Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-12-23 / 51. szám

Karácsony ünnepének Igéje Megkérdeztük a lelkészt: ««Gyermek születik nekünk*’ Ézs 9,1—2.5 A családi élet kedves eseményei közé tartozik a születésnapi év­forduló. A keres'ztyénség vagy családjának visszatérő örömteljes alkalma karácsony ünnepe, Jézus születésének napja. Ezsaiás próféta 700 esztendővel előbb még csak megjövendölte, hogy „gyermek szüle­tik nekünk. Fiú adatik nekünk”, de „az idők teljességében”, azon a nagy éjszakán az angyal már mint bekövetkezett eseményt jelen­tette a betlehemi pásztoroknak a nagy örömhírt: „Üdvözítő született ma nektek.” Ezt az örömöt éljük át most is, csaknem 2000 esztendő­vel később, amikor a „nekünk” megszületett gyermeket ünnepeljük, és feltesszük a kérdést: miért is jött Jézus erre a világra? Mai igénk válasza a kérdésre, azért jött, hogy 4 SÖTÉTSÉG HELYETT VILÁGOSSÁG URALKODJÉK A FÖL­DÖN. Az emberiség tudatában ősidők óta a sötétség fogalma jelenti a gonoszságot, a rosszat, a bűnt,, a testi és lelki nyomorúságot, val­lási vonatkozásban a hitetlenséget is. Jézus maga mondta, hogy e világra jövetelének egyik legfőbb célja, hogy — mint a világ Vilá­gossága — könyörtelen harcot folytasson a sötétség hatalmának min­denfajta megnyilvánulása ellen. Ezt a harcot — mint tudjuk — győzelmesen fejezte be azzal, hogy a sötétség urát. a Sátánt trónjáról letaszította. Ezzel követőinek, nekünk is feladatunkká tette, hogy ezt a harcot mindenkor vállaljuk és folytassuk. Tegyük ezt meg a ma­gunk helyén most és ezentúl is, s ne engedjük, hogy hitünket és életünket, szeretteink boldogságát, vagy az emberiség nagy család­jának életét a sötét szándékok és hatalmak beárnyékolják. Mert igénk szerint Jézus azért jött, hogy „a halál árnyékának földjén la­kókra világosság ragyogjon”. Gondoljunk erre is, amikor kigyúlnak a karácsonyi gyertyák fényei. AZÉRT IS JÖTT JÉZUS. HOGY SZOMORÚSÁG HELYETT ÖRÖM hassa át szívünket. Manapság sokszor találkozhatunk olyan embe­rekkel. akik panaszkodnak, hogy örömtelen és sivár az életük. Gyak­ran még a fiatalabb korosztályúak között is vannak ilyenek. S azt is észrevehetjük, hogy ennek az örömtelenségnek legtöbbször nem anyagi, hanem lelki okai vannak. Jézus, amíg a földön járt, szavai­val és cselekedeteivel örömöt akart szerezni: vigasztalta és gyógyí­totta a testi-lelki betegeket, gyakran a bűnbocsánat örömével aján­dékozta meg a hozzá fordulókat. Búcsúzáskor is olyan örömöt ígért övéinek, amit senki el nem vehet tőlük. A mi feladatunk karácsony örömünnepén többek között annak tudatosítása, hogy erről az öröm­ről tegyünk bizonyságot mindenki előtt. Igénk is erre buzdít, amikor azt mondja: „nagy örömöt szereztél neki, úgy örülnek színed előtt, mint aratáskor szoktak örülni, ahogyan ingadnak, ha zsákmányt osz­tanak”. Legyünk ennek az örömnek hírvivői és munkálat csalá­dunkban és munkahelyünkön egyaránt. JÉZUS AZÉRT JÖTT, HOGY A HÁBORÚ RÉME HELYETT A BÉKE legyen úrrá a szívekben és a fejekben. Amikor Ezsaiás próféta a születendő Messiásnak a „békesség Fejedelme” nevet adja. akkor ezzel Jézus földi életének és megváltói munkájának a középpontját ragadja meg. Mert Jézus egész tevékenysége egyértelműen arra irá­nyult, hogy az embereket megbékéltesse Istennel és egymással. Ezt a hatalmas munkát az önmagé* másokért odaadó szolgálat egyszerű eszközeivel vitte véghez. A próféta szerint „áz uralom az ö vállán lesz”. Igen, de Jézus ért az uralmát úgy gyakorolta, hogy a maga vállára vette saját keresztjét. Mert a kereszt a benne hívők számára az ö -dicsőségét.és uralmát jelenti. Az emberiség hallatlan erőfeszíté­seket tesz a béke megőrzéséért és a nemzetközi feszültség enyhülésé­ért, Az egyház névének rendkívül fontos és időszerű feladata, hogy a Békesség Fejedelmének nyomában és példáját követve minden ere­jével és minden vonatkozásban úgy szolgáljon, hogy ez az emberek­nek Istennel és egymással való megbékélését munkálja. Adjunk hálát Istennek karácsonykor, a szeretet, öröm és béke ünnepén, hogy olyan „gyermek” született nekünk, aki hozza szá­munkra az életadó fényt, az el nem vehető örömöt és békességet. Csatlakozzunk az angyalok mennyei karához egyik szép karácsonyi énekünk szavaival: Boldog örömnap derült ránk. Vigadjon szívünk, zengjen szánk, Az egész világ vigadjon, Istenünknek hálát adjon!” Mekis Adu m Mit jelent számára a karácsony? Bár sok szép karácsony van már mögöttem, amit szüleimmel és testvéreimmel, majd felesé­gemmel és fiaimmal töltöttem el, mégis, amikor ezt a kérdést fel­tette nekem a szerkesztő, úgy éreztem, könnyű kérdést kaptam, könnyen válaszolhatok rá. Aho­gyan azonban elgondolkodtam: tényleg — mit is jelent számomra a karácsony — a gondolatok igen sok szálát kellett végigvinnem, majd összekötnöm. Ennek csomó­ja éppen karácsony — hiszen minden gondolatszálam odavezet. AZ EGYIK SZÁL, AMELYEN ELINDULOK, azt jelzi: az eddigi karácsonyaim között nem volt két egyforma karácsony. Mindegyik más volt. Mindegyik új volt. A karácsonyra készülődésemben ez adja a várakozás emberi derűjét: nem tudom milyen lesz az idei karácsonyom! De sohasem a régi, elmúlt karácsonyokat várom visz- sza. Tudom, hogy azok elmúltak és visszahozhatatlanok — ha gon­dolatban vissza is próbálom idéz­ni azokat. Más volt a karácsony a szülői házban, ahol édesanyám, édesapám és testvéreim jelentet­ték a karácsonyi családot a men- dei parókián. Egészen más volt az az első és nehéz karácsony, amit távol töltöttem az otthontól szol­gálati helyemen, egyedül, bár nem magányosan, hiszen gyülekezettel együtt egy nagyobb családban magasztalhattam Isten szeretetét, de gondolatban mindig otthon jártam szeretteiéi között. Más lett a karácsony a kis karácsonyfa mellett a zuglói segédlel készla­kásban, majd másként csillogott á karácsonyfa az aszódi parókián családom körében ... Ez a mindig más villanyoz fel, amikor kará­csonyt keresem az. életutamon. EZ MINDIG AKKOR VESZI KEZDETÉT, amikor — pedig hol van még' a karácsony! — felesé­gem elkészíti a tervet: kit mivel lenne jó megörvendeztetni kará­csonyeste?! Ebben a tervezésben, készülődésben, vásárlásban a lel­készcsalád éppen olyan, mint a többi család. Ajándékvásárlás — kissé szerényebben talán, mint másutt. Karácsonyi üdvözletün­ket viszi a posta ismerőseink ott­honába. A karácsonyfa, a díszítés, az ünnep előtti készülődés is ép­pen olyan, mint más családok­ban. Talán az idővel nem tudunk így gazdálkodni, mint másutt. Fe­leségem dolgozik. S amikor neki ideje lenne a készülődésre, vásár­lásra, én vagyok elfoglalt, és vi­szont. Bizony, nem könnyű egyez­tetni az időt, hogy minden rend­ben legyen. S mégis, karácsonyra összeáll a kusza mozaik — néha fáradtabb a mosoly az arcon, de a karácsonyfa fénye csodálatosan varázsolja az örömet még a fá­radt arcokra is! A LELKÉSZI MUNKÁBAN IS mintha felgyorsulna karácsony táján minden. Több helyre kell benézni. Több helyen is várják a lelkészt, mint máskor. Nyitottabb szívekkel találkozom ilyenkor. Nemcsak az idősek és betegek örülnek a találkozásnak, hanem a szorgoskodó fiatal édesanyák és édesapák is jó érzéssel mon­danak búcsút a látogatás után. Karácsony előtt — ádvent ide­jén —, az igehirdetés alkalmai is megszaporodnak. Ádventi esték, vendégszolgálatok, úrvacsora! al­kalmak jelzik a szokásos vasár­napi istentiszteleteken kívüli ké­szülődést a gyülekezet karácso­nyára. Az igehirdetésekre felké­szülés nem sorolható a könnyebb munkáim közé, hiszen ennek fo­nala is karácsony csomójában végződik. Tehát meg szeretném találni a készüléskor azt a mon­danivalót, mely karácsony felé vezet, hogy karácsony evangéliu­mára úgy mutathassak: ez az! Jézus az, akiben Isten szeretete lejött hozzánk! — Sok igehirde­tésre készülök karácsony előtt. S ezt úgy teszem, hogy tudom a ka­rácsonyi evangéliumot, de azt nem tudom: miiven lesz az idei kará­csony! Azt is számításba' kell ven­nem, hogy a megszokottnál jóval többen ülnek ‘majd a templom padjaiban. Azoknak is el szeret­ném mondani a jó hírt, akik csak ekkor lépik át a templom küszö­bét. AZ IGEHIRDETÉSRE KÉSZÜ­LÉSEM ÉS A KARÁCSONYRA KÉSZÜLŐDÉSEM a gyümölcsét karácsonykor érleli meg bennem is, körülöttem is. Ezért mindig nagyon várom is a karácsonyt! Különösen a karácsonyestét. Ne­kem ez az este az év legszebb es­téje. Bár ez az este különösen mozgalmas a papi családban, de ezt otthonról természetesnek tar­tom. Az lenne a szokatlan, ha nem így lenne! Jó együtt lenni a gyülekezettel a templomban. Sokakkal együtt azokra gondolni, akik már nem ünnepük velünk ezt a kedves estet. Majd odahaza feledhetetlen érzés körülállni a karácsonyfát úgy, hogy „én és szeretteim köröttem”. S ilyenkor a gondolatom száll — száll — egyre messzebb, s az imádság szárnyán kíván boldog karácsonyt szüleimnek, testvéreimnek, szeret­teimnek. A személyes jókíván­ságaimat ugyanis vagy az ünnep előtt vagy azok elmúlta után ad­hatom csak át nekik! MÉG EGY SZÁLON MEGYEK VÉGIG KARÁCSONYIG. Kedves nekem ez a szál is, hiszen szá­momra a karácsony a családi együttlétek szép, meghitt alkalma is. Terített asztalok. Körülöttük felszabadultan beszélgető család­tagok, rokonok. Közöttük ülök én is. Jobbára hallgatok, ahogyan múlik az idő, Jól érzem magam közöttük — de egyre inkább rám nehezedik: holnap szolgálataim lesznek. S a korai elbúcsúzás megértésre talál, bár az arcok jelzik: jó lett volna még, ha ma­radunk. — Ilyenkor tisztelettel gondolok azokra a szórványlelké­szekre, akik a karácsönyestét is, az ünnepeket is úton töltik — szolgálnak — elfáradnak. A lel- készcsalád karácsonya ezért is más,, mint mások karácsonya! Talán felvetődik az olvasóban I mád kozzunk! Szerető Mennyei Atyánk! Hálás szívvel mondunk köszönetét kará­csonyi ajándékodért: egyszülött Fiadért, aki azért jött, hogy nekünk Megváltónk és Üdvözítőnk legyen. Köszönjük, hogy az ő világossá­gában, az ő útján járhatunk. Ajándékozz meg bennünket általa most és mindenkor azzal az örömmel, amellyel szívesen szolgáljuk ember­társaink testi-lelki javát. Add, hogy hálával fogadjuk el az ő békél­tető szolgálatát s tégy bennünket is a béke követeié családunkban, az a kérdés, miután elolvasta so­raimat: a lelkészek karácsonya ekkora teher? Tőlem megkérdez­ték már. Nem éreztem soha te­hernek a szolgálatot. Tudtam, mit vállalok, amikor lelkész lettem. Előttem volt édesapám szolgálata és családunk karácsonya. Nekem ez így természetes ma is. Csalá­domnak is az. Mi együtt, ebben a szolgálatban találjuk meg ka­rácsony lényegét: Isten Jézus Krisztusban megjelent szeretetét. gyülekezetünkben és népünk között. Ámen. Detre János Látogatás a káptalandombi házban GYERMEKKOROM VÁROSÁBAN jár. tam, s ilyen séta óhatatlanul visszavezet az időben. Látom ugyan az új, tízemele­tes házakat, észlelem a város fejlődésé­nek az iramát, a megnövekedett forgal­mat, járókelők áradatát, mégis a tekinte­tem akkor csillan fel, ha régi, ismerős utcarészletek tűnnek elém, s macskakö­vekre lépek, amelyeket egykor a tízéves kisfiú taposott. A gyermek- és diákévek tovatűnt világa merül fel az emlékezet mélyéről, de egy ponton új fénnyel telí­tődik- Elféledettségükből feltárva vagy szürkeségükből átvarázsolva lépnek eli- bém régi századok emlékei, házak, szob­rok, sőt egész utcák. Az egykori Kaszár­nya utca phrányi, keskeny egyemeletes házikói különböző élénk színűre festve soha nem látott gyermeki mesevilágot teremtenek, pedig nem is műemlékek, csak a régi győri kisemberek egyszerű la­kóházait képviselik. A KÁPTALANDOMBRA megyek fel, a püspökvár, a székesegyház mellé, Győr legősibb történelmi helyére. S ott fogad valami régiből feltámadt egészen új. Ró­mai alapokra épült, gótikus maradványo­kat őrző. klasszicista kis palota hajdani szépségében és ehhez simuló modern épí­tészeti megoldásokkal lett a város egy­kori lakója. Borsos Miklós életművének az otthonává. A földszinten és az emele­ten korszerű múzeumi rendezésben he­lyezték el a művész mintegy 300 művét, munkássága öt műfajából. Élő magyar művész, ilyen szabású megtiszteltetésben tudomásom szerint még nem részesült. De ha valaki, a hetvenhatom éves, ma is alkotó Borsos Miklós megérdemelte ezt, és éppen Győrtől. Szülővárosom újabban nagy kulturális adósságokat törleszt. Én még úgy emlék­szem, hogy „kalmárvárosnak” nevezték. Ifjúkoromból személyesen is tudom, hogy Győrnek nem volt különösebb érzéke és még kevésbé áldozatkészsége a kultúra iránt, nagy távolban maradva el e tekin­tetben a közeli kisebb várostól, Sopron­tól, egyetemi éveim szépséges helyétől. És most néhány év alatt olyan arányú lépéseket tett a magyar művelődés jövő­je felé, mint korszerű színház építése, Szabó József ny. püspök páratlan, hatal­mas Madách-gyűjteményének befogadá­sa, a Kovács Margittól ajándékba kapott kis kerámia szoboregyüttesnek hangula­tos padlástéri elhelyezése. S ebben az is szép, hogy a személyek mindegyikének szoros kapcsolata volt életük bizonyos idején a várossal. BORSOS MIKLÓS fiatal éveiben élt Győrött. Jól emlékszem az alakjára. Mi már sejtettük benne a nagy művészt, de ki gondolhtitta volna a győri utcákon vele találkozók közül, hogy korunk — nem­csak nevében, de lényegében — európai művészetének egyik legkiválóbb jövendő mestere lakozik a fiatal, bozontos külső, a szegényes ruházat mögött?! A város akkori közönségének az Ízlése nem is tudta befogadni a művészetét. Ezekből az évekből kis festmények ragadnak meg a káptalandombi házban. Diákéveim fes­tői zugai néznek rám a képekről: „Lépcső köz”, „Kapu a Káposztás közben”, ,,Bá­lint Mihály utca”, és újra meg újra a ■Káptalandomb részletei, éppen a Káp­talandombé, ahol most állunk ebben a házban. A SZOBROK KÖZÖTT járva az elmúlt húsz évemnek néhány nagy művészt él­ményét élhetem át újból. A rózsaszínű márvány „Vénusz születése”, a „Canti- cum canticorum” (Énekek éneke) itt bronzból, a vörös márvány „Orfeusz”, a már elhunyt Egry József feje bronzban több más mellett az én legkedvesebb da­rabjaim, És eddig még nem látottak vesz­nek körül, köztük a mintegy csak 30 cen- ■ timéter magas szobor, „Az elhagyott Di­do”. Most már nem énekli búcsúját Purcell csodálatos dallamára, csak össze- roskadva áll a múlhatatlan bánat csend­jében. Aztán női fejek, aktok márvány­ból. Sehol nem olvastam, feleségét sze­mélyesen nem is ismerem, de a megmin­tázott női fejekről mind az ő absztrahált, elvonatkoztatott arca néz reánk. Öt, Bu­bát, művészetének ihlető társát is Győr adta neki fiatal korában. Borsos Miklós a szobrászatban terem­tette meg legnagyobb alkotásait, amelyek méretben olykor parányiak. Utolérhetet­len egységbe nő vésője alatt az antik görög művészet harmonikus szépsége és a modern szobrászat végsőkig leegyszerű­sítő, a legbensőbb lényeget kifejező absztrakciója. „Minden alakján, minden fején — a torzókat is beleértve — nyu­galom ömlik el; . ■. megjelenésükben időtlen és örök emberi” — írja a kata-. lógus elején a művész leghívebb értője, Kéry Ilona, a felesége* GRAFIKAIT SZEMLÉLVE régebbi ki­állításairól ismertekkel és újakkal egy­aránt találkozunk a káptalandombi ház­ban. Rajzoló művészetében is hasonló eszmény vezeti: a reneszánsz szépség- ideál valósul meg bennük a legmoder­nebb formában. Néhány vonal, tusfolt — s előttünk áll a balatoni táj vagy egy varázslatos kerti jelenet, A végtelenség igézetét fejezi ki két félkör — ég és föld — találkozásával. RÉZDOMBORÍTÁSAIBAN több téma visszatér más műfajai területéről. Az anyag adta másféle lehetőség kínálja az új megoldást. Az ismétlődő témák között nagy hangsúllyal vezetnek a zenei vo­natkozásúnk. Borsos Miklós írásbeli val­lomásaiból ismerjük a zenes^eretetét és különösen a Bach-muzsika nvüvelését. A szépség harmóniájának képzőművészeti megteremtéséhez mi is illenék jobban a zenéből, mint az a végső rend, amely Bach zenéjéből hangzik?! EGY SZOBA FALA tele csupa érem­mel, mellettük gyors felismerést meg­könnyítő jegyzék. A nevek, élőké és ré­gen porladóké, vallanak a művész lei­kéhez legközelebb állókról. Kevés van köztük, aki nem tartozik az én örök szel- levji társaim közé. Egy közös, egykori győri ismerős is szerepel köztük. Haitsch Emil főorvos, akinek nevét — mint mai értelemben vett világi „szentét” — százak és százak emlegetik gondolatban áldóan. „Ősi, gyönyörű műfaj az érm.észét. Egy tenyérben elférő területen, nemes, ma­radandó anyagban, évezredekig megma­radható emléket állíthat embernek, esz­mének egyaránt." Idéznem kellett ismét a katalógus előszavából, mert megkapóalt ■igaz. Néhány fénykép között kézírás a mű­vésztől: „Életművet nem lehet csinálni. Életmű magából a munkából lesz.” Élet­mű, bármilyen foglalkozásban, valóban így alakul: tenni az elénk kerülő felada­tokat, kora fiatalságunktól, cmig ki nem hull kezünkből véső vagy toll. el nem néw múl ajkunkról a szó. Veöreös Imre i l t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents