Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-02-17 / 7. szám

Hetvenöt év Isten munkájából a fasori gyülekezetben Hetvenöt esztendő egy ember életében egyetlen nagy ív, sok­sok megélt eseménnyel, örömmel és küzdelemmel. Visszatekintve, a változó események között, Isten hordozó szeretetének a változat­lan valóságát állapíthatjuk meg. Ha ugyanezt az időt egy gyüleke­zet életében próbáljuk felmérni, akkor már több embert és több nemzedéket is magünk előtt kell látnunk. Mindig újra csodálhat­juk Isten szeretetét és valóságos munkáját, hogy mindig hív el embereket igéje hallgatására és a keresztyén élet megélésére. •EZEKNEK A GONDOLATOK­NAK AZ ELEVEN BIZONYSÁ­GA VOLT a fasori gyülekezet ok­tóber 5-i ünnepe, melyet templo­muk felszentelésének 75. évfor­dulója alkalmából rendeztek. A templomát megtöltő gyülekezet­hez ezen az ünnepi alkalmon nagy számban érkeztek vendégek is, mutatva, hogy e gyülekezet­nek a hatása ma is messze túl sugárzik a határain. Ott ült a gyülekezet soraiban az a testvé­rünk is, akit a templom felszen­telését követő napon, elsőnek ke­reszteltek itt meg. Az ő élete pél­dája adta a gyülekezeti élet be­mutatásához a párhuzamot, a lel- készi jelentés bevezetőjében. A gyülekezetszervezés és a templomépítés megindulása ösz- szefüggött azzal a tervvel, hogy a Deák téren működő Evangélikus Főgimnázium, a századfordulón már szűknek bizonyult, egy új iskolaépület létrehozása vált szük­ségessé. Ezzel egyidejűleg azon­ban már akkor látszott, hogy a fővárosnak egy új, még alig be­épített, de nagy területén szét­szórtan élő evangélikusoknak templomra és lelkigondozásra van szükségük. A múlt század második felében is még jórészt beépítetlen volt a mai erzsébet- és terézvárosi rész. Viszont a milleneumi ünnepsé­gek idején indult nagyszabású építkezések által lassanként ez a része lett a fővárosnak a legsű­rűbben lakott területe. Nagyon indokolt előrelátás volt tehát ide templomot, mégpedig Pecz Sá­muel tervező-építész által meg­álmodott díszes és szép templo­mot építeni. Egyházunknak ez a temploma egy művészettörténész szemüvegén nézve is sok gyönyö­rűséget nyújt. Stílusa neogótika. Különös érték a templom oltár­Dr. Káldy Zoltán püspök az oltájri szolgálatot végzi Az indulástól napjainkig min­denkor igen komoly és értékes munkát végzett a gyülekezet mun­katársi gárdája, áldott emlékű, vagy még máig is szolgáló fel­ügyelők, presbiterek, gyülekezeti munkások, a parókusok vezetésé­vel. Mindenkor erőssége volt a gyülekezetnek az ifjúsági munka, s e munkaág kiemelt szerenét ta­núsítja, hogy most is van körük­ből teológus. Nincs mód vala­azonban nem ezeknek a megma­radása a nagy csoda, hanem az, hogy itt nemzedékről nemzedék­re megmaradt az evangélium a szívekben. A püspök először az evangélium hirdetőire — tovább- adóira hívta fel a figyelmet. Fi­gyeljünk életükre és kövessük példájukat! Idővel természetesen cserélődnek a szolgálattevők és a gyülekezet is. Viszont van egy személy, aki összetart és újraösz­Dr. Káldy Zoltán püspök köszönti a gyülekezetét Lukáts Miklós jegyző, Szirmai Zoltán lelkész, Bán Gábor gyülekezeti felügyelő és dr. Káldy Zoltán püspök (balról jobbra) mennyi munkaág bemutatására, de hitüknek és felelősségérzetük­nek úgy napjainkban, mint az el­múlt nehéz időkben is szép tanú­ságát adták. SZÓLNUNK KELL EZEN AZ ALKALMON a Fasori Evangéli­kus Főgimnázium szolgálatáról is. Köztudott tény, hogy ez a gim­názium Európa, de talán az egész világ egyik legkiválóbb oktatási intézménye volt. Ismert az is," hogy több Nobel-dijas tudós kezd­te meg már itt a tudomápvos pá« lyáját a középiskola paajaiDafl,' az itt folyó kiváló oktatás gyü­mölcseként. A szociális felelősség terén is elévülhetetlen érdemei voltak ennek az intézménynek, felekezeti hovatartozás nélkül ka­roltak itt fel szegény sorsú diáko­kat. Liberális szellem, az igazság­ra és népünk szeretetére való ne­velés voltak fennállásáig ennek az iskolának az erényei. AZ ÜNNEPI ISTENTISZTELE­TEN az igehirdetés szolgálatát dr. Káldy Zoltán püspök végezte. Vá­lasztott alapigéje ugyanaz volt, mint amelyről az első lelkész pré­dikált a templom felszentelése­kor: Zsid 13,7—8. Ekkora idő tá­volából megdöbbentő volt ugyan­arról az igéről hallani': „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörök­ké ugyanaz.” E templomnak a szép falai magukért beszélnek, szegyűjt embereket: Jézus Krisz­tus. Ö adja a hitet és annak meg­éléséhez az erőt is. Ha aggodal­munk van a jövőt illetően — sok minden változhat ugyan, de Jézus Krisztust az idő nem kezdi ki. A nagy változások közepette ő biz­tosítja a folytonosságot. Nála a középpont,- hogy szolgálni jött ha­talmával. Ma is szolgál nékünk a bűnbocsánat ajándékával, az evangélium szavával és a re­ménység távlataival, hogy békes­ségünk és üdvösségünk legyen. AZ ISTENTISZTELET UTÁN az ünnepséget Kukely Júlia éne­kesnő, férje, Dénes István kar­mester kíséretével előadott ének­száma és Bánffy György színmű­vész szavalatai gazdagították. Majd közgyűlés következett, ahol Szirmai Zoltán lelkész jelentése után többen köszöntötték a gyü­lekezetét: dr. Káldy Zoltán püs­pök-elnök, dr. Fekete Zoltán or­szágos felügyelő, Adorján József református esperes. Harmati Béla Deák téri lelkész, dr. Szigeti Jenő. az adventista egyház professzora, Gyöngyösi Vilmos ny. evangéli­kus lelkész, Doskár Ferenc, a Szent Család Plébánia tanácsosa. A hetvenöt esztendőn át ta­pasztalt isteni gondviselést meg­köszönve, ezen az ünnepen is az ö áldásában részesült a fasori gyülekezet. Gyarmati István Garai Gábor: PÉLDÁZATA SZERETETRŐL I. m. Bertolt Brecht A szeretetet szét kell osztani az emberek között — hogy el ne fogyjon. Azért teszel félre egy maroknyi kovászt, hogy kenyeret kelessz és süss belőle, s azzal egész háznéped jóllakasd. Ha nem őrzői meg egy kevés kovászt utoljára dagasztott kenyeredből, tékozlásod bélyeget éget homlokodra, és sorra elhagynak a híveid. képe is, amely Benczúr Gyula festménye: A napkeleti bölcsek hódolása a gyermek Jézus előtt. Utolsó falás kenyered akár tűzbe is vetheted; ha a kovász ég el, éhenvész házőrző kutyád is. A TEMPLOMÉPÍTÉS — együtt a gimnázium, építésével — 1903 őszén kezdődött el, s a gimná­zium már egy év múlva, a templom pedig két év múlva ké­szült el. Az ünnepélyes felszen­telésre 1905. október 8-án került sor Bachát Dániel bányakerületi püspök szolgálatával. Ugyanekkor iktatták be a gyülekezet első lel­készét is, Kaczián Jánost, akit hosszú és áldott szolgálatában Kemény Lajos követett, majd pe­dig Gyöngyösi Vilmos, Koren Emil és Szirmai Zoltán vállalta a szolgálatot Ha nem adsz — vagy nem kérsz cserébe kovászodért — kovászt, s a szomszédod is így tesz, egész országok elnéptelenednek. (Persze a kovász se mindent keleszt meg, ha sárba gyúrod, abból nem kenyér lesz: nem osztja szét s nem őrzi meg magát.) A szeretetet szét kell osztani, mert természete szerint oszthatatlan; mikor másnak nem jut, magadnak sem marad belőle. 1978. (Megjelent a kültő „JÉGKORSZAK UTÁN” című kötetében, 1980-ban.) Imádság Madridért EZEKBEN A NAPOKBAN gondolataink és imádságaink — sok millió ember gondolataival, imádságaival együtt — Madrid felé száll­nak. Ott kezdődik meg harmincöt állam képviselői között az utóbbi évek egyik legfontosabb nemzetközi tanácskozása. RENDKÍVÜLI A TÉT, amelyről dönteni kell. Mindenki tudja, hogy mennyire kiélezödtekáz elmúlt hónapok során a nemzetközi élet fe­szültségei. Egyes kormányok és politukusok a békés tárgyalások és a nemzetközi együttműködés helyett újra a bizalmatlanság hideghá­borús szellemét idézték fel, eltemetni próbálják „Helsinki szellemét’’ és új, fokozott fegyverkezést követelnek. Sikerül-e nekik Európát és a világot arra a végzetes lejtőre taszítani, amelyen megállni aligha lehet, csak lezuhanni egy minden eddiginél borzalmasabb nukleáris világpusztulás szakadékéba? Ez dől el majd Madridban, az elkövet­kező hetek során. NE GONDOLJA SENKI, hogy ez képzelődés vagy túlzott ^ötéten látás Európa és a világ jövőjéért aggódók részéről. Példaként csak két megnyilatkozást idézünk a legutóbbi hetekből. A világszerte is­mert atomfizikus és teológus, C. F. von Weizsäcker, jelentette ki a sajtó képviselői előtt: „A nyolcvanas években évtizedek óta először állunk igazán szemben egy nagy európai háború veszélyével.” És az ugyancsak nemzetközileg elismert Pugwash-konferencia, a békéért• dolgozó tudósok rendszeres találkozója, szólaltatta meg ezen a nyá­ron a vészkiáltást hollandiai ülésén: ha a világ ezen az úton megy tovább, évszázadunk vége előtt katasztrofális atomháborúba sodró­dik, amelyből — az eddigi háborúktól eltérően — nem lesz többé felépülés. Az egyetlen reménység a Pugwash-konferencia szerint: a békés tárgyalások felújítása, a fegyverkezési verseny visszafordítása a leszerelés irányába és a be nem avatkozás a fejlődő országok konf­liktusaiba. A MADRIDI KONFERENCIÁN valóban az élet vagy halál kérdé­seiről lesz szó. Arról, hogy felelős államférfiaknak és a mijgötük álló népeknek sikerül-e majd megállítaniuk a világot az atomháború vég­zetes lejtőjén. Politikusok nyilatkozataiból és nemzetközi konferen­ciák elemzéseiből’kitűnik, hogy Madridban három nagy feladat előtt állnak majd a delegátusok. Ezek a legfontosabb feladatok: — a kölcsönös bizalom építése és békés tárgyalások minden nem­zetközileg vitás kérdésben; — a világ népeit anyagi-erkölcsi romlásba taszító, új fegyverke­zési verseny megakadályozása, ugyanakkor a meglevő nukleáris és hagyományos fegyverzetek fokozatos, kölcsönös visszafejlesztése; — a Helsinki Egyezmény teljes egészének tiszteletben tartása és a benne javasolt békés, nemzetközi együttműködés kiépítése minden területen. Hatalmas feladatok, amelyek megoldása nem tűr halasztást és meg­határozza Madrid napirendjét. IMÁDKOZZUNK MADRIDÉRT sok millió keresztyénnel együtt Keleten és Nyugaton. Kérjük Istennek, a történelem Urának kegyel­mét, áldását erre a sorsdöntő tanácskozásra. Kérjük, 0 adjon a fe­lelősség súlyát hordozó államférfiaknak bölcsességet, hitet, szerete­tet és türelmet még a legreménytelenebbnek látszó helyzetekben is, a béke és igazságosság megoldásainak fáradhatatlan keresésére és megtalálására. Kérjük, Ö irányítsa a népek gondolatait és érzéseit félelem és gyűlölet helyett a világunkért, Európáért, népeink, ma­gunk és gyermekeink békés jövőjéért való közös felelősségre és együttműködésre. AZ IMÁDSÁG SOHASEM MARAD PUSZTA GONDOLAT, ha­nem magatartásban, cselekedetekben is kifejeződik. Imádkozni és dolgozni — ez a kettő összetartozik egy régi mondás szerint. Egyhá­zak és keresztyének nem állhatnak félre, amikor mások Európa és világunk sorsáért, jövőjéért viaskodnak. MIT TEHETNEK AZ EGYHÁZAfC? Segíthetnek és segíteniük kell Európában és mindenütt a kölcsönös bizalomnak — minden békés tár­gyalás előfeltételének és alapjának — a kialakításában, a jóakarat és együttműködés szettemének erősítésében, a saját köreikben és a szélesebb közvéleményben. Milliók lelkiismeretét ébreszthetik, in­díthatják el ebben az irányban — vagy vétkesek lesznek, ha tétle­nek maradnának a hidegháborús lelkűiét, a félelem- és gyűlöletszítás végzetes erőivel szemben. Az egyházak békére nevelhetnek milliókat, a szószéken, a keresztyén nevelés és a sajtó útján, szavukkal és éle­tükkel. MIT TEHETÜNK MI, KERESZTYÉNEK? Imádságaink láthatat­lan hátvédjével erősíthetjük a jóakarat és felelősség erőfeszítéseit Madridban és a nemzetközi élet egész területén. A magunk szűkebb vagy tágabb hatókörében szavunkkal és cselekedeteinkkel lehetünk a béke és szeretet, az igazságosság és emberiesség köpetei, az „em­beri reménység fáklyavívői”. Csak egyet nem tehetünk: nem legyint- hetünk kishitűen és hagyhatjuk sorsára a világot. Ez a legsúlyosabb bűn lenne a szeretet krisztusi parancsa ellen. ILYEN GONDOLATOKKAL, REMÉNYSÉGGEL ÉS IMÁDSÁG­GAL, a magunk felelős hozzájárulását vállalva, tekintünk Madridra. ' Nagy Gyula EVANGÉLIKUS—ORTODOX PÁRBESZÉD ELŐKÉSZÍTÉSE IZLANDON Az ortodox egyházközi előké­szítő bizottság szeptemberben Skaltonban, Izland szigetén tar­tott ülésén az evangélikusokkal való párbeszéd folytatását hatá­rozta' el. Emilianosz Timiadisz metropo- lita azt a reményét fejezte ki, hogy a dialógust új módszerrel folytathatják; azaz nem a min­denkori álláspontokat hasonlítják össze, hanem „az egyetemes ke­resztyén egyházról szóló tanítás tükre elé állnak”. Az ortodox egyházak bizottsága 1978—79-ben az NSZK-ban és Svédországban már tartott ülést, ez év márciu­sában pedig az evangélikus bi­zottság a krétai Ortodox Akadé­mián folytatott megbeszéléseket. Timiadisz szerint, a soron kö­vetkező megbeszélés nehéz lesz, mert a reformáció olyan törté­nelmi esemény volt. amely az or­todox egyházakat nem érintette. De „ahogyan a XI. század a nyu­gati és a keleti keresztyénség kö­zötti szakadás, a XVI. század pe­dig a reformáció ideje volt, úgy a XX. . század a találkozás és a megértés kora”. Dan Martensen, az LVSZ fele- kezetkutatással és dialógussal foglalkozó előadója, aki megfi­gyelőként vett részt a konferen­cián, kijelentette: „Legalább két dolognak örülhetünk: a bizott­ság elmondhatta, hogy az előké­szítő munka véget ért. Az ülés előtt egyik fél sem volt biztos benne. Egy újonnan alakított al­bizottság pedig megállapította a következő ülés napirendjét, amelyre jövő augusztusban, vagy szeptemberben kerül sor. Először ekkleziológiai kérdésekkel foglal­koznak. Mindkét fél kifejti a Ni- ceai Hitvallásról vallott nézeteit, és beszél arról, hogy mit jelent »az egyház titkában való része­sedés-«.” A hivatalos program a reykja- víki székegyházban tartott orto­dox liturgiával ért véget, amely az első ilyen alkalom volt Izland legújabb kori történetében.

Next

/
Thumbnails
Contents