Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1979-09-02 / 35. szám
/ öKumené ái> öKumené öKumené (k „Krisztust ine^vallani különböző kultúrák nyelvén" Az EVT tanulmányi programja a tagegyhásak életéröl és misssiójáról \ felejthetetlenség stációi Negyven évvel ezelőtt tört ki a II. világháború Ahogy az ember életében egyes eseményeket nem lehet elfelejteni, úgy vannak az emberiség életének is olyan szakaszai, amik — ha létezik egy közös emberi tudat, s amíg élet lesz ezen a bolygón — elfelejthetetlenek. Negyven évvel ezelőtt, 1939. szeptember 1-én hajnalban a német csapatok átlépték a német—lengyel határt, s ezzel kitört a 11. világháború. Aznap délután — tizenkét órával a támadás után — Hitler a berlini rádióban így nyilatkozott: „Mindent megkíséreltem, azzal a céllal, hogy a vitát békés módon intézzem el”. Akkor is tudta csaknem az egész világ, hogy a történelem egyik legnagyobb hazugságát röpítik világgá az éter hullámai. Nem tudjuk elf elejteni A háború képei az emberiség tudatának kötábláira lerobbantha- tatlanul vésődtek fel. A zuhanóbombázók képei, a földi füstgomolyag, torz tartásokba meredt asszonyok, férfiak és gyermekek tetemei. Masírozások képei, az Unter den Lindenen, vonulás a párizsi Diadalívnél, masírozok az üszkösen nyitottszájú varsói házak közt, menetelés egy ukrán falucska utcáján s a hagymakupolás templom előtti téren a szél himbálja a kilöffedt nyelvű akasztottakat. Díszszemlék képei, az emelvényen emelt karú, köszöntésbe meredt dül- ledtszemű diktátor, vagy egy harcsaszájú pocakos mediterrán diktátor, fiók diktátorok, vazallusok diktátorpózban, kishivatalnoki evik- kerrel ijedt keményen meredve előre. Halálmenetek képei, csontsovány emberek fakerekű lalyigát húznak büdösre mállóit csíkos ruhában, a tele kővel talyiga nijikotog, terpesztett lábú katona rohamsisakja eresze alól biggyedt szájjal támaszkodik géppisztolyára, s a közeli krematóriumkémény az égre írja a füstpamacsok Ecce Homo-ját. Hóban kúszó katonák képei, hóban alvó katonák, iparcsarnok kiégett acélváza, a hóban meghalnak a katonák. Emlékművet kaptak tőlünk, leírtuk arany betűkkel: örök dicsőség! Magyar katonák képei. A rongyos vízkereszti királyok. Gáspár, Menyhárt és Boldizsár. A hómezőkön át vánszorognak. Mennyi még haza . . . hány száz kilométer? Csak azt tudják, valamerre nyugatra van. Gáspár vak. Menyhárt amputáltan egy nagy szalmacsutakon biceg. Boldizsár karja roncsolt. S a többiek fagyott mereven a hó- mezökön, és akkor senkinek sem szabad volt mondani requiernet így hadseregért. Megint vonulások képei. Tankok a város utcáin, Kijevben. Prágában, Budapesten, Bécsben, integető emberek, pincékből napraszé- iélgök, felszabadítók és felszabadulták. S áz örömre egy iszonyú záróakkord: gomba-füstfelhő két japán város felett, kőbeégett emberi sziluettek, néhány villanással előbb még élők körvonalai, amint árnyékot tártottak a szörnyű fénynek, íz atom halálnak. Valahogy így vésődött az emberiség emlékezetére a sok millió sziluettje, a gyikosok arca is, a felszabadító képe, a meggyilkoltaké is. * Nem akarjuk elfelejteni Pedig sokan tanácsolják: felejtsétek el! Es hivatkoznak lelki egészségünkre, az új évezredre, a múlt bolygatásának kockázataira, meg arra, hogy a gyilkosok is megöregedtek, meg is haltak már sokan közülük. Fátylat tehát a múltra — tanácsolják. Mégsem akarjuk elfelejteni. Egyszerűen nem tudjuk, mert a sejtjeinkbe ivódott, idegpályáinkba épült, gyermekeink sejtjei örökölték, ott van idegpályáik gubancaiban és felsirasaikban. Nem tudjuk, mert kitörölhetetlen Picasso Guernicája, Radnóti Eclógája. Pilinszky víziója a kordét húzókról, Szergej Bondarcsuk filmkockái a katonáról. De nemcsak nem tudjuk, hanem nem akarjuk felejteni, nem akarjuk, mert mindez az emberrel történt, s a gyilkosok is emberek voltak. Félünk a XX. századi önmagunktól. Félünk a megismétlődéstől. És felszisszenünk, ha zsinagógára mázolt horogkeresztet látunk, ha egyenruhás fiatalt vaskereszttel a nyakában és karszalaggal, ha a gyilkosok üdvözlésére lendült karokat látunk, pengeéles tenyérrel. És ezért kapja valami össze a gyomrunkat, ha náci emblémát látunk játéktankon, s ha egy békés kisváros üjságkioszkjá- ból a diilledtszemü diktátor mered ránk, s ha egy mozi plakátjáról egy égő falu vöröse festi meg a rohamsisak alól meredő katonát, s a sisakon ott dölyföl a két S betű. Nem fogjuk elfelejteni Nem fogjuk elfelejteni, mert negyven évvel ezelőtt az ember addigi történetében legközelebb állt ahhoz, hogy ne legyén többé ember. Meg nem felejthetjük azoknak a tízmillióknak, akik közös sírban nyugszanak, s nekünk ajándékozták a huszadik század második felét. S ezzel az idővel nekünk adták azt, hogy rácsodálkozhassunk a világra, a másik emberre, gyermekeink szemére. Évekkel ezelőtt Potsdamban jártunk. Az egyik kastély termében vörös kötéllcordonnal kerített az az asztal, ahol aláírták a háborút záró potsdami szerződést. Templomi csendben jártuk körül, s egyszerre egy kisfiú átszaladt a kötélen, leült az asztal mellé. Gondolatban a kisfiút azóta odaültettem a Helsinki Finnlandía palota nagytermének székére is, mindenüvé, ahol ktmondátik a soha többé... a soha többé háborút. Negyven évvel ezelőtt az volt az ember nagy tétje, hogy milyen lesz az élet a földön. Hála Istennek eldőlt .. . Ma az a lét, hogy lesz-e élet a földön. . Ruttkay Levente A LUTHERÁNIA az nszk-ban Az Egyházak Világtanácsa nagy szervezetében, amelyben minden keresztyén egyház megtalálható a római katolikus félekezeten kívül, az 1948-ban Amszterdamban tartott első világgyűlés óta minden nagy világtalálkozó foglalkozott a tagegyházak különböző kulturális hátterével. Hiszen Európa és Észak-Amerika fehér egyházai, európai kulturális háttérrel rendelkező keresztyénéi mellett ott találjuk Ázsia és Afrika keresztyénéit, akik olyan környezetből jöttek és még ma is olyan társadalomban élnek, amelyek életét más nagy világvallások formálták és alakítják ma is. A LEGUTÓBBI. AZ AFRIKAI NAIROBIBAN 1975-ben tartott világgyűlés határozatainak szellemében ezért indított el a genfi központ egy olyan tanulmányi munkát, amelyiknek a címe: „Krisztust megváltani különböző kultúrák nyelvén”. Két irányból közelítették meg a témát. Egyrészt hosszabb tanulmányi munkát, alapos Vizsgálódást indítottak a különböző körülmények között élő egyházak sajátosságainak fölmérésére, másrészt pedig a fölmérésen túl a misszió szempontjai is előkerültek. A munkát a legutóbbi, több mohamedán többségű országban történt változások is sürgették. Hiszen amint Pakisztán. Irán vagy Indonézia példája mutatja, ezekben az országokban a szigorú vallási megújulást, a Korán tanaihoz való merev visszatérést sürgető vezetők türelmetlenséget tanúsítanak a keresztyénség és más világvallások iránt. Afrikában a Szaharától délre verseny- futás folyik a keresztyénség és a mohamedánizmus között, ki tudja megnyerni a függetlenné vált Fekete-Áfrika lakóit a maga számára. Melyek azok a legfontosabb kérdések, amelyek előkerültek a tanulmány során, ezt próbáljuk összefoglalni a következőkben. Természetesen a legtöbb esetben a kérdés olyan helyzeteket érint, amelyek elemzésére az adott történeti-társadalmi-vallásos összefüggésekben helyileg-alkalmilag szükség van. AZ ELSŐ FONTOS MEGÁLLAPÍTÁS. hogy a bibliai tanúságtételek szerint a keresztyénsé- gen kívüli vallások is tudnak valamit Istenről. Szabad-e fölhasználni a keresztyén missziónak például a mohamedánok Jézusról szóló tanítását? Vagy azt kéll-e inkább hirdetnünk, hogy mindent vessenek el, ami a régi vallásban van és térjenek Jézushoz? Sok emberi, humánus kérdésben megegyeznek a különböző vallások tanításai. Szabad-e a ke- resztyénségnek a különböző alapokon együttműködni nem-keresztyénekkel, más vallások követőivel? Hol van a határa az együttműködésnek, azaz a türelemnek és hol kezdődik a térítés, a meggyőzés? Korunkban számos olyan világkérdésben, mint a béke, a lefegyverzés, a szegények és éhezők megsegítésé, az elnyomottak fölszabadítása, máris megmutatkozik a Vallásos emberek együttes tenniakarása. Afrika és Ázsia fiatal, új államainak vezetői gyakran kérik népük életszínvonala, függetlenségük biztosítása érdekében országuk mindenféle vallásainak együttműködését. Erre jó példát mutat Tanzánia, amint erről lapunk a Lutheránus Világszövetség 1977-ben Dar-es- Saluamban rendezett, világgyűlése kapcsán sokat írtunk. Megjelent D.Dr. Ottlyk Ernő: Az egyház története című könyve Ara: '230.— Ft. Kapható a Sajtóosztályon MENNYIBEN SZABAD AZ EURÓPAITÓL ELTERÖ, más keresztyén kulturális életformákat kifejleszteni? Az első időben a keresztyén misszió azt jelentette, hogy például aki Indiában Jézus követőjének vallotta magát, azt népe, kasztja, kultúrája és vallása elárulójának tartották. Szabad-e átformálni a megszokott európai formákat, például az istentiszteletet úgy, hogy abban helyet kapjanak az afrikaiak énekei mellett hagyományos táncaik is? A sok kérdésre általában azt felelhetjük, hogy Krisztus emberré létele óta mindig ugyanaz történik. Más és más nyelven, más és más kultúra kifejezési eszközeivel, más és más igehlrdetöh keresztül mindig ugyanaz a Jézus közeledik hozzánk. Emberré lett, hogy közel hozza hozzánk Isten szeretetét. Pál apostol szavaival élve „zsidónak zsidóvá, görögnek göröggé”, feketének feketévé, afrikai kultúrájúnak afrikaivá kell tenni Jézus evangéliumát. Különböző kultúrák nyelvén mindig ugyanaz a Jézus Krisztus szolgál nekünk, akinek szolgálatában fölhasználhatjuk adottságainkat. A Budapest—Deák téri gyülekezet Lutheránia énekkara a ' frankfurti evangélikus gyülekezetek meghívására augusztus 21 — szeptember 1 között az NSZK-ba utazott. Az ötven tagú kórust Weltler Jenő és Szokolay Sándor vezényli, közreműködik Július végén Torre PeBicében tartották az olaszországi valden- sek és metodisták közös szinódu- sát, melynek célja a két egyház egyesítése volt. Az olaszországi 30 000 valdens és 6000 metodista B erczelly István (ének) és Trajtler Gábor (orgona). Műsoron régi mesterek és mai magyar szerzők müvei szerepelnek. Az énekkar öt alkalommal ad templomi hangversenyt Frankfurtban és környékén. közös szinódust és egyházvezetőséget, valamint közös irányító szerveket hoz létre, ugyanakkor azonban a gyülekezetek megtart- ját hitvallásukat. Harmati Béla A Magyarországi Unitárius Egyház Zsinatának ünnepi ülése A Magyarországi Unitárius Egyház zsinata augusztus 9-én, Budapesten, a Nagy Ignác utcai unitárius templomban ünnepi ülést tartott, melyen megemlékezték Dávid Ferenc unitárius püspök halálának négyszáz éves évfordulójáról. Az ünnepi ülésen részt vett Straub István, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese, dr. Lippényi Ferenc osztályvezető. A különböző íelekezetek részéről dr. Várkonyi Imre rom. katolikus kanonok, dr. Káldy Zoltán püspök, Kovach Attila református püspök, dr. Berki Fenz ortodox protoierej, Hecker Frigyes metodista szuperintendens, dr. Héber Imre, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke, dr. Salgó László főrabbi és Szeifert Gezáne főtitkár. Számos külföldi vendég között ott volt Carolyn Howlett, az unitárius egyházak világszövetségének elnöke. Az ülést Bartók Béla lögondhok nyitotta még. Dr. Ferenc József unitárius puspos tartón ennekoes/.eaei David f eiencrol, az unitáriusok első püspökétől, aobol az alkalomoól, nogy Dávid Ferenc l.i79 novemnereoen halt inég Déva varaiban. szent az umtárlzmüs magyarországi törteneteroi, meiynek során meiegen emlékezett meg a magyarorszagi evangélikus égi’ház testven segítségéről. Méltatta David Ferenc szemeiyet, munkáját, küzdelmet, irodaink munkásságát. Hangsúlyozta, - hogy a magyar unitáriusok szívesen segítik népünk orszagepito munkáját. Az üdvözlések sorát dr. Kaldy Zoltán püspök nyitotta meg, aki a Magyarországi Eqynazak Ökumenikus Tanacsa es az evangélikus egyház neveben köszöntötte a zsinatot és juttatta kifejezés re jókívánságait. Többek között ezeket mondotta: Dávid Ferenc igeh sokszínű egyéniség völt. Volt római katolikus plébános, aztan 6 volt a masouik evangélikus püspök Erdeiyuen. majd református püspök lett és végül o volt áz unitáriusok eisö püspöke. Azt mondhatnánk, hogy ttmyen könnyen váltogatta vállasat, cserélte hitét. De en most nem innét neaerh egyéniséget, hanem sokkal inkább azt látom, hogy szenvedélyesen kereste az igazságot. Az igazságra szomjas ember volt. Keresett, kutatott, meg többel akart tudni. Noha én itiagam hű akarok lenni mindvégig evangélikus egyházunkhoz, mégis becsülöm, ha valaki ennyire kereső ember. Nekünk nem azt keli megtanulni bávid Ferenctói, hogy miképpen lehet gyorsan hitet változtatni, hanem azt, hogy sóját egyhazunk tanításait merjük újra és újra felülvizsgálni és mindig reformálni, ha arra szükség van. Az az egyház, amely mereven ragaszkodik tradícióihoz és nem meri „igazságait” szembesíteni a jelen proolémáival, elóbb-utóbb múzeummá lesz. A második megjegyzésem az, hogy a különböző egyházaknak nem kellene állandóan a múltat emlegetni, hanem a jelen feladataira kellene jobban központosítani erejüket. Ha például csak azt nézzük, hogy Méiius Juhász Péter és az unitáriusok között, vagy akár a reformátusok és a lutheránusok között, továbbá a 'katolikusok és a protestánsok között milyen heves — sokszor gyűlölködő — viták voltak a múltban és mit tettek egymás eilen, akkor alig lehet a jelenben az ökumenében előremenni, mert a múlt sokszor bénít. Pedig ma nagy szükség van az igazi ökumenére, a jelen feladatainak megoldása érdekében. Mi ma a feladat? A különböző felekezetek különböző kegyelmi ajándékokat kaptak Istentől. Arra van szükség, hogy merjünk egymástól ilyen ajándékokat elfogadni és merjük ezeket az ajándékokat egymásnak adni. Az is feladataink közé tartozik itt Magyar- országon, hogy segítsük építeni és gazdagítani szocialista társadalmunkat. Lehet közöttünk dogmatikai különbség, de abban nem lehet eltérő álláspont, hogy ezt a magyar hazát egyformán kell szeretnünk és építenünk. A hazaszeretetben nem lehet különbség. összefoghatunk a nemzetközi életben és fórumokon is a békéért, a haladásért, a leszerelésért, a népék együttműködéséért, a faji egyenlőségért. Van tehát bőven közös feladatunk. Buda Lm van: < Még visszaintettem Még visszaintettem és a kezem még szórta csak a hangtalan jelet. Aztán egy kanyar. És aztán a ház. S aztán a kert is végleg oda lett. S aztán a megyfak cigány lombjai hullottak el, mint virág az úton. S aztán már arra eszméltem, hogy az otthoni szavak selymét suttogom. S aztán ... Aztán már két arc csendje jött át a mezőn. Egy nő s egy férfi arc. Hazád, mindened, csak ez a világ. És annyira, hogy egyszer belehalsz... Megjelent a költő „TÉTOVA IKARUSZOK” című kötetében, 1979. METODISTÁK ÉS VALDENSEK EGYESÜLÉSE OLASZORSZÁGBAN 1
