Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-07-27 / 30. szám

öKumené ^ öKumené <S> ÖKumenS „Isten fehér és fekete billentyűkön egyaránt tud játszani...” Az össz-afrikai Evangélikus Konferencián többek között két afrikai lekész számolt be európai tapasztalatairól. Feledhetetlenül tanulságos volt mindkét beszámo­ló. Három-három évet töltöttek Európában, az egyik Dániában,-a másik Nyugat-Berlinben evangé­likus gyülekezetben. Címünkben szereplő mondattal védte Isten misszióját, és saját szolgálatát Leonidas Kalugila tanzániai lelkész Dániában egy Aarhus melletti gyülekezetben, amikor egy környékbeli lelkész megtámadta a sajtóban és meg­kérdőjelezte jelenlétét missziói szolgálatának értelmét. Mit keres itt ez a Kalugila. Hogyan is hir­dethet igét hitelesen és hatáso­san egy dán gyülekezetben ez a fekete bőrű lelkész az ezeréves dán egyházi háttér nélkül? A dán irodalom, kultúra, társadalmi élet belső ismerete nélkül? A másik afrikai lelkész Clif­ford Molefe (Dél-Afrika) Nyugat- Berlinben szolgált. Mindketten családosán jöttek Afrikából, egy­házi csereprogram keretében. A sok-sok nehézség ellenére jelen­tős eredményeket is értek el. Olyanokat is elértek a gyüleke­zetben, akiket a helyi lelkészek nem tudtak "elérni. Konferenciánkon beszámolóik után izgalmas beszélgetés és vita következett. Záporoztak az elvi és gyakorlati kérdések feléjük. E cikk keretében most csak kritiká­jukra figyelünk. Észrevették a jót is. rámutattak arra, amit rossz­nak ítéltek. Mondanivalójukat .adom közre, hogv tanulságos le­het néhány megállapításuk egész Európában, nálunk is. Aki clismerásre méltó Az egyházzene szerepét, fejlett­ségét, magas szintjét és rangját elismeréssel illették. — A házról házra látogatást, gyülekezeti ta­gok felkeresését- szinte az utolsó órában való cselekedetnek minő­sítették. Elismerést ébresztett bennük az egyháztörténelem megbecsülése, ami szinte teljesen hiányzik Afrikában. Színvonalas viták egyházi rendezvényeken, adatolás az előadásoknál, pon­tosság. szakszerű referátumok el­ismerést váltottak ki bennük. — Magas műveltségű lelkészek, akik nemcsak a teológiához értettek, hanem sokrétű általános művelt­séggel is rendelkeznek, mély be­nyomást jelentettek. Egyikük így ír: „A szakosodásnak jó oldala is van, igazi szakemberek jelent­keznek az egyházban.” — A gyer­mekmunkának. különösen az egész kicsinyekkel foglalkozó ága tetszett nekik. — Becsülték azt az önzetlen, segítőkész munkát, amit az egyház vállalt vendég- munkások és külföldi diákok kö­zött. — Értékelték a lelkészek konfirmandusok között végzett szolgálatát, egvúttal ezt minősí­tették legnehezebbnek a gyüleke­zeti munkában. — Tetszett az az új irányzat, hogy nem-lelkésze­ket is bevonnak az istentiszteleti életbe. Ami visszatetszést keltett Nagy, sőt óriási templomépüle­tek vannak Európában, de a leg­többjük üres. Hétköznap még van turistaforgalom, de vasárnap csak lézengenek az istentiszteleteken. Ezek az épületek túlméretezettek a gyülekezetek használatára. — Az egvház szervezete is szerintük túlméretezett, agvonadminisztrált, szinte az állami hivatalokat utá­nozzák. sok felesleges munkaerő ül az egyházi hivatalokban. Ta­lán egy külföldi igazán meg sem értheti a (német) egyházi szerve­zetet. „Minél többet magyaráz­ták, annál bonyolultabbnak, sőt zavarosabbnak látszott.” — Be­nyomást keltő ugyan a lelkészek színvonalas vitatkozása, de kiáb­rándító. hoev kérdéseik mennyire nem érdeklik a híveket. — Az istentiszteletek általában sablono­sak, merevek és ridegek, a gyüle­kezet tevékeny részvételéről alig lehet beszélni Nyugat-Európában. — Az egyházak túlhangsúlyozzák az idő jelentőségét az emberek rovására. Nemcsak az üzleti élet, még az egyház is szinte rabszol­gája az időnek. Feszes program­ban élnek a lelkészek, a sok ru­tinmunka miatt nem jut idő a termékeny egyházi munkára, az emberekkel való foglalkozásra. — Maajdnem mindenkit megkeresz­telnek ugyan, de csak elenyésző százalékuk válik aktív gyüleke­zeti taggá. — Jó a közlekedés, de rossz a személyes kapcsolat. Szép autók, jó utak, buszok és gyors­vonatok állnak rendelkezésre, de még a keresztelést, esketést is te­lefonon jelentik be. nehogy sze­mélyesen kelljen érintkezni. — Még az egy épületben lakók is idegenek maradnak. Ha ugyan­abban a lépcsőházban ketten lép­nek ki az ajtón, az egyik vissza­lép. hogy ne kelljen együtt be­szállni a liftbe. (Harsány hahota fogadta ezt a megállapítást... pedig mennyire jellemző!) — Nyu­gat-Európában a családi és gvü- leke7,eti életet intézmények he­lyettesítik bölcsődétől öresottho- nig. A családiasság még a temeté­seken is hiányzik. Sivár és gyé­ren látogatott a legtöbb temetés. — Túlzott egyénieskedés a teoló­giában és elszigeteltség a hétköz­napi egyházi életben összetartoz­nak. — Az államilag behajtott egvházadó csak látszólag előnyös, a valóságban közömbösségre, fe­lelőtlenségre vezet. — Szembe­ötlő a gyakorlati anyagiasság. A magas életoszínvonal kísértéssé is lehet. „Mivel megvan mindenünk, istenre sincs szükségünk” — hal­lotta gvakran Kalugila. — Nyil­vánvaló és rejtett közösségi bű­nök rágják az európai életet: vá­lás, alkoholizmus, kábítószer-élve­zet, — Az egyházaknak minden eszköz rendelkezésükre áll: Tv. rádió. irodalom, jól felszerelt épületek. konferenciai centru­mok. személyzet, csak énnen a hittel van baj! Meggondolkoztató az egvik beszámoló záró szaka­sza: ..Találkoztunk olvan keresz- tvénekkel is, akik még hisznek, sőt az egykori macedóniakkal egvütt kérik: jöjjetek át hozzánk testvérek és segítsetek (Ap. Csel. 16.9), még mindig van remény, hogy a keresztyénség Nyugat- Európában nem fog kihalni. De sokat kell imádkozni ezekért az országokért, hogy Aki elkezdte a jó dolgot bennük, véghez is vi­gye a Jézus Krisztus napjára.’ Meghökkentő mondatok. Helyes önismeret Szolgálatunk során saját érde­keiket és hiányukat is jobban meglátták, mint otthon. Erre vall, hogy látják, az afrikaiak egyik erőssége az életes nyelv, a ké- pies beszéd, a természetből vett példák sora, a tapasztalatból szer­zett illusztrációk, a személyes hangvétel. Ez maradt meg leg­jobban hallgatóiban. Ügy látszik, ezzel tudnának leginkább szol­gálni. Világosan értik, hogy nem sza­bad elszakadniuk Afrika népétől, e gyors változásokkal és nagy ellentmondásokkal terhelt föld­rész embereitől. Szavaikból ki­süt, ők is tudják, amit Anza Le- ma tanzániai tanár mondott Mon- roviában (jelenleg a Genfi Köz­pontban dolgozik): „Az afrikai egyházaknak azok oldalán kell áll­niuk, akikhez tartoznak, nevezete­sen az egyeszerű, átlagemberek ol­dalán, a sokáig jogfosztott afrikai tömegek oldalán. Az az egyház, amely még ma is folytatólagosan azonosítja magát az egykori ki­váltságosokkal, vagy az igazság­talanságokkal, nagyban megnehe­zíti ügyét, és lehetetlenné teszi azt, hogy a nép meghallgathas­sa és befogadja az evangéliumot.” A monroviai konferencián csakúgy, mint az eredetileg oda­tervezett, végül Genfben tartott egyházi Együttműködési Bizott­sági konferencián számomra is világos lett címünk értelme: Is­ten a fehér és fekete billentyű­kön egyaránt tud játszani. Együtt használja a fehér és fekete bil­lentyűket, ritka az a dallam, amit csak fehér vagy csak fekete billentyűkön játszanak, rendsze­rint együtt kell használni az egész klaviatúrát. A Mester érti ezt, fehéreket és feketéket egy­aránt felhasznál „művészetében”. Bárcsak engedelmes eszközei len­nénk. hogy játsszon rajtunk is a többiekkel együtt, új és szép dal­lamokat, ma is, holnap is az egész embervilág épülésére. Hafenscher Károly Bárd Oszkár: KELL LENNIE Kell lennie, kell lennie egv szónak, amelyet hogyha elkiáltanák, megoldódnának minden görcsös titkok, és szent-békésre virulna az ég. egv szó, mitől az egyensúlyavesztett világ helyére billen csendesen, egy szó, amely a harcokon túl vibrál és tilinkózik túl a csendeken. Kell lennie, kell lennie egy szónak, mitől szétporlad minden torz, hamis, egy szó. amely gyöngédség s vad erőszak együttesen korbács és balzsam is, egyszó melyben pokoli partitúrák robaja mellett égi hang dalol, egy szó, amely káromkodásnak indul, de zsolozsmává szépül valahol. Kell lennie, kell lennie egy szónak, mitől az ájult öntudatra tér, szolid mederbe mitől visszalendül a testvérgyilkos, buja, balga vér, egy szó, amitől halkan feloldódik a sok hurok, póz, ádáz, hülye csel, egy szó, amit a mikroszkóp s a távcső, egyformán lát s egyformán helyesel. Kell lennie, kell lennie egy szónak, mitől a vad láng bénultan kihuny, mitől a dac a semmiségbe hamvad, s önmagától megtorpan a gúny; e szomorú és kirabolt világnak oly keservesen nincs már semmije, hogy e mágikus, bűvös, drága szónak kell valahol, nagyon kell lennie!... (az erdélyi Helikon költői 1973) Szavai az ország Azt még nem tudhatjuk, verőfényes nap köszönt-e ránk június 8- án. Az viszont bizonyos, hogy ezen a vasárnapon kb. 7 millió 600 ezer magyar honpolgár derűsen, jó közérzettel és ünnepi hangulat­ban fog a választási urnákhoz járulni. Arról döntünk, kik képvisel­jenek majd minket a helyi tanácsokban és az országgyűlésben. A JELÖLTEK KÖZT SOK A SZEMÉLYES ISMERŐS a munka­helyről, a lakókörzetből; másokat pedig mint közéleti személyiséget, szakmai kiválóságot vagy mint egyházi férfiút ismerünk és becsü­lünk. Legyen az férfi vagy nő, idős vagy fiatal, valamennyi elköte­lezte magát a Hazafias Népfront programjának a képviseletére. Ezt a „választási felhívás" következőképpen fogalmazta meg: „Célunk a művelt, önmaguk és családjuk, a haza és a világ dolgaiban felelősen gondolkodó és cselekvő állampolgárok, magyarok és nemzetiségiek, materialisták és vallásos emberek nemzeti összefogásának erősítése.” Mi, evangélikus keresztyének úgy tekintünk erre a nemzeti összefo­gásra, folyton épülő egységünkre, mint amelyen keresztül az emberi jó törekvések révén Isten áldása érkezik hozzánk. Ez az egyik oka választási jó közérzetünknek. De nem csekélység a másik ok sem. Az elmélet próbája a tapasz­talás — tartja a közmondás: Nekünk pedig számos esztendő meg­győző tapasztalatai beszélik: a szövetségi politika, a társadalom erőinek építő összefogása, a hívők és marxisták cselekvő párbeszéde bátran járható út, termékeny kapcsolat. TEGYÜNK CSAK NÉHÁNY LÉPEST VISSZAFELÉ a történelmi emlékezés útján. Kicsi és szegény, meggyötört és társtalan országot egyenlő becsű tagként fogadták be a leghaladóbb társadalmi rend­szerű országok szövetségébe. Velük együtt felszánhattunk a tudo­mányos technikai forradalom „expressz vonatára” is, — kikerülve ezzel egy korszakos lemaradás veszélyét. És most? Amikor a világ és az emberiség létkérdésekkel küzd, az a kicsi nép úgy szólalhat meg, hogy figyelnek a hangjára. A szavak pedig, amiket kimond, az élet útját mutatják: igazságosság, bizalom, békesség, együttes hala­dás . . . Ügy gondolom, amikor nálunk valaki ezeket a szavakat ol­vassa. nem elvont fogalmakként kezeli, hanem az elnyomott népek igazára, a nemzetek közötti bizalomra, egy fenyegetés nélküli világ­ra, az embert szolgáló és nem öldöklő technikára gondol. ILYEN MESSZE JVTOTT A MAGYAR EMBER EBBEN A TÁR­SADALOMBAN a széles világért, az emberi jövendőért való felelős gondolkodásban. Ezt pedig nálunk nagyobb népek fiai sem mindig mondhatják el magukról! Ami pedig a mi mindennapi életünk gazdagságát, kultúránk fejlettségét, az emberi hozzáállást, az élet jó ízét, szóval ami a mai magyar élet valóságát illeti, azt számos kül­földi vendég hasonlítgatta és mondotta irigylésre méltónak. Ezek mellett vannak bőven gondjaink, nehézségeink is, meg nem oldott kérdéseink, nem egyszer szűkek a lehetőségeink. Viszont a felada­tokhoz mérten elégséges az erőnk, népünk egységes és bizakodó, szilárdan eltökélt, hogy megoldja a rá váró feladatokat. Ezekre utal nyíltan a választási felhívás: „Népünk egységben, közös akarattal munkálkodik a külső és belső eredetű nehézségek leküzdésén és ér­tékeink gyarapításán.” Amikor ezen gondolkodom, úgy érzem, szerencsés időben érkezett a választás. Előzőleg folyt le ugyanis a Magyar Szocialista Munkás­párt XII. Kongresszusa. Nagy mértékben szolgált a választás ügyé­nek, amikor hosszantartó, nyílthangú párbeszédet kezdeményezett országszerte a párttagok és pártonkívüliek között helyi és országos ügyekről. Mindig jeles alkalomnak számít, amikor ennyi kulcshely­zetben levő és a közösség gondjaival vívódó ember gyülekezik'ösz- sze. Most is oly mélyreható és önkritikus elemzést végeztek nem­zetünk gondjairól, és öly messzire mutató döntéseket hoztak, hogy dr. Káldy Zoltán püspök a Diakónia című folyóiratunkban a kong­resszust és határozatait „nemzeti ügy”-nek nevezte. A VÁLASZTÁSI ELŐKÉSZÜLETEK SORÁN IS EZEKET A DÖN­TÉSEKET NÉPSZERŰSÍTETTÉK, s róluk a felhívás is ezeket mond­ja: „A XII. kongresszus évekre szóló politikai, gazdasági és kultu­rális tennivalókat adott mindnyájunknak. A Hazafias Népfront egyetért e programmal, magáénak vallja, és alkotmányos kötelessé­gének tesz eleget, amikor megvalósítására is felszólít minden ma­gyar állampolgárt. Meggyőződésünk, hogy a kongresszuson vállalt feladatok megoldása jól szolgálja népünk jelenét és jövőjét, az em­beri haladást és a világbéke ügyét.” VÁLASZTÁSUNK ALKALMÁVAL TEHÁT AZ IGENLŐ SZAVA­ZATOK ADÁSÁVÁL tudatosan és felelősen döntünk: a jelölteken keresztül a program mellett, és országunk további szocialista építé­se ügyében jelen körülményeink között. __________________________ Virágh Gyula Teol ógusok látogatása a budai izraelita hitközségnél Teológiai Akadémiánkra a fó­rum órák keretében egy-egv je­lentős személyt hív meg"rendsze­resen a mindenkori dékán. ígv jött el hozzánk dr. Groó Gyula dékán meghívására Schöner Alf­réd budai főrabbi is. Látogatását egy meghívással viszonozta. Aka­démiánk hallgatóit meghívta a Frankel Leó utcai zsinagóga egyik kultúralkalmára. A látogatásra dr. Groó Gyula dékán és dr. Muntag Andor ószö­vetségi professzor vezetésével ke­rült sor. Az előadás megkezdése előtt a zsinagóga épületét is meg­nézhettük és megismerkedhet­tünk az istentiszteleti szokások­kal. Ezután Schöner főrabbi Zawell Quartinnak, az egyik legjelentő­sebb kántornak alkotásait mu­tatta be hangszalagról. Zawell Quartin Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában volt másod­kántor. Később Amerikába ván­dorolt ki, ahol a mai napig min­den évben adnak ki új lemezt, szalagot tőle, Tengernyi fájdal­mat, lemondást foglal magában stílusa. Gettót is megjárt zsidó volt, aki nemcsak a szöveget aposztrofálja, hanem saját érzel­meit is megpróbálja belevinni a hagyományos szövegezésbe. Az első szám. amit előadásá­ban meghallgattunk, a bűnbánó ünnepi liturgia része. Itt érvé­nyesült igazán ez a fájdalmas, sokat átélt emberi érzelem. Fé­lelem, fáidalom és öröm csendült ki a páska ünnepére írt imaköl­temény feldolgozásból is. Ezután hallgattuk meg a bemutató leg­szebb művét. „A világ alkotója” címmel. Befejezésül a hétköznapi liturgiából hallottunk részletet. Quartin a 24. zsoltárt dolgozta föl ebben a művében. „Ki mehet föl az Űr' hegyére, és ki állhat meg szent helyén?” — kérdezi a zsol- táros. Válasza: „Az ártatlan ke­zű, a tiszta szívű, aki nem sóvá­rog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan.” A kántorkon­certnek méltó befejezése volt ez a földolgozás. Különlegesen szép élménnyel gazdagodtunk. Nagy László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents