Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-02-03 / 5. szám

Messziről jött' Az emberkéz készítette űrszondák millió kilométerekre szágulda­nak tőlünk, szinte a végtelenben. Égitestek fényévek távolságában tündökölnek, vagy talán csak sejtetik létezésüket. Szemünkkel nem látható messzeségben utaznak az űrhajók. Vannak azonban távolsá­gok, amelyeket nem lehet sem méterrel, sem ennek ezerszeresével, vagy fényévek mértékével mérni. Néha egymás közelében élő embe­rek is nagyon messze kerülhetnek egymástól. Szülő gyermekétől, test­vér testvérétől, férj a feleségétől, barát a jóbarátjától, munkatárs a munkatársától. Nem is úgy, hogy elmegy a világ másik részébe, — hanem messze jut egymástól gondolkodásban, érzésben, szeretet- ben... Ember és ember között tátongó szakadékok ásíthatnak! Ti­tokzatos messziségek ezek! Fájók és hidegek. BIBLIÁNK ELMONDJA, HOGY ISTEN AZ EMBERT hűtlensége, engedetlensége miatt kiűzte közeléből, az „Édenből”. Az ember mesz- sze került Istentől. Gondolattal, szóval, cselekedettel elkövetett bű­nök'mindig messzebbre sodorták el az embert Istentől, a Teremtő Atyától. A messziség nöttön nőtt. Elnyelte az embert a keserves mun­ka, tengernyi gond és félelem, a betegség és halál. Józan pillanatai­ban döbbenten eszmélt rá az ember az Istentől elválasztó roppant tá­volságra. Voltak, akik felismerték a távolság szívet-lelket összeszorí­tó félelmét. „Ne légy tőlem távol, mert közel van a baj!’’ „Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok!” — panaszkodja a 22. zsoltár írója. „Uram, miért állsz oly távol?” — kérdi riadtan egy másik. (Zsolt. 10, 1.) „A mélységből kiáltok Hozzád, Uram, Uram, halld meg szavamat!” — kiállja szinte sikoltva a harmadik. (Zsolt. 130.) Mi ez a mélység? Honnan e távolság? Hogyan jutottunk ide? Tér­képen látható? Kilométerrel mérhető? Az ember, mint valami tékoz­ló fiú nagyon messze került az atyai háztól! „Egy távoli vidékre” ment. (Lk 15, 13.) Kiszakította magát az Atya szeretetéböl és ment a maga önző útján — mindig távolabb és távolabb. Egyszer azonban rászakadt a messziség gyötrelme. Egy másik, emberi sorsunkat olyan megrázóan szemléltető példá­zatban arról hallunk, hogy valaki a pokolból, kínok között gyötrődve emelte fel tekintetét és távolról látta Abrahámot — és egy ismerős koldust. Ez az elrontott életű ember megtudta, hogy a szakadék tá­volsága — áthidalhatatlan! Nem lehet feljutni abba az országba! Éle­tünk sok és sokféle nyomorúságából nem tudunk felemelkedni. Rop­pant akarattal erőlködünk, de minden csak mélyebbre húz alá. AZ ISZONYÚ MESSZISÉG MÁSIK VÉGÉRŐL AZONBAN Valaki elindult. Az Adventi Király közeledik hozzánk. Egyik hűséges apos­tola így vall: „Jézus Krisztusban akik egykor »távol« voltak, »közel« kerültek a Krisztus vére által.” (Ef 2, 13.) Egy próféta már így re­ménykedik: „Közel van az igazságom, nincs már messze, szabadítá- som nem késik!” (Ézs 46, 13.) Más helyen örömmel vallja: „a mesz- szeségben is megjelent az Űr!” (Jer 31, 3.) Ezt az iszonyú, minőségi távolságot hidalta át Jézus. Dicsősége meny- nyei hazájából jött, ahol nincs bűn és halál,.nincs könny és betegség! Eljött ide, hozzánk, ahol viszont sátáni erők munkálkodnak, halál ta­rol, betegseg kínoz, félelem szorongat. Milyen szédítő messze van egyik a másiktól! Onnan jött el, ahol igazság van, ahol szeretet él! „Felülről jött... felette van mindenkinek” (Jn 3, 31.) „Mennyből le­szállóit kenyér” — hogy életet adjon az éhezőnek. A messziről érkezett mondotta magáról: „nem azért szállottam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem!” (Jn 6, 38.) Az Atya világából jött le erre a sár- golyora, ide az emberverrel ázott földre — hogy békességet hozzon, hogy segítsen, gyógyítson, tanácsoljon —, egyszóval, hogy szolgáljon! Aki megértette öt, mint mondotta is egyszer, az már nincs messze Isten brszágától!” (Mk 12, 34.) Benne rövidül a távolság és a messzi­ség közelivé válik! Őbenne „nincs már messze egyiküktől sem — az Isten” —, mert megtalálható! (Csel 17, 27.) A ROPPANT TÁVOLSÁG, A MESSZE ÜT a betlehem istállóban véget ért. Micsoda távolság: menny —és istálló! Ideérkezett! „Magas­ból, messziről” érkézéit. Ha táblán jelölni akarnánk, talán egy felül­ről lefelé húzott vonallal ábrázolhatnánk — amit átölel a szeretet két karja. Az ábra: Jézus keresztje! Luther Márton ezt így énekelte meg: „Menj, Fiam, bételt az idő, — Egyszülöttjéhez szála. — Légy a veszélyben segítő — S a betegek gyá- mola. — Én szívemnek ékessége, — Veled leszáll az üdv, s béke, — A bűnt, halált töröld el!” „S a Fiú engedelmesen Eljött a földre ér­tem; Mennynek királya szívesen Ember lett és testvérem ...” (351. ének) Nem valami titokzatos űrember, valami másvilági lény jött el erre a világra, hanem igazi húsból vérből való ember, — mint mi. De ben­ne Isten királysága, országa jött el erre a földre. Nehéz volt az út, ál­dozatos. Önmagát feláldozó. Onnan az Atya szeretetét kegyelmét, atyai ölelését hozta — itt azonban ütést, megnemértést, köpést, gyű­löletet és kereszthalált kapott. Mégsem tudták megsemmisíteni. Nem azért jött erre a sok gonddal, hiánnyal és feladattal küszködő földre, hogy néki szolgáljanak, — hanem hogy ö szolgáljon. Költőnk, Ady Endre így tapasztatta megérkezését: „Nem harsonával, Hanem jött néma, igaz öleléssel.” A MESSZIRŐL JÖTTÉT NAGYOBB ÖRÖM ÉS TISZTESSÉG fo­gadja, mint aki éppen a szomszédból „lép” vagy „ugrik át" hozzánk. Aki messzi távolságokat győz le, csak hogy megérkezzék hozzánk, azt sokszoros örömmel fogadja az ember. Aki Isten országának királyi trónjáról indul el felénk, azt nagyon-nagy megbecsülő szeretettel és tisztelettel kell fogadnunk! Imádó nagy szeretettel! Sümeghy József DR. NAGY GYULA GENFBEN és €Ímsii€ÍMÍm Az Európai Egyházak Konfe­renciája főtitkárának, dr. Gien Garfield Williamsnak a meghí­vására, Genfbe utazott dr. Nagy Gyula teológiai tanár, a szervezet korábbi tanulmányi igazgatója, hogy ott november 21—26-ig ta­nulmányi kérdésekről megbeszé­léseket folytasson. ADVENT AZT JELENTI: eljö­vetel. Az ádventi vasárnapok egy­aránt hirdetik az első ádventet, amikor Jézus születését várták, és az utolsó ádventet, amikor Jézus Krisztus láthatóan visszajön a földre. De mindkettőnek közös az alapja: Isten olyan mélyen sze­reti az embert, hogy egyszülött Fiát küldi érte. Advent második vasár­napja: diakóniai vasárnap, amely Isten emberekhez lehajló szeretetét mutatja be. Ez a vasár­nap átfogó látásra tanít minket: Isten szemmértékét akarja átadni számunkra. Ennek lényege: a hozzánk lehajló szeretet. Ezt akarja Isten általunk sokszorozni és időszerűen érvényesíteni a föl­dön. Isten úgy látja, az emberi életet, hogy . annak lényege az egymásnak szolgáló szeretet: a diakónia. ISTEN ÉRZÉKENY MINDEN EMBERI NYOMORÚSÁGRA. Szíve szeretete mindig a gyengék­kel van, az elveszettet keresi az elűzöttet hozza vissza, a megtö- röttet kötözgeti, a beteget erősí­ti. Ahol a legnagyobb szükség van reá, ott adja ajándékait leg­gazdagabban. ISTEN ÜGY LÁTJA az emberi életet, hogy minden ember egy­formán kedves előtte, hiszen az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette (Csel 17,26). De ezt az egyensúlyt csak úgy tud­ja tartani, ha a felborítókkal szemben fellép és a gyengéket, szegényeket, elnyomottakat felka­rolja. Elítéli az önzésnek a bűne­it, de annál melegebb szeretettel fordul az önzés áldozatai felé. Egyházunk rendje szerint ád- vent 2. vasárnapján gyülekeze­teink népe az istentiszteletek per­selypénzét (ofíertóriumait), ado­mányait, diakóniai szolgálatunk támogatására adja. Szeretetintézményeinkben testi­szellemi fogyatékos gyermekeket, az életben magukra maradt öre­geket ápolunk és gondozunk. Egyházunknak ez a szolgálata is gazdag és eredményes! Nincs olyan otthonunk, ahol az elmúlt idő során ne történt volna átala­kítás, korszerűsítés, modernizálás. Ebben az évben avattuk fel és adtuk át rendeltetésének a hiV«»- ágyas piliscsabai nővérotthont. Azokat a testvéreinket várja, akik élethivatásuknak tekintik egy­házunkban a szeretetszolgálatot. Várjuk azokat, akik testi és szel­lemi fogyatékos gyermekeink gondozását és ápolását vállalják, segíteni akarnak a „kicsinyek” terhén. Szolgálatunk végzésének elen­gedhetetlen feltétele gyülekezete­EZ SZAMUNKRA AZT JE­LENTI, hogy Isten módszerét kö­vetve megértsük feladatunkat: a mi szeretetünk is osztatlanul irá­nyuljon minden emberre. Ez azonban a mi esetünkben is csak úgy valósítható meg, ha elítéljük a hatalmaskodásnak, az elnyo­másnak, a letiprásnak, az egyéni önzésnek az erőit, amelyek tönk­reteszik az emberi élet rendjét. Ellenben annál nagyobb szeretet­tel fordulunk azok felé, akik ál­dozatai és vesztesei az önzésnek, ink és híveink intézményeink iránt hordozott további szeretete, felelőssége és áldozata. Tudjuk, és köszönjük, hogy gyülekezeteink tagjai imádságban hordozzák otthonainkban folyó munkánkat. Köszönjük, hogy gyü­lekezetek, gyülekezeti csoportok folyamatosan látogatják intéz­ményeinket. Leírhatatlan az az öröm, amellyel gondozottaink és gondozóink egy-egy ilyen talál­kozóra készülnek. Mindez nélkü­lözhetetlen és pótolhatatlan! A törődésnek, az értük szeretet és felelősség megnyilvánulásának jele ez. Gondozóknak és gondo­zottaknak ez a legnagyobb meg­becsülése! Advent 2. vasárnapján most ők állnak elénk! Egyházunk tizen­nyolc szeretetintézménye, örege­inkkel beteg gyerekeinkkel. De tő­lük elválaszthatatlanul: munka­társainkkal, akik éjjel és nappal, életük odaszánásával és erejével ápolják, gondozzák, ha kell vi­gasztalják és bátorítják őket. elnyomásnak, kíméletlenségnek, így tudunk felelősséget hordozni a másik ember testi-lelki jólé­téért, boldogulásáért. . A DIAKÓNIA VASÁRNAPJÁN erőteljesen irányítja igénk a fi­gyelmet a gyengék felkarolására, a rászotultak segítésére. Egyhá­zunk diakókóniai intézményei a szeretet cselekedeteit végzik, ami­kor az öregeknek nyújtanak ott­hont, akik felett már elsuhant az élet, akiket betegség gyötör és szenvedés tesz próbára. Az élet­alkonyban ugyanannyi gyámolí- tásra szorul az ember, mint élete kezdetén, a gyermekségében. De ott van egyházunk szolgáló sze­retete az élet legelesettebbjei kö­zött, a nyomorék és fejlődésben visszamaradt gyermekek között, INTÉST KAPUNK mindebben arra, hogy úgy cselekedjünk, ahogy Isten kívánja: ne nézzünk le senkit, legyen szeretetünk me­legebb és forróbb ott, ahol az ín­ség legnagyobb. Hiszen a szülő is beteg gyermekére fordít legtöbb gondot, mert az igényli legjob­ban a szülők szolgálatát. AZ EGYHÁZ ISMERTETŐ JEGYE a szeretet. Erről lehet megismerni a keresztyéneket. Ott kell lennie az egyháznak és a gyülekezetnek, ahol szeretetközös- ség van. Az egyház legyen a. jó példa erős vára. A gyülekezet az a hely, ahol erőforrást lehet ta­lálni a hosszútűrő szeretetre. Amikor Pál apostol a szeretet himnuszában szól a gyümölcster­mő keresztyén életről, összekap­csolja, a türelmet és a szeretetet, s így a szeretet lesz az erőforrá­sa, motorja a türelemnek. „A szeretet hosszútűrő, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szere­tet nem kérkedik, nem fuvalko- dik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt” (1 Kor 13,4—5). KÖRÜLÖLELŐ SZERETET A TÜRELEM, olyan magatartás, amely ben erő yan: az Isten sze­retedének ereje. Ez a másik em­ber türelmes felkarolását jelenti, állhatatos segítést, amit nem le­het letörni, kiábrándítani, eltor­zítani. Ebből a hoszútűrő szeretet- ből hiányzik a bosszú, megtorlás, visszavágás lelkülete. Ez valóban nem gerjed haragra és nem rója fel a gonoszt. AZ EVANGÉLIKUS SZERE­TETSZOLGÁLAT széles terüle­ten valósul meg, mert Isten vilá­got átölelő ' látásmódját követi. Idetartozik az emberszolgálat, vi­lágméretű feladata is, mint: dia­kónia a békéért. Idetartozik ha­zánk szolgálata is, mint: társa­dalmi diakónia. Idetartozik egész egyházunk 18 intézményében fo­lyó szeretetszolgálata, mint: in­tézményes diakónia. Idetartozik a gyülekezet rászorultjairól, be­tegeiről, öregjeiről való gondos­kodás, mint: gyülekezeti diakónia. Idetartozik a környezetünkben, családunkban végzett segítő szol­gálat, mint: személyes diakónia. A DIAKÓNIAI LELKÜLET fogja össze a szeretet gyakorlásá­nak széles területét. Advent má­sodik vasárnapjának üzenete tá­masszon szívünkben valódi, ele­ven, cselekvőkész szeretetet az ember iránt, aki nem elvont sze­mély, hanem éppen a mellénk adott emberben, a családtagban, a szomszédban, a gyülekezeti rá­szorultban, az intézeti diakóniá- ban levő öreg testvérben, vagy éppen a fogyatékos testvérben jelenik meg és kéri a mi szemé­lyes részvételünket az Isten által fánk bízott szeretetszolgálatban! Ottlyk Ernő A Szlovákiai Evangélikus Egyház küldöttségének látogatása December 12-től 14-ig hazánkba látogat egyházunk elnökségének meghívására a Szlovákiai Evangélikus Egyház küldöttsége, D. dr. Jan Michalko professzor, egyetemes püspök vezetésével. A küldöttség tag­ja még Rudolf Kostial zólyomi (Zvolen) püspök és Julius Filo kassai (Kosice) püspök, valamint dr. Ondrej Bartho főtitkár. A vendégeket feleségük is elkísérik. A tervek szerint december 14-én, ádvent harmadik vasárnapján Michalko püspök Kondoroson, Kostial püspök Békéscsabán, Filo püs­pök Medgyesegyházán, Bartho főtitkár pedig Galgagután igehirde­téssel szolgál a délelőtti istentiszteleten. Szeretettel várjuk testvéregyházunk vezetőit! Diakóniai vasárnap Offertorium szeretetszolgálatunkra \

Next

/
Thumbnails
Contents