Evangélikus Élet, 1979 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1979-05-06 / 18. szám

GYERMEKEKNEK.------------------------------------------V----------r~—-----I--1 | ............ Szomorilsá gtük örömre változik Jn 16, 16—33 Nehéz helyzetekben az szokott lenni a legborzasztóbb, ha nem tudjuk, meddig tartanak a ba­jok. Ennél csak az a rosszabb, ha kilátástalannak érezzük a ne­héz helyzetből való szabadulást. Azonban, ha tudjuk, hogy rossz sorsunk, vagy kellemetlen hely­zetünk nemsokára megváltozik, sokkal könnyebben, zokszó nél­kül tudunk elhordozni minden bajt. Jézus nagyon jól ismerte ezt az emberi tulajdonságot, ezért tanítványait jó előre felké­szítette azokra a nehézségekre, amelyekkel szembe kellett néz­niük és arról is biztosította őket, hogy a szabadulás órája bizonyo­san elérkezik. Az utolsó vacsora alkalmával Jézus mondott tanítványainak egy furcsa mondatot, amit a ta­nítványok első hallásra nem ér­tettek meg. Ez a furcsa mondat így hangzik: „Egy kis idő még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idő, és megláttok en­gem.” A tanítványok nem tud­ták mire vélni Jézus szavait és egymástól ezt kérdezgették: ,,Mi az, amit mond nekünk: Egy kis idő, és nem láttok engem, és is­mét egy kis idő, és megláttok engem? Mi az a kis idő? Nem tudjuk mit beszél.” Jézus, mint ahogy mindig, most is észrevet­te. hogy tanítványai nem értenek valamit. Ezért a segítségükre sie­tett és azt mondta: „Arról kér­dezősködtök egymás között, hogy ezt mondtam: Egy kis idő még, és nem láttok engem, és ismét egy kis idő, és megláttok en­gem? Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örülni fog, ti szomorkodni fogtok, de a szo­morúságtok örömre változik.” Jézus ezekkel a szavakkal ar­ra utalt, hogy őt nemsokára el­fogják. halálra ítélik és keresztre feszítik. Ekkor tanítványai szi­vét elfogja majd a szomorúság és a félelem. De ez a félelem és szomorúság nem fog soká tarta­ni, mert Jézus három nap múl­va feltámad a halaiból, megjele­nik tanítványainak és megvigasz­talja őket. Jézusnak ez az ígérete valóban be is teljesedett. Gon­doljunk csak arra, milyen nagy pánikba estek a tanítványok, amikor Jézust elfogták. Mind el­futottak és csak messziről szem­lélték az eseményeket. De azt is tudjuk, hogy o tanítványok szo­morúsága egy csapásra megvál­tozott, amikor húsúéikor megje­lent nekik a föltámadt Jézus és megvigasztalta őket. Ekkor ér­tették csak meg, mit jelentettek Jézus szavai az utolsó vacsorán. Jézus szavainak azonban van még egy másik értelme is. Jé­zus föltámadása után negyven napig járt a földön föltámadott testben azután fölment a menny­be, azaz újra felvette láthatatlan létformáját. De megígérte tanít­ványainak, hogy újra visszajön majd hozzájuk látható dicsőség­ben. és akkor majd megvalósítja boldog országát. Ez az idő egy kicsit tovább tart, mint a sírban fekvés háiom napja, hiszen ez a dicsőséges visszajövetel csak a világ végén fog bekövetkezni, de bizonyosak lehetünk, hogy Jézus­nak ez az ígérete is beteljese­dik. Hogy Jézus tanítványai ad­dig se maradjanak vigasztaló nélkül. Jézus elküldte hozzájuk a Szentleiket. A Szentlélek erő­síti és vigasztalja most is Jézus tanítványait, hogy ne csüggedje­nek, hanem szomorúságukat le­győzve szolgáló szeretetben vár­ják Uruk visszajövetelét. Erről a dicsőséges visszajövetelről Jézus ezt mondta tanítványainak: „Is­mét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömö­töket senki sem veheti el tőle­Seimcczi János A föltámadott Jézus megjelenései 3. MAI KÉRDÉSEINK: 1. Jézus egyik tanítványa nem volt je­len, amikor a föltámadott Jézus először jelent meg tanítványai­nak. Ki volt ez a tanítvány? Mi­lyen mellékneve van a Bibliá­ban és milyen jelzőt szoktak a nevéhez fűzni ma? 2. Mit mon­dott ez a tanítvány, amikor ne­ki is megjelent a föltámadott Jé­zus? 3.i Jézusnak e tanítványhoz intézett szavaiban van egy olyan mondat, amely a -hit lényegét fe­jezi ki. Melyik ez a mondat? 4. A hagyomány szerint ez a tanít­vány egy országban buzgó térí­tő munkát fejtett ki. Ebben az országban a keresztyéneket ma is az ő nevéről nevezik. Melyik ez az ország? Válaszaitokat 1979. május 20- ig lehetőleg levelezőlapon a kö­vetkező címre küldjétek be: Evangélikus Élet Szerkesztősége, Budapest. Puskin U; 12. — 1088. — A megfejtéseket a sorozat vé­gén értékeljük. A legtöbb pontot elérők könyvjutalmat kapnak. MAGYARORSZÁGON TARTJA GYŰLÉSÉT AZ EURÓPAI ÖKUMENIKUS INFORMÁCIÓS MUNKAKÖZÖSSÉG Április 5. és 6. napjain Zü­richben tartotta ülését az Euró­pai ökumenikus Információs Munkaközösség végrehajtó bi­zottsága. Az ülés feladata volt az euró­pai egyházi publicisztikával fog­lalkozó személyeket tömörítő testület 1.979. évi közgyűlésének előkészítése, amelyre a Magyar- országi Egyházak ökumenikus Tanácsának meghívása alapján szeptember 19. és 23. között Ma­gyarországon, Balatonszéplakon kerül sor. A gyűlés íőtómája: ..Az együttélés új lehetőségei". A végrehajtó bizottságnak a jelölő bizottság tagjaival kibőví­teti zürichi gyűlésé foglalkozott továbbá a szervezet tisztikará­nak 1979-ben esedékes újravá­lasztásával, és a Munkaközösség 25 éves jubileumának megün­neplésével is. A gyűlésen Ma­gyarországról dr. Aranyos Zol­tán az Ökumenikus Tanács tit­kára. a végrehajtó bizottság tag­ja vett részt ..írok nektek, ifjak . . Üres beszéd V! Sok esetben a fiatalok nem a népesedési aránynak megfelelően képviseltetik magukat a gyüle­kezeti istentiszteleti alkalmakon, és nem épülnek be szervesen a gyülekezet mindennapi életébe. Csak a külön ifjúsági alkalma­kon vesznek részt. Jó összejönni, jó együtt len­ni. Beszélgetünk, énekelünk, ak­tuális témákat vitatunk meg. Né­ha tea és sütemény mellett, gyakrabban csak úgy „szárazon”. Nyitott közösség: új emberek bukkannak fel, s tűnnek el. Aki barátokat talál, aki meggyöke­rezik. marad. Aki nem, tovább­áll. Ki tudja, hová, más gyüle­kezetbe-e? Nyitott közösség és bizonyos értelemben mégis zárt. A gyülekezeti alkalmak zöme istentisztelet. Liturgiával és ige­hirdetéssel. Mi az oka, hogy az ifjú nemzedék sok tagja feltű­nően kerüli az ilyen együttléte- ket? Lehet, hogy annyira önma­ga körül forog, saját kifejezési formáit keresve, hogy nem hall­gat meg mást? Esetleg úgy gon­dolja, hogy az igehirdetés csak tartalmatlan, üres beszédNamely tehetetlenül visszhangzik a temp­lom falai között? AZ ÉLŐ JÉZUS: IGE Ez a sokszor talán valóban „virágnyelven” elhangzó, sokszor talán „bő lére” eresztett, másszor viszont markáns és velős emberi beszéd az Élő Jézust, mindany- nyiunk Megváltóját hivatott hir­detni. Szó, amelyet esendő emberi aj­kak formálnak. Szó. amely néha dadogva tör elő. Nem megnyerő, nem hatá­sos. Előfordul, hogy külső hibái kifejezetten idegesítőek. Gyarló emberi beszéd. Mégis, ha a Fel­támadott, Élő Jézusról szól, ak­kor az magának Jézusnak hoz­zánk intézett szava, ö vállalja ezt a törékeny kritizálható for­mát. Hiszen ezt a kifejezési ne­hézségekkel küzdő emberi testet öltötte magára az Isten Fia. övé ez a beszéd, Ö képes a szánal­mas külső ellenére is kiszakítani minket az önmegvalósítás diva­tos zsákutcájából. Felhívja a fi­gyelmünket a talán száraz elő­adás mögött rejlő tartalomra is: Ö teszi teljessé az életünket. A kérdés csak, az: tudni akarjuk-e, mit mond nekünk ma a Meg­váltó? Hogyne könnyítené ezt meg a gördülékeny, jól érthető előadás­mód. Hogyne vésődnének szinte maguktól mélyre a szivünkben a hatásos igehirdetések intelmei, vigasztaló szavai. Kellenek a jó igehirdetök, akik a külső formát is újra és újra keresve készítik elő szívünk és értelmünk talaját az Ige számára. De nem kelle- ne-e törekednünk arra a felnőtt­ségre, amely segíti is azt az ige­hirdetőt, aki talán kevesebb vagy darabosabb mondanivalót hoz elő a készülés küzdelméből? Megkönnyíteni a/ helyzetét azzal, hogy így is igényt tartunk rá Jé­zus hírnökeként. Mi magunk vé­gezzük el az igehirdetés alkalma­zását — magunkra vonatkozóan. Indokolt ez, hiszen a köztünk élő Jézusról szóló bizonyságté­telt éppen a környező világ hi­telesíti igazán. Nincsenek talán problémáink a környezetünkkel való kapcsolatunkban? Nincs megannyi apróbb-nag.vobb konf­liktus a mindennapi életünkben, amelyek megoldhatósága vagy megoldása bizonytalansággal tölt el bennünket? Tán magunk előtt is leplezve mindezt, egy vállrán­dítással túltesszük rajta magun­kat. Pedig aggodalmaink, kétsé­geink orvosa rejtőzik ebben a sokszor kicsúfolt és lenézett em­beri beszédben. az ige: Elet Amikor Jézus megkérdezte ta­nítványait, mellette maradnak-e, Péter mondta ki: „Uram, kihez mehetnénk?...” Erre a kérdésre hangzik ma is a felelet az ige­hirdetésben. Nem mindegy tehát, hogy az életünk — s benne a hétköznapi magatartásunk — er­re mutat-e rá. Vagyis Isten ígé­retét hirdeti-e. Olyan „beszéd­dé” lesz-e, amelyben Élő Jézu- sünk önfeláldozó szeretete lüktet. Nemcsak arról van szó itt, hogy kinek a szólás, kinek pe­dig a tett képessége adatott meg. Mi azt „pontozzuk”, aki szólás­ra emelkedik. Jézus nemcsak az igehirdetésünket fogja elbírálni, hanem a hírnökök és a hallga­tók életének gyümölcseit is. Ezt kérdezi: életre kelhettem-e valakiben? Ki volt hajlandó megélt gyakorlatra váltani a mondottakat.- a hallottakat? Ha a hirdetett Ige életre kel bennünk, nem üres beszédként hangzik, hanem válaszul hétköz­napi életünk kihívására. A sze­retet válaszaként, a saját vá­laszunkként; amelyet Jézus a hirdetett igében kelt életre ben­nünk. Elmúlik a bennünk levő hiányérzet is: Jézus jelenléte tel­jessé teszi az életünket. Tekus András / örténelem lantkísérettel NégysizazhuszonötoTinódi Krónikája A 16. SZÁZADNÁK KÉT FÖ ÍROTÍPUSÁRÓL TUDUNK: a prédikátorról és az énekmondó­ról. Látszólag mérhetetlen tá­volság, áthidalhatatlan szakadék van köztük, hiszen már puszta megjelenésük, erkölcsiségük. életfelfogásuk is merőben eltér egymásétól. Ezért furcsának tűn­het a reformáció vezéralakjait, fényes hitü papjait akár csak egy lapon is említeni a sokszor csavargónak tekintett, bohém életű vándorénekesekkel. Mégis van közös bennük, nagyon is fontos pontban metszi egymást ez a két ellentétesnek tűnő irányvonal: nyugtalan világban, disszonáns zajok közepette kris­tálytiszta hanggal, nyílt beszéd­del tudtak szólni a néphez, ame­lyet rajongva szerettek, féltőn neveltek. Mai szóval úgy mon­danánk, hogy a legfőbb tudat- formálók voltak — mérhetetlen felelősséggel járó hivatásukban aztán becsülettel megállták he­lyüket. A sokszor iskolázatlan, írástudatlan lantosban-hegedős- ben és a művelt, tanult prédiká­torokban az volt a közös a 16. században, hogy egyaránt vál­lalni merték az éles társadalom­kritika kockázatát. Prédikációik­ban és énekeikben újra és újra antifeudális élre bukkanhatunk, es azon kevesek köze lartoztak, akik látták a török veszély nagyságát, s azt tudatosítani akarták a népben is. Mindezeket fontosnak éreztem elmondani most, amikor egy 425 éves könyv szépen gondozott hasonmás kiadása fekszik előt­tem: a „Cronica, Tinódi Sebes- ticn szörzése”. A név jól ismert, de kérdés, hogy a mögötte rej­lő énekesről, költőről — az eí- búvó emberről mit tudunk. Ezt a könyvét lapozgatva az ar­chaikus verssorok és szép met­szésű kottafejek között minden­esetre egyszerre csak emberarc rajzolódik ki: a szerző jelleme, hite, embersége mind-mind ben­ne van az énekekben. Pedig ma­gáról alig szól nyíltan, többnyi­re meghúzódik a háttérben, leg­feljebb a versffcben (atroszti- chon) rejti el saját nevét vagy a vers keletkezésének helyét. Egy esetben például Kassa neve olvasható ki a sorok első betűit összerakva. MIRŐL IS SZÓL EZ A KRÓ­NIKA? Olyan eseményekről, amelyek aktuálisak voltak, mint a napi hírek; de szerzőjük fel­lépett azzal az igénnyel is, hogy az például szolgáljon az utó­kornak — vagyis „végemlékö- zet” legyen. Érdemes már az előszót kibe- tűzgetni: „Ez jelön való köny­vecskét szörzeni nem egyébért gondoltam, hanem hogy az ha­dakozó, bajvívó ... magyar vi- tézöknek lenne tanúság, üdvös- séges. tiszt össégös megmaradá­sokra. az pogán ellenségnek mi módon ellene állhassanak és ha- dakozjanak." Ezekből a sorokból is érződik, hogy valósággal ha­ditudósító szerepe volt az ének- mondónak abban a korban: a végvári harcosok, bajvívó kato­nák így, a könnyen megjegyez­hető és gyorsan terjedő énekek által szerezhettek tudomást az ország többi részén folyó csa­tákról. ami felmérhetetlen erőt, bátorítást jelenthetett. Közösség- formáló erejűek is voltak tehát Tinódi „krónikái”: akik hallot­ták. érezhették, hogy nincsenek egyedül, mások ugyanazzal a lelkülettel harcolnak ugyanazért a szent ügyért. Az énekeket még hitelesebbé tette, hogv szerzőjükről, Tinódi­ról mindenki tudta, hogy egy­kor maga is fegyverforgató volt, míg egy csatában keze súlyosan meg nem sebesült: bal kezének talán három ujja is megcsonkult. (A címerében levő kar, amely­nek kézfeje markolaton felül fogja a kardot, azaz a pengét szorítja, szintén erre a sebesü­lésre céloz. De a címer másik felében levő latit azt hirdeti, hogy ilyen baj, csonkaság elle­nére is lehet nagyszerűt al­kotni!) TINÓDI TÉMÁI általában o régi magyar történelem esemé­nyei, de sokat merített a mito­lógiából és a Bibliából is — Dá­vid királyról irt éneket, vagy Jónás prófétáról, amely művé­ben talán Erdély sorsát akarta jelképezni —, elsősorban mégis a végvári harcokról, a török el­leni hősi küzdelemről énekelt. Ez a könyv is túlnyomórészt ilyen énekeket tartalmaz; a ta­lán legjelentősebb egységet az Érdéit história képezi. Tinódi Sebestyén már nem a tanulatlan-csiszolatlan énekesek közé tartozott, iskolázottsága rá­nyomja bélyegét műveire: a hu­manista történetírás hatása épp­úgy érződik rajta, mint Vergi­lius vagy a Gesta Romanorum nyelve és szelleme. A FAKSZIMILE KIADÁSHOZ kísérő tanulmányt író Bóta László értő, szakszerű elemzés­sel állítja fel a versek keletke­zésének és nyomdába kerülésé­nek hipotézisét. Ebből megtud­juk, hogy a könyv abban a ko­lozsvári nyomdában készült, amelyet egykor talán a későbbi tulajdonos Heltai Gáspár alapí­tott, és amely nyomdából koráb­ban már két bibliafordítás és Luther Kiskátéja is kikerült. Viszont minden bizonnyal a Cronica az első könyv, amely itt kottával együtt jelent meg. Ezeket, és a szép metszeteket talán a Wittenbergben tanult Jacobus Lucius mester készítet­te. A szakértők joggal mondhat­ják, hogy ezek a kottametszetek nyomdatörténeti kuriózumok! (összesen 23. Tinódi által kom­ponált dallam van lekottázva a könyvben.) A 425 éves Cronica szerzőjé­nek sajátos „akasztófahumorral” fűszerezett markáns egyénisége vibrál azokban a szavakban, amelyekkel egy sárvári tiszttar­tó hírt adott a prédikátor lelkü­letű énekes haláláról: „Tinódi Sebestyén megvetvén . már ezt a halandó muzsikát, elment a mennybéliekhez, hogy ott az an­gyalok között sokkal jobbat ta­nuljon . .. Haldokolva rám pa­rancsolt, hogy én se maradjak itt soká, hanem gyorsan köves­sem őt, hogy én is-megtanulhas­sam az égi muzsikát.” Fabiny Tamás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents