Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1979-06-24 / 25. szám
GYERMEKEKNEK. Kifogások Lk 14,15—24 Amikor édesanyánk arra kér, hogy segítsünk neki, ugye, milyen sokszor hangzik el ajkunkon a kifogás: Most nem érek rá. Most szívesebben játszom, .vagy olvasok. Ugyanilyen kifogásokat találnak ki az emberek, amikor Isten hívó szavát hallják, amikor az ige hallgatására es a szeretet gyakorlására hívja őket Isten. Jézus egyszer egy példázatot mondott arról, milyen kifogásokat találnak ki Isten hívásával kapcsolatban az emberek, s hogyan válaszol minderre Isten. VOLT EGYSZER EGY EMBER, AKI NAGY VACSORÁT KÉSZÍTETT. Már jó előre meghívta a vendégeit és értesítette őket. mikor lesz a pompás lakoma. Amikor elérkezett a vacsora napia, újra elküldte szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van! A meghívottak azonban ahelyett, hogy gyorsan felkészültek volna és örömmel elmentek volna a vacsorára, elkezdték magukat mentegetni Az első azt mondta: Földet vásároltam. Kénytelen vagyok kimenni a mezőre és megnézni. Kérlek, ments ki engem! A másik meg ezt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom. Kérlek, ments ki engem! Megint egy másik ezt mondta: Éppen mast házasodtam meg. nem mehetek el. A SZOLGA SZOMORÚAN TÉRT VISSZA URAHOZ és elmondta, mit üzentek a meghívottak. A ház ura ekkor haragra gerjedt, és ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város utcáira és hozd be a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat. A szolga teljesítette ura parancsát. Behívta a szegényeket és az elesetteket a lakomára. Amikor mindezzel elkészült, azt mondta urának: Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még mindig van hely. Akkor az úr azt mondta a szolgájának: Menj ki a városból az utakra és a kerítésekhez és kényszeríti mindenkit bejönni, hogy megteljék a házam. Mert azt mondom, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat. JÉZUS EBBEN A PÉLDÁZATBAN azt a szomorú valóságot mondta el, hogy Izrael népe nem logadta el Isten meghívását, azaz elutasította Jézust. Ezért Isten a pogányok közül választott magának népet. Ma is igen sokszor megtörténik, hogy éppen azok, akiktől jogosan el lehetne várni, hogy engedelmeskednek Istennek, nem veszik komolyan a hívó szót. A felhozott kifogások arról árulkodnak, hogy nem sokra értékelik a meghívást, és tulajdonképpen magát a meghívót, Istent utasítják el. Istent azonban nem lehet kikosarazni. Ö mindig gondoskodik arról, hogy legyenek országában emberek, akik az ő szavát hallgatják és tovább adják szeretetét. Mindez Isten nagy szeretetéről beszél, aki az emberek közömbössége ellenére mindent megtesz azért, hogy a vele való közösségben minél többen találják meg boldogságukat. Selmeczi János (iTrrinrkek i mail Kosnak Édesanyának születésnapja van Édesanyának ma van a születésnapja, Jézus. Köszönöm Neked, hogy van mamánk. Ö mindig csak rólunk gondoskodik, s ha egyszer nincs itthon, minden üres nélküle és kibírhatatlanul hiányzik. Anya gyakran fáradt, kimerült, mert mindig sok a dolog körülöttünk, és mert ő igen-igen szeret minket. Kérlek, legyen neked is gondod Édesanyára, hadd Jegyen még sokáig velünk, hogy mindent el tudjon végezni és hogy mi se okozzunk csalódást neki. Mihez kezdhetnénk Anya nélkül, Jézusom? És neki ma születésnapja van. Ámen. ..írok nektek, ifjak..." Keresztyén fiatalok reménysége Könnyen szövődik a barátság, ha munkánk során és közös feladatok végrehajtásában találunk egymásra. Ez volt a tapasztalatom a május IS—20. között a tahi református üdülőben összegyűlt csaknem harminc fiatal esetében Is. Nem állított közénk falat a különböző vallási tradíció, amelyben ortodoxok, metodisták, reformátusok és evangélikusok élnek és nem képezett szakadékot az sem, hogy különböző országokból kerültünk egy helyre. A feladat és a cél kötött össze mindannyiunkat, hiszen tisztában voltunk vele, hogy most együttesen kell eredményt elérnünk, és erre az eredményre sokan várnak. AZ UTÓBBI ÉVEK SORÁN A FIATALSÁG IS élénken bekapcsolódott a keresztyén egyházak helyi szintű és világméretű szolgálatába egyaránt. Ma egyre több területen kérnek szót azok. akik most még csak az elődök példáján tájékozódva élnek és dolgoznak. Fiatalok ők, akiknek szívében azonban ott él a felelősség a felebarátért és a törekvés a békéért, az igazságos, szebb emberi jövő világméretű megvalósításáért. Mennyiben segít mindebben keresztyén reménységünk? Segít-e egyáltalán? Van-e valami összefüggés a bűnbocsánatba, feltámadásba és az örök életbe vetett hit és a világbéke megvalósítása között? Ezek a kérdések vetődtek fel a csoportmegbeszéléseken és ez volt az egész konferencia főtémája is. Három munkacsoportban folyt a megbeszélés, majd ezek eredményét a plenáris ülés elé terjesztették, aminek következményeképpen megszületett a konferencia záróokmánya. Ennek alapelve a következő: MINDEN EMBER FELADATA, hogy ne az emberi javak elpusztítását és elpusztulását akarja, hanem fáradozzék azon, hogy mindenkiben tudatossá váljék a béke megvalósításának szándéka. Nagy szükség van arra. hogy családi szinten, az egyéni életben is kialakuljon a „békevágy”, mert csak a hétköznapokban megélt szeretet teszi lehetővé az „egymásért élés”, a proegzisztencia megvalósulását. Ez a béke megvalósításának egyik feltétele. Ebben van mondanivalója a keresz- tyénségnek is: a Jézus által elnyert „lelki” békesség magával kell, hogy hozza a politikai, „testi” békéért vaió felelősséget is. JÉZUS IGAZSÁGOT ÉS IRGALMAT. AKAR, Ezt nem lehet pusztán „lelki” síkon értelmezni. „Éhezőket látott el javakkal és bővelkedőket küldött el üres kézzel” — hangzik Maria énekének, a Magnificatnak egy részlete, amely a konferencián szintén megtárgyalásra került. A kérdés ez: hogyan értelmezzük Isten akaratát? Merjük-e hinni, remélni, hogy az ő akarata az igazságos elosztás a mai világban? Amíg milliók kiáltanak kenyérért, addig nem lehet béke. Nekünk Isten akaratából vállalnunk kell azt az alapállást, hogy az igazságos elosztás nélkül a béke megvalósíthatatlan. De vállalnunk kell éppezért a tetteket és a lépéseket is, amelyek eljuttatnak az Isten igazságosságától a földi igazságosság megvalósításáig. Ez Isten igéjének mai követelése. Ifjúsági együttléteinket, az ige feletti elmélkedésünket nagymértékben gazdagíthatja, ha az Ür Jézustól kapott békességünket továbbfejlesszük magunkban a békés emberi életre való feltétlen vággyá. Imádságainkban könyörögnünk kell minden olyan munkáért és mozgalomért, amelyet ez a két kulcsszó határoz' meg: béke és igazság. A BÉKE OLYAN, MINT EGY MŰALKOTÁS — Isten a tervezője. Békére teremtette az embert. Ahogyan a zenében a disz- szonanciának végül konszonan- ciában. együtthangzásban kell feloldódnia ahhoz, hogy szép legyen. úgy az építészetben és a képzőművészetben is a harmóniának, valami megnyugtató belső rendnek kell uralkodnia. Az emberi élet harmóniája a béke. Csakhogy meg kell tanulnunk csodálni ezt a harmóniát, és érte nagyon sokat áldozni. Reménységünk nem lehet más, mint ez: Istennek — aki a Golgota kérészijén nagyon nagy áldozatot hozott a mi békességünkért — célja a békés, harmonikus emberi élet és ezért annak meg is kell valósulnia. Nem mi egyedül fogjuk megvalósítani, hanem mindenki együtt! Mi azonban a földi békességen túl mennyei, örök, időtlen harmóniát is remélünk Jézus Krisztusért, a mi Urunkért, ő a mi reménységünk forrása és beteljesítője — ő a mi Békességünk. Zügn Tamás Az ÉVI Ifjúsági tanácsa bizottsági ülése Budapesten 1979. május 18—20. napjain, Tahiban, a Magyarországi Református Egyház Duna melléki Egyházkerületének üdülőjében került sor az Európai Ökumenikus Ifjúsági Tanács össz-európai programjának részeként a kelet-európai szocialista országokban élő ifjú keresztyének 2. konferenciájára. A konferencián 27-en vettek részt Bulgáriából, Csehszlovákiából, Lengyelországból, Magyarországról, az NDK-ból és a Szovjetunióból, a különböző protestáns és ortodox egyházak képviseletében. Mint vendég jelen volt az EVT ifjúsági osztályának és az Európai ökumenikus Ifjúsági Tanács közép- és nyugat-európai régiójának egy-egy képviselője. Dr. Tóth Károly püspök nevében Fónagy Zoltán esperes üdvözölte a konferencia résztvevőit. A Magyarországi Egyházak ökumenikus Tanácsa nevében dr. Pröhle Károly főtitkár köszöntötte az egybegyűlteket, és bevezetőt ■mondott: „A keresztyén reménység és a világ békés jövője" — témához. A témát bibliamunka és csoportmegbeszélések alapján dolgozták fel. A keresztyén reménység alapja Jézus Krisztus feltámadása és országának ígérete. A keresztyén reménység célja és a világ békés jövendője összetartozik, bár nem azonosak. Ezért osztoznak a keresztyének az olyan fontos nemzetközi problémák megoldásáért hordozott felelősségben, mint a leszerelés. Ebben az összefüggésben különösen a II. SALT egyezmény aláírásának fontosságát hangsúlyozták. Az egyházak egyik, a fiatalokkal kapcsolatos feladata a békére és politikai öntudatra való nevelés. Ennél fontos szerepet játszik a mindenkori politikai válsággócokról és azok okairól adott tájékoztatás. pl. a dél-afrikai helyzet, a közel-keleti és a délkelet-ázsiai események. A konferencia résztvevőinek küldöttségét fogadta dr. Pozsonyi László, az Állami Egyházügyi Hivatal főosztályvezetője. A résztvevők kijelentették, hogy hasznosnak tartják az ilyen regionális találkozókat az Európai Ökumenikus Ifjúsági Tanács tevékenysége keretében, őszinte köszönetüket fejezték ki a vendéglátásért. A ülésen részt vett egyházunk küldötteként Ziign Tamas is, aki a konferencián szerzett tapasztalatairól a fenti cikkben számol be. Élő hagyományuk A Átalakuló szokások HA V ÉGIGÉNEKELJÜK AZ IGEHIRDETÉS! ÉNEKET, az ir- sai gyülekezet ebből tudja, hogy a szószéki szolgálat után karének vagy keresztelő következik. Mindig otthonosabb, meghittebb az az istentisztelet, amelyen a „legfiatalabb családtag” is ott van az édesanya, a keresztmania karjában. Közben Jézus szavára gondolunk: „Engedjétek hozzám jön- ri a kisgyermekeket és ne akadályozzátok őket...” (Lk 18, 18). Az első századokban a kereszt- ség mindig nagy ünnepélyességgel történt, mert a gyülekezet tagjaira gyakorolt hatását rendkívül áldásosnak tapasztalták. Közismert Luther vallomása a keresztségről: „egyetlen vigaszunk és utunk, mely az isteni javakhoz és a szentek közösségébe elvezet”. Nagy kár, hogy a keresztelés az idő során kiszorult a gyülekezeti istentiszteletről. Egy 45 éve szerkesztett agendá- ban csupán kívánalomként szerepel: helyes volna a keresztelést a vasárnapi istentisztelet befejező oltári szolgálattal összekötni. Ezzel szemben gyülekezetünkben — és a Pest megyei Egyházmegye legtöbb gyülekezetében — csak elvétve történik másképp a keresztelő. Egyre inkább tudatosul, hogy a keresztelés a gyülekezet ügye. De a családé is! Ez abban jut kifejezésre, hogy a családoknak mind több tagja jön el a templomba. Nemcsak az otthoni „paszitán” vesz részt az egész család, hanem az istentiszteleten is. Több gyermek keresztelése esetén egészen benépesítik az első padokat és az oltárteret. Nagy jelentősége van ennek, há arra gondolunk, hogy a gyermekke- resztség milyen nagy felelősséget követel szülőktől, keresztszülőktől. családtól, gyülekezettől: el kell segíteniük a gyermeket a Jézus Krisztusban való élő. személyes hitre. Erre a feladatra így együtt készülhet föl a család. Együtt kezdik el az imádkozást a gyermekért a lelkipásztorral, gyülekezettel. Ekkor az együttes folytatás is természetesebb. könnyebb. MA MÁR KÖZVETLENÜL A KERESZTSÉGHEZ KAPCSOLÓDIK az istentisztelet keretében az egyházkelés vagy asszonyavatás. (Irsa, Alberti. Pilisen viszont az istentisztelet után kerül sorra.) ősi egyházi szokás, hogy a gyermekágyból felkelő édesanyának első útja a templomba vezetett gyermekével. Bibliai alapjának a szülő aszszony tisztulási törvényét tekinthetjük (3 Móz 12). Az édesanya az előírt idő után a szent sátor (templom) előtt egy bárányt vagy két gerlét áldozott égőáldozatul. Mózes törvénye szerint mutatta be Jézust is Mária a jeruzsálemi templomban (Lk 2, 22—24). Az asszonyavatás mai értelme kettős. „Egyfelől a keresztyén anya hálaadása Isten megtartó kegyelméért és a keresztség ajándékáért, amelyben gyermeke részesült; másfelől a keresztyén anya felkészülése a gyermekáldásból folyó anyai kötelességének és a keresztségből folyó keresztyén nevelői feladatának hűséges teljesítésére.” Ezért is helyesebb, ha az egyházkelés nem magánjellegű cselekmény, hanem részt vesz benne a gyülekezet, imádkozik az anyáért. A lelkész pedig igei útmutatást ad és inti az édesanyát, hogy Isten előtti felelősséggel tekintsen mindig gyermekére. EGYRE INKÁBB „CSALÁDI ESEMÉNNYÉ” VÁLIK a betegek úrvocsoráztatása is. A beteget a rokonság nagy szeretettel veszi körül. Meglátogatják, ápolják. ellátják étellel-itallal. Természetes, hogy úrvacsorázásában sem hagyják magára betegüket Megbeszélik a lelkésszel az időpontot és összejönnek a rokonok, a szomszédok. Nem ritka eset, hogy 10—20 úrvacsorázó is van a beteg körül. Nagy erő van ebben a betegágy melletti közösségben. A hiányzó gyülekezeti közösséget éli át a beteg a közös éneklésben, a hangos imádkozásban. Jakab apostol tanítása válik ilyenkor életté: „Beteg-e valaki közületek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte ... és valljátok meg egymásnak bűneiteket . . .” (Jk 5, 13—16). A környező gyülekezetekben — különösképpen Albertiben — a nagybetegek is többnyire maguk kérnek úrvacsorát. Egyre kevesebb beteget kell „meggyőzni” arról, hogy az úrvacsora még a betegágyon sem a halálra, hanem az életre készít elő. „mert Krisztus a maga erőit, adia annak. aki az ő testét és vérét magához veszi”. Az alberti gyülekezet tagjai szép példával szolgálnak abban, hogy úrvacsorával kívánnak erősödni erre az életre és készülni az örökkévalóságra. A VIRRASZTÁS ELŐ HAGYOMÁNYKÉNT ÉL TOVÁBB — annak ellenére, hogy a gyászolók a halott nélkül vannak együtt. Igaz, van olyan falu is, ahol egyik este a ravatalozóban virrasztanak, a többi estén pedig háznál gyűlnek össze az együtt érzők. A virrasztásnak rendkívül sok formája alakult ki. Itt van például az egy faluban élő két gyülekezet: Alberti és Irsa. Albertiben nagyobb körből többen jönnek össze. Főként énekelnek és egy este a lelkész is szolgál köztük igehirdetéssel, imádsággal. Irsán szűkebb körből kevesebben, kevesebbszer és végig lelkész nélkül vannak együtt. Egy-egy idősebb férfi vagy nő vezeti az éneklést. Közben imádkoznak, igét olvasnak. Főleg a kedvelt Szarvasi énekeskönyvet használják, de előkerül a Tra- noscius és néha a Funebral is. MINDEZEKBEN A CSALÁDIGYÜLEKEZETI ESEMÉNYEKBEN találhatunk egy közös vonást: emberek egymás mellé állnak, hogy örüljenek az örülök- kel, sírjanak a sírókkal, vigasztalják, erősítsék egymást. Ezért pedig érdemes ápolni és megőrizni ezeket az élő hagyományokat — ha átalakuló formában is. n. . Bardossy Tibos I f i
