Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-12-16 / 50. szám

« GYERMEKEKNEK. Idegen segítség Józsiié 3 JÖZSUE NEHÉZ FELADATOT KAPOTT. Be kellett vezetnie Iz­rael népét Kánaán földjére. A feladat nem volt egyszerű. Az országban pogány emberek lak­tak. Ezektől kellett elfoglalni a városokat és falvakat. Ott a kö­zelben volt egy nagy város, ame­lyet magas kőfal vett körül. Je­rikónak hívták. Józsiié szerette volna tudni, milyen erősek ezek a falak és hogy sok katona vg- di-e a várost. Magához hivott két embert és ezzel küjcjte el őket: „Menjetek be titokban Jerikóba. Alaposan nézzetek meg rpindent, aztán gyertek vissza és mondjá­tok el!” A két ember teljesítette a pa­rancsot. Bejutottak Jerikóba. A városfal nagyon magas és vastag' volt. Azon át nem lehetett a vá­rosba bejütni. A városkapu azon­ban nyitva állt. Ott jártak az emberek ki-be. Két emberünk is bement a városba. Senkinek sem tűnt fel. Végigjárták az utcákat és mindent jól megnéztek. Köz­ben beesteledett. Hol aludjanak? A várost körülvevő fal mentén mentek, amíg találtak egy házat. A ház fönt épült a fal tetgjén. Olyan vastag volt a város fala, hogy házat lehetett rá építeni. Két emberünk ebbe a házba tért. be. Egy fíáháb nevű asszony la­kott itt. Ö megengedte, hogy a két idegen ott töltse az éjsza­kát. A jerikóiak azonban észrevet­ték. hogy két idegen tér be abba a házba. Gyorsan szóltak a ka­tonáknak, hogy fogják el a két idegent. A katonák bezörgettek a ház ajtaján: „Ráháb. nyisd ki! Hol vannak az idegenek? El kell fogni őket, mert kémkedni jöt­tek.” Ráháb megszerette a két idegent és elrejtette őket a pad­láson egy csömó széna közé. Az­után így szólt ki a katonáknak: „Az idegenek? Igen jártak itt. Ha gyorsan szaladtok, talán még utoléritek őket.” így a katonák szerencsére elmentek. RÁHÁB JÓL TUDTA, KIK EZEK AZ EMBEREK. Hallott már Izrael népéről. Azt is hallot­ta, hogy Izrael az Isten válasz­tott népe. Ezért volt olyan jó a két idegenhez. Így szólt hozzá­juk: „Tudom, hogy Isten nemso­kára nektek adja ezt a várost és az egész országot. Azért segítet­tem most nektek. De ígérjétek meg, hogy ti is megsegítetek en­gem. Ha majd Isten nektek adja a várost, engem és családomat ne bántsatok. A két ember meg­ígérte. De most már gyorsan el kel­lett tűnniük, mert a katonák bár­mely percben visszajöhetnek. Rá­háb bevitte őket a házba. Kinyi­tott egy ablakot. Fogott egy vas­tag kötelet. Piros volt a kötél. Egyik végét odakötötte az ablak­hoz, a másik végét kilógatta a falon. Ezen kellett lemászniuk, hogy a város falán kívül érje­nek földet. Búcsúzóul még azt mondták: „Ha majd visszajö­vünk, akaszd ki ezt a piros kö­telet. Erről tudjuk meg, hogy itt laksz. Akkor legyen itt veled apád. anyád és minden testvéred. Mi majd megmondjuk a mieink­nek: amelyik ház ablakából piros kötelet láttok kilógni, ott ne bántsatok senkit!” Ezzel lemá­szott két emberünk a falon és elrejtőzött a hegyekben. NÉHÁNY NAPPAL KÉSŐBB ÉPSÉGBEN MEGÉRKEZTEK Iz­rael népének táborába. Minden­ről részletesen beszámoltak Jó­zsuának. Arról is. hogyan mene­küllek meg az idegen asszony se­gítségével. Tudták, hogy maga Is­ten gondoskodott róluk. Beszá­molójuk nagy bátorságot öntött az emberek szívébe. Az emberek így beszélgettek egymás között: ..Most már tudjuk, hogy Isten velünk van és nekünk adja Jeri­kó városát.” EVT-SEGÉLYr KAMDODZSÄNAK „írok nektek, if jak...” Mi az egyház: Lélek, vagy szervezet? A 60-as években különös moz­galom bontakozott ki az Egyesült Államokban és Nyugat-Európá- ban. Fiatalok mindinkább növek­vő csoportja szakított az általuk merevnek és éppen ezért értel­metlennek tartott intézményes formákkal. Elhagyták családjukat — pedig általában jómódban él­tek, nem folytatták tanulmá­nyaikat — pedig többségében diá­kok voltak, nemet mondtak a hi­vatalos egyházi keretekre — pe­dig hivőnek tartották magukat. Sőt,'éppen ennek a hitnek a ■je­gyében forrtak közösséggé, vált törekvésük mind nagyobb mére­tűvé. Jézus népe (Jesus People)- mozgalom néven ismerjük ezt a jelenséget, amely ma már a múlté. Nem ritkán hippy-jelleget öltő életükkel, megtisztítottnak vallott tanításukkal új módon akarták Jézust követni (ismertté vált jelük a felfelé tartott muta­tóujj): azt a Jézust, akit szerin­tük az egyház — vagy inkább „Egyház” — túlmagyarázott, dog- matizmussal bénított rendszere eltakart az emberek szeme elől. így az egyház tanítása helyett ki­zárólag a Lélek vezetésére akar­ták bízni magukat. HOSSZAN LEHETNE BÍRÁL­NI EZT és az ehhez hasonló mozgalmakat, bár súlyos hibái mellett rá kellene mutatnunk erényeire is. De minderről külön hosszú cikkekben lehetne írni. Egy dolog mindenesetre kétség­telen: válságjelenségnek kell te­kintenünk. Most nem a nagyon is lényeges trásadalmi, hanem az egyházi vetületéit szükséges első­sorban megvizsgálnunk! De ne is ragadjunk le a 60-as évek nyu­gati világánál: beszéljünk inkább saját világunkról, saját egyhá­zunkról, valamint a 70-as, sőt a 80-as évekről! Hogyan értékeljük a mi válságjelenségeket? — Jó, jó, nem kell túldrama­tizálni, súgja „okosabb” énem. De üres templompadokat lát­va. lélektelen igehirdetéseket hallva „nyugtalanabb’' énem megkérdezi: Hol van a hiba? Akik ki merik mondani „Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében” rettenetes felelősséggel járó rpon- datát, azok minden esetben mél­tó képviselői Isten ügyének? Meg ugyan, hogy „Isten időről időre átverd a történelem szövetét” (Pilinszky), de ezt a tételt nem fordíthatjuk-e magunk ellen, ilyen tragikusan kicsavarva: az istentelenség időről-időre átvérzi az egyháztörténelem szövetét? Nem tódul-e elénk túlságosan sok. riasztó példája a múltnak? ARRA PRÓBÁLUNK MOST VÁLASZT KERESNI, hogy Lé­lek vagy szervezet-e az egyház. Nos, első , látásra kétségtelenül szervezetnek kell tekintenünk: szerteágazó tevékenységé szüksé­gessé teszi, hogy intézményesített legyen. De ebből aztán legalább ilyen szükségszerűen következik, hogy kevésbé mutatkozik friss­nek, mozgalmasnak. Sőt, azt is kétségtelennek keli mondanunk, hogy az a bizonyos egynáztörté- nelem-szovet nem kis részben az elszemélytelenedés, hivatallá vá­lás Jniatt oly<m vértollos. Hogy az • egyház mégis él? Hogy mindezek ellenére újra és újra megszólalhat Isten igéje? Igen. talán éppen ez mutatja, hogy valamiképpen mé­giscsak Lélek az egyház. Leg­alábbis annak vezetése glatt áll. Mindén előzmény ellenére. Érződik mindez az Apostoli Hitvallásból is — amelynek alap­ján összeállítottuk ezt a soroza­tunkat —, hogy a Szentlelke! és az egyházat végülis nem lehet szétválasztani. A ma használat­ban levő magyar- szöveg kissé sutának tűnik (nehézkes á tárgy­talan és tárgyas alak egymás mellé állítása), ezért egyházunk Konkordia-könyvének új fordítá­sában idézem itt a Hprmadik hit­ágazat elejét: „Hiszek Szentlélek - ben, hiszem az egyetemes keresz­tyén szent egyházat”. HIHETJÜK, VALLHATJUK • EZT. Tiszta lelkiismerettel. De mondjunk talán még ennél is többet: szerethetjük, hiszen hozzá tartozunk. Láthatjuk, kimond­hatjuk a múlt és a jelen visszás­ságait, de csak akkor ha valóban - szereljük az egyházat, ha valóban felelősséggel beszélünk róla. Szerethetjük, szeressük is a sokszínűséget, legyen bennünk elég bátorság a rossz elvetésére, ugyanakkor elég alázat a jó meg­őrzésére. MI. FIATALOK KÜLÖNÖSEN . IS ÉREZHETJÜK, hogy hitünk megváltásához és megéléséhez gyakran , más keretekre van szükségünk. Kétségtelen, hogy a rugalmasságot, a valóban (létező?) „fiatalos lendületet” el' is várják tőlünk. De azért arra vigyázzunk, hogy újító szándékunk ne váljon öncélú formalizmussá, hogy ne a pillanatnyi divat ragadjon ma­gával ben (lünket, haf ern az idő és pillánál póportja fölöjj álíp Isten. Az ő Lelkének erejével az­tán ne riadjunk vissza az olyan újításoktól, amelyek tisztábbá, az igehirdetésre és szolgálatra al­kalmasabbá teszik az egyházat. Amely külső keretében szerve­zet ugyan, de belső lényégé sze­rint Lélek. Fabiny Tamás Ószövetségi ígéretek jézusról Az egyik prófétánál ezt az ígé­retet olvashatjuk az eljövendő Szabadítóról: „Egyetlen pásztort rendelek föléjük, hogy legeltesse őket: szolgámat, Dávidot.” 1. Melyik prófétánál olvashat­juk ezt az ígéretet? 2. Miért nevezi a próféta az eljövendő Szabaditól Dávidnak? 3. Hol olvashatunk arról, hogy Jézus magára vonatkoztatta ezt. a próféciát? 4. Melyik Zsoltár szól arról, hogy Isten az ő népének pász­tora ? Válaszaitokat december 3{f-ig lehetőleg levelezőlapon a követ­kező címre küldjétek be: Evan­gélikus Élet Szerkesztösege, Bu­dapest, Puskin u. 12. 1088. Meg­fejtésetekre nevetek és lakcíme­tek mellé azt ' is írjátok oda, hány évesek vagytok. VÁRTNÁL NAGYOBB ÉRDEKLŐDÉS AZ AUGSBURGI ÜNNEPSÉGEK IRÁNT Az Ágostom Hitvallás jubileu­mi ünnepségei iránti érdeklődés jelentősen nagyobb és szélesebb, mint egy-két évvel ezelőtt fel­tételezték. A szervezők jelenleg mintegy 25 000 résztvevőre szá­mítanak és egyenlőre még kér­dés, hogy a vendéglátóipar Augs- burgban tud-e egyáltalán ennyi emberi fogadni. Különösen a jú­nius ■' 27—29-ig tartó hétvégén lesz szükség igen sok szállásra. A vendégek jelentős részét magán­házaknál kívánják elhelyezni. A programban egyházzene éppen úgy lesz, mint pódiummegbeszé­lés vagy teológiai előadás. A megnyitó istentisztelet igehirde^ tője dr. Heinrich Rathke püspök (Schwerin, NDK) lesz, a záróal­kalmon Karl Carstens szövetségi elnök részvételére számítanak. Olvashattuk lapunkban az el­múlt héten az Országos Presbi­térium határozatát. A határoza­tot részben vagy teljes egészé­ben közölték a világi lapok, fog­lalkozott Vele a Magyar Televí­zió is. Reménységünk szerint ol­vasóink állásfoglalását is tükröz­te a határozat. Négy embert szó­lítottam meg, hogy véleményét kikérjem. Egy Pest környéki fia­tal lelkészt, egy budapesti gyüle­kezet presbiterét, egy bibliaórás idősebb asszonyt, és egy egyete­mista kislányt, aki valaha bib­liaköri tag volt. A vélemények egybecsendültek. Mindenkit bor- zongó félelem járt át, s félelmük az alábbi nyilatkozatokban konk­retizálódott. PEST KÖRNYÉKI LELKÉSZ: „Meglepett és . szívemből hang­zott a presbitérium nyilatkozata, mert hetek óta érzem, hogy a vi­lág egy ismeretlen veszély, ka­tasztrófa felé rohan. Soha még így nem szorongatta szívemet a félelem. Parasztgyülekezetem van és híveim borongós hangulata is nyugtalanít. Sejtik-e. vagy tuda­tos bennük a veszélyérzet a ra- kétatelepítéssel kapcsolatban, még nem tudom. De mert őszinték az emberek, meg kell mondanom, háborús hangulat lett úrrá raj­tuk. Ezek az emberek gazdagok. Harminc-harmincöt év alatt szép otthont, biztos egzisztenciát te­remtettek maguknak. jólétük egész Pest környékén híres. Ter­mészetszerűleg aggódnak, hogy MEGKÉRDEZE TTEN mindenük füst és korom lesz. Egy nukleáris háború mindent meg­semmisíthet. Nekem azonban másfajta aggodalmam van. Én az erkölcsi pusztulástól féltem gyü­lekezetemet, Attól, hogy szétszó­ródik a nyájam, hogy eluralko­dik a lelkekben a gonoszság szel­leme, gyűlölet, harag, bosszú. Féltem az Isten házát, s a falul, amelynek népe ma harangzúgás­ra templomba siet igét hallgatni, úrvacsorát venni, keresztelni, ál­dást venni házasságához. Lesz-e, akinek hirdethetem a bűnbocsá­nat evangéliumát? Nos ezért sze­retnék magam is a nyugati egy­házakhoz fordulni. segítsenek megfékezni az ördög paripáját, hiszen ők is ugyanolyan veszély­ben vannak, mint mi.” PRESBITERÜNK lehorgasztott fejjel nézi a padlót. Mélyen gon­dolkodik. A múlt heti sorok „mellbevágták”. Igen, így fogal­mazta : „Mellbevágtak a, sorok, s ■alig kaptam lélegzetet. Kritikus korban éltünk lelkész úr. és élünk is. Alig tettük be mögöt­tünk a második világháború ka­puját. máris feszegetik előttünk egy harmadiknak, s mindennél borzasztóbb háború kapuját. Nemzedékünk idegei köszörűkö- vön vannak. A rakétatelepítés nyilvánvalóan magával hozza a mi védelmi képességünk növelé­sét. Ez akkor azt jelenti, hogy ránk kényszerítenek egy fegyver­kezési versenyt. Mivel .jár ez? Gazdasági nehézséggel, az élet­színvonal leszállításával, fájda­lom, de az egyház anyagi hely­zetének romlásával is. De ez csak egyik oldala a kérdésnek. A szó­székről azt halljuk, hogy Isten bölcs, emberszerető irgalma övez bennünket. Nem gondolja lelkész úr, hogy egyszer csak kételkedni kezdenek az emberek Isten jósá­gában vagy magában Istenben? A kétkedés hangját már nem­egyszer hallottam. Nem érzi lel­kész úr, milyen félelmetes isten­kísértésbe fogtak a hatalmak? Féltem az emberek hitét, féltem az embereket. Kérdem: lesz-e, aki meghallgatja egyházunk fel­hívását, lesz-e, aki szívére teszi a kezét és azt mondja. Isten előt­ti felelősségem tudatában nem vállalom kormányom döntését? Bárcsak lennének ilyen keresz­tyének. ilyen emberek!” EZ AZ IDŐSEB^/ ASSZONY naptárért jött hivatalomba. „Ol­vasta az Országos Egyház Presbi­tériumának felhívását?” „Igen, felfigyeltem a televízióban sugár­zott hírre is.” „Mit érzett, ami­kor olvasta?” „Hát, lelkész úr. röviden megmondom véleménye­met. Csodálkozom azon. hogy a nyugati egyházaknak eddig nem jutott eszükbe valami nagy és egetverő dolgot cselekedni. Hogy éppen ennek .a kicsiny magyar evangélikus egyháznak kell a ve­szélyre felhívni a figyelmet. Mert nezze. én özvegyasszony vagyok. Tizenöt éve élek egyedül. Testvé­remet a második világháborúban vesztettem el. Egyetlen fiam van, s két unokám. Ha őket is el ta­lálnám veszteni, sírba vinne a szomorúság. Mert a rakétákat nem azért telepítik, hogy szerel­met valljanak egymásnak az el­lenséges felek, hanem, hogy az­zal pusztítsák egymást. S ha lő­nek. akkor jaj nekünk, de jaj ne­kik is. Ennyit már én is tudok. Tessék megírni: én is felhívom minden vallásos és hivő társa­mat. ne a pusztításon gondolkod­janak. hanem a szeretőien és a békességen!” EZT A KISLÁNYT magam hívtam be irodámba. Kezébe nyomtam lapunkat, olvassa el a határozatot. Némán tette íróasz­talomra az újságot, sokáig meg sem szólalt. Hagytam, hadd ér­lelődjék benne a válasz. „Véle­ménye? Mit tud a nyugat-euró­pai új katonai tervekről?” „Én fialal vagyok tisztelend# úr. most rakom le boldogulásomnak és boldogságomnak alapjait. Tanu­lok és ez a főfoglalkozásom. És szerelmes vagyok. És szeretnék boldog családi életet élni. És sze­retnék lakáshoz jutni, kiegyensú­lyozott életben, hivatásomat lel­nultam itt, magúimat is. Legyek őszinte? A politika csak másod­sorban érdekelt. De a legutóbbi hetek hírei, és most az qjvasott nyilatkozat teljesen felkavart. Eddig eszembe sem jutott, hogy veszélyben van a jövendőm. Hogy terveim füstbe mehetnek. Érzem, hogy valamilyen erők akaratom­tól függetlenül eletembe tapos­nak. Tisztelendő úr! Tud még imádkozni? Imádkozzon az én boldogságomért! Mi fiatalok va­gyunk, előttünk még az élet! Imádkozzon, hogy boldogok le­hessünk !” A megkérdezettek csak villa-- násnyi idői töltöttek velem, lé­nyegében a kérdések mélyére sem áshattunk. Csak első benyo-' másukat mondhatták el. A rea­litás azonban sokkal drámaibb. . Néhány hónap, s az előrejelzés szerint az amerikaiak megkezdik közép-hatósugarú rakétáik tele­pítését Nyugat-Európában. Az ör­dögi kör bezárul. Egyházunk megtette azt. amit becsülete dik­tált. Hit által megvilágosított jó­zan eszét használva fordult fel­hívással a világ valamennyi egy­házának tagjaihoz. Kiáltás volt ez, melynek erejét nem nagysá­ga. hanem igazsága határozta meg. Az igazságra reagáltak ezek négyén, név nélkül megszólított emberek, gyülekezeti tagok, s egy lelkész. Kevesen. De vélemé­nyükben hordozták meggyőződé­sünk szerint az egész magyaror­szági evangélikus egyház állás­foglalását. Réder Pál i í t Az Egyházak Világtanácsa fel­hívására eddig összesen 3,1 mil­lió US dollárt adományoztak kü­lönböző egyházak Kambodzsa megsegítésére. Oktober végi je­lentés szerint a svéd szabadegy­házak állnak az adakozók élén 900 000 dollárral, utána a Német Szövetségi Köztársaság egyházai­nak diakóniai szervezete követ­kezik 563 000 dollárral, majd az amerikai egyházak segélyszerve 500 000 dollárral.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents