Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-12-23 / 51. szám

aH vasárnap igéje

Munkatársak az örömben

2 Kor 1,20—24

Ezen a vasárnapon de sok szülő várja haza gyermekeit! És hány olyan család lehet, amelynek tagjai egymástól távol élnek, s most készülnek az évente talán csak egyszeri, a karácsonyi találkozásra. Valamilyen formában mindannyian, rokonok, barátok, ismerősök. munkatársak, gyülekezeti közösséghez tartozók keressük az ünnep küszöbén egymással a kapcsolatot. A három ádventi vasárnap is egy-egy ajtói tár föl előttünk, egymás felé és az Érkező felé.

MA EGY ELMARADT TALÁLKOZÁST HELYETTESÍTŐ PÁR MONDATOT olvasunk Pál apostol leveléből. Nem ért oda Korin- thusba. tervei elleneve sem. A sajnálkozás hangját azonban többszörösen is az örömé veszi át. Elmaradt találkozással, meg nem valósult tervekkel, távolból is hirdetni tudja nekik az örömszerző, a megerősítő Jézust. Azt a Jézust, akit nagyon régi próféták hirdettek, aki hordozta, megvalósította, igenné és ámenné tette Isten minden ígéretét.

Koripthusban talán kiemelkedő élmény lett volna Pál szolgálata, ö maga is szívesen látogatta volna meg a gyülekezetei, de tudja: ez nem a meglátogatónak munkájának gyümölcse lenne, hanem az öve. ö viszont azt akarja, hogy a gyülekezet a „saját lábán állva" erősödjön olyan szépen tovább, ahogyan elindult. Figyelemmel kíséri életüket. szolgálatukat, de nem akar uralkodni a hitükön. Nagyon melyről jövő és ma is elgondolkodtató szavai azt a Jézust hirdetik, aki az igazi öröm szerzője, s akinek a legjobb lelkész, a legszeretöbb szülő vagy barát is csak munkatársa lehet, közöttünk is. karácsonyi örömszerzésben is. Ö maga nyújtja az örömöt, karácsony küszöbén különösen is kiemelkedő, szemmel látható módon. Az ember várakozásának valóra váltását, reménységének beteljesedését, ígéretek ámenjét. Elrontott helyzetek megoldását, hibák és vétkek bocsánatéi, magány helyett a közösséget, kilátástalanságban a biztos holnapot, félelemben és szorongásban a békességet.

EBBEN A SZOLGÁLATBAN „CSAK" MUNKATÁRSNAK tekinti magát Pál apostol, de ezt a feladatot tudatosan és mindent odaszánva vállalja. Nyilvánvaló, hogy nincs más álja és feladata egyikünknek sem a. magunk környezetében, szűkebb és tágabb közösségek életében Ha valamikor, karácsony előestéjén meg kell ezt fogalmaznunk és tudatosítanunk kell.

Sok célt meg lehet valósítani legkisebb együttélési formánkban, a családban. Anyagi biztonságot, bizonyos védettségei, családtagonkénti karriert, de mindez elmondhatatlanul szegényes, ha nem rejti magában és nem sugározza környezetének az örömöt. Tudjuk, milyen keveset ér, ha a férj munkahelyén mindent megszerzett, amit lehet, ha a karrier csúcsára érkezett, de képtelen örömet szerezni a családjának. Jeles napokon, ünnepeken sem. A szülök modernnek kikiáltott. rohanó élete rányomja bélyegét az örömszerzés iskoláját nélkülözni kénytelen gyermekek életére! Ugyan mit kezdjen örömével, gondjával ateia gyerek, aki elkezdi mesélni a nap eseményeit, de apja. anyja, miközben „ót hallgatja", újságot olvas, tv-t néz, munkahelyi gondokon töpreng, egymást idegesíti és századrangú dolog számára, hogy osztozzon gyereke örömében, vagy eligazítsa bizonytalan helyzetekben. Nem munkatárs sem örömben, sem gondban, legföljebb irányit, oktat, elvár, meghatároz, számon kér. Egyszóval, uralkodik. Ha keresztyénségröl van szó. akkor is. Kőtelezővé válik a hit és gyülekezethez tartozás, addig legalábbis, amíg „az én kenyeremet eszed". Megismertetjük egymással a parancsoló és számon kérő Istent, a törvényszerű, kötelező hitet és sohasem jutunk el addig, hogy megismerjük, egymással megismertessük a Jézushoz tartozás örömét, a Jézus-követés felszabadító életformáját. Nem közvetít rak az örömet, amit hoz, nem vagyunk a munkatársai, hanem uralkodni akarunk egymás hitén. S idő múltán, kudarcok tömege fölött síi link, mert a legjobbat akartuk.

KARÁCSONY ELŐTT MEGÁLLHATUNK EGY PILLANATRA. Lehetőséget kapunk az öröm felfedezésére, átélésére, továbbadására. Az a Jézus szól hozzánk, aki a valódi, el nem röppenő, visszájára nem forduló örömet hozza. Karácsonykor látható, testbe öltözött módon. El kell jutnunk odáig, hogy önmagunk helyett öt vegyük észre. Önmagunk várakozásai, kegyessége, szokásai, sót hite helyett Ő kerüljön a központba. Karácsonyban örömet találni különben nem fogunk. Mert ö hozza, ö maga az öröm.

Advent negyedik vasárnapjának, az öröm vasárnapjának ez az összefoglaló témája: menjetek elé örvendezéssel. Egészítsük ki ezt a felszólítást Pál apostol levélrészletének segítségével egyetlen szóval: menjetek elé... együtt! Vegyük észre, hogy ö az örömfoi rás. mi a munkatársai lehetünk. Többre ne. törekedjünk, mert azt is elveszítjük, amink volt. Ennyit viszont vállaljunk, tudatosan es következetesen, hogy igazi közösséget teremtsen közöttünk a karácsonyi Jézus.

if i. Szabó Lajos

Finn zenemű ősbcmuíatója a Zeneakadémián

Nemrégiben a Zeneakadémia közönsége egy kortárs finn zeneszerző műve ősbemutatójának lehetett a hallgatója.

Aulis Sallinen finn zeneszerző 1935-ben született és 19lip-ban szerzett diplomát zeneszerzésből. Ezután lett a Finn Rádió Szimfonikus Zenekarának vezető igazgatója. később a Finn Sibelius Akadémia zeneszerzés-szakos tanára lett. Jelenleg a Finn Zeneszerzők Társaságának elnöke.

A bemutatásra került kantátájának megírásához Árva Turtai- nen finn író-költő Dies irae című aktuális és elgondolkoztató verse szolgált alapul és ihletésül. A müvet a Néphadsereg Művész- együttesének Ének és Zenekara mutatt^ be Görgei György vezényletével. A bemutatón jelen volt a szerző is. akit lelkesen ünnepelt a közönség. A kantátában szereplő szoprán szólót Horváth Eszter, a basszus szólót pedig Ütő Endre énekelte.

A mü zenei része előtt Sinko- vits Imre színművész lepett a pódiumra, és felolvasta Turtainen látomásszerű, megdöbbentő hatású versét, melyben a költő karácsony napján a tengerparton sétálva költői képekbe fogja azt. amit „a sztratoszféra küszöbén levő gombaformájú oszlopok robajára" gondolva érez. Belső kényszer szólásra ösztönzi: „És valami elkezdte keresni a szavait bennem, a hangját homlokcsontom mögött, hogy így beszéljek hozzátok, akikkel nap mint nap találkozom az. utcákon, tereken, kávéházakban.”

Ezután jön a vízió, melyet „Mit is kiáltanátok” refrénszerű kezdő sorok közé énekelve mond el a költő, maid egy férfialakról beszél, aki eljönne a földre, „akit álmunkban úgy vártunk” ... „Eljönne és szédülten állna, hallgatózna.: nincs eleven, nincs élő, nincs hang, nincs ember, harangok zúgása, csak fáradt sóhaj a szélben . . .”

Sallinen a zene és az emberi hang eszközeivel remekül ábrázolja ezt a látomást, a vers mondanivalóját. A finn táj. a vizek természeti képének ' a megfestésével kezdődik a zenemű, békés karácsonyi hangulatot keltő dallamokkal, amely után lelidéződik egy atomkatasztrófának a látomása. A szelíd dallamokat gyors, vadul lüktető ütemű, a végveszélyt hasítóan éles és erős ritmusokkal ábrázoló zene váltja föl. amely fokozódó intenzitással fejezi ki azt, amit a költő így fogalmaz meg: ha világunk „a halál ordító bikájaként a levegőbe repülne.'.. Ha a világ így hirtelen megvakulna”. A drámai feszültség után támadt csöndbe ítélet harsonáinak a hangja hasít:1 bele. A mű befejező részében lágy. szívet melengető dallamokon keresztül juttatja kifejezésre „az ember örök reményének üzenetét"..a béke utáni vágyat.

A döbbenetét kiváltó zenemű , nagyon elgondolkodtató és megrázó alkotás, s feftétlenül elősegítette a jobb megértését, igazi átélését az ihletés alapjául szolgáló vers. melyet Sinkovits a tőle megszokott komolysággal és drá- maiságga] adott elő. és amelyben benne sűrűsödik a mai embert rettegtető rémtől való felelem, de

kifejezésre jut a mű végén a remény is, hogy csak rossz lidérc- áloni marad.

Itt közöljük a kantáta alapját képező verset, megjegyezve, hogy a csillagoktól érkező férfialak a

vers mondanivalóját szolgáló költői kép, tehát nincs kapcsolatban Krisztus visszajövetelének újszövetségi képzetével.

Kőszcghy Tamás

Síi«»« irar

(Arvo Turtaiainen finn kolío verse, a kantáta ihleföje)

I

Karácsony napja volt. a város ködben, a tengerpart mentén sétáltam a Kaivopuisto sziklái felé, a szél hullámokat himbált a Harmaja hátán szürke felhőket a város tetői fölött.

A tengerek és szárazföldek mögötti íelhőkre gondoltam, a sztratoszféra küszöbén levő gombaformájú oszlopok robajára.

És láttam karácsonyod békéiét, te város, finomnak mint az ezüst papír, mint az üveggömbök fenyőid ágain.

És valami elkezdte keresni a szavait bennem, a hangját homlokcsontom mögött, hogy így beszéljek hozzátok, akikkel nap mint nap találkozom az utcákon, tereken.

kávéházakban:

Mit is kiáltanátok, ha így lenne:

tél lenne, karácsony lenne, a földön hó a nap a kevés fény miatt beteg, mit is kiáltanátok, ha a víz álmos felszínére hirtelen méreg futna össze, a szél rádióaktív tüdővel zihálna, a fáról a kéreg, a kövekről a moha varként leszakadna, a madarak

rikító sebekként a földre hullanának, mit is kiáltanátok — susogták a szelek, susogták a felhők —, ha templomaitokban szentbeszéd közben a pap a „béke a földön” szavak közben hirtelen a szószéken összeesne, a harangok a toronyban, a tornyok harangostul, az ég

a templomi gyülekezet nyakába szakadna, a templomi gyülekezet véres lángokként, a halál ordító bikájaként a levegőbe repülne?

Ha a világ így hirtelen megvakulna a világ füle így hirtelen megrepedne

á világ hirtelen elkékült arccal az iszonyatba belefulladna....

És aztán eljönne a nagy csönd.

és a szél ringatná azt amitől úgy féltünk...

És aztán

tíz év. száz év, ezer eszténdő múltával eljönne ö. akit itjon reméltünk.

akit álmunkban úgy vártunk, a férfi, a hős a Holdból, a Vénuszból, a Sirius mögül az A nd r nmed a-csi II as ködéből,

eljönne erre a partra, ide a víz'.mellé ide a szikla lábához, eljönne és szédülten állna, hallgatózna: nincs eleven, nincs élő, nincs bang, madár, nincs ember, harangok zúgása.

csak fáradt sóhaj a szélben és ólomhártya a víz felszínén.

És aztán a hullám kivetne a partra, a Iába elé egv e/.üsl papírt, csillag, szárnyas angyal az ezüst papíron, a csillagon felirat:

. Béke a földön és jóakarat az emberekben”.

Mit is kiáltana ő akkor,

vajon megízlelné a vizet:, hogy mérgezett-e, vajon megszagolná a rögöt, hogy halálszagű-e, vajon szárnyával eltakarná égő szemét, homloka fellegét,

elrepülne-e oda. otthonába, honnan eljött '

vissza a Sirius mögé, az Androméda csillagködébe, vajon összehívná-e a hozzá hasonlókat, elmondaná-e nekik:

van egy fold. a földön béke. vízre leltem, melynek partján hullám ringatta a/, ember örök reményének üzenetét.

I <u;ídKo/./imlt!

Jézusunk! Megváltjuk neked, hogy sok fölösleges gond és keserűség van az életünkben, s ezek nagy részét mi magunk okoztuk. Hozd el nekünk a hozzád és egymáshoz tartozás örömét és tégy minket egymás örömének munkatársaivá! Amen.

♦

jF a et «/ ö § ft k

FENYŐFÁK ÉS FENYŐÁGAK, kirakatok díszítése, árucikkeken műanyagból, harsogó zöldet utánozva. Fiatal fenyőerdő telepítések a Bakonyban, a Mátrában — s már vágják őket, tisztások szélén nagy halmokban hevernek, szállításra várva. Jön a karácsony, 1979 karácsonya. Már kiválasztották a parlament óriás fenyőfáját is Sopron környékén.

Budapesti nagyáruház. Műanyag fenyősátor, alatta nyílt pult, túrkáló. Ingek, fehérnemű darabok, kesztyűk kerülnek a felszínre, s süllyednek újra le a mélybe, mint valami .hatalmas szerencsegömbben a golyók, vagy a cédulák a lottósorsoláson. Idős falusinak látszó asszony hajol a domb fölé, hótialjig újra beletúr. másik kezével műanyag táskát szorít. Fiatal férfi vág vállával utat a tömegben, meredten nézi a halmot, az áruhalmot. A műfenyő sátor közepén csillogó karácsonyi csillag hunyorogva nézi az árubőség meg- babonázottjait. Eszembe jut anyám harminceg.ynehány évvel ezelőtt főzött melasz szaloncukorkája s a fűrészporral tömött baba. amit a húgom kapott. A melasz szaloncukor ízével a számban kiverekszem magam a tömegből, s az áruház könyvosztályára megyek. Turkáló itt is, s mindenki hozzáfér, hárman vagyunk... A Petőfi álmodta bőség kosarának értéktelenebbnek látszó darabjai a kezünkben.

VÁROSBA CSÖPPENT ÉNEM újra felszínre löki a tavalyi falusi karácsonyt. A Bakony zeg- zugait, megbúvó falvait. S a fenyőerdők,et. A szeretet ünnepének tornádója söpört végig az er. dőn. Letört ágak, le nem szakítható háncsokon haldokló gallyak, eldobottak, ami helyett újat kerestek- S a kicsik, a friss telepítések „gyermekfenyöi”, derékba- törten, csonkán. Eszembe jut a nemrég olvasott történet az iker- filodendronokról. Az egyiket letörték — kísérletképp. — Á^tán az élő előtt elvezettek hat embert. a' hatodik — a gyilkos — előtt az. élő növény levelei lekó- kadtak. Az. emberi szeretet ünnepe a fenyőerdőben a „halottak napja”? Találkoztam akkor a főmérnök dzsipjével.

— Te, ez mindig így van?

— Őrizzük, őrjáratokban, nekünk ez. a karácsony. Az. imént kaptunk el egy Wartburgost, azt dadogta, hogy falusi anyjának viszi, karácsonyra.

A „meggyilkolt” és ellopott fenyők körül, milyen lehet a karácsony? Annak az öregasszonynak milyen lenne, ha tudná, hogy városi fia mit hozott? Aki sohasem

nyúlt a „máséhoz”. Aki tudja, hogy a miénk és az. enyém között van egy kristályéles határ.

AZÉRT TUDOM AZT, HOGY VAN EGY NAGY-NAGY KARÁCSONYFA, ami láthatatlan, ami mégis a nemzet karácsonyfája. Ami alá odatelepszünk mindany. nyian, szeretetne éhesen és szere- tetet adva. Azt is tudom, hogy ajándékok vannak a fa alatt, ajándékok amelyekhez hozzátartoznak az anyagi bőség valóságai. Meg hozzátartozik a béke valósága, meg a soknapos ünnep. S amikor meggyulladnak a fények ezen a láthatatlan karácsonyfán, egymás tekintetét keressük.

Így volt ez Nagy László költőnek is az utolsó karácsonyán. Felkérték, hogy egy irodalmi folyóiratban írjon az életéről.

„Meghalt Ferenczv Béni, aki mindig biztatott csendes mosolyával. Váratlanul Veres Péter, aki mindig figyelt rám. Kassák, aki konokságában egy volt apámmal. Hirtelenül és korán Kamon- dy és B. Nagy László, akinek fájó idegét hiába simogattam. Eltűnt egy tünemény, Erzsiké (Juhásznál. aki ifjúságunk kedvence volt. Elszállt mellőlem egy arkangyal. Kondor Béla. Szárnya szelével megütötte úgy a szívem, hogy ma is inog. Margitka (Nagy László lánya) karácsonykor előveszi a szájmuzsikát, amit földijétől a lőrinci szárnyasfiútól kapott a halál előtt. S könnyezve fújja, hogy: Mennyből az angyal. Én pedig karácsonyi szivarra gyújtok s eltűnődöm.”

Azóta elment Nagy László \is. Kormos és sokan. Hiányoznak a láthatatlan fa alól. S akik itt maradtunk a karácsonyfa gyertyáinak fényében keressük egymás tekintetét. RuMkay LevenU

I

(

«