Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-07-01 / 26. szám

é OKumené © öKumené öKumené © Tanító-nevelő szolgalatunk a megváltozott világban L\ SZ-konzultáció Pozsonyban Vliirallioni (áríívalás után HATÉVI TÁRGYALÁS UTAH, JÚNIUS 18-ÁN, DÉLI EGY ÓRA­KOR a bécsi Hofburg barokk Redouten termében írta alá Brezsnyev elnök a Szovjetunió és Carter elnök az Egyesült Államok részéröl azt a történelmi okmányt, amely a SALT II nevét hordozza. Valóban maratoni tárgyalás előzte meg a 70 oldalnyi dokumentum születését és aláírását. Már-már kételkedtünk menet közben, hogy egyáltalá­ban sor fog kerülni erre az aktusra. Hiszen a korábbi, az úgyneve­zett SALT I szerződés időközben régen —, 1977 novemberében — lejárt, s nemegyszer olyan feszültség bontakozott ki a két szuper- hatalom között, amely kérdésessé tette a tárgyalások eredményét. Egyszóval volt okunk az aggodalomra. A „vaskos kötet”, a dokumentum katonai jellegű kérdéséhez nem kívánok hozzászólni. Közismerten „hadászati fegyverek korlátozása” néven foglalja össze őket a hírközlés. De, hogy mit jelent ez a ki­fejezés a gyakorlatban. milyen fegyvereket kell értenünk a „hadá­szati” fogalmon, ezt lényegében csak a katonailag magasan kvalifi­kált emberek tudják. Mindenesetre a közeli múltban elég sok infor­mációt és jelzést kaptunk róluk, s amit képernyőn, sajtóban és rádió­ban nyilvánosságra hoztak, az engem s velem, együtt az átlagembert borzadállyal töltötte el. Volt tehát nekem személy szerint is bőven okom a fellélegzésre, hogy legalább „korlátozták” a termonukleáris, több robbanófejes bombákat, cirkáló rakétákat és ki tudja még mi­lyen fegyvereket, amelyekről csak annyi az értesülésünk, hogy ret­tenetes pusztító erők hordozói. AMI ENGEM A BÉCSI TÁRGYALÁSOK KAPCSÁN MEGRAGA­DOTT, azt abban tudom kifejezni, hogy győzött a józan ész és egy elfogadható kompromisszum alapján új lehetőségek nyíltak a békés együttélés számára. Másképpen úgy szeretném még világosabbá ten­ni kijelentésemet, nem az a lényeg, ki mennyit áldozott fel stratégiai előnyéből, hanem, hogy újra mertek bízni egymásban a szembenálló felek, s elkezdték azoknak az eszközöknek a leépítését, amelyek ed­dig minden kétséget kizáróan támadásokat, pusztításokat céloztak. Nem csodálkozom azon, hogy a. bécsi tárgyalások, az okmányok köl­csönös aláírása, után a meghatódottságtól a két államfő. Brezsnyev és Carter összeölelkezett és megcsókolta egymást. Történelmi ölelés, történelmi csók volt ez, amelyet vem lehet visszacsinálni és amely­ről még sokáig fognak beszélni. Brezsnyev elnök ezt így fogalmazta: „Carter elnök, és én most ír­tuk alá a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról szóló szerző­dést ... A szovjet és az amerikai nép, más országok népe. mindenki, aki tartós békét akar és tisztában van a nukleáris fegyverkészletek további növekedésének veszélyével, már régóta várt erre az ese­ményre. A szerződés aláírásával minden ember legszentebb jogának, az élet jogának megvédelmezését segítjük elő.” Ezek a szavak ünne­pélyes pecsétet tettek az okmányra. Ezekre reflektált az amerikai el­nök, Carter így: „Ma, amikor gondosan megvont határokat szabtunk erőnknek, határokat szabtunk az egymástól való félelmünknek is. Azzal, hogy megkezdjük félelmünk leépítését, jobban biztosíthatjuk jövendőnket. Ezen a földön egyetlen állam, egyetlen nép és egyet­len ember sem vallja kárát a békéért vívott győzelemnek, e győze­lem senkit sem fenyeget, senkinek sem okoz nélkülözést.” A KÉT NAGYHATALOM EME ÜJ SZERZŐDÉSE, amely 1985-ig érvényes (a ratifikálástól!) jelentős mértékben befolyásolja a nem­zetközi helyet egészének alakulását. Erre nézve is pontos megálla­podás született: „Énnek az együttműködésnek a teljes egyenlőség, az egyenlő biztonság, a szuverenitás tiszteletben tartása s az egy­más belügyeibe történő be nem avatkozás elveire kell alapozódnia, meg kell könnyítenie a nemzetközi feszültség csökkenését, az álla­mok közötti kölcsönösen előnyös kapcsolatok békés alakítását, ez­zel erősíteni kell a nemzetközi stabilitás es a világ békéjét. . . Tudatában annak, hogy el kell és el lehet kerülni a fegyveres világ- konfliktust, a felek meggyőződése az. hogy az emberiség számára jelenleg nincs fontosabb és sürgősebb feladat, mint a fegyverkezési verseny megszüntetése és a háború megakadályozása.” Persze ezzel az új szerződéssel sem léptünk még az „ígéret földjé­re”. De mindenféleképpen nagy lépést tettünk előre. Szükség lesz majd SALT 111-ra, szükség lesz majd a haderők csökkentésére, s vé­gül — folytassuk-e, mert még álomnak is túlságosan szép lenne — fegyvermentes világra. Amit azonban a szerződésből fakadóan a kö­zeli jövőben már érezni fogunk, ami megragadható lesz az utca embere számára is, arról essék inkább szó. Á korlátozás már ön­magában hallatlan anyagi, gazdasági, pénzbeli eszközöket szabadit fel. Vagyis a fegyverkezési verseny részleges felfüggesztése nmcsak fegyverszünetet jelent, hanem a hadikiadások jelentős korlátozását. Ezt Keleten és Nyugaton meg kell érezniük a polgároknak. VAN EZEN TÚLMENŐEN EGY IGEN KOAíf)LY POLITIKAI HATÁSA IS. Az enyhülés útja hosszú vargabetűk után ismét egye­nesbe fordult. Ez pedig kihat az egyéni és társadalmi kapcsolatok további menetére. Esen a téren érint bennünket, mint polgárokat, de mint egyházat is a. SALT II. És itt nem egyszerűen a turistafor­galomra kell gondolnunk. Egyházunk nemzetközi kapcsolata is új atmoszférába kerül. Több lesz a testvéri hang. kevesebb a sértő, lobban koncentrálhatunk más, lényegesebb — az emberiség fájdal­mas — kérdéseire, problémáikra, s nem egyéni sérelmeket kell tisz­táznunk, stb. S ha már megpendítettük a gazdasági kérdést, ez sem. kizárólag belső területen fog eredményeket mutatni, de az új szituáció elő­segíti a kölcsönös gazdasági kapcsolatokat. A bizalomnak ebben az új fázisában korlátlan lehetőségek kínálkoznak. E néhány sorban éppen csak érinteni tudjuk a várható fejlemé­nyeket. de azzal a reménnyel érintettük őket, hogy a nagy várakozás után ilyen, s hasonló eredményekre számítunk. Bárcsak a SALT-tár­gyalások fo\yamata sohasem szakadnának meg, s bárcsak az ilyen sorsdöntő kérdések mindenkor olyan felelős vezetők kezében volná­nak, mint ez volt Bécsben az elmúlt napokban. R. P. A tanácskozás célja A Lutheránus Világszövetség nem valami csúcsszerv, amely irányítani kívánná a tagegyhá­zak életét. Azzal a szándékkal jött létre, és az a szándék veze­ti ma is, hogy a tagegyházak szellemi és anyagi javainak cse­réjét megszervezze, és így legyen szolgálatára a világ evangélikus- ságának. Ezt a célt tartotta szem előtt a Lutheránus Világszövet­ség tanulmányi és együttműkö­dési osztálya, amikor immár negyedízben tanácskozást szerve­zett, elsősorban az európai tag­egyházak számára. A négy konzultáció más és más oldalról megvilágítva az egyhá­zak tanító-nevelő munkája szá­mára igyekezett útmutatást és indításokat adni. Érdeklődését azonban nem szűkítette le a teo­lógusképzésre. Egyre nagyobb hangsúly került a gyülekezeti munkások és általában a gyüle­kezeti tagok, kicsinyek és fel­nőttek tanítására és nevelésére. A mostani, pozsonyi tanácsko­zás résztvevői azt vizsgálják, hogy milyen következményekkel jár és milyen feladatot ró a sze­kularizáció, az egyháztól való elszakadás folyamata az egyhá­zak tanító-nevelő munkájára. Ez a folyamat könnyen ébreszthet félelmet és pánikot az egyház tagjaiban, és könnyen arra csá­bíthatja az egyházakat, hogy fe­lebarátaik szolgálata helyett a maguk mentésével törődjenek. Ilyen hang azonban a tanácsko­zás során alig hangzott el. Sok­kal inkább az foglalkoztatta a résztvevőket, hogy miként szol­gálhatnak az elvilágiasodott em­bereknek is, és miként készít­hetik fel a gyülekezeteket erre a szolgálatra. A konzultáció környezete A tanácskozás küldötteit a Szlo­vákiai Evangélikus Egyház látta vendégül. Eredetileg a Vág felső szakasza mentén fekvő Ruzsem- berokot (Rózsahegyet) szánták az együttlét színhelyéül. Végül is Pozsony, Szlovákia fővárosa adott otthont nekünk. Ez a helyvál­toztatás szerencsésnek bizonyult, így a világ, amelyről annyi szó esett a tanácskozásunkon, nem esett messze tőlünk. Körülfolyt bennünket lendületével és prob­lémáival együtt. Mert itt van például az ősi város, Pozsony. Mint egy szem­léltető ábrán sűrítve megtalál­hatjuk benne mindazt, ami a mai ember életét kitölti. A múlt mindenütt szembenéz velünk. Alig van olyan pontja a város­nak, ahonnét ne láthatnánk az évszázados vár jellegzetes négy tornyát. De ha i'elmegyünk a várba, az új városrészek, iparte­lepek karéjában gyönyörködhe­tünk. A múlt és a jövő között pedig megtalálhatjuk a hirtelen növekedés elmaradhatatlan kí­sérőjelenségeit: a bontás és épí­tés zűrzavarát, az útépítések miatt szükséges forgalomeltere­lést. A hajdani koronázó székes- egyház például a híres egypil­lérű hídtól vezető új út építke­zési területére néz alá. Maga a szálló is, a Carlton, ahol a kon­ferencia eseményei zajlottak, élte tovább megszokott életét. Sportolók, turisták jöttek-mentek, s közülük bizonyára nem sokan tudták, hogy mit is jelent a több helyütt kifüggesztett LWB, a Lut­heránus Világszövetség német nyelvű monogramja. Ai együttlét eseményei Nemcsak a változatlanul zaj­ló éleit vett körül minket, ha­nem a szlovákiai, evangélikus testvérek eleven közege is. A konferencia ünnepélyes meg­nyitása a nagytemplomi gyüle­kezet szokott vasárnapi isten- tiszteletének keretében történt. Istentisztelet után a templom­kertben a gyülekezet tagjai még sokáig érdeklődéssel vettek körül minket. A következő vasárnapon pedig maguk a küldöttek kerestek fel egy-egy gyülekezetét, hogy közöttük igehirdetéssel, köszön­téssel szolgáljanak. A szlovákiai Egyházügyi Titkárság vezetőjé­vel és beosztottjaival is volt al­kalmunk találkozni az általuk rendezett fogadáson. A vendég­látók és a konzultáció résztve­vői részéről egyaránt sok szó esett azokról a feladatokról, ame­lyeknek megoldásához hivők és nem hivők közös erőfeszítésére van szükség. Szép élményünk ma­rad az a nap is, amelyen Po­zsony nevezetességei után meg­tekintettük a világhírű fürdőhe­lyet, Pöstyént. A konzultáció munkája Tanácskozásunk sok konferen­cián csiszolódott, bevált mód­szert követett. Az egyes munka­napok áhítattal és bibliatanul­mánnyal kezdődtek. Oldott han­gulatukkal, s ugyanakkor az írás mélységeit feltáró tartal­mukkal jó indítást jelentettek a napi munkára. Tanácskozásunk fő témája öt előadásban bomlott ki. Az előadások mondanivaló­ját három munkacsoportban be­széltük meg. így a főleg európai országokból érkezett küldöttek — kettő vagy három egy-egy tag­egyházból — mind szóhoz jut­hattak. A csoportmegbeszélések eredménye azután újból az egész konzultáció színe elé került. Az első előadást a Szlovák Egyház vezető püspöke, dr. Jón Michalko tartotta. Széles alapo­kon fejtette ki az elvilágiasodás történelmi folyamatát, és a jelen helyzetből adódó feladatoKat. Hausschild nyugatnémet profesz- szor a népegyház és a tagok tu­datos döntésén szerveződő egy­ház esélyeit mérlegelte az elvi- lágiásodott emberek között vég­zendő szolgálatunk szempontjá­ból. Az egyes embert érintő szol­gálatunk fontosságáról Gryniakov lengyel docens beszélt. Nekem jutott az a feladat, hogy választ keressek arra: miként ösztönzi a keresztyén embert a világbéke szolgálatára Krisztus engesztelő műve. a kereszten szerzett vált- ság? Érdeklődéssel hallgatták a résztvevők Stier keletnémet lel­kész előadását is. Ö arról beszélt, hogy miként kell kialakítania az egyháznak saját életformáját az elvilágiasodott emberek számára végzendő szolgálata érdekében. A megbeszélések sok fontos szemponttal egészítették ki az előadásokat. Itt juthattak szóhoz az egyes egyházak tapasztalatai, állásfoglalásai. Itt kapott hangot a laikusok, vagyis a nem lelké­sz! jellegű munkások képzésének a fontossága, s különösképpen is az egyház felelőssége a békére nevelés területén. Amit adhattunk és amit kaptunk A mi egyházunkból hárman vehettünk részt a tanácskozáson. Baranyai Tamás domonyi lelkész és éh, mint hivatalos küldöttek. Dr. Nagy Gyula teológiai pro­fesszor pedig az Európai Egyhá­zak Konferenciáját képviselte: így mind a három munkacso­portba jutott magyar résztvevő. Igyekeztünk is átadni mindazt a felismerést, amelyre Isten egy hirtelen átalakuló, szocializmust építő társadalomban eljuttatott, és amelyet diakóniai teológiánk­ban nekünk ajándékozott. Ezen az alapon hangsúlyoztuk, hogy az egyháznak- nem félelemmel vagy ellenszenvvel kell tekinte­nie az elvilágiasodott emberre, hanem a szolgálat lelkületével. Sokat kellett arról is beszélnünk, hogy az elvilágiasodott emberek­nek nemcsak szolgálnunk kell az igével és a szeretet cseleke­deteivel, hanem együtt is mun­kálkodhatunk velük az egész társadalmat és az egész világot feszítő gondok megoldásában. De sokát hozhattunk is ma­gunkkal. Mindenekelőtt a testvé­ri szeretet emlékét. Különösen is nagy szeretettel vettek körül a szlovák testvérek. Hosszú utat kellett megtenniük egyházaink­nak a két világhádorú közötti időszak ellentéteitől addig, amíg a Duna választóvíz helyett össze­kötő folyammá lelt. De megta­pasztalhattuk az evangélikus mi­volt egyesítő erejét is. Jöhettünk különböző társadalmi rendszerű országokból, kicsi vagy nagy egyházból, az ige szeretetében, az evangéliumi nyitottságban olyan közős alap adódott, amely lehetővé tette az igazi eszmecse­rét. Egyházunk iránti tisztelet­tel és szeretettel fordultak fe­lénk a Világszövetség munkatár­sai is. Elsősorban a gyülekeze­teinkben sokszor megfordult és sokféle segítséget nyújtó dr. Paul Hansen titkár. De a testvéri sze- reteten kívül sok jó tapasztala­tot és gondolatot is hozhattunk magunkkal, főként a gyakorlati munkát és szolgálatot érintőket. A pozsonyi konzultáció egy messzire tekintő tanulmányi terv egyik állomása volt. Ha mindaz, ami a tanácskozásunkon felszín­re került, nemcsak a testes do­kumentumanyagban marad fent, hanem belekerül a tagegyházak vérkeringésébe, akkor egy nagy lépéssel közelebb kerültünk a terv megvalósulásához. Cserháti Sándor — Szentháromság után a 3. vasárnapon az oltárterítö színe: zöld. A délelőtti istentisztelet ol­tár! igéje: Lk 15, 1—10; az ige­hirdetés alapigéje: 1 Kor 1.27—31. — EVANGÉLIKUS ISTEN- TISZTELET A RÁDIÓBAN. Jú­lius 8-án. imsárnap reggel 7 óra­kor az evangélikus egyház fél­óráját közvetíti a Petőfi rádió. Igét hirdet MAGASSY SÁNDOR nagy simányi lelkész. — KITÜNTETÉS. A Hazafias Népfront Budapesti Elnöksége az I. kerületben végzett eredményes munkája, önzetlen társadalmi te­vékenysége elismeréséül dr. Ko­ren Emil esperesnek, püspökhe­lyettesnek a „Kiváló társadalmi munkás” kitüntető jelvényt ado­mányozta. — ZALAEGERSZEG—BARLA­H1DA. Május utolsó vasárnapján diakóniai napot tartott a gyüle­kezetben Blázy Lajos, a Diakó­niai Osztály ügyvivő-lelkésze. Igehirdetéssel szolgált Zalaeger­szegen és Barlahidán, valamint a szórványban: Zalabaksán és Lentiben. Egyben tájékoztatót adott az egyházunk szereteti ntéz- ményeiben folyó diakóniai mun­káról. — KONDOROS. A gyülekezet májusi szeretetvendégségén ifj. Kendek György egyházmegyei sajtóelőadó végzett szolgálatokat. Előadást tartott a Kis Kátéról, valamint felhívta a gyülekezet figyelmét Sajtóosztályunk kiad­ványaira. Befejezésül igehirde­téssel szolgált. Mezei András: KRISZTUS UTÁN A szegény ruháiról a kopást is elirigyeltétk: a port, a sarut, a napszítta szíjakat. ínségesek szabad éhsége ingerelte a jóllakottakat. Derekuk alól a rétet kivették. Fejük alól a kövek vánkosát. Csupasz bőrükről elirigyelték a jólöltözöttek — a zsákruhát. A hosszantürök nyugalmat elkívánták az állhatatlanok. Száradt szájról a korsót, ravatalról az élő napot. És a szegények tarisznyáját, ahogy a vállukra vették: szalonnát, hagymát, kenyeret, még azt is elirigyelték. . Elvágyódva, fűtött szobákban álltak izzadtan, s dideregve a kék csontok sivatagában kint is bent is egyszerre: áldozatát megirigyelte az erőszak, a státus. Káin Ábelnak képzelte magát, és Krisztusarcot öltött Pilátus. (Megjelent: SZÉP VERSEK 1978. kötetben) é k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents