Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1980-07-20 / 29. szám

A lelkész közvetlen munkatársáról Kántornap A címet bővíteni szükséges. Két egyházmegye: a kelet- és .yugat-békési 15 lelkésze. 15 kán­tora valamint több helyettes kán­tor,’ énekes, temetési kántor és ér­deklődő vett részt e találkozón. A MEGNYITÓ ISTENTISZTE­LET SZOLGÁLATÁT a helyi lel­kész Beme Károly végezte. Majd 'Mekis Ádám esperes tartott meg­nyitó beszédet. A kántornap cél­iát abban határozta meg, hogy az egyházi éneklésre buzdítson, az éneklés szeretetére, a kántor­utánpótlásra segítsen. A lelkészek hozzáállása döntő. A konfirman­dusok például sok mindent elfe­lejtenek az évek folyamán, de a dallamok megmaradnak bennük. A kántorok hivatásként szeressék az éneket, gyülekezetét és Is­ten igéjét. Készüljenek minden szolgálatra és mindig képezzék tovább magukat. Győri János Sámuel a készülő országos énekeskönyv két új éne­két tanította meg. TRAJTLER GABOR EGYHÁZ­ZENEI IGAZGATÓ előadást tar­tott at új énekeskönyvről. Rész­letesen szólt a nyelvi, történeti, zenei okokról, melyek egyházun­kat a köfcyv megjelenésére készte­tik.. A Békés megyeiek különösen figyeltek arra, hagy a csabai és a szarvasi énekeskönyvből is érté­kes énekek kerültek be a készü­lőbe. Szünet után Trajtler Gábor másik előadását hallgatták a résztvevők: A kántor szolgálata az énektanításban, az istentiszte­leten és énekkarban. Scent „hob­Kondoroson bija” legyen a kántorság, egész hittel, egész imádsággal. Szólt a tervszerű énektanításról a gyer­mekek között és a bibliaórákon. ÉNEKKARI SZOLGALATRÓL hallhattunk a szervezéstől az énekkar minden előnyéig: közös­ségi alkalom, diakóniai jellegű, embereket formál. Az istentiszte­leti szolgálat milyen feladatokat jelent a kántornak és az énekkar­nak. Huley Alfréd missziói előadó el­mondta, hogy a lelkészek és kán­torok a meghívóra válaszoltak, amiből érdekes és szép kép ala­kult ki az érdekeltek felfogásá­ról, jó hozzáállásáról. Számos kér­dés érkezett írásban is. mire Trajtler Gábor és Huley Alfréd feleltek. Koszorús Oszkár esperes befe­jező igehirdetését azzal kezdte, hogy négy évtizedes szolgálata alatt kántortalálkozó nem volt. Lelkészek tudunk egymásról, de nem a kántorokról. Nagy és meg­tisztelő cím: kántor. Mert Bach is kántor volt. Kántor sem ma­radhat le a hit dolgában. Az ének­lés az istentisztelet alkotórésze. Bach műve elejére írta: Isten se­gíts! Végére pedig: Egyedül Istené a dicsőség! Az ének, imádság, szolgálat párhuzamával fejezte be az esperes záró áhítatát. TRAJTLER GÁBOR A KITŰ­NŐ KONDOROSI ORGONÁN be­mutatót tartott. A nemzetközileg elismert orgonaművész a gyakor­latban is tanította az érdeklődő gyülekezetek Huley Alfréd LELKÉSZNÖK EGYENJOGÚSÍTÁSA AUSZTRIÁBAN Az ausztriai evangélikus egy- lelkésszé avatott nőknek kl kell ház zsinata hatálytalanította azt válniuk az egyházi szolgálatból a korábbi rendelkezést, hogy a házasságkötésük esetén. — HALÁLOZÁS. Marcsek Já­nos ny. lelkész, miután 90. élet­évét betöltötte, és 65. házassági évfordulóját megünnepelte, má­jus 24-én elhunyt. Temetése jú­nius 3-án volt a Farkasréti teme­tőben. Jézus mondja: „Én élek. ti is élni fogtok”, ..Az én Atyám házában sok lakóhely van”. — D r. Rajnai Károlyné sz. Ivenz Blanka 80 éves korában el­hunyt. Temetése május 21-én volt Baján Dedinszky Tamás lelkész szolgálatával. Az elhunytban dr. Rajnai Károly, a Bács-Kiskun Egyházmegye felügyelője felesé­gét gyászolja. „Ne félj, mert meg­'s-------------------..... vá ltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy.” — Dr. Jánossy Gábor ny. já­rásbírősági elnök, a balatonfüredi gyülekezet egykori presbitere 78 éves korában elhunyt. Hamvasz- tás utáni temetése Kispesten volt Bonnyai Sándor lelkész szolgá­latával. Az igaznak emlékezete áldott! — özv. Fehér Gáborné, az ost­ffvasszonyfai gyülekezet tagja életének 84. évében, május 7-én elhunyt. Temetése május 9-én volt Ostffyasszonyfán. Szórványéi’ Úrvacsora a szórványokban AZ ÚRVACSORA NINCSEN KÖTVE TEMPLOMHOZ ÉS ÜN­NEPHEZ. Ahol kiszolgáltatjuk, ott templom van. S hétköznap is ünnepet jelent, ha sor kerül rá. Talán kis konyhában vagyunk. Mosogatását befejezve a háziasz- szony most törölte le az asztalt. Hokkedlin, sámlin ülnek néhá- nyan. Sarokban, a digón fekszik az öreg. Nem számoltak azzal, hogy azonnal jöhetnek. Nem érezzük mégsem a helyzetet mél­tatlannak az úrvacsorához. Van másként is. Miijeién elő van készítve. A „tiszta” szobában vasalt asztalterítő, rajta váza vi­rággal. Az emberek ünneplőben. Gyorsan elkészül az oltár. Gyer­tyák szelíd fénye pihen meg a kereszten, csillognak a kegysze­rek. A gyerekek tágult szemmel figyelnek, száll az ének, felcsen­dül az evangélium. Majd térdep­lő híján állva veszik az úrvacso­rát. Legalább évente egyszer, ha már olyan messze van a pécsi templom s a ház körül is annyi a munka mindig jószággal, kert­tel, szőlővel. Itt ilyenkor van egyszerre minden: karácsony és nagypéntek, húsvét és pünkösd. KEVÉS? — BIZTOSAN. De ed­dig se könnyű az út. A szórvány­ban élők az egyház tanító szol­gálatának peremén élnek. Köny- nyebben esnek prédául különböző széljárásnak. Volt, aki azt mond­ta: vettem a konfirmációkor, elég az számomra . . . Volt, aki csak közvetlenül halála előtt akar él­ni vele, hogy „tisztán” menjen odaátra. Gyakran az asszonynép­ségre hagyják a férfiak. Egyház­megyénkben több generáció óta siralmas az úrvacsorázók statisz­tikája. Városokban sem jelentő­sen jobb a helyzet. Rossz egy­házi nevelés a magyarázat? Vagy az a dőre, de széltében- hosszábap hangoztatott vélekedés, ami szierint a római egyház szent­ségek egyháza, mi azonban „az ige egyháza” vagyunk?. Mindkét félre egyaránt hamis ez a véleke­dés Évtizedek óta küzdők az ilyen téveszmék ellen, de gyér az eredmény. Szórványainkban szinte leküzdhetetlennek látszik a gondosan tovább örökített hamis nézet. Vajon milyen lenne az or­szágos statisztikánk, ha külföldi példák szerint az egyháztagságot úrvacsorához kötnénk? Azért akad apró győzelem is. Növekvő számban vannak azok a szórványok, ahol már igehir­detés és úrvacsoraosztás szolgá­latára hívnak és várnak. Ezeken a helyeken általában az egész család együtt él mind az igével, mind a szentséggel. Jelentős többlet a városi alkalmakhoz ké­pest, ahol ez elenyészően ritka. Pedig a szórványban tanuljuk meg, hogy nemcsak az ige és szentség tartozik össze, hanem az egész háznépet hívja és várja az Ür. A MÁSIK NAGY HASZON. hogy nincsen „misztikum”. Oly egyszerű minden, mint a kenyér és a bor. Előttünk pereg le min­den. Nincsen semmi „magasan”, a fejük fölött. Látnajs, hallanak. Az egyszerű szavakon és mozdu-. latokon átragyog mégis Isten or­szágának fénye. A Lélek csodá­ját ilyenkor élem át legmélyeb­ben. A gyónás és feloldozás is vala­hogy valóságosabb. Hiszen a szórványban mindenki ismeri egymást. Nincsen titok. Tudják, hogy mi húzódik meg a tömör szavak mögött:' vallom... bá­nom ... megbocsátom ... igyeke­zem ... hiszem! Ezek már nem üres szavak. Eseményt jelölnek, valami ténylegesen történik, dol­gok befejeződnek, új kezdetre fe­szülnek arcok, szívek. összevetve aránylag gyakoribb szórványban a haldokló részere igényelt úrvacsoraosztás. Termé­szetesebb a halál, valamit meg­őrzött méltóságából. Városba költözött a régen falusi mondás: ugyan rosszul lehet, ha már a papot is kihívták ... szórványban már ez nem szokás. Tudják, hogy aki ünnepre indul öltözzön ün­neplőbe. SZÁMOMRA KÜLÖN AJÁN­DÉK a szórvány-úrvaesoraosztás- nál a szinte kitapintható közössé- •gi vonás. Kevesen tudják a vá­rosbaji, ki térdel mellette. Nem is kíváncsiak rá. Saját inkognítóját pedig ki-ki gondosan őrzi. Szór­ványban ennek nyoma sincsen. Rokoni, szomszédi és baráti szá­lakkal összekötött emberek jön­nek az oltár elé. ,S a „külső” is­meretségen' belül Isten munkál­ja bennük bizonyára a „belső” összetartozást. Minap a három kicsikén kívül valamennyien vettek úrvacsorát. Amíg gyüleke­zéskor nagy hanggal társalogtak, most utána megcsendesedtek. Mint akinek szivére telepedett az ün­nep békéje. Jobbá lettek. Hiszem, hogy jobbá is válnak. Aki szórványgondozó, ismeri a gondot: melyik textust vegyem eiő? Kapcsolódjam a legközeleb­bi ünnephez? Tanítsam őket egyéni bibliaolvasásra, imádko­zásra? Magyarázzam meg, milyen jelentős a családi áhitat? Vagy hívjam fel őket erélyesebb harc­ra kísértés és bűn ellen? — ta­lán inkább a szeretetrol kellene szólni, hiszen ez a legfőbb. Vagy segítsem őket valami egyházlá­táshoz? Beszéljek a világért va­ló keresztyén felelősségről? — Talán még útközben is tart a té- pelődés. Most — hála cikksoro­zatunk szerkesztőjének — a ne­kem adott téma kapcsán világo­sabban, mint valaha, felragyo­gott előttem az úrvacsora jelen­tősége. Itt van a központ. Ide fut minden szál, innen indul to­vább minden út. ŰR-VACSORÁT A SZÓRVÁ­NYOKBA! — módosítom a té­mát, megtalálva feladatomat. Nem kell válogatni egyházi év diktálta témák vagy etikai jel­legű textusok között. Mindaz, amire szükségünk van múltunk rendezéséhez és jövendőnk meg­ragadásához, adott az altári szentségben. „Az Űr halálát hir­dessétek ..Ez számunkra a bűnbocsánat ajándéka, hogy megszabaduljunk gyötrő emlé­kektől és lelkiismeretiurdalástól. „Érettetek adatott” és „érettetek ontatott ki” helyreállítja a közös­séget egymással. „Menjetek el békességgel.” Megerősít és felvértez az útra. Szórványszolgálatunk mulasz­tásai bőségesek. De köztük nem a legkisebb az, hogy olyannal akartuk traktálni híveinket, ami „sokáig emlékezetes lesz” szá­mukra. Nem is gondoljuk, hogy milyen gyorsan elfelejtődtek ezek a beszédek. De egy őszinte közös felkészülés az úrvacsora vételére; majd a közös vétel — én ilyenkor magam is veszek ve­lük együtt! — végül a csendes beszélgetés a továbbiakról, sok­kal inkább megmarad nemcsak emlékezetükben, hanem szívük­ben, mint gondolnánk. Igen, bár­milyen különösen is hangzik: úr­vacsorát a szórványokba! Ennél nincsen több. mert magában hordozza mindazt, ami nélkül nem tudunk élni, a hitünkkel megragadott, személyünkre szóló kegyelmet, a jövendőre néző. élő reménységet és adja a szeretetet, amely mindent eligazít bennünk és széppé tesz körülöttünk. Űr­vacsorát a szórványokba! Báliké Zoltán Teológus színjátszók Max Frisch: Andorra i ■ Hátborzongatásig érzékletesen adta elő a teológusok színjátszó csoportja Max Frisch ‘Andorra című darabját, és jelení­tette meg Andri tragédiáját és családja s honfitársai vétkes voltát olyannyira, hogy a néző nem maradhatott kívülálló szemlélő, hanem vagy „áldozatnak” vagy „hóhérnak” vagy ennek is, annak is érez­hette magát és így a szerző nyilvánvaló szándéka célhoz ért az előadásban NEM CSODÁLKOZTAM VOLNA* HA A FORMABONTÓ DRÁMÁNAK a na­gyon eredeti formabontóan rendezett elő­adása végén valaki a nézők közül forma­bontóan a középre áll, s mert szíven ta­lálták őt a látottak és a hallattak, meg­kérdezi a jelenlevő lelkészeket és leendő lelkészeket, hozzátartozókat és vendége­ket:, mit tudnának mondani Andrinak. és mit tudnának tenni vele annak érdeké­ben, hogy visszataláljon önmagához, az emberekhez és Istenhez? — ha Andri kö­rül a tragédiában nem zárult volna be a kör azzal, hogy agyonlőtték; ha tovább kellett volna élnie megutált önmagával, az őt cserbenhagyó családdal, az őt ki- szolgáltató várossal, s az ingatag papi szó által olyan ingatagnak tűnő Istennel. Nem csodálkoztam volna, ha valaki az előadás végén formabontóan megkérde­zi: hogyan lehet a köztünk élő bármelyik Andrinak — akivel a tragédia Andreá­hoz hasonló méltánytalanságok történ­nek — Isten szeretetem! hitelre méltóan beszélni, és azt a megtapasztalható em­beri szeretetben számára kézzelfogható­vá tenni? HOGY ILYEN ELEMI ERŐVEL ÉREZ­TEM ÁT A TRAGÉDIÁT, az az előadás érdeme volt. Mert nem csupán bemutatott egy közösségi problémát. és egy emberi sorsot, hanem a tragédiába belevont ben­nünket, nézőket, és annak szenvedő vagy vétkes részesévé tett. Meg kellett érte­nünk, hogy olyasmi, ami Andrival tör­tént, mindnyájunkkal történik vagy tör­ténhet. És azt is meg kellett éreznünk, hogy előidézünk vagy előidézhetünk az Andriéhoz hasonló tragédiát; mégpedig ugyanúgy, ahogyan az andorraiak, azaz szinte semmit el nem követve és önma­gunkat bizonyíthatóan ártatlannak tudva. EZ A SZEMÉLYES BELEVONTSÁG ÉS MEGÉRINTETTSÉG a rendezésnek és a játéknak volt köszönhető. Nekem nem volt új és ismeretlen Max Frisch drámája. Olvastam. Többször is. Ismer­tem róla jó teológiai értelmezést. Ismer­tettem magam is gyülekezetben. De elvi igazsága lüktető-sajgó életté az előadáson vált számomra, amikor a fiatal szerep­lők élőnkbe élték azt a kínlódást és ver­gődést, amivel a rájuk záruló csapidák fa­lába ütköztek a dráma hősei, és azokba a tőrökbe-hálókba gabalyodtak. amiket maguk készítettek vagy mások az ő sze­mük láttára. Voltam — nem is kevésszer — úgy, hogy egy színi előadás nem so­kat vagy éppen semmit nem adott hozzá a már előbb olvasott darabnak reám való hatásához. Hogy május 8-án a zuglói gi’ülekezet termében folyó előadáson nem így történt, azt annak tulajdonítom, hogy a rendező és a szereplők csoportja meg­értette: Max Frisch darabjában rólunk van szó, és erről meg tudta győzni a nézőt is. Többek között azzal is, hogy az elő­adás játéktere- hol körülfogta s mjntegy gyűrűbe zárta a nézőket, hol pedig a né­zők gyűrűjében folyt a játék, de minden­képpen szüntelenül arra figyelmeztetve, hogy mi nézők benne vagyunk az ügyben. DEHÁT MI IS VOLT ANDRI TRAGÉ­DIÁJA ÉS AZ ANDORRAIAK VÉTKE? Az, hogy előregyártott sémáik, skatulyá­ik, képeik voltak mindenkinek a számá­ra, és az élő valóságos embert egyáltalán nem vették figyelembe. Ilyen sémák és képek: az andorraiak jók, fehérek, akár a házaik; a feketék (a másik nép fiai) gyűlölni valók; a zsidók pénzsó várak és minden aljasságra képesek. Andriról úgy tudják, hogy zsidó. Ha tehát az. akkor kétség nélkül pénzsóvár is, aljas is. Ezt nemcsak feltételezik, de bele is szugerái- ják. Nemcsak, hogy nem veszik a fárad­ságot, hogy megvizsgálják: milyennek is ismerték meg ezt az Andrit, hanem még ha szemet szúró tényekben kénytelenek is meglátni jó szándékát és becsületes igyekezetét, akkor is inkább hisznek elő­regyártott sémájuknak, mint a saját ta­pasztalatuknak. Ezek a sémák, skatulyák és képek azonban nem csupán egysze­rűen nevetségesek és ilyen módon egy­szersmind ártalmatlanok is, hanem szug- gesztív démoni erővel töltöttek, amelyek a maguk képére átformálják valósággal azokat, akiket az előítélet beleszorít. Andri is egy idő után kezdi felfedezni magán á neki tulajdonított „zsidós” tu­lajdonságokat. s végül annyira zsi dóssá válik, hogy a zsi dószem lész, aki „soha­sem téved", ak:i biztosan felismeri lábról, járásról és nevetésről, hogy kicsoda zsidó, Andrit zsidónak ítéli. Csak halála után derült ki és bizonyíttatik be, hogy éppen olyan andorrai . volt, mint az őt maguk közül kitaszító Andorraiak. Ki okozta vét­kes módon Andri tragédiáját? Senki és mindenki. Mivel okozták a tragédiát? Nem valami különös tettükkel, hanem egész általános magatartásukkal. A TEOLÓGUSOK ELŐADÁSÁT HIR­DETŐ PLAKÁTON alcím is volt. Ez: Ne csinálj magadnak faragott képet! Zsidó és keresztyén hívők számára ez a pa­rancs, a mózesi kőtáblák első parancsa egyértelműen arra vonatkozik, hogy a Láthatatlan Istent nem szabad •'kiábrá- zolni és képbe rögzíteni. Mert 6 él, és élő valóságát képpel fixálva korlátozni — vétek. Max Frisch darabja és a teológu­sok előadása kiterjeszti a tilalmat az em­berről alkotható képekre is. Ne csinálj képet a másik emberről! Mert igazi-való- ja szerint láthatatlan. És mert élő. Élő, mozgó, változó és új lehetőségekből új valóságot kihozó lény. Ezért el5ítélettel fixálni és lehetőségeitől megfosztani — vétek. Ki ellen ne vétettek volna már ezt a parancsolatot áthágva? Ki ne vétett volna embertársa ellen ezt a parancsola­tot áthágva? Az előadásban kiábrázolt parancs bűnbánatra és megtérésre hí­vott minden nézőt. Ezt köszönjük a rende­ző Fabiny Tamásnak és a szereplőknek: Farkas Róbertnek (Andri), Bóka Máriá­nak, Fábián Ferencnek, Piri Magdolnának, Magyar Lászlónak, Szabó Izának, Zólyo­mi Mátyásnak, Schaden Róbertnak, Pin­tér Mihálynak, Bencze Andrásnak, Magas- sy Sándornak, Kis Péternek. Koczor Ta­másnak. Zaveczky Józsefnek, Hegedűs Zsuzsának. Yakaesne Kovácsházi Zelns*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents