Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-09-23 / 38. szám

A Lutheránus Világszövetség Végrehajtó Bizottságának határozata Namibiávál kapcsolatban (Joinville augusztus 19—25.) A Lutheránus Világszövetség Végrehajtó Bizottsága Joinvilleban tartott (augusztus 19—25.) ülésén figyelmet fordított arra a helyzet­re, amiben a namíbiai tagegyháza jelenleg van. Ennek megfelelően javasolják: hogy a Végrehajtó Bizottság kérje meg a főtitkárt a namíbiai egyházakkal kapcsolatosan: a) írjon levelet az újonnan ki­nevezett namíbiai általános ügy­vezetőnek, Gerrit Viljoen pro- feszzorral, hogy támogassa a na­míbiai egyházi vezetők 1979. augusztus 16-án kelt levelét a tárgyalás nélkül fogvatartott emberek ügyében; b) küldjön üzenetet, amelyben szolidaritásról biztosítja a namí­biai egyházakat és aggodalmá­nak ad kifejezést, egyben a világ­méretű evangélikus család állan­dó imádságáról és segítő támo­gatásáról értesítj e tagegyházait; c) kérje fel azokat a tagegyhá­zakat, amelyek az úgynevezett nyugati csoport” országaiban él­nek, hogy illetékes kormányza­tuknál képviselőiken keresztül járjanak közben és sürgessék a kormányokat, gyorsítsák tárgya­lásaikat a namíbiai úgy békés megoldása érdekében; d) írjon levelet minden tag­egyháznak és informálja őket a Viljoen professzornak írt levél­ről, valamint a jelenlegi namíbi­ai helyzetről és kérje meg a tag­egyházakat, hogy tartsanak spe­ciális ima-napot Namíbia szen­vedő népéért. Mindennapi kérdések Van-e beteljesült élet? Sokan úgy érzik, hogy nincsen beteljesült élet. Tele vannak pa­nasszal. Ilyenekkel: Rengeteget dolgozom, mégsem érem el céljai­mat. Családomnak, gyermekeimnek éltem egész életemben, öreg­ségemben mégsem számíthatok rájuk. Hivatásomban a legtöbbet igyekszem nyújtani, igazi eredmény nélkül. Az ezekhez hasonló pa­naszokat ki is terjesztik, általánosítják. Soha nem tettek annyit az ifjúságért, mint mi teszünk, de a fiatalok hálátlanok, nem becsülik meg erőfeszítéseinket. Hiába küzdünk a legigazabb emberi célokért, mégis van háború, feszültség, éhség a világban. AKIK EZEKET A TAPASZTALATAIKAT „vallásos” meggyőző­déssel akarják alátámasztani, könnyen megtalálják a feleletet. Az ember az eredendő bűn következtében annyira megromlott, hogy semmit sem tehet sem maga, sem mások érdekében. Hiába vannak próbálkozások, az önzés és minden más rossz megakadályozza az igazi eredményt. Az ember még azokat az ajándékokat, amelyeket Istentől „tálentumokként” kapott, sem hasznosíthatja igazán, mert masok gonoszsága megakadályozza ebben. Végül belenyugszik abba, hogy nem élhet tehát az ember beteljesült életet. Valóban ez lenne az igazság? Jézusnak éppen a tálentumokról szó­ló példázata tár az ember elé olyan perspektívát, hogy igenis lehet jól sáfárkodnunk a lehetőségeinkkel, adottságainkkal és tehetsé­günkkel. Aki nem így cselekszik, annál Jézus nem a körülményeket, másokat, vagy az eseményeket ítéli meg, hanem azt, aki rosszul sá-í fárkodott. Dicséretét viszont az kap, beteljesülést az érezhet, aki tel: jesíti Jézus akaratát. VALAHOL ELHIBÁZZÁK TEHÁT ELET SZEMLÉLETŰ KÉT és cselekvésüket azok, akik a bibliának azt az igazságát ,hogy üdvös­ségünkért valóban nem tehetünk semmit, rá akarják kényszeríteni egész életükre, elhárítva ezzel maguktól a felelősséget. Elhibázzák a magatartásukat pl. azzal, hogy nem veszik észre az eredményeket. Lehet, hogy ezek az eredmények sokszor nem látványosak, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a tegkissebbeket sem, éppen további növekedésük érdekében. Ha a szülő, vagy nevelő nem értékeli a leg­kisebb eredményt, hogyan folytathatja murfkáját? Ha társadalmi életünk pozitívumait lekicsinyeljük, hogyan várhatunk további ha­ladást? Ha harminc évvel ezelőtt a világ békéjéért az első lépéseket megtevő személyek a kezdeti, apró sikereket nem becsülték volna meg, ma nem lehetne megnyugtató súlya az egész világra széttere­bélyesedett békemunkának. MÁSIK HIBÁJUK A BETELJESEDETT ELETET TAGADÓKNAK AZ, hogy önző énjüket akarják teljessé tenni. Ügy gondolják, hogy mások kötelessége őértük dolgozni. Az eseményeket, eredményeket aszerint értékelik, hogy saját maguk számára mennyi hasznot hoz­nak. — Tévednek a várakozásukban azért is. mert idealista célokat tűznek maguk elé akár emberekről van szó, akár eseményekről. A/ lenne a beteljesült élet, ha az emberek „angyalokká” válnának, az események pedig a mesevilág megvalósulásai lennének. — Végső so­ron ott hibázzák el életüket, hogy hitetlenek Isten erejét és akaratai illetően. Álszent hittel „belenyugszanak” abba, hogy rossznak is kell lennie: háborúk, katasztrófák, éhező milliók stb. mind hozzátartoz­nak a világ életéhez. — Ilyen eltorzult életszemlélettel valóban nem lehet beteljesedést remélni. MIT TEHETÜNK HAT A BETELJESÜLT ÉLETÉRT? Ne intézzük el .kérdéseinket azzal, hogy bűnös az ember, mert ez ugyanaz a ma­gatartás, mint a példázatbeli egytálentumosé, tiki elásta a tálentumát. Hanem tudatosan, minden erőnkkel törekedjünk „tálentumainkkal" a jó sáfárkodásra, kitartóan, türelmesen, tudva, hogy felelősséggel tartozunk embertársainknak is és az Istennek is. Ne tűzzünk magunk elé elérhetetlen célokat, mert ez esetben valóban csalódás, megbé- nultság és közöny lesz minden törekvésünk következménye. Isten embereknek teremtett bennünket, emberi lehet tehát a földön a be­teljesülés mértéke is. Van rengeteg elérhető, teljesíthető cél csalá­dunkban, hivatásunkban, társadalmunkban, népünk és embertár­saink között, örüljünk, ha elérjük ezeket a céljainkat. Örömeink késztessenek hálás életre. Az állandóan elégedetlenkedő, szomorú ember csüggedést és bénultságot áraszt maga körül. A kudarcok an­nál inkább ösztönözzenek bennünket a beteljesülésért való küzde­lemre. S nem lehet eleget hangsúlyoznunk, hogy mindig „gondol­kodjunk többesszámban”, s ebbe a többesszámba férjen bele min­den embertestvérünk. Valahogyan úgy, ahogy Váci Mihály írta: „S érezzék egy kézfogásból rólad / Hogy jót akarsz s te tiszta jó vagy / S egy tekintetük elhitesse véled / Szép dolgokért élsz és ér­demes élned”. S miközben jó reménységgel, mindent megteszünk a „beteljesült élet”-ért, nyugodtak lehetünk afelől is, hogy nem cselekszünk üd­vösségünk ellenére. Bárány Gyula Isten szép szüret je Lelkészavaíás Kecskeméten Szeptember hazánkban a szü­ret hangulatos, szép hónapja. Kü­lönösen így van ez a mi vidékün­kön, hiszen Kecskemét és kör­nyékének „aranyhomokja” érleli a szőlőt, gyümölcsöt és ezekben a vtil az egyházmegye több gyüle­kezetéből is összesereglettek lel­készek és hívek, hogy együtt kér­jék Isten áldását arra, aki felvál­lalja ezt a szolgálatot. Az oltár előtt az avatási szolgálatban dr. Dr. Káldy Zoltán püspök — balra dr. Muntag Andor prodékán, jobbra Tóth-Szöllős esperes — lelkésszé avatja dr. Maija Jánost hetekben szorgos kezek szürete­lik Isten adományát. A kecskeméti templom gyüle­kezete előtt szeptember első va­sárnapján dr. Káldy Zoltán püs­pök is szüretről beszélt, Isten szép szüretiéről, mellyel ebben az évben megáldotta egyházunkat. Kilenc fiatalA lelkésszé vagy lel­kész! munkatárssá avatása után tizedikként egy idősebb korú testvér, a kecskeméti gyülekezet egy tagja, dr. Malya János állott a templom oltára előtt, hogy lel­késszé avassák őt. Negyven évvel ezelőtt végezte teológiai tanul­mányait, azután végigfutott egy világi életpályát, becsülettel helyt állt, jogi doktorátust szerzett, majd törvényeink szerint nyug­díjba ment. De ekkor támadt fel benne a vágy: befejezni, amit ko­rábban elkezdett, vállalni azt, amit Isten rábízott: a Jézus Krisz­tus szolgálatát az egyházban, a diakóniát abban a jtársadalprp- ban. melyben élünk. ' ‘ - £ AZ ÜNNEPI ISTENTISZTE­LETRE a gyülekezet tagjain ki­Muntag Andor prodékán és Tóth- Szöllós Mihály esperes segített. Szokássá vált egyházunkban, hogy a felavatandó választja az avató istentisztelet texusút. Dr. Malya János nagyon szép texust választott. 2 Kor 12, 9 verse alap­ján szólt a püspök igehirdetése. Amit mondott egyszerre szólt az avatandónak, a már szolgálat­ban álló lelkészeknek, a gyüle­kezet minden tagjának. Arról, be­szélt, hogy aki Istennek szolgai nem lehet meg istennel való sze­mélyes kapcsolat nélkül. Pál apostol imádságban „beszélte meg” Istennel az ő „tövis ügyét”. És ebből kitűnik, hogy neki élő, valóságos, személyes Istene van. Éneikül a személyes kapcsolat nélkül nem lehet ma lelkészt szolgalatot végezni. Hamar észre­veszik a szószék alatt ülők, hogy csak „szövegel” a lelkész a szó­széken, vagy hiszi is azt, amit mond!... A tövis, is lehet sok­félé az életünkben, tyü szeretnénk sZifbadulni is tőle’. Nem szeret­jük, _ ha problémák vannak éle­tünkben. Szeretnénk kipiszkálni, mint az újjunkból a tüskét. „Is­ten azonban azt mondja: nem veszem ki a tövist, mert neked arra szükséged van!” Isten olda­láról úgy látszik, hogy a tövisre szülcségünk van. „Így tud kifej­lődni, kivirágozni, így mutatkozik meg bennünk az Isten ereje.” Pál apostol is beteg testtel milyen ir­datlan nagy missziói munkát végzett. . beteg ember létére ho­gyan tudta meghódítani a vilá­got . .. Isten válasza nem az, amit mi hallani szeretnénk. Nem veszi el a tövist! Ha nekünk úgy is tűnik, hogy nagyobb a „tövis”, mégis az ő kegyelme, szeretete a na­gyobb. Mi úgy gondoljuk, nincs tovább ... és volt tovább! Nem­csak nagyobb, de elég az ő ke­gyelme ! Elég a lelkészi szolgálathoz, elég ahhoz is, hogy népünk irán­ti szeretetünket is megmutassuk, elég az igazi hazafi Sághoz. Kecs­kemét és a hazafiság szorosan összefügg ... itt voltak emberek, akik mutatták az igazi hazafi- ságot. Ma nem lehet papnak len­ni az igazi hazafiság nélkül, né­pünk és társadalmunk szeretete nélkül. SZÉP GYÜLEKEZETI ÜNNEP és egyben országos egyházunk ed­dig talán soha nem volt esemé­nye zajlott a kecskeméti tem­plomban. Jelentőségét az igehir­detés egy mondata találóan fog­lalta össze: ..Ami itt történik, le­het inspiráló példa: lehet meg­újulni a szolgálatban, felfrissül­ni a hitben, felforrósodni a sze­retetten, lehet szolgálatot vállal­ni ebben a társadalomban, amely­ben élünk, a Jézus Krisztus szol­gálatát.” Mindezt nem korlátozza a kor, a múló idő, a fizikumunk, egészségünk vagy betegségünk, ehhez csak elhívó Isten kell és elhívást meghalló, elfogadó em­ber, személyes kapcsolat az élő Istennel és mindenre elégséges szeretet, melyet Isten Krisztusban kiáraszt ránk. Turistaűíon - Luther nyomában 2. Luthersladt—Wittenberg — így áll a térképen a város neve. így az állomáson, a feliratokon, min­denütt. Itt volt professzor, itt él­te legszebb éveit, itt szögezte ki 95 pontját a vártemplom kapu­jára. Ma bronzkapu áll a régi Sopron. Akkor is ekkora volt, amikor a keresztyén megújulás fővárosaként Európa szellemi centrumának számított. A XVI. században itt tanult német föl­dön a legtöbb diák. Híres régi egyeteme ma a teológiai fakultás­sem szólhatott volna; itt sorakoz­nak a családi otthon szobái, melynek falai között bensőséges, békés, biztonságos nyugalmat adó élet folyt: énekszóval, vidám asz­tali beszélgetésekkel, sok vendég­gel , tanítványokkal, barátokkal, mindenekelőtt az elmarad hatat­lan Melanchton Fülöppel. Pár lé­pésre innen áll az ö háza is, sér­tetlenül, eredeti szépségében. Páros csillagként éltek ők Wit- tenbergben, a főtéren is egymás mellett áll szoboralakjuk, s ha ellentétesebb alkatú embereket él sem lehet képzelni barát­ságuk oly igaz, s niély. hogy ha­sonlót ritkán mutat fel a törté­nelem. Luther erőteljes volt, ke­mény, Melanchton kicsi, madár- csontú, Luther szava mennydör­gés, Melanchtoné finom és dalla­mos. Együtt járhatták itt' a kert útjait, és pihenhettek meg a tölgy alatt, melyet a néphit Lu­ther fájának nevez — az-e vagy csak annak terméséből, fakadt? -7- ki tudja, fontosabb, hogy ket­tejük vetéséből fakadt itt min­den, s e városon túl, az emberi­ség nagykorúsága, a közvetítő nélkül Istenhez járuló lélek fe­lelőssége és öntudata. Testük együtt nyugszik a vár­templom kriptájában, de szelle­mük. hatását mindenütt érezni. Az egyház itt nagy kórházat tart fenn, annak csinosan beredezett nővérszállásán lakunk. A két fia­tal ápolónő, aki meghívott, s át­adta szobáját, most Lengyelor­szágban nyaral, ám este bekopog a szomszédnö a kérdéssel, átjön­nénk-e hozzá, baráti körbe egy kis beszélgetésre? örömmel. Há­rom fiatal ápolónő ül együtt, megesszük a tejszínhabos almás­pitét, aztán kiderül, ők nemcsak a diakónia munkásai, de a vár­templom kórusának is tagjai, és együtt énekeljük, ott szemben a Luther-házzal: „Erős var a mi Istenünk!” Bozóky Éva Az Ágoston-rendi kolostor kerengő je Erfurtban helyén, szöget se lehetne verni belé. A templom sem egészen ugyanaz, tűzvész égette ki a múlt században, mégis Luther emlékét őrzi, amennyire kő és márvány emléket őrizhet, hiszen a tárgy csak addig étdekes, amíg a szí­vekben eleven életet él az emlék­hagyó. Az pedig él Az oltár előtt diák- csoport, fiatal vezetőjük intésére a gyerekek énekszóval töltik be az épület 20 méter magas belső terét. A város maga parányi — új és távolabb fekvő ipari negye­deit nem számítva —, alig lehet nagyobb, mint nálunk Eger vagy nak és a Luther múzeumnak ad, otthont. Hadak és tűzvészek meg­kímélték. nemcsak a vastag fa­lak, de a berendezés is állta az idők viharait. Itt a tanterem, ahol a „német Herkules”-nek nevezett nagy pro­fesszor elsöprő erejével mag aval ragadta hallgatóit, itt a szószék — megdöbbentően kicsi és töré­kenynek látszó — amelyről pré­dikált, itt a dolgozószoba, aszta­lánál (mindenütt az asztalok ma­radtak meg) írt, olvasott, vitat­kozott. Wartburgban és itt alkot­ta meg a német irodalmi nyel­vet, az egyszerű emberek beszé­dén alapulót, mely nélkül Goethe

Next

/
Thumbnails
Contents