Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-08-26 / 34. szám

/ Jelek — jelképek — emlékek Istentiszteleti rend Ki volt a hibás, lehet, hogy én... (is?) Dicséret és tisztesség adassék bőségesen (majdnem) minden hiva­talos kocsi vezetőnek! Egy kevés még annak a buszsofőrnek is, aki a reggeli csúcsban nemcsak egy gyors reggelivételre állt meg a zsúfolt kocsival két megálló között, a halálkanyarban, ahol egyébként szigorúan tilos a megállás, a lángossütőnél, hanem öt teljes percig kedélyesen el is viccelgetett az ottlevőkkel, ügyet se vetve az utasok hangos szitko- zódására, se a többi jármű dudakoncertjére. Valamicske még annak is ... nem, annak azért mégse... Mert iszonyatos, mit kínlódnak ezek az emberek havas, jeges, csúszós utakon. Esőben, ködben. Fővárosi csúcsforgalom dzsungel- jében. Ezt azonban akkor nem. gondoltam végig. Volt idő, amikor bevallom, megbotránkoztam az úton-útfélen lát­ható hirdetésekén, amelyek magas fizetést és különféle kedvezmé­nyeket ígérnek azoknak, akik buszvezetőnek szegődnek. Túlzásnak tartottam. De ez még akkor volt, amikor magam még nem a volántól élvez­tem és egyre gyakrabban a közlekedés néha nagyon is kétséges örö­meit. Erre azonban abban a fékcsikorgásos, döbbent pillanatban éppen úgy nem gondoltam, mint a régi sláger jól ismert sorára: ...Ki volt a hibás, lehet, hogy én ... Tény, hogy a fiatal, atlétatrikós „pilótának” átlagon felüliek vol­tak a reflexei. Sok más szerencsés körülmény is közrejátszott abban, hogy nem történt tragikus baleset. Remekül blokkoltak a fékek és nem volt csúszós az út. Szinte felágaskodott a hatalmas kamion. És senki nem haladt a nyomában, mert ha beleszalad ... Lehet, hogy a vezető, látva, hogy autóbuszmegálló van a túloldalon, időben „fék­készt csinált”. (Ez egy olyan csúnya, magyartalan kifejezés, hogy még idézőjelben is alig merem leírni, de az autósiskolákban így ne­vezik azt az állapotot, amikor a vezető felkészül arra, hogy bármely pillanatban fékezzen.) Jó, ha volt egy arasz a távolság, amely a nagyon vigyázatlan gya­logost a biztos haláltól elválasztotta. Amit odakiabált neki a kamio- nos, ki se véve szájából a cigarettát, ki-ki maga is elképzelheti. De ha egyszer bocsánatos bűn lehet egy kacskaringós nagy káromkodás, talán most tényleg az volt, s vérnyomáscsökkentő is minden bizony­nyal, ártalmatlanabb és gyorsabb hatású minden gyógyszernél. Mert hogyan is történt? Parázs veszekedés volt annak a busznak a hátsó peronján, ahol én is utaztam. Lehet, hogy az ellenőrnek tényleg nem volt igaza, a közelállók legalábbis azt bizonygatták. A kis köpcös, hatvanéves-forma férfi, hogy dühtől reszkető kézzel ki­fizette az ötvenforintos büntetést, összegyűrte és földhöz csapta a nyugtát, s leszállt, paprikavörösen, ugyanott, ahol én is. S indult sietve, kilépve a busz mögül, mint aki se lát, se hall, nem nézve se jobbra se balra, a túlsó oldal felé. Ekkor csikordult akkorát a ka­mion fékje, hogy még most is cseng bele a fülem. Ha megtörténik a baleset, a halálos, valószínű, hogy felmentik a kamionost. Az újság másnap így kezdte volna a háromsoros hírt: féktávolságon belül lépett. .. Nem valószínű, hogy felelősségre vonják az ellenőrt. Jogilag nem tehet a balesetről, még ha nem is volt a vitában igaza. És engem ki vonhatott volna felelősségre, hogy nem kísértem át? Felnőtt ember, miért nem vigyázott magára? De miért van azóta is együtt fülemben a fék csikorgása a sláger szavaival: ki volt a hibás ? ... Talán, hogy soha ne felejtsem: halálos balesetek nemcsak a köz­utakon történnek. És az úton az életben — mindnyájan felelősek vagyunk egymásért. A túlsó oldalra átjutni, egyedül, néha oly nehéz. Át kell segíteni egymást. Talán a legutolsó partra is csak segítve lehet átérni. Schreiner Vilmos USA: NÉPSZÁMLÁLÁS VALLÄSI KÉRDÉS NÉLKÜL Budapesten, 1979. augusztus 26-án Deák tér de. 9. (úrv) Hai'enscher Károly, de. 11. (úrv) Hafemscher Ká­roly, du. 7. Takácsaié Kovácsházi Zel- ma, Fasor de. 11. Muntag Andorné, du. 6. Muntag Andorné. Dózsa György út 7. de. fél 9. Muntag Andorné, Ül­lői út 24. de. fél ll. Ruttkay Levente. Karácsony Sándor u. 31—33. de. 9. Ruttkay Levente. Rákóczi út 57/b. de. 10. (szlovák) Cselovszky Ferenc, de. 12. (magyar) Ruttkay Levente. Tha- ly Kálmán u. 28. de. 11. Rédey Pál. Kőbánya de. 10. Vajda Péter u. de. fél 12. Zugló de. 11 (úrv) Boros Ká­roly. Rákosfalva de. 8. Boros Károly. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Boros Ká­roly. Kassák Lajos út 22. de. 11. Dro- bina Erzsébet. Váci út 129. de. ne­gyed 10. Drobina Erzsébet. Frangepán u. de. 8. Drobina Erzsébet. Üjpest de. 10. Vető Béla. Pesterzsébet de. 10. Virágh Gyula. Soroksár Üjtelep de. fél 9. Virágh Gyula. Pestlőrinc de. 10. Matúz László, Kispest de. 10. Bony- nyai Sándor. Kispest Wekerletelep de. 8. " Bonnyai Sándor. Pestújhely de. 10. Matúz Pál. Rákospalota MAV-telep de. 8. Matúz Pál. Rákospalota Nagy­templom de. 10 Rákosszentmihály de. fél 11. Karner Ágoston. Sashalom de. 9. Kamer Ágoston. Mátyásföld de. 9. Cinkota de. fél 11, du. fél 3. Kis- taresa de. 9. Rákoscsaba de. 9. Gáncs Péter. Rákoshegy de. 9. Ferenczy Zoltán. Rákosliget de. 10. Kosa László. Rákoskeresztúr de. fél 11. Ferenczy Zoltán. Bécsikapu tér de. 9. (úrv) Madocsai Miklós, de. fél 11. (német), de. 11. (úrv) Ottlyk Ernő. du. 6. Madocsai Miklós Torockó tér de fél 9. Ottiyk Ernő XII. Taersay Vilmos u. 11. de. 9. Nyíró József, de. 11. Nyíró József, du. fél 7. Ruttkay Ele­mér. Pesthidegkút de. fél 11. Turcsá- nyi Károly. Modori u. 6. de. 10. Fi- lippinyi János. Kelenföld de. 8. (úrV) Bencze Imre, de. 11 (úrv) Bencze Im­re, du. 6. Donáth László. Németvöl­gyi út 138. de. 9. Donáth László. Nagytétény de. fél 9. Kelenvölgy de. 9. Budafok de. 11. Budaörs du. 3. Törökbálint du. fél 5. Csillaghegy de. fél 10. Kaposvári Vilmos Csepel de. fél 11. — Szentháromság után a 11. vasárnapon az oltárterítő színe: zöld. A délelőtti istentisztelet ol- tári igéje: 1 Kor 15, 1—10; az igehirdetés alapigéje: Mt 7, 1—5. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Au­gusztus 26-án, vasárnap reggel 7 órakor az evangélikus egyház fél­óráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet RÉDEY PÁL ferenc­városi lelkész. evangélikus elet A Magyarországi Evangélikus Egyház Saitóosztályának lapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság A szerkesztésért felel: Mezősi György Felelő« kiadó: Harkányi László Szerkesztőség és kJ adóhivatal: 1088 Buaaoest VIII.. Puskin u. 12. Telefon: 142-074 Csekkszámlaszám: 516—20 412—Vili Előfizetési ár: egy évre 200.— Ft Árusítja a Magyar Posta Index: 25211 Az Egyesült Államok kormá­nya az 1980-as népszámlálásra előkészített kérdőíveken nem kér nyilatkozatot az állampolgároktól arra vonatkozólag, hogy milyen vallásűak. Az Egyesült Államok alkotmánya értelmében, mely az állam és egyház szétválasztását írja elő, az állampolgárok nem kötelezhetlek arra, hogy vallási hovatartozásukról nyilatkozza­nak. Az előkészített űrlapok csak olyan kérdéseket tartalmaznak, melyekre a megkérdezettek vá­laszolni kötelesek. ISSN ous—no? 79.1901 Athenaeum Nyomda Budapest Rotációs maaasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató „Ugyanúgy, ti ifjabbak: enge­delmeskedjetek áz idősebbeknek, egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert az Is­ten a gőgösöknek ellenáll, az alá­zatosaknak pedig kegyelmet ad” (1 Pt 5, 5.). VASÁRNAP. — „Hallgassatok rám, konok szívűek, akik messze vagytok az igazságtól! Közel van igazságom, nincs már messze” (Ézs 46, 12—13 — Jak 5, 8 — Lk 18, 9—14 — Zsolt 68, 1—21). Va­laki azt mondotta, hogy nekünk nem az a dolgunk, hogy igazsá­got tegyünk, hanem, hogy igazab- bakká legyünk. Isten ebben akar segíteni, amikor igéjén keresztül megszólít bennünket. Várja, hogy hallgassunk rá. „Megmutatom, hogy szíveteket a bűntől miként óvjátok ..(430. ének 3. vers). HÉTFŐ. — „Kelet és nyugat tájait ujjongásra indítod” (Zsolt 65, 9 — Mt 20, 15 — Mk 9, 33— 37 — Jak 2, 1—13). Isten előtt az egész világ, minden nemzet és nép kedves. Szeretetével és jóságával fordul mindenki felé. Gondjainkat felveszi, s mozgó­sítani kíván embereket, egyéni és világméretű dolgok megoldása érdekében. Nekünk azért érde­mes és kell — ahol csak tudunk — segíteni, mert így örömszer­zők leszünk, s érte Isten ma­gasztaltatok. „Jer, fogjunk kezet egy hitben, Bár más színünk, fa­junk. Egy Atyánk van mindnyá­junknak: Hát testvérek vagyunk” (754. ének 2 .vers), KEDD. — „Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növe­kednek: Mondom nektek, hogy Salamon teljes diszében sem öl­tözködött úgy, mint ezek közül akárcsak egy is” (Mt 6. 28—29 — Zsolt 104. 24 -----Sám 17. 40—51 Ja k 2, 14—26). Csodálatos, szép tájaink vannak. Legtöbbször di­csérjük a szorgalmas embereket, akik irányítják a gépeket, rende­zik és gondozzák a parkokat, ne­mesítik és fejlesztik az állatte­nyésztést, télen is gondozzák az erdei vadakat. Amikor úton va­gyunk, zenét szolgáltatnak az égi madarak s integetnek a mezei virágok. Gondoljunk hát a Te­remtőre is! Aki elindítója volt s figyelmes gondozója ma is a természetnek, világnak, életnek. „Nagy Ür Isten, dicsérünk. Ma­gasztaljuk nagy erődet, Menny és föld is mivelünk Látja s áldja müveidet...” (702. ének 1. vers). SZERDA. — „En vagyok az Ür, rajtam kívül nincs szabadító” (Ézs 43, 11 — Fii 2, 11 — 1 Sám 24, 1—13 — Jak 3, 1—12). Az első, ősi hitvallás így hangzott: „Jézus Krisztus úr!” Ür volta csodálatos életművében lett nyil­vánvaló. Szolgált és Orrá lett! Ür a természet erei felett, meg­mutatta, amikor megszabadította a félelemtől tanítványait a há­borgó tengeren. Ür a betegség felett, többször is megmutatta. Ür a Sátán és bűn felett, így felszabadít ! a halálfélelemtől. „Jézusban van az én hitem, Sza­badulásra ő viszen. Megtöri a sir zárait, A haláltól megszabadit” (212. ének 3. vers). CSÜTÖRTÖK. — „Elhatároz­tam, hogy bevallom hűtlensége­met az Űrnak, és te megbocsátot­tad bűnömet, amit vétettem” (Zsolt 32, 5 — Jak 5, 16 — ApCsel 12, 18—25 — Jak 3. IS­IS). Erényeit kész fitogtatni az ember, ám gyengéit szívesen el­hallgatja. Ez pedig nagy baj! Ha valaki előtt őszintén feltárjuk hibáinkat, megértésre találha­tunk, hogy hogyan tovább?! Dön­tenie kell az embernek, hogy kit Válasszon. Választhatom hitves- társamat, szüléimét, barátomat — s választhatom azt, Aki ellen minden bűnömmel vétkeztem. A legbátrabban Istenhez fordulha­tunk, Aki Fiában mutatta meg, hogy kész megbocsátani. ..Bűnös lelkem hozzád-siet. Szomjazza bő kegyelmedet..'. (28. ének 1 vers). PÉNTEK. — „Minden tette he­lyes. eljárása igazságos, és meg tudja alázni azokat, akik kevé- lyen élnek” (Dán 4. 34 — Mt 23, 12 — Gal 1, 11—24 — Jak 4, 1— 3). Sokszor magunkkal sem va­gyunk megelégedve, úgy véljük, jobban is csinálhattuk volna. Má­sok tevékenységét pedig, szinte élvezettel bíráljuk: Néni jó a fő­nök, rossz a vezetés, nem így kellett volna, hanem amúgy... Mindezek mellett, ami emberi el­képzeléseinkkel ütközik. azért nagyon sokszor Istent tesszük fe­lelőssé Pedig nekünk kellene le- szállnunk elképzeléseink magas­latáról. „Mind jó, amit Isten tú­szén, Tudja ö, mi szükséges ...” (376. ének 3. vers). SZOMBAT. — „őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk” (Róm 5, 2 — Ézs 33, 24 — Ézs 57. 15—21 — Jak 4. 4—12). Az apostol tesz bizonyságot arról, hogy Isten nem akaria a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen. Ezért adta szent Fiát, hogy „rálássunk” s hitünkkel be­lekapaszkodva, a megbocsátó ke­gyelem részesei legyünk. „Ö ke­gyelem szép forrása. Jézus halld meg sóhajom...” (318. ének 1. vers^ Péter Jenő — ÉRTELMISÉGI házaspár keres a XL kerületben pótmamát hosszú idő­re kilenchónapos kislányuk mellé. Telefon csak 18 óra után: négyszázhat­vanhat—ötszáznegyven kettő, vagy „Egész napra” jeligéire a kiadóhiva­talba. TÖRÉSEK Néha megpattan valami az emberben és ilyenkor a bizalom, a ragaszkodás és a szeretet helyébe lép az engesztelhetet­lenség, a kiábrándultság és a keserűség. S ehhez néha elég egy szó, de olykor csak hosszú évek gyötrelme váltja ki visszavonhatatlanul ezt a pillanatot És aikkor búcsúzunk vagy megalkuszunk, bennünk reked a csalódás, vagy türel­metlenekké válunk és fellázadunk mert lelkűnkben emészt a bizonytalanság. * A vonzalom úgy lobbant fel, mint hir­telen hűvössé vált őszi estén a kandalló fellobbanó lángja. Melengető érzés volt. Váratlan csodának hitték,mely csak negyvenen felüli embereket lep meg, olyanokat, akik már azt hitték, végleg magányra ítéltettek. Hogyan kezdődik egy ilyen egymásra- találás? Nehéz megragadni a pillanatot. Különösen amikor már emlékké szelí­dült az ifjúkori fellángolások időszaka. Mert negyvenen felül óvatosabb az em­ber és előítéletek élnek benne. Eszter és Péter is évekké sokasodó hónapokig is­merkedtek, hogy felszámolják a megrög­zött régi szokásokat, melyeket nem akar­tak az új, közös életükbe vinni. Az esküvőn négyen voltak. Eszter, Péter és a két tanú. Halászlét ettek a közeli kisvendéglőben, utána túróscsu­szát, megitták hozzá két üveg karcsú­nyakú szürkebarátot és rohantak a vo­nathoz, mert beutalót kaptak, nászútra mentek boldogan a boldogságtól és kissé bódultán a bortól. A két hét csupa idill volt, kicsit szi­rupos, mint egy felújított film, mely a harmincas évek akácvirágos romantiká­ja szerint készült. Azután az egyik dél­utáni gyorssal visszaérkeztek a valóság­ba. Péterhez költöztek, aki haláláig az édesanyjával lakott. A lakás tagadha­tatlanul magán viselte a múlt jegyeit, nem volt modem, de az otthon meg­nyugtató védettségét nyújtotta. Eszter azonban féltékeny volt a múltra. Elő­ször a bútorokat cserélte ki, azután a la­kást. A századelőt idéző körfolyosos házból vékony panell falak közé gköl­töztek, s Péter egy idő múltán úgy érezte, minden idegen körülötte. Mert a tárgyak is társakká tudnak válni, ra­gaszkodik hozzájuk az ember — titok­ban beszél is, de ezt csak nagyon rit­kán vallja be — mert a tárgyak évek hosszú során azonosulnak tulajdonosaik­hoz, s hiányoznak ha eltörnek vagy el­vesznek, olyan mintha kiszakadna egy darab az ember életéből. S Pétert az új környezetben, új bútorok és az új asz- szony mellett mind jobban megérintet­te a magány. Orvul tört rá ez az érzés villamoson és utcán, tévénézés közben és társaságban. Ezért türelmetlen lett és ideges, szinte vibrált a feszültségtől. Eszter pedig hálátlanságot gyanított — mert úgy érezte puha és meleg fészket teremtett — ezért sértett és gyanakvó lett, mert nem tudta — radarjával nem érezte — mi zavarja férje nyugalmát. S elkezdődött két ember őrlődése, marták egymást és gyűlölködtek semmiségekért, de a törés igazi okáról soha nem beszél­tek, s voltaképpen ez okozta az igazi törésüket, * A pokol képének megalkotásához nem felfétlehül szükségesek az ördögök s a füstölgő üstök rémsége. Mert a kínun­kat a nyomorúságunkat itt a földön is meg tudjuk teremteni magunknak. Ami­kor két ember között a gyűlötség szüle­tik, akkor kezdődik a pokol, melynek lángjai emészti a lelket. Margit hosszantűrő volt Az anyja is in fette ■ három gyermeket nehéz egye­dül nevelni. Margit sokáig fontolgatta ezt az érvet. A régi asszonyokban több volt a türelem, a megalkuvás és a le­mondás. Többet tűrtek, mert kiszolgál­tatottabbak voltak. Margit anyja is ez­zel az ősi belenyugvással intette lányát. S Margit valóban várt, mert az anyák génjei éltek benne. Margit hosszantűrő volt, de már ré­gen megpattant benne valami. Mert ’Já­nos kétségbeejtően inni kezdett. Mód­szeresen De nem lett goromba vagy ga­rázda. Gonosszá váll. Gyűlölködött és vádaskodott. Minden szóba és gondolat­ba belekötött. Sűrű és fojtogató lett kö­rülötte a levegő. Margit sokáig várta, hogy lehiggad, az indulataiban is keres­te az emberi megnyilvánulásokat, a sza­vak örvénylésében is a szelíd közeledé­seket. János nem tombolt és nem volt han­gos, csak a szavaival ölt. Pontosan és kiszámítottan célzott. Mint rutinos ren­dező — aki nem riad vissza a natura­lizmus eszközeitől sem — úgy válogat­ta meg a földi poklot gyilkos monoló­gokkal átszőtt színdarabjában. De ami­kor észrevette, hogy Margitot mindez már nem érdekli, mert elfásult és kö­zömbös. amikor már a „minden-min­degy” álláspontjára helyezkedett, hirte­len megtorpant. Fogadkozott és rimán- kodott. És hogy teljes bizonyítékot nyújtson, önként jelentkezett elvonókú­rára. Margit eleinte hetenként három­szor meglátogatta, narancsot vitt neki és süteményt, de a kórházfolyosó kopott feh érpadján ülve már alig-alig talál­tak közös mondanivalót. Amikor János kijött a kezelésről, üre­sen találta a lakást. Megkereste az asz- szonyt, Margit azonban fénytelen, ér­dektelen szemekkel hallgatta a férfit, akit valaha szeretett. Valami meghalt benne. Kihunyt egy érzés. A férfi ri- mánkodott. Azután hónapokig bizonyí­tott, majd jóvátehetetlenül, mint régen, megint a pohárhoz nyúlt Voltak, akik Margitot hibáztatták a keménységért, mások Jánost a gyengeségért Kettős tö­rés volt; Lelket emésztő és életre nyo­mot hagyó. Két ember elvesztette egy­másban a hitét. Ágh Tihamér

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents