Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1979-12-09 / 49. szám
Evangélikus Elet ORSZÁG OS EV an g h et/lap XLIV. ÉVFOLYAM 49. SZÁM 1979. december 9. Ara: 4,— Ft. 1 Az Országos Presbitérium elítéli a rakétatelepátési tervet A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma november 21-én tartotta rendes évi ülését. Dr. Káidy Zoltán püspök-elnök részletes jelentést tej> jesztett elő az 1979. esztendő munkájáról. Foglalkozott azokkál a veszélyekkel, amelyek világunk békéjét fenyegetik, elsősorban az amerikai közép-hatósugarú nukleáris rakéták Nyugat-Európába váló telepítésének tervével. Ezzel összefüggésben az Országos Presbitérium az alábbi határozatot hozta: t,A Presbitérium egyértelműen elítéli az amerikai közép-hatósugarú nukleáris rakéták Nyugat-Európába való telepítésének tervét. Tiltakozik a terv végrehajtása ellen, mert annak megvalósítása aláásná a békét, amelyre oly nagy szüksége van Európa népeinek és az egész emberiségnek. A terv végrehajtása rontaná a bizalmi légkört, fokozná a fegyverkezési hajszát, bonyolultabbá tenné a helyzetet és akadályozná a békéért való erőfeszítések elérését. A Presbitérium helyesli a jóakaratú kormányok, elsősorban a Szovjetunió erőfeszítéseit, melyek a kérdések tárgyalások útján való megoldását célozzák. Ugyanakkor azzal a kéréssel és felhívással fordul az Országos Presbitérium a Nyugat-Európában és az Észak-Amerikai Egyesült Államokban élő egyházakhoz, hogy emeljék fel szavukat a középhatósugarú nukleáris rakéták nyugat-európai telepítésének terve ellen, mint amely veszélyezteti saját országuk népét is és ezen belül az egyházak szolgálatát.”' Jöü be, é, isiért állasz ott bilin VALLJUK BE, HOGY ADVENT ÜZENETE ÉS FIGYELMEZTETÉSE: JÉZUS KÖZELEDIK, JÉZUS JÖN, sok esetben csak felületes érzést vált ki belőlünk. Talán csak azért ismételjük, hogy régi hangulataink megint átsuhanjanak rajtynk, vagy halványuló emlékeink ismét• erőre kapjanak bennünk. Aki azonban mások és önmaga iránti felelősséggel szól Jézus közeledéséről, annak ebbe beleremeg a lelke. Rákényszerül az imádságra. Arra döbben ugyanis rá, hogy a közeledő Jézus bizonyos értelemben műidig „ott künn álló”, mindig „kivülmaradó” valaki. Ez nem -azt jelenti, hogy Jézus elkülöníti magát az emberektől, hogy nem vállalja velük a közösséget. Tudjuk, hogy ennek az ellenkezője igaz: Ő társsá tudott lenni mindenki számárg. A vámszedők asztalának közösségét éppúgy vállalta, mint Simon farizéusét. Any- nyira „együtt volt” a vele együtt megfeszített latorral, hogy annak egyetlen kérésére szélesre tárta előtte országának ajtaját. Jézus abban az értelemben ..ott künn álló”, hogy senkire sem kényszeríti rá magát és ajándékait. Lehetőséget ad, de nem erőszakoskodik; megoldást kínál, de ezt a legnagyobb alázattal teszi; szeretetét mindenkire pazarolja, de nem sértődik meg, ha visszautasítják. Az „ott künn álló” Jézus hívásra, ajtónyitásra, Ot befogadni kész szívekre vár; arra, hogy valaki „beszólítsa” az életébe. CSAK ENNYI LENNE AZ EGÉSZ? HA SZÓLNÁNK BIZTOSAN VÁLASZOLNA?# HA HÍVNÁNK, HOZZÁNK IS ELJÖNNE? Milyen magatartást takar a „szólni”? Mit tartalmaz a kifejezés: „hívni”? Bizonytalanságot érzünk: olyan szívesein megszólítanánk és hívnánk, de tudjuk, hogy többről van szó, mint szavakról. De mi ez a „több”? Hogyan tegyük meg ezt a többet? Válaszra várva két igehelyet gondoljunk végig. Az elsőt három evangéliumban is megtaláljuk. (Mt 12, 46—50; Mk 3, 31—33; Lk 8, Í9—21). Ismerős történet: Jézust anyja és testvérei haza akarják vinni. Talán féltik, talán magatartása terhes számukra. Szándékukat hitetlenség irányítja: a jól ismert fiúban és testvérben nem Isten küldöttét látják. „Odakint” megállnak és üzennek Jézusért. Jézus megkapja a hírt: „Anyád és testvéreid odakint állanak. ..” O pedig nem megy ki hozzájuk, hiába hívják. Egyetlen mondattal mély szakadékot teremt köztük és önmaga között. Vérségileg Hozzá tartoznak, most azonban nem vállalja őket. Harminc évig egyetlen család közösségébe tartoztak, de azt a közösséget teljesen háttérbe szorítja az új közösség, a hallgatók, a befogadók, a bizalmat tanúsítók közössége. Ök a szeretet gyakorlásában, az irgalmasságban, a szolgálat lendületében jelentenek akadályt. Hívásuk ezért maradt visszhang és válasz nélkül. A másik ige a Zsidókhoz írt levélben olvasható (13, 12—13) „Jézus ■ . . tulajdon vére által a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát őhozzá...” Az a Jézus, aki „ott künn áll”, önmagát másokért feláldozta a kereszten, ö't hívni annyit jelent, mint a keresztjéig elmenni, arra igent mondani, vállalni. Életformáját a rhagunkénak vallani. Ezt pedig csak akkor tesszük, ha szeretetének sodrába állunk, ha azt nemcsak a magunk életéig engedjük eljutni, hanem eszközévé válva másokig is eljuttatjuk. Ez az életforma nem hangulat, hanem bizalom és engedelmesség kérdése. MOST PEDIG MEGDÖBBENTŐ ÉS ELGONDOLKOZTATÓ FELISMERÉSRE JUTHATUNK EL. Kérdezzünk így: miért van az, hogy most, Advent idején Jézus még mindig „ott künn áll”? Sokszor türelmetlenül kérdezzük, hogy miért népi jön már abba a házunkba, amelynek ajtaját — a magunk meggyőződése szerint —, olyan szélesre nyitjuk ebben az időszakban? Egyszerűen azért, mert nem hívjuk komolyan, meggyőzően és hitelesen. Mert csak szavainkkal hívjuk, és nem az életünkkel, nem szolgálatától erősödő szolgálattal. Jézus addig áll „ott künn”, amíg emberek „maradnak kívül” a szeretetünkön, a megértésünkön, a türelmünkön, a szolgálatunkon, önvizsgálatunkban vonultassunk fel gondolataink terén emberi arcokat. sorsokat, életeket! Közelieket es távoliakat. ismerősöket, felületesen ismerteket és teljesen ismeretleneket. Mennyire fáj nekünk az „idegen” fájdalom, és mennyire a mi bánatunk mások bánata? Igazán tudunk-e örülni mások örömének? Egészen egyszerű dolgokra gondoljunk: tudjuk, hol vannak most a gyerekeink. / mitől zaklatott férjünk-feleségiink, miért kapkodó a munkatársunk? Hányféle emberi vonatkozásban vagyunk hűvösen „kívülállók”, csoda hát, hogy még mindig „ott künn áll” Jézus? MINDEZ NAGYON INDOKOLTTÁ TESZI. HOGY ŐSZINTÉN ÉS MELYRŐL JÖJJÖN A KÉRÉS: „JÖJJ BE...” Ez a kérés pedig hadd jelentse, hogy kész vagyok elfogadni Jézus formáló és újjáteremtő széreietét. Azt a szeretetet, amely azért jött el hozzám, hogy általam másokat is szerethessen. Bohus Imre Összefoglaló az Északi Egyházkerület presbitériumának üléséről EGY ESZTENDŐ SZOLGÁLATÁT tekintette át az Északi Egyházkerület presbitériumának ülése november 8-án D. dr. Ottlyk Epnő püspök és dr. Mihály Dezső egyházkerületi felügyelő elnökletével. Az országos elnökség, D. dr. Káidy Zoltán püspök-elnök, és dr. Fekete Zoltán országos felügyelő is megjelent az ülésen. A PÜSPÖKI JELENTÉS állt az ülés középpontjában. „Közelebb jutottunk Jézus Krisztus szeretetének megértéséhez” — mondotta Ottlyk püspök, majd kifejtette, hogy az 1979. esztendőben Isten úgy vezette egyházunkat, hogy azokat az igéket tette fénylőikké és világítókká, amelyek Jézus Krisztus irántunk való irgalmasságáról és szereteté- ről szóltak. így volt ez a hét országos lelkészkomferencián, az egyházmegyei presbiteri konferenciákon, de azon a rengeteg istentiszteleten és gyülekezeti alkalmon is, ahol híveink gyarapodtak a Krisztus-követés útján. Ezek ' egyben hitbeli tapasztalatok is, de irányvonailak is úturuk- ra nézve. A SZOLGÁLÓ SZERETET TEOLÓGIÁJÁNAK az alapjáról tájékozódunk a konkrét cselekedetek területén. így szólt a püspök arról a kipróbált hazaszeretetről, amellyel társadalmunk mai konkrét feladataiban osztozunk. Nem a „hurrá optimizmus” naivságával. hanem hitbeli meggyőződésünkből fakadó szilárdsággal segítjük népünket. A nemzetközi élet legfontosiabb problémájáról szólva kiemelte, hogy a fegyverkezési versennyel szemben és a nemzetközi enyhülés politikájának segítése jegyében állanak fontos feadatok az egyházak előtt is. Részletezte külföldi szolgálatait, amelyek természetszerűleg illeszkednek bele a bókemozgalomnaik, valamint egyházunk egészének nemzetközi szolgálatába. A HÉT ORSZÁGOS LELKÉSZKONFERENCIA az 1979. év kiemelkedő eseménye volt. Ennek jelentőségét az adta meg, hogy a diakóniai teológia továbbépítésének lehettünk tanúi és munkáiéi. A mintegy ezer felszólalás tanúsította, hogy lelkészi karunk mennyire magáévá tette a diakóniai teológiát, annák légkörében gondolkodik és szolgál. Az országos lelikészkonferenciák új lendületet adtak nemcsak a lelkészi továbbképzésnek, hanem a lelkészi életforma és szolgálati hűség elmélyítésének is. A LELKÉSZI MUNKAKÖZÖSSÉGEK látogatása „mindig kedvelt munkaterület” — húzta alá a püspök. „Itt vannak személyes barátaim és Istentől rendelt testvéreim”. Az LMK munkában máris meglátszik az országos lel- készkonferenciák jó hatása, mert emelkedett a színvonal. A Lelkészi Munkaiközösségek országos vezetősége már kitűzte az 1980- as évi témákat, ezeket rövidesen meg is küldik az egyházmegyéknek. A TEOLÓGIAI AKADÉMIÁN öröm látni a hallgatók létszámának növekedését. Ma még vannak gyülekezetek, amelyek hiába kérnek lelkészt, mert egyelőre senkit sem lehet odairányítani, ezért a lelkészi szolgálat szempontjából össze kell őket vonni. A mostani lelkészi létszámgondunk azonban néhány éven belül enyhülni fog, amikor a jelenlegi nagy évfolyamok hallgatói végeznek, és odakerülnek az oltár elé, hogy lelkésszé szenteljék őket. A gyülekezetek jól teszik, hogy szeretettel fogadják fiataljainkat a teológusnapokon és szupplikációkon, és hűségesen adakoznak a lelkészképzés céljára. A TEOLÓGIAI LEVELEZŐ TANFOLYAMRA 52 hallgatót vehettünk fel. Ha a hároméves tanfolyamot elvégzik, a lelkészi szolgálatot segítő „levita” lesz belőlük. majd azok, akik tanulmányaikat további két éven át kiegészítik, a Teológiai Akadémia rendes hallgatóinak színvonalán, evangélikus lelkészek lehetnek. Ezt fontos tudni különösen azokban a gyülekezetekben, amelyekben átmenetileg szünetel a helyi lelkész szolgálata, de életképes a gyülekezet a lelkész eltartására. AZ EGYHÁZMEGYEI PRESBITERI KONFERECIÁK felejthetetlen együttlétet jelentettek. Külön légkörük, atmoszférájuk volt az istentiszteleteknek. A vasi egyházmegyei presbiteri konferencián Celldömölkön 300 prés- bitét vett részt, de az istentiszteleten telve volt a hatalmas templom, mintegy hatszázan lehettek együtt, miközben szíve- lelike egy volt a gyülekezetnek. Az egyházi tájékoztatót adó püspök előadása után sok kérdést tettek fel, bizalommal hozták elő problémáikat, ugyanakkor mélyhitű bizonyságtételek is elhangzottak. A győr-soproni egyházmegyei presbiteri konferencián, amit Sopronban tartottak meg, újra telve volt az ősi nagy soproni templom. A hívek valósággal ömlöttek az úrvacsorái oltárhoz. „A GYÜLEKEZETEK LÁTOGATÁSA nemcsak törvényben előírt püspöki feladatom, hanem szívügyem, amit a szolgálatok közül legszívesebben végzek” — emelte ki a püspök, majd így folytatta: „Isten iránti hálával gondolok arra, hogy a két presbiteri ülés közötti időben állhattam a szószéken és az oltáron sok száz embert magába foglaló hatalmas gyülekezet előtt is, és a filiák vagy szórványok apró kis közösségei előtt is. Ezzel is szerettem volna odaélnii a leikészek és hívek elé egyházunk egyik fontos célkitűzését, a szórványok gondozását és látogatását.” SOK DRÁGA , EMLÉKET IDÉZETT FEL a meglátogatott gyülekezetek felsorolása is, mert lélekben újra együtt lehettünk templomaink istentiszteleti közösségében. Egy év alatt 51 anyagyülekezétet és filiát látogatott meg a püspök EGYHAZUNK HITÉLETI EREJE TÖRETLEN. A templomlátogatás a jeles napokon kiemelkedően nagy. Többször volt ezer ember is jelen templomainkban. Ugyanakkor ezek a jelenségek csak' rendkívüli esetekben mutatkoznak, az egyházi élet üteme általában a szokott keretek között mozog. A GYÜLEKEZETEK ÁLDOZATKÉSZSÉGÉT TANÚSÍTJÁK AZ ÉPÍTKEZÉSEK, amelyeknek mindig csak kisebb részük szár- * mazik közegyházi segélyből, legnagyobb részüket maguk a hívek adják pénzben és önkéntes munkában. Változatlanul élen jár a közegyházi adakozásban Nógrád és Vas. Ugyanakkor itt fordítottak legtöbb gondot az építkezésekre is. Offertorium diakóniai szolgálatunk céljaira Karácsony küszöbén, advent 2. vasárnapján evangélikus egyházunk néDe hálaáldozatát diakóniai szolgálatunk támogatására adja. Egyházunknak ez a munkája is különösen gazdag és eredményes. Beruházás, korszerűsítés, modernizálás tekintetében minden intézményünk olyan szintet ért el, ami a mi körülményeink és viszonyaink között kielégítő, sőt Piliscsabán egy húszágyas nővérotthont építettünk azok számára, akik intézményeinkben a legnehezebb szolgálatot vállalják; a testi és szellemi fogyatékos gyermekek ápolását, gondozását. További eredményes munkánk végzésének egyik elengedhetetlen feltétele gyülekezeteink és híveink eddig megtapasztalt áldozatvállalása és szeretete. Tudjuk és köszönjük, hogy gyülekezeteinkben nagyon sokan imádkoznak szolgálatunk jó betöltéséért. Gyülekezetek és gyülekezeti tagok folyamatosan látogatják intézményeinket. Mindez nélkülözhetetlen és pótolhatatlan, mert újabb megerősítést jelent mind a diakóniai szolgálatban állóknak, mind pedig gondozottainknak. Leírhatatlan az az öröm. mellyel gondozóink és gondozottaink egy-egy ilyen alkalomra készülnek. Ezen a vasárnapon ők állnak elénk: beteg gyerekeink, öregeink. Egvházunk tizennyolc szereteti ntézményének öröme és gondja. És azok a munkatársaink t— el ne feledkezzünk róluk sem! — akik éjjel és nanoal ápolják, gondozzák, segítik, ha kell vigasztalják és bátorítják őket... ________________________________ LV SZ-SEGÉLY KAMBODZSÁNAK A Lutheránus Világszövetség is közölték, hogy a Lutheránus 1,5 millió dollárt fordít Kam- Világszövetség Pnom Penhben bodzsa megsegélyezésére. Az ősz- küldi egy képviselőjét, hogy a szegből élelmiszereket küldenek segélyosztást a helyszínen kísér- Kambodzsába. Október végén azt je figyelemmel. D. DR. KÁLDY ZOLTÁN püspök-elnök hozzászólásában azt az egységet emelte ki, amely egyházunk életét áthatja. Egy a teológiai alap, egy úton járunk, ennek az egységnek részese minden gyülekezet is, amely szolgálata lehetőségét a közegyházi gondolikodásmódban tajálja meg. Igen meleg hangon szólt Káidy püspök azokról a gyülekezetlátogatásokról, amelyek annyira jellemzik Ottlyk püspök szolgálatát. A FELSZÓLALÁSOK a püspöki jelentés egy-egy részletéhez kapcsolódtak. Szebik Imre esperes a teológiai konferenciák, Szabó Gyula esperes a lelkészi munkaközösségek jelentőségéről szólt. Síkos Lajos esperes a gyülekezeti látogatások, Bárány Gyula esperes a diakónikai munka, dr. Nagy István esperes a fegyelem kérdésére, dr. Koren Emil esperes a politikai- és a békemunka, Benkő Béla esperes a reális és mértéktartó értékelés fontosságát húzták alá. AZ EGYHÁZI ÉLET SOKFÉLE MUNKATERÜLETÉRŐL adtak tájékoztatót az előadók. Istennek köszönték meg a jelenlévők, hogy egy esztendő munkája zavartalan és fejlődő lehetett.
