Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-01-28 / 4. szám

I Kodály emlékhangverseny a Zeneakadémián A Magyar Kodály-társaság és áz Országos Filharmónia ünnepi hangversennyel emlékezett meg Kodály Zoltán születésének 96. évfordulójáról. A Zeneakadémia zsúfolásig megtelt nagyterme is mutatta, hogy Kodály Zoltán ze­néjé. emberi nagysága ma is mennyire fontos tényezője zenei életünknek. Kodály Zoltán zenéjének egyik fő jellemzője az egyetemességre való törekvés. Ezt tükrözte az ünnepi műsor is. A többségében kórusművekből álló programot egy orgonára és egy zongorára írott mű színesítette. A kórusművek tartalom, mű­faj és előadó apparátus tekinte­tében nagy változatosságot mu­tatták. A világi művek mellett szép számmal hangzottak el egyházi vonatkozású kompozíciók is. Ezek között eredeti műveket és feldolgozásokat egyaránt hallot­tunk. Előadásukra egyrészt női kar — az ÉDOSZ Szilágyi Erzsé­bet Női Kara, Mohayné Kata- nics Mária vezetésével —, és ve­gyeskar — a Magyar Állami Né­pi Együttes Énekkara, Ferencsik János vezényletével — vállal­kozott. Ez utóbbi hangzását csak megtetézte a népi zenekar a Kál­lai kettős megszólaltatásával. Az egyházi vonatkozású művek tartalom szerinti differenciáló­dása ismét rendkívül változatos volt. A ..Nagyszalontai köszön­tő”, a „Karácsonyi pásztortánc”,' az „Isten kovácsa” és a „Pün­kösdölő” népszokásokhoz fűződő énekek. Ezek voltaképpen nép­dalok: éppen olyan spontán mó­don születtek, épp ügy nemze­dékek sora csiszolta azokat, mint világi tartalmú népdalainkat. De éppen ezért ugyanolyan hiteles­séggel tükrözik a nép lelkivilá­gának istenes tartalmát, mint ahogy azt más tartalommal egyéb népdalaink teszik. Ezek közül nem egy hivatalos egyházi éne­keink' sorába is bekerült. Ilyen például a Pünkösdölő első éne­ke. „A pünkösdnek jeles nap­ján” kezdetű népének. Ezt Ko­dály mint „népi töredéket” épí­tette be művébe. Mi pedig egy­házi énekeink kinései között taítiuik számon. Nyomtatásban először 1930-ben jelenik meg a Debreceni Énekesikönyvben. Az eddig említett feldolgozá­sok közös vonása, hogy azok ma­gyar népénekek. De Kodályt ép­pen az egyetemességre való tö­rekvés arra készteti, hogy lépjen túl az ország határain. At. el­hangzóit művek közül ebbe a csoportba tartozik a 150. genfi zsoltár és az Adventijének. Az előbbi Theodor Beza alkotása, a XVI. századból, az utóbbi egy XVIII. századi francia mise- könyvből előkerült gregorián himnusz. Sokan ügy vélik, hogy a fel­dolgozás valami alacsonyabb- rendű zeneszerzői munka, . mint az eredeti mű. E felfogás hibás voltára Bartók mutatott rá a „Népzene jelentősége” című. 1931-bem megjelent tanulmányá­ban. Ebben többek között a kö­vetkezőket rögzíti: „Népi dalla­mokkal» bánni tudni: egyike a legnehezebb feladatoknak. Me­rem állítani, van olyan nehéz, ha nem nehezebb, mint egy nagyszabású eredeti mű megírá­sa”. Az est egyházi vonatkozású kórusmüvei közül külön kell szólnunk a „Szép könyörgés” cí­mű kompozícióról, amelyet Ko­dály Balassa Bálint versére kom­ponált. Kodály zenéje ebben az alkotásban éppen olyan zsoltáros intonációval szólal meg, mint ahogyan azt a XVI. századi egy­házi énekeinél tapasztaljuk. Kodály egyetemességre való tö­rekvésének az idő sem szab ha­tárokat. Ezt mutatja az „Orga- noedia” című kompozíció is, amely Lehotka Gábor orgonamű­vész tolmácsolásában szólalt meg. Kodály ezt a művét 1914-ben írta. Alcíme: Tempore belli, azaz háború idején. Az egyes té­telek pontosan követik a mise tételrendjét. Éppen ezért ezt a művét 1945-ben „Missa brevis” címen szólókra, kórusra és orgo­nára is átírta. Az elmondottakból következik, hogy Kodály egyetemességre va­ló törekvése átívelt évszázadokat, nem ismert országhatárokat, fe­lekezeti korlátokat, a művészet­nek egyházi és világi alkotások­ra való elkülönülését. Mert mindenről és mindenki­hez volt szava. Csak köszönet illeti meg azo­kat a művészeket, akik mindezt igen magas művészi szinten tol­mácsolták. Fásáig Árpád KÖZÖS INTÉZMÉNY AZ ÖKUMENIKUS FELADATOKRA ÁZ NDK-BAN Az NDK-beli Egyházszövetség, azoknak a munkáknak, felada- az uniált egyházak szervezete, toknak és szervezési teendőknek valamint a lutheránus egyházak az ellátására, melyet ezek a szer- és az LVSZ NDK nemzeti bi- vezetek eddig külön-külön vé- zottsága 1979. január 1-i hatály- geztek az ökumenikus munka lyal közös szervet hozott létre területén. Munka — emberszcrelel — bazaszeretet Bariba Tibor református püspök felszólalása a HNF Országos Tanácsa ülésén A HAZAFIAS NÉPFRONT ORSZÁGOS TANÁCSA január 5-én ülést tartott a Parlament vadásztermében. Apró Antal, az országgyűlés elnöke. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke is részt vett ezen az ülésen, amely Kállay Gyulának, a HNF Orszá­gos Tanácsa elnökének megnyi­tója után. Sarlós István főtitkár beszámolója nyomán megvitatta a népfrontnak a VI. kongresz- szus óta folytatott tevékenységét, és foglalkozott a mozgalom je­lenlegi feladataival, különöskép­pen is a hazánk egész lakosságát érintő gazdasági és fejlesztési kérdésekkel. — Jelen volt az ülésein .Káldy Zoltán püspök is, mint az HNF Országos Tanácsá­nak tagja. A felszólalások során a hazai egyházak nevében Bartha Tibor református püspök szólt hozzá a főtitkári beszámolóhoz, és az elő­terjesztett írásos jelentéshez. Felszólalásából közöljük az aláb­bi részletet. „Köszönetét kívánok mondani azért, hogy a Hazafias Népfront tájékoztató, a közéletben való fe­lelős részvételre nevelő munkája nem kerülte el a vallásos embe­rek köreit sem. sőt, különös fi­gyelmet szentelt az elmúlt idő­szakban is az egyházak vezetői­vel, lelkészeivel folytatott rend­szeres eszmecserének. Lelkésze­ink — tapasztalat szerint — örömmel vesznek részt a Haza­fias Népfront Rapi fórumain, mert ezek a rendezvények nem egyoldalúan, csak tájékoztatásra, irányelvek ismertetésére nyújta­nak aLkalmat, hanem termékeny eszmecserére — azt mondhatjuk —, a marxista—keresztyén dia­lógus folytatására is. ISMERETES, HOGY HA­ZÁNKBAN A KERESZTYÉN- SÉG ÉS A TÁRSADALOM ve­zető köreinek véleménye találko­zott nemcsak a dialógus szüksé­gességének, hanem módszerének megítélésében is. Marxisták és keresztyének — szemben különö­sen bizonyos nyugat-európai kez­deményezésekkel — - nem annyi­ra a dogmatikum síkján igényel­ték az ideológiai illetve teológiai tételek szembesítését. hanem kölcsönösen pragmatikus jellegű párbeszédet tartottak gyümöl­csözőnek. Az ilyen — Aczél György miniszterelnök-helyettes megfogalmazásával élve — együttműködésre irányuló esz­mecsere rendkívül hasznosnak bizonyult az elmúlt évtizedekben. Nyilvánvalóvá vált, hogy a nem­zet és az emberiség javát, boldo­gulását érintő kérdésekben nem­csak lehetséges, de elengedhetet­lenül szükséges is a különböző világnézetű emberek, közösségek párbeszéde. A NEMZETI SZÖVETSÉGET VEZETŐ KORMÁNYZAT, kü­lönösen is az elműl-t két évtized­ben, hangsúlyosan kifejezte és belpolitikájával bizór.yította, hogy világnézeti különbözőségekre va­ló tekintet nélkül számot tart minden magyar állampolgár köz­reműködésére a szocializmus építésében. A hívők — ma már elmondhatjuk —, belső meggyő­ződéssel tették magúikévá a szo­cializmus teljes felépítésének a programját. Nincs olyan aggo­dalom a hívőkben, hogy a szocia­lizmus teljes felépítésének vele­járója. esetleg feltétele az egyhá­zak felszámolása. Ismerjük és tiszteletben tartjuk a marxisták valláselméletét, amely szerint a társadalmi viszonyok fejlődésével együtt jár majd a vallásos igény elhalása. Mint ahogy a marxis­ták is tiszteletben tartják azt a keresztyén meggyőződést, hogy a vallásos hit nem függvénye a társadalmi fejlődésnek. A döntést pedig mind a két fél a történe­lemre bízza! A szocializmus tel­jes felépítésétől a hívők ebben a vonatkozásban legfeljebb azt várják, hogy a modern marxista valiáselmélet elvi tételeinek gya­korlati alkalmazása még foko­zottabban érvényesüljön. Én nem merném azt állítani, hogy egy­házam aktivistáinak mindegyike pontosan magáévá tette és helye­sen alkalmazza az egyházi veze­tőség által vállalt társadalmi kérdésekben elfoglalt álláspontot. Sajnálatos volna, ha ilyen egyes esetekből bárki, az egész közös­ségre nézve hátrányos, általáno­sító következtetéseket vonna le. Éppen így nem tartjuk különös­nek, hogy a kormányzat által vallott valláspolitikai elvek gya­korlatba való átültetése lokális viszonylatban egyes esetekben kívánnivalót hagy hátra. Ameny- nyire sajnálatos volna, ha ezek­ből is bárki általános következte­téseket vonna le. annyira kívá­natos, hogy mind az egyház ordi­A BIBLIA MAGNÓKAZETTÁN Mivel nem mindenki képes ol­vasni. ezért a norvég bibliafor­dítás megjelentetésével egy idő­ben a vakokat támogató keresz­tyén szövetség 116 magnókazet­tán adta közre a modern norvég nyelvre lefordított teljes Bibliát. Frank Hansen Mózes első köny­vétől a Jelenések könyvéig mag­nószalagra mondta a Biblia min­den mondatát. Most gyűjtést kezdtek, hogy a vakok olcsón hozzájuthassanak ehhez a Bib­liához. náriusai, mind pedig a társada­lom funkcionáriusai az elveknek mindenben megfelelő gyakorlatot építsenek ki. A MARXISTA—KERESZTYÉN DIALÓGUS ÜGYÉHEZ VISZ- SZATÉRVE, szeretném hangsú­lyozni, hogy ennek eredménye­ként hazánkban az egyházak és a szocialista állam közötti vi­szony rendezett, szilárd elvi ala­pokon nyugszik, és jó, sőt, rend­kívül jó. Bizonysága ennek a ténynek az a világméretű érdek­lődés is, amely a világkeresz- tyénség részéről a magyarorszá­gi egyházak és a szocialista tár­sadalmi rend közötti jó viszony­ra irányul. Különösen figyelemre­méltó a „harmadik világban” élő keresztyének érdeklődése. Csak mint jellemző mozzanatot említem meg, hogy a közelmúlt­ban az Egyházak Világtanácsa főtitkárának meghívására és ké­résére az Állami Egyházügyi Hi­vatal elnöke Genfben, a világ- tanács székhelyén tartott elő­adást a kormányzat egyházpoli­tikájának, illetve az állam és az egyházak viszonyának elvi és gyakorlati kérdéseiről. Az együttműködésre irányuló marxista—keresztyén dialógus hasznosan gyümölcsözött egyebek között a termelőszövetkezeti mozgalom kibontakozása idején, és hasznosan gyümölcsözik a je­lenben, a hidegháborús erők visz- szaszorítására, az enyhülés irány­zatának továbbfejlesztéséért fo­lyó erőfeszítések területén, vala­mint a fegyverkezési verseny megállítását akadályozó és az emberi együttélés légkörét mér­gező erőkkel szembeni küzdelem­ben.” Bartha Tibor püspök a továb­biak során foglalkozott azokkal a pszichológiai és morális kérdé­sekkel, amelyek jelentős szerepet játszanak a politikai, társadalmi és a gazdasági élet területén is. Kiemelte ezek közül a munka és emberszeretet, valamint a hoz­zánk legközelebb álló emberi közösség, a haza szerttetét. Majd hozzászólását a következőkkel zárta: MEGGYŐZŐDÉSEM: A KE­RESZTYÉN EGYHÁZAK I-ltVEI IS MEGSZÍVLELIK EZT A FEL­HÍVÁST, annyival is inkább, mert a keresztyénség hitelveiből következő etikai parancs írja elő, hogy a munkát lelkiismereti kér­désnek kell tekinteni, továbbá azért, mert a hazaszeretet mélyen benne gyökerezik az egyházak felelősségtudatában. Ezért bizo­nyosra veszem: a keresztyén hí­vők is mindent megtesznek avég- re, hogy a Hazafias Népfort kö­zösségében részt vegyenek az ér­tékek termelésének mennyiségi és minőségi fokozásáért folytatott erőfeszítésekben. Százhetvenöt éve született Bajza József Hogyan tudjuk a műit kincses öröksé­gét megőrizni? Mekkora jelentőséget tu­lajdoníthatunk egy-egy közéleti személy evangélikusságának? Hogyan értékelhetr jük helyesen évtizedek, vagy évszázadok távlatából, nagy elődeink életművét? Izgalmas kérdések ezek, amelyeket csakis felelősségteljesen, szent rajon­gással, ugyanakkor józan mérlegeléssel válaszolhatunk meg. Különösen érvé­nyes mindez a 175 éve született Bajza Józsefre, a 19. század egyik legnagyobb elméjére, aki egyszerre volt ünnepelt költő, hozzáértő szerkesztő és színigazga­tó, avatott kritikus és tudós történész. Evangélikus szülőktől született a He­ves megyei Szűcsiben, 1804. január 31- én. A pesti piaristáknál tanult, ahol csaknem vele egyszerre végzett későbbi (két nagy szellemtársa és barátja: Vörös­marty Mihály és Toldy Ferenc. Bár jogi képesítést szerzett, nem ma­radt ezen a területen — a magyar iroda­lom nagy szerencséjére! Már igen fiata­lon jelentős közéleti tevékenységet foly­tatott, de aztán a kor válságélmónye lí­rájára is rányomja bélyegét: verseiben megjelenik az oly sokat bírált szenti­mentalitás, légies bánat. Ez akkor — el­sősorban német hatásra — ugyan nép­szerű volt, ma viszont — talán túlzott mértékben is — éles kritika tárgya. Mert semmiképpen se gondoljunk valami ön­magába zárt. sóhajtozó melankóliára, sokkal .inkább saját arcának, egyéni hangjának keresésére, amely ekkor még nem volt kitisztult, kikristályosult. De, hogy azzá lett, abban nagy szerepe volt Kazinczynak, aki felfigyelt Bajza Szép­halom című epigrammájára, s pártfogá­sába vette a fiatal költőt. Hangkeresésről beszéltünk az előbb, amelyet aztán már meglepően fiatalon megtalált: azt a zengő ércességű, gyö­nyörű tónusú hangot, amely a mai na­pig visszhangzik, áthatolva az idő és a felejtés kíméletlen korlátjain is. Nem, ezt a hangot nem mint költő találta meg — lírájában sohasem tudott felnőni a re­formkor legnagyobbjaihoz —, hanem mint irodalomszervező. Igen korán ki­dolgozott olyan szerzői, szerkesztői és kritikusi morált, amelyet nyugodt szív­vel, felelőséggel általános érvényre emel­hetünk. (Érdemes a nyelv ódon zamata mögé, a gondolat mélységéig hatolnunk!) „Egy nemzetnek a literatűrája nem gyer­mekjáték. hogy abból kényünk szerint, amikor tetszik, tréfát űzhessünk. Tisztel­nünk keli a publikumot, mert érdemli, hogy tisztelhessék. Továbbá tisztelni kell az írót és szeretni az ő szabadságát” — írja. Már itt felsejlik benne a nagy vitázó, aki önbizalommal telve bárkivel síkra mer szállni az igazság érvényesítéséért. Igényes volt mind szerzőtársaival, mind önmagával szemben, ami mögött óriási cél: a magyar irodalom, a magyar szín­játszás fellendítése húzódott, s ez haza­fias cselekedetnek számított: „Azt kí­vánnám a művésztől, hogy ne ő eresz­kedjék le a néphez, hanem egy maga­sabb pontot találjon, s oda emelje a né­pet magához.” Ezt szem előtt tartva szerkesztette a „szellemi közlekedés lég­hajóit”: a Kritikai Lapokat és az Athe- naeumot. S azért írta meg nagy port fel­vert művét, a Figyelmeztetést, hogy az irodalom végre közüggyé váljon az or­szágban. Lírájában a melankolikus tűnődést egyre határozottabb hang váltja fel, legjelentősebb reformkori versei a Rab­költő és a Honfidal. A szabadságharc idején azon a területen működött, ame­lyet a leginkább sajátjának érzett: első­sorban a publicisztika terén nyújtott je­lentősét, zseniális módon szerkesztette a Kossuth Hírlapját. A bukás után neki is bujdosnia kellett: ebből a korból család­jának álnéven írt levelei bizonyítják, hogy a szigorú, jéghideg kritikusnak is­mert férfiban milyen rrieleg és mély ér­zések rejtőztek. Ekkor a fájdalom képes­sé tette néhány remekmű megírására (pl. a még mindig reménykedő, a „Habs- burg-ház vérkutyájának” meghódolni nem akaró — és nem tudó Haynau-dal), azután azonban elméje elborult, mint élő halott járt-kelt a világban, nem találva helyét abban. („Minden becsületes em­bernek meg kellett volna őrülnie!” — írja Szilágyi Domokos.) Betegsége megakadályozta nagy mun­káinak befejezésében: nagyszabásúra ter­vezett világtörténete csonka, az általa vezetett első magyar színház — a ké­sőbbi Nemzeti Színház — vezető nélkül' maradt, a magyar líra és irodalomtörté­net pedig elveszített egy mindvégig kö­vetkezetes, meg nem alkuvó tudóst és ihletett művészt. 1858 márciusában halt meg, temetésén az a Székács József hirdette az igét, aki mintegy 20 évvel korábban éppen Bajza javaslatára lett az első pesti magyar evangélikus lelkész. 2 Tim 4,7—8 alapján arról beszélt, hogy a hangsúlyt nem a pálya milyenségére kell helyezni — bár érdemként azt is lehetett volna hozni — hanem arra, hogy hogyan harcolta meg „ama nemes harcot”. S ebben — Székács szerint és szerintünk is — ö fényes pél­da lehet: az örök szépre, az igazság ér­vényre juttatására, hazájához, elveihez és Istenéhez való hűségre törekedett. Ez a ragaszkodás kötötte az evangélikus egyházhoz is. Ha írásaiban nem is buk­kantunk mélyebb kegyesség és felekeze­ti öntudat nyomaira, bízvást mondhat­juk, hogy hatott rá és formálta művé­szetét, magatartását a lutheri reformáció öröksége is. Talán öntudatlanul is vala­mi sajátos reformátori széliem vezérelte éppen a magyar reformkorban. Búcsúbeszédében Toldy méltán idézi Bajza József saját, Deák Ferenchez írt versét: „lm a nemzetnek egyik ritka^ísze: Kevély örömmel nézzetek reá, Ki a hanyatlás gyáva korszakán is, Midőn erkölcs, erény és honfiság Csak ige volt a kérkedésnek ajkán: Erényiben törhetlenül szilárd. S magához mind végiglen hű maradt.” « Fabiny Tamás M I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents