Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-08-17 / 33. szám

Földön TEOLÓGIAI AKADÉMIÁN­KON ÉVTIZEDES HAGYO­MÁNY MAR, hogy hetente egy alkalommal a „Fórum”-, illetve „Otthonóra” keretében olyan elő­adásokat, beszámolókat hallga­tunk, megemlékezéseket tartunk, amelyek a teológiai képzés kiegé­szítését, ifjúságunknak az aktuá­lis eseményekbe való bekapcsoló­dását célozzák. Ezek az alkalmak lehetőséget adnak a teológusok­nak, hogy a lelkészi szolgálattal kapcsolatos, nem teológiai tár­gyakkal is megismerkedjenek. Témáink között első renden egyházunk életével, szolgálatával foglalkozó előadásokról emléke­zünk meg, hiszen a nagy család közös gondjai, örömei kerültek elő. Az idei tanévben mindkét püspökünk, dr. Káldy Zoltán és dr. Ottlyk Ernő is tartott elő­adást. Káldy Zoltán püspök-elnök arról beszélt, mit vár az egyházi vezetőség a teológus if júságtól, a szolgálatba induló végzősöktől. Tudjuk, hogy a fiatal lelkészekre reménységgel néznek országszer­te, de ismerősek a szolgálat ne­hézségei, buktatói is. Nem ma­radtak el a biztató szavak sem. Lelkészi munkát csak „megszál­lottan” lehet végezni, ahogyan Pál apostol, vagy a reformátor Luther példája mutatja számunk­ra. A lelkész nem önmagéért, ha­nem a gyülekezetért kell, hogy éljen. Ottlyk Ernő püspök általá­nos problémákkal, kül- és belpo­litikai kérdésekkel, egyházunk gondjaival foglalkozott előadásá­ban. A végzős fiatalok különösen érdeklődéssel hallgatták a püs­pök szavait, amikor arról beszélt, hogy melyek azok a gyülekeze­tek, amelyek hívják, várják a jö­vő lelkészeit. Kovács Etelka mar- calgergelyi lelkész beszámolója is szervesen kapcsolódott a leen­dő szolgálatunkhoz. Egy nagy te­rületet átfosó szórványlelkész mindennapi életéről, munkájáról hallottunk, sőt hasznos tanácso­kat kaptunk. A magyarországi zsidóság életéről Schöner Alfréd főrabbi tartott színes beszámolót. A KŐVETKEZŐ NAGY TÉMA­KÖRBEN a lelkészi hivatásnak a művészetekkel, és a pszichológiá­val kapcsolatos problémái kerül­tek reflektorfénybe. Volt pszicho­lógus, orvos, művészettörténész, filmkritikus, sőt színművész ven­dégünk is. Dr. Böszörményi Dalma orvos, a szexuális élet orvosi és erköl­csi kérdéseiről, dr. Németh György orvos, lelki egészségünkről, dr. Frenkl Róbert sportorvos, az egészséges élet testi-lelki össze­tevőiről, dr. Ajkay Klára pszicho­lógus, a társkapcsolatok lélekta­náról. Zay László filmkritikus, az élet és művészet összefüggéseiről, — KÉTBODONY. Nagypénte­ken, nagyszombaton és húsvét 1. ünnepén az anyagyülekezetben és a rohmányi filiában id. Harmati Béla ny. lelkész végezte az isten­tiszteleteket. Húsvét 2. napján Görög Tibor óbudai ielkész vé­gezte az igehirdetői szolgálatokat. járva... dr. Thomas Edit művészettörté­nész, az őskeresztyénség művé­szeti emlékeiről, Bánffy György színművész, anyanyelvűnk titkai­ról, szépségéről tartott előadást. HOGYAN FÉR MEG ENNYI TÉMA EGYMÁS MELLETT? Bi­zonyára nem túlzók, ha azt állí­tom, hogy ezekkel a kérdésekkel naponta találkozik a lelkész. Is­merni kell az embert, akinek hir­detjük az evangéliumot, hiszen jó emberismeret nélkül elképzelhe­tetlen a lelkészi szolgálat. Ami­kor hangsúlyozzuk a segítőkész magatartás szükségességét, nem szabad elfeledni, hogy mindig egy valakin kell segíteni, nem pedig csak általánosságban. Gyüleke­zeteinkben is bizonyára sokan vannak, akik igénylik a szaksze­rű lelkipásztori segítséget. Ezért voltak olyan hasznosak számunk­ra a pszichológusok, „világi lel­készek” előadásai, mert általános embe'ri problémákról, konkrét se­gítségadási lehetőségekről volt szó. Ha a gyakorlatban tudiuk kamatoztatni a hallottakat, akkor igazán sikeresnek mondható ez az előadássorozat. Bánffy György anyanyelvűnk­ről szóló vallomását vastaossal köszönte meg a hallgatóság. Nagy a lelkész felelőssége a nyelvmű­velés terén is. Evangéliumot hir­detni szépen magyarul, bizony nem is könnyű. Nyelvünk ízét, zamatét mkat ke’l kóstolgatnunk szüntelenül tanulva, hogy méltó utódai legyünk szépen beszélő prédikátor eleinknek Érdeklődés­sel várjuk még dr. Fekete Gábor jogászt, aki családiogi kérdések­ről tart Akadémiánkon előadást. VÉGÜL NEM EGYHÁZI ÜN­NEPEINKRŐL hadd ejtsek ne­hány szót. Megemlékeztünk Októ­ber 6-áról, az. aradi vértanúkról, November 7-éröl, a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom győ­zelméről, Március 15-éről, a ma­gyar forradalom és szabadságharc ünnepéről. Március 21-éröl, a Ta­nácsköztársaság kikiáltásáról, és Április 4-éről, hazánk felszabadu­lásának 35. évfordulójáról. Eze­ken az alkalmakon egy-egy évfo­lyam, az évfolyamot vezető pro­fesszorral irodalmi műsort adott elő, ezzel is emlékezetessé téve az ünneplést. Végigtekintve a tanév „Fórum — Otthonóra” programjain, színes kép tárul elénk. A szerteágazó té­mák, előadások azonban egy pon­ton találkoznak. Ez pedig az, hogy mindegyik a lelkészi szolgálat jobb elvégzéséhez adott gyakor­lati vagy elvi segítséget. Luther szavaival: „A keresztyén ember a földön jár. és az égre tekint.” — Ezek az alkalmak a földön já­ráshoz adtak útbaigazítást. Varsányi Ferenc — SZÜLETÉS. Péntek Endré­nek és feleségének, sz. Olaszt Ág­nesnek gyermekük született. Ne­ve: CSABA. A gyermek kereszte­lése április 21-én volt a budavári templomban. „Örök életet adok nékik, és soha el nem vesznek . . Isten tisztek ti remi Budapesten, 1980. május 18-án Deák tér de. 9. (úrv.) Takácsné Ko­vácsházi Zelma, de. ll. (úrv.) Har­mati ßela, du. 6. Egyházzenei áhítat. — Igét hirdet: Haíenscher Károly. Fasor de. 11. (úrv.) Muntag Andorne, du. 6. Gáncs Aladár. Dózsa György út 7. de. fél 9. Muntag Andorné. Üllői út 34. de. fél 11. Ruttkay Le­vente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Thaly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Komjáthy Lajos. Vajda Péter u. 33. de. fél 12. Kom­játhy Lajos. Zugló de. 11. (úrv.) Schreiner Vilmos. Rákosfalva du. 3. Schreiner Vilmos. Gyarmat u. 14. de. 8. Schreiner Vilmos. Kassák Lajos út 22. de. 11. Benczúr László. Váci út 129. de. negyed 10. Smidéliuszné Dro- bina Erzsébet. Frangepán u. de. 8. Smidéliuszné Drobina Erzsébet. Üj- pest de. 10. Blázy Lajos. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Üj- telep de. fél 9. Virágh Gyula. Pest­lőrinc de. 10. iVIatúz László. Pestíő- rinc-Erzsébet-telep de. 8. Matú2 László. Kispest de. 10. Bonnyai Sán­dor. Kispest-Wekerle-telep de. 8. Bonnyai Sándor. Pestújhely de. fél 10. Schreiner Vilmos. Rákospalota- MAV-telep du. ij. Schreiner Vilmos. Rákospaiota-N'agytemplom de. 10. Rákosszentmihály de. fél 11. Baráth Pál. Sashalom de. 9. Baráth Pál. Má­tyásföld de. 9. Cínkota de. fél ll. Szalay Tamás, du. fél 3. Kistacsa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákoshegy de. 9. Kosa László. Rá­kosliget de. 10. Ferenczy Zoltán. Rákoskeresztúr de. fél 11. Kosa László. Bécsikapu tér de. 9. (ürv.) Koren Emil, de. fel 11. (német), de. ll. (úrv.) Koren Emil, du. 6. Madocsai Miklós. Torockó tér de. tél 9. Mado­csai Miklós. Öbuda de. 9. Görög Ti­bor, de. 10. Görög Tibor. XII., Tartsay Vilmos u. 11. de. 9. Ruttkay Elemér, de. ll. Ruttkay Elemér, du. fél 7. Takács József. Pesthiüegkút de. 8. Donáth László, de. 11. (úrv.) Do- náth László, du. 6. Missura Tibor. Németvölgyi út 138. de. 9. Missura Tibor. Nagytétény de. fél 9. Kelen- völgy de. 9. Rőzse István. Budafok de. 11. (úrv.) Rozsé István. Csillag­hegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos. Csepel de. fél 11. Mezősi György. — Állandóan vásárolok bélyeg­gyűjteményeket, 1947 előtti használt képes levelezőlapokat, magyar és kül­földi üzleti és magánlevelezés borí­tékjait. Különösen érdekelnek az 1955 előtt Németországból jött levelek bo­rítékjai, az első világháború tábori lapjai. Cornides Sándor bélyegkeres­kedő, 1067 Budapest, Lenin krt. 79. (udvar!). Telefon: 121-589. EVANGÉLIKUS ELET A M&gyarorgzácd Evangélikus Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelős teladó: Sárkányt László Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1088 Budapest Vili., Puskin u. IS. Telefon: 14S-«T# Csekkszámlaszám: 318—20 41S—Vili Előfizetési ár: eev évre' 200— Ft Árusítja 9 Magyar Posta Index: 25 211 iss* tiss—vm @ 30.0798 Athenaeum Nyomda. Budapest Rotációs magasnyomás Felelős veretó: Soproni Béla wezértuazsató „Halld meg. Uram, hivó hango­mat!” (Zsolt 27,7). VASÁRNAP. — „Még a veréb is talál házat, és a fecske is fész­ket, ahová fiókáit helyezi oltá­raidnál, Seregek Ura, királyom és Istenem!” (Zsolt 84,4 — 2 Kor 6,16 — Jn 15,26—16,4 — Ef 3.14— 21). A meleg otthon, a fészek, a védettség és biztonság jelképévé vált. A védettség érzését és a biz­tonság örömét a „fészekben” átélt szeretet adja. Isten szeretete „ott­honélményt” ad. így kapcsol ösz- sze testvéreimmel. „Szent oltal­mad alatt légyen Lelkem, testem, mindenem; Mint gyermek anyja ölében. Nyughassam meg. Iste­nem. Én, Atyám, tied vagyok, Gyermekedet nem hagyod” (49. ének 6. vers). HÉTFŐ. — „A Lélek pedig meg­elevenít” (2 Kor 3,6 — Ezs 45,8 — Jn 14.15—19 — 1 Kor 12,1—11). A lélektelen munka vagy beszéd változásra, gyógyulásra szoruló emberi magatartásból fakad. A lélekkel végzett munkában pedig minden igyekezetünk, egész va­lónk benne van. Istennel való kapcsolatunk is lehet lélektelen, de akkor gyógyulásra szorul. Is­ten Szentlelkének gyógyító, meg­újító ereje van. Kérjük! „Lelkünk újjáteremtője! Üj élet Ügy éled, Ha te vagy szerzője, Gyarló em­ber küzd és fárad. Tőled jő Az erő, Üdv belőled árad” (243. ének 2. vers). KEDD. — „Az Urat, a mi Iste­nünket fogjuk szolgálni, és az ő szavára hallgatunk” (Józs 24,24 — 2 Kor 6,4.6. — Lk 12,8—12 — 1 Kor 12,1—11). Az Isten szolgá­latát vállaló nagy elhatározás ön­magában nem elég. Annak telje­sítéséhez helytállás, hűség, erő kell. Szívünk hálája indító erő le­het ebben a szolgálatban, de az igazi erőforrás ezen az úton Isten naponta megtapasztalt bűnbocsátó szeretete. „Akkor leszek boldog, Hogyha tisztán, híven Egyedül csak téged Szeret az én szívem, Es magát egészen Tenéked átadja, Mindeneknek Atyja!” (439. ének 1. vers). 31,6 — 1 Pt 5,10 — Jn 7,37—39 — 1 Kor 13.1—7). Üdvösségemért Krisztus mindent megtett, Isten kezére bízhatom magam, nem ne- kém kell üdvösségemet megsze­rezni. Életem gondjait is elé vi-. hetem és kezére bízhatom. Ez a reménység életkérdéseimben foko­zott „józanságot” kíván, hogy hi­tem és életem összhangja már most Isten dicsőségére legyen. „Mind jó, amit Isten tészen. Szava meg nem csal soha! Megfogadta,; vvelem lészen, S nem hagy el, mint mostoha: Sőt kegyelme, Nagy szerelme Intézi dolgaimat, Csak rá hagyom magamat” (376. ének 2. vers). PÉNTEK. — „Áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát az Istent testetekben” (1 Kor 6,20 — 2 Móz 19.5 — Zsid 11,32—40 — 1 Kor 13, 8—13). Ajkunk hálaénekén túl egész életünk hűséges engedel­mességével tanúsíthatjuk, hogy a Krisztus halálában kapott bűn­bocsánat és a feltámadásában ka­pott reménység Istenhez kapcsolt bennünket. „Jézus, ki bűnös tel­kemet Kárhozatból kimentéd, És örök üdvösségemet Haláloddal megszerződ, Áldom örök jóságo­dat; Szívem, szám hűséget fo­gad. Hogy tetszésedre.élek. S csak tebenned remélek” (331. ének 1. vers). SZOMBAT. — „Aki feltámasz­totta a Krisztus Jézust a halálból, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által” (Róm 8,11 — Ezs 26,19 — Ezs 41.17—20 —' 1 Kor 14,1—12). Nekünk nincs erőnk életre kelni a halálból. Ér­telmünk csak azt tudja felmérni, hogy a halál mindenkitől elvá­laszt. Reménységet Jézus Krisz­tus feltámadása adott. Általa bíz­hatom abban, hogy a szerető Is­tentől a halál sem választhat el. A róla szóló híradást értelmem is megragadhatja, hogy hitünk ne legyen bizonytalan és vak, hanem szilárd és jövőt látó. „Jézus él! Ö, nincs kétség: Nem szakaszthat el őtőle Sem magasság, sem mély­ség. Sem szerencse, sem bűn tőre, Ö erőm és oltalmam. Ez az én bizodalmám!” (216. ének 5. vers). SZERDA. — „Ismeri az Ür az övéit” (2 Tim 2,19 — 1 Kir 19,18 — Róm 8,26—30 — 1 Kor 12,27— 31). Ha Isten nem ismerné életün­ket, mi nem örülhetnénk kegyel­mének. Ö azonban erőtlenségünk ellenére szeret és szeretettnek ta­núivá tett bennünket. ígéreteivel bátorít hitünkben, még félelmein­ken és betegségeinken keresztül is nevel, hogy átérezzük mások szenvedését és segítőkészségünk tanúsítsa, hogy az övéi vagyunk. „A te irgalmasságod Van rajtam, Istenem, Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorso­mat úgy intézed, Amint te aka­rod; Bölcs a te végezésed, Ha áld, ha sújt karod” (370. ének 3. vers). CSÜTÖRTÖK. — „Kezedre bí­zom telkemet, te váltasz meg en- gemet Uram, igaz Isten!” (Zsolt Magyar László — TEOLÓGIAI AKADÉMIA. A szokásos Biblia-versenyt ez évben is megtartották. A bíráló bízott» ság tagjai dr. Muntag Andor, dr Selmeczi János és id. Harmat Béla voltak. Ez alkalommal a Ki­rályok két könyve és János evan­géliuma volt a téma. Az írásbeli selejtezőből tizenegyen jutottak a döntőbe. A három első helyezett: Koskai Erzsébet, Bencze Imre és Verasztó Sándor 51—51 pontszárn- mal, egyenként 350,— Ft jutalom­ban részesült. A 4. és 5. helyezett Fabiny Tamás és Smidéliusz Zol­tán 49—49 pontszámmal 300.— Ft jutalmat kapott. A többiek 50—50 Ft könyvjutalomban részesültek. Beszéljünk egymással! — Képzelje — mesélem a nálam levő asszonynak — tegnap reggel, amikor munkába mentem, egész úton hallom, hogy valaki mondogatja mögöttem: Vi­gyázz, ne rohanj, nem látod, mennyi autó jár! Állj meg, ne dugd az orrodat min­denbe bele! — Amikor az átkelőhelyhez értünk, megfordulok. Egy idős nö beszélt a kutyájához. Amikor észrevette, hogy őket nézem, kedvesen, mosolyogva mondta: — Mindig beszélgetek vele! Az ember­nek beszélgetnie kell valakivel! — Ó, én a meghalt férjemmel beszélge­tek mindig — mondja vendégem. — Olyan ő nekem, mintha mindig itt lenne mel­lettem. Kikérem a tanácsát, szólok hozzá. Sokszor még úgy is érzem, hogy segít. Az emberek alig szólnak hozzám, beszélnem kell valakivel. És eszembe jutott öreg «énem szava: — Drágám, ne hozz nekem semmit, csak gyere beszéljünk egymással! Bevallom, nekem is vannak pillana­taim, amikor magammal beszélek. — Mit képzelsz magadról — mon­dom —, hogy örökké bírod ezt az iramot, örökké fiatal maradsz, éppen te leszel az a kivétel, aki megváltja a világot? — Ilyet és ehhez hasonlókat mondogatok en is néha magamnak. Beszéljünk egymással! Valami komoly t kicsengése van ennek d felszólításnak, ha meginvitálnak rá. Azt jelenti, valami nyomja a másik szívét, szeretne beszélni róla. El akarja mondani, hogy a lelkén könnyítsen. Élményünk van. Olyan jó beszélni róla valakivel. Örömünk van, olyan jó meg­osztani. Bánatunk van, talán könnyebb lesz elviselni, ha beszélünk róla. Valami nyomja a szívünket, -valami úgy kikíván­kozik belőle és nincs egyetlen ember, aki meghallgatna, aki eljönne, aki ajtót nyit­na ránk, akivel beszélni lehetne róla. Nem beszélünk egymással! Unjuk a másikat, türelmetlenek vagyunk, nem ér­dekel bennünket az. amit a másik mond. Beszéljünk egymással — mondja anyánk, hitvesünk, férjünk, barátunk, lel­készünk, édesapánk. Majd! Rögtön! Később! Holnap! Ha megjövök! Ha befejezem! Ha lesz időm! Mennyi válasz! És minden szó tulajdon­képpen ugyanazt mondja: Nem érdekel! Nem fontos! Minek hall­gassam! Anyu, beszéljünk egymással! — mondja gyermekünk. — Majd ha befejeztem a munkám, ha megfőztem a vacsorát, ha megtanultad o leckét! Beszéljünk egymással! — mondja lel­készed, amikor bekopogtat hozzád és te talán azt feleled: Nincs mit! Miről be­szélgessek? Fáradt vagyok! Holnap korán kell kelnem! Beszéljünk egymással! hangzik az isteni figyelmeztető is. Egy életen át. Mit vála­szolsz? Igen, Uram! Vagy hagyod a füled mellett elszállni a hívást? Mennyi lehetőséget kapunk és mennyi az elszalasztott alkalom. Még ráérünk, még lesz rá lehetőség! Majd este, majd reggel, majd holnap, majd ha öregebbek leszünk! Jaj, rettenetes ara van az ilyen elsza­lasztott beszélgetéseknek! Mennyi össze­kuszált gondolat, félreértett szó, oktalan harag, rossz éjszaka, keserű szájízű órák, véget nem érő önmardosás, sértődöttség és sok egyébtől szabadulnánk meg, ha egyszerűen leülnénk egymással szemben és beszélgetnénk egymással. Nyíltan, őszintén. Mennyi rossz órának vágnánk elébe, mennyi házasság, barátság marad­na meg, mennyi félreértés tisztázódna, mennyi igaz érzés, mennyi /meghitt óra születne, ha beszélnénk egymással. Annyi a mondanivaló, annyi a problé­ma. annyi minden bánt bennünket, egy szó meggyógyíthatna, csak beszélni kellene róla egymásnak. Nem kárba veszett az az ■idő, amit rászánunk. Megtérül. Hogy le­het örülni, ha a másik ember arca felde­rül! Hát ilyen egyszerű az egész! Felemel­kedsz a térdedről és elcsodálkozol, hogy milyen könnyű a szived, most, hogy be­széltél Isteneddel. Javítsd, meg magad! Beszéljünk egymással! Főnők a beosztott­jával, orvos a betegével, tanár a diákjá­val, szülő a gyermekével, gyermek a szü­lőjével, barát a barátjával, ember az em­berrel, világrészek vezetői egymással és valamennyien Istennel. Üljünk le szépen, csendben, egymással szemben, fogjuk meg egymás kezét szere­tettel, melegen, hogy érezzük jobban a má­sik fél közelségét és könnyebben szakad­jon ki szívünkből a szó. Beszéljünk egy­mással! Törjük meg ezt a rideg csendet, ezt a senkire-oda-nem-figyelést, ezt a szörnyű közönyt a mások baja iránt, ezt az esztelen, lélekölő rohanást, amelyben nincs hely csendes beszélgetésekre. Szól­junk egymáshoz, ember az emberhez, em­beri hangon, megértéssel, hogy ne papa­gájok és kutyák legyenek öregeink egyet­len beszélgetőtestvérei, hogy ne csak holtakkal beszélgessenek a magányosok, hanem ember szóljon az emberhez, em­beri hangon, bizalommal, őszintén! Beszéljünk egymással! Gyarmathy Ire« 1 * í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents