Evangélikus Élet, 1980 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1980-06-29 / 26. szám
Mindennapi dolgaink Új házat építünk MINDIG ÖRÖMMEL VESZEM, AMIKOR KÖZLIK VELEM: „ÉPÍTKEZÜNK”. Egészen természetes dolog, hogy házat, lakást kívánnak biztosítani maguknak s családjuknak, hiszen házat építeni mindig és minden nemzedék számára fontos volt és az is lesz. Feladata a mostani nemzedéknek is. Amerre csak járunk, mindenütt arról bizonyosodhatunk meg. hogy egyik legfohtosabb emberi cél ma is az építkezés, új otthonok kialakítása. Öröm, amikor egy új lakóház felépül, átadásra kerül s beköltöznek, hiszen egy gond megoldódott, egy igény kielégült. Egy-egy ízlésesen megtervezett és kivitelezett épület örömet jelent szemlélőjének. Magam is boldogan szolgáltam hálaadó istentiszteleteken egy-egy használatba vett otthonban. Érdemes azonban arról is beszélnünk, hogy mi van az építkezések mögött? Bizonyára szép elképzelés, elhatározás, gyermekek nyugodt jövőjének biztosítása és még sok más elgondolás, — esetleg kényszerítő ok. Gyakorlati része is van azonban a dolgoknak, mely szóra érdemes következménnyel járhat. Mennyire veszi igénybe az építkezőket s hogyan alakul későbbi életük? AKI MÁR LÁTOTT FÉSZKET RAKÖ FECSKÉT, az tudja, mekkora kitartásra, erőre, pontosságra és körültekintésre van szüksége az ég apró madarának. Emberekre vetítve fel kell tennünk a kérdést, hogy bírja-e kitartással, erővel, idővel s türelemmel minden építkező? A nagyobb keresettel rendelkező építtetőknek a helyzete tűnik a legkönnyebbnek. Látszólag ők viselik a legkönnyebben a nagy munka terhét, — bár ki tudja mennyi túlóra, maszek vállalkozás van a pénzforrás mögött? Akik „kalákában”, vagyis rokoni s baráti besegítéssel dolgoznak — megtűzdelve szakemberekkel — bizonyára nekik is könnyebb. Más esetek elgondol kozta tóbbak. Kevesebb tőkével, kisebb munkaerővel rendelkező, a maguk fizikai energiájára alapozó, kimerült emberek helyzetére gondolok. Végül is mindegy, hogy mi módon történik az építkezés, minden esetben szükség van a megfontoltságra, mértékletességre. Erre gondoltam a minap is, amikor egyik gyülekezeti tagunk, aki férjével és egy mester bevonásával építette fel házát, arról panaszkodott, hogy kijött rajta a túlterheltség, a teljes kimerültség állapotában van. Egy másik családnál, a túlméretezett lakás belső berendezésének anyagi gondja miatt, családi feszültség keletkezett. S még sok más hasonló dolgot is lehetne említeni. Mindnyájunk számára figyelmeztetésül szolgálhat a Példabeszédek könyvének két igéje: „Bölcsesség által építtetik a ház...” (Péld. 4, 3.) „Megháborítja az ő házát, aki követi a telhetetlensé- get..(Péld. 15, 27). Egy régi Evangélikus Naptárban olvashattuk a következő történetet, amolyan tanító mesét. A gazda azt mondta szolgálójának: „Itt van ez a zöldelő határ. Amennyit naplementéig körbe tudsz futni, mind a tied lehet.” A Nap már hanyatlani kezdett, de a szolga még mindig' többet akart. A teljes táblát körbefutotta, ám az áhított cél végén összeestt és meghalt. Tudom, a példának számit történet szélsőséges (bár hasonló témájú filmet, nem is olyan régen, láttunk a TV-ben). Figyelmeztető lehet azonban számunkra. Kell az új ház. kell az új otthon, jelen és jövő szempontjából egyaránt. Tanulságul viszont le kell vonni, hogy nem .az a lényeges, hogy mekkora s milyen a ház, hanem az, hogy elfoglalhatják-e az építők s milyen emberek laknak benne? Mai viszonyoknak megfelelő, átlag mértékű építményekben is lehet boldogság, több szintesbe is beköltözhet a békétlenség. Megfontolandó kérdés: adott esetekben nem lenme-e a kevesebb „törődés” több, éppen a jövő szempontjából? HA JÓL MEGGONDOLJUK, AZ ÉPÍTKEZÉS BEFEJEZÉSE TULAJDONKÉPPEN EGY ÜJ KEZDET. A családnak otthonná kell formálnia a lakást, melyben — hogy valóban „otthon” legyen — helyet kell, hogy kapjon a békesség, megértés, szeretet. Erre csak azok az emberek képesek, akik fizikailag nem rokkannak meg, akiket nem görnveszt a túlterheltség, akiknek nem őrli fel idegzetét az építkezés gondja. A jövő ígérete a testileg egészséges, lelkileg kiegyensúlyozott család. Erre van szüksége egyéninek és társadalomnak egyaránt. Építkezés után is kell még gyermeket nevelni, — amihez nagy türelem és odaadás kell. A szomszéddal is jóban kell lenni, sok mindent kölcsönösen meg kell érteni. Az építkezés befejezése nem a nyugdíj korhatár ideje, a munkahelyen is vár a helytállás. Igen, érdemes a kérdésen gondolkodni! Törődjünk jövőnkkel, otthonunkkal, gyermekeinkkel, de gondoljunk magunkra is, hogy „törődni tudjunk”. Péter Jenő Szórványév t Szétszóródva és megújúlva VOLT SIKLÓSON EGY TÉR, Flórián térnek nevezték. Egy Flórián szobor árválkodott ott, szinte önmagában, kivéve a pénteki napot, amikor benépesült a tér szénát, szalmát és tűzifát áruló szekerekkel. Gyermekkori emlék ez, mint az a presbiteri ülés is amelyen a padok között megbújva hallgattam a nagyok vitáját. Megmutatom, — mondta asztalt verve a gyülekezet felügyelője — templomunk a Flórián térre épül! Oda nem, vágta vissza a másodfelügyelő, ott postát építünk a községnek! A múló évek a má- sodfelüayelőt igazolták, felépült a posta ott. a Flórián téren. Ma már szinte hihetetlen, hogy volt Siklóson egy olyan evangélikus gyülekezet, amelyik 1938- ban végnélkülinek látszó vitát folytatott arról, hogy hol építi fel templomát. A gyülekezet egyébként abban az évben önállósult, szórványával egvütt 551 lelket számlált. Ebből 395-en a 49 szórványfaluban, 156-an Siklóson éltek. Amikor ezt a rövid áttekintést írom, felelevenednek előttem evangélikus családok, presbiterek, gyülekezeti tagok, akik sokat sóvárogtak azért, hogy a gyülekezetnek legyen saját otthona. Emlékszem kesergő szülőkre, akik szerették volna gyermekeik esküvőjét templomi környezetben tudni. Esküvők, keresztelők, konfirmációs istentiszteletek, úrvacsoraosztások a polgári fiúiskolában, a református nőegyletben, a református templomban. Vendégként befogadva, de mégiscsak idegenként sok évtizeden keresztül. — 1939-ben szerezték be a templomépítési tervet, melynek költségvetése 18 000 pengőről szólt. A vallás és közoktatási minisztériumtól 6500 P-t kértek, de csak 200-at kaptak. A háború elvitte az összegyűjtött 5000 pengős templomépítési alapot, amit viszont az új magyar állam később háborús kárnak nyilvánított és kiutalt 18 000 forintot. Ezzel az összeggel gazdálkodva vettük meg 1966-ban imaházunkat. Addig azonban más is történt. NEHÉZ IDŐSZAKON KELLETT KERESZTÜLVERGŐDNIE a gyülekezetnek. A háború. utáni idők, majd az 50-e.s évek jellemzője, a folyamatos létszámcsökkenés volt. Megfogyatkoztunk és ennek döntő és elsődleges oka az elköltözés, elvándorlás volt, az urbanizáció hatására. Sokan kerültek Pécsre például, megmaradva aktív gyülekezeti tagoknak, de most már a pécsi gyülekezetei erősítve. Az elhalálozásokkal nem tudott lépést tartani a születések száma, ezzel is gyorsult a megindult folyamat. Siklós sokfelekeze- tűsége sem kedvezett, hiszen folyamatosan érvényesült a nagyobb felekezetek elszívó hatása. Nem volt ritka a semleges zónára sodródás, a közöny sem. Gyülekezeti vezetők emberi gyarlóságai is hozzájárultak a kisodródáshoz. A SOK VISZONTAGSÁG ELLENÉRE MÉGIS van evangélikus gyülekezet Siklóson, bár a gyülekezet mai nyilvántartása csupán 81 lelket számlál, szerepeltetve benne mindenkit, akit valaha evangélikusnak kereszteltek, kon- firmálkodott, vagy egyéb módon került kapcsolatba a gyülekezettel. Tudni kell azonban, hogy ennek egy része csak rendkívül laza kapcsolatot tart a gyülekezettel. És ha az aktív gyülekezeti tagok életkorát vizsgálom, az megközelíti a 60 évet. Anyagyülekezetből szórvánnyá lettünk! De ezt már nem keseregve mondom, hiszen ezt tudomásul kell vennünk. A lelkész tőlünk 45 km-re lakik Mohácson, mégsem kell ereznünk a távolságot. VAN SAJÁT OTTHONUNK és van szórványcentrikus lelkészünk, aki két-két gyermekbiblia-órásért, vagy egyetlen konfirmandusért föl tudja áldozni akár fél napjait is, s aki tud három embernek ugyanazzal a Lélekkel prédikálni, mint zsúfolt templom 'nagy gyülekezetének. A gyülekezet otthonában vannak Lélekkel áldott, komoly alkalmaink, melyekre vendégek is szívesen jönnek, és próbálgatjuk az első lénéseket a nagy szórvány ifjúságának ösz- szefogására. S ha a számok tükrében emberi mértékkel mérve könnyen a leírtak listájára kerülhetünk, tudnunk kell: ha ez mégsem lesz így, az nem rajtunk, embereken fog múlni, hanem azon a Jézuson, aki kegvelmes Ura volt az önmagát könnyen tékozló anyagvülekezetnek és szeretettel szolgáló Ura ma a reményből, hitéből élő szórványnak is. Simor Ferenc Negyven éve lelkészek Isten iránti hálával ünnepelték meg negyvenéves lelkészi jubileumukat azok, akik 1940 júniusában végezték el a teológiát s lelkészszentelésben részesültek. Ezek a következők: Bnli^n Zoltán pécsi lelkész. Bottn István tordasi lelkész. Gören Tibor óbudai lelkész, ár. N”ny GyvIn teológiai profesz- sznr. D. dr. Ottliik Ernő nüsnok, O/y-tor János mezőhetenvi lelkész, volAnvi Zoltán tetenvi leikész, Ponirsáv Imre kiskőrösi lelkész,, gcftviz .tenő vanvarci lelkész. Tihanyi János nyugalmazott lelkész. D. dr. Vajta Vilmos professzor (Strassburg). Weiler Henrik bécsi- schwechab lelkész. Nagy Gvula és Vajta Vilmos levélben köszöntötték évfolyamtársaikat. Dr. Káldu Zoltán nüsnök tartott igehirdetést és osztott úrvacsorát a Teológiai Akadémia énülotében. maid dr. Groó Gyula dékán köszöntötte a jubilánsokat. Isten áldását kívántuk ezúton is a negvveoéves szolgálatukat ün- nen'ő lelkészek életére és szolgálatára. MFOKFZDT MŰKÖDÉSÉT A MAGYAR RÓMÁT KATÓT TKTTS PÜSPÖKI KAR SAJTÓIRODÁJA A Magyarországi Római Katolikus Püsnöki Kar március 4—5-én megtartott konferenciáién megbízta Báni István esztergomi se- gédnüsnököt a Püsnöki Kar saitó- reterensi teendőinek ellátásával. Ugvanakkor a Püspöki Kar azt is elhatározta, hogv a magvaror- szági katolikus saüó tevékenvsé- gének összehangolására megszervezi a Püspöki Kar Sajtóirodáját. A Püsnöki Kar BaTtóirodáiának azóta elkészült működési szabályzatát a június 11—12-én megtartott püspökkari konferencia jóváhagyta. K Sajtóiroda megszervezésével és vezetésével Lékai László bíboros, prímás, esztergomi érsek, a Püspöki Kar elnöke Magyar Ferencet, az Oj Ember felelős szerkesztőjét bízta meg. Láttuk a televízióban Hat év történelem ENNYI IDŐ A TÖRTÉNELEM NAGY FOLYAMATÁBAN szemvillanásnyi epizódnak számítana általában. Az a hat esztendő azonban, amelyről hosszú hetek óta filmet vetít a televízió, kitörölhetetlenül mély nyomot hagyott az emberiség egyetemes történelmében. Nemcsak azok életében, akik átélték vagy éppen áldozatul estek az irtózatos pusztításnak, hanem az azóta születettek és az ezután születendők számára is mementóvá kell, hogy váljék: mire képes az elvakult gőg és csillapíthatatlan hatalmi vágy, az örült eszmék és embertelen ideológiák elszabadult kavargása és kegyetlen rendszerbe foglalása. De mementóvá válik az az erő is, amely szembeszállt az őrülettel, a hazaszeretetnek és a pusztító embertelenséggel való szembeszállás lehetőségének erőt megsokszorozó valósága és diadala. Az elmúlt években, évtizedekben sok háborús tárgyú filmet láthattunk már. A filmművészet eszközeivel minden becsületes szándékú ilyen tárgyú film igyekezett a háború egy-egy epizódján keresztül általános érvényű igazságokat elmondani. Ezekről a filmekről lehetett véleményt alkotni, kritikákat írni, hiszen az alkotói módszer és a kivitelezés minősége mérhető volt. A „Hat év történelem" című dokumentum-sorozatról ilyen módon nehéz lenne kritikát írni vagy véleményt alkotni. Ez a film a második világháború nyers valóságát vetíti elénk, olyan haditudósítók filmfelvételei alapján, akik a harcok tüzében éltek, küzdöttek maguk is, akik mellett bajtársaik fegyverrel kezükben harcoltak és gyakran elestek az ellenség golyójától találva, vagy akik maguk sem tértek vissza a harcok után szeretteikhez, hanem hősi haláluk után csak kamerájukat és a már felvett filmanyagot sikerült biztonságba helyezni. A SZOVJET—AMERIKAI KÖZÖS VÁLLALKOZÁSBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT FILM így egyedülálló és mindezideig a nagyközönség számára ismeretlen dokumentumok sorozatából áll és bizonyára még olyanoknak is torkára fagyasztja az idegenkedő, bíráló szavakat, akik korábban a háborús játékfilmek láttán már így nyilatkoztak: „elég már a háború emlékeiből, inkább az életről, építésről, jelenről akarunk filmeket látni”. Nem véletlen egyébként az, hogy a filmsorozatot az Egyesült Államokban „Az ismeretlen háború”, a Szovjetunióban „A nagy Honvédő Háború” és nálunk a „Hat év történelem” címmel vetítették. Mindegyik címválasztásban sűrítetten fejeződik ki az, hogy az adott országokban a ma élők nemzedéke hogyan emlékezik és mit tud a második világháború hat esztendejéről. Helyes ismeretekre is, de érzélmi töltésre is szüksége van ennek a mai nemzedéknek, ha méltó akar lenni — bármely országban éljen is — a fasizmus felett győzelmet aratók hősi nemzedékéhez. EBBEN A HÁBORÚBAN A MI ORSZÁGUNK IS RÉSZT VETT, fájóan sokáig a fasiszta Németország oldalán. Nekünk is ismernünk kell, mégpedig az igazság oldaláról látva és érzelmi töltött- seggel, a magunk „hat év történelmét”, a magunk csúfos és szégyenteljes bukásait és reményt adó próbálkozásait Felszabadulásunk évfordulóin, a harmincötödik évforduló évében is, ezt tudatosítani is kell a fiatalabbak nemzedéke számára is. A most látott filmsorozatban azonban Magyarország felszabadítása — hasonlóan más szomszédos országokéhoz — csupán egy-egy nagyszabású epizód lehetett. Még így is érdekes és megrendítő élmény volt láttni mások szemszögéből és kamerájával Budapest ostromát és felszabadítását, a háztól házig folytatott és felszabadítóinktól is oly sok vért kívánó harcokat. De most nekünk is nagyobb látószöggel, az egész háború folyamatában volt lehetőségünk megismerni és követni az eseményeket — egészen a háború utolsó napjáig. Nem véletlen! az, hogy a színes műsorokat kedvelő, igényes honfitársaink húsz héten keresztül a készülék előtt töltötték szerda estéiket. De mik is a legmaradandóbb vonásai e dokumentumsorozatnak? Pátosz és mégis: egyszerűség. — Ahogyan a harcoló katonák és a hátországiak vonásait megrajzolja — az nem nélkülözheti a jó értelemben értett pátoszt. Szülő nélkül maradt gyermekeket maguk köré gyűjtő édesanyák, sebesülteket kötöző asszonyok, hadiüzemekben éjjelnappal dolgozó munkások, ostromgyűrűbe zárt leningrádiak, egy-egy részgyőzelemnek örülő katoriák és civilek, a reménységet a legreménytelenebb helyzetekben sem feladó emberek arcát, szavait, tetteit, a hősiességet egyszerű természetességgel vállaló helytállást nem törölheti ki emlékezetéből a mai néző. A valóságok hű bemutatása és az igazság treje. — A fimsorozat nem esik abba a hibába, hogy az ellenség erejét lekicsinyelné, a hadihelyzetet egyoldalúan ábrázolná. A németek váratlan és elemi erejű támadása súlyos helyzetbe hozta egész Európát, de még fokozottabb mértékben a megtámadott Szovjetuniót. Emberfeletti erőre, hazaszeretetre, hadvezetési bölcsességre és valamennyi tartalékerö bevetésére volt szükség ahhoz, hogy a majdnem kilátástalan helyzetet megváltoztassák és a szövetségesekkel együtt a győzelemig fokozzák. Ebben a győzelemben a Szovjetuniónak elévülhetetlen és döntő érdemei vannak. Mindezt ez a film a valósághoz hűen és az igazság erejét kiemelve tudta bemutatni. Egy hatalmai erőket felvonultató, fejlett haditechnikával rendelkező ellenfél felett győzedelmeskedett az, aki az igazságért, hazájáért és más népek igazságáért, hazájáért harcolt. Ennek fényében láthattunk szemelvényeket a hitleri haditanácsok és népgyűlések felfokozott hangulatából és kétségbeesett erőfeszítéseiből is. A HÁBORÚ HARMINCÖT ÉVVEL EZELŐTT BEFEJEZŐDÖTT. A világban azonban azóta is van háborús veszély, ma is hallathatják szavukat a fegyverkezést szorgalmazók, a történelemből nem eleget tanulók. Nemcsak helyi háborúk és terrorcselekmények terhelik korunk emberiségét, hanejn agresszív szándékok, hamis szólamok, társadalmi igazságtalanságok is. Ezek ellen ma is küzdeni kell, de nem fegyverekkel, nem a háborús feszültségek szításával, hanem tárgyalásokkal és a béke lehetőségeinek jobb kihasználásával. Erre is tanít ez a szomorúságában is felemelő, emberi életért és békéért kiáltó memento, a huszadik század közepét megidéző „hat év történelem”. Szirmai Zoltán
