ........'V^ÍC'X-? Mé g kora reggel, amikor televoltam energiával, szellemileg frissnek éreztem 'magam, papírt húztam a gépbe és dolgozni kezdtem ... Közben elmúlt két nap és mire újra géphez ülhettem, elfelejtettem mit akartam írni. Háború-béke, csend-lárma, fia- talok-öregek, hatalom-elnyomás, élők-holtak. Ezekkel az ellentétes fogalmat jelölő szavakkal kezdtem két nappal azelőtt az írást. Mit akarhattam ezekkel az ellentétekkel? És tovább. Ki lakik a- földszinten? Az emeleten lakók nem tudják, a földszintiek nem sejtik, ki lakik az emeleten. (Kire gondoltam a földszintnél és kire az emeletnél?) Ma és mindig elsőkké tesz bennünket a minősége annak, amit teszünk. (Mit kell tennünk, hogy minőségileg elsők legyünk?) Csak az tud felemelkedni, aki nagyon mélyen leborult. (Hosz- szú oldalakat lehetne erről írni!) Az öregség mindep, betegség kikötője. (Miért írtam ezt? Miért jutott éppen ez a mondat az eszembe?) Este van. Munkától fáradtan, de megint gépem, mellett vagyok. Kezemben kis alakú fehér boríték, benne pár drága szó. Félretéve a nagy ellentéteket, a földszint és emelet lakóit, az öregség szomorú kikötőjét, egy kis, fehér borítékot teszek le'magam mellé. Már a fehérsége is mégragad. Kaptam már színes, illatos borítékot, de legjobban ezeket az egyszerű, makulátlan fehéreket szeretem. A, bal sarkában a feladó. Olvasom a nevét. Ki áll a név mögött? — írhatnám titokzatosan, de inkább hangosan mondom: tiszta lelkű, becsületes, emberszerető, mélyen hivő ember. Bízni lehet benne, a szava csendes, megnyugtató, tudom, hogy jóban, rosszban mellettem van. A címzés is más mint a megszokott. A rang helyett ez a szó áll: szeretettel. Erről mindenki, aki csak olvassa, tudhatja, miről szól a levél, hogyan íródott, milyen lelkületű lehet, aki írta. Leülök és lassan nyitom ki a borítékot. Valahogy úgy érzem, nem szabad kapkodnom, tépve nyitanom, nem világra szóló ellentétekről lesz benne szó. Szeretettel íródott', Lehet a témája bármi, de nem kavar fel, mert az írója gyengéd szeretettel közli: Nagyon szeretek levelet kapni. És válaszolok is mindenkinek, aki bármivel hozzámfordul, aki bekopogtat levelével szerény otthonomba, aki ünnepeken keres fel levelével, aki megírja, hogy mit szeret írásaimban, aki kritizál és aki megért, akinek adni tudtam, és aki egyszerűen szeret és ezt írja meg. Szeretek levelet kapni. Ha kinyitom a postaládát és elémhul- Uk a sok-sok rámgondolás, a ráncok elsimulnak homlokomon, elfelejtem a nap mérgeit, bosszúságait, hántást, meg nem értést, érdemesnek érzem az életet, és este az enyéim mellett imába foglalom hálával a nevét annak, aki nem sajnált papírt, tollat ragadni, hogy elinduljon felém — szeretettel. És azokra gondolok, akikhez nem érkezik levél. Akiknél nem szólal meg a telefon, akikhez nem kopogtat be senki, akiknek az ajtaja előtt elmegy a postás. A magányosokra, az elhagyottakra. Pedig biztos van valahol valaki, akit valaha tanított, akit gyermekkorában vezetett, aki tartozik neki megértéssel, gondoskodással. aki azelőtt sokszor ült az asztalánál, akit megmentett, akinek megadatott, hogy népes családban él és el sem tudja képzelni, milyen öröm egy külföldről vagy hazai nyaralásból írt lapocska, egy névnapi köszöntő, amely hónapokig esemény, egy ilyen fehér, egyszerű boríték, amelyen az áll, hogy szeretettel küldték. Óvatosan felvágod a borítékot, hogy a levél egyetlen betűje se sérüljön meg. egyetlen szócska se vesszen el. azután olvasni kezded. Szeretett Pista bácsi, Dráoa Édesanyám, Kicsi Leányom! Hányféleképpen lehet a szeretetet kifejezni! Hány kicsinyke szóval lehet örömet vinni, hány fehér boríték varázsol tavaszt a télbe, fényt az udvari sötét szobába, könnycsillagokat egy öreg szempárba. Egy kicsi, fehér boríték, benne néhány keresetlen szó — szeretettel. Nem a nagy ellentéteknél kezdődnek a problémák, hanem itt, az elmaradt kis, fehér borítékoknál, amelyeket soha nem cím- zünk meg, soha nem adunk postára. De egyszerre Isten tudja miért, talán éppen, amikor magunk is egyedül vagyunk, amikor megérint bennünket az elmúlás szele, amikor magunkra maradunk, amikor elfordulnak a barátok, papír után nyúlunk, fehér borítékot veszünk elő, és eszünkbe jut egy elfelejtett valaki. Írunk neki. De már késő. A levél visz- szajön. — Eltávozott. A címzett ismeretlen. Meghalt. Idegesen lapozol a telefonkönyvben, egy nevet keresel. Többször is átfutsz rajt, na végre megvan! Magadban már előre megfogalmazod, hogy mit mondasz. Kicseng. Erősen, élesen, de nem veszi fel senki. Nem válaszol senki. Hallgatod a követelő csengetést, de akinek a hangját hallani szeretnéd, nem válaszol. Néma. Leteszed a kagylót, lassan az egyik székhez mész. Nehézkesen leülsz rá, mintha mázsás terhek lennének a hátadon, és nem érted, mi történt. Mi történt az elmúlt évek alatt, amikor még felkereshetted volna, írhattál volna. pár szavas, fehér borítékot küldhettél volna ... Vegyél elő egy darab fehér papírt és fehér borítékot, írjál néhány meleg szót — szeretettel. A te leveledre is vár valaki. Igyekezz, nehogy visszajöjjön kézbe- síthetetlenül. Gyarmathy Irén — NAGYSZÉNÁS. Szeptember 28-án istentisztelet és közgyűlés keretében emlékezett meg a gyülekezet önállósulásának 85., és temploma felszentelésének 80. évfordulójáról. Igét hirdetett és előadást tartott Németh Pál nagyszénási lelkész. Jelen volt az ünnepen a gyülekezet egykori lelkésze, Boros Károly feleségével. aki köszöntötte egykori gyülekezetét. Ugyancsak köszöntést mondott Kis Sándor református lelkész is. Araczki János másodfelügyelő, aki több, mint harminc éve tölti be hűséggel presbiteri tisztét, hiteles tanúként számolt be az átélt esztendők eseményeiről. ÄH VASÁRNAP IGEJE Járjunk cselekvő megbocsátásban! 1 Mózes 50,15—21 József csodálatosan szép és emberien életközei történetének befejező szakaszát figyelmesen olvasva, mindenki számára feltűnik, hogy ő maga ki nem ejti ezt a szót könyörgő testvéreinek: megbocsátok. Mintha maga a leírt esemény ellentétben állna a fenti címmel. Pedig döntő módon arról van szó. A testvérek apjuk, Jákob halála után Egyiptomban teljesen József kezében voltak. Félelmükben könyörögnek bocsánatért. Nem valami mély megbánás, vagy a még meg nem bocsátott bűn súlya alatti gyötrődés — bár lehetséges, hogy éreztek ilyet is — adja ajkukra a könyörgő szavakat, hanem az emberileg jogosnak látszó megfizetéstől való félelem. Netán József könyörtelenül megfizet mindazért, amit vele tettek. Az a mód, ahogy József velük szemben viselkedik, az egész magatartása beszél arról, hogy ő megbocsátott. A bocsánat ugyanis soha nem szavak dolga, éppen úgy, mint a szeretető, vagy a hivő élet bármely más jellemző vonásáé. Megbocsátásunkról nem beszélnünk kell, ahogy szeretetünkröl sem., hanem úgy cselekedni, élni, hogy abban valóság legyen a megbocsátás, a szeretet. Tetteink, életfolytatásunk bizonyítják, mutatják vagy éppen, sajnos cáfolják ezt. A HIVŐ ÉLET MEGBOCSÁTÓ MAGATARTÁSÁNAK ALAPJA ISTEN TETTEINEK LÁTÁSA, FELISMERÉSE. József egész történetét áthatja az a meggyőződés, hogy benne minden az O akaratából történik. Az események folyása közben igaz csak két esetben hangzik fel, akkor is csupán Jószef szájából a felismerés, hogy mindezek mögött Ö áll. Ő az, aki az emberi gonoszságot, a bűnt is felhasználja gondviselő, megtartó tervében. Először akkor csendül fel József ajkán az erről való bizonyosság, amikor testvéreivel megismerteti magát. Másodszor pedig éppen igénkben, ahol az előzőnél már sokkal tisztábban, tágabb látásban hangzik a vallástétel arról, hogy Isten a gonosz tervet nemcsak egy ember és család, de sok nép megtartására használja fel, építi be a maga világfenntartó, gondviselő tervébe. Szavai kitárulnak a távoli jövő felé is, hiszen az Egyiptomban néppé növekedett családot veszi be Isten üdvtervébe, hogy belőle származzék az, aki által és akiért van megtartása minden népnek, nemzetségnek és embernek, Jézus Krisztus. Mikor testvéreit bátorítva így szól: „Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én1?’’ — kérdésében nem egyszerűen a keleti hatalmasság önmagát is a helyes rangsorba tevő mértéktartása nyilvánul meg, hanem elsősorban is annak felismerése, hogy ahol Isten cselekszik, aki emberi mértéket áldássá változtathat, ott embernek nincs joga, lehetősége, semmit megmásítani, változtatni. Mintha csak azt kérdezné: „van jogom Isten hatalmát magamhoz ragadni és bitorolni? Az ő akaratával ellentétesen cselekedni?" József megbocsátásának alapja ez a felismerés. Mi tudjuk, látjuk azt is, amit Isten Krisztusban tett. Hisszük, Isten minden cselekedetének ő a beteljesülése. Benne van megtartása az egész világnak. Tudjuk, hogy általa nyertünk Istentől mi is bocsánatot. Lehetséges lenne hát másként gondolkodnunk, cselekednünk, mint ahogy terveivel megegyezik?! A Krisztusban nyert bűn- bocsánat nem egyszerűen kötelez bennünk hasonló magatartásra, n'dnem lehetetlenné tesz mindén máé magatartást. Csakr ezt az egyetlen utat járhatjuk, ez a magától, önként adódó, ha hitünk valóban megismerte benne Isten megtartó, üdvözítő cselekvését. AZ IGAZI MEGBOCSÁTÓ MAGATARTÁS TÉNYLEGES TETTEKBEN VALÓSUL MEG. Cselekedeteiben többet ád, mint amit a másik remél vagy kérni merészel. Isten bocsánata is ilyen. A mai vasárnap oltári igéje, az adós szolga példázata, is arról beszél, hogy a tartozás visszafizetésére, törlesztésére való haladék helyett a szolga minden adósságának elengedését nyeri. Azaz, Isten többet ád, mint mi remélhetnénk. Krisztusért semmissé tette minden vétkes tartozásunkat. József sem elengedi egyszerűen testvéreit, hagyja futni őket, hanem ígéretet tesz eltartásukra, sőt ígéretét gyermekeikre is kiterjeszti. Az ő helyzetében ez nem fellengzős kifejezés, hanem igen komolyan vett és megtartott tett. Tényleges cselekedet, amely messze-messze felülmúlta a testvérek minden reményét és óhaját. Ezt bizonyára képzelni sem merték. A valóságos megbocsátás azonban mindig magában hordozza a szeretetnek ezt a cselekvését. Az ember-testvérért, akihez Isten hozzám hasonlóan, megbocsátó szeretettel fordult a Krisztusban, tenni, cselekedni: ez a valóságos megbocsátás! Embervoltunk természetéhez, és ezért életünkhöz tartozik, hogy vannak ember és ember között súrlódási felületek. Hibáznak, vétkeznek emberek velünk kapcsolatban — bizonyára sokkal-sokkal kevésbé, mint József ellen testvérei — és hibázunk, vétkezünk mi is. Meg kell azonban Isten Jézus Krisztusban való cselekvésének fényében néznünk, értékelnünk az eseméyeket. Meg kell értenünk őt. aki maga a megbocsátó szeretet, és cselekednünk úgy, hogy az több legyen meg nem fizetésnél, bosszút nem árasnál, legyen az ember-testvér iránti jóakaratú tényleges szeretet-cselekedet. Csak ez a magatartás méltó a Krisztusban hívőkhöz. Bánfi Béla Imádkozzunk! Áldunk Téged, Mennyei Atyánk, mert csodálatos és végtelen bölcsességgel és szeretettel viselsz gondot a világról, és kormányzód azt. Megtartó és üdvözítő tervedben még a gonoszt is felhasználod. Áldunk Jézus Krisztusért, akiben minden megtartó cselekedeted beteljesítetted. Engedd, hogy szüntelenül reá nézzünk, akiben testet öltött bűnbocsátó szereteted. Add, hogy általa tanuljunk tőled cselekvő megbocsátást, ha az életben ember-testvérek hibája vagy vétke nehezíti utunkat. Segíts Szentlelked által, hogy a benne hívőkhöz méltóan élhessünk a földön, egykor pedig bűnbocsátó szerete- tedből örököljük országodat. Ámen. — VECSÉS. Három okból is ünnepelt a vecsési gyülekezet október 12-én. Kilencedik éve, hogy szép templomukat felszentelték. Huszonöt éve, hogy a gyülekezetben szolgál Marschalkó Gyula lelkész. Ezen túlmenően pedig szórványnapot tartottak úgy, hogy együtt voltak az anyagyülekezettel a pestimrei filia és a gváli, üllői, Ganz-kertvárosl szórványok képviselői is. Az egész napos együttlét ünnepi istentisztelettel kezdődött, majd a lekészi szolgálatért hálás gyülekezet köszöntötte jubiláló lelkészét és feleségét. Ä gyülekezeti nap keretében pedig három előadás hangzott el: Isten népe „szétszórtan” — „megfogyatkozva és mégis gyarapodva” — „mégis együtt” él. A szolgálatokat a helyi lelkészen kívül Ke- veházi László esperes és Blat- niczky János maglódi lelkész végezte.
