Evangélikus Élet, 1978 (43. évfolyam, 1-53. szám)
1978-10-08 / 41. szám
Felújították a balatonalmádi imáimat A veszprémi egyházközség fi- liája Balatonalmádi. A harmincas években az istentiszteleteket a lelkészek különböző bérelt és kölcsönkért helyiségekben tartották. Sokszor az ugyancsak kis létszámú református gyülekezettel együtt. Ebben az időben támadt fel a vágy, hogy a gyülekezet saját tulajdonát képező, istentiszteleti célokat szolgáló épületet emeljen. A vágy kezet tagjai békés, építő' hétköznapok közben újra és újra beléphettek lelki otthonukba, hogy a krisztusi szeretetben szolgáló élethez itt nyerjenek erőt és hálálják Istennek a mindennapi életben megtapasztalt ajándékozó szeretetét. Három és fél évtized után már rászolgált az imaház a javításra és korszerűsítésre. Az elődök lelkesedésével és és reménység akkor kezdett testet ölteni, amikor a Csorba család felajánlotta gyülekezeti célokra az Erzsébet királyné úton lévő 200 négyszögöles telkét. 1943 tavaszán született meg a végső döntés az imaház megépítéséről. Hering János esperes és Rátz Károly gondnok vezetésével nagy lelkesedéssel fogott hozzá a kis gyülekezet az építéshez, aminek eredményeként 1943. október 1-én D. Kapi Béla püspök szolgálatával használatba vehették a 2 imaházat. — 1943 már a második világháború legborzalmasabb évei közé tartozott. Szerte Európában a családi otthonok, műemlékek, gyárak mellett sok templom is áldozatául esett az esztelen pusztításnak. Sok gyülekezetben lett úrrá a bizonytalanság, félelem, a reménytelenség a jövő felől, s ezzel együtt a tehetetlenség is. A kicsiny almádi evangélikusság, ahogy ez az akkori ünnepségen a gondnok szavaiból is kitűnt, már a békére gondolt. A békére, amikor majd „az igazi keresztyén krisztusi szeretetben élő lélek” keresi ezen a helyen is Isten útmutató. vigasztaló, megújító és erőt adó igéjét. Harmincöt év telt el azóta. A balatonalmádi imaház átvészelte a háború súlyos éveit és a gyüleMegjelent az I EGYHÁZI TÖRVÉNYEK II. kiadása Ára: 32,— Ft. Kapható a Sajtóosztályon szolgálatkészségével látott hozzá a kis gyülekezet imaháza felújításához s bár a gyülekezet lelkésze a közben a gyenesdiási szeretetotthon ideiglenes vezetésére kapott megbízása miatt nem tudot't szíve szerint részt- venni a munkában, a gyülekezet lelkes tagjainak: Benkő Gyu- láné gondnoknak, Sáfár Lajos r.y. lelkésznek, Sirhán István, Farkas Sándor és Farkas István kőműves mestereknek a vezetésével a tervbevett munka céljához jutott. Tanácsaival sokat segített Basilídesz Sándor festőművész is, aki az oltárképet is fejtette. Augusztus 27-én ünnepi istentisztelet keretében adta át újra rendeltetésének a megújított imaházat D. dr. Ottlyk Ernő püspök. Az imaház belső terét is a mai szükségletnek megfelelően alakították ki. Annak idején négynégy sor tölgyfapadot csináltatott a gyülekezet, amivel a terein egyik félét töltötték ki, a másik felében előbb kerti székeket használtak, majd hat évvel ezelőtt, Vétó Béla itteni lelkészi szolgálata alatt néhány öreg templompadot vettek át a kőbányai gyülekezettől. Most ezeknek az anyagából két oldalon olyan sarokpadokat készítettek, mint amilyen korábban á parasztházakban voltak. Ezek elé hosszú asztal került. Ezek a meghitt sarkok szolgálnak bibliaórai es szeretetvendégségi összejövetelekre. A balatonalmádi Auróra szálló mellett, szép környezetben álló, megújított kis imaház oromfalán a Luther-rózsával és a felírással: Erős vár a mi Istenünk — az erre járó sok hazai és külföld, vendég előtt is bizonyság arra. hogy reménységben élő és szeretetben szolgáló evangélikus közösség él Balatonalmádiban. H. T. A restaurátor Beszélgetés Kiss Pál egyházmegyei felügyelővel Messze a falun .kívül van Kiss Pál tanyája. Alföldi csönd öleli körül. Szüret előtt áll szőlő és alma. A nyár végi nap sugarai rézsűt hullanak a parányi oázisra. Hófehér köpenyben a gazda, a környezettől élesen elválva, halk szóval invitál szobájába. Bábu, a kislánya csendre nógatja a kutyát, mely láncát tépné és éktelenül ugat. Albertirsa határában vagyunk, Kiss Pál egyházmegyei felügyelő, nyugalmazott múzeumi főrestaurátor otthonában. Asztalán éppen annyi a hely, hogy jegyzeteimet kiterítsem. Ismerkedésünk zavart csendjében mondom el jövetelem célját. Jellemző lett néhány órai beszélgetésünkre a csend. Házigazdám csendes, halk- szavú ember, alacsony, törékeny alkatú. A művészekre jellemző sokat sejtető mozdulatok kísérik szagait. Ezek a sima mozdulatok még az anyag körül lebegtek, évtizedeken, keresztül ezek a mozdulatok voltak csatornái érzékeny, alázatos lelkének. És nem véletlenül írtam le az alázatos szócskát. Mert a restaurálás mindenkor alázatot, jelent. A saját képesség, művészi ihlet, hajlam, tehetség, ambíció és ösztön alávetését egy másiknak, aki sokszor évszázadokkal ezelőtt alkotott. Olyan ez a munka, mint a fordítóé. A fordító nevét nem tudjuk, de a nagy alkotók neve fennakad az emlékezés rostáján. Dante nevét tudjuk, de kevesen, hogy a Divinát Babits is fordította. Tolsztojt ünnepeljük, de Németh László nev.e nem Anna Karenina fordítása miatt tapadt tudatunkba. Rendszerint a restaurátor neve sem marad meg. Lelke, művészete egy-egy helyreállított műtárgy csillogása alatt szunnyad. Ezért kell alázat ehhez a mesterséghez. Lapozok szaklapokban, újságokban, amelyek időnként felszínre dobták a restaurátor Kiss Pál nevét is, méltatták sok éves fáradságos munkáját. Látom a ronccsá vált műtárgyakat, a fénykép megőrizte őket, azután látom múzeumi vitrinekben az alkotók neve alatt. De Kiss Pál nevét legfeljebb a jegyzőkönyvek örökítik meg és egynéhány jelentéktelen riport vagy műleírás. Két tárgyról különös szeretettel szól. Az egyik az esztergomi kincstárban van, az 1050 körül készült bizánci ereklyetartó, a Sztaurotéka. Másfél éves munkával állította helyre. A másik Hans Petzolt mester serlege az 1645 körüli évekből, két kerek esztendőt vett igénybe. Ez utóbbi az Eszterházyak kincstárából való. Egy-egy ilyen műtárgy sorsa regénybe kívánkozik. Ez a serleg is az ostrom után bukkant elő borzalmas állapotban, hiszen bombatalálat érte a Tárnok utcai rejtekhelyét. Kiss Pál kapta a helyreállítás feladatát. Elmondotta milyen sokoldalú felkészültséggel kell megközelíteni e tárgyakat. Ismerni kell az anyag összetételét, milyen eszközökkel, eljárással készültek, meg kell állapítani, milyen sérülés érte, gyúródott, szakadt, görbült stb. és ugyanolyan eljárással, szerszámokkal kell a helyreállítást elvégezni, mint ahogyan valaha készülhettek. Az eszközöket, szerszámokat is önmagának kell előállítani. A régi mesterek munkái — ötvöstárgyakról van szó — fantasztikus színvonalról ta- * núskodnak. Helyreállításuk a legmagasabb fokú művészi igényt kívánják. Kiss Pál ezeket a tárgyakat teremtette újjá és művészetét alávetette a másiknak, a 11. vagy 17. században élt mesternek. És ki gondolná, hogy a műtárgy értéke restaurálva is azonos az eredeti értékkel? És .jelenleg? Amióta nyugdíjban van, odahaza tevékenykedik. Kilenc éve özvegy, maga . neveli Bábut, bájos. első gimnazista leánykáját. Bábu éppen szőlőt és colát helyez az asztalra. Kínál bennünket, én meg faggatom Kiss Pált, de már nem a múzeumi munkájáról. hanem jelenlegi életéről és a Pest megyei Egyházmegyében betöltött tisztségéről. — 1977 óta vagyok egyházmegyei felügyelő. 29 egyházközség van a megyében, egy-kettő kivételével mindegyikben jártam az esperessel együtt. Szeretem a gyülekezeteket s hivatásomnak megfelelően felmérem,, milyen műtörténeti tárgyakkal rendelkeznek. Mondjam azt, hogy egy sereg értéket fedeztem már fel? Figyelmem kiterjed a textil-, fa-, érc- stb. tárgyakra. Ellenőrzőm, hogy gondosan kezelik-e őket, óvják-e, őrzik-e. s észrevételeimet jelentem az illetékeseknek. — Mit tapasztalt a gyülekezetekben? — A lelkészek általában jó munkát végeznek. Egyházi törvényeink rendjét megtartják. De engem nem pusztán a törvényes rend érdekel. A „szellém”, a „hozzállás”, a „lelkűiét”. S e téren is jó tapasztalataim vannak. Külön figyelem azt, kit miképpen hat át a diakóniai lelkűiét. Itt van pl. Tápiószele—Farmos. Fiatal lelkész dolgozik itt. Nagyon szép munkát végez. Látogatja a családokat, műemlékjel- legű templomukért sokat fárad, jó kapcsolatai vannak a társadalmi szervekkel, beleépül a község életébe. Egyszóval érdemes szóvá tenni lelkesedését és eredményeit. — Hogyan fogja össze az egyházmegye laikus munkásait? — Minden gyülekezeti eseményen, iktatáson, jubileumi ünnepségen stb. részt veszek. Számomra is fontos, hogy a lelkész mellett álljanak a presbiterek, s az egyház tisztségviselői. A rangok, címek ne dekorációk legyenek csupán. Felszólalásaimban egyetlen elvre teszem a hangsúlyt: a magyar evangélikus egyház legfőbb életeleme a dia- kónia. Ez sok munkát, törődést igényel a laikusok részéről is. És éz nem pusztán az egyházban végzett szolgálatokra áll, hanem a társadalomban betöltött szerepre egyaránt. Az egyházmegyei presbiteri gyűléseken „A diakónia részesei vagyunk’’ címen tartottam előadásokat. Ennek lényege: csak azok lehetnek jó lelkészek, presbiterek, felügyelők, akik a közösségben Jézus nyomán szolgálni tudnak. Én magam is úgy iparkodom élni, hogy mások előtt példa lehessek. — Hogyan értékelik felügyelő úr a munkáját? — Barátilag fogadnak. Testvér vagyok a testvérek között. Mindenütt nagy szeretettel fogadnak és értik elképzeléseimet, szolgálatomat. Meggyőződésem, Jiogy a csendes, türelmes példa magával ragadó és sok társamat tudom kizökkenteni az unalomból, fásultságból. Jézus társaságában sohasem unatkozhatnak, és nem lehetnek fásultak az emberek. Alkonyódott, amikor eljöttem Kiss Pál felügyelőtől. Az úton még sokáig gondolkodtam szavain. Ügy iparkodik élni, hogy mások előtt példa lehessen. Mint restaurátor elsajátította az alázatot, mint felügyelő, aláveti magát az egyház nagy Alkotója, Jé- zun munkájának. Iparkodik helyreállítani azt, ami sérült, elromlott. S ezt csak alázatos szolgálattal lehet. Rédey Pál A LUTHERÄNIA ÉNEK- ÉS ZENEKAR október 15-én, vasárnap délután 6 órakor istentisztelet keretében a Deák téri templomban J. S. BACH műveiből EGYHÁZZENEI ÁHÍTATOT tart. C-dúr prelúdium és fúga Vigyázzatok, azt kiáltják — kantáta a-moll prelúdium és fúga Erős vár a mi Istenünk — kantáta Közreműködnek: Szemere Erzsébet, Schultz Katalin, Fülöp Attila, Berczelly István. Orgonái: Trajtler Gábor Vezényel: Weltler Jenő Igét hirdet: Harmati Bcla Az ikebana művészete A viráiíök nyelvén Napjainkban világszerte divatba jött az ikebana. Aki csupán szépen rendezett virágok együttesének látja és a kompozíció technikáját próbálja eltanulni. nem érti lényegét. Hogy ne csak formai játékot, elrendezést lássunk benne, hanem megérthessük egy távoli nép ily módon elmondott üzenetét, azért irta meg a hazánkban élő japán ikebana- míivésznö, Ivaki Tosiko Ikebana című könyvét. A hagyományos japán kultúrát, de a japán ember egyéni gondolkodását is áthatja az az egyedülállóan szoros kapcsolat. amely ember és természet között kialakult. olyannyira, hogy a városi kultúrát is áthatja, különös ellentétet formálva a felhőkarcolókkal és a túlontúl szennyezett levegővel, s megőrizve az örök nosztalgiát a föld és a természet iránt. Ez a természetközelség, a természethez való hűség mutatkozik meg a japán kérték s a régi japán házak elrendezésében. Ez utóbbiaknál ajtón, ablakon át „bejön” a kert a lakótérbe, a falra akasztott tekercseken pedig képi ábrázolása kap helyet. Ebből a természethűségből faliad ember és növény sajátos összetartozása, mely egy művészeti ág alapanyagává a virágot teszi, hogy végül is. a legilíanóbb, a legmúlandóbb anyagba öltöztessen örök érvényű gondolatokat. A japánok meglátják a növényekben, virágokban is a „belső élet” kifejeződését. a levél erezete, a virág szárának, szirmainak mozgása számukra épp olyan tükre a belső életnek, mint az embernél az arckifejezés. A vázába helyezett növények elrendezése, a kompozíció, önálló világot alkot, véges és végtelen ösz- szetartozásáról szól. szimbólum tehát, mely jelképrendszerével a szavakon túli, szavakal kifejezhetetlen egyetemes és örök érvényű dolgokra utal. A japán gondolkodás a zen-buddhizmus eszmekörének terméke (a zen szemlélődést. elmélyülést jelent), és az ősi természetszeretet összekapcsolódik ezzel az eszmevilággal. Ezért hivatott a japán kert is arra. hogy színhelye legyen az elmélyülésnek, a lélek mindenség-élmé- nyének. A tűnődés temploma tehát, ahol Istenhez emelkedhet a lélek. Az ikebana XIV. századbeli elődjét még tatebanának nevezték, de már az is a későbbi ikebana- készítés alapelve szerint jött létre: a művésznek úgy kellett a mesterséges körülmények között „életre keltenie” a növényt. ahogy az a természetben élt. megőrizve legfontosabb tulajdonságát: a nap felé vágyakozást, a fölfelé törekvő igyekezetei. Ezért van minden kompozíciónak egy fölfelé tartó főága. Ivaki Tosiko fölsorolja a korszakokat formáló, iskolát teremtő művészeket: alkotásaik elhervadhattak, de tudásukat megőrizték és továbbadták a tanítványok nemzedékeken át. Bemutatja a modern irányzatokat is. és bepillantást enged a technikai eljárások titkaiba. (Megszívlelendő, hasznos tanács: a növény szárát meleg vízbe tartva kell megrövidíteni, mert így nem záródnak el a vizet fölvevő, finom erek!). Felvázolja az arányok kötelező szabályait — mintha az európai művészet aranymetszés szabályának küiönös keleti változatával találkoznánk itt! — és végül lefordítja emberé nyelvre a gyönyörű színes felvételeken látható ikebanák szimbolikus mondanivalóját. E képek szemlélésekor döbbenünk rá, hogy értve tartalommal telik meg a szépség, s ami puszta dísznek látszott előbb, most megérint. mert gondolatot közöl, mint a tiers vagy a zene. Az • ikebana egy nép művészete, sőt kultikus megnyilatkozás. Imádság a virágok nyelvén. És mint ilyen, virágból formált eleven vagy a mindenséget teremtő, fenntartó és formáló Istenhez, kit másképp közelít meg minden vallás, és akihez a szépség változatos útjain is száll a lélek. Az ikebana. világméretű elterjedése pedig híd az emberek között is. akik az egyre szomszédosabbá váló földrészeken egymás megértésére törekednek. miközben oly különböző szépségekbe szőtt imádságaik a Végtelenben találkoznak. Bozóky Éva