Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-10-19 / 42. szám

E VA N GELIKUS

XLV. ÉVFOLYAM 12. SZÁM 1980. március 23. Ara: 4,— Ft

Dr. Káldy Zoltán püspök (leniben

Carl Mau, a Lutheránus Világszövetség főtitkára meghívta dr. Káldy Zoltán püspököt Genfbe egy megbeszélésre. A tárgyalások témája a Lutheránus Világszövetség és a Magyarországi Evangélikus Egyház jó és széles körű kapcsolatainak továbbépítése, továbbá a jelenlegi nemzetközi helyzetből adódó egyházi feladatok végiggondolása. A megbeszélések március 12—13.. között voltak.

Protekció nélkül

Akiről írok, túl van már a Zsoltárok könyvében megjelölt bibliai életkor felső határán, a nyolcvanadik éven. Kissé meggörnyedt, járása lelassult, mozgása nehézkes. Egykor feltűnően jó hallása meggyengült. Szemé is meghomályosodott. Ereje megfogyatkozott. Sok mindent elfelejtett már. De nagyon jól emlékszik arra a régi, közel ötven évvel ezelőtti tavaszra, amikor sorstársaihoz hasonlóan sorra járta a főváros üzemeit. Sok ajtón kopogtatott. Sok kapun csengetett. Munkát keresett, de hiába. Nem volt szerencséje, mert nem volt protekciója.

r,Protekció nélkül — mondja csendesen — nagyon nehezen boldogult az ember az én ifjúkoromban. Jó állás, kereset, többnyire annak jutott, akinek jó keresztapja’, jó pártfogója volt.”

AMA RÉGEN ELMÜLT, EMLÉKEZETES TAVASZ ÓTA nagyot fordult a világ. Megváltozott az élet Magyarországon is. Ma az újságok tele vannak álláshirdetésekkel. A vállalatok, üzemek kapuján öles betűkkel hirdetik, hogy milyen munkakörökben van felvétel. Munka, kenyér jut mindenkinek protekció nélkül is. S ez a jó.

De nem lehetünk naivak. Nem mondhatjuk, hogy nekünk már sikerült az élet minden területén felszámolni, megszüntetni a protekciót.

Amíg jó összeköttetések, netán némi anyagi szolgáltatás (csúszópénz. borravaló stb.) révén sikerül valamilyen nagyon keresett, de hiánycikknek számító tárgyat, eszközt beszerezni, valamit elintézni, valahol felvételt nyerni, a protekció jelen van a mindennapi életben, csak éppen más néven.

A PROTEKCIÓ ELLENSZENVES, MINDEN FORMÁJÁBAN KÁROS, közösséget romboló jelenség, mert egymástól elválasztja és sokszor szembeállítja az embereket. Ezért küzdenünk kell ellene minden tőlünk telhető módon és eszközzel.^5 cél elérése érdekében össze kell fognunk mindazokkal, akik bármilyen alapállásból, meggyőződésből harcolnak a protekció ellen.

A prote'lccionista gondolkodás kisért a keresztyenségben. Istenhez való viszonyunkban is.

NEMELYEK JÉZUS KRISZTUSRA IS ÜGY TEKINTENEK, mint a legjobb, leghatalmasabb, legmegbízhatóbb pártfogóra, protektor- ra. Azt várják tőle, hogy velük megkülönböztetve cselekedjék, nekik kiváltságot, másokkal szemben előnyt biztosítson. Ez az elvárás megvolt a tanítványokban is és nagyon erőteljesen nyilatkozott meg a Zebedeus-fiak esetében. Nem csoda, hogy nyomában feszültség, harag támadt Jézus tanítványai között.

Jézus nem egyesek, nem a kiváltságosok, a kegyesek pártfogója. Nem azért jött közénk, nem azért áldozta életét, hogy némelyeknek, hanem, hogy az egész emberiségnek, az egész világnak szerezzen bűnbocsánatot, életet és üdvösséget.

JÉZUS FŐPAPI. KÖZBENJÁRÓ SZOLGÁLATA térben és időben átfogja az egész világot — amint azt Geleji Katona István olyan szépen, szemléletesen mondja:

„Ki elterjesztvén az Keresztfán kezedet, mind ez világot tehozzád foglalód...''

(Öreg gradual, „Kyrie puerorum”. 1636.)

A keresztfán igazolódott Jézus igéje: „Én pedig, ha felemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonok.”

Félreérti és megcsúfolja Krisztust az az egyház, az a keresztyén- ség, amely magával törődik, a maga hasznát keresi, önmagát védi, kiváltságokra, előnyökre vágyik, azokat szorgalmazza. Méltatlanná válunk Urunkhoz, ha mi ezt tesszük.

Feszültségektől és ellentétektől, igazságtalanságtól és békétlenségtől terhes Földünkön nagyon magasztos és fontos feladat vár reánk keresztyénekre. Életünkkel, magatartásunkkal, minden szavunkkal és tettünkkel meg kell bizonyítanunk, hogy Urunknak értünk hozott áldozatáért, közbenjáró szolgálatáért hálából mi is készek vagyunk szeretettel szolgálni embertársainknakA SZOLGÁLATBAN, A SEGÍTSÉGNYÚJTÁSBAN, A SZERETET GYAKORLÁSÁBAN nem lehetünk személyválogatók. Nem tehetünk különbséget az emberek között aszerint, hogy az egyik rokonszenves, a másik ellenszenves, az egyik hálás, a másik hálátlan. Az sem játszhat szerepet magatartásunkban, cselekvésünkben, hogy ki viszonozza szeretetünket, ki nem. Csak egy szempont vezethet, a mindenki javát néző, személyválogatás nélküli szeretet.

A krisztusi szeretet, a krisztusi indulat nem elhatározás, akarat kérdése. Ezt nem lehet semmiféle eljárással, kegyességi gyakorlattal magunkból „kitermelni”, magunknak megszerezni. Ez isteni ajándék. Meg nem vásárolható, de elnyerhető. Lehet kérni hittel, reménységgel. Urunk megadja, mégpedig szívesen és örömmel. Mindenkinek. Protekció nélkül.

' Táborszky László

KYRILL ÉS METHOD A BOLGÁR NEMZETI KÖNYVTÁR ELŐTT

Bulgária nerftzeti könyvtára hanem az önálló nemzeti kultúra 1978-ban volt TOO éves. A könyv- és egyház harcosai voltak a szláv tárat Kyrillröl (827—869) és népek között.

Methodról (815—885), a két szer- Négy méter magas bronz szerzetesről nevezték el, akik nem- ruk ott áll a könyvtár épületének csak a szláv abecet készítették, homlokzata előtt

„Erem és énekem az Er!”

MÓZES MÁSODIK KÖNYVE beszéli el azt a sok szenvedést, amiben Izrael népének része volt. A Biblia a szolgaság állapotának nevezi ezt a korszakot. Be is mutatja az elnyomás keserves valóságát. Isten Mózest és Áront választotta ki, hogy kivezessék a népet a szolgaság földjéről és lerakják a szabad élet alapjait. Hosszú és küzdelmes folyamat volt, amíg a nép levethette a szolgaság igáját. Hosszú időn keresztül az volt a helyzet a történelemben, hog^ a nép szabadságtörekvéseit a hatalmasok elgáncsolták és leverték. Izrael népe sem juthatott ki könnyen a szolgaságból. Sok szenvedésen és viszontagságon kellett átmennie. Isten tíz csapással sújtotta a fáraót végül is átvezette a népet a Vörös-tengeren.

A SZOLGASÁGBÓL VALÓ SZABADULÁS végül, is megtörtént. Amikor visszatekint Mózes a szolgaság állapotára, a megalázás és kisemmizés korszakára, nagy hálát érez Isten iránt. És most dal fakad Mózes ajkán, nem tud betelni a szabadulás örömével, magasztaló éneket zeng az Űrnak: „Erőm és énekem az ŰR, megszabadított engem. Ö az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom” (2 Móz 15, 2). És vele együtt örvendezett az egész nép. Mirjám prófétaasszony, Áron nénje, dobot vett a kezébe, és kimentek utána mind az asszonyok dobokkal, táncolva és énekelve, hogy örömünnepet üljenek a szabadulás napján.

TÖRTÉNELMÜNK FOLYAMÁN valahányszor az elnyomásból való szabadulást együtt ünnepelte egyházunk magyar népünkkel, az igehirdetők az Egyiptomból való szabadulás történetét állították hallgatóik elé. így tette ezt például Pilárik István püspök 1707-ben, a rózsahegyi zsinaton mondott megnyitó igehirdetésében, amikor a Rákóczi- szabadságharc eredményeiért adott Istennek hálát, hogy megszabadította népünket és, egyházunkat a gályaraboknak, az elnyomásnak a korszakából. Az a meggyőződés élt Igehirdetőink szívében, hogy Isten erkölcsi világrendjéből valósul meg valami, amikor elbukik a háborúnak, az elnyomásnak a korszaka és fel- virágzik a szabadságnak, az emberi jogok kiszélesedésének, a nép megbecsülésének a korszaka.

ÍGY LÁTTÁK EZT EGYHÁZUNK VEZETŐI 1848-BAN IS, amikor azért lelkesedtek a szabadságjogok kiszélesítéséért, mert a konkrét igazságtalanság legyőzésével megvalósul valami Isten egyetemes világrendjének igazságából. Az ősi szent jogért való küzdelemben elért sikerért Istené a hála, aki őrzi erkölcsi világrendjének törvényét és igazságát. Ezért lelkesedett Haubner Máté dunántúli evangélikus püspök 1848. december 3-án kiadott körlevelében a jobbágyság felszabadításáért, amikor többek között ezt írta: „Honunkban 12 millió jobbágyember ezentúl nem robotol; véres verítékkel szerzendő vagyonkájából ötödöt, kilencedet, tizedet nem kénytelen adni; személyes és családi nyugalma, a hajdútól kedzve felfelé, 20-30 kiseb és nagyobb kényuraságok szeszélyétől nem függ; fölötte bíráskodó felsőségét saját bizodalma szerint választja, a törvény előtt minden más polgártárssal egyenlő.”

ISTEN CSELEKVÉSÉT MAGASZTALTÁK az igehirdetők ak- kór, amikor a nép előbbre juthatott a szabadság útján. Noha emberek valósítják meg mindezeket az eredményeket, de a keresztyén hit ezek mögött Isten szabadítását, történelemformáló és vezérlő akaratát látja s ezért nem mulaszt el néki hálát adni- az elvett jókért. Így állunk be ma mi is a hálaadók sorába Mózestől kezdve, minden idők meg- szabadítottjaival együtt, hogy hálát adjunk a történelem Urának mindazért a szabadításért, ami rajtunk történt. ,

ISTENNEK ADUNK HÁLÁT ELŐSZÖR IS AZÉRT, HOGY FELSZABADULTUNK A HÁBORÚ ALÓL. 194Ä április 4-nek ez volt az első ajándéka. Ä második világháború évei a szenvedésnek, a veszteségnek, egyéni tragédiáknak és világra terjedő katasztrófának szörnyű évei voltak. Éhség, rongyosság, otthonta- lanság, betegség és halál telítették ezeket az éveket csordultig. Az emberi lélek irtózott és elvadult ezekben az években. A háború veszteséglistáján ez is az elsők' között szerepel. A második világháború Magyarországgal együtt evangélikus egyházunkat is mérhetetlen pusztulásba és szenvedésbe sodorta. 190 templomunk és 188 paplakunk és gyülekezeti termünk helyreállításán kellett fáradoznunk. Még tégla- és betontörmelék fedte a lábunk alatt az utcákat, lehullott villany- és telefonvezetékek, szétszórt lakások bútordarabjai akadályozták a lépést, de az út már felfelé vitt. A pincék lépcsői most már felfelé vezettek. Szóltak a harangok, hálaadás volt a szívekben, országépítő munkára szervezkedett a nép! Igen, felszabadultunk a háború alól! Mégpedig azzal a meggyőződéssel szabadultunk fel,’ hogy egyszer s mindenkorra elegünk volt a háborúból, békét akarunk, s a béke megvalósításáért küzdeni is fogunk.

ISTENNEK ‘ ADUNK HÁLÁT MÁSODSZOR AZÉRT, HOGY FELSZABADULT A NÉP. A második világháború lezárása nemcsak a fasiszta háború poklától való megszabadulást jelentette, hanem ennél is többet. A nép végre megnyerte azt a küzdelmet, amelyet annyi vérhullással folytatott a magyar történelem folyamán. Mennyi nagyszerű elgondolás, tervezgetés, mennyi szent lelkesedés, kemény küzdelem és elszánt akarat előzte meg mindezt! Dózsa György 1514-es híres ceglédi beszédében már azzal nyitogatta a szemeket, hogy „a szolgaságot nem a természet hozta létre, hanem a kapzsiság”. Bocskai István 1604-ben a „Szabadságért és igazságért” jelszóval rántott kardot a nemzeti függetlenség védelmére a gyűlölt Habsburg-igával szemben. II. Rákóczi Ferenc 1704-ben a világ népeihez intézett híres kiáltványában így szól; „Felszakadtak a nemes magyar nemzet sebei.. majd kifejti . a szenvedett sérelmeket, amelyek közös védekezésre, egységes fellépésre késztették az egész országot. A nép nevében ezzel lépett fel Petőfi Sándor:

„Jogot a népnek, az emberiség

Nagy, szent nevében, adjatok jogot,

S a hon nevében egyszersmind, amely

eldől, ha nem nyer új védoszlopot.” *

Ady Endre felháborodása, 1919 nagyszerű kísérlete és a haladó emberek csaknem végtelen hosz- szú sorának munkája, fáradozása és önfeláldozása készítette elő azt az ugrásszerű fejlődést, ami a felszabadulással megkezdődött.

Népünk hosszú idők óta folytatott szabadságküzdelme célhoz ért. Alkotmányunk kimondja, hogy a Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. Népünk harca az önállóságért, a gazdasági és kulturális újjászületésért — mint történelmünk legfényesebb napjaiban — újra egybeesett az egész haladó emberiség küzdelmével. Népünk végre tagja lehet a szabad nemzetek nagy szövetségének, a békéért küzdő szocialista tábornak.

ISTENNEK ADUNK HÁLÁT HARMADSZOR AZÉRT, HOGY FELSZABADULT EGYHÁZUNK IS. A magyarországi evangélikus egyház történelmének alapvonása, hogy a szabadságharcok és haladó mozgalmak jelentették egyházunk életének felvirágzását a népet és a protestantizmust egyaránt elnyomó Habsburg-ka- tolikus rendszerrel szemben. Azonban az 1867-es kiegyezéstől a második világháború végéig tartott az a korszak, amelyben a néphez vgló viszonyunkon törés következett be. Mindig is voltak, akiknek fájt ez a'törés. Ez azt jelentette, hogy a katolikus egyházpolitika útjára léptünk. A „keresztény társadalom”, a „keresztény Magyarország” annyira összekeverte az egyház és a világ fogalmát, hogy az egyház mindjobban a világ járszalagjára került, érdekeltté vált egy korhadt társadalmi rendszer fenntartásában. Isten irgalmas ítélete volt, hogy a Horthy-rendszer összeomlásából kimentette egyházunkat és új életkezdés lehetőségével ajándékozta meg.

Isten úgy vezette egyházunkat a felszabadulás utáni korszakban, hogy az egyetemes emberszeretet gyakorlásának két nagy területét jelölte ki: az egyik a hazaszeretet, a másik az emberiség sze- retete. A hazaszeretetnek és az emberiség iránti szeretetnek az alapállása minden idők keresztyén magatartásának az alapja és a kiindulása. Erről vizsgázik minden nemzedék az egyházban is. A mi nemzedékünk is Istennek és a történelemnek a színe előtt él és cselekszik. Minket is azon a mérlegen fognak egykor lemérni: hogyan és mit valósítottunk meg Jézus Krisztus Isten és emberszeretetre vonatkozó nagy parancsolatából.

ÍME, ÍGY MUTATTA MEG ISTEN A KIVEZETŐ UTAT egyházunk számára, így állított rá minket a felszabadulás óta a nép felemelkedésének és a béke ügyének a szolgálatára.

Ha most mind áttekintjük Istennek azt a szabadítását, amelyet népünkön és egyházunkon végzett, akkor mi is Mózes, Istent magasztaló szavaival szólhatunk Isten kegyelmes cselekvésért: „Erőm és énekem az ÜR, megszabadított engem. Ó az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom.” Néki adunk hálát mindazért, amivel harmincöt esztendő munkáját megáldotta, a háborútól megszabadulhattunk, békében élhetünk, népünk az ország urává és gazdájává lehetett, egyházunk pedig megtalálhatta küldetését és a szocializmusban vezető útját'.

Ottlyk Ernő

I

á